Akik rendszeresen követték a legutóbbi bejegyzéseink kommentjeit, tudják, hogy leliberálisoztak bennünket, itt írogató jezsuitákat. (Kicsivel jobb, persze, mintha az anyánkat szidták volna.) Viszont volt, aki továbbment és statisztikailag kimutatta, hogy 100 éven belül nem leszünk. Megvigasztalom az illetőt: lehet 50 se kell. S ha vigyázok az egészségemre, akkor 89 évesen még meg is érem. De a szépségnek más oldala is van, bizonyítják szintén statisztikákkal: az egyre konzervatívabb intézmények virágoznak az egyházon belül és számuk nő. És abban reménykednek, hogy ha magukból már most múmiákat csinálnak (csipkés karingben, birétummal a fejükön és áldoztatóráccsal jól körülvéve), akkor évezredekre konzerválhatják magukat. Nos, rossz hírem van, mert nemcsak a jezsuita rend fog megszűnni, hanem egy szép napon az az egyház is, amit mi most 2000 éves tapasztalat alapján úgy hiszünk, hogy örökké állni fog.  Bizonyítani persze nem tudom, kedvem lenne azt mondani, hogy várjuk ki a végét, de az még úgy-e eltarthat egy jó ideig, mi pedig eléggé végesek vagyunk.
Így gondolom:

A vallás összes külsődleges megjelenése,  beleértve a rítusok, áldozatbemutatások, papság és templom, mind a hit felébresztésére szolgáló külső jelek csupán, melyek célja, hogy képessé tegyék az embert a látszatok külső törvényéből a Szellem belső törvényébe jutni. A Transzcendens a külső vallási formákban, dogmákban, szentségekben és szervezetekben csupán megérezteti, hogy az igazi Valóság és Létezés azokon túl van. A bálványimádás annyi, mint leragadni a jelnél, az igazi vallásosság viszont a jelen túl eljutat a végső Valósághoz.

Templom, egyház, papság ebben a folyamatban csupán mediációs eszköz (szükségszerű rossz). Minden nagy vallás  ugyanis egy mély istenélményből született (lásd Buddha, Jézus és Mohamed esetében). Tény, hogy az élmény, amit a Mester sugároz, hamar elfelejtődik követőiben. Ezért azok minden áron intézményesíteni akarják. Így lesz szükség egy szervezetre, papságra és templomra. Ezek képesek olyannyira elhatalmasodni, és alkotójuk kényének-kedvének ellenállni, hogy a később érkező nemzedékek számára képesek teljesen elfedni a Szellemet. Ez történt pl. a zsidóságban, amikor az istenhit a vallási rítusok és törvények teljes elracionalizálódásához vezetett. De ugyanez történik ma a keresztény egyházakkal.

A korai egyház szakított Izrael templomával, papságával és áldozatbemutatásával. A kenyeret házaknál törték meg nagyon egyszerű formában, örültek egymásnak és szívük tele volt a Feltámadottba vetett élő hittel. Ahogy intézményesülni kezdett a kereszténység, ugyanúgy magára kezdte ölteni minden vallás jellemzőjét: új papság, új áldozatbemutatás született, templomokat építettek és egy szövevényes szervezeti struktúra alakult ki. Majd a Birodalom vallásává lett és az addig üldözöttekből hamarosan üldözők lettek. Az évszázadok folyamán pedig hol az egyház uralkodik állam fölött, hol az állam az egyház fölött, de ezt a feszültséget még nem sikerült teljes mértékben feloldani. A vallást mindig megrontja a hatalom és a vagyon hajszolása, az állam mindent megtesz, hogy ereje és abszolút hatalma ne csorbuljon.

Az állam és a vallás törvényeket ad, amiket föl kell írnunk az ajtófélfákra és kapukra, rá kell kötni a kezünkre, hogy áthagyományozzuk az elkövetkező generációknak. Ezt hajtja be rajtunk minden abszolút hatalommal fellépő rendszer.

Jézus nem ezeket tartotta a lényegesnek. Szerinte a szombat van az emberért és nem az ember a szombatért. Pál, aki már értelmezi a jézusi tanítást, annak fényében próbálta újraértelmezni a zsidó rituális előírásokat. Szerinte a törvény az ember bűnösségének a jele, az érett ember a törvényt belső vezérelvként fedezi fel és követi.

Minden intézmény - tartson bár évezredeket - az idő, a történelem, a külső körülmények és események által meghatározott, s mint ilyen múlandóságra ítéltetett. Egy Rómában járó látogató ma éppúgy mondhatná: "Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek? Valószínű Jézus ugyanazt válaszolná, mint amit Jeruzsálem falainál: "Nem marad itt kő kövön, mindent lerombolnak". Ez minden földi vallás sorsa.

A Jelenések könyve új égről és új földről (új Jeruzsálemről) beszél, mely "alászáll az égből, az Istentől". A mennyei városnak "nincs temploma, mert a Bárány az", "nincs szüksége se Holdra se Napra, mert Isten dicsősége ragyogja be".

A vallási intézmények egy transzcendens misztérium "szimbólumai" (vagy lehetnének).
A dogmák egy kifejezhetetlen igazság töredékes karcolatai.
Papság, áldozatbemutatás és rítus mind a jelek világába tartozik, és mint ilyen elmúlik és értelmét veszíti.

Ezért lehet igaz az, hogy "a pokol kapui nem vesznek erőt rajta" - legyen az konzervatív vagy liberális.