Most rögtön elnézést kérek ezért a címért, de ez fejezi ki legjobban azt, amiről írok. Gondolom, ez a mondás nemcsak Erdélyben ismerős (most már biztosan).
Alapvetően saját problémám az, amiről itt írni fogok, de sok embernél találkoztam, találkozom ezzel, és valójában nem is élem meg problémának, mert emberségünkből kifolyólag adott. De miről is van szó? Nehéz lenne egy szóban megfogni, ezért másként próbálkozom. Arra gondolok, hogy mindent be AKARUNK tervezni, mindent AKARUNK kontrollálni, mindent AKARUNK tudni, mindent meg AKARUNK magyarázni. És ezért írom, hogy ez természetes, mert biztonságvágyunkból fakad, ami ha nem esik túlzásba, természetes. Az is természetes, hogy dolgokat megfontoljunk, átgondoljunk, hogy döntéseinket megalapozzuk, és a megfontolás és megkülönböztetés részei annak a lelkiségnek, amelyet élni törekszem, és kedvenc lelkiségem:). DE, nagyon sok esetben tapasztalom magamon és másokon is, hogy néha annyira beterveznénk mindent, hogy ott aztán tér nem maradhat sem másnak, sem az Istennek... Ugyanakkor a világunk adott: a jövőről nem tudunk semmi biztosat... És tudjuk azt is, hogy terveink könnyen leomolhatnak, mégis hatalmas bizalmat vetünk beléjük... Aztán pedig akkorákat lehet csalódni, amekkorát terveztünk... A tervezésből hiányzik a kiszolgáltatottság, amikor megengedem, hogy törékeny lehetek, amikor megengedem, hogy történjenek az események, legyenek az érzéseim, jöjjenek a nem kedvenc gondolataim... Persze nem könnyű, de sokszor azt gondolom, hogy nem annyira a kellemetlen gondolat a nehéz, hanem az, hogy el kell szakadnom a tervemtől... Sok esetben a kellemes gondolat is megvisel, mert nem a tervem része... A legkeményebb mindig az, amikor rá kell döbbennem, hogy a tervem összeomlott... Véges vagyok, teremtmény vagyok... De ennek megtapasztalására szükség van... Hamvas szerint ekkor kezdődik az élet...

De miért tervezünk? Csak a biztonságról van szó? Vagyis az fontos, hogy tudjam, mi lesz velem a jövőben, vagy másért is fontos?

És ehhez kapcsolódik a kontroll, a mindent megmagyarázni akarás... Mert szeretnénk mindent megérteni, mindent átlátni... De a kíváncsiságon túl mi hajt ebben? Mitől lenne más az életem, ha tudnám mindig mindennek a magyarázatát? Jó az nekem?

De azért valamit csak kell akarni.......................... Vagy mégsem?