Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Utolsó kommentek

Friss topikok

„Te melós vagy, vagy szerzetes?”

2010.01.02. 08:30 homo secuiens secuiens

Mielőtt belevágnék: békés, boldog új évet kívánok Nektek a magam és a jezsuita bloggerek nevében is!

A címben feltett kérdést olvastam többek szemében, akik itt a ház körül dolgoztak, szereltek, kiegészítettek, javítottak a házfelújítás után. Ugyanis jelenleg olyan jezsuita munkát végzek, amely inkább gyakorlati, szolgálati feladat. Vagyis a bevásárlástól a kazánházon át az autók rendben tartásáig. De ez mindenkinek ismerős, hiszen minden családban előforduló feladatok ezek. A feltett kérdésből viszont az derül ki számomra, amit konkrétan meg is tapasztaltam pár éve, kispapéveim végén, hogy van a „melós”, és van a szerzetes vagy pap. Tehát egész röviden, mintha a szerzetes és a pap nem dolgozna. Illetve lehet, hogy csak másképp nevezzük, vagy egyszerűen más munkát végez. Vagy tényleg nem „meló” a többség szemében, amit végez?!

Konkrétan akkor tapasztaltam meg, amikor gyakorlati éves kispapként egy városban a plébánián végeztem mindenféle rám bízott papi feladatokat, pár hónap múlva pedig egy itallerakatban dolgoztam italszállítóként ugyanabban a városban. A plébániai közösség tagjai nemigen értették, hogy mi történt, bár Erdélyben nem ritka példa, hogy a papok fizikai munkát végeznek a ház körül, de ez rendszeres munka volt egy hónapig. (Persze vannak olyan szerzetesrendek, olyan papi társaságok, amelyek így vannak jelen az emberek között, meg a munkáspapok mozgalma is ismerős, de itt nem ebbe az irányba szeretnék haladni!)

De alapvetően az emberek többségénél azt tapasztalom, hogy van egy különbségtétel, és elég titokzatos a szerzetes, a pap munkája. Lehet, hogy nem is tudják „meló”-nak nevezni, vagy mondjuk ki, vannak, akik szerint a pap nem dolgozik. Ahogy a nyelvújításkor valaki javaslatot tett a pap szóra: az pofaszakálltól megszabadított imamorgászati szent henyész!

Hogy miért is hozom elő ezeket? Már egy ideje foglalkoztat, hogy akár munkában, akár emberileg van-e különbség, vagy írom inkább így, lehet-e különbséget tenni papok, szerzetesek és a többiek között. Itt nem arra gondolok, hogy nincs különbség, hiszen evidens, hogy feladatokban, életformában és életmódban vannak különbségek. Engem a kérdés azon fele érdekel, hogy például amikor a rendelő előtt várakozik egy víz-gáz szerelő és egy pap, akkor milyen alapon megy be a pap elsőként, amikor félórával a víz-gáz szerelő után érkezett. Vagy a papnak miért áll inkább módjában éjjel-nappal igényt tartani az alkalmazottaira – akár plébánia vagy más intézmény alkalmazottainak elérésére – , mint egy vállalkozónak? Vagy egy másik példa, ami egy ebédnél jött elő a napokban. Többen jártunk Pécsett, és aki járt, az tudja, hogy a székesegyházba belépőt kell fizetni. Amikor két társammal ott jártam, és ezt hallottuk, megkérdeztük, mikor van mise, és visszamentünk misére, akkor ingyen megnézhettük. Viszont egyik rendtársam az ebédnél említette, hogy ilyen helyeken, ha mondod, hogy szerzetes vagy pap vagy, akkor ingyen beengednek. A kérdésem az, hogy ha valaki azt mondja, hogy világi keresztény, akkor őt miért nem engedik be. Azt hiszem, már túl sokat is rágom, de könnyebb lesz emészteni...

Ahogy ezeken gondolkodtam, arra jöttem rá, hogy tény és való, ebben az egyházi vezetésnek, maguknak a papoknak és szerzeteseknek is megvan a felelősségük, de azt nem egy blogon kell megírni és megbeszélni. Amit viszont megbeszélhetünk, az hogy mindenkinek megvan ebben a felelőssége! Különböző helyeken másképp kezelik a papokat az emberek, mert megengedik, sőt fel is kínálják a kivételezést, aztán a hátuk mögött kipletykálják őket, és panaszkodnak rájuk. Tudom, hogy sok papnak vagy szerzetesnek is nagyon kellemetlen, ha őt kiemelt módon kezelik...

Eddig a gondolataim... Sziasztok!

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr291637593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zzzsuzsa 2010.01.02. 10:57:33

Az egyik poszt arról szól, hogy a pap is férfi. A te bejegyzésed után az jutott eszembe, hogy a pap is EMBER. Bemegy a víz szerelő előtt, mert.... nem ismerhetem a motivációt, lehet, hogy sietett :-) nem hiszem, hogy ezt lehet általánosítani....:-) . Az viszont tényleg furcsa, hogy személyzet áll rendelkezésre éjjel-nappal. Ezzel csak akkor van gond, ha ezt a pap igénybe is veszi és kiszolgáltatja magát. Ezt sem lehet szerintem általánosítani, mert ember és ember között nagy különbségek vannak. Az tényleg nem jó, hogy ezt MEGTEHETI. Igazad van ebben. Az viszont tényleg érdekes, hogy fordított státusz is kialakulhat akkor, amikor a pap sértődik meg, mert te nem vagy ott minden csodás hittan óráján. És szinte te látod el a "segítő" funkciót, azzal, hogy megpróbálsz megértő lenni. Ez is emberi dolog szerintem, bár biztosan benne van sok minden.

zellerlevél 2010.01.02. 12:16:46

Ha elküldöm a főnökömnek ennek a bejegyzésnek a linkjét, akkor nem fog felhívni este nyolckor, mint tegnap? ((Mégis mi a csudát tudnék csinálni egy lifttel vagy egy kazánnal hozzá nem értő létemre január 1-én este, ráadásul úgy, hogy a főnököm tudja: tüdőgyulladással fekszem?))

Csak álmodzodom ám. Azt még egyházi alkalmazottak is szabad, nem?

Tudom, van mentség, mert a papok, szerzetesek többsége idős, beteg, "nem ebben a világban él" (értsd: fel sem merül benne, hogy az alkalmazott is lehet beteg, lehet családi gondja, vagy egyszerűen csak a családja fontosabb, mint a munkája). Nagyjából vállaljuk ezt is, amikor egyházi munkáltatónál helyezkedünk el.
Csak legalább remény lenne arra, hogy lesznek majd fiatal papok, szerzetesek, akiknél nem természetes az, hogy az egyházi alkalmazottnak Isten iránti szeretetből mindent kötelessége legyen elvégezni.

türkiz 2010.01.02. 12:17:50

@zzzsuzsa: "a pap is EMBER". - Ezt továbbszőném: Mi magunk hagyjuk(?), hogy ember maradjon? Vagy: Ők maguk akarják(?), hogy emberként közeledjünk feléjük? És ha akarják is, tudják(?) még ezt a "csatornát" biztosítani? Amennyiben nem: mennyi ebben a tudatosság és mennyi a mechanizmus?

zzzsuzsa 2010.01.02. 12:43:09

@türkiz: Nagyon érdekes a kérdésed, szerintem azért nem lehet ezt ilyen általános síkra terelni, mert mindenki más és más, mások a reakciók stb. Megint csak PF atyára hivatkoznék, aki egyszer beszélt a férfi archetípusokról: a király, harcos, szerelmes, varázsló.www.palferi.hu/2008-200Ekkor volt szó arról , hogy a "király" (aki rendet tesz, határokat húz, stb) milyen nagyon érvényesül a mai papoknál. Holott inkább a varázsló archetípusa kellene hangsúlyosabb legyen. Amről HSS ír, az szerintem inkább az a király, aki rosszul használja a "hatalmat".

zzzsuzsa 2010.01.02. 12:46:49

rossz a link! a vége 2008/2009 és az "Ekkor" nincs benne

zzzsuzsa 2010.01.02. 12:49:05

Több linket nem ajánlok! (ez is rossz volt 2008-2009) ((szangvinikus embernek ne adj a kezébe adminisztrációs feladatot)) :-(((

homo secuiens secuiens 2010.01.02. 14:45:27

@zzzsuzsa: az első, amit tisztáznék, hogy nem arra gondolok, hogy a papnak személyzete van, hanem nagyon sok pap olyan munkakörben dolgozik, hogy vezető, mert a kántor vagy sekrestyés nem személyzete... Vagy egy iskolaigazgató vagy alapítványvezető alkalmazottakkal dolgozik, akik nem a személyzete, én inkább erre gondolok!
Aztán az tény, hogy nem lehet általánosítani, de az estek többségében előreengedik a papot, van az a pap, aki nem akarja és ki is harcolja, hogy ne menjen be csak akkor, amikor sorra kerül. Van az, aki szívesen veszi az ajánlatot, és van az, aki érkezésekor már kopogtat a rendelőben, hiszen elsőbbsége van...

@zellerlevél: köszi szépen, amit leírtál! Na pontosan erről beszélek!!! Kérdésem, hogy mondtad-e neki, hogy beteg vagy, vagy nem érsz rá? Feltételezem, szintén tapasztalatból, hogy nem merted mondani, mert az állásoddal játszol, ha elmondod, vagy legalábbis leírhat az illető. Itt már papi, szerzetesi oldalon vannak problémák: pl. elfeledkeznek arról, hogy az alkalmazottuknak családja is van, szüksége van szabadidőre, arra, hogy ápolja a párjával és a családjával való kapcsolatot! Ha meg egyedülálló, akkor is lehet szüksége egyéni időre, pihenésre stb. Tehát nagy a felelőssége a papnak, szerzetesnek, mert nem nézheti mindezt a saját szemszögéből! Csak egy példa: vasárnap a pap, szerzetes dolga a szentmise, utána együttlét a hívekkel. Ha a pap olyan helyen van, akkor több mise, ha más helyen csak egy. Ez utóbbi esetben például az egész délutánja szabad, és máris gondolkodhat a következő hét feladatain, készülhet, ötletelhet. Egy családosnak viszont a vasárnap az egyetlen szabad délutánja, akkor lehet együtt a családjával, akkor pihenhet, mert szombaton rendbe kell tenni a szaladó házat. Szóval lehet, hogy nem kell azonnal felhívni az alkalmazottat, amikor vasárnap az ötlet megszületett, hiszen neki akkor más elfoglaltsága van. DE!!! És itt jön az alkalmazottak felelőssége: tudom, hogy sokszor kockázatos, de a néma gyereknek anyja se érti a szavát! Ilyenkor jelezni kéne az illető pap, szerzetes vezető felé, hogy most nem alkalmas, és ha szükséges, akkor elmagyarázni, hogy miért nem. Természetesen vannak sürgős esetek, és ezzel nincs is gond. Számomra az a zavaró, ahol ez megszokottá válik és a pap van megsértődve, ha ilyenkor az alkalmazott nem veszi fel a telefont vagy nem hívja vissza! De nagy a felelőssége mindenkinek, hogy ezt a rendszert támogatja-e esetleg a hallgatásával például, vagy megpróbálja jelezni az illetékesek felé!
Az Isten iránti szeretet és az áldozatvállalás igencsak különbözik a kihasználástól!

@türkiz: ez az egyik kérdéskör, ami ezt a posztot mozgatja, hogy a pap, szerzetes tudatában van-e ennek, és az emberek mennyire tudatosak, amikor ilyen előnyben részesítik a papot, szerzetest. Köszi!

esősévszak 2010.01.02. 17:02:02

Kicsit csúnya így kimondani, de ez amolyan "osztályprobléma", és nem csak a papokkal, szerzetesekkel van így: egy vasgyári munkás a mérnököt szintén "henyésznek" (tetszik a szó :) ) fogja látni ("mi van abban, csak ülni kell egész nap"), hát még mondjuk egy menedzsert...

türkiz 2010.01.02. 17:25:30

De jó, látszik, hogy sietnék.. elúsztak a soraim! (Akkor újra!)

@homo secuiens secuiens: Te mit gondolsz? Tudatosak vagyunk? S elég a tudatosság csupán ebben a kérdéskörben?

Ha az embernek több papbarátja lesz élete során, ezzel a kérdéssel folyamatosan szembekerül, egy barátságban a másik: elsősorban ember! Ez a tudatosság nyilván végigkísért, és ennek ellenére meg kell vallanom neked, el-elbukom ...
Ilyenkor tetten érem magam, hogy már megint túlzott a tiszteletadásom, már megint olyan szűrő alá kerül a nyelvi közeledésem, amibe belehalhat egy jó beszélgetés, amitől a legfontosabbak a legjobb szándék mellett sem tudnak áttörni... szóval olyan élettelen, íztelen, nem előrevivő csatornába merevedünk... brr! Kiráz tőle a hideg!

A férjem évekig élt Németországban, elmondása szerint, azokon a helyeken, ahol ő megfordult, ez a kommunikációs defekt, túlzott hierarchia már régen nem áll.
A vicc a dologban, hogy amikor ő ezzel az egyszerűséggel, őszinteséggel vesz részt egy adott beszélgetésben, kimondottan rosszul érzem magam. Tiszteletlenségnek élem meg (holott egyértelműen nem az!), és a háttérben mimikai rángatózásokkal, még nagyobb kényeztetéssel igyekszem kompenzálni mindazt, amit nagyon jól tudom, hogy egyáltalán nem kellene.

Nem gondolod, hogy ez a beidegződés ősibb bennünk, mint a tudatosságunk, mely joggal törné maga előtt az utat!

türkiz 2010.01.02. 18:15:48

@homo secuiens secuiens: Engedtessék meg még egy személyesebb élmény!

A családommal pár évig megosztoztunk egy kisvárosi plébániaépületen a szinte velünk érkező fiatal, lelkes plébánosatyával. Hónapokig próbált hosszas telefonbeszélgetések útján IN-es lehetőséget kieszközölni a T-Comtól. Nagyon durván utasították el. Újra és újra. Egy idő után belefáradt, és már nem X.Y. számára kérte az IN-et, de követelte és immáron az X.Y. plébánosnak. A hangvétel egyik végletből a másikba ugrott, két(!) napon belül minden elrendeződött...

A történet nem itt ér véget. Az őszinte szívű, fiatal plébánosunkat mindez nagyon felháborította, nem is csoda, hogy a Szigetre úgy indult, végre egy hely, ahol ő mezei X.Y.-ként megmutathatja végre mennyit ér. A terv sikerült, a tömegben valóban annyira elvegyült, annyira szimpla, egyszerű volt, hogy el is veszett. Szeretett hősünk fél(!) óráig bírta ezt az ún. senki-semmi állapotot. A terv sikerült, de aki nem ehhez szokott??? Nem tudta nem kijátszani a kezében lévő adut: ő pap.
Természetesen pillanatokon belül az őszinte érdeklődések, közeledések fókuszában találta magát... :)

Ez olyan emberi! Számomra kedves történet. Így kezdődik! És mi történik, amikor már mindenre így találom legegyszerűbbnek feltenni a pontot? Ha észérvekkel nem sikerül egy vita végére jutnom, előhúzom a papot - és elnémítok minden hangot. Ilyet is láttam sokat: itt már nehéz emberi vonásokra lelni. S ha azt nem hordozom, hogyan remélhetem, hogy isteni képmást tükrözök?

Újjászületés 2010.01.02. 19:24:46

@türkiz:

Nagyon érdekes amit írtál. Valóban van bennünk, és nemcsak a papokban, hanem általában az értelmiségiekben is, egyfajta késztetés arra, hogy mindenhol felfedjük magunkat, feltegyük a maszkot és kivárjuk a pozíciónknak kijáró tiszteletet. Számomra azonban itt elsősorban az lenne a kérdés, hogy miképpen tudunk azzal a felelősséggel bánni, ami ehhez a társadalmi szerepünkhöz fűződik. Lehet hogy sokkal nehezebb pl. papként, egyetemi tanárként, orvosként részt venni egy adott rendezvényen, mint egyszerű emberként. Néha fájdalmas lehet azok között a korlátok között mozogni, amelyeket éppen a hivatásunk követel meg tőlünk. És itt nem csupán a szabadságra, hanem az őszinteségre és a feltétel nélküli elfogadás, szeretet kimutatására is gondolok.

türkiz 2010.01.02. 21:07:33

@szpahi: "Néha fájdalmas lehet azok között a korlátok között mozogni, amelyeket éppen a hivatásunk követel meg tőlünk."
- Eszembe jutott egy másik történet, ami egy kedves szerzetesnővérrel esett meg Párizs utcáin...de túl sok már a személyes élményből. Egyetértek veled...

homo secuiens secuiens 2010.01.02. 21:09:26

@türkiz: Meséld el, légyszi, légyszi....

zzzsuzsa 2010.01.02. 21:16:36

@homo secuiens secuiens: Asszem rosszul fogalmaztam, de én is erre gondoltam, meg valahogy Zellerlevél is megerősített, szóval nem személyzetre, hanem alkalmazottakra gondoltam. Még egy dolog! Ezzel kapcsolatban csak még az jutott eszembe, hogy a katolikus liturgia gyönyörű (ld Satori Kosztolányi posztja) csak az a veszélye, hogy a dolog elmegy a "királyság" irányába. A pap részéről természetesen. Nézi a statisztikát, hány fős az "Ő" kerülete, és elájul. A hittanjára nem járnak sokan, de a számok, hát az nagy úr....A templomra milliókat költ (ami helyes, csak a mérték az néha túl megy a józanság keretein) Általában sokszor van az az érzése az embernek, hogy "vonul". Nyomában az alattvalók. Hss! Nekünk mindannyiunknak van hasonló tapasztalatunk, de én azért mondom, hogy ez nem általános, mert ez rossz esetben egy belső magatartás, ami meg van támogatva a papi foglalkozással, és az "abból fakadó lehetőségekkel" :)azoknak rosszul értelmezésével. Szerintem ez a hívek számának csökkenésével jár. Viszont van olyan, amikor ez a belső magatartás egészen más felhangot kap. És az vonzhatja az embereket. Mindkét változat ismerős!!!!

türkiz 2010.01.02. 22:40:27

@homo secuiens secuiens: Gyenge vagyok; be kell látnom! Ám legyen!

(Elöljáróban! A nővér egy szigorú monostor tagja volt. Abba a közösségbe belépni valóban egyet jelentett a múlt feladásával. Ha egyszer valaki belépett, eggyé lett a nővértársaival, ennek okán civil foglalkozásról szót sem ejthetett... "teljes diszkréció"...)

Nos! Párizs. Egy gyönyörű májusi nap. Szorosan egymás mellett sétálunk és beszélgetünk; én húszon, ő hatvanon túl...
Egy kapualjhoz érünk, mikor hirtelen és váratlan kizuhan mellőlem, arccal előre. A lábunk alatt egy autóknak felhelyezett lassító. Nem vettük észre. Leírhatatlanul összetörte magát. A váratlanság, a rémület: zokogni kezdtem. Pillanat alatt számtalan segíteni akaró ember vett körül minket. Leírhatatlan belső türelemmel tűrte, és fogadta a botorabbnál botorabb tanácsokat... szokatlanul csöndes volt. Valaki egyre többször emlegetett orvost, ő hallani sem akart róla. Az illető elszánt maradt és kitartó, már-már erőszakos, közölte, hogy orvosért megy!
És itt volt az a pillanat, a feszültség tetőfoka, amikor is a nővér nem bírta tovább: "Orvos vagyok." - szaladt ki a száján, de már harapta is volna vissza... hirtelen mindenki eltűnt, csak a tekintetünk fájdalmas találkozása, összekovácsolódása maradt. Valami örök, közös seb, pecsétnyomat a szívünkben...

Ugandai első kórházak egyikében volt sebészorvos, a sebészkéshez szokott keze a legkisebb házimunkától begyulladt, évtizedekig műtött leírhatatlan körülmények között, sokszor altató nélkül...

Elbukott???

@szpahi: "Néha fájdalmas lehet azok között a korlátok között mozogni, amelyeket éppen a hivatásunk követel meg tőlünk."

Spírea 2010.01.03. 13:45:03

@homo secuiens secuiens:

Azok az ismerőseim, barátaim jutottak irásod kapcsán eszembe, akik ilyen-olyan okból kiléptek, s utána riadtan tapasztalták, hogy mennyi minden szólt a papságuknak, s nem nekik....

álomfejtő 2010.01.03. 14:09:20

@Spírea: vagy mennyi minden szólt nekik azért, mert kiléptek...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.01.03. 15:02:44

Érdekes kommentek, érdekes esetek.
És számomra meglepőek.
Én ahányszor találkozom utcán, boltban pappal mindig úgy tekintek rá, mint egyszerű emberre. Köszönünk egymásnak és ennyi.
És rajtuk sem látom, hogy többre tartanák magukat.

mezeinewsee 2010.01.04. 11:02:51

Az én helyzetem elég érdekes. Tudatos tisztelettel tekintek a papokra és a szerzetesekre, az utcán mindig hangosan, előre köszönök (ezen nagyon meglepődnek ám Budapesten). Viszont magam is teológiát végeztem, együtt tanultam sok (ma már) pappal, sokukat korrepetáltam, van olyan, akit hozzám küldtek hivatástisztázásra. és egy ilyen frissen szentelt, fiatal gyerektől nagyon furcsán veszi ki magát, amikor pl. egy vitát úgy dönt el, hogy "nekem van igazam, mert én pap vagyok" (konkrétan előfordult). Mondjuk, általában pár év tapasztalat után ez az egó eltűnik, és az ismerőseim/volt tanítványaim/évfolyamtársaim minél idősebbek, annál alázatosabbak.
Azzal viszont egyetértek, hogy egyházi állást vállalni nagy bátorság. Dolgoztam ilyen beosztásban, és érdekes tapasztalataim voltak... azóta csak önkéntesen, ingyen vagyok hajlandó bármilyen egyházi feladatot ellátni (hitoktatástól templomtakarításon át lelkigyakorlatok tartásáig), hiszen tapasztalatom szerint pl. főállásban sem mindig fizettek ki, és így legalább nem is várom/nem is bosszankodom emiatt.

Hitetlen? 2010.01.06. 20:30:30

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ez az írás most egy próba.

álomfejtő 2010.01.08. 10:45:19

Református lelkészeknél istentisztelet után általános szokás a hívekkel a kézfogás, egykét barátságos szó, elég gyakran szeretetvendégség, ahol a hívek is oldottan együtt lehetnek egy félórát és ismeretlenül is beszélgethetnek, megismerhetik egymást.KATOLIKUSOKNÁL EZ NEM JELLEMZŐ.
Már találkoztam plébánossal, aki hasonlóan tesz, de nem éreztem eddig ezeket a kézfogásokat elég személyesnek, valahogy olyan hatása volt számomra, na essünk túl rajta, átnéz az ember feje fölött maximum 2 másodpercig tartja a szemkontaktust, de lehet, hogy sokat mondtam...ha már teszünk valamit, nagyobb odaadással tegyük, vagy ciki? valamiért?

tintifu 2010.01.08. 13:06:01

A gazdaember fiát felveszik a városi iskolába.
Búcsúzóban azt mondja neki az apja:
_ Osztáng, fiam tanuld meg, hogy
1. Az asszony nem embör.
2. Az embör nem állat.
3. S a medve nem játék.

tintifu 2010.01.08. 13:15:28

A pap életében van egyfajta rendszeresség.
Pl. rendszsresen eszik, rendszresen fekszik le este, stb.
A nagyon felkapott papok a kivételek.
Ők nem esznek rendszeresen.

A rendszeres ebédet rendszeres főzőasszony biztosítja rendszeresen.

A rendszeres papok rend szerint kövérek.
Vannak nem rendszeres papok, akik oylkor sportolnak is.
Ezek kivételek, és a rendszeres társaik hülyén néznek rájuk. De ők csak nevetnek és rúgjáka focit.
Vagy teniszeznek? Nem, papot még nem láttam teniszezni.

Ezek a katolikus papokra értendők.
Buddhista papoknál láttam mást is.
Pl. hogy az egyikük, aki mellesleg fizikus, görkorizott. Azokban akörökben inkább az a "menő", ha valaki tud valami átlagtól eltérő, nem-rendszeres dolgot is.

Egy rendszeres, jámbor papról nem lehet elképzelni, hogy görkorizzon.
János Pál pápát azért is szerettem, mert eléggé adott a fittségre, míg tehette. Úszott, stb.

tintifu 2010.01.08. 13:30:53

De nemcsak a pappal van ez így általában.
Vannak az eszmények, amelyek megszabják, hogy ki hogyan éljen, viselkedjen. Pl. egy mérnök, aki jelenleg kb. 60 éves, szintén rendszeres ember, a minta alapján. Neki létszükséglet a rendszeres ebéd, de nem létszükséglet a rendszeres mozgás, szintúgy az akadémikus, a melós, stb. vagyis szerintem a probléma ott kezdődik, hogy a jelenben mindig az elmúlt rendszer képviselői a vezetők, az élenjárók, ők A MINTA. A papi rendszerben is a régi minták érvényesek.
A papi minta alól vajmi nehéz kibújni, pedig de szép is lenne mondjuk tavasszal ásni együtt a (z egyház) közösséggel,stb.

álomfejtő 2010.01.08. 14:01:42

@tintifu: Tetszik, hogy háromszor is nekifutottál, hogy kifejtsd ezt.

tintifu 2010.01.08. 16:18:03

Hát igen. 15 percenként. Pont mint a kos a jászol mellett. Örülök, hogy neked is bejön.

Hitetlen? 2010.01.16. 17:51:23

@álomfejtő:
A plébániánkon Amerikából haza látogatott pap szent misét úgy zárta mint a filmekben láthatjuk, de az igyekezett hiába való volt.
Nem értették a hívek hogy miért jön ki a pap az ajtóba búcsúzkodni.
Többen csodálkoztak is.
Szerintem nagyon emberközeli és meghitt szokás.

álomfejtő 2010.01.18. 00:04:57

@ Hitetlen: én is szeretem ezt a szokást, sőt nagyon jó hatása van a közösség építésre, csak időigényes, ha közben kérdezni is szeretne valaki. Ezért aztán megértem szegény plébánosokat, ha nem tudnak teljes odafigyeléssel mindenkivel kezet fogni. Vasárnap a negyedik mise után hidegben kint ácsorogni már önmagában is elég.

Hitetlen? 2010.01.18. 19:27:59

@álomfejtő: Igen
Jó magyar szokás a kifogások említése a megoldás helyett!
Nem kell mindenkivel kezet fogni és kint sem kell ácsorogni. A templom az Isten háza és otthona minden kereszténynek aki szereti hit társai közelségét.
Átszervezéssel és kellő akarattal mindent meglehet oldani főleg úgy hogy mennyei édesapánk áll a hátunk mögött.
Persze ha a hívek nem igénylik egymás társaságát sem akkor hiába minden igyekezet.
Többször megfigyeltem a templomokban több ember úgy ül hogy ne lehessen megszólítani.
mostanában a gyéren látogatott templomokban
nem nehéz feladat.
Kritika illeti a papságot is !
Lusták lettek!
Igen, ezt tapasztalom és gondoljon mindenki a kádár rendszerre mikor több feladatuk volt, állatokat is kellet tartaniuk élelem végett, plusz ők voltak akik intézték a hívek nem mindig egyházi dolgait is.
Az üldöztetésre és az akkori hatalom mocskos trükkjeiről nem is beszélve!
Gyakorlatilag huszonnégy órás szolgálatuk volt.
Magam is sokat köszönhetek a volt falumban a jezsuita plébánosnak, hisz korrepetált minket és tartotta az emberekben a reményt.
Trabijának sok útja volt beteg és sérült gyerekekkel mert a mai tízen és húszon éveseknek el szeretném mondani, nem lehetett mindig telefonálni, mert ha volt is a településen erre alkalmas készülék, nem mindig működött!
Mobilt csak filmekben láttunk.
A hívek és lelkipásztoraik is gondolkodjanak a megoldásokon, mert fontos a lelki közösség és ehhez akarat is kell!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.15. 11:08:32

@mezeinewsee: "A hit egyik legnagyobb próbája az egyházi alkalmazás" - tanultam egyik közös ismerősünktől.
@tintifu: Én sok olyan (görög) katolikus papot ismerek, akik igenis megállnak a szent liturgia után a templom előtt, beszélgetni az emberekkel, különösen, ha nem kell rohanniuk kell egy másik templomba. Az, hogy a református tiszteletes urak mindenkivel kezet fognak, gyakran formalizmussá válik, mert nehéz is 350 embernek szívből örülni néhány perc alatt.
A mi papjaink közül egyre többen sportolnak - bár a focinak mindig is nagy kultusza(?) volt, merthogy korábban a gyerekek felneveléséhez kénytelenek voltak valamit mást is dolgozni, általában paraszti munkákat, most meg, hogy sokan írogatnak meg fordítgatnak csak, a monitor fényétől potrohosodni kezdtek, ugyanúgy, mint hasonló életmódú és a böjti előírásokat szintén rugalmasan kezelő latin szertartású oltártestvéreik, ezért a legkülönbözőbb sportokat űzik, a teniszezéstől a lovasíjjászkodásig. Én személy szerint - bár tényleg nem értek a focihoz - kissé jobbnak tartom a csapatsportokat, mert azok talán még jobb közösségépítő-formáló lehetőséget adnak.
(Edelény, '70-es évek eleje. Két srác (a Bódva völgye környékén "inas") beszélgetett előttem, hogy ki hová megy suli után. Az első elmesélte, a másik meg mondta, hogy:
"- Én megyek focizni a Kastélykertbe, mer' jön a görög pap* is.
- No, csak nem templomba akarsz járni?
- Dehogy, csak fel akarom rúgni, kíváncsi vagyok, hogy káromkodik."
Vagy nem bírta felrúgni, vagy nem káromkodott, de a fiú elkezdett templomba járni, és a mai napig jár, pedig már régen harmadik pap szolgál ott.

* Obbágy Miklós bácsi)
süti beállítások módosítása