Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (55) eucharisztia (8) európa (10) ferencpápa (9) filozófia (9) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (24) ima (14) isten (19) Isten (8) jezsuita (15) jézus (11) katolikus (12) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Ubuntu 2: Méltóság mint Tisztelni-Való-Potenciál

2010.02.02. 23:45 bonne

Refrén: Előző cikkemben tettem fel a kérdést, hogy mi történne, ha a Kapcsolatot, mint alapvető elemet beépítenénk mondjuk a politikai, etikai felfogásunkba. Ezen azóta is sokat gondolkoztam. Észrevettem, hogy ennek így több oldala van, mint előre sejtettem. Ugyanis ahol Kapcsolatról beszélünk, ott az egyén már nem mint statikus létező jelenik meg, mert minden kapcsolat változtat. Ennélfogva figyelembe kell venni azt, hogy milyen változási, fejlődési potenciál rejlik valakiben, amit egy kapcsolat előhoz, vagy éppen bezár. Ekkor vetődött fel a javaslat, hogy az emberi méltóság eléggé individualista definiciója ebben a kontextusban úgy értendő: Tisztelni Való Potenciál.

1. A méltóság szótári meghatározása az, hogy „az a tulajdonság, mely tisztelendővé tesz”. Ez kissé pongyola megfogalmazás, de íme egy precízebb, a Magyar Alkotmánybíróság megfogalmazásában:

„Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad és nem válik eszközzé vagy tárggyá.” (AB 64/1991-es határozat)

E meghatározás hűen követi a Kant-i filozófiát: „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget mind saját személyedben, mind mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd.

2. Ez így nagyon szép és ígéretes, de valahogy nem vagyok vele megelégedve. Nem azért, mert kötekedhetnékem van Kanntal, azzal nem érnék semmit, ő már nem él, halottakkal vitatkozni meg az állítólagos médiumok kiváltsága, olyant meg itt a blogon nem teszünk. Magával az egész individualista gondolkodással van problémám, amint már kifejtettem, amely ráüti bélyegét az egész társadalomra. Olyan, mint egy billog, amit az ökrökre szokás sütni. Mert annak alapján fogadunk el definiciókat, elméleteket és cselekedeteket. Jelen esetben történetesen a kategorikus imperatívuszt, mert hát Hozsanna Johann Georg fiának...

A konkrét gondom tehát az, hogy semmi utalást nem tesz arra, hogy az ember egy dinamikus lény, csupán arra utal, hogy az ember dönthet „hát én immár kit válasszak, virágom, virágom” módra. Döntéseket viszont egy számítógép is meg tud hozni. Ja, hallom ott a hátulsó sorból, hogy az nem élő... Fair. Akkor meg vegyük az intelligensebb állatokat, bonobo, csimpánz, delfin. Egyes majmok háromszáz szavas szókészlettel alapvető kommunikációra taníthatóak, a csimpánzon már észrevették, hogy elég gyors problémamegoldó képességgel rendelkezik és amennyiben valamit egyedül nem tud elvégezni, hív segítséget és igazságosan megosztja vele a prédát. Egyes majmok az általuk használt nyelvezetben ragokat is használnak a jelentés módosítására és az embert figyelmeztetni tudják konkrét veszélyre. Mindezzel egy négy-öt éves gyerek értelmi szintjéről tesznek bizonyságot. A delfinekről meg csak annyit, hogy valszeg a bolygó második legintelligensebb faja (egyesek szerint nem), önálló nyelvvel és személyiséggel rendelkeznek, mégis delfináriumba zárjuk és mutogatjuk, mint rabszolgákat. „Nem lehet ilyent, kérem”, hallom ott a második sorban, „mindjárt az állatoknak is emberi jogokat és méltóságot kell adni! Ők automatice döntenek, biológiai programáltság az egész.” Ja tényleg? Akkor az emberi döntés meg mire, kérdem én? „Hát, az állatoknak nincs lelkük, nekünk van.” Egyes, leülhet, valami értelmes érvet kérnék! Mindenesetre ennyit  arról, hogy „döntés, autonómia meg önrendelkezés”. Mintha nem mi döntenénk arról, hogy ilyen vagy olyan ürüggyel kinek ismerjük el ezt a jogát... Ha mindenképpen a szabad döntésre építjük a méltóság meghatározását, akkor ezt ki kell terjesztenünk. Bolond ötlet? Lehet, egyelőre így hagyom.

(Refrén)

3. A potenciál azoknak a lehetőségeknek halmazát jelenti, amelyek valamiben vagy valakiben léteznek. Azokban az esetekben, amikor az emberi méltóság sérüléséről beszélünk fogalmazhatunk úgy is, hogy a személyben rejlő lehetőségek korlátozva lettek. Vagyis nem tisztelték a potenciált. Önkényesen korlátozták. Valaki nem válhatott azzá, aki lehetne, mert egy másik személy őt statikus lényként kezelte, akinek csupán képességei vannak, de fejlődési lehetősége nincs. Amennyiben viszont egy embert csupán a meglévő képességekre redukálunk, nagyon is fennáll a veszélye annak, hogy őt eszközként kezeljük. Egy eszköz nem tudja meghaladni önmagát, még akkor sem ha időközben rájövünk, hogy például a csavarhúzóval szöget is lehet beverni. Ettől a csavarhúzó nem lett egy fokkal sem több.

Amikor viszont emberi méltóság tiszteletéről beszélünk, akkor az embert mint dinamikus lényt kezeljük. Vannak álmai, képességei és identitása, de mindez nem egy rögzített valóság, hanem állandó változás folyamatában van. Az élet változás, ezért az egyénben rejlő potenciál elismerése és tisztelete annak felismerése, hogy a személy egy növekedésben lévő lény. Ez pedig nem más, mint magának az életnek elismerése és tisztelete.

4. Az egyén növekedése mindig csak valamivel kapcsolatban történhet. Semmi és senki nem tudja önmagát önmagától meghaladni. Ezért az emberi méltóságnak individualista definiciója kudarcra van ítélve, sőt, mi több, ha még nem is lenne, akkor meg visszaélésekhez vezethet.

Ui:

Mivel az elkövetkező napokban sok időm nem lesz a kommentekre reflektálni, gondoltam előre legyártok pár választ néhány előrelátható kérdésre. Legyen ez amolyan FAQ. (Ennyivel is könnyebb lessz a dolgom, majd ha aktívan is belekapcsolódok a folyamatba)

 

bonne 2010.02.02 16:32:56

@xyz: „de hát Kant szerint az ember társas lény...”

Csak részben, igazából „társtalan társas lény”. Kényszerpályás csatlakozású individuum. Szingularitás, melyen erőszakot követtek el.

 

bonne 2010.02.02 16:35:12

@zyx: „Talán azt akarod mondani, hogy az állatok is emberek? Mindez olyan zavaros! Ugyanolyan emberi méltóságuk volna, mint nekünk?”

Nem, kedves, az állatok továbbra is állatok. A csimpánz csimpánz, a delfin delfin marad. Ha a méltóságot a döntési képességtől tennénk függővé, akkor igen. Fennállna az, amit te mondasz (hogy az állatoknak is emberi méltóságuk lenne), ha netalántán kiderülne, hogy nem egyedüliek vagyunk az intelligencia terén a bolygón, csak egy inteligenciaspekrum egyik végén (ami egyre inkább valószínübb).

Ami meg a méltóságukat illeti, az a bennük rejlő potenciál függvénye. Egy székben kevesebb lehetőség rejlik, mint egy kutyában, a csimpánzban több, az emberben még több (eddig legalábbis ez a sorrend tűnik valószínünek). Ha akarod tehát, beszélhetsz a méltóság különböző fokairól, ahogyan egy előlényben rejlő lehetőségnek is különböző fokai vannak.

 

bonne 2010.02.02. 16:45:02

@yxz: „én eddig azt hittem, hogy csak az embernek van méltósága, de zxy-nak azt mondtad, hogy a lovamnak is... ebbe belegondolni is rossz! Épp most akartam szalámit tölteni belőle, talán még kóstolót is küldtem volna...”

Ha szó szerint nem is említettem a lovad, észrevételed jogos, kedves yxz. Bizonyos méltósággal minden élőlény rendelkezik, nekünk megadatott az, hogy ezen filózni tudjunk. Amit mondani akartam, az az, hogy az Életben rejlő potenciál tisztelete felelősségteljesebb magatartásra hív meg minket. Amúgy meg az Avatarban láthatsz példát olyan állatölésre (étkezési célból), amely tiszteli az állat méltóságát. Biztos láttad. Már nem azért mondom, mert javasolnám, vagy ilyesmi, csupán egy mérlegelendő szempont.

Üdvözlöm a kedves pacit!

27 komment

Címkék: zene politika kapcsolat etika

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr871723351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.03. 14:29:23

Szeretem ezt az élményt, amikor elolvasok valamit és muszáj gondolkodnom egy kicsit azon, hogy tehát akkor mi az én véleményem.

türkiz 2010.02.03. 17:18:20

Reggel óta arra várok, hogy jusson már annyi időm, hogy ideülve legalább kísérletet tehessek arra, hogy az ide-oda cikkázó gondolataimat elrendezzem. persze épp ma egyhuzamban nyolc órát kellett tanítom és a gyerekeim is ma kivételesen hamarabb hazajöttek...

Mindjárt elsőként egy kérdés:- Bonne, a rendszerlevű ökológiai gondolkodás elméletei sem adhatnak itt elégséges magyarázatot? Mintha a visszatérő kérdésed az volna, hogy lehetne beépíteni a rendszerünkbe az individualista filozófiát, miközben tudjuk, hogy az önmagában nem elégséges s miközben azzal is újra és újra szembesülünk, hogy nélküle minden rendszer, megközelítés elhal? (Vagy teljesen vakvágányon vagyok?)

Speck után szabadon! Valahol azt írta, hogy az ember egy autonóm lény, aki nagyon is képes arra, hogy megvalósítsa önmagát. Maga dönt arról, hogy mit és hogyan fogad be ill. mit utasít vissza (ezért van az, hogy bizonyos emberek, kapcsolatok, érzések, és történések egyikünkre így, másikunkra úgy hatnak; ha egyáltalán(!)...), nem is szólva arról, hogy időiséggel is bír. Vagyis a te szavaival élve egy "dinamikus lény". Ugyanakkor legalább ennyire része is egy szociális csoportnak, hisz kapcsolatok hálójában él.
Ő, ha jól emlékszem, arról beszél, hogy egyetlen egy célja lehet az embernek, hogy kialakuljon/kialakítsák azt a képességet/képességét, mely segítségével ehhez az állandó mind külső, mind belső változáshoz alkalmazkodni tud.

Vagyis számomra ez a "potenciál" min.3 komponensből épül fel: (1) belső világunk (idegrendszer mint ingerfelvevő, vezérlő rendszer vagy/és biológiai adottság (2) idő (mely tőlünk független s melytől mi nem) (3) kapcsolatok.

Van úgy, hogy ezt a potenciált már eleve nem "tiszteli" bennem a saját idegrendszerem vagy nincs rám "tisztelettel" az idő, mert még mindig kicsit infantilis vagyok; és fordítva is folytathatnám: ha a környezetem nem ismeri fel, vagy/és nem "tiszteli" a bennem élő lehetőségeket, annak nem szükségszerű következménye, hogy statikusan lezárjanak, attól még lehetek egészen dinamikus is, "növekedésben lévő lény" :)

bonne: "Azokban az esetekben, amikor az emberi méltóság sérüléséről beszélünk fogalmazhatunk úgy is, hogy a személyben rejlő lehetőségek korlátozva lettek." Ezzel is egyetértek, kiegészíteném a sérült emberekkel és a gyerekekkel is...
(bocsi, hogy hosszúra sikeredett... :( )

fasírt 2010.02.04. 15:57:54

"Mivel az elkövetkező napokban sok időm nem lesz a kommentekre reflektálni, gondoltam előre legyártok pár választ néhány előrelátható kérdésre."

Ez jó, főleg, a "kapcsolati" perspektívából...

bocs, de kicsit furcsa ez így.

felician 2010.02.04. 18:47:33

"gondoltam előre legyártok pár választ néhány előrelátható kérdésre"

rég vigyorogtam ilyen jólesőt. :]
f

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.04. 19:54:36

@felician : Hiányzol a blogról, merre kujtorogsz? (Na nem mintha én nagyon jeleskednék az aktivitásban, de ami túlzás az túlzás...)

P.E. 2010.02.05. 11:34:09

Nekem nagyon tetszik ez a "kanti statikus méltóság" versus "tisztelni való potenciál". Egyből az Úr Jézus jutott eszembe, amikor a gyarló Pétert megelőlegezte a "kőszikla" titulussal.
Igaz, Júdásban is meglátta az árulót (könnyű volt neki:)).
A tisztelni való potenciál azt jelenti, hogy mindenki jó irányba változhat (ez tiszteletre méltó), és ha mégis a rossz fele fog elhajlani, akkor is a jó csíráját tisztelem benne.

Ez a poszt az előitéleteim, itélkezéseim felülvizsgálására, és ezekkel szembeni ovatosságra int, ami jól jön.

álomfejtő 2010.02.05. 11:45:05

"tisztelni való potenciál" - rejtett kincs? - mely a fejlődészáloga - kilépni a kerékvágásból képessége? - akarat és szándék a változásra? - hagyni magam belépni egy kisérletbe( jó értelemben)?- merészség és nyitottság az újra? - a nem feladni képessége?

YganA 2010.02.05. 16:00:39

Kedves Mindenki!

Úgy látom, hogy a méltósággal összefüggésben háromfajta viszonyulásunk lehet:

1. A kanti alapokon: a másikat nem bántani, élni, békében hagyni, úgy ahogyan van (ezt tekinteném zéró szintnek);
2. A másikat eszközként használni, korlátozni a fejlődésben, sőt számára további akadályokat felállítani (ez a negativ viszonyulás);
3. A másikat folyamatos fejlődésre inspirálni; megtorpanás, visszaesés megtapasztalásakor szalmaszálat, mentőövet, stb. nyújtani számára (ez pedig a pozitiv viszonyulás).

Pédák:

1. Nem lapátolunk havat egymás portája előtt sem és elé sem.
2. Erre lehetne könnyen-gyorsan a legtöbb példát felhozni: „asszony maradjon a főzőkanálnál, suszter a kaptafánál”, „titkárnőnek vettük fel, reméljük, nem is akar többre jutni”, „te hülye , stb… vagy”. (Megkockáztatom, hogy a méltóságnak ezek a negativ megnyilvánulási formái besorolhatóak az V. parancsolat elleni vétkek közé! – az Életet öljük meg…)
3. Odafigyelni, példát mutatni, a világot építő aktivitást, boldogságot, hitet, reményt, szeretetet, … sugározni a többiek felé azon a „háló-lény”-en keresztül, amiről az Ubuntu1-ben kb.137 olyan szemléletesen ír:

„Az ÉN, a személyiség, szerintem is az akárhány dimenziós háló-lény (=a földi élet) szuverén csomópontja a maga adottságaival együtt, de számtalan kétirányú, egymást keresztező, vissza is ható kegyértékkel és fullánkkal kapcsolódva a többi Énhez.
A háló-lény szempontjából a csomópontok és közöttük lévő szálak azonos fontosságúak, együtt meghatározóak.”

Remélhetőleg magyarul is hozzáférhető lesz hamarosan egy – véleményem szerint – izgalmas könyv erről a témáról: Nicolas Christakis és James Fowler: Kapcsolatok hálójában címmel. Ők, akik mindketten a téma kutatói, írják könyvük előszavában:

“Mi emberek kapcsolatrendszereivel foglalkozunk, a mérnökök erőműhálózatokkal, a neurológusok neuronhálózatokkal, a genetikusok génhálózatokkal, és persze a fizikusok pedig az égvilágon mindenféle hálózatokkal”

"De ezek a hálózatok a legizgalmasabbak, legösszetettebbek, életünkre legnagyobb hatással bírók, hiszen emberi lényekből állnak!"

És persze így kiderül az is, hogy micsoda óriási hatással vagyunk egymásra ennek a szuperorganizmusnak a részeként!

Talán soha többé nem mondhatjuk azt sem, hogy mi egyáltalán nem vagyunk felelősek bármiért!!! – ami megtörténik a barátunk barája barátjának a barátjával!

Ps. A kutyám hevesen bólogatott, amikor beszéltem neki az ő méltóságáról!

Szeretettel: Y.

türkiz 2010.02.05. 17:39:28

@YganA: Hogy ki-ki mit ért/érez egy adott helyzetben felelősnek, az bármily meglepő, de nem előírható.
Az "őzike-terror" (én Fityisztől hallottam először ezt a kifejezést, de nagyon megtetszett!) az egyik legszemléletesebb példa arra, hogy mikor vagyok felelős ilyen esetben: ha kiszolgálom (meghagyom őt ilyennek) vagy ha nem?
Döbbenetes megtapasztalás a számomra, hogy vannak emberek, akik bármit(!) kimondhatnak, megtehetnek, pillanatok alatt visszabújnak ugyanis abba a gyengéknek fenntartott különleges burába, ahonnan már csak szemlélői lesznek a tettükön jogosan felháborodók és a gyengéket mindenekfelett védők, a "jobbérzésűek" között.

Az V. parancsolat tágabb mélységeit, mikor említést tettél rá ama másik poszton, már akkor jól fogtam! A szó ölhet, és valóban nagyon nem mindegy, hogy mit mondunk, és én pl. pontosan(!) ezért nem hunyok szemet, pontosan(!) e miatt érzek felelősséget.
A számunkra fontos kapcsolatokban mindig van egy olyan pont, amikor döntenünk kell: közömbösek maradunk vagy lépünk, még ha az a másiknak némelykor erős is...

Szóval maradjunk a 3. pontodnál! "Odafigyelni, példát mutatni, a világot építő aktivitást, boldogságot, hitet, reményt, szeretetet, … sugározni" - ez szép és tényleg így! de mi van, ha a melletted élők vétenek a szeretet ellen? Úgy kell nekik? Mit számít az? Ez nem közömbösség? Elég? mindenkor elég, ha mi jó példával járunk elől?
:A magam tapasztalatai, a saját útvesztőim, azóta megélt anyaságom, pedagógus voltom mind cáfolja ezt.

Egyébként és összességében egyetértünk, és jó, nagyon jó a te szeretetteli hangod itt!!! :):):) Ugyanakkor számomra idekívánkozott ez a kiegészítés, amit megismétlek: Hogy ki-ki mit ért/érez egy adott helyzetben felelősnek, az nem előírható.

bonne 2010.02.05. 18:22:01

@YganA: köszi a tippet a Christakis könyvvel kapcsolatban. Rákerestem a neten:)

és mindenkitől elnézést, nem szándékozom elhanyagolni a párbeszédet, csak sok munka gyűlt fel és lassan kezdődik egy "utolsó száz méteres sprint" és sok energiát s időt igényel.

Amúgy az eddigi kommentekben rengeteg jó ötlet elhangzott, különösen is tetszett az, hogy milyen érdekes, ahogyan Jézus látta a tanítványait, pl Pétert.

zzzsuzsa 2010.02.05. 18:39:38

@türkiz: "Hogy ki-ki mit ért/érez egy adott helyzetben felelősnek , az nem előírható" És mi van az általad oly nagyra tartott hagyományokkal, értékrenddel? Bocsánat, most mennem kell, de holnap folyt.köv..

felician 2010.02.05. 20:16:59

@Felicitasz: Köszönöm, kedves vagy! Nem kujtorgok, olvasgatok itt rendszeresen, de mióta a virgonc HLB itthagyott minket, lendületem-szegetten várom, hogy valami felvetés kommentírásra ingereljen. :) Aktív vagyok, csak csendes. bonne példáuk mostanában olyan profin lekerekített posztokat kreál, hogy nem hagy sem kekeckedni, sem kiegészíteni valót. Még FAQ-ot is generál :D Tisztára uncsi ;P f

bonne 2010.02.05. 21:47:04

@felician : "bonne példáuk mostanában olyan profin lekerekített posztokat kreál"
na most erre mit mondjak:)))

volna bőven mit kibontani, sokkal több, mint amennyi első ránézésre látszik;)

YganA 2010.02.06. 07:47:21

Kedves @türkiz: formálgatom magamban kérdéseidre, megjegyzéseidre a választ, még szükségem van egy kis időre.
Közben viszont hamarosan itt lesznek hétvégére a mostanában számomra legfontosabb háló-csomópontok, az unokáim, tele dinamikus potenciállal és potenciális dinamikával. Testileg-lelkileg méltóságteljesen igyekszem őket várni.
Szeretettel: Y

türkiz 2010.02.06. 08:10:41

Drága @YganA: nem érdemes ezen törni a fejed! Ráébredtem, ez igazából csak egy monológ volt, egy utolsó kör, amit végig kellett járnom v. csak ki kellett mondanom valamiért...
Gyönyörű hétvégét nektek! "Testileg-lelkileg méltóságteljesen igyekszem őket várni." - ehhez szemernyi kétség sem fér! :):):) Őszinte szeretettel!

YganA 2010.02.08. 10:33:41

"A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk
keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a
legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd
hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó
erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes
szeretetének minden jelével."
Boldog Kalkuttai Teréz

Bárcsak a saját dinamikusan zötykölődő lényem többet tudna tanulni Teréz anya mintájából!

greybloke 2010.02.08. 16:31:11

és mi van akkor, ha azt mondjuk a kísérleti nyulakról, patkányokról, hogy sokkal több potenciál van bennük így, hogy szenvedésükkel hozzájárulhatnak a tudományos fejlődéshez mint hogy leéljék életüket a mocsokban?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.08. 19:49:39

@greybloke: öööö.... attól tartok, hogy ez egy félreértésen alapuló megközelítés volna. Potenciált nem én adok valaminek, potenciál VAN. Különben a potenciált úgy értelmezném, hogy annak mértéke, amennyire a másik személy, élőlény vagy dolog az én számomra eszközül használható. És ha így értelmezném, bizony félreérteném.

greybloke 2010.02.08. 21:12:47

@Felicitasz: jaj de barom vagyok! igazad van, elnéztem azt a részt, ami az eszközként való használatot illeti :p tiszta, mint a vakablak:D

hot little bitch 2010.02.09. 04:17:11

1: ne egyél húst. művelt és morális ember ilyet nem tesz. nem azért mert fél hogy a majom vagy kutya amit megevett hány karaktert használhatott volna még és milyen ragokat ismert, hanem mert FÖLÖSLEGES ÉS ELKERÜLHETŐ fájdalmat okozol vele más élőlénynek. szándékolt fájdalmat okozni bármilyen érző teremtménynek bestiális és alávaló dolog. ne tedd. ne tegyétek.

2: ne beszélj butaságokat: A faj intelligensebb mint B faj. Ilyet nem nagyon szokás manapság etológiában mondani ugyanis semmi értelme az intelligencia szónak. Túl önkényes, túl mérhetetlen és leginkább túl humán, agyon antropomorfizált. Ebből fakadóan az intelligenciára épített potenciál fogalmad is elég megmosolyogni való biológiai szempontból, de ld. 3. pont.

3: ez a potenciál dolog eléggé butyuta fogalom, klasszikusan fotel filozófusok kedvence amit annyit biolgóiai ténnyel tehetek nevetségessé ahánnyal csak akarok. vegyünk egy egyszerűt: a napi több millió benned termelődő hímivarsejtet amikor elveszejted (magömléssel, maszturbációval, fogamzásgátló alkalmazásával) miért nem értékelted emberi potenciáljuknak megfelelően?

Ha erre adtál értelmes választ akkor vár még rád úgy pár száz hasonlóan kínos kérdés :)

hot little bitch 2010.02.09. 04:18:01

1: ne egyél húst. művelt és morális ember ilyet nem tesz. nem azért mert fél hogy a majom vagy kutya amit megevett hány karaktert használhatott volna még és milyen ragokat ismert, hanem mert FÖLÖSLEGES ÉS ELKERÜLHETŐ fájdalmat okozol vele más élőlénynek. szándékolt fájdalmat okozni bármilyen érző teremtménynek bestiális és alávaló dolog. ne tedd. ne tegyétek.

2: ne beszélj butaságokat: A faj intelligensebb mint B faj. Ilyet nem nagyon szokás manapság etológiában mondani ugyanis semmi értelme az intelligencia szónak. Túl önkényes, túl mérhetetlen és leginkább túl humán, agyon antropomorfizált. Ebből fakadóan az intelligenciára épített potenciál fogalmad is elég megmosolyogni való biológiai szempontból, de ld. 3. pont.

3: ez a potenciál dolog eléggé butyuta fogalom, klasszikusan fotel filozófusok kedvence amit annyit biolgóiai ténnyel tehetek nevetségessé ahánnyal csak akarok. vegyünk egy egyszerűt: a napi több millió benned termelődő hímivarsejtet amikor elveszejted (magömléssel, maszturbációval, fogamzásgátló alkalmazásával) miért nem értékelted emberi potenciáljuknak megfelelően?

Ha erre adtál értelmes választ akkor vár még rád úgy pár száz hasonlóan kínos kérdés :)

hot little bitch 2010.02.09. 04:18:38

1: ne egyél húst. művelt és morális ember ilyet nem tesz. nem azért mert fél hogy a majom vagy kutya amit megevett hány karaktert használhatott volna még és milyen ragokat ismert, hanem mert FÖLÖSLEGES ÉS ELKERÜLHETŐ fájdalmat okozol vele más élőlénynek. szándékolt fájdalmat okozni bármilyen érző teremtménynek bestiális és alávaló dolog. ne tedd. ne tegyétek.

2: ne beszélj butaságokat: A faj intelligensebb mint B faj. Ilyet nem nagyon szokás manapság etológiában mondani ugyanis semmi értelme az intelligencia szónak. Túl önkényes, túl mérhetetlen és leginkább túl humán, agyon antropomorfizált. Ebből fakadóan az intelligenciára épített potenciál fogalmad is elég megmosolyogni való biológiai szempontból, de ld. 3. pont.

3: ez a potenciál dolog eléggé butyuta fogalom, klasszikusan fotel filozófusok kedvence amit annyit biolgóiai ténnyel tehetek nevetségessé ahánnyal csak akarok. vegyünk egy egyszerűt: a napi több millió benned termelődő hímivarsejtet amikor elveszejted (magömléssel, maszturbációval, fogamzásgátló alkalmazásával) miért nem értékelted emberi potenciáljuknak megfelelően?

Ha erre adtál értelmes választ akkor vár még rád úgy pár száz hasonlóan kínos kérdés :)

hot little bitch 2010.02.09. 04:18:55

1: ne egyél húst. művelt és morális ember ilyet nem tesz. nem azért mert fél hogy a majom vagy kutya amit megevett hány karaktert használhatott volna még és milyen ragokat ismert, hanem mert FÖLÖSLEGES ÉS ELKERÜLHETŐ fájdalmat okozol vele más élőlénynek. szándékolt fájdalmat okozni bármilyen érző teremtménynek bestiális és alávaló dolog. ne tedd. ne tegyétek.

2: ne beszélj butaságokat: A faj intelligensebb mint B faj. Ilyet nem nagyon szokás manapság etológiában mondani ugyanis semmi értelme az intelligencia szónak. Túl önkényes, túl mérhetetlen és leginkább túl humán, agyon antropomorfizált. Ebből fakadóan az intelligenciára épített potenciál fogalmad is elég megmosolyogni való biológiai szempontból, de ld. 3. pont.

3: ez a potenciál dolog eléggé butyuta fogalom, klasszikusan fotel filozófusok kedvence amit annyit biolgóiai ténnyel tehetek nevetségessé ahánnyal csak akarok. vegyünk egy egyszerűt: a napi több millió benned termelődő hímivarsejtet amikor elveszejted (magömléssel, maszturbációval, fogamzásgátló alkalmazásával) miért nem értékelted emberi potenciáljuknak megfelelően?

Ha erre adtál értelmes választ akkor vár még rád úgy pár száz hasonlóan kínos kérdés :)

azallamenvagyok 2010.02.09. 07:24:32

sikeresen leragadtam az idézett AB határozatnál:)

az én kis rózsaszín világomhoz képest ez eléggé kicsavart. a döntés szabadsága, a szabad akarat számomra élesen elkülönül az emberi méltóságtól. rendszerünk képmutatását látom ebben, amely a nagyszerű eszmék tobzódása mellett elfelejti az egyént...

Pandit 2010.02.09. 08:32:20

@hot little bitch:
„Fotel filozófus” :-) Ez meg milyen érvelés? :-)

A biológia és a filozófia azért elég más területen mozognak. Úgy látom manapság a biológusok hajlamosak keverni a dolgokat. (Nem kell félteni a filozófuskat sem, de a filozófiába beleférhet az ilyenfajta „keverés”, pl. a kifejezhetőség miatt).
Úgy érzem ebből előbb utóbb egymás mellett elbeszélés lesz, de attól még tanulságos (és szórakoztató) lehet :-)

Pandit 2010.02.09. 08:43:59

@hot little bitch:
Az "érző teremtmény" és "fájdalom" alatt mit is értesz?
Biztosan átgondoltad ezt?

bonne 2010.02.09. 09:40:04

@hot little bitch: Szóval, foglaljuk össze, hogyan is látod, amit teszek: "bestiális, alávaló, buta, bugyuta". Aztán háromszor ugyanaz az érv nem teszi súlyosabbá, de lehet hogy csak egy glitch.

Vagy te érted félre, vagy én nem fejeztem ki jól: a potenciál nem az intelligenciára épített fogalom, korábbi kommentelők szépen ráéreztek erre. Igen, tudatában vagyokaz önkényességnek, ahogyan antropomorfizáljuk a fogalmainkat, hogy csak mireánk lehessen alkalmazni. Épp ilyen előítéletekkel szemben hoztam példákat az állatvilágból és azt hiszem, hogy te pontosan az ellentétét érezted ki belőle, mivel szerintem a méltóságnak nem szabad csupán emberi fogalomnak lennie.

Amit ismét a harmadik pontban a potenciálról írsz, csak arra utal, hogy itt félreértés van. Egy az egyben elfogadnám az érvedet más körülmények között, de figyelmedbe ajánlom azt, hogy milyen kontextusban jött fel a "potenciál": nem arról beszélek, hogy a bicska rájön, csavarhúzóként is tudják használni, hanem arról, hogy két összekapcsolódó rendszer mindig valami újat kreál, ami több, mint a részek összege.

Egyelőre ennyi, kicsit gondolkozz el róla.

PS: ami meg a hármas pont spermium-érvét illeti: úgy néz ki, erős antropocentrikus előítélet van benned mindenféle hímivarsejt rovására...
süti beállítások módosítása