Az első dolog, amint megakadt a szemem, hogy ezt egy bíboros mondta. ezek szerint még sincs elveszve minden.

A második, hogy az "irigység, rágalmazás és hiúság" hármasa némileg hasonlít a Nietzsche által használt "ressentiment" (neheztelés) fogalmára. Nem szomorú, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ellenlábasának - BIZONYOS ESETEKBEN - igazsága van a keresztények felett?

A harmadik, hogy minden embernek szüksége van célokra. cél nélkül nem lehet élni, ez ellentétben áll egész lelki felépítésünkkel, emberségünkkel. S vajon hogy van az, hogy ezeknek az embereknek, papoknak nincsenek nagyobb, nemesebb céljaik, mint a szakmai előrejutás (karrier)? Mi hiányzik az életükből? Ki tehet erről?

Végül, de nem utolsósorban eszembe jut II. János Pál pápa. Ő - állítólag - meglepetésszerűen lett megválasztva, nem készült rá, nem törtetett érte, de amikor elnyerte (a szolgálatot), teljes szívvel-lélekkel vetette bele magát a munkába. Nem tudom, így van, de jó lenne hinni. S én hiszem is.

citromfű

Úgy látom a negyedik bűn a gyávaság, azért nem szólalnak meg.

Citromfű:
Szerintem fején találtad a szöget a kérdéssel: "Mi hiányzik az életükből?"
Vagy praktikusabban (hogy ne essünk az "ő vétke, ő vétke" hibába): Mi hiányzik az enyémből, amikor valamilyen bűnt követek el?
Jó választ ad erre (is) az Ima és élet c. könyv első kötete.

Vidus:

Jogos!

Túl gyakran esünk abba a hibába, hogy az egyházat a (felső)papsággal azonosítjuk, pedig az egyház a mi lelkünkben kezdődik...ergó soha nem lehetünk elég óvatosak az (érték)ítéleteknél.

Kíváncsi vagyok az említett könyvre!

citromfű:
Jó szívvel tudom ajánlani. Vegyél mellé egy jegyztefüzetet is:)

...jegyzetfüzet is jó lesz:)

Citromfü:
"Az első dolog, amint megakadt a szemem, hogy ezt egy bíboros mondta. ezek szerint még sincs elveszve minden."
Én nem általánosíatanék, ezt C.M. Martini 81 éves bíboros modta most ilyen egyértelmüséggel, de hosszú ideje így, vagy hasonlóképpen gondolja. Valójában kész csoda, hogy bíboros érsek lett. Valószínü, hogy a saját hosszú és küzdelmes élete is benne van ezekben a szavaiban. Tiszteletre méltó számomra, hogy hasonló módon beszélt négy-öt évvel ezelött is, még úgy is, hogy tudta, (a betegsége mellett) saját pápává választási esélyeit csökkenti. Ö akkor több más kérdésben is színt vallott, pedig tudta - ahogy a konklávé ezt bizonyította is - a bíborosok között kisebbségi véleményt képvisel.

Citromfü:
Túl gyakran esünk abba a hibába, hogy az egyházat a (felső)papsággal azonosítjuk, pedig az egyház a mi lelkünkben kezdődik...ergó soha nem lehetünk elég óvatosak az (érték)ítéleteknél.

Teljesen egyet értek. Nagy "csábítás" azonban, hogy ha valamit is, mit említ a média túlnyomó részben - a magyarországi hagyományból kiindulva -: Általában az illetékes püspökök nyilatkoznak valamilyen egyházfinanszírozási kérdésben. Annak a kevés plébániaközösségnek vagy lelkiségi mozgalomnak, amelyik az egyház egy (!) másik arcát mutathatná, vagy alig van az egyházon kívüliek vagy attól távolabb állók számára releváns mondanivalója vagy még inkább rájuk irányuló tevékenysége, vagy ha van is, a sajtóra, tájékoztatásra már nem futja. Ez a külsö komunikáció szempontjából.

Ami a belsö kommunikációt illeti. Tisztelet a kivételnek a legtöbb helyen a plébánia élet a liturgia-túlsúlyos, a liturgia pedig pap-túlsúlyos. Ha bemegy az ember egy nem ilyen közösségbe, nem is kell mondani és máris egyháznak érzi magát, nem pedig egy ingyenes - vagy esetleg egyházadóért rendkívül jutányos szolgáltatásban - résztvevönek, akinek az "ajándék lónak ne nézd a fogát" elv alapján az engedelmes, végsö soron, kívülálló befogadás a dolga. Így ha megkérdezik töle, vagy maga elgondolkodik, hogy ki az egyház, érthetöen a papra, és a püspökre gondol. Szerintem.

A jezsuita bíboros azok közé tartozik, aki időnként bátran megtöri a csendet – kényes témákban.
A II. Vatikáni Zsinat után Isten népének – papoknak és világiaknak – még nagyobb a felelőssége azért, ami és ahogyan az Egyházban történik! E közös gondolkodás egyik kiindulási pontja lehet a Bencés Kiadónál megjelent könyv: LAFONT, GHISLAIN: MILYENNEK KÉPZELJÜK EL A KATOLIKUS EGYHÁZAT?

Szerintem minden emberben felmerül az a gondolat, hogy milyen karrier vár rá. Teszi a dolgát és aztán látja, hogy hiába teszi, nem lép előbbre. És itt jön a hit, hogy a Jó Isten a legjobbat akarja a lelkünknek. El kell fogadni az Ő akaratát. Meglepő számomra, hogy a vezetők sem képesek erre mindnyájan! Persze ők is emberek. Itt a másik naivitásom, hogy azt gondolom, hogy ha valaki Isten felszentelt szolgája, már szent ember is!!!
Imádkozni, imádkozni kell....

A "jezsuita" bíboroson azt kell érteni, hogy jezsuita iskolába járt, de utána világi pap lett, ugye? Vagy hogy is van ez?

magister: nem, jezsuita rendtagként lett pap, majd püspök (érsek), később bíboros. Ilyen is van, s nem Ő az egyedüli.

Sokan nem tudják, hogy az ünnepélyes fogadalmas jezsuiták a szokásos há-rom (szegénység, tisztaság, engedelmesség), és a pápa iránti, a küldetések-re vonatkozó engedelmesség fogadalmán kívül, öt egyszerű fogadalmat is tesznek, melyek közül három az egyházi méltóságra vonatkozik.
Megígérik,
1. hogy sohasem fognak pályázni vagy törekedni Társaságon kívüli valami-lyen elöljáróságra vagy méltóságra, és amennyiben rajtuk áll, nem is fognak beleegyezni az arra való megválasztásukba, hacsak nem kényszerít erre olyan személy iránti engedelmesség, aki a bűn terhe alatt adhat nekik pa-rancsot.
3. hogy ha megtudják, hogy valaki ilyen méltóságra pályázik vagy törekszik, az egész ügyet közölni fogják a Társasággal vagy annak elöljárójával.
4. hogy ha megesnék, hogy ezen fogadalmuk ellenére püspökké szentelnék őket, nem fognak elzárkózni a Társaság általános rendfőnökének meghallga-tásától, ha ő, akár személyesen, akár a Társaságból általa kijelölt bármely személy áltat, nekik tanácsot akar adni.
Szent Ignácnak nagyon fontosnak tűnt ez a kérdés. Amikor I. Ferdinánd ki-rály, V. Károly császár testvére, több jezsuitát karta a pápával kineveztetni. Amikor Ignác erről értesült, mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza. Nagy küzdelmébe került, hogy eltérítse a királyt szándékától. Többek közt ezt írta neki 1564 decemberében: „A lelkiismeretünk szerint úgy ítéljük, hogy ha elfogadjuk a méltóságot, akkor tönkremegy a Társaság. Olyannyira, hogy ha néhány eszközt akarnék elképzelni vagy kigondolni arra, hogy ezt a Tár-saságot lerombolják és megsemmisítsék, akkor a legje¬lentősebb eszközök egyike vagy éppen a legjelentősebb mind között az lenne, hogy fogadjuk el a püspökséget.”
Még nehezebb volt dolga, amikor maga a pápa, IV. Pál, egyáltalán nem könnyű ember, akart a tridenti zsinat neves teológusából Ignác első társai egyikéből, Diego Lainezből, bíborost kreálni. Ignác megint ellenállt, politikai eszközökhöz fordult, végig kilincselte a befolyásos kardinálisokat, kérvén őket, hogy tántorítsák el a pápát szándékától. Amikor ez nem járt sikerrel, V. Károly császár Margit lányának a segítségét kérte, aki meggyőzte a pápát, hogy várjon a kinevezéssel, amíg a császár nem nyilvánítja ki véleményét ebben az ügyben. A császár pedig hamarosa kérte a pápát, hogy tekintsen el Lainez kinevezéstől. A pápa engedett. A hír hallatára, Ignác ünnepélyes Te Deumot rendelt le, hálaadásul, hogy a Társaság megszabadult ettől a „ve-szélytől”. Ignác meg volt ugyanis győződve, hogy ha egy jezsuita kardinális lesz, azt a pápa „bekebelezi”, és elveszti az apostoli munkához szükséges függetlenségét.
A későbbi rendfőnökök nem voltak ilyen hatékonyak a „veszély” elhárításban. A Jézus Társasága alapítása óta (1540) 35 jezsuitát kreáltak bíborossá. Je-lenleg 91 jezsuita püspök és 10 jezsuita bíboros van az Egyházban. A bíboro-sok közül csak kettő van 80 év alatt, s így még pápa választónak számít. .
Azok a jezsuiták, akik püspökök vagy bíborosok lesznek, jezsuiták maradnak, de elve-szítik aktív és passzív választási jogukat a Társaságban, és nem tartoznak engedel-mességgel a Rendfőnöknek.
Ennek a változásnak az oka az, hogy a pápa időnként a jezsuiták között keres megfelelő pásztort egy-egy egyházmegye élére, vagy néha hűséges és jelentős szolgáláért tüntet ki bíborral egy- egy jezsuitát. Az utóbbi évtizedekben ilyenek voltak: Dezza, Tucci, Danileou, de Lubac, Avery Dulles, Navarette.
A Társság most sem örül ennek a tényállásnak, de, ha nincs más kiút, a pápa kívánsága előtt meghajol.

Csodálatos kegyelem, hogy Ignác ennyire meglátta, hogy a hatalom kisértése által elvesztődik az alázat, és ez a jezsuita rend meggyengüléséhez vezethet.

.... szemforgató hamis papok... szemét az ember forgatja, a papság ehhez csak tôbb esélyt és lehetôséget sugall. De ez a sugallat nem mindig Istentôl jôn - a papok is csak emberek, ôket sem kerulik a hamis sugallatok.... sôt, ha az Ordôgnek karikás a szeme, az a papok végett van!!

Ne tessék az Egyházat bántani, az Egyház szent - akár Mária Magdolna, s ezt nem én mondom. Ennyi.

„Vannak sajnos papok, akiknek az a céljuk, hogy püspökök legyenek, és ez sikerül is nekik” – állapította meg a 81 éves nyugalmazott milánói érsek: „Vannak püspökök, akik nem beszélnek, mert tudják, hogy különben nem léptetik elő őket. Néhányan nem beszélnek, hogy ne legyenek bíboros jelöltségük akadályai. A szabadság ajándékát kell kérnünk Istentől. Arra vagyunk meghívva, hogy áttetszők legyünk és az igazat mondjuk.”

most lesz-e még valaki a felsőbb körökben, aki ki meri mondani majd az igazságot az Egyházról???