Ebben a félévben a kurzusaim az ember nagy krédéseire vannak kihegyezve: Honnan a szenvedés? Miért a halál? Mi jön utána? Olyan kérdések, amelyek attól lesznek nehezek, hogy nincs rá válasz. Márpedig ma az azonnali válasz uralkodik... Ha valaki nem tud választ adni a saját szakterületén, lehajtott fővel vonul a könyvtárba, és kutat egy mihamarabbi válaszért...
Miért kell az ártatlanoknak szenvedni? Ezzel a kérdéssel szembetalálta magát az Ószövetség embere is. A hagyományos válasz a szenvedésre az volt: a bűn következménye. Tehát, ha valaki szenvedett, automatikusan lehetett arra következtetni, hogy bűnös. Viszont egyszercsak felvetődött a kérdés, hogy mi van akkor, ha olyanok is szenvednek, akik ártatlanok. Ekkor került krízisbe a Biblia hagyományos bölcsessége, és megíródott a Jób könyve... Természetesen azzal a céllal, hogy ezt a kérdést fölvesse, boncolgassa... A könyv úgy állítja be a dolgot, hogy a sátán (nem annyira a gonosz itt, mint inkább a kérdező) tetteti próbára Istennel az embert. Hogy mit vett föl a sátán Istennek? A következőt: ennek az embernek a Beléd vetett hite érdekekhez fűzödik, meglátod, ha nem megy jól neki, ott fog hagyni Téged... Így elindul a történet: Jób először szeretteit és vagyonát veszti el, aztán betegség következik, melyből kifolyólag saját halálával is szembe kell néznie... De mindezek ellenére Jób, „istenfélő férfiú” marad... Tehát nem hibázik, mégis szenved... (Természetesen a könyv legendára épül, és üzenetértéke a fontos...) A szenvedő Jóbot barátai meglátogatják. Első körben bölcsen hallgatnak a szenvedés előtt... Második körben meg válaszokat próbálnak adni Jób szenvedésének miértjére, de nem igazán sikerül nekik... És a végén lép be Isten a képbe, és a várva várt válaszok helyett kérdésekkel fogadja Jóbot, és a kérdések egyirányba mutatnak: Isten a mindenség ura, Jób pedig teremtmény... Vagyis mindent nem érthet... Eddig a történet... (olvasását természetesen ajánlom, ez csak egy gyors összefoglaló)
Számomra három dolog fontos: az első, hogy szabad, lehet és jó kérdezni, ki kell mondani, ami bennem van; második: az elsőből következik, vagyis csak ha kérdezek, keresek, akkor találom meg a helyemet (teremtmény vagyok); harmadik: nem minden kérdésre kell azonnal választ kapni, vannak kérdések, amikben benne kell tudni maradni...
Természetesen az Újszövetség gyújt fényt a témában, mert ott az Isten fia szenved, szintén ártatlanul, mert az istenkép, amit közvetít, nem felel meg az elképzeléseknek, és pláne, hogy szenvedjen az Isten, az lehetetlen...
Befejezésül egy tanárom gondolatmenetéhez folyamodok: a szenvedésben, a halálban (Jézus maga is a kereszten) megéljük az Isten hiányát... De amikor az Isten hiányzik, akkor jelen van a Fiában (tehát mégsem hiányzik)... És mindezek után jön a feltámadás, tehát a válasz a halál után van...
Akkor a kérdésben kell maradnunk? És hogyan élünk ebben a kérdésben? Tényleg nincs válasz a szenvedésre ebben az életben? Vagy az már segítség, hogy teremtmény vagyok? És a bűn most benne van ebben a pakliban vagy nincs? Mit gondoltok?
Utolsó kommentek