Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Milyen kincseket találhatok a szenvedésben?

2009.10.21. 08:00 Szakaszu

Réges-régen találkoztam egy öreg és bölcs emberrel, akit mindig csak Apónak szólítottam. Sokféle dologról beszélgettem vele és nagyon sokat tanultam tőle. Ezeket szeretném megosztani veletek.

Egyszer megkérdeztem tőle:

- Apó, te egész életedben hívő ember voltál. Miben segített ez téged? Tudod, én ennek nem sok értelmét látom most.
- Hitem segített felismerni olyan értékeket, amik nagy kincsek voltak egész életemben.
- Milyen kincsek voltak ezek? Én is szeretnék kincseket látni, de csak a fájdalmakat, és nehézségeket látok az életemben és mások életében is.
- Hát igen, a nehézségeket nem lehet elkerülni, de rajtad múlik, hogy hogyan éled meg ezeket, tehát találsz-e bennük olyan értékeket, amik valóban fontosak számodra. A sok szenvedésben, amiben bőven volt részem, a hitem segített értékek találni. Ezáltal jobb, erősebb, de egyben érzékenyebb és együttérzőbb emberré lettem.
- De ezek miért fontosak? A világ a küzdésről és a hatalomról szól, nem pedig az érzékenységről.
- A világ arról szól, ahogy te viszonyulsz a világhoz. Ha van merszed szembenézni a nehézségekkel és a szenvedéssel, azok kincsesbányákká változnak. Ehhez természetesen szükséged van hitre, mert az Isten azért nem akadályoz meg valamilyen szenvedést
az életedben, hogy valami jót hozzon ki számodra. Engem a szenvedések és a nehézségek csiszoltak olyan emberré, hogy boldog tudtam lenni, bármilyen körülmények között.
- De milyen kincseket tudsz egy nehéz helyzetben találni?
- Tudod, rájöttem arra, hogy egy nehéz helyzet után jobban észrevettem az élet szépségét, megértettem, hogy milyen fontos vagyok a társaimnak, rá kellett döbbennem, hogy mennyire szeretnek az emberek, vagy ha nem, akkor kiket kell elengednem az életemből. Beismertem, hogy kik fontosak számomra, és megláttam, hogy kiknek vagyok én fontos. És amit talán legelsőnek kellett volna mondanom, rá kellett jönnöm, hogy mennyire szeret engem az Isten.

 

93 komment · 2 trackback

Címkék: isten szenvedés öreg szeretet érzékenység bölcs

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr581462083

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szükség 2009.10.21. 14:06:07

A szükségleteitek nagyon fontosak, a véltek és a valósak is. Nyilván azt érzitek szenvedésnek, ha ezekben hiányt szenvedtek, azt érzitek boldogságnak, ha ezek mind biztonságosan kielégíttetnek valamilyen módon. Az emberi

Trackback: Szükség 2009.10.21. 14:04:55

A szükségleteitek nagyon fontosak, a véltek és a valósak is. Nyilván azt érzitek szenvedésnek, ha ezekben hiányt szenvedtek, azt érzitek boldogságnak, ha ezek mind biztonságosan kielégíttetnek valamilyen módon. Az emberi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mama60 2009.10.21. 10:53:16

Nagyon köszönöm,Isten áldjon meg érte!

ester 2009.10.21. 11:37:38

Bátran állítom, hogy a sok szenvedés és nehézségben Isten akkor is segít , értéket találni , csiszolódni , ha nincs hited . Legalább is akkora nincs mint most , miután rá jöttem , hogy a gondviselése mindig velem volt!

jabbok 2009.10.21. 17:24:54

Hát nem tudom... Azt azért keresztényként sem szeretném elfelejteni, hogy a szenvedés ROSSZ. Nem csak abban az értelemben, hogy "kellemetlen" - hanem úgy is, hogy az Isten terveiben sem szerepelt, kifejezetten a bűn, és az Istentől való elfordulásunk következménye.

Vitathatatlan tény, hogy a "szabadságunk", elsősorban éppen az Istentől és az ő törvényeitől való szabadságunk világában a szenvedés elkerülhetetlen. És EMELLETT, EKÖZBEN az is tény, hogy az Isten még a rossznak, a szenvedésnek sem pusztán ellenfele, hanem még ezeket is képes jóra fordítani.

Ettől azonban még a szenvedés maga rossz marad, önmagában sosem válik jóvá.

A szenvedés valószínűleg sokkal több esetben szül torz, önző tetteket és személyiségjegyeket, mint amennyiszer a javunkra válik. Azokat a példákat kiemelve, amik éppen a szentté válásban segítettek egyeseket, persze lehet magának a szenvedésnek a "léleknemesítő" voltáról beszélni, de szerintem ez belemagyarázás. Olyan "ájtatosság", mint Jób barátainak a hamis ájtatossága.

Még azokban a szenvedésekben, amelyek kifejezetten jobbá tettek valakit, azokban sem a szenvedés a jó - hanem csakis az Isten, aki segített a helyére tenni, elviselni, a szolidaritás irányába mozdítani általa.

Még a megváltás sem teszi jóvá Jézus szenvedését sem - az önmagában ROSSZ volt, és Jézus maga is igyekezett minden emberileg vállalhatót megtenni azért, hogy magát a szenvedést elkerülje.

zekaxzi 2009.10.21. 18:21:29

@jabbok: A szenvedés segít abban, hogy jobbá váljunk. Minden kísértés nehézség, ami rossz az életünkben, próba elé állít: hogyan éljük meg? Jobb emberként jövünk ki belőle, vagy rosszabbként? Valóban, maga a szenvedés rossz, de lehet, hogy megéri azt a lelki fejlődést tekintve, ami közben ennek hatására bennünk végbement.

Persze aki okozta a szenvedést nekünk, attól még nem lesz jó ember, mert lelkileg mi pozitívan jöttünk ki belőle. Ezt nem szabad elfelejteni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.10.21. 20:37:37

@jabbok: Miért nem itta meg a mirrhával (epével?) kevert bort? Valahol azt olvastam, hogy ez törvény előírta fájdalomcsillapító-szerűség volt. Elfogadni nem lett volne emberileg vállalható?

A poszthoz: még gondolkozom...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.10.21. 20:39:01

@Reina Nicolasa:" A szenvedés segít abban, hogy jobbá váljunk."

Már akit.
A poszt írója is meg Jabbok is azt akarták itt mondani az én olvasatomban, hogy maximum a hozzáállásunk az, amitől jobbá válhatunk.

zekaxzi 2009.10.21. 20:53:39

@Felicitasz: Pont az a lényeg. Hogy jobbak leszünk-e tőle, vagy sem. Nem a szenvedés a jó, hanem az lehet jó, amit kihozunk belőle.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.10.21. 21:47:28

@Reina Nicolasa: így is van =))

Van egy sejtésem, hogy II János Pál is azért engedte, hogy médiacirkuszt csináljanak élete végén a betegségéből, hogy rávilágítson erre az igazságra: a szenvedés az élet része, és ha isten valamit ránk mér, annak megvan a maga értelme. Erről a dologról a mai társadalom eléggé elfeledkezett. Pl. a halált is egy tabuként kezeli, pedig épp az vezet az örök életre, tehát aligha történhet velünk fontosabb és örömtelibb dolog, mint hogy meghalunk. Apó szerintem is bölcs ember volt.

jabbok 2009.10.22. 00:58:34

@Felicitasz: "Miért nem itta meg a mirrhával (epével?) kevert bort?"
Nem tudom, ő miért tette - de alig hiszem, hogy azért, mert a fájdalmat akarta volna jobban érezni.

Csak azt tudom, hogy annak idején én először elfogadtam a morfint - aztán 1-2 nap után (nem tudom, pont mennyi idő múlva - az időérzékem akkor egyáltalán nem működött) én is inkább visszautasítottam. Teljesen önző okból: ugyanis a morfinnal ugyan tompult a fájdalom, de drasztikusan csökkent a fájdalom-tűrő képességem és az önkontrollom is. És akkor már tudtam, hogy akármilyen kibírhatatlannak is ÉRZEM a fájdalmat, azért mindig kibírom, amikor meg VALÓBAN kibírhatatlan, akkor úgyis elájulok.

De ez nem mindenkinél, nem minden fájdalomnál és nem minden betegségnél működik így.

Én úgy gondolom, hogy Jézus sem a szenvedés teljesebb átélése érdekében utasította vissza a bódító keveréket - szerintem inkább azért, mert a tudatát és az érzéseit a lehető legtisztábban kézben akarta tartani - MÉG AZON AZ ÁRON IS (és nem éppen azért), ha ezzel az is együtt járt, hogy a szenvedést IS (!!!) tisztábban átélte.

De hogy az elméletem helyes-e, arról - remélem - majd inkább megkérdezem őt magát... ;o)

jabbok 2009.10.22. 01:11:57

@Reina Nicolasa: "A szenvedés segít abban, hogy jobbá váljunk. Minden kísértés nehézség, ami rossz az életünkben, próba elé állít: hogyan éljük meg? Jobb emberként jövünk ki belőle, vagy rosszabbként?"

Legfeljebb segítHET.

Azt hiszem, semmiről sem veszélyesebb elméletben beszélni, mint éppen a szenvedésről. Én a magam részéről éppen keresztény körökben rengetegszer találkozom a szenvedés és a halál valami teljesen hamis, teljesen Jób barátaira jellemző, és alapvetően hazug/téves, ÁJTATOS idealizálásával.

A valóságban a szenvedés és a halál úgy ahogy van rossz. Az Isten nem akarta, nem tervezte.

Amikor a fogad fáj, kit tudsz szeretni? Kire tudsz gondolni?

Egyedül a fogorvosra.

Persze hogy vannak olyan fájdalmacskák, amik kifejezetten "jelzőfájásként" működnek: kizökkentik az embert a saját mindenhatóságának és halhatatlanságának az illúziójából.

De azt kategorikusan ki merem jelenteni, hogy aki a fájdalom pillanatában is hálát meg örömet tud érezni, és jónak érzi a szenvedést magát, az nem elsősorban szent ember - hanem csak egyszerűen még nem elég erős a fájdalma... (Akár testi, akár lelki szenvedésre igaz ez.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.10.22. 04:54:35

@jabbok: "aki a fájdalom pillanatában is hálát meg örömet tud érezni," stb.
Ez most vigasztaló volt, köszi.

ester 2009.10.22. 09:03:00

Szerintem a posztban , nem a fizikai -testi szenvedésről van konkrétan szó . Bár a fizikai fájdalom átélése okoz lelki szenvedést is.

Nekem is az a véleményem , hogy szenvedni sehogy sem jó.
Ki akarja , ki vágyik a szenvedésre ? Igen , lehet választani , hogy hogyan jövünk ki a szenvedésből. Már az hogy keressük a kiutat , formál rajtunk. Szerintem, ha valaki , először nem a jót választja , a soron következő szenvedésénél , de előbb utóbb vagy végül rájön , hogy mi a helyes megoldás.
Sajnos , én csak a hétköznapi életből tudom megközelíteni ezt a kérdést. És igen, valóban nem mindenki fogékony rá.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.22. 10:48:05

Atyám, Krisztus nevében add meg nekem a következőket:
Hogy testem egyedül a Te akaratoddal mozduljon, vagy váljék mozdulatlanná.
Hogy hallásom, látásom, ízlésem, szaglásom és tapintásom a teremtés pontos lenyomatát adják.
Hogy szellemem, világosságod fényében, gondolatait egyedül a Te igazságod szerint rendezze.
Hogy érzékenységem a lehető leghatékonyabb formában s teljes tisztaságában élje át a fájdalom minden egyes részletét, s az örömet is a legapróbb rezdüléséig.
Hogy szeretetem Isten szeretetének emésztő lángja legyen bennem s egyedül Isten iránt lobogjon.
S hogy minden, ami enyém, vétessék el tőlem, hogy Istentől fölemésztve Krisztussá lényegüljön át, s adassék eledelül a szerencsétleneknek, kiknek teste-lelke egyaránt nélkülöz mindenfajta táplálékot.
(Simone Weil: IMA Pilinszky János fordítása)

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.22. 11:02:47

Vér a havon. Bűn és ártatlanság. Hogy maga a bűn is megtisztuljon. Egyedül a szenvedéstől tisztulhat meg, méghozzá egy ártatlan szenvedésétől. Az ártatlanok szenvedése a legnagyobb vétekre is a megváltás fényét árasztja.
(Simone Weil: TÖREDÉKEK A FÜZETEKBŐL)

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.22. 11:10:29

A következő imádságot a ravensbrucki haláltáborban találták, ahol 92.000 nő és gyermek vesztette életét. Egy csomagolópapírra volt firkálva egy halott gyermek mellett.
„Uram, ne csak a jóakaratú férfiakról és nőkről emlékezzél meg, hanem azokról is, akinek akarata megromlott. De ne bűneiket tartsd számon, amelyekkel nekünk szenvedéseket okoztak, hanem inkább azt nézd, hogy ezeknek a szenvedéseknek köszönhetően milyen gyümölcsöket hoztunk – a bajtársiasságot, a hűséget, az alázatosságot, a bátorságot, a nagylelkűséget és a szív nagyságát, amely mindezekből kinőtt, és amikor ítéleted elé hívod őket, akkor engedd meg, hogy mindezek a gyümölcsök bocsánatukra szolgáljanak.”

Tamás7 2009.10.22. 14:00:24

@izrael miszteriuma: én amikor ilyet olvasok, akkor... nem is tudom, hogy mit gondoljak... tényleg sok szent volt még a huszadik században is..

mellesleg ma a buszon a poszt jutott eszembe, és tényleg a szenvedéssel sok szép dolgot észreveszünk, másképpen látjuk a világot, és szerintem mi magunk is formálódunk. amikor találkoztam egy barátommal, akiről tudom, hogy szenvednie kellett, nagyon megváltozott, és mikor elment, még jókat is kívánt, sose tett ilyent, de rájött, hogy mennyi szépség van körülöttünk

jól választott idézetek, olyannyira, hogy egyik másik Ctrl+c és el is teszem, köszi

persze szoktam vala mondani, hogy a szenvedés, attól szenvedés, mert szenvedés, ha nem járna szenvedéssel, akkor nem is lenne szenvedés.. szóval nekem az első, (ha nem is helyes) , hogy "Uram csak ettól szabadíts meg..."

szerintem is a lelki szenvedésen van a hangsúly, ha fizikai is, akkor is a lelki hatásán.. mert ugyen, ha valakinek fekvő gipsz miatt ágyban kell maradni, bezárva lehet, hogy megviseli lelkiekben, és ha fizikai eredetű is volt, lelki gyötrelem lett belőle. mennyi szent fizikai szenvedésében tisztúlt meg, lett más.. szerintem

Tamás7 2009.10.22. 14:01:25

mellesleg olyan jó volt olvasni, tetszik ez az Apó feeling... na mindegy..

szép napot mindenkinek

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.10.22. 14:39:19

@izrael miszteriuma: ez bizony fajsúlyos dolog. le a kalappal. ... illetve ... szóval nagyon nagy tisztelettel gondolok rájuk.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.22. 18:30:37

@Nick_:
"A kereszténység minden kétséget kizáró nagysága nem az, hogy természetfölötti orvosságot keres a szenvedésekre, hanem hogy megtanít a szenvedés természetfölötti használatára."
(Simone Weil: TÖREDÉKEK A FÜZETEKBŐL)

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.22. 21:49:51

"Jób könyve valóságos csoda, mert olyan tökéletes formájában fejezi ki a gondolatokat, melyeknek az emberi elme csak akkor jut birtokába, ha elviselhetetlen fájdalom kínjában ég; ezek a gondolatok azonban a gyötrelem alatt formátlanok, mikor viszont a fájdalom alábbhagy, elmosódnak, hogy sohase találjunk ismét rájuk."
(Simone Weil: TÖREDÉKEK AZ AMERIKAI FÜZETEKBŐL)

jabbok 2009.10.23. 00:11:02

@izrael miszteriuma: Az idézet nagyon szép. Biztos, hogy a haláltáborokban is voltak, akik jobbak lettek a szenvedések között.

De azért érdemes elolvasni a Nobel-díjas Sorstalanságot - abban bizony nagyon világosan és durván arról van szó, hogy a többség egyáltalán nem szolidárissá és szentté - hanem önző, irigy állattá vált a nyomorúságban. Amikor a gyerek betegen a tábori kórházba kerül, nem is érti, hogy az ott lévők miért segítenek egymáson, miért hordanak életüket kockáztatva dugi-kaját neki és betegtársainak. A barakkban az a tapasztalata, hogy zsidó zsidónak farkasa...

jabbok 2009.10.23. 00:13:38

Szóval a kivételek szépek - de az ezekből levont következtetéseket ne tekintsük általános érvényű bizonyítéknak a szenvedés nemesítő hatása mellett.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.23. 10:51:54

@jabbok:
Az istenszerető embernek minden javára válik...

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.23. 17:56:28

@jabbok:
"Ha egyáltalán van értelme az életnek, a szenvedésnek is kell, hogy értelme legyen. Hiszen a szenvedés valahogy ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint a sors és a halál. Bajtól és haláltól válik az emberi lét teljes egésszé.
Míg a legtöbb foglyot az a kérdés gyötörte, túl fogjuk-e élni a lágert? - mert ha nem, akkor ennek az egész szenvedésnek semmi értelme -, addig az engem nyomasztó kérdés másként hangzott: van-e ennek az egész szenvedésnek, a bennünket körülvevő halálnak értelme? Mert ha nincs, akkor végső soron a láger túlélésének sem lenne értelme. Mert az olyan élet, melynek egyetlen értelme azon áll vagy bukik, sikerül-e megúszni vagy sem, olyan életet tehát, melynek értelme egy ilyen véletlen kegyelmétől függ, az olyan életet tulajdonképpen élni sem lenne érdemes."
(Viktor E. Frankl: ...mégis mondj Igent az Életre! Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort)

Utóirat:
Nemrégiben az internetről tudtam meg csak, hogy apám a mauthauseni táborból szabadult. A lágerben kb. 20 ezer ember volt, ennek mindössze fele zsidó, a többi politikai fogoly Európa minden részéből. A halálozási arányszám igen magas volt, nagyon sokat agyonvertek a kápók, akik német vagy lengyel bűnözők voltak, sokan pusztultak el végelgyengülésben is…

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.23. 21:51:43

@jabbok:
Lupus est homo homini…
Még a táborőrségben is akadtak szabotőrök. Itt csak annak a tábornak vezetőjét említeném, amelyben utoljára tartózkodtam és felszabadultam. Az SS tagja volt. Csak a tábor felszabadulása után derült ki – amiről addig csak a lágerorvos tudott, aki maga is fogoly volt -, hogy a táborvezető titokban nem kis összegeket áldozott saját zsebéből arra, hogy a közeli helység patikájából gyógyszereket szereztessen be a tábor betegei részére. A történetnek utójátéka is volt: a felszabadulás után a zsidó foglyok rejtegették az SS-t az amerikai csapatok elől. Parancsnokuk előtt kijelentették, hogy az SS-t kizárólag azzal a feltétellel hajlandók kiszolgáltatni, hogy haja szála sem görbülhet meg. Az amerikai csapatparancsnok tiszti becsületszavát adta, erre a zsidó foglyok elővezették a volt táborvezetőt, akit a csapatparancsnok aztán ismét táborparancsnokká nevezett ki. Mint ilyen szervezte aztán meg, hogy a közeli falvak lakóssága gyűjtsön össze számunkra élelmiszert és ruhaneműket.
Ezzel ellentétben ugyanannak a tábornak a táborfelelőse, tehát maga is fogoly, kegyetlenebb volt, mint a tábor egész SS-őrsége együttvéve. Ott és annyiszor ütötte-verte a foglyokat, ahogyan csak tudta, míg pl. a táborvezető – legjobb tudásom szerint – egyetlenegyszer sem emelt kezet egyetlen foglyára sem.
Ebből egyet láthatunk: egy ember, hogy a táborőrség tagja volt-e vagy fogoly, önmagában semmit sem mond. Emberi jóság bárkiben fellelhető lehet, e területen sok az átfedés és nem olyan egyszerű a dolgunk, hogy kijelenthetnénk: ezek angyalok, azok pedig ördögök. Ellenkezőleg: a lágeréletben kialakult szemlélettel ellentétben valahogyan személyes és erkölcsi teljesítmény volt és marad az, ha egy őrszem vagy felügyelő a foglyokkal szemben emberi magatartást tanúsított. Másfelől viszont a legsúlyosabban elítélendő annak a fogolynak az aljassága, aki saját sorstársaival szemben gonosz.
Egyet megtanulhattunk mindebből: a földön kétfajta ember létezik és csakis ez a kettő: a tisztességeseké és a tisztességteleneké. És mindkét fajta általánosan elterjedt, minden csoportba behatol és beszivárog…
(Viktor E. Frankl: ...mégis mondj Igent az Életre! Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort)

jabbok 2009.10.24. 12:57:34

Szeretnék visszatérni a blog eredeti témájához. Én pusztán annyit szerettem volna hangsúlyozni, hogy - bár a szenvedés elkerülhetetlen, és éppen ezért az emberi személyiség kialakulásában és elmélyülésében nélkülözhetetlen is - azért ne legyünk keresztényebbek Jézusnál.

Én soha sehol nem találtam olyat az újszövetségben, hogy Jézus azt mondta volna a szenvedőnek, hogy "örülj, hogy vak vagy, örülj, hogy béna vagy - a szenvedés majd nemesebbé tesz."

Eszem ágában sincs a szenvedés (akár testi, akár lelki eredetű) jelentőségét kicsinyíteni. De kifejezetten harcolok a szenvedés idealizálása ellen. Keresztény körökben ezt nagyobb veszélynek tapasztalom, mint a nem-hívő körökben azt a törekvést, hogy a szenvedéstől bármi áron meg kell szabadulni.

jabbok 2009.10.24. 13:10:17

@Reina Nicolasa: "A szenvedés segít abban, hogy jobbá váljunk."
Ez tipikusan egy keresztény közhely, amiben van igazság - de bizony tévedés vagy hamisság még több van benne.

Nézd csak meg a valóságot.

Az alkoholista szülők elhanyagolt, bántalmazott gyerekéből lehet egészséges felnőtt. De a többség bizony nem az lesz.

Vagy Izrael misztériumának példája is jó: persze vannak gyönyörű esetek a haláltáborokból, de ha becsületesen nézzük, bátran merem állítani, hogy ők a kivételek, akik erősítik a szabályt. A többség bizony a nyomorban, a szenvedésben önzővé, embertelenné vált. Tök függetlenül a származásától.

Egyszerű antropológiai-pszichés tény, hogy a szenvedés alapvetően beszűkíti a személyiséget. A szenvedés ROSSZ. Sőt, még akkor is rossz marad, ha néha jó fakad belőle. Ha nem így lenne, az Isten már a paradicsomban is tervezett volna nekünk belőle.

bölcsésztanár 2009.10.24. 17:23:47

@jabbok:
Nem tudom, miket írtatok eddig, de erre most azt tudnám mondani, hogy az erős hittel megélt szenvedés tényleg közelebb visz Jézushoz. Mikor idősek otthonába jártam látogatni, teljesen megdöbbentem olyan embereken, akiket pelenkázni kellett és fürdetni, alig-alig tudtak beszélni, de a tudatuk és a hitük nagyon tiszta volt. És ők vigasztalták a többieket. (Papokkal ha beszélgettek számtalan ilyen találkozásról tudnának beszámolni.)

Még egy: szerintetek mit jelent az, hogy felajánlom a szenvedésem? A közhelyeket meg az iskolás válaszokat tudom, de eddig csak olyan néniktől hallottam erről, akik gyakorolják ugyan, de nem tudták értelmesen elmondani, hogy mi is ez valójában.

Kajla 2009.10.25. 20:11:20

@izrael miszteriuma: Megrendítő, amit irsz: "Nemrégiben az internetről tudtam meg csak, hogy apám a mauthauseni táborból szabadult."

Nem szeretnék olyan után kutakodni, ami nem rám tartozik, de örülnék, ha többet írnél erről.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.10.25. 21:39:20

@Kajla:
nagyon szívesen írok majd, mert egy hét remeteségbe megyek és összeszedem majd a gondolataimat!
Bevezető helyett:
A szüleim soha, egyetlen összefüggő mondatot sem mondtak saját életükről, az egész egy titok volt. A holocaust után apámnak csak egy lánytestvére maradt életben, aki 18 évesen maga is megjárta Auschwitzot. Apám munkaszolgálatos volt, ennek köszönheti megmaradását. Felesége és piciny gyermeke egy téves váltóállítás következtében - sok társával együtt - a túlélést jelentő ausztriai tábor helyett a gázkamrában végezte…

Szakaszu 2009.10.30. 21:11:16

@bölcsésztanár:
"Még egy: szerintetek mit jelent az, hogy felajánlom a szenvedésem? A közhelyeket meg az iskolás válaszokat tudom, de eddig csak olyan néniktől hallottam erről, akik gyakorolják ugyan, de nem tudták értelmesen elmondani, hogy mi is ez valójában."

Egyszer én is feltettem az öreg Apónak ezt a kérdést: Mit jelent a felajánlás? Az Apó egyszer azt válaszolta: "Hosszú évekig én is használtam ezt a szót anélkül, hogy valójában tudtam volna, hogy mit jelent. Az segített leginkább mélyebbre menni ebben, hogy a Szentírásban erre a mondatra bukkantam: 'Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára.' (Kol 1,24) Én ezt úgy értettem, az emberek részéről Krisztus szenvedésének befogadásával kapcsolatban még sok minden hiányzik. Ebben tudok én segíteni társaimnak. Mikor rákbetegségben szenvedtem, úgy éreztem, hogy Jézus megfogja a kezemet és segít abban, hogy úgy tudjak szenvedni, ahogy Ő szenvedett. Ami azt jelenti, hogy noha kérte az Atyát, hogy vegye el Tőle a szenvedés kelyhét, mégis ki tudta mondani: Legyen meg a Te akaratod! Oda tudta adni magát az Atyának, iránta való szeretetből és miirántunk való szeretet érdekében. Felajánlani annyit jelent, hogy odaadni magamat, úgy, ahogy Krisztus tette. Lélekben egyesülök Jézus szenvedésével, odaadom Neki, tegyen velem amit Ő akar, magam és mások hasznára. Ne az én akaratom, hanem az Övé érvényesüljön. Felajánlani annyit jelent, hogy átadom Istennek az irányítást és befogadom a nehéz helyzeteket. Felajánlani annyit jelent, hogy a szabadon elfogadok egy nehéz helyzetet, hogy ezzel kifejezzem Isten iránti szeretetemet. Felajánlani azt is jelenti, hogy mások helyett is hajlandó vagyok elfogadni kapott szenvedést, úgy ahogy Jézus tette, hisz Ő is helyettünk és értünk szenvedett. Valaki helyett is vállalni a szenvedést, hogy az illető megtalálja az Isten felé vezető helyes utat. Ez is felajánlás és Jézus követés, mert Ő is ezt tette. Az ilyen értelemben vett felajánlás segít abban, hogy értéket és értelmet találjak a szenvedésben."

Shine) 2009.11.02. 21:09:39

@Szakaszu: én is köszönöm a gondolataidat.

A hétvégén egy lelkigyakorlaton vettem részt, ahol a Szentlélek rámutatott arra is, hogy milyen fontos, hogy a szenvedéstől való félelmet ne szenvedésként éljük meg.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.04. 20:02:49

Most álljon itt egy igazi keresztény hitvallás Kardos Klára könyvéből, melyről legjobb barátnője ezt írja:
"Olyan vigasztalóan más, mint a holocaustról írott egyéb munkák. Nem tagadta meg vagy kendőzte el a szörnyűségeket, a megaláztatásokat, a fizikai és lelki gyötrelmeket, de minden sorát áthatja a krisztusi megbocsátás szelleme."

A szerző az alábbi hitvallást könyvének első oldalára szánta:
"Hiszünk a háromszemélyű egy Istenben: Atya, Fiú és Szentlélekben, aki Úr a mennyben, földön és alvilágon, aki irányítja az emberi sorsot és a történelem folyását. Hisszük, hogy semmi sem történik cél és értelem nélkül, és minden látszólagos rossz egy-egy láncszem az isteni Jóság világot átölelő terveiben.
Hiszünk az igazságos Istenben, akinek végzései sokszor érthetetlenek a mi vaksi ember-szemeink előtt, de tudjuk, hogy megjutalmazza a jókat és megbünteti a gonoszokat.
Hiszünk a végtelenül szerető és irgalmas Istenben, árvák, özvegyek, szomorodottak, kitaszítottak, testben és lélekben sanyargatottak egyedüli biztos menedékében. Hisszük, hogy az ő Gondviselése nélkül hajunk szála sem eshetik le a fejünkről.
Hiszünk a személyválogatást nem ismerő Istenben, aki megváltotta az Ő fiait minden népből és nemzetségből, és egyforma bért ad minden munkásnak az Ő szőlőjében.
Hiszünk a szent, áldott és kedves Isteni Akaratban, amelynek dicsőség és hódolat legyen mindörökké.
Hiszünk az isteni kegyelemben, amely ma is kopogtat a szívek ajtaján és hazavezetheti a legmegrögzöttebb tévelygőket is.
Hisszük, hogy minden lélekben van valami világosság, és hogy a mennyei Atya legnagyobb öröme a tékozló fiúk visszatérése.
Hiszünk az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, Péter romolhatatlan hajójában. Hisszük, hogy a viharos tengeren is biztonságban evez az, akit ez a Hajó fogadott be. Hisszük, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajta, sőt minden ellenséges düh csak annál dúsabban bontakoztathatja ki az isteni életet.
Hiszünk a római pápában, Krisztus csalatkozhatatlan helytartójában. Hisszük, hogy egyedül ő lát világosan az őrült és vak világban, és az ő szavához igazodunk mindhalálig, mint biztonságos iránytűnkhöz.
Hiszünk a hét szentség hőssé tevő erejében, az Istenben való élet szépségében és az ártatlan halál jóságában. Hiszünk a kereszt misztériumában, vagyis a világosság győzelmében a sötétség felett, a jó diadalában a gonosz felett, a mennyei hatalmak diadalmaskodásában a sátán felett.
És hiszünk egy boldogabb új életben a földön azok számára, akik erre hivatottak, és egy boldog örök életben az Isten békéje minden harcosának.
Amen."
Kardos Klára: Auschwitzi napló
Szerkesztette és lektorálta: P. Nemeshegyi Péter S.J.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.04. 20:26:28

@izrael miszteriuma:
Kardos Klára ezt a megható levelét már halálos betegen írta, amikor a rákbetegség már elhatalmasodott egész szervezetén:
„Kívül-belül mélységes béke tölt el. Bízom benne, hogy ha idővel rosszabbul is lesz, a béke legalább a lélek mélyén megmarad. És szeretném, hogy egész hátralévő életem egyetlen nagy hálaadás legyen. Segítsetek ebben ti is, és tanuljátok meg saját életetekben is. Amíg az ember egészséges, olyan könnyedén veszi tudomásul, hogy enni és aludni tud, hogy lát, hall, beszél, jár-kel, dolgozik… Aztán lassan megtanulja, hogy mindezért hálálkodjék. Nem is szólva a többi, nagyobb adományról…”
Kardos Klára: Auschwitzi napló
Előszó Nemeshegyi Péter

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.04. 21:34:04

@izrael miszteriuma:
„A vértanúk is reszkettek hóhéraik előtt, még Krisztus is feljajdult a kereszten. De az is igaz, hogy számtalan gyenge, gyarló és bűnös ember élt és él ma is a földön, akik miután végigjárták a szenvedés útját, letérdeltek és hálát adtak érte Istennek. És azoknak az esztendőknek vagy napoknak az emlékét, amelyeket a megpróbáltatásban töltöttek, úgy őrizték és vitték magukkal, magukban a sírig, s azon túl is, mint életük legdrágább kincsét.
Ne a szenvedés létéről következtessünk Isten jóságára vagy „kegyetlenségére”, hanem irgalmának fényében nézzük a saját szenvedésünket és másokét! Isten végtelenül bölcs és jó. Ha a szenvedést megtűri, sőt egyenesen küldi is, akkor annak isteni örök értelme és célja van, még ha mi nem is tudjuk kimeríteni mélységeit. Mert a szenvedésről lehet valamit – ezt vagy azt – tudni, de azt teljes mélységében megérteni nem lehet.
Egy bizonyos: a szenvedésben tud az ember a legmagasabbra kiemelkedni önmagából, ha akar, szemtől szembe találkozni Isten kimondhatatlan titkaival, „saját szemével látni Őt”. Nem szóbeszédet, nem magyarázatot akar Isten, hanem ezt a találkozást. És ki tudja elmondani, mit jelent a szenvedésben Istennel találkozni?! Lehet róla beszélni, de kifejezni nem lehet. Ezt csak az érti meg, aki átélte!”
Sinkó Ferenc: „Kis út” Vigília 1958. október
in Kardos Klára: Auschwitzi napló

Kajla 2009.11.15. 05:41:06

@izrael miszteriuma: "nagyon szívesen írok majd, mert egy hét remeteségbe megyek és összeszedem majd a gondolataimat".

Remélem jól sikerült a remeteséged. Ami engem nagyon izgat, az apád hallgatása. Én egyetemistaként éltem meg, hogy tankörtársaim mit se tudtak az ötvenes évekről, a kékcédulás választásokról, stb, amiket a szüleink fiatal emberként éltek meg. Emlékszem, hogy mondtam az egyiknek, hogy menj haza, és kérdezd meg apádat! Megkérdezte és megdöbbnve mondta, hogy igen, minden igaz, a szülők megerősítették amiket én tudtam, de soha nem beszéltek róla.

A mi családunkban ezeket elmesélték. Ugyanakkor pl. apám a hadifogságáról (18 éves volt a háború végén), bár nem titkolta, roppant keveset beszélt.

Szóval, nagyon örülnék a beszámolódnak.

türkiz 2009.11.15. 12:02:44

@izrael miszteriuma: Végigolvastam, amiket itt írtál. Megrendülve mosolyogtam és mosolyogva elérzékenyültem. Ez így együtt. Hogy érts: amin felnőttem: Simone Weil és Pilinszky, a két meghatározó könyvélményem, ami kiváltott a kamaszkori egzisztencializmusomból: Viktor E. Frankl: ...mégis mondj Igent az Életre! és André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka.
Nagy mélységeket élsz, de ennyi benyomás után rólad, én nem nyugtalankodom.
Az embernek innét, túlról nincs igazán szava, csak egy biztos: ebből a mélységből mindannyian egyedül és végképp kiszolgáltatottan, csak egy útra jutunk, csak egy helyre érkezhetünk!
Úgy érzem, a többiek érdeklődéseiből is, most sokan osztozunk egyedüllétedben!

Tamás7 2009.11.16. 10:26:39

Jó olvasni Titeket! Jó dolgok vannak itt!

Tamás7 2009.11.16. 11:01:19

ahogy így olvastam a hozzászólásokat elgondolkoztam, hogy velem mi a helyzet

(szenvedést nem valami jól tűröm és nem is vagyok az a mindennel elégedett tipus mindig, DE)

egy rövidebb ideig némi szenvedés ért, nehezen telt néhány hónapom, és mostanra azt vettem észre, hogy mennyire csodálatos is volt minden régen, pedig akkor ezt nem is tudtam.. ezután a jelenre is figyeltem, és talán egy kicsit jobban hálát adok azért ami most van. így ha nehezen is de kénytelen vagyok azt íni, h tényleg van értelme a szenvedésnek.

@izrael miszteriuma:

és mint a fenti idézetben, néha tényleg olyan, hogy jó cipelni a nehézségek emlékét

persze gondolom Isten mindenkinek a maga keresztjét adja, attól függően, hogy mennyire egyebet adott mellé

köszi, számomra nagyon elgondolkodtató volt a fenti idézet, amit írtál

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.11.16. 16:30:22

@Szakaszu: Nekem nem jön be ez a gondolatmenet. Biztos bennem a hiba.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.17. 00:39:17

@Kajla:
a történetet a végén kezdem...
Apámról álmodtam, borotválatlan arca mozdulatlan volt, arckifejezése is ugyanaz, honnan jött ezen az éjszakán? Milyen birodalomból szökött meg? Kinek a követe volt? Megkérdeztem tőle egyáltalán? Nem emlékszem rá. Csak arra emlékszem, hogy az arckifejezése szomorú volt. Valamit mondott volna nekem, ez látszott abból, hogy az ajkai mozogtak. De szó nem hagyta el ajkát. Hírtelen, álmomban kételkedni kezdtem érzékeimben: valóban ő az én apám? Az biztos, hogy az arca hasonlított, de ez még nem jelent sokat. Álmunkban minden bizonyosság, alighogy körvonalat ölt, összekuszálódik, és elhomályosul. A hajnal és az alkony, a valóság és fantázia világa összekeveredik. És mégis. Apám volt az, aki megjelent az éjjel. Üzenetet hozott? Talán figyelmeztetni akart valamire? Dobogó szívvel, verejtékezve ébredtem. Őrült és szorongást keltő gondolat hasított belém: apám engem keresett. Hát igen, apámat láttam álmomban. A környezet változott, de ő nem. Kíváncsian nézett rám, nem tudom, mióta és miért. Talán azt várta, hogy szóljak hozzá? Intett volna? Vezetni akart valahová? Olyan helyre, ahol csak az emlékezet él még? Beszélne hozzám? Nem hallom őt. Miért nem mond semmit? Mire akar megtanítani csendjével? Mit kellene tennem, hogy a halottak végre megszólaljanak álmaimban?
(Elie Wiesel nyomán szabadon)

Aztán egyszer végre, hosszú szünet után megint apámról álmodtam. Az éjszaka közepén váratlanul, halkan, szinte észrevétlenül kinyílott a bejárati ajtó, és valami egészen földöntúli fehér fény áradt be a lakásba. A falak eltűntek, mindent betöltött a fehér fény, és a lépcső alján megjelent apám a szokott ruhájában, borostásan, igen testszerűen, fehér fényben úszott mindene, de ugyanakkor jól kivehető árnyéka is volt egyben. Lassan jött felfelé a lépcsőn, én elébe futottam, és így szóltam hozzá kissé megrovóan:
- Apám, mit keresel itt, hiszen te meghaltál?
Ő megállt, valahol félúton, nem szólt semmit, csak mosolygott magában, valami titkos tudás birtokában, mintha azt üzente volna: nem értesz még fiam az égvilágon semmit… Aztán a szemébe néztem, amely most valamit meg akart osztani velem. Hirtelen rádöbbentem, hogy ez az a jóindulatú és együttérző tekintet, ami megtérésem óta egyvégtében vigyáz lépteimre. Imádság közben, mikor lehunyom a szemem, mindig ez a szempárt látom magam előtt szemmagasságban, és egy valóságos személy nagyon közeli jelenlétét érzem. Hírtelen nagy melegség öntötte el a szívem, apám itt van, és nem neheztel rám, üzenettel jött énhozzám, az érdekemben most is. Számat szóra nyitottam, hogy elmondjam, mit érzek, de ebben a pillanatban a látomás szertefoszlott, és ittmaradtam egyszál magamban, de végtelen békével szívemben…

Kajla 2009.11.17. 03:28:41

@izrael miszteriuma: Köszönöm.
"Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra "

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.17. 09:13:04

@Kajla:
Pilinszky a kinyilatkoztatás negatív megerősítéseként értelmezi a holokausztot a Harmadnaponban:

"És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
és szél támad és felzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok
és megszűnhetett dobogni szíve
- harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die."

türkiz 2009.11.17. 14:08:05

@izrael miszteriuma: @Kajla: Köszönet az idézetekért! Így váltanak ünneppé a hétköznapok...

Tamás7 2009.11.18. 17:34:00

@izrael miszteriuma: már nem az első olyan alkalom, hogy nagyon elgondolkoztatott az idézet, amit ide írtál, esetleg tudnál ajánlani olyat könyvet, ahol példáúl a fentit olvastad? sajnos én nem vagyok otthon az ilyen szép irományokban, persze még elég fiatal is vagyok, de érdekelne, hogy melyiket javasolnád, esetleg elérhetőséggel, Köszi

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.18. 20:04:10

@Tamás7:
A fenti idézet Elie Wiesel: Minden folyó a tengerbe siet c. könyvéből lett általam összeszerkesztve, a második fele saját elmélkedés éjféli órán apám halála felett, mely évtizedekig nem hagyott nyugodni. Nehéz gyászmunka volt, de egyben bizonyíték arra, hogy a halállal nem szűnik meg állandó kapcsolatunk szeretteinkkel...

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.18. 20:42:38

@Tamás7:
isurvived.org/Pictures_Isurvived/2Lustig-PICT/2MEGA_pict-album/25-mega_NEW.GIF

"Az év elején Auschwitzban jártam. Az egyik fotó hozzásegített szemléletem bizonyos újrafogalmazásához. Meszelt karámra emlékeztető deszkák között egy fejkendős öregasszonyt hajtanak a kivégzőbarakk felé. Az öregasszony körül két-három kisgyerek lépeget a salakos út jóvátehetetlen közönyében. Álltam a kép előtt, s erőnek-erejével meg akartam állítani a húsz évvel ezelőtti boldogtalanságot – ahogy látszatra a fényképfelvétel megállította. De én a valóságot akartam megállítani. S akkor megértettem, hogy semminek sincs értelme, ha nem tudjuk jóvátenni azt, ami már megtörtént.”
(PILINSZKY János, Egy lírikus naplójából)

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.20. 00:57:33

@Tamás7:
Mottó:
„A bűn idáig ismeretlen méretekben jelent meg Auschwitzban, s e mélységnek talán soha nem sikerül fenekéig pillantanunk. (…) De hogy valójában mi történt, azt ma is inkább csak sejtjük, s talán sohase lesz elég erőnk megtudni”.
(Pilinszky János: Oswiecim)

„Egy napon kiégett Buna elektromos központja. A helyszínre érkező Gestapo szabotázst állapított meg. A nyomok a holland főkápó blokkjához vezetettek. S itt a Gestapo emberei jelentős fegyverkészletre bukkantak.
A főkápót azonnal letartóztatták. Hetekig kínozták, eredménytelenül. Nem árult el egyetlen nevet sem. Aztán elszállították Auschwitzba, és többé nem hallottunk róla.
A kis pipeljét azonban a táborban tartották: sötétzárkába került. (Ezeket a gyerekeket arra választották ki, hogy besúgják a felnőtteket.) Megkínozták őt is, de ő is néma maradt. Akkor az SS-ek halálra ítélték, két másik fogollyal, akiknél fegyvert találtak.
Egyik este, munkából jövet láttuk, hogy három bitó áll az Appelplatzon, három fekete holló… Létszámellenőrzés. Körülvettek az SS-legények, ránk szegezték a géppuskákat: a szokásos szertartás. Elővezették a három megbilincselt elítéltet - köztük a kis pipelt, a szomorú szemű angyalt.
Az SS-legények láthatóan gondterheltebbek, nyugtalanabbak voltak, mint máskor. Felakasztani egy gyermeket, több ezer ember szeme láttára - nem csekélység. A táborparancsnok felolvasta az ítéletet. Minden szem a gyerekre szegeződött. Ólomszürke volt az arca, szinte nyugodt. Harapdálta az ajkát. Az akasztófa árnyékot vetett rá.
A lágerkápó ezúttal nem volt hajlandó hóhérkodni. Három SS-legény helyettesítette.
A három elítélt egyszerre lépett föl a székére. A három nyak köré egyszerre vetettek hurkot.
Éljen a szabadság! - kiáltotta a két felnőtt.
A gyermek hallgatott.
Vajon hol van a Jóisten ilyenkor? - kérdezte valaki a hátam mögött. - Hol van?
A táborparancsnok jelt adott, az elítéltek alól kirúgták a széket. Halálos csend az egész táborban. A láthatáron leáldozott a nap.
Sapkát le! - üvöltött a táborparancsnok. Hangja rekedten szólt. Mi sírtunk.
Sapkát föl!
Megkezdődött az elvonulás. A két felnőtt már halott volt. Kilógott a feldagadt, elkékült nyelvük. A harmadik kötél azonban még mozgott: a gyerek oly könnyű volt, hogy még élt…
Több mint fél óra hosszat lebegett így élet és halál között: a szemünk láttára haldokolt. És nekünk egyenesen az arcába kellett néznünk. Amikor elhaladtam előtte, életben volt még. Piros volt a nyelve, szeme nem volt egészen fénytelen.
Mögöttem ismét megszólalt ugyanaz az ember:
Vajon hol van ilyenkor az Isten?
A bensőmben megszólalt egy hang, és így válaszolt neki: Hogy hol van? Itt van felkötve, erre a bitóra…
Elie Wiesel: Az Éjszaka)

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.20. 06:54:25

@Tamás7: Harbach 1944
Pilinszky döbbenetes erejű költeménye a második világháború elképzelhetetlen borzalmairól. Abban az évben sorozták be a hadseregbe, és a nyugati fronton egész költészetét befolyásoló élményként hatottak rá a lebombázott falvak és városok, az éhező emberek, de leginkább a koncentrációs táborok szörnyűségei.
Az emberi szenvedés, a hiábavaló szenvedés az, amit a szekér elé fogott emberek képe szimbolizál. Egy őrült világ láttán, mely milliószámra gyilkolja az embereket, Pilinszkynek szörnyű lelkiismeret-furdalása lett még úgy is, hogy ő személy szerint nem volt részese ennek a pusztításnak. Ez a bűntudat hatotta át egész életművét, mely során végig megmaradt emberiessége és részvéte minden szenvedő ember iránt.
www.youtube.com/watch?v=ajjU2nIE-mM

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.20. 07:12:22

@izrael miszteriuma:
az első idézetből lemaradt...
Pilinszky János mondja el saját írását:
www.youtube.com/watch?v=00UY1Za9iP8

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.20. 17:21:16

@Tamás7: olvasónaplómból...
És egy remekmű: Elie Wiesel A hajnal c. filmje, amelyet Jancsó Miklós álmodott vászonra, de Magyarországon nem mutatták be tudtommal nyílvános vetítésen. A film zenéjében két zsidó dal is szerepel, amely a kállói rabbi szerzeménye, és szerte a világon ismerik. A film 10 részes, de könyv alakban is létezik:
www.youtube.com/watch?v=4TzcytYfhwA

Tamás7 2009.11.23. 09:27:32

voltak a filmben részek, amelyek elgondolkodtattak.

persze nem rég néztem meg, ill. csak az első részt, de köszönöm

izrael miszteriuma (törölt) 2009.12.09. 06:59:31

@Kajla:
Az álmom egy lehetséges értelmezése:
"Isten nem apaimágó, hanem valójában az apa Isten képe. Számunkra nem az apa minden isteninek az ősképe, hanem éppen ennek az ellentéte igaz: Isten minden apaszerűség ősképe. Csak biológiai, és életrajzi szempontból első az apa - ontológiai szempontból azonban Isten az első. Tehát pszichológiai szempontból a gyermek-apa viszony megelőzi ugyan az ember-Isten viszonyt, de ontológiai szempontból annak nem előképe, hanem a leképezése. Ontológiai szempontból az apám, aki nemzett engem, szinte csak véletlenszerű első képviselője annak, aki mindent megteremtett; tehát az én természetes teremtőm ontológiai szempontból csak az első szimbólum, és ezzel bizonyos mértékig az egész természet természetfölötti Teremtőjének a képmása."
(Viktor E. Frankl: A tudattalan Isten)

türkiz 2009.12.09. 16:13:18

@izrael miszteriuma: Te mindig egy másik világba kalauzolsz engem... Köszönöm a youtube-on kapott "élményt"!
Kérdezhetek valami személyesebbet? Sikerült feldolgoznod édesapát örökségét vagy éppen a feldolgozás folyamatában vagy még? Megrendítő volt, amit írtál róla, már nem is tudom hol és mikor...

izrael miszteriuma (törölt) 2009.12.09. 18:14:44

@türkiz:
„És beszéld el fiaidnak”
apámról csak impressziók maradtak, de anyám egy ládáravaló dokumentációt hagyott hátra, amit már évek óta próbálok digitalizálni és megörökíteni az utókornak...

türkiz 2009.12.09. 18:25:33

@izrael miszteriuma: Mégis ezek az "impressziók" mintha erősebben dimenzionálnának... A munkádhoz sok sikert; ha elkészülsz, örömmel vennék ízelítőt... persze, ha lehetséges!

izrael miszteriuma (törölt) 2009.12.28. 20:07:42

Miért van az, hogy a szenvedés egyeseket a kétségbeesésbe taszít, míg mások eljutnak a bölcsesség állapotába?

A bölcsesség és kétségbeesés közötti választás lehetőségét talán annak a fogolynak története illusztrálja legjobban, akit Vad Bill néven ismertek egy németországi koncentrációs táborban. Fogságba esése előtt Vad Bill a varsói gettóban lakott feleségével, három fiával és két lányával. A nácik a saját szeme előtt lőtték agyon feleségét és gyermekeit. Ekkor, összetört szívvel, Bill arra kérte a katonákat, hogy inkább öljék meg őt is, minthogy elhurcolják egy koncentrációs táborba. De mivel hat nyelven beszélt és a táborban szükség volt egy tolmácsra, a katonák nem végeztek vele. Bill leírja, hogyan változott meg ekkor a magatartása:
„El kellett döntenem ott helyben, hogy gyűlöljem-e a katonákat azért, amit tettek velem. Nem lett volna nehéz. Ügyvédi pályám során túl gyakran tapasztaltam meg, hogy mit képes tenni a gyűlölet az ember agyával és testével. A gyűlölet ölte meg épp az imént azt a hat embert is, akik a legdrágábbak voltak nekem a világon. Végül úgy döntöttem, hogy életem hátralévő részében – legyen az pár nap, vagy akár több év is – minden embert szeretni fogok, akivel csak kapcsolatba kerülök.”
(Matthew Linn, Sheila Fabricant, Dennis Linn: Életünk nyolc szakaszának gyógyítása)

Reb Shlomo Carlebach -The Last Seder In The Warsaw Ghetto
www.youtube.com/watch?v=vLus0MkdxlQ

Naómi80 2009.12.28. 20:22:05

A bölcs büszke, de nem kevély, az ostoba kevély, de nem büszke.
Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem.
A bölcs mindent magában keres, a balga mindent másokban.
Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

azallamenvagyok 2009.12.29. 08:14:53

nagyon tetszik ez a poszt is:) mivel szeretek mindent korunk emberére vetíteni, itt is megtettem: sajnos a könnyebb út (szenvedés esetén hibáztatni, gyűlölködni) követése elterjedt, sőt sokan támogatják is, nincs kéz, mi előre visz, ha van, nincs kéz, mi elfogadja...

@Naómi80: pontosan:)

álomfejtő 2009.12.29. 13:59:53

Annyira nem tudok gyűlölni, hogy az már mások számára irreális, legfeljebb szomorú vagyok, hogy mennyire félreismernek. Könnyek helyett pedig mosolygok, nekem ez természetes.

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.03. 23:08:22

@türkiz:
arról, hogy mi akadályozza a szembenézést a múlttal...
Gyerekkori rémálmom volt, hogy otthon vagyok a nagy lakásban, és nekem kell bezárnom az ajtót, kint pedig egy borzasztó sötétség, az abszolút sötétség van. Mindig megpróbáltam kilépni ebből az álomból, de soha nem sikerült, bármiféle varázsszót próbáltam ki, ment tovább, a végkifejlet felé. Én már attól is halálra rémülnék, ha odakint lenne valaki - gondoltam magamban - még akkor is, ha nem is rossz szándékú. Most újból visszatért ez az álom és rögtön tudtam, hogy ebből nem lehet kilépni. Akkor álmomban fölsikoltottam: "Jézus, segíts!" és rögtön fölébredtem... Értelmezésem szerint ez egy megerősítő álom volt, ami megmutatta, hogy most már mindig személyesen Jézushoz folyamodhatok, és minden kiáltás elhallatszik Hozzá, és Ő nem késlekedik!
Egy másik lehetséges értelmezés Virág Teréz modorában:
Az ajtó általában az, ami elválaszt bennünket a külvilágtól, a rajtunk kívül létező világtól. Lelki értelemben az ajtó a múltunkhoz, a jövőnkhöz, rejtett belső érzelmeinkhez és gondolatainkhoz vezet bennünket. Mindaz, ami azon kívül van, a tudattalanunkban élő világ, ami onnan bejön, az félelmet okozhat. Az ajtón kívül lévő az ismeretlen, lehet az a múlt vagy a jövő, de a jövő is mindig a múltból vetül előre. Ha az ember nem tud valamit, csak sejt egyfajta nagy tragédiát a hallgatásba süllyedt múltból, ez az ajtó nem tud becsukódni, ki akar nyílni. Fel akarja fedni magát, hiszen ahhoz, hogy valamit elfogadjunk, ahhoz meg kell azt a "valamit" ismernünk. Tudnunk kell róla, tudomást kell szereznünk róla. Az ajtó ott van, ő árulkodik, de mindaddig, amíg belülről félve figyeljük, nem tárulkozhat fel, csak egyre nagyobb és nagyobb félelemáradatot zúdíthat ránk. A holocaust túlélők és családjaik között sok-sok bezárt ajtó van. Szinte minden halotthoz egy-egy zárt ajtó vezet. Az ő halálukat a hallgatás fala zárja el tőlünk. Vannak, akik sejtenek valamit - szinte ez a megfogalmazódó baljós sejtés a legszörnyűbb talán -, de még mindig feldolgozhatóbb az ezek után egyszer csak napvilágra kerülő tragédia, mint amikor valaki, a teljes elfojtásban élve egyszer csak tudatára ébred a ködös múlt hátborzongató valóságának. Sajnos hallottam egy lányról, aki miután hirtelen megtudta, hogy holocaust túlélő gyermeke, öngyilkos lett. Egy ajtót nem lehet feltépni… Ilyen ijesztő lehet a szembesülés olyasmivel, amire egyáltalán nem számítottunk és mégis a múltunkból hirtelen ránk szakad. Idő kell ahhoz, hogy az ember maga ki merje nyitni, majd pedig saját kezűleg be merje csukni azokat a belső ajtókat, amelyek mindenféle jeleket küldve felénk tudatunk felszínére igyekeznek kerülni, hogy így a fizikai túlélésen túl - amely a felejtés és az elfojtás által volt lehetséges -, a lelki egészség visszanyerését is meghozzák, amelynek pont az elfojtás és a felejtés a legnagyobb gátja.

türkiz 2010.01.04. 08:52:03

@izrael miszteriuma: Megindítottak a soraid... nagyon! Itt ülök, és szólni szeretnék, de mintha újra, magam is egy rémült gyerek lennék. Visszavittél. Azt hiszem, gyerekként mindannyian éreztük már a félelemnek bennünket meghaladó súlyát, amit annyira plasztikusan formáztál meg. Ilyenkor csak a torokig érő szívdobogás van, és jönnek a belső hangok...

Nagyon nagy fokú érzelmi intelligenciáról vall, ahogyan írsz, ahogyan szembenézel, ahogyan vallasz. Nap nap után nézni egy ajtót, amit nekünk magunknak sem bezárni nem lehet, sem feltépni... ami akkor zárul be, amikor épp nem akarom és akkor nem zárul be, amikor épp akarom...

Szeretnék okosat mondani, de neked nem kell. Szép lassan a vázlat, a kusza kontúrok elnyerik és elnyelik majd a színeket, megszületik az a páratlan festmény, ami eddig nem tudott, mert mindig ott voltak azok a bizonyos fehér foltok... Engedd, hogy felülírjanak a színek! Ha sötét van, gyújts lámpát, és az alig kivehető árnyak, ha otromba vonalú, megtört, ócska tárgyként is merednek vissza rád, tudj mosolyogni, ők ismerősök: ők a tieid!

Zavarban vagyok. Megajándékozottnak érzem magam, szeretném viszonozni. Egyetlen egy embernek meséltem arról, amiről most úgy érzem, neked fogok.
Felnőttkoromig végigkísért valami furcsa, valami szokatlan, valami megmagyarázhatatlan játék(?), amire azóta sem találtam magyarázatot. Mióta visszaemlékszem a gyerekkoromra, minden reggelem egy belső szertartással indult. Minden reggel a fürdőszobában örömmel duzzadó képpel állapítottam meg, hogy már pl. ma már 11 éves 3 hónapos és 5 napos vagyok, és itt jön a szokatlan. "Nem halhat meg egyetlen egy ilyen korú kislány sem koncentrációs táborokban!!!". Úgy éreztem, minden egyes nappal, megmentek valaki(ke)t. A játékot továbbvittem (nem untatlak)... Csaknem húszéves koromig tartott ez a furcsa reggeli rituálé... pedig nincs mögöttem az a féle érintettség, ami neked "megadatott"... (A gyóntatóm szerint valószínűleg egy gyerekkori filmélmény lehetett rám ilyen hatással, mert egyébként teljesen normális voltam:).)

Csak azt szeretném mondani, hogy a történelem tragédiáit mélyebben hordozzuk. És a bűn, amit elkövethettek emberekkel, még évtizedek múlva sem engedi meg a felejtést, nem engedheti...
És itt fogalmazódott meg bennem egy kérdés: Mit követel meg a bűn? Miért követeli meg magának, amit megkövetel? - Talán ezek megválaszolásával, saját személyes sorsodhoz is közelebb juthatsz...
(most elutazom )

álomfejtő 2010.01.04. 11:25:16

Izrael misztériumán keresztül Kosztolányi Dezsőtől:
"— Ha azért kérdezel, mert segíteni akarsz rajtam: nincsenek különös és rendkívüli kívánságaim. Nagy eredmény az, hogy tudod, mi bajom van s belülről látod a szenvedésemet. De ezzel nem nyugtatsz meg. Nem érdekel, hogy mit mond a vizsgálat, nem érdekel, hogy tudod, mi lesz velem. Az, hogy ennyit is tudsz rólam: ez mind csoda. Az emberi ész, a módszeres munka, a tudomány csodája. De ez mind csak eszköz. Nem ezt várom tőled. Csak egy igazi csodát tégy, — akkor hiszek benned, Tedd, hogy éljek!"

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.06. 21:37:22

@türkiz:
"Nem halhat meg egyetlen egy ilyen korú kislány sem koncentrációs táborokban!!!".

Ez az az imádság, ami felhallatszik az Égbe, és odafönn is elszégyelik magukat, amiért Isten hagyta elveszni hatmillió gyermekét...

türkiz 2010.01.07. 10:50:58

@izrael miszteriuma: Jólesik, hogy nem mosolyogtál meg...

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.07. 12:25:20

@türkiz:
imádságod pilinszkyvel rokon...
„Az év elején [1965] Auschwitzban jártam... S akkor
megértettem, hogy semminek sincs értelme, ha nem tudjuk jóvátenni azt, ami már
megtörtént... én hiszek abban, hogy jóvátehetjük azt, ami megtörtént, s méghozzá személy
szerint azokkal, akikkel megtörtént... A költészet számomra ha nem is pontosan ezt jelenti, de
majdnem ezt: a jóvátehetetlen jóvátételét”
www.youtube.com/watch?v=00UY1Za9iP8

türkiz 2010.01.07. 12:33:53

@izrael miszteriuma: Sajnos, nem a saját gépemnél üldögélek újabban, egyelőre nem tudom megnézni... de azt elmondhatom, hogy a soraid, idézeteid elmondhatatlanul sokat jelentenek nekem!!!

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.07. 12:45:11

@türkiz:
Az átlagemberek ilyen esetekben általában pszichés zavarokra szoktak gyanakodni, mivel nekik még nem volt olyan élményük, amikor a transzcandens betör váratlanul az ember pszichéjébe, ahol azt, mint tőle idegen, megmagyarázhatatlan és ugyanakkor numinózus erőként észleli. Sajnos gyóntatód nem volt járatos a misztikában, és ezért mindenáron valami racionális válasszal igyekezett megnyugtatni...

türkiz 2010.01.07. 12:52:12

@izrael miszteriuma: Tudod, fiatal lánygyerekként, amikor felköltöztem Bp-re, egyszer erőt gyűjtöttem, és elmentem egy zsidó-találkozóra (nem emlékszem a helyre, alig valamire), egy diplomata, aki korábban évekig kinn élt, tartott előadást az akkori jelen Izraeljéről. Érdekes volt, de semmi több. Az előadás után nyitott szívvel, teli mosollyal jártam-keltem az emberek között, de a legapróbb közeledést és érintettséget sem kaptam. Választ kerestem a zsidók felé érzett vonzalmamra, és megkaptam. Akkor csak annyit tudtam meg: nem a jelenjükben, a múltjukban találom a választ. Most értettem meg valami többet... még erősen nyom belül, talán később megfogalmazni is képes leszek belőle valamit... Köszönöm - ehhez most te juttattál!

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.07. 13:15:49

@türkiz:
Egy kabalista szerint (Jakov Leib ha-Kohen) az történt még az ősidőkben, hogy a zsidók és a nem zsidók lélekszikrái elkeveredtek. Ugyebár Káin is nemzett Évával gyerekeket, s a káinita lélekszikrák megjelennek mind zsidó, mind pedig a nem zsidó emberekben. Emiatt van az, hogy sok öngyűlölő zsidó van – és sok nem zsidó, aki teljesen azonosulni tud a zsidósággal. Nagyon sok kereszténnyel lehet találkozni, aki teljesen őszintén szereti a zsidókat és büszke vallásuk zsidó eredetére, és nagyon sokan vannak persze minden népben olyanok is, akik ártanak – direkt vagy véletlenül – a zsidóságnak.

Szakaszu 2010.01.07. 18:30:36

@türkiz:
"a történelem tragédiáit mélyebben hordozzuk. És a bűn, amit elkövethettek emberekkel, még évtizedek múlva sem engedi meg a felejtést, nem engedheti...
És itt fogalmazódott meg bennem egy kérdés: Mit követel meg a bűn? Miért követeli meg magának, amit megkövetel? - Talán ezek megválaszolásával, saját személyes sorsodhoz is közelebb juthatsz..."

Azzal egyetértek, hogy nem lehet felejteni még évtizedek múlva sem, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne valamit tenni, azokkal a sebekkel. Jézus feltámadt testén megmaradtak a sebek, de mutatták, hogy mennyire szeretett és most is mennyire szeret minket. Ha akarod, fel tudnád tenni megadnak a kérdést: milyen nagy értékek nem lennének most az életemben, ha azok a sebek nem lennének?

Mit követel meg magának a bűn? Bűnbánatot, Isten irgalmát, ingyenes szeretetből fakadó megbocsátást, tudni azt, hogy ilyen dolognak nem szabad mégegyszer megtörténnie, fejhajtást az Isten végtlen irgalma és igazságossága előtt, és vágül ne próbáld megérteni a bűnt, mert az érthetetlen misztérium.

álomfejtő 2010.01.08. 10:32:18

@Szakaszu: " végül ne próbáld megérteni a bűnt, mert az érthetetlen misztérium. "..általam el nem követett bűnöket "rámsóznak"- ez sokkal nagyobb szenvedés, mintha elkövettem volna, ugyanakkor miért érzem ezt, ...ez gyanús, NEM?
Tudom általában nagyon személyes vagyok ezen a fórumon, de ez egy kicsit provokáció is, de TI nem akartok ennyire megnyílni, vagy csak a lekivezetőnél?

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.21. 11:19:44

Georg Moser püspök egyik történetével szeretném szemléltetni, mennyire képes lehet az ember arra, hogy személyes tragédiáját emberi győzelemmé alakítsa át:
Egy orvos néhány évvel a második világháború után találkozott egy zsidó asszonnyal, aki gyermekeinek aranyba foglalt tejfogait hordta karkötőjén. "Szép karkötő" - jegyzte meg az orvos. "Igen - felelte az asszony. - Ez a fogacska Miriamé, ez Eszteré, ez pedig Sámuelé..." Ezután pedig életkor szerint növekvő sorrendben megnevezte lányait és fiait. "Kilenc gyermek - fűzte hozzá -, és mindet gázkamrába hurcolták." Az orvos megdöbbenve kérdezte: "Hogy tud egy ilyen karkötővel élni?" Az asszony visszafogottan felelte: "Izraelben árvaházat vezetek."

álomfejtő 2010.01.21. 12:54:25

@izrael miszteriuma: igen, én is kitörési pontokat keresek a "tehetetlenségemből".

zzzsuzsa 2010.01.21. 18:21:37

@álomfejtő: A humor és a zene nagyon sokat segít. Sokszor átvisz egy másik "földre" ahol maguktól születnek a megoldások.

álomfejtő 2010.01.21. 21:46:54

Kedves @zzzsuzsa: Te nagyon kitartóan mindig itt vagy velem már rég óta. Nagyon köszönöm, hogy figyelsz rám, és sok pozití gondolattal bíztatsz.Humorérzékem vételre meg van, adónak inspiráltnak kell lennem.
Remélem nem leszel távol sokáig!
Üdv:) szeretettel:)

zzzsuzsa 2010.01.22. 08:07:33

@álomfejtő: Ezt most muszáj megmagyaráznod!!!
Kérhetem, hogy privátban? Üdv!!!

álomfejtő 2010.01.22. 11:55:04

@zzzsuzsa: ..hát ez a blogos párbeszéd már okozott nekem a valóságban félreértést, és frászt kapok attól, hogy megint rossz helyen kopogtatnék.:))
miért, Te biztosan tudod, hogy én ki vagyok?
Egyébként én megint csak ugyanott kopogtatnék, ahol a legfontosabb, aztán másfele is......:. :)

zzzsuzsa 2010.01.22. 12:18:20

@álomfejtő: Kicsit úgy érzem magam, mint a Gázláng c.filmben!! Szerintem én egészen nyílt lapokkal játszom, lehet tudni, hogy ki vagyok. Ha majd fontos lesz, kommunikálunk!! Most egy kicsit elkeseredtem. Na megyek a dolgomra!! Szia!

álomfejtő 2010.01.22. 13:55:48

@zzzsuzsa: kérlek, ne haragudj, tényleg nagyon jólesik, hogy gyakran van hozzám kedves szavad itt a blogon, akkor is , amikor mások rám se hederítettek.Én is egyértelmű vagyok, minden igaz, amit leírok, és személyes problémák, amit nem sokan ismerhetnek a valóságban.Ha te tudod a privát út módját, felhatalmazlak, tedd meg felém.
Lehet, hogy technikailag nincs elég ismeretem itt. Üdv, szép napot:) Ne legyen rossz kedved ilyen "félreértés" miatt:)

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.27. 23:25:58

A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE...
Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.
Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet.
Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te õrizõd.
Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek õrizõje!
Az Úr a te õrizõd, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felõl.
Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.
Az Úr megõriz téged minden gonosztól, megõrzi a te lelkedet.
Megõrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!
(121. zsoltár)
www.youtube.com/watch?v=cA0-fefbb6k

saintlouisdefrance 2010.01.28. 08:30:46

@izrael miszteriuma: A Holocaust áldozatainak emléknapján arról is szólni kell, hogy Magyarországon 2010-re ugyanannyian lettek a nyilasok, mint fénykorukban voltak.

www.youtube.com/watch?v=CDiUs_7RRzQ

Kajla 2010.01.28. 09:26:47

@saintlouisdefrance: @izrael miszteriuma: Én, talán optimistább vagyok, mint ti. Jóllehet a jelenségek (amit a film is mutat) borzasztóak, jóllehet sokat fogékonyak a demagógiára, mégis, azt hiszem a világháború utáni világ egészen más, mint a korábbi. (Pilinszky döbbenete jut eszembe.) Nem hiszem, hogy a borzalmak hatása nyom nélkül múlt volna el. A középosztályban nem hiszem, hogy ne volna antiszemitizmus, de az mégsem ugyanaz, mint a 20-as, 30-as éveké. Nagyon nem értek egyet azzal a megfogalmazással, hogy nincs kicsi és nagy antiszemitizmus, csak antiszemitizmus van. Amerikai barátomat idézem: „nem mindegy, ha valaki nem örül annak, ha gyereke zsidóhoz megy hozzá, vagy az, ha haláltáborba kíván vinni egy népcsoportot.” Amerikában élve, ott is találkoztam antiszemitizmussal, de micsoda különbség van az és az európai, az és a magyar között. És hasonlóan hatalmas a különbség a mai hazai és a világháború előtti között. Nem szeretném, ha félreértenétek, idegesít sok-sok burkolt antirasszista megnyilatkozás, nagyon nem örülök a Jobbik előretörésének és nagyon fontosnak tartom, hogy a politikusok sokat tegyenek azért, hogy marginalizálódjanak, sőt aggódom is, de semmiképpen nem vonnék közvetlen párhuzamot a háború előtti történésekkel.

Kajla 2010.01.28. 09:29:58

@saintlouisdefrance: @izrael miszteriuma: Én, talán optimistább vagyok, mint ti. Jóllehet a jelenségek (amit a film is mutat) borzasztóak, jóllehet sokat fogékonyak a demagógiára, mégis, azt hiszem a világháború utáni világ egészen más, mint a korábbi. (Pilinszky döbbenete jut eszembe.) Nem hiszem, hogy a borzalmak hatása nyom nélkül múlt volna el. A középosztályban nem hiszem, hogy ne volna antiszemitizmus, de az mégsem ugyanaz, mint a 20-as, 30-as éveké. Nagyon nem értek egyet azzal a megfogalmazással, hogy nincs kicsi és nagy antiszemitizmus, csak antiszemitizmus van. Amerikai barátomat idézem: „nem mindegy, ha valaki nem örül annak, ha gyereke zsidóhoz megy hozzá, vagy az, ha haláltáborba kíván vinni egy népcsoportot.” Amerikában élve, ott is találkoztam antiszemitizmussal, de micsoda különbség van az és az európai, az és a magyar között. És hasonlóan hatalmas a különbség a mai hazai és a világháború előtti között. Nem szeretném, ha félreértenétek, idegesít sok-sok burkolt antirasszista megnyilatkozás, nagyon nem örülök a Jobbik előretörésének és nagyon fontosnak tartom, hogy a politikusok sokat tegyenek azért, hogy marginalizálódjanak; sőt aggódom is, de semmiképpen nem vonnék közvetlen párhuzamot a háború előtti történésekkel.

izrael miszteriuma (törölt) 2010.01.28. 11:03:10

@Kajla:
Optimista lenni, ilyen tudással???
Egy napig gondolkodtam, hogy melyik videót mellékeljem, de most elküldöm az eredeti ötletemet is:
www.youtube.com/watch?v=MppIZTuP1P4
Ez már valóban nem a régi antiszemitizmus, hanem az modernkori antiszemitizmus egyesült az iszlám radikalizmussal!
Számomra különben az a döbbenetes, hogy a magyarországi római katolikus Egyház nem mer szembenézni a maga sötét múltjával, és ezért képtelen a megújulásra...

Kajla 2010.01.28. 11:36:18

@izrael miszteriuma: Igen, megrendítő. És a meglévő antiszemitizmus is az. És annak tudata, hogy ezek megtörténhettek. De mégis nagy különbséget érzek: ma, itt egy kisebbséget leszámítva tudjuk, hogy mi történt, így a ’soha újra’ sokaknak (bár nem mindenkinek) evidencia. Ezért vittem el gyerekeimet néhány éve Mauthausen-be. Lássák, tudják.

De, jó pontosítok (bár nem azt mondtam, hogy optimista vagyok, csak viszonyítottam), én kevésbé vagyok pesszimista …

A magyar egyházra vonatkozó megjegyzéseddel nagyjából egyetértek, és, erről már írtam, János Pál bocsánatkérését nagyra tartom, főleg , mert mentségek keresése és feltételek emlegetése nélkül hangzott el. Ez itthon elmaradt.

kis_csirke 2010.01.28. 22:38:15

@izrael miszteriuma: @Kajla:
Eszembe jutott az egyik kedvenc költőmtől egy vers:

Czesław Miłosz: Egy szegény keresztény nézi a gettót

a méhek újjáépítik a vérvörös májat
a hangyák újjáépítik a fekete csontot
Megkezdődik a selyem szaggatása, megtaposása,
Az üveg összetörése, a fa, a réz, a nikkel, az ezüst, a gipszhabok,
a bádog, a húrok, a trombiták, falevelek, golyók és kristályok pusztulása –
Pukk! Foszforos láng csap ki sárga falakból,
Egyaránt falja az emberi és állati szőrzetet.

a méhek újjáépítik a tüdő gipszét,
a hangyák újjáépítik a fehér csontot
Szétrontatik a papír, a kaucsuk, a vászon, a bőr és a len,
A szövetek, kelmék, a cellulóz, a kígyó pikkelye és a drótok,
Ledől a tűzben a tető, a fal, s a hőség elér az alaphoz.
Nincs már más, csak a homokos, letaposott föld, egyetlen
Lombtalan fával.

Lassan, alagutat fúrva halad az őrvakondok,
Kicsiny piros lámpás van a homlokára ragasztva.
Megérinti az elhantoltak testét, számol, tovább araszolgat,
Szivárványos párájáról megismeri az emberi hamut,
Minden ember hamvát a szivárvány összes színében.
a méhek újjáépítik a piros nyomot,
a hangyák helyet építenek maguknak testemen.

Félek, úgy félek ettől az őrvakondtól.
Szemhéja duzzadt; mint egy pátriárka,
Ki gyakran üldögélt halovány gyertyafénynél
A fajok roppant könyvében lapozva.
Mit mondok én neki, újszövetségi zsidó,
Ki kétezer éve várom, hogy Jézus visszatérjen?
Pillantásának szétvert testem elárul,
Hogy én is a halál cinkosai: a körülmetéletlenek
Közé tartozom.