Milyen ajándékot szeretnél kapni a Jézuskától? Minek örülnél a legjobban? Mi okozná a legszebb meglepetést számodra? Tegyünk egy gyors próbát ennek az eldöntésére! Kedves olvasó, dőlj most nyugodtan hátra, és hunyd be a szemedet! Nem jó, akkor nem tudsz tovább olvasni. :) Na rendben, akkor még olvasd egy kicsit tovább az instrukciókat. Az a feladat, hogy csukott szemmel próbáld elképzelni, hogy egy hatalmas karácsonyfa alatt állsz. Csillognak-villognak rajta a szebbnél szebb díszek. Most menj oda, hajolj le, és vedd át az ajándékodat. Az van alatta, amire a legjobban vágytál, és attól kaptad, akitől leginkább kapni akartad. Jó, most eljött a pillanat: próbáld elképzelni! Majd utána olvashatod tovább...

Megvan?

Jó, tudom, hogy senki sem hunyta le a szemét, hogy elképzelje. De nem baj! Így is jó. Nemrég játszottuk ezt a játékot egy baráti körben. Összeszokott, egymást jól ismerő emberek voltunk együtt vagy huszan, csupa olyanok, akik nem szégyellnek egymás előtt őszinték lenni. Tudjátok, mi volt a leggyakoribb kívánság? Engem is meglepett. Az asszonyok közül egymástól függetlenül legalább négyen mondták különböző variációkban, hogy leginkább „nyugodt odafigyelést”, „egy hosszú beszélgetést”, „egy nagy zsák időt” vágynának kapni a párjuktól Jézuska segítségével. Na jó, volt aki értékes ékszert szeretett volna, pici ékszeresdobozban. Viszont ő is csak azért, mert korábban a férje rendszeresen vett neki ilyesmit, és szeretné, hogy ez újra eszébe jutna. A férfiak bezzeg műszaki cikkektől álmodoztak, utazásról, meg egy hetes nettó pihenésről fantáziáltak (ami számomra a napi rutinból való kilépésről, a felelősség és teljesítmény világától való szabadulásról szól). Szóval, még a férfiak is csupa olyan dologra vágytak, amiket – úgy tűnt – maguktól nem engednének meg maguknak, de szeretnék, ha a párjuk észrevenné, és valamiképpen megszavazná nekik. Mintha ők is azt szeretnék, hogy – még akkor is, ha igényeik saját szemükben luxusnak számítanak – kedvesük mégsem sajnálná tőlük, hanem hagyná beteljesedni. Úgy tűnt, mintha még nekik is a kapcsolat számított volna igazán. (Vagy csak - wishful thinking - én láttam így?)

Hanem a legszebb történet számomra mégiscsak az volt, amikor valaki felidézte a tavalyi karácsonyukat. Idősebb házaspárról van szó. Felnőtt gyerekeik valami okból tavaly először nem jöttek át hozzájuk. A szokásos ünnepi szereposztás szerint náluk mindig a férj dolga, hogy felállítsa a karácsonyfát, és valami finomságot készítsen (az asszony nem tud főzni). A feleség ezalatt szokott rendet rakni: elpakolja a szoba közepén egész év alatt feltorlódott könyvhalmot. Most azonban valahogy felborult a szokásos menetrend. Talán egy látogatással nem számoltak – már nem is emlékszem –; szóval megcsúsztak az idővel, és minden az utolsó pillanatra maradt. Viszont ez volt az a ponton, amikor tudatosan elhatározták, hogy nem idegesítik fel magukat. A fa valahogy mégiscsak a helyére került, a szoba is beléphető állapotba, ha a rend fogalmától messze állt is... – de sebaj! Leültek hát két nagy karosszékbe és - játszottak. Az volt a szabály, hogy el lehet mondani, mi esett jól a másiktól az elmúlt évben. Mindketten meglepődtek, hogy mi minden szerzett örömet a társuknak; rendszerint egy csomó apróság: olyasmi, amiről nem is gondolták, hogy észrevette, amit nem is úgy szántak eredetileg. Utána aztán ettek valami hideget a frigóból – mindezt naaaaagy-naaaaagy békességben. Olyan jól sikerült az a szenteste!

Hát ennyi volna?!

Miért, ti mit kívánnátok? (Csak őszintén – lehet elengedni a fantáziát!)