Örülök neki, hogy ma is vannak, akik így szolgálják az Urat. Egy bizonyos értelemben minden Krisztust követő ember szerzetes.

Nem régiben csináltam egy kis számvetést magamban, hogy mik is voltak azok a különféle lelkiségi írások, amiknek sokat köszönhetek.

Az volt bennük a közös, hogy mindegyiket szerzetes írta. Szerzetesek nélkül nem sokra mennénk.

A "szerzetesek világosságát" jeleníti meg ez az ikon is:
traditiaortodoxa.wordpress.com/2007/08/25/lumina-monahilor-stralucind-mirenilor/

'Szerzetesek sok mindent csinálnak: beteget ápolnak, tanítanak, prédikálnak, szegényekkel törődnek – mégis az szerzetesség szerepe az egyházban sokkal több, mint a cselekvés.'

A fenti mondattal kapcsolatban a szerzetes közösségek egy olyan családját szeretném megemlíteni, amelyhez tartozók a közvetlen cselekvésről is lemondtak. A "monasztikus" vagy „szemlélődő” szerzetekről van szó (a két szó nem pontosan ugyanazt jelenti) . A ortodox szerzetesség tulajdonképpen teljes egészében ilyen. A klasszikus értelemben monasztikusnak nevezett katolikus szerzetesrendek (bencések, ciszterciek) környékünkön tanítórendekké váltak. Eredeti életformáját azonban a kb. félezer kartauzi megőrizte. Róluk nem sokat hallani, hiszen a világtól való elvonultságot ők még az eredeti felfogás szerint értelmezik. A „Nagy csend” című DVD ad némi betekintést életükbe. (Állítólag 20 évig tartott, amíg beleegyeztek abba, hogy a kamera bejöhet a kolostorba.) Környékünkön Szlovéniában, Pleterjében élnek. Életformájuk a monasztikus életforma és a remeteség keveréke. A nap jelentős részét az eredeti forma szerint végigénekelt zsolozsma (éjfélkor kezdődik) és kis házukban magányosan elvégzett imádság tölti ki. Az örökös hallgatást csak XIII. Leó rendelkezése óta töri meg a heti egyszeri (talán kétórás) közös beszélgetés. Első pillanatra teljesen korszerűtlennek, korunkba nem illőnek tűnik ez a mentalitás, hiszen még lelkigyakorlatokat sem adnak, lelkigyakorlatos házakat sem tartanak fenn, úgy igazából még vendégeket sem fogadnak. Templomaik úgy vannak kialakítva, hogy azt a csak a szerzetesek használják. Úgy gondolom, hogy kartauziakra ma is szükség van és valamilyen csoda folytán vannak/lesznek hivatásaik és nem fognak kihalni. Ha jól tudom, Athosz hegyén nő a hivatások száma.

@matthaios:

Azért a regulához hű ferencesek élete sem csupa dínom-dánom, tobzódás, illetve világias haszontalanságokkal való foglalatoskodás, annak ellenére, hogy világi tevékenységeket is folytatnak. :-)) A helyesen felfogott szerzetesi hivatásnak megfelelően, a szerzetesek a világias tevékenységekkel (apostolkodás, gyógyítás, tanítás, stb.) is Krisztust szolgálják, nem pedig az embert. Bár teljesen igaz, aszkézisben, vezeklésben nem igen lehet felülmúlni a karthauzi szerzeteseket.

Én pedig azon gondolkozom magamban - mely számomra egyébként örökösen visszatérő kérdés -, hogy helyes-e vajon a szerzetesrendek között afféle teljesítményelvű, mintegy "értékességi-értéktelenségi rangsort" állítani az alapján, hogy melyik rend tagjai mennyit böjtölnek, mennyit virrasztanak, mennyit hallgatnak, milyen mértékben ragaszkodnak a "stabilitas loci"-hoz, napi hány órát viselnek ciliciumot, hetente hányszor alszanak a földön, vagy, hogy mi az a legalacsonyabb hőmérsékletű barlang, amit még képesek lakóhelyként elviselni.

@Ferdinandus:
"helyes-e vajon a szerzetesrendek között afféle teljesítményelvű, mintegy "értékességi-értéktelenségi rangsort" állítani"

Talán éppen emiatt nincsenek szerzetesrendek az orthodoxiában. Mégis, a különböző kolostorok és sokszor egy kolostoron belül a különböző szerzetesek ugyanolyan széles skálát lefednek ami a római katolikusoknál mondjuk a jezsuitáktól a karthauziakig ível.

És itt reagálok @matthaios: írására is. Igaz, hogy az orthodoxiában a szemlélődő életmód központi érték, de régen is, és különösen ma, a döntően ateista világban fontos az is, hogy a szerzetesi életmód valamilyen formában kisugározzon a világiakra, és átitassa lelki életüket.

Tehát egyfajta közvetítő szerepe mindig is volt az orthodox szerzetességnek.

"Áldunk titeket tiszteletreméltók, kik a földön angyali életet éltetek; áldunk titeket, kik a romlást nem ismerő Paradicsomba előre mentetek."

Ez a Minden Szentek akathisztoszából a szent szerzetesekre vonatkozó sor. Egyértelműen megfogalmazza azt, amit az előbbi hozzászólásomban korábban belinkelt ikon megjelenít: a szerzetesek földi angyalként közvetítenek az Ég és a földi hívők között.

Hááát, alázatosan megvallom, próbálom én megérteni, de nemigazán sikerül, voltaképpen mi lehetett az eredeti, közvetlen üzenet... mi nem jutott el hozzám?
Amíg valaki a saját hivatásáról ír (megújulásra szorul a szerzetesi életem), addig megvagyok, nagyonis!, de amikor a szerzetességről általánosságban kell ilyen egyértelmű mondatokat olvasnom („mindenek előtt és elsősorban saját létünk, szegény és szolgálatkész, bírvágy és érvényesülési vágy nélküli életünk által szolgáljuk az egyházat. Ilyen élettel vesszük fel a harcot azokkal a veszélyekkel, amelyek a kereszténységet belülről fenyegetik. Azáltal, hogy ’követjük a mi Urunk Jézus Krisztus szegénységét és alázatosságát’, megtesszük a magunkét, hogy megváltó működése az egyházban folytatódjék, és közreműködünk az üdvösség művében...”, elvesztem.
"...szegény és szolgálatkész, bírvágy és érvényesülési vágy nélküli élet..." ??? -Na, nem! Ezzel, jónéhány rendet egész(!) közelről ismerve, ne haragudj, de nem tudok mit kezdeni...
Bizonyára vannak szerzetesek, akik egyszer rálépnek az életszentség útjára, de ezt nem a rendük, de még csak nem is az életállapotuk teszi lehetővé számukra, hanem a kegyelem.
1. szegénység - még monasztikus rendben sem találkoztam szegénységgel (éppen ellenkezőleg hatalamas ajándék, hogy nem nekem kell gondoskodnom magamról a mindennapokban)
2. szolgálatkészség - ma már ezt is szűk határok között! Mióta tudjuk, hogy a segítő foglalkozás mennyire veszélyezteti az énünket, hogy egészségesek akkor maradhatunk, ha megtanulunk nemet is mondani, egy idő után észre sem vesszük, hogy a határokat jóideje a saját kényelmünk és nem az egészségünk érdekében húzzuk (arról szót sem ejtek, mennyiszer halljuk állítólag hivatásuknak élő szerzeteséktől: "lejárt a munkaidőm")...
3. bírvágy, érvényesülési vágy - ha "semmim nincs", ez már csak kijár nekem!
(S valóban azok, akik a rendükön belül ötvenéves korukra nem találják meg, mi az ő különleges feladatuk, nagyon elveszettek, akkor már inkább legyenek teli ambícióval.)
Kedves Korizoli, nem akartam destruktív lenni, de arról, amennyit írtál, csak ennyi tudott megfogalmazódni bennem. A szerzetesség akkor nyeri vissza színét és ízét, ha képes radikális maradni ebben a kényelemszerető és valljuk be önmagának élő világban!
Nem valószínű, hogy megváltod a tiéidet, de magadért bizonyára felelős vagy! Kívánom, találd meg, amit keresel! Mi is, én is, ezzel próbálkozom a világban! :)

@Ferdinandus:

Távol áll tőlem, hogy valamilyen értéksorrendet állítsak fel. A teljesítményelvűség nem keresztény. Csak azt vetettem föl, hogy a világtól elvonuló monasztikus és remete szerzeteseszmény megfelel-e a "mai világnak".

@türkiz: Értelek, igazad van, viszont az meg nekem furcsa, hogy azt mondod: "azt halljuk állítólag hivatásuknak élő szerzetesektől: lejárt a munkaidőm"
Azért egyszer csak lejár az ő munkaidejük is nem? Biztosan nem lehet könnyű különböző emberek különböző történeteit értő figyelemmel meghallgatni. Ez hihetetlen igénybevétel szerintem, de persze minden hivatás hihetetlen igénybevétel, ha valaki azt hivatásként éli meg és nem kényszerként, pótszerként.
Szóval, én megértem, ha vége a munkaidőnek:-)

Szt Ferenc is, Kis Szent Terez is pont azert a korszakert szenvedett a legtobbet es ajanlotta fel szenvedeseit amelyben mi most elunk ("hic et nunc"). Igy Pio atya, es Maximillian Kolbe is...s meg sokan. Ennek fenyeben, kedves @m-athos: : keszitettem egy osszeallitast, kerlek szanj ra idot es vidd ujra es ujra az Oltariszentseg ele. En csendben leszek. A szoveg Onnen szarmazik, amit te "hallucinacioknak" mondtal (mondhatnam ugy is-belyegeztel, habar a hallucinaciok klinikailag (is) egeszen maskepp neznek ki). A kozbeekelt linkeket en valogattam bele...(amennyire lehet legjobb tudasom szerint)...

Saturday, February 4th, 2012 @ 03:00 pm

My daughter the world is about to undergo a chastisement as a result of the terrible sin being waged by mankind.

While much of this chastistement has been averted, My hand will fall now on the wickedness

youtu.be/2-lqE2fTdrU

which is being perpetrated in every corner.

So much hatred for Me, God the Father, must be stopped or My children will suffer an even greater horror.
youtu.be/8K9dgqKmJ50

I now prepare the world for the changes required to purify the earth so that it is according to My plan to save humanity.

So many souls are tormented by sin.

I am the God of all Creation and I will not sit back and watch My children destroy each other.

My daughter there is a wicked plan to destroy much of humanity through war.

youtu.be/XCnU0p8DKJ8

These wars are not accidental.

vigilantcitizen.com/sinistersites/sinister-sites-the-georgia-guidestones/

Have you seen how many are taking place, in so many nations, everywhere?

This is by the hand of the Anti-Christ who awaits his moment of glory on earth patiently.

He, when nations are on their knees, will march in and create a false peace of his own devious making. This will be a mask of deceit.

My punishment will be unleashed on those nations who partake in this great deception to control the world through the seizure of nations.

Be strong, My daughter for this period, when the earth will shake, will not last long. It is necessary in order to wake up My children.

They, My children, have been warned but My voice is detested.
jezsuita.blog.hu/2011/04/30/egy_vallomas_ii_janos_palrol#c15724433
....

@türkiz:
Nekem is pont ez volt a bajom a poszttal.

A poszt képe kissé irritáló azzal a furcsa kaftánba öltözött langyi fiúcskával, dehát ez ízlés dolga.

Viszont @m-athos: neked aztán komoly elvárásaid vannak a szerzetesekkel szemben: "a szerzetesek földi angyalként közvetítenek az Ég és a földi hívők között".
Ilyen elvárásra ki mer szerzetes lenni?! Vonzó ez a félig-angyal lét?

@Buksi201100:

Ez nem az én elvárásom. Az orthodoxiában kétezer éve ez a mindennapos gyakorlat. :-)

És hogy vonzó-e vagy sem? Nem tudom. Mindenesetre sokan vették az akadályt, a nyugati szerzetességben is.

Legelső hozzászólásomban azt írtam, hogy a saját személyes életemet a leginkább meghatározó lelkiségi írásokat mind szerzetesek írták. Nagyjából ilyesmire gondolok.

De mégegyszer mondom, az orthodox lelkiségnek központi eleme a szerzetesség ezen küldetése. Ha ez nálunk vadul hangzik, akkor itt gáz van!

@m-athos: nem nem dehogy hangzik vadul, nekem mindig is bejöttek ezek az Athosz hegyi liturgiák, meg minden, és a lelkiségi írásokról ne is beszéljünk, valóban igazi, tiszta források!
A monasztikus szerzetesség sima ügynek tűnik (egyértelmű ruházat, regula, napirend, liturgia, klauzúra, böjt stb...).

Nekem (mármint a nyugati neveltetésemnek) az az izgalmas dolog, amikor a szerzetességet nem elzárva akarják megélni, hanem benne a világban. Szerintem sokkal nehezebb ezt megélni, mint egy elzárt ortodox kolostorban. Hol vannak a határok ("meddig tart a munkaidő")? Milyen ima/közösségi élet modellek az élhetőek? Mi a kommunikáció formája? Miben áll az engedelmességi fogadalom? Milyen kérdésekben és kinek engedelmeskednek az apostolkodó szerzetesek? Miben áll a szegénység? Rengeteg kérdés felmerülhet ezzel kapcsolatban, de nekem talán az a legizgalmasabb, hogy ki alkalmas erre az életformára?

@Buksi201100:
Igen, így már értem, hogy mire gondolsz.

A felvetéseid engem is izgatnak Pont a jezsuiták jó példa erre. Ők, mint a világi dolgokban legtalpraesettebb rend vannak jelen, szinte már-már világinak gondolná őket az ember, azt hihetnénk, hogy ők a belső életükben kevésbé elmélyültek, mert nincs rá lehetőségük. Pedig dehogy.

Náluk valahogy működik a kettő együtt. Többek között Enomiya-Lasalle és Jálics írásai voltak azok, amik sokat lendítettek az én saját lelki életemen is, méghozzá pont a belső imáról, szemlélődésről, kontemplációról és meditációról szóló írásaik.

Szóval most látványosan lereagálom felvetéseidet - "lányomnak mondom, vejem is értsen belőle" - hátha valamelyik blogger atya válaszol.
:-))))))))))

Amit én is tapasztaltam(!) sok mai Mo-n jelenlévő szerzetesrendben /sajnos :-( /:
magyarkurir.hu/hirek/biznak-e-elegge-szerzetesrendek-az-isteni-gondviselesben
Miért nyilatkozza azt egy rendi képviselő az elmúlt napokban, hogy "egy rend legfőbb célja a tagjainak üdvössége ", amikor azt sem tudják egymásról, hogy ki hogyan él, milyen bajai, örömei vannak. Biztos nagy dolog a marketing, de személyes kapcsolat nélkül nemcsak a házasság nem ér semmit, hanem a szerzetesi közösség sem.

Mekkora csönd lett itt...

Amíg megjön az atyák válasza, addig itt van egy kis film, az elmúlt napokban volt egy kis flashmob Párizsban, lazán 600 fiatal szerzetes szaladt össze táncolni egyet. Nagyon kúúúl.

www.youtube.com/watch?v=RNP-_KR93LM&feature=player_embedded

Egy résztvevő mesélte, hogy a végén a fiatal nézelődők "rájuk repültek", elkérték az email címeiket és közös képeket készítettek velük (érdekes módon a habitust hordó szerzetesek voltak érdekesek a fiataloknak).

@türkiz, Még nem járt le a munkaidőm, úgyhogy írogatok valamit Kajetan Esser mondatairól
A ferencesek hivatalos neve, a kisebb testvérek rendje. A minoritásról elmélkedve jut el a szerző ehhez a gondolathoz, amit idéztem. Azaz, hogy a ferences rend nem a nagy apostoli szolgálataival adhatja legtöbbet az Egyház életének, hanem a testvérek egyszerű evangéliumi életével. Ami mentes az anyagiak iránti sóvárgástól, egyházi ranglétrán való felemelkedési törekvésektől, hanem a minoritás szellemében szelídségre, egyszerűségre, testvéri szeretetre törekszik. Szolgálni próbál és nem azt keresi, hogy uralkodjon. Ez a szerzetesi élet a maga létével a legnagyobb szolgálat. A kereszténységet fenyegető belső veszély, ami az egyház életében –és az egész világ életében –gyakran ott van a mértéktelen bírvágy, élvezetvágy és hatalomvágy. A szerzetes hivatása mindezekkel szemben a Jézusi szegénységre, egyszerűségre és engedelmességre-alázatra törekvés. Mindez Jézus keresztjében éri el a csúcspontját, aki az Atya és emberek iránti szeretetből egészen szegény, engedelmes és odaadott lett. A megváltás ez az odaadó és szegénnyé lett szeretet által történt. A szerzetes, aki Jézus lelkületével él, törekszik Jézus életmódját követni, különlegesen kapcsolódhat be a megváltó művébe.
Amiről Kajetan Esser ír az ideál. A valóság –ebben igazad van – gyakran nem ez, ahogy annyi más helyén is az életnek nem az ideálok uralkodnak. Szegénység gyakran nem valós törekvés stb. Ettől még érvényes az ideál és hidd el sokan vannak azért, akik törekednek és valóban követik „a mi Urunk Jézus Krisztus szegénységét és alázatát”
@kis-csirke, köszi a linket. Nemrég olvastam, hogy Franciaországban csináltak egy csomó videót a szerzetesi hivatás népszerűsítésére. Úgy látszik azok egyike ez is.
@m-athos: az ignáci lelkiség egyik szlogenje a tevékenységben szemlélődés, vagy a másik, hogy megtalálni Istent mindenben. Valahogy ez arról szól, hogy miképp lehet Istennel bensőséges kapcsolatban élni a cselekvéssel teli napokban. A jezsuita életben nincsenek kolostor falak, közös zsolozsma, hosszú imaidők –viszont van két év noviciátus, 2 harminc napos lelkigyakorlat, és több mint 10 év képzés. Valahogy ez a mi kolostorunk. Ami persze nem jelenti az, hogy a képzés után már ne lenne szükség az imára.
Lesz hamarosan egy bemutatkozó napunk: jezsuita.hu/2012-03-03/szentignaci-lelkisegu-szerzeteskozossegek-bemutatkozasa
Szeretettel várunk!

@korizoli: Amit igazán gondolok, igyekszem nem kifejteni, bizonyos sorokon pedig inkább ugranék :)

Tehát toborzás lett volna a cél?
Hamut szórok, eszembe sem jutott útjába állni a "népszerűsítésnek"... Sőt!
Ugyanakkor azt is szeretném leszögezni, hogy engem speciel sértettek ezek a kenetteljes szavak. Honnan a feltételezés benned, hogy aki kívül van a körön, nem lehet tisztában a szerzetesi "ideállal"???
Engem akarsz arról meggyőzni, hogy számtalan szerzetes törekszik hiteles életre (nekem ez jobban bejön, mint az "ideál") vagy magadat? Ez nem derült ki. Jó, mondjuk engem! Higyjem el, hogy sokan törekedtek...??? Upsz, állítottam én mást? Nagyon fájna, ha nem hihetném!!! El sem hiszed, mennyire! (De ha így meg kell győznöd, már kezdek kételkedni... :D)

Száz szónak is egy a vége! Csak az szolgál, aki ettől nem érzi magát másoktól többnek, és nem vár érte elismerést.

@korizoli: "gyakran nem valós törekvés stb. Ettől még érvényes az ideál és hidd el sokan vannak azért, akik törekednek"

ezt a fajta érvelést eddig a hosszú köntösben járó keresztényeken kívül csak magukat marxistának valló jómódú nyugat-európaiaktól hallottam. meggyőződésem, hogy a két csoport tagjai sokban hasonlítanak.

úgy egy hónapja volt lehetőségem kívülről szemügyre venni a szépen felújított párbeszéd házát, amelyben, az egyik atya ezen blogon tett saját bevallása szerint, ha idejük engedi egyes jezsuiták ipaden szoktak blogolni. tényleg szép dolog a szegénység.

alázattal viselkedő katolikus papot eddig csak valami világtól elzárt kolostorban készült tv-riportban láttam, élőben soha sem. élőben csak azt látom, ahogyan a valósággal összeegyeztethetetlen, a Bibliában sehol nem szereplő parancsaikkal jó magas szószékekről könyörtelen szavakkal keserítik meg azok életét, akik éppen tőlük várnák, hogy segítsenek amúgy is keserű életükre megoldást találni. a bennük rejlő "alázat" pedig olyankor kerül végkép elő belőlük, amikor jogos kritika éri őket.

a múlt héten egy szórakozóhelyen hosszasan elbeszélgettem egy most 28 éves, árvaházban felnőtt meleg román drogdílerrel. a legkomolyabban mondom, hogy két óra alatt többet tanultam tőle az alázatról, mint a katolikus Egyház intézményi keretei között egész életemben bármiről.

@stlouisdefrance: Kemény szavak. Ha arra jársz, hallgasd meg Nemeshegyit vasárnap 10:30-kor. Úgy vélem, hogy van benn alázat, ami azért is nagy dolog, mert azt hiszem a maga értékeivel is tisztában van.

@stlouisdefrance:

"a múlt héten egy szórakozóhelyen hosszasan elbeszélgettem egy most 28 éves, árvaházban felnőtt meleg román drogdílerrel. a legkomolyabban mondom, hogy két óra alatt többet tanultam tőle az alázatról..." Ja, persze. Beszélgetni a balástyai rémmel is lehetne, valószínűleg az ő szavai is könnyeket csalnának egy érzékeny lelkű ember szemébe.

@Kajla: Nem tudom... vajon @stlouisdefrance:-nak a szavai kemények vagy a tapasztalatai?
Bennem visszatérő kérdés, mi sérti jobban az érzékenységünket: önmagukban a durva helyzetek vagy ha azokról még beszélnek is? (S lehetne folytatni végeláthatatlanul: mikor vagyok felelős, ha azt sem akarom látni, ami az orrom előtt van, ha ugyan látom, de csendben maradok, vagy ha még hiszek annyira, hogy amit látok, azon még lehet fordítani? )
Tudod, változatlanul nem tudom értelmezni ezt a posztot. Nem olyan témát kellene felvetni, amit engedek szabadon láttatni és látni? Ha pedig olyanba nyúltam, amivel magam sem tudok mit kezdeni (pl. a szerzetesi élet árnyoldalai), akkor eleve ne hozakodjak elő vele. Ha nem merem elhinni, hogy az észrevételek, kritikák építőjelleggel is bírhatnak, akkor soha nem is fognak :(

Egyetértünk: Nemeshegyi jó ember :)

@stlouisdefrance:
Az alázatról nincs mit tanulni. Teszed, vagy nem teszed.
Ha drogdílerben a sorsa ellenére alázatot láttál az szép dolog, de nem meglepő. (Egyébiránt mire is legyen gőgös?)
Okosként nagy tudásúként, hatalmasként, gazdagként stb. alázatosnak lenni, az a kihívás.
Amúgy persze értelek- :-)

@türkiz:
A keményen nem azt értettem, hogy igazságtalan vagy méltánytalan. Még hozzátehettem volna, hogy főleg azért kemény, mert nem azt írta, hogy „nagyon ritkán”, vagy „alig-alig”, hanem azt, hogy „sohasem”. De ezzel sincs baj, mert ez @stlouisdefrance:
tapasztalata, amit tiszteletben kell tartani, és szerintem minden hívőnek (nemcsak a papoknak) el kell gondolkodnia rajta. Nekem volt olyan szerencsém, hogy találkoztam néhány nagyon derék pappal, hála Istennek.

'Ettől még érvényes az ideál és hidd el sokan vannak azért, akik törekednek és valóban követik „a mi Urunk Jézus Krisztus szegénységét és alázatát”'

A fenti mondat több mint "egy kegyes fordulat". Az Egyház szent, mert alapítója szent, és mert ő az üdvösség szentsége a világ számára. Tagjainak gyarlósága "éles kontrasztot" ad ezzel a szentséggel szembeállítva. A szerzetes esetében ez a szentség radikálisabb kötelezettség, hiszen lényegében erre teszi fogadalmait, amelyek aztán élete végéig kötik. (Ki vállal manapság ilyet?)

Azt sem kellenne elfelejteni, hogy a bűn és a tökéletlenség jobban látszik, mint a szentség. Ez csöndes, ez nem téma. Az objektívitáshoz azonban hozzátartozna ezek meglátása is. Például nemcsak az ügynököket kellenne látnunk a Kádár korszak egyházában. (A "futtatókról" különben is alig beszélnek, ők élvezték/élvezik nyugdíjaikat stb). A csöndes hűségnek és helytállásnak példáival is lehetett találkozni. Lehet, hogy ők voltak többen. Erről még sokat lehetne beszélni, de nagyon eltérne a témától.

@matthaios:
Egyetértek.
És hozzátenném, hogy bár könnyebben és szívesebben "csámcsogunk" a negatív dolgokon, hibákon (főleg a másokén :-) ),nem kell minden posztnak a "botrányokról" szólnia.
Mindemellett, és ennek ellenére én (és úgy hiszem türkiz is) valami hiányolok ebből a posztból, vagyis valahogy sántít egy kicsit.
Ennyi.
De inkább hallgatok, mert igazad lehet ez most a könnyebb út lenne. :-)

@matthaios:

A szerzetes esetében ez a szentség radikálisabb kötelezettség, hiszen lényegében erre teszi fogadalmait, amelyek aztán élete végéig kötik. (Ki vállal manapság ilyet?)

a házas :-)

@telihold83:

Igen.

Én hála Istennek csak alázatos, szerény és a közösség érdekében valóban sokat dolgozó szerzeteseket ismerek. Én azt vettem ki az elhangzottakból, hogy @türkiz és @stlouisdefrance rossz tapasztalai nem annyira a szerzetesekkel, mint az egyházi bürokráciával és az egyház képviselői által hozott szabályokkal kapcsolatosak.

Azt sem értem, hogy munkaeszközként miért ne lehetne ipadja egy szerzetesnek? Ez a fajta ál(szigor) nekem egy kicsit álszentnek tűnik...

@korizoli: Köszönöm a választ! Nem mondom, hogy kimerítő volt, mert nem volt az :-) de pár mondatban ezt nem is lehet kifejteni. Majd személyesen, ha egyszer úgy alakul.

@stlouisdefrance: "egyes jezsuiták ipaden szoktak blogolni." Megvallom őszintén, nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogy most talán csak az irígység beszél belőled. Az ipad csak egy eszköz, mint a telefon vagy a vasaló. A használata nem jelent függőséget is egyben. Van egy idevágó zen történet:

Két szerzetes megy a kolostor felé, egy iszonyatosan dagonyás úton. Az egyik helyen egy fiatal lány áll az út szélén, látszik, hogy át akarna menni. Az egyik szerzetes ott terem, ölbe kapja és átviszi a túloldalra, hogy ne sározza össze magát.
Megy tovább a két szerzetes, hosszú idő után megszólal a másik:
- Te, tudod, hogy nekünk szerzeteseknek nem szabad nőket megérintenünk ?!
- Én otthagytam a lányt az út oldalán. Te még mindig cipeled?

A szerzetes és a házasságban élő is egész életére kötelezi el magát. A házasság esetében ez az elkötelezettség szentségi rangot nyer, a szerzetesség esetében viszont ilyen nincs. Valahol (nem tudom már hol) olvastam, hogy ez talán a következőképpen magyarázható: A szentségek a földi életre szólnak, az üdvözültek számára már nem lesznek szentségek, mert ők színről-színre látják a szentháromságos Istent. A szentségek feltételeznek valamilyen közvetettséget, a szentségi jelek utalnak valamilyen mögöttük álló valóságra, kegyelemre. A szerzetességben - eszkatológikus jellege miatt - már itt a földön bizonyos közvetlenség valósul meg: a fogadalmak által az ember és élete közvetlenül kapcsolódik Istenhez. Ezért nem szentség a szerzetesi fogadalom.

Hopko a következőt írja az orthodox szerzetességről:

"A szerzetesség, jóllehet nem tartozik az Egyház szentségei közé, mivel nem nélkülözhetetlen előfeltétele a keresztény életnek és nem szükségszerű formája Isten Népe létének, fontos szerepet játszott a kereszténység történetében és nagy értéket képvisel az Orthodox Egyházban.

Az Orthodox Hagyományban úgy tekintenek a szerzetesi elhívásra, mint Isten személyes ajándékára az egyén lelki üdvössége és Krisztus Testének szolgálata céljából. A szerzetesi hivatás Isten hívása személyes bűnbánatra egy kizárólag Neki szentelt életben. A szerzetes vagy az apáca elsősorban az ima és a böjt útján, és a szegénység, tisztaság, alázat, engedelmesség erényeinek gyakorlásával akarja megszerezni a legmagasabb rendű keresztény erényt, a szeretetet.

A keresztény szerzetes általában nem végez külön papi, tanítói, betegápolói vagy szociális dolgozói szolgálatot az Egyházban. A szerzetes rendszerint világi és nem papi személy, és minden kolostorban csak annyi pap teljesít szolgálatot, amennyi szükséges a közösség liturgikus és szentségi életének a biztosításához.

Az orthodox kereszténység történetében számos térítő, tanító és püspök került ki azok közül, akik a szerzetesi hivatásnak szentelték életüket. A püspököket, évszázadok óta, hagyomány szerint a szerzetesek soraiból választják. Ezekre a további elhívásokra azonban úgy kell tekinteni, hogy bennük Isten akarata fejeződik ki Népe iránt, és nem úgy, mint magából a szerzetesi hivatásból fakadó célra vagy szándékra. Valójában egy embernek csak azzal az elhatározással kell belépnie egy kolostorba, hogy bűneit megbánja, szolgálja Istent és megmentse lelkét a szerzetesi aszkézis eszményei szerint. A szerzetessé avatás szertartása nagyon világosan utal erre."

Thomas Hopko: Az orthodox istentisztelet
A teljes írást föltettem a blogomra. Időzítve, heti részletekben jelenik meg, a fenti idézet valamikor áprilisban lesz olvasható.
hesykhia.blog.hu/tags/HOPKO

Nahát! El is kezdődött...
@Dr. szpahi: "Rossz tapasztalataim"? - nem kimondottan, ez így nagyon leegyszerűsítené a problémámat. Nem annyira a rossz tapasztalataim valának oly meghatározóak ebben a kérdésben, mint inkább valamiféle bánat, szomorúság, ami körülfonja ilyenkor a szívemet... :)
Nem azzal van a gondom, hogy a szerzetesi élet sem tökéletes, hogy benne tapasztalani ezt-azt, hanem azzal van, de nagy problémám, ami pl. ebből a posztból is szinte süt.
Bátorkodom azt feltételezni, hogy minden szerzetesi hivatás ugyancsak megalapozott indíttatású (azaz Ő állt minden emberke mögött, amikor az döntött, mert dönteni). Kérdezem, miért kell mégis annyi "alázatos és szerény" kis hivatást évek alatt elringatni?
@m-athos: válasza ennek a tökéletes példája.
Hiszem, mert hinni akarom, hogy a szerzetességnek ma a világban óriási a feladata. Mikor újul meg, pezsdül föl, kap fokozhatatlan számú újabb hivatást? :ha mer felkiáltójel lenni a jelenében. Mostanság, úgy 2012-ben!
Mindazzal, amivel -joggal!- van problémánk a világban, szembe kellene fordulnia, helyette ugyanazt(!!!) éli - hát, ez az én nagy bajom.
Mindent lehet relativizálni, mindent meg lehet magyarázni...(a szegénységet még csak igazán!) ezt annyira jól ismerjük a világból (...)
Engem önmagában nem bántana, hogy vannak, akik már csak márkás futócipőben tudnak futni, méregdrága biciklin tudnak tekerni, csak a legtutibb fényképezőgéppel tudnak fotózni, a legtrendibb számítógéppel tudnak blogozni... de az igen, hogy mindezekről ugyanúgy gondolkodnak, mint az a fogyasztói társadalom, amit nap nap után kritizálnak s ami ellen szóban még fel is lépnek.
Lehet így élni (ki mondja, hogy nem?), még szerzetesként is, sőt, jó(!!!) szerzetesként is, de akkor minden másról hallgassunk. Pl. ne hozakodjunk elő egy-egy rendalapító radikaltitásával, ha meg igen, ne lepődjünk meg azon, hogy lesznek, akiket ez ilyen felállásban inkább megbotránkoztat.

@m-athos: A korábbi kommentedre utaltam... ez utóbbi szívemnek melegség! :)

A házasság és a szerzetesség kapcsán néhány érdekesség.

A házasság szentség, a szerzetesség nem, ennek ellenére az orthodox felfogás szerint az aszketikus életmód bizonyos értelemben teljesebb az Isten felé vezető úton, mint a házasság. Ezt gyakran hangsúlyozza is a lelkiségi irodalom. A katolikus megközelítés ezzel szemben kiegyensúlyozottabb álláspontot képvisel.

A szerzetesség és a házasság az "vagy-vagy" viszonyban van, ami nem csak azt jelent, hogy a kettő kizárja egymást, hanem azt is, hogy nincs harmadik lehetőség.

Aki nem áll szerzetesnek vagy apácának, annak meg KELL házasodni, gyerekeket kell szülni/nemzeni (gyakorlatilag születés-szabályozás nélkül) és természetesen keresztényként kell nevelni őket.

Az agglegényi, vagy "aggleányi" (magyarul: szingli) élet a hétköznapi, világi körülmények között akkor is kerülendő, ha az illető szexuálisan megtartóztatja magát és intenzív lelki életet él. Az ilyen személy ne álljon meg félúton, hanem akkor inkább szentelje életét teljesen Istennek és álljon be apácának, szerzetesnek, vagy magányos remetének. Persze az orthodoxoknál is sokszor eltér a gyakorlat az elmélettől.

Az orthodoxiában létezik válás, de természetesen nem ajánlott, és a második házasság alacsonyabb rendű az elsőnél. Az első házasság az Eucharisztiával, a második házasság pedig a keresztség szentségével van spirituális összefüggésben. (Erről Gillet ír, ami szintén heti részletekben lesz olvasható a blogomon.) A válásnak gyakorlatilag kettő oka lehet: a tartós megcsalatás, illetve a házastárs eretneksége. Harmadik házasság nincs.

Megözvegyülés esetén inkább az özvegyi állapot javasolt, de a második házasságot megköti az egyház, ami ugyanúgy csak második házasságnak minősül, mint válás esetén.

A vegyes házasságok kapcsán ismét Hopko-t idézem, mert én sem tudnám rövidebben megfogalmazni:

"... egy orthodox keresztény összeházasodhat egy megkeresztelt, nem orthodox kereszténnyel az Egyház keretein belül, azzal a feltétellel, hogy mindketten őszintén munkálkodnak, és imádkoznak a Krisztusban való teljes egységükért, de anélkül, hogy bármilyen kényszert alkalmaznának, vagy erőszakkal uralkodni akarnának a másik felett. Annak az orthodox kereszténynek, aki házasságra lép egy nem orthodox kereszténnyel, az Egyház szentségi imáit és áldását kell megszereznie ahhoz, hogy az Orthodox Egyház tagja maradhasson, és továbbra is részesülhessen a Szent Eucharisztiában."

@türkiz: Örülök!

@türkiz: Ez a fogyasztósdi amúgy is fontos kérdés, de a szegénységi fogadalom még fontosabbá teszi. És nehéz rá hiteles, nem farizeusi választ adni. Nekem is inkább dilemmáim vannak, mintsem válaszaim.

Nem gondolom, hogy egy szerzetes csak akkor ostorozhatná a fogyasztói mentalitás ördögi körét, ha kapcát hord, mert a zokni is a fogyasztó társadalom terméke.

Ugyanakkor kifelé tényleg negatív üzenete van annak a dolgonak, ha egy szerzetes olyan ipaddal mászkál, ami nekem még akkor is elérhetetlen lesz, ha már kiselejtezik a piacról.

Viszont érdemes megnézni azt is, hogy kik felé közvetít negatív üzenetet? Leginkább azok felé, akik amúgy is negatívan közelítenek a témához.

Akik például komolyan azt képzelik (nemrég hallottam ilyet), hogy a szerzetesi élet a titkolt orgiákról szól. Jobbik esetben az apácákkal, de akár egymással is. Szóval nem biztos, hogy az ilyen hozzáállású "közönséget" mértéknek kéne tekinteni, és ahhoz alkalmazkodni, hogy mit szólnak hozzá...

Meg a dolognak van egy olyan aspektusa is, hogy mindez nem most, a kvázi-fogyasztói társadalom kapcsán merül fel. Jobbágyok, napszámosok, zsellérek sokszor nagyobb szegénységben és "aszkézisben" éltek, mint a kortárs szerzetesek. Ezzel oda akarok kilyukadni, hogy lehetne akár ezekre a kérdésekre már kétezer éve kiforrott kész válasza is a szerzetességnek, de úgy tűnik nincs. (Tényleg nincs?)

Igazából itt külső szabályrendszerről nem is gazán érdemes vitázni, hogy milyen anyagi természetű dolgokkal veheti körül magát a szerzetes.

Egyedül arról lehet szó, hogy ezekhez a dolgokhoz miként viszonyul, hogyan él velük. Ne azért legyen márkás cipője, mert az márkás és mutogatni lehet, hanem azért, mert kényelmes és nem ázik be. (És sokszor még olcsóbb is ötévente márkás cipőt venni, mint öthetente kínait.)

És ugyanez fordítva: ne mondjon le azért a márkás cipőről, mert tizenéves fiatalok menőzni szoktak vele. Ez ugyanolyan anyagiaktól való függés, csak ellenkező előjellel. Ez a Krisztus által kritizált képmutató farizeusi böjt: "idenézzetek, milyen jó fej vagyok, még a cipőm is ócska"

Keresztény irodalmat lényegesen gyakrabban olvasok, de úgy tűnik a téma kapcsán valahogy mégis csak zen-történetek jutnak eszembe:

Teljesen mindegy, hogy ami elrepül a szemünk előtt az egy szúnyog vagy egy darumadár...

Kimaradtak az "i" betűk: "fogyasztói társadalom" és "nem is igazán". Remélem máshol nem.

@m-athos: Mélyen egyetértünk! S szögezzük le, én sem látok válaszokat... és pontosan megfogalmaztad azt is, amit már magam is számtalanszor, miért nincsenek kiforrott válaszok ennyi év után sem? avagy ha vannak, hol vannak?
Bánt, hogy úgy tűnhet, bántom azokat, akiket pedig nagyon is szeretek, és akiknek helyét az egyházban, az életünkben soha(!) nem is vitattam.
Pontosan tudom, hogy a legtöbb szerzetesben meg sem fogalmazódnak mindezek kérdésként, jó esetben letudják egy zen-történettel... :) Röviden: meggyőződésem, hogy a legtöbben nem is érzékelik problémának, ami annak ellenére az. Talán ezért nincs válasz sem...
A mai statisztikákat nem ismerem, a rendszerváltás környékén azonban mind Franciaországban, mind Magyarországon azokban a rendekben lett több hivatás, ahol nagyon komolyan vették az általad ideidézett sorok tartalmát: "A szerzetes vagy az apáca elsősorban az ima és a böjt útján, és a szegénység, tisztaság, alázat, engedelmesség erényeinek gyakorlásával akarja megszerezni a legmagasabb rendű keresztény erényt, a szeretetet." (Bármily meglepő, de itt sok esetben nemhogy kapca, de zokni sem járt :D)
Ahol igazgatói állástól kezdve, a teljes szabadságot ajánlották, érdekes, nem maradt meg senki.

@Kajla: Papokkal kapcsolatos tapasztalataim 90%-ban szerzetesekkel kapcsolatosak. a plébánosok nagyon túlterhelt emberek és az évtiszedes mókuskerék felőrli a spiritualitásukat. Emiatt szerzetesrendek templomaiban kerestem válaszok után az alatt a néhány év során amíg naív módon számítottam valamire az intézménytől.

@Dr. szpahi: csak vigyázz, nehogy elessél abban a hosszú köntösben!

@Pandit: mindig úgy gondoltam, hogy a kereszténység azért lát akkora értéket a szenvedésben, mert abból lehet alázatot tanulni. mindenkinek a sajátjából. mástól tényleg nem lehet eltanulni, viszont hiteles példával találkozni olyan, mintha tükröt tartanának az ember elé.

@m-athos: epic fail. felesleges dolgokkal mindig is bőségesen el voltam látva. csak arra mertem célozni, hogy nem meggyőző az az érvelés, hogy ami számomra világi hiúság (és tényleg az), az nekik elengedhetetlen munkaeszköz.

"Egyedül arról lehet szó, hogy ezekhez a dolgokhoz miként viszonyul, hogyan él velük."

ezzel csak részben értek egyet. egyszer ott voltam a mária utcai templomban, amikor a templomigazgató a rézkandelláberek tisztíttatásának költségéről beszámolt. attól eltekintve, hogy nem volt azokkal semmi baj, centenárium ide vagy oda, nem értem mit kellett rajtuk felújítani a drága jezsuita vajon egyszer is belegondolt a lehetőségköltségbe, vagyis abba, hogy mi mindenre nem fordította azt a pénzt? Az a pénz amit egy pap költ a hiúságára lényegesen különbözik attól a pénztől amit én költök az enyémre, mert az én pénzem egyrészt valóban az enyém, másrészt nincsen eredeti rendeltetése. Mégis a pap itélkezik felettem, ráadásul hivatásszerűen.

@stlouisdefrance: Azon túl, hogy nagyfokú megkeseredettséget érzek ki a szavaidból, nem igazán tudok mit kezdeni a felvetéseiddel.

Ha te eldöntötted magadban, hogy az ipad az csak világi hiúság kérdése, akkor nyilván nem tudlak az ellenkezőjéről meggyőzni. Esetleg poénkodhatnék azon, hogy szerintem meg az esernyő hiúság, mert teljesen felesleges dolog, tessék az a kis esőt elviselni, amit a Jóisten nekünk szánt. Különben is, tessék példát venni rólam, nekem sincs esernyőm. :-)

A rézkandelláberekre nem tudok mit mondani, nem ismerem a történetet. A jóhiszeműségembe még az is belefér, hogy esetleg célirányosan erre kaptak adományt.

"Mégis a pap itélkezik felettem, ráadásul hivatásszerűen." Akkor szerintem keress másik papot. Én a magam részéről még nem találkoztam ítélkező pappal. Lehet. hogy csak szerencsém volt, de mivel sok pappal találkoztam már, lehet, hogy a dologban mégiscsak van valami tendencia. :-)

@matthaios:
Ezek egyenértékű különbözőségek, vagy rangsor van közöttük teszerinted?

@türkiz: "...azokban a rendekben lett több hivatás, ahol nagyon komolyan vették... (...) Ahol igazgatói állástól kezdve, a teljes szabadságot ajánlották, érdekes, nem maradt meg senki."

Hát ebben őszintén szólva nem látok semmi különöset. Az előbbi a könnyebb, az utóbbi a nehezebb út.

Félreértés ne essék, nagyon tisztelem a világtól elvonult, szemlélődő szerzeteseket, és az ő szellemi útmutatásuk nélkül nem tudom mi lenne velem.

De bizonyos szempontból ez a könnyebb út. Athoszi szerzetesek közül többen ebből nem is csinálnak titkot. Az, hogy ők oda mentek és hátat fordítottak a világnak, az nekik nem lemondás - persze bizonyos értelemben az is. Hanem a világi dolgok (kísértések, külső és belső konfliktushelyzetek) kizárásával pontosan hogy a lelki fejlődésüknek megfelelő, bizonyos értelemben "kényelmes" helyzetet teremtették meg.

Egy tanító szerzetesnek, aki a tanítás mellett még tablópénzt is gyűjt, osztálykirándulást, szalagavatót, sportnapot és tanulmányi versenyt szervez, nem elég egy csotki vagy rózsafüzér. Kell a mobiltelefon és laptop is. Nyilván, sokkal nehezebb neki a lelki életben elmélyülnie, mint aki annak, aki a napja felét szemlélődő imádsággal töltheti és a másik felében is valami rekreatív jellegű kétkezi munkát végez. Pedig végsősoron a tanító-gyógyító szerzetesek is a lelki béke miatt választották hivatásukat.

Habár... és itt megint a zent hozom elő: Egy zen szerzetes napi 10-12 órát meditál. Ennek van egy olyan áldásos mellékhatása is, hogy napi 2-3 óra alvás elég neki. És így még mindig marad napi 9-12 órája bármilyen karitatív tevékenységre. :-)

„Nincsen nyugvása sem annak, aki világi célokért él az emberek között, sem annak aki lelki céljaiért magányosan él. Megnyugvást csak az találhat, aki Istent az emberek körében szolgálja.”
(Lev Tolsztoj: Szergij atya)

@m-athos: "Az előbbi a könnyebb, az utóbbi a nehezebb út." - Szó sincs ilyesmiről; egész egyszerűen nincs könnyebb és nehezebb. Nem minden mérhető össze az életben. Családban? Házasságban? Egyedül? Szerzetesként? Papként? Ez nem vezet semmire.
Maradjunk annyiban, hogy @korizoli: első bekezdése -úgy ahogy van- több mint elégséges lett volna a számomra: "...Mélyen átéreztem, hogy megújulásra szorul a szerzetesi életem."
Ebben a pár napban eltöltöttem gondolatban kis időt azzal, hogy az én életemben mikor "hasznosak" ezek a nem tökéletes, emberi lények... Az én részem ennyi volt, részemről nincs tovább, a folytatás valamiképp így hangzik: érzem, hogy megújulásra szorul az (én) életem (is). :)
(Mert most visszatérek a lázas kisbetegemhez. Szép hétvégét mindenkinek!)

@Izrael misztériuma: Köszi!

@türkiz:

"Szó sincs ilyesmiről; egész egyszerűen nincs könnyebb és nehezebb. Nem minden mérhető össze az életben."

Hát... nem tudom. Persze, sokszor hülyeség dolgokat összehasonlítani, mert nem ez a lényeg. De azért belátható, hogy egy kolostorudvaron két zsolozsma között mégiscsak könnyebb a rózsafüzéren elmélkedni, mint egy zsibongó aulában egy tanóra és egy tantestületi értekezlet között.

Meg azért sokkal könnyebb egy szerzetesnek szerény, de az alapvető szükségleteket kellően kielégítő, az ÉLETE VÉGIÉIG TARTÓ LÉTBIZTONSÁGBAN Istennek tetsző életet élni, mint teljes létbizonytalanságban.

Amikor nem az a gondod, hogy hogyan húzod ki hó végéig, sőt, nem is az, hogy holnap mit fogsz enni, hanem az, hogy "már délután öt óra, és ma még nem is ettem". Szóval világi csóróként bizony sokkal nehezebb nem csak Istennek tetsző életet élni, hanem egyáltalán életben maradni. Itt bizony komoly helyzeti előnyben vannak a szerzetesek.

@telihold83:

'Ezek egyenértékű különbözőségek, vagy rangsor van közöttük teszerinted?'

Szerintem van egy rangsor: a közvetlenül Istenre irányultsága miatt a szerzetesi életforma rangban előrébb van. A hívatását, életkörülményeit azonban mindenki Istentől kapja és ezen keretek közt kell megvalósítania feladatát. Itt már elsősorban az számít, hogy ez mennyire valósul meg. Ezért a "legyetek tökéletesek" minden életformára érvényes és ebben a "versenyben" még akár a szerzetesek is "megelőzhetőek".

Örülök, hogy vagytok, Isten éltessen titeket sokáig! Világítsatok, boldogítsatok, üdvözüljetek!

@m-athos: Értem, amit mondasz, de tartom magam, nincs értelme összehasonlítani egyik életformát, életállapotot vagy nevezzükaminekakarjukat a másikkal. Pl. azzal, aki csak fizikai munkát végzett egész éltében nem leszel képes elhiteteni, hogy a szellemi munka mennyire megerőltető tud lenni. A kontemplatív, monostori élet megint csak nem mérhető össze az apostolkodó/... szerzetesek életével. Minden életformának -ahogy foglalkozásnak is- van szép- és van árnyoldala, ezeket nem lehet összemérni. Sokkal több tényező teszi ugyanazt valakinek könnyűvé, valakinek nehézzé.
Egyébként te amikor pl. a szerzetesi és világi létformát hasonlítottad össze, voltaképpen nem azt tetted, csak a feltételezett szociális, anyagi háttér került viszonyba egymással. Hány szerzetes gondolja magáról (a fájdalamas, hogy el is hiszi), mennyire szegény, amikor a világi barátai odautaznak, ahová akarnak, olyan munkát végeznek, amilyet csak akarnak, olyan hobbinak élnek, amilyet csak elképzelnek... stb. S a legfélelmetesebb, hogy a maguk (nem akármilyen) javait nem is találják másnak, mint szegényes munkaeszköznek. Ezt a relativitást tartom veszélyesnek. S ez annál markánsabban jelenik meg egy szerzetesrend életében, minél inkább csak egy bizonyos társadalmi réteggel érintkezik. (Most például a kormány megerősítette a vállakozó középréteget, ami (a politikai elit mellett) legfőbb bázisa lett az egyházi iskoláknak. Olyan gazdagsággal találkozol, hogy hozzájuk képest tényleg törpének érezhetik magukat szerzetes-barátaink. Ezzel csak az a baj, hogy tényleg elhiszik, ezek az emberek teszik ki a mai magyar társadalmat. Ha rákérdezel, miért csak az elittel foglalkoznak, őszinte hittel kérik ki maguknak: ide nem gazdag, csak jómódú szülők gyerekei járnak. )
Valami ilyen okai lehetnek annak, hogy elbeszélünk egymás mellett, mi, csóró világiak és a nem-csóró világaiak között élő szerzetesbarátaink. :)

@matthaios: Nagyon el tudom fogadni, amit írsz!!! Egészen addig, amíg nem társul hozzá "kiválasztottság-tudat"... :)

@türkiz: Én pedig azon a véleményen vagyok, hogy nem túlragozva, de időnként igenis van értelme az ilyen összevetéseknek. Pontosan azért, hogy mindenki reálisan föl tudja mérni a saját helyét.

Könnyebb úgy jó tanulónak lenni, ha napközis a diák, uzsonnát kap és kikérdezik a leckéjét; mint úgy hogy hazamegy, nem kap uzsonnát és nem a leckét, hanem a háztartási munkát kérik rajta számon. És a jól tanulás (elmélyült lelki élet) nem ekvivalens a későbbi jó munkahellyel (üdvösség), de azért cseppet sem független egymástól a két dolog.

"Ezzel csak az a baj, hogy tényleg elhiszik, ezek az emberek teszik ki a mai magyar társadalmat."

Sajnos el tudom képzelni, hogy van ilyen. Szerencsére szerzetesekkel kapcsolatban nincsenek ilyen személyes tapasztalataim. Szociális munkással kapcsolatban (az most mindegy, hogy hívő vagy nem) viszont már volt ilyen, többször is. Egyáltalán nem jött le nekik, hogy kikkel is foglalkoznak, pontosabban szólva kéne foglalkozniuk.

Az ilyeneket (akár szerzetes, akár világi) egy évre kiköltöztetném egy peremvárosi gettóba vagy egy zsákfaluba, hogy éljen meg vasazásból vagy ki nem fizetett feketemunkából, napszámból. Azért pont egy évre, hogy biztosan legyen benne néhány hőségriadó, ónos eső, szélvihar és hidegrekord.
:-))))))))

Kedves @m-athos: alapvetően egyetértünk!
Bár én inkább felmentésre törekedtem volna fennebb, épp azt szerettem volna szemléletesebbé tenni, hogy nem teljesen róható fel ez az "egyoldalúság", ahogy olykor ki-ki (akár egy-két szerzetes) a világot látja... Talán még annak a szociális munkásnak sem, akiről írsz. Valóban tehet róla, hogy máshová született, másutt élt, mást mutattak eddig neki?
Persze, mi is gyakran szoktuk emlegetni a férjemmel, egy-két embernek milyen jól is jönne egy kis "terepgyakorlat". :D Aztán mindig meg is állapítjuk, hogy az sem jelentene valódi megoldás. Nem lehet összemérni azt a tapasztalatot, amit kicsit kívülről élek meg, mert tudom, hogy egy év, és sziasztok, mint az a tapasztalat, amikor benne(!) kell élnem tehetetlenül és reménytelenül, mert nincs módom, lehetőségem változtatni... de azért fogom, amit írsz! Nagyon is!

@stlouisdefrance
„ a drága jezsuita vajon egyszer is belegondolt a lehetőségköltségbe, vagyis abba, hogy mi mindenre nem fordította azt a pénzt?”
Van szerencsém közelről ismerni azt a „drága jezsuitát” és tudtom róla, hogy évente milyen komoly összegekkel segíti a kerületi szegényeket. Nemrég hónapokig lakott egy hajléktalan is a rendházban, aztán emberhez méltó körülményekhez segítette az említett jezsuita. Templomfelújítás és párbeszéd háza felújítás persze költséges. De 50 év lepusztulás után sorsára kellett volna talán hagyni az épületeket a szegénység nevében? Se a templom, se a párbeszéd háza nem öncél, azokat az embereket szolgálja, akik ide járnak. Nem hiszem, hogy a lepukkantság és igénytelenség lenne a valódi jezsuita szegénység. Meg kell még jegyeznem, hogy a felújítást nagyrészt adományokból fedeztük –ahogy 100 éve is adományokból épült fel a ház.

@türkiz:

A kiválasztottságtudat "kóros kinövései" ellen gyógyszer lehet az, hogy a kiválasztottság nem egyéni érdemek alapján történik és a kiválasztottság szolgálatra való kiválasztottság.

@korizoli: a lepukkantságon és igénytelenségen kívül létezik a tisztes szegénység fogalma is. a kandeláberek nemes patinája például ezt a jelleget erősítette volna. egyébként minden eszközötök így vagy úgy adományokból származik, vagy tévedek?

a hajléktalan befogadása tényleg szép dolog. én is ismerem ezt az érzést: amikor legutóbb otthon jártam és százezer felett költöttem egy bőrkabátra (döbbenetesen olcsó volt ahhoz képest amibe máshol került volna, lol) akkor én is adtam egy ötezrest az első kolduló kisnyugdíjasnak.

Könyvtári Esték - Áthosz szent hegye - az ortodox szerzetesség világa
Előadó: Nacsinák Gergely András ortodox pap
Ideje: 2012. február 16. – csütörtök – 17.00
Helyszín: Sapientia Főiskola Könyvtára
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

@stlouisdefrance:

Nincs reverendám, ha arra gondoltál. Köznapi keresztény családapa vagyok. Lehet, hogy ezért sem Ipad-ról írok most, hanem csak egy pentium hármas Dell C 600-as laptopról. :))

A kérdést illetően viszont szerintem mindegy, hogy milyen eszközt használunk, az a fontos, hogy mire használjuk. Lehet nagyon célszerűen használni egy Ipadot, amint azt az illető jezsuita testvérünk is bizonyította, és lehet nagyon haszontalan dolgokra használni egy ennél gyengébb eszközt is. A szegénység nem erény, ha lustasággal, kiábrándultsággal társul vagy esetleg alibiként szolgál ahhoz, hogy semmit se tegyünk saját, és mások érdekében, hanem minden problémánk megoldását -- szegénységünk és tehetetlenségünk ürügyén -- másoktól várjunk.

A gazdagság, persze, nagy felelősséggel jár Isten és embertársaink előtt, mert tudni kell élni velke, azaz jóra kellhasználni, amint azt a tálentumos példázat is mutatja.

@korizoli:

Teljesen egyetértek. Isten adjon nektek kegyelmet és erőt a tovább feladataitok teljesítésére!

@matthaios: Lehet, hogy így van, amint írod. Nekem magasztosan hangzik és kicsit bonyolultan is egyszerre. Én úgy képzelem el, hogy egy őszintén boldog házasságban élő férfi és nő és a világról teljesen lemondott szemlélődő életet élő, de abban szintén boldog szerzetes "Istenre irányultsága" a legközvetlenebb.

@telihold83:

Látszik, hogy a szemlélődő szerzetességet nagyra értékeled. Sokan úgy vélik, hogy az ember alapvetően közösségi lény, ezért a világtól teljesen elvonult életnek nincs haszna. Azonban azt is figyelembe lehetne venni, hogy a szerzetességben a szerzetes elsősorban Istennek szenteli magát és ezt kisérheti a közösség javára végzett tevékenység. A szerzetesség bizonyos értelemben véve "angyali" lét.

@stlouisdefrance:
OK. Igaz. :-)

Valahogyan furcsa nekem, hogy állandóan a fizikai szegénységet kérjük számon a szerzetesektől, itt látszik, hogy mennyire materialisták vagyunk (ez talán a "gyakorlati materializmus"?).
Tavaly olvastam a Szívben az egyik jezsuita gondolatait a szerzetesi fogadalmakról. Idemásolom, mert ebből kiderül, mennyire alapvető félreértés az, amit megpróbálunk számon kérni rajtuk:

"A szerzetesek nevelésekor Szent Ignác a szegénység, tisztaság, engedelmesség erényéről beszél. Az erény nála azt jelenti, hogy az ember kap valamilyen képességet – akár vele született, családban átvett jellemvonást, akár a Jézus életét szemlélő, imádságban gyökerező tulajdonságot –, és ezt figyelmesen bontogatja, tudatosan használni kezdi, gyakorolja.
A szegénység „erénye” azt jelenti, hogy mikor üresnek érzi magát, és gondolkodás nélkül különféle dolgok használatával igyekezne betölteni, akkor ennek tudatosan ellenállva keresi lelki békéjét Isten felé fordulva.
A tisztaság erénye azt jelenti, hogy az „automatikusan” másoktól – leginkább egy kiválasztott személytől – várt elismerés, személyes figyelem helyett Isten szeretetébe tanul meg belesimulni.
Az engedelmességben növekedő azt veszi észre, hogy biztonságát milyen gyakran szokta elképzeléseinek, terveinek kiszínezésében, megvalósításában, saját véleményének hangsúlyozásában megtalálni. Ő azt gyakorolja, hogy Istenben bízva akkor is jól – sokszor még jobban – alakulhatnak a dolgok, ha nem a saját elképzelése szerint történnek.
Tehát a lényeg, hogy életünk három fontos területén tanuljuk a Jézusnál látott szabadságot és a mindvégig megőrzött képességet, hogy másokat szeretni tudjunk. Aki ezt Isten jelenlétében, Isten erejére támaszkodva, vele bensőséges kapcsolatban teszi, meglepődve ismeri fel, hogy szabadságát addig mennyi görcsös berögződés határozta meg. "

@stlouisdefrance:
"egyszer ott voltam a mária utcai templomban, amikor a templomigazgató a rézkandelláberek tisztíttatásának költségéről beszámolt. attól eltekintve, hogy nem volt azokkal semmi baj, centenárium ide vagy oda, nem értem mit kellett rajtuk felújítani a drága jezsuita vajon egyszer is belegondolt a lehetőségköltségbe, vagyis abba, hogy mi mindenre nem fordította azt a pénzt?"

Elnézésedet kérem, de erről egy evangéliumi hely jutott eszembe:

"Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: "Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?" (Jn. 12, 3-5.)

@kis- csirke: Valahogy furcsa nekem, hogy állandóan a fizikai hűséget kérjük számon a házasoktól (mert miért?), itt látszik, hogy mennyire materialisták vagyunk. :D
Nincs mit hozzátennem! Abban, amit idéztél, ne haragudj, de semmi rendkívülit sem találok... (ha nekem, keresztényként nem ugyanez a törekvésem és célom, akkor, mi???)

@türkiz:

"@kis- csirke: Valahogy furcsa nekem, hogy állandóan a fizikai hűséget kérjük számon a házasoktól (mert miért?), itt látszik, hogy mennyire materialisták vagyunk. :D"

Tehát ha csak simán félrelépek, de nem szerelmesedek bele az alkalmi partnerembe, akkor a spiritualitás magasabb fokán állok, hiszen csak testileg követtem el bűnt, de ha szerelmes is lennék, akkor testileg és lelkileg is.
:-DDD

@türkiz: suta a példád a házassággal kapcsolatban. A fizikai hűség csak egy icipici szelete a házassági fogadalomnak. Régen lőttek annak a házasságnak, ahol már ott tartanak, hogy azt nézik, hogy megvan-e még fizikailag a hűség.
És van még egy dolog: senki nem formál jogot arra, hogy csont idegen emberek házasságában számon kérje a fizikai hűséget, bezzeg a szerzetesek életével kapcsolatban mindenki kompetens, mindenkinek van kritikája és véleménye.

Az idézett szöveggel kapcsolatban: maradjunk a házassági példánál. Nem tudom, mit szólnál, ha a férjed nem várna el tőled megkülönböztetett figyelmet és szeretetet. Az sokkal gázabb lenne, mint a fizikai megcsalás. Vannak dolgok, amit a házasságban másképp élnek meg, mint a szerzetességben, nem véletlenül különbözik a két életforma.

(Amúgy a topic indító szövege nekem sem tetszik, korábban már jól leírtad, hogy mi vele a probléma, de nálad érzek egy személyes indulatot is. Jól érzékelem? Tudsz/akarsz írni a sértődöttséged okairól?)

@türkiz:
Ebből is látszik milyen gazdag a magyar nyelv (gazdag!): mennyiféle szegénység van. :-)

Szia @kis- csirke:
Csalódott vagyok: tőled több rugalmasságra számítottam, és több humorérzékre is... :)
Amúgy meg...

Na, jó! Az egyik ember szerzetesként (többek között) szegénységet fogad, a másik házastársként (többek között) örök hűséget. Te nem látsz itt párhuzamot? Sajnálom!
Egy dologban azonban egyetértünk! Szerintem is nagyon suta dolog az, amikor valaki magyarázgatásra kényszerül (...) Ha a szegénység lehet kétféle, akkor a hűség miért nem??? Ha azt mondod, hogy a szegénységnek csak két vetületére tettél említést, akkor bátorkodom kikérni a hűség nevében, neki is hasonló mértékben kijár a jóból, nem gondolod?

Na, meg logikusabb is szoktál lenni... Visszakérdezek! Úgy gondolod, hogy nem foglalkozik a társadalmunk, az egyházunk éppen eleget a válásokkal, a házasság eszményével, mindazzal hogyan kellene élnünk, nekünk, házasoknak? Úgy gondolod, hogy a szerzetesekkel többet foglalkozik a média, a közember? (Nem ugyanott élünk?)

Hu! Tényleg? Vannak dolgok, amit a házasságban másképp élnek meg, mint a szerzetességben? (Ha gonoszkodnék vagy személyesebbre venném, mint te az utolsó soraidban, akkor megkérdezném: melyikről van több évtizedes tapasztalatod? De nehogy válaszolj!!!!!
Jómagam azonban válaszolok neked az ugyanilyen képződményű kérdésedre! :Nincs bennem sértettség (persze ezt vagy elhiszed, vagy nem). :) Ugyanakkor! az életemben bármi olyanban, ami FONTOS NEKEM, abban tetőtől talpig benne vannak az érzéseim. Én már csak ilyen amplitudókkal bírok, hát, nézd el, ha tudod, ha nem, akkor is :D

@türkiz: nagyon köszi a visszajelzésedet, ami a humorérzéket és a rugalmasságot illeti, próbálok "lazulni".
A fejtegetésedet a hűségről és a szegénységről nem egyszerűen nem értem. Valószínűleg le vagyok fáradva, de mintha össze lennének kavarodva a dolgok; ebben nincs logika.

A visszakérdezésed viszont klassz és jó és jogos. A házassággal rengeteget foglalkozik az egyház (gyakran épp a társadalomtól próbálja megvédeni, mint értéket). Gyakran a házaspárok mondják, hogy hagyja már őket békén az egyház (pld. fogamzásgátlás kérdései).

Viszont azt továbbra is állítom, hogy egy szerzetesközösség életét nem lehet összehasonlítani egy házaspár életével. A házasok nem fogadnak szegénységet, engedelmességet, sőt szüzességet sem, a házassági eskü egész más pontokon nyúl bele az ember életébe, mint egy szerzetesi. Egész más alapokon van együtt egy közösség, mint egy házaspár (ugye ezt nem kell részleteznem). Abban közös minden keresztény élete, hogy Krisztus próbálja követni, de erre különböző utak vannak. A Krisztus követésben és az üdvözülésre való vágyban persze minden keresztény egyforma, ha ilyen globálisan nézzük, akkor ki tudunk egyezni.

Simán elhiszem, hogy nem vagy sértődött, ezek szerint mindkettőnknek fontosak ezek a dolgok, én is ezért reagálok a topicra.

@kis- csirke: az általad felemlegetett szakasz az egyik legáltalánosabban kiforgatott rész az Evangéliumban (napnál világosabb miért). két sorral utána ezt áll: "Hagyd őt, mert az én temetésem napjára tartogatta azt. " ezt rendszerint (most is) lehagyják.

a kandelábereket minden bizonnyal később is fel lehetett volna újítani, ha egyáltalán szükség volt rá. elnézésedet kérem, de ezt, illetve a helyet és időt szem előtt tartva csak az alábbi jótanácsra tudok gondolni:

„amíg a templomot ékesíted, vedd észre nyomorgó testvéredet is: mert ő értékesebb templom mint a kőből való. Mert soha sehol nincs felróva, hogy azokat nem tette volna meg valaki; viszont, aki ezt nem teszi meg, arra a pokol vár és az örök tűz” Aranyszájú Szent János

tudom persze, hogy a nyomorgó testvér nem lehet az egyetlen kiadási tétel. felőlem vehettek volna a pénzen a meglévők mellé még három ipadet, ha az képességeik és tevékenységi körük szerint megtérülő befektetés lett volna.

szerintem a jó házasság és a szerzetesség egyik közös vonása, hogy elsősorban Istenre irányul, mert enélkül a házasság csak páros magány lenne, ugyanakkor a házasság sokkal könnyebb, mert csak a két félnek kell fokozatosan összeszoknia, míg a szerzetesek esetében ez kölcsönösen és mindenkire egyaránt igaz...

@kis- csirke: Sok dolog attól is lehet még találó, vagy még inkább az, ha nem logikus. Egyébként még az sem biztos, hogy nincs benne logika. :)

"Viszont azt továbbra is állítom, hogy egy szerzetesközösség életét nem lehet összehasonlítani egy házaspár életével."
Nagyon szomorú hírrel szolgálhatok, lényegi dolgokban NINCS különbség. Elismerem, idő kell ahhoz, hogy eltűnjenek a sallangok úgy egy ifjú szerzetes, mint egy ifjú pár életéről... de ami megmarad, az egy és ugyanaz: igaz, szép és jó is egyben (hogy ilyen fizikán túli legyek). Drága @Izrael misztériuma: mélyen egyetértünk, ami legalábbis a kommented első felét illeti!

@stlouisdefrance: nem forgattam ki, számomra most egyáltalán nem érdekes a válasz, azért nem másoltam be.

Csak azt akartam mondani, hogy nincs új a nap alatt, nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy a közösség rosszul bánik a pénzzel.

@türkiz: nem értem, miért akarod összemosni a két életformát. Azt magam is elfogadom, hogy minden keresztény élet Istenre irányul, de egyáltalán nem egyforma a kettő. Nem szeretnék olyan férj mellett élni, aki szerzetesi közösségnek fogja föl a házasságot!

De ha már itt tartunk: mi van azokkal, akik egyik utat sem választják?! Van olyan "hivatás", hogy nincs hivatás vagy simán csak döntésképtelenségről van szó? Van-e létjogosultsága az egyházban azoknak, akik nem házasok és nem is élnek konszekrált életet?

@türkiz: azzal, hogy azt mondom, hogy különbözik a két életforma, nem állítom, hogy az egyik jobb (szentebb), mint a másik, erről szó sincs. Teljesen egyenértékű egy házasság egy szerzetesi élettel (sőt, szerintem egy Istent kereső, "elkötelezetlen" élettel is), ebben a tekintetben nincs hierarchia

Most unalmas leszek!
@kis- csirke: "A házasok nem fogadnak szegénységet, engedelmességet, sőt szüzességet sem, a házassági eskü egész más pontokon nyúl bele az ember életébe, mint egy szerzetesi."

Ez azonban nagy tévedés! Ugyancsak ugyanazon a pontokon nyúl bele, csak még markánsabban is:
1. engedelmesség: "Az engedelmességben növekedő azt veszi észre, hogy biztonságát milyen gyakran szokta elképzeléseinek, terveinek kiszínezésében, megvalósításában, saját véleményének hangsúlyozásában megtalálni. Ő azt gyakorolja, hogy akkor is jól – sokszor még jobban – alakulhatnak a dolgok, ha nem a saját elképzelése szerint történnek." -Szerinted nem ugyanez a folyamat történik egy házasságban is?
2. szegénység: "mikor üresnek érzi magát, és gondolkodás nélkül különféle dolgok használatával igyekezne betölteni, akkor ennek tudatosan ellenállva keresi lelki békéjét."
3. tisztaság: "azt jelenti, hogy az „automatikusan” másoktól várt elismerés, személyes figyelem helyett Isten szeretetébe tanul meg belesimulni." -S még itt sincs lényegi különbség. Az éretlen házasság még, ahol az adok-veszek még szükséglet, ahol ez már mint motiváció jelenik meg két ember között, az a mindent eldöntő nehéz szakasz (...) Eggyé lenni (lélekben is) kimondva-kimondatlan Isten szeretetébe sodor, de itt sem magától, ez itt is küzdés.
- ... és hogy őt el nem hagyom holtomiglan, holtáiglan: semmiféle bajában - ezt te hogy értelmezed?

Azt mondtam, markánsabban. Egy szerzetes, amikor fogadalomat tesz, ha Isten kegyelmében bízva is, mégis csak maga dönt arról is, hogy marad, és arról is, ha nem. Pontosítok, ha módosít (volt/van/lesz rá példa), közel nincs olyan felelőssége a rendtársai felé (nélküle is viszonylag zökkenőmentesen zajlik majd tovább az élet), mint annak, aki elhagyja házastársát, sőt, gyermekeit.
De nézzük Rómát! Tudtommal érvényes(!) házasságot soha nem bont fel. Ellenben számosan sok példát lehetne felhozni arra, mennyiszer "engedélyezte", húnyt szemet papok, szerzetespapok kilépése fölött...
-Szóval kinek a döntése nagyobb? :D
(Jó! Ezt pusztán azért biggyesztettem ide kérdésként, nem várok választ sem, hogy lehúzzam a szerzeteseinket az "angyali" lebegésből, amit ki-ki megálmod nekik. Szerénységem jobban szeretné hozzá hasonló, bukdácsoló, igazi emberi vonásokkal tarkított szerzetesi arcokba fúrni csüggedt tekintetét akkor, amikor Isten kegyelmét fürkészi a mindennapok elviselésében.)

@türkiz: no, végre egy remek vitaindító szöveg:-).

(De azt hiszem, most külön malomban örlünk, engem mostanában épp a pluralizmus izgat, az, hogy mennyi teljesen különböző, egyenértékű életforma vihet Istenhez. )

Szerintem te sem hiszed el, hogy a házasságok felbontásánál nincsenek kiskapuk; minden ilyen jellegű döntés egyéni és drámai, nem merném rangsorolni, kinek a döntése a nagyobb --- azért egy piacképtelen teológia képesítéssel rendelkező, naív, középkorú ex-pap helyében sem lennék, aki a kilépésével épp elvesztette az egzisztenciáját és identitását, no, az sem lehet könnyű.

(Nagyon szívesen folytatnám az eszmecserét, de vár a pizsamám:-))))

@kis- csirke:
"Egy százlábú s egy flamingó között,
villanyszék és nászágy között,
egy pórus krátere meg egy
tündöklő homlok ragyogása közt:
semmi különbség. Különbség csak egy van,
ha azt mondják: "én jó vagyok",
vagy - ami ritka - azt mondják: "te jó vagy",
de ez is olyan különbség csupán,
amire Isten azt mondja magában:
mindkettő ugyanaz..."

Tudod, megijesztettél. Szavamra. Azon gondolkodtam, lehet, hogy tényleg ilyen mértékben öregszem? Aztán ez segített: "Nem szeretnék olyan férj mellett élni, aki szerzetesi közösségnek fogja föl a házasságot!" Csak most értettem meg, hogy valami egészen elvont elképzelésed van a szerzetesi életről.
Tudod, én azt gondolom, mindannyian féldrágakövek vagyunk Isten kezében. Hogy ki mennyire és milyen tempóban formálódik a Kéz alatt, azt nem az gátolja vagy segíti, hogy milyen hivatást választ, hanem az, hogy amiben él, azt milyen hőfokon éli. Súrlódni, csiszolódni sosem jó, de rácsodálkozni évek múltán, hogy miért onnan hiányzik belőlem egy darab és miért ott van több, az maga a kegyelem. Nemcsak sodródunk mint sok kavics a hegyi patakban, hanem közben valami ismeretlennek leszünk egyben negatív lenyomatai is, egy fészekben fiókák vagy tudomisén...
Ez a folyamat mindenkinél ugyanaz, ami legfőbb bizonyítéka annak, hogy az egyházban mindenkinek helye van! Nem utak vannak (házasság/szerzetesség/...), hanem lépések.

(Na, jó, ideje megválaszolnom, miért is tisztelem magam is kicsit jobban ezeket a "mihaszna szerzeteseket". Voltaképp egyszerű a válaszom: nem tudom nem látni bennük azt az egyszer meghozott radikális döntést, vágyat, ami minden mást kizárt egy adott pillanatban. Lehet, hogy az évek elmossák a kontúrokat ezeken az éltutakon, de feltételezem, hogy volt az életükben minimum egy olyan pillanat, amiben nem tudok nem osztozni.)

@türkiz:
Eljegyeztelek magamnak örökre, eljegyeztelek magamnak az igazság, a törvény, a szeretet és az irgalom nevében, eljegyeztelek magamnak a hit nevében, hogy megismerd az Örökkévalót.
(Hoséá 2:21–22.)

szerintem a szerzetesek legfontosabb erénye a hűség, a többi csak ezután következik...

@Izrael misztériuma: Nahát! Ugye, ugye! Örülök, hogy közelítünk valami felé... :)

@türkiz:
a zsidó férfiak ezt az imádságot mondják amikor az imaszíjat (t'fillin) felhelyezik a karjukra és úgy tudom, hogy a szerzetesi örökfogadalom alkalmából is ez a prófétai idézet hangzik el, ami már az eredeti helyén is az Örökkévaló iránti hűséget a házassághoz hasonlítja...

@matthaios: Aki hisz Istenben annak konkrétan hasznos tud lenni (erőt ad) egy kényszerűen, mondjuk betegágyon átvirrasztott hosszú éjszakában a tudat, hogy a trappisták ébren vannak és éppen imádkoznak az Örökkévalóhoz. És mellesleg a világ fölülmúlhatatlanul legfinomabb csokija éppen az ő kezükből kerül ki :-), igaz keveset készítenek belőle és nem kapható a kereskedelemben. De egyébként mindenben igazad van és tudom, hogy közöttünk a világban élő, hát igen, "angyali" lények pótolhatatlan munkát végeznek el. Én őket is nagyon nagyrabecsülöm, néha érzek valami olyasmit, hogy most fel kellene lázadnom, de még mielőtt megtörténne majdnem mindig meggondolom magamat. Azt is tudom, hogy a poszt a szerzetességről szól elsősorban, de ne feledkezzünk meg róla, hogy az "angyalkák" jó esetben családba érkeznek az égből és ott próbálgatják először a szárnyaikat!

@telihold83:
nem csak a trappisták, hanem a többi szerzetesek is virrasztanak és imádkoznak miértünk is, és ez az imádság tartja fenn a bűnös világot, mert hangja felhallatszik az Égbe és az Örökkévaló megkönyörül teremtett lényein és az ítélkezés székéből átül az irgalmasság székébe, hiszen már NOÉ ősapánknak megígérte, nem hoz több vízözönt a világra...

legkedvesebb filmem a szerzetesekről:
A nagy csend 1.
hu.gloria.tv/?media=237331
A nagy csend 2.
hu.gloria.tv/?media=237418

@telihold83: "...néha érzek valami olyasmit, hogy most fel kellene lázadnom, de még mielőtt megtörténne majdnem mindig meggondolom magamat."
-Meg szabad kérdezni, hogy mi ellen vagy miért?

@Izrael misztériuma:
részlet a csütörtök esti közbenjáró liturgiából:

"A kórházban fekvő betegekért, és akiknek szenvedésben telik az éjszakájuk. A haldoklókért és azokért, akik meghalnak ezen az éjszakán, és szemük már nem látja meg az új napot.

Urunk, Jézus szenvedésed éjszakáján, melyen értünk szenvedtél, hozzád könyörgünk!"

@Izrael misztériuma: "nem csak a trappisták, hanem...." Igen! :-)))
@türkiz: Jó kérdés :-) tudod sokszor éreztem régebben úgy, hogy bármit is csinálok nem tudok megfelelni az elvárásoknak, ( most a tanító és papi hivatást gyakorló szerzetesekről beszélek) és nem férek bele a keretbe ami szerintük azt is jelenti!!!, hogy akkor már nem is vagyok keresztény. A mindennapokról részletesebben nem írnék most. Az biztos, hogy szorosan kötődöm hozzájuk, már csecsemőkorom óta és később is. Egyikük tartott a keresztvíz alá is. Tisztelem és szeretem őket, nélkülük nem is tudom, mi lenne velem.
Nagyon átérzem amiket korábban írtál a poszttal kapcsolatban és szinte mindenben egyetértünk. Megfogalmaztál olyasmiket ami bennem is pont úgy van meg, rácsodálkoztam arra, hogy milyen pontosan kifejtetted :-) Köszönöm!

@telihold83:

Az "angyali" hívatás és az emberi "teljesítmény" között néha nagy a távolság. Szerintem az igyekezet a lényeg és nemcsak az igyekezet eredménye (a teljesítmény), hanem az igyekezet iránya, amely az ingadozások közt is mindig beáll a jó irányba. A jó irány előbb vagy utóbb a teljesítményben is megmutatkozik, de lehet, hogy a "mű" itt a földön teljesen nem is fejeződik be. Ha viszont az irány rossz, akkor sajnos a "mű" már itt befejeződik.

@matthaios: Azt hiszem jól értelek és teljesen igazad van! Tudatlanul és gyermekként, legtöbbször a szűk ösvényt választottam mintakeresztszelvénynek és igyekeztem ebben tartani az irányt és tartottam is...most elégedett is vagyok magammal nagyon. Még akkor is ha, a vonalvezetésem még ad munkát a jövőben, vízszintes meg magassági értelemben egyaránt, és kaptam már kritikát a sebességemet illetően is. Hiába bonyolult nagyon ez a lét! Igazából nem volt szándékomban semmilyen hozzászólást írni, csak a téma hívott ide és nem tudtam egy ponton ellenállni. Köszi a beszélgetést!

@telihold83:

Én is köszönöm.

Kedves @korizoli: @stlouisdefrance: és a kandeláberek! Egyik legizgalmasabb kérdés bújt meg ebben a vitában. Hogy megbújt, annak talán az volt az oka, hogy konkrét személyhez kapcsolódott a beszámoló (ráadásul éppen ahhoz, akire éppen nem lehet azt mondani, hogy ne volna szociálisan érzékeny). Nem volt szerencsés, de valamit mégis jól ragadott meg.
Azt kellene felismerni végre, belátni, hogy az egyházunk megfeledkezik rólunk: egész pontosan nem lát minket, nem ismer minket, nem számol velünk. Az egyháznak csak a társadalmunk nagypolgárairól, a hajléktalanokról és a romákról van tudomása. A két szélsőséges csoport/ügy között élő emberekkel egyszerűen nem számol, csak darabra, miközben megkockáztatom, hogy a templomainak ülőpadsorait elsősorban ők teszik ki. (Még mindig. Bár ha minden így marad, nem sokáig. Nem is értem a csodálkozást, sopánkodást: mennyien elfordulnak tőlünk, miért nem tudjuk megtartani híveinket... Jön a drámai felismerés: drasztikusan csökken a gyakorló keresztények száma. Hűha! Ha csak egyházi adót látunk a legtöbb családban, se többet, se kevesebbet, mire számítanak? ...)

Számos példát hozhatnék ide, meglehet túl konkrétak ("fizikaiak" -lásd. kiscsirke), de talán pont így segíthetnek jobban megragadni valamit mindabból is, ami éppen a lelki oldal felé irányulna!
-Miután összeházasodtunk, megszülettek a gyerekeink, volt egy olyan évünk, hogy az egy tanári keresetből Karácsonykor nem jutott a fa alá semmi. Nem tudunk/szoktunk kérni, akkor írtam egy levelet az egyik szeretetszolgálathoz, tudnának-e használt játékot küldeni gyerekeinknek. (Mi is szoktunk.) Még csak nem is válaszoltak.
-De ugorjunk egy nagyot! Hála Istennek, még nem éheztünk, de egyre többször éljük meg (holott mindketten dolgozunk), hogy hó végén már csak a kreativitásomon múlik ennek kiküszöbölése. Ilyenkor amikor a családom minden tagja az utolsó százforintokat dobja be fejenként a vasárnapi perselybe, s egyszer csak közlik a szószékről, hogy ez az adomány (pl.) a szeminaristák testi-lelki egészségét szolgálja azaz egy konditerem felszerelésére költik majd (volt rá példa), ránézek a hetek óta nélkülöző gyerekeimre és nehéz szavakba foglalnom, mit érzek.
-Igyekeztem a gyerekeimet szociálisan érzékenynek nevelni. Már nem tudom, és ebben, aki tud segítsen! Nem tudom, mit mondjak ugyanis nekik, amikor pl. az egyházi iskola által évfolyamonként egy, felkarolt, támogatott, hátrányos helyzetű gyermek egyikéről kiderül, hogy külön Tv-je van, születésnapra laptopot kap... s az enyémek megkérdezik, ő miért hátrányos helyzetű? (Isten a tanúm, nem irigylik, épp ellenkezőleg, megremegek a tiszta csengésű hangsúlytól, inkább azt érzem, hogy hiszik, így van jól, van rá magyarázat, majd anya elmondja, mi... de anya nem tud mit mondani.) Sőt, azt sem tudom, hogy fordítsam vissza a saját szavaimat, mert én is olyanról meséltem nekik sokáig, nagy-nagy szeretettel és empátiával, ami -bebizonyosodott- nem egészen úgy igaz. Becsaptam őket? Így megőrizhetik-e magukban ezt a szociális érzékenységet? Tanítok, nevelek, tudok kreatív lenni... itt azonban nem tudom megválaszolni a gyerekeim kérdéseit... Azt tudják, hogy az élet nem igazságos, de még azt hiszik, amit hinni szeretnének, hogy az egyházunk törekszik(!) arra, hogy segítsen igazságosságossabbá tenni ezt a társadalmilag nem igazságos életet.
S mi az egyház? Egy apparátus? Vagy olyan emberek közössége, akik hiszik, életükkel pedig közvetítik, hogy Jézus mindenkiért(!) jött el?
Valami "lényegesen különbözik" - írja stlouisdefrance; vajon mi és mitől? vajon ki és kitől?

(off @türkiz: no, végre kiderült, mi a sértődöttséged oka)

@türkiz:

'S mi az egyház? Egy apparátus? Vagy olyan emberek közössége, akik hiszik, életükkel pedig közvetítik, hogy Jézus mindenkiért(!) jött el?'

Elnézést, hogy belebeszélek a párbeszédetekbe. Egy könyvcím jutott eszembe: „Hogyan ne veszítsük el hitünket a szentmisén?” Amit írsz, elgondolkoztató. Ezek után a kérdés: „Hogyan ne veszítsük el hitünket, ha kapcsolatba kerülünk egyházunkkal?” Lehet, hogy kenetteljesen hangzik, de csak azt tudom mondani, hogy a természetfölötti valóságot kell az egyházban látni. Az egyház több mint emberek közössége. Ezt a természetfölötti valóságot néha nehéz felismerni az intézmény és az intézményt megtestesítő emberek mögött. De azért az is előfordul, hogy az intézmények és emberek ezt megfelelően közvetítik.

'Az egyháznak csak a társadalmunk nagypolgárairól, a hajléktalanokról és a romákról van tudomása. A két szélsőséges csoport/ügy között élő emberekkel egyszerűen nem számol.'

A többi közösségekhez hasonlóan (a helyi és nem helyi) egyházakban is zajlanak „kampányszerű” események, amikor egy téma, célcsoport kerül kihangsúlyozásra. Ezek a „kampányok” azonban nem nyomhatják el az egyház egyetemes küldetését: Isten dicséretét és minden egyes tagjának megszentelését, üdvözítését. Ennélkül a küldetés nélkül nincs szükség az egyházra.

@kis- csirke: :D :D :D
Nem gondolhatod komolyan!
Egy biztos: nemcsak tudom, de merem és akarom is a "sokak" szemüvege mögötti világot érezni(!)... Ma tömeghez tartozni, senkinek lenni, köznek lenni, beismerem, elég cikis... mindezt mások miatt bevállalni, egyenesen lúzerség! De van íze és van színe... harapj bele egyszer a magyar paradicsomba, és majd megértesz! addig biztosan nem :)

Kedves @matthaios: szívből örülök, hogy megerősíted mindazt, amit gondolok. Szóval az rendben van, hogy vagyunk mi, néhány elvetemült, megátalkodott, az egyházából már-már kibillenthetetlen, akik ezeken a sokszor bevehetetlen akadályokon valahogy mégis átvergődnek! De mennyien vannak, akik nem! Ki felelős értük? Értük ki felelős?

@türkiz: A konkrét példáid nagyon ismerősek, saját tapasztalatként ugyanezeket tudnám elmondani pepitában. De nem kell belőle problémát csinálni. Mármint abból, hogy a szegénység és a rászorultság relatív, és ebből kifolyólag van hogy szegényebbként támogatunk egy tőlünk kevésbé rászorulót. (Adófizetőként is ezt tesszük :-))

Cigányoknál a legnagyobb szégyen, ha valakire azt mondják hogy "hándál" vagy "fölhándál valamit". A szó a "hán del" = enni ad kifejezésből önállósította magát, és azt jelenti, hogy ha valaki megkínál valakit, és utána fölemlegeti, hogy megkínálta. Roma közösségben ez akkora tiszteletlenség, mint az anyázás.

Ha valakit megkínálunk, szívességet teszünk neki, adunk neki valamit, akkor azt megtettük, odaadtuk és kész, volt-nincs elfelejtjük.

Nem tartjuk számon, hogy mit csinált vele, hogyan becsüli meg, és még kevésbé nem várjuk el, hogy viszonozza. Az sem számít, hogy lehet, hogy indokoltabb lenne, ha ő tenne szívességet nekem. Nem "hándáljuk föl" sem szemtől szemben, és főleg nem a háta mögött. Még csak magunkban sem tartjuk számon, hogy hányszor, mivel segítettük a másikat.

Nincs olyan, hogy "na és mire költöttétek?" és olyan sincs, hogy "amit tavaly tőlem kaptatok, az meg van még?". Az meg főleg nincs, hogy "abban is én segítettem neked" vagy hogy "egyszer már igazán te is megkínálhatnál".

Az ember szabadon eldöntheti, hogy tud-e vagy akar-e adni, segíteni. Mégcsak nem is köteles a döntését indokolni.

De ha adok vagy segítek, akkor utána azt már nem tarthatom számon, hogy kinek, hányszor és mit tettem. Amit kiadtam a kezemből, szó szerint, vagy képletesen, az már nem az enyém, ahhoz már semmi közöm.

@m-athos: Ez mennyiben kapcsolódik ide?

@türkiz: az, hogy nehéz időszakban vagyunk, azt majdnem mindenki érzi a bőrén (a családomban is vannak pedagógusok, látom, mi történik velük sajnos).
Arra biztatlak, hogy ne légy passzív "fogyasztó", aki az egyházat, mint egy szolgáltatási központot képzeli el (lehet, hogy annak kellene lennie, de a nagy magyar realitást látjuk). Kezdj el keresgélni, fogjatok össze hasonló cipőben járó ismerőseiddel, menj konkrét ötletekkel a plébánosodhoz vagy a karitászhoz, szervezz levelező listát, ahol lehet egymást segíteni, nyiss te teret a konkrét szolidaritásnak. Isten meg fogja áldani és elindul körülötted az élet. Az egyház Te vagy, az egyház mi vagyunk, ne másra várj, nyugodtan kezdeményezz.

(Kérlek, vedd bátorításnak, amit írtam, minden szavát komolyan gondolom.)

@türkiz: Nem ide, még a korábbiakhoz kapcsolódik: a kispapok konditermére gyűjtött perselypénz és társai. Csak közben előrehaladt a társalgás, amiről én lemaradtam mert nem frissült a gépem. :-)

@kis- csirke: Komolyan veszem, és tudom, hogy tökéletesen igazad van!!! Ez a mi vagy az én oldalam!
E mellett akkor sem vagyok hajlandó elhallgatni, mint eddig, hogy van egy másik oldal is, akik nem várhatják mindig, hogy majd mi megoldunk mindent arra is...
Ezt te érted?

@türkiz:

A felelős kérdését a Vatikánban is fel lehet vetni:

www.magyarkurir.hu/hirek/azonositottak-titkos-vatikani-dokumentumok-kiszivarogtatoit

Nem tudok jobbat mondani, mint a pápa: "Amikor Jézus arra kéri az Atyát, bocsásson meg azoknak, akik keresztre feszítik, arra a nehéz gesztusra szólít fel, hogy imádkozzunk azokért is, akik sérelmet és kárt okoztak nekünk..."

@kis- csirke:

'Az egyház Te vagy, az egyház mi vagyunk'

Nem akarok kötözködni, de szerintem az egyház több mint én, te, mi.

@kis- csirke:
"Az egyház Te vagy, az egyház mi vagyunk..."
(Wir sind Kirche)
lehet, hogy csak én éreztem ezt az áthallást, de különben mindenben egyetértek, a mi dolgunk, hogy kezdeményezzünk és ne várjuk azt, hogy a sültgalamb a szájunkba repüljön!

@matthaios:
"Sok hitében -- vagy egyház- hitében -- elbizonytalanodott fiatal és felnôtt nyilatkozott úgy az elmúlt évek során, hogy e könyv segítségével újra el tudták fogadni a katolikus Egyházat, megtanulták megérteni annak merevségeit, korszerûtlenségeit, megtanulták felfedezni az emberi vonások hátterében az istenieket..."
,,Végre egy könyv -- írta egy olvasó --, amely mer beszélni a katolikus Egyház mulasztásairól, hiányosságairól, s ezt úgy teszi, hogy az ember nem eltávolodik az Egyháztól, hanem közelebb kerül hozzá.''

Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban
www.ppek.hu/k398.htm

sajnos a könyv ma még aktuálisabb lenne, mint megírása idején...

@Izrael misztériuma:

Nem az intézmény és karizma viszonyára akartam utalni. Szerintem ez a szembeállítás sem vezet elég mélyre. Amire fel szerettem volna hívni a figyelmet az az, hogy az Egyház egy olyan valóság, amelynek van intézményi oldala, de ugyanakkor Krisztus misztikus testének nevezik, szentségekkel rendelkezik, középpontjában az Eucharisztia áll, az Egyház a Szentlélek temploma. Ez az egyházkép a II Vatikáni Zsinat egyházképe is. Sajnos az intézmény állandó bírálata, az intézménnyel való állandó "küszködés" közepette ezt elfelejtik.

@türkiz: látjuk a rossz példákat tömegével, de sajnos el kell fogadni, hogy az egyháznak megvan a (néha nagyon gyenge) emberi valósága is. Az lesz segédpüspök, aki megfelelő helyen focizik, az a püspök szervez reprezentatív nyomulós konferenciákat, akinek bankelnök haverja van stb stb.
Megvan a veszélye (és sajnos sokan beleesnek ebbe), hogy ennek láttára hátat fordítanak az egyháznak, vagy megkeserednek (és ha úgy vesszük jogosan).

De ne feledd, hogy az evangéliumban Péter is járt a vízen és csak akkor kezdett süllyedni, amikor levette a szemét Jézusról. Ne vedd le a szemed Jézusról, ne nézd a rossz példákat, hanem járj a vízen!
A magyar egyháznak nagy szüksége van a "civil társadalomra" és aki komolyan és kitartóan elkezd egy munkát, annak ajtó nyílik. Épp a szegénység az, ahol nagyon sok konkrét segítséget lehet adni és kapni, a szolidaritásra nagy szükség van.
Hangsúlyoznám a szerzetesrendek üdítő jelenlétét, a közösségek környékén biztosan talál helyet magának a tenni akaró katolikus "civil társadalom".

@matthaios: azzal, hogy arra utaltam, hogy "mi vagyunk az egyház", Krisztus misztikus teste szerintem nem szenved csorbát :-).
Csak a civil kurázsi felébresztése a célom, hogy vegyük fel a felelősséget, ami a keresztelésünk alkalmával ránk került.

@Izrael misztériuma: egyet értünk, hogy ne várjuk a sültgalambot. Az áthallásod véletlen, az a bizonyos mozgalom német nyelvterületen már kifutott, de hozzánk gyakorlatilag be sem jutott, csak egy szűk réteghez.
Szükség van, égetően szükség lenne egy "magyar" útra (ami alatt persze nem a magyarkodást értem, hanem a keresztény tömegválaszt a szegénységre és a cigányság helyzetére).

@matthaios: @Izrael misztériuma:

Igen, ki tudja, már hányadik témában, matthianos megjegyzésével értek egyet: valahogy az intézményi küszködésben elsikkad a lényeg, az Egyház szentségi jellege.

Ugyanakkor IM-nek és sokaknak másoknak is sok esetben igazuk van, ezek a küszködések sajnos valós problémákból fakadnak, és senki sem akarna küszködni, de hát ha muszáj... Na persze vannak alaptalan egyház-ellenes hecckampányok is, de az más tészta.

De hogy egy üdítő (és remélem: nem annyira ritka) kivételt említsek: az utóbbi néhány évben a magyar Görögkatolikus Egyházban határozottan pozitív irányú változás indult be. Egyre nyilvánvalóbbá-nyilvánosabbá válik az Egyház szentségi jellege, hangsúlyosabbá válik a lelkiség, ugyanakkor határozott intézményi fejlődés is van: megalakult a Szent Lukács Szeretetszolgálat, a Legott Katasztrófa-mentő Csoport, megszűnés előtt álló önkormányzati iskolákat vettünk át, stb.

A pozitív változások nem függetlenek attól, hogy pár éve Kocsis Fülöpöt nevezték ki a Hajdúdorogi Egyházmegye, Orosz Atanázt pedig nemrég a Miskolci Exarchátus püspökének. Mindketten bazilita szerzetesek. :-)

@kis- csirke:

'azzal, hogy arra utaltam, hogy "mi vagyunk az egyház", Krisztus misztikus teste szerintem nem szenved csorbát'

Igazad van. Bevallom, az "áthallás" zavart.

@m-athos:

Most a latinok tanulhatnának a görögöktől. Ha jól tudom, mind a két püspök hosszabb időt töltött a chevetogne-i latin-bizánci kolostorban:

www.monasterechevetogne.com/index.php?taalkeuze=2

@matthaios:

Igen, mindketten éltek ott, Atanáz előbb 2-3 évet, aztán itthon volt, majd utána 4 évet együtt voltak kint mindketten. A linket köszi, mert mindig elfelejtek rákeresni, csak akkor jut eszembe, ha éppen nem vagyok gépnél :-)))

@kis- csirke:
az elébb éppen a szuveren.hu a liberális demokrácia oldalain olvasgattam egy német cikk fordítását, amelyet elöszőr a lelőhelye miatt nem mertem ajánlani, de most mégis megteszem, mivel számunkra is tanulságos lehetne, az utolsó mondata pedig így hangzik (áthallás?):
"Az evangélium arra szólítja fel a keresztényeket, férfiakat és nőket egyaránt, hogy bátran tekintsenek a jövőbe, és merjenek a vízen járni, ahogy Péter is cselekedett Jézus szavára: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Egyház 2011 – az újrakezdés lehetősége
www.szuveren.hu/vendeglap/szuveren/egyhaz-2011-az-ujrakezdes-lehetosege

@matthaios:
"Az Egyház egy olyan valóság, amelynek van intézményi oldala, de ugyanakkor Krisztus misztikus testének nevezik, szentségekkel rendelkezik, középpontjában az Eucharisztia áll, az Egyház a Szentlélek temploma. Ez az egyházkép a II Vatikáni Zsinat egyházképe is."

ezzel a kijelentéseddel teljesen egyetértek és számomra is a II. Vatikáni Zsinat egyházképe az ideál, amely sajnos napjainkra és főleg kis hazánkban egyre inkább elhalványulni látszik...

@Izrael misztériuma: no, legalább a Szentlélek jól dolgozik, több helyen is egyszerre. Nem ismerem ezeket a liberálisokat (és magamat messze nem tartom annak), és frusztrált is vagyok, hogy a "Péter vízen jár" dologra mások is rájöttek rajtam kívül:-).

Valamennyire ismerek pár európai egyházat, de egyre jobban az a meggyőződésem, hogy a magyar helyzet speciális, sok dologban rosszabb a helyzetünk, mint nyugaton; viszont van, amiben könnyebb (ami nehéz: az ötven évvel ezelőtti zsinathoz való kérdéses viszonyunk, a "velünk élő történelem"/hogy szépen fogalmazzak, viszont nem terhel minket a pedofil botrány és jó, hogy a magyar lélekben van egy jóra való nyitottság és nagyvonalúság). Tehát én nem tekintgetek kifelé, hanem azon gondolkodom, hogy mi a mi lokális tennivalónk itt és most. Nálam nincsenek áthallások.

@Izrael misztériuma:

Szerintem inkább a gond az volt, hogy pl. a Lumen Gentium (az Egyházról szóló dogmatikus konstitució) tartalma nem nagyon került be az igehirdetésbe. Az ujítói láz inkább a liturgiát, egyházszervezetet stb. vette célba. Sajnos itt "látványosabb eredményeket" lehetett elérni sokszor belső elmélyülés nélkül.

@kis- csirke:
én a magam részéről a misztikusok által javallott utat választottam, amely tulajdonképpen túlmutat a vallási megosztottságon és közvetlenül Istenre irányul:

Az egyházi szertartások szeretete
Az intézményes vallás szeretete, bár Isten neve szükségképp jelen van benne, önmaga által mégsem kinyilvánított, hanem elrejtett szeretete Istennek. Közvetlen, egyenes kapcsolat ugyanis nincs közte és Isten között. Isten úgy van jelen az egyházi szertartásokban, mikor ezek tiszták, ahogy a felebarátban és a világ szépségében; és semmivel sem jobban…
Az egyházi szertartások erényét egészen ama buddhista hagyomány szerint foghatjuk fel, amely az Úr nevének említéséről szól. Mondják, Buddha fogadalmat tett arra, hogy ki nevét oly vággyal ejti ki, hogy ezáltal üdvözülni fog; s ez ígéret miatt az Úr nevének említése valóban azzal az erénnyel ékes, hogy átalakítja a lelket.
A vallás nem egyéb, mint ez az isteni ígéret. Minden egyházi szertartás, minden rítus, mindenféle liturgia az Úr nevének valamilyen formája, s alapjában véve valóban erény; oly erény, mely mindenkit üdvözít, ki ezzel a vággyal adja át önmagát neki.
(Simone Weil: AHOL ELREJLIK AZ ISTEN)

Amen!

@kis- csirke:
A felebarát szeretete
Nagyon világosan jelölte meg ezt Krisztus a felebaráti szeretetre. Azt mondta, egy napon köszönetet mond majd jótevőinek ezekkel a szavakkal: "Éheztem és ennem adtatok".
De ki lehet Krisztus jótevője, ha nem maga Krisztus? Ember hogyan adhatna enni másképp Krisztusnak, ha legalább egy kiváltságos pillanatra nem jut el abba az állapotba, amelyről Szent Pál beszél, hol nem önmaga él már önmagában, hol egyedül Krisztus él őbenne?
(Simone Weil: AHOL ELREJLIK AZ ISTEN)

A világ rendjének szeretete
A világ rendjének, a világ szépségének szeretete így válik kiegészítőjévé a felebarát szeretetének.
Ugyanabból a lemondásból származik: Isten teremtő lemondásának mása. Isten úgy engedi létezni a világot, hogy elfogadja azt, hogy nem parancsol benne, jóllehet hatalma volna rá, ehelyett a maga helyén hagyja, egyfelől az anyag mechanikus szükségszerűségének, beleértve a lélek pszichés anyagát is, másfelől gondolkodó személyek sajátos önálló hatalmára bízva.
A felebaráti szeretettel az isteni szeretetet valósítjuk meg, mely minket éppúgy teremtett, mint másokat. A világ rendjének szeretetével azt az isteni szeretetet valósítjuk meg, mely az univerzumot alkotta, minek részei vagyunk.
(Simone Weil: AHOL ELREJLIK AZ ISTEN)

@türkiz:
hát most jól feladtad nekünk a leckét azokhoz a bizonyos kandaláberekhez fűzött kommentároddal!

@Izrael misztériuma:

'Közvetlen, egyenes kapcsolat ugyanis nincs közte és Isten között. Isten úgy van jelen az egyházi szertartásokban, mikor ezek tiszták, ahogy a felebarátban és a világ szépségében; és semmivel sem jobban…'

A II Vatikáni Zsinat atyái szerint:

"E nagy mű végrehajtására Krisztus mindig jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Jelen van a szentmise Áldozatában, mind a papi szolga személyében, mert "az Áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, aki a kereszten önmagát feláldozta", mind, s leginkább, az eucharisztikus színek alatt. Jelen van erejével a szentségekben, úgyhogy amikor valaki keresztel, maga Krisztus keresztel. "

Így is lehet (sőt kell) nézni az Egyház liturgiáját.

@Izrael misztériuma:

A fenti idézet helye: A II. Vatikáni Zsinat SACROSANCTUM CONCILIUM kezdetű konstitúciója a szent liturgiáról, I. fejezet (7)

"Mi pedig sokszor kegyetlenek vagyunk. A templompadból vagy a szószékről. Üzeneteink valamilyen filmbeillő, idillikus, békebeli nagycsaládról szólnak, ahol az egymást visszafogottan és harmónikusan szerető szülők mosolyogva érkeznek együtt a családban mindent megkapó visszafogott, kötelességtudó, lázadásmentes gyerekekkel a templomba. Az ellenpélda pedig a csúnya gonosz elvált, aki megtaposta, meggyalázta a házasságot, a gyerekének pedig tönkretette az életét. Csonkacsalád nem jó család, hirdetem, mint lelkipásztor, majd utána mosolyogva eszem a süteményt azon a szeretetvendégségen, aminek szervezésében a gyülekezetben menedéket kereső elvált asszonyok is részt vettek. Sajnos sokszor csak a moralizálásig jutunk, a megbélyegzésig, és közben észre sem vesszük, hogy segíteni kellene inkább, mert lelki és anyagi gondokkal küzd valaki, aki egyedül maradt. Mert már a házasságban is egyedül volt. Kegyetlenek vagyunk, irgalmatlanok olyanokkal, akik segítségre szorulnak, menedéket keresnek nálunk, de nem kapják meg tőlünk, csak a megbélyegzést. Azt, hogy ő csak egy elvált, csonka, béna, nem normális. Bűnös. Farizeusok vagyunk ezen a téren, sőt, sokszor még álszentek is."
Az árnyékos oldalról
mandiner.hu/cikk/20120217_bella_peter_az_arnyekos_oldalrol

Hm. Mi az egyház? Milyennek kellene lennie? Mely definíciót preferáljuk? Milyen képet erősítsünk? Hogyan éljünk tökéletlenségében? Hogyan legyünk elnézők? stb. stb. ? ez -valljuk be- lerágott csont. Miért? Mert ha akarom, melenget, (főleg, ha szerzetes vagyok vagy/és pap) ha akarom, elhatárolódom tőle (főleg, ha szerzetes vagyok vagy/és pap). :)
(Ha csak megható ódákat zengenénk ebben a témában, @korizoli: is gyakrabban megjelenne itt, persze biztos kicsit dadogva meg felettébb alázatosan, de itt lenne :D)

Drága @Izrael misztériuma: ott van a válasz Simone Weil szavaiban!!!!! Mennyit olvastam őt lánykoromban s bár az élet úgy hozta, hogy rövid időre még gyári munkás is lehettem, mégis eltűnt a látómezőmből... Köszönöm, hogy ideidezted. Már ebből is arra következtettem, hogy megértettél valamit mindabból, amiről úgy érzem, szólnunk kell. Persze, hogy ki hallja meg, meg ki nem...
Igen, Bella Péter néhány sora megint arról árulkodik, hogy vannak, akik egy lépéssel előrébb járnak. (Jópár éve, amikor még hallgattam rádiót, azokból a bizonyos félórákból csak a református félórát tartottam egyedül "élvezhetőnek", tartalmasnak... nem tudom, mi változott azóta... majd utánanézek!)

Kis kiegészítés az IM által beidézett Simone Weil íráshoz.

Az említett invokatív mantra nem jellemző a buddhizmus egészére, ha vannak is mantrák, akkor azok általában nem invokatív jellegűek. A "Reménység Buddhája" (szanszkrit: Amitábha, japán: Amida) kultuszában van invokatív mantra, ott viszont a kultusz lényegi elemét képezi. De átadom a szót egy jezsuitának:
www.tavlatok.hu/52-7-lelkiseg.htm

@Izrael misztériuma: @matthaios: @kis- csirke:

Örülök, hogy többen is szóba hoztátok a II. Vatikáni Zsinatot.

IM úgy fogalmazott, hogy "egyre inkább elhalványulni látszik..." Tapasztalatain szerint a helyzet sokkal tragikusabb.

A Zsinatot egész egyszerűen nyíltan támadják magyar katolikus körökben. Feltételezem, csak egy "törpe minoritás" viszont egy nagyon hangos, főleg a hallgatag többséghez képest hangos kisebbség.

Ennek enyhébb, ugyanakkor sunyibb módja, amikor divatos szóval élve 'relativizálják' a zsinati döntéseket. De különösen magánbeszélgetésekben, magán- és addtovább-ímélekben gyakori a nyílt szembefordulás is.

Több, valamikori baráti kapcsolatom is megszűnt csak azért, mert én nem álltam be a Zsinatot ellenzők táborába. Ugyanakkor az nem derült ki, hogy konkrétan mely zsinati dokumentum mely passzusát is vitatják: az egésznek a szellemiségével van bajuk. Természetesen ők volnának az "igazhitű katolikusok" én pedig csak egy félrevezetett "zsinatista eretnek", akinek azért hátha előbb-utóbb mégis csak kinyílik a szeme, és beállok közéjük.

Sajnos már nem tudom melyik kvázikatolikustól olvastam nemrég a neten, hogy a magyar katolikus egyház hibája, hogy most kezdi mindenáron a zsinati döntéseket bevezetgetni, holott a világon máshol ezek már idejétmúlt kacatok, mert belátták, hogy "katolikusabb" ezek nélkül az élet.

Szóval megy itt a sujkolás és az agymosás, nem külső, hanem egyházi körökben(!), ugyanakkor a mértékadó véleményeket nem halljuk, mert nem szólalnak meg kellő határozottsággal.

@m-athos:

A II Vatikáni Zsinat törvényesen megválasztott pápa által összehívott egyetemes zsinat. Azt hiszem, talán a 21. egyetemes zsinat. A zsinatnak nem volt szándékában végleges és visszavonhatatlan kijelentéseket tenni (ellentétben például a Trienti és I Vatikáni Zsinattal). Ennek ellenére a tanítóhivatal megnyilatkozása, tehát ezt katolikusoknak általában engedelmességgel kell fogadnia. Ez azt jelenti, hogy a zsinat tanításának el nem fogadása nem a hit ellen, hanem csak az engedelmesség ellen van. A zsinaton kezdettől fogva látszott két irányzat szembenállása: a progresszív irányzat (elsősorban nyugat-európai püspökök) állt szemben a hagyományokhoz jobban ragaszkodó irányzattal. Ennek az lett a következménye, hogy a megfogalmazások kompromisszumok eredményei, nem mindig pontosak, többféleképpen értelmezhetőek. A zsinat után voltak olyan teológusok, akik a zsinat kijelentéseit úgy értelmezték, hogy itt teljesen új kezdetről van szó, amely szemben áll a régi, meghaladott egyház tanításával, gyakorlatával. Erre az értelmezési módra szokták azt mondani, hogy ez a szakadás, a törés hermeneutikája. Ezzel szemben a helyes értelmezési mód a folytonosság hermeneutikája.

Sajnos a zsinat törésként való értelmezése hatással volt a liturgikus reformra, ahol néha a szerves fejlődést az átgondolatlan ujítói igyekezet váltotta fel. Egy másik eset, amikor a „fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték”, néhány olyan zsinat utáni teológiai irányzat kialakulása volt, amelyek súlyosabb esetekben dogmákat utasítottak el, enyhébb esetekban csak kihagytak néhány évszázadot (vagy esetleg egy évezredet) a teológiai hagyományból. Ezen iskolák számára a „skolasztikus”, „neoskolasztikus”, „tomista”, „neotomista” szavak szinte megbélyegző jelzőként működnek.

m-athos
Épp ezért is aktuális az a törekvés, hogy 2012-2015 között a Párbeszéd háza jezsuita programjainak épp a II. Vatikáni Zsinat lesz az egyik fókusza:

www.jezsuita.hu/2012-02-15/magyar-jezsuitak-ii-vatikani-zsinat-idoszerusegerol

@matthaios: Köszi a részletes tájékoztatást, ebben a formában ez új volt nekem.

Az internetes írást már tényleg sajnálom, hogy nem jegyeztem meg hol láttam, mert fogalmam sincs már, hogy miről szólt.

De a személyes tapasztalataim messze nem egy ilyen cizellált teológiai vagy liturgikai polémiával kapcsolatosak. Az egy sokkal brutálisabb szint, ami alapvetően arról szól, hogy a Vatikánban nem tudják, hogy mit csinálnak, tehát ne is figyeljünk rájuk.

Mindenki más (értsd: más vallások és vallástalanok) sátánista, és amikor a Zsinat nyitott feléjük, akkor a sátánista befolyásnak engedett. Ez ellen persze nekünk kell fellépni, mert a sátánisták már az Egyház legmagasabb szintű vezetésében is jelen vannak, tehát nem szabad megbízni a Vatikánban.

Röviden ez lenne az ideológiai alapvetésük, időnként a szabadkőműves ármánykodással és a Szent Korona szakrális hatalmával kiegészítve.

Ez az ideológia elsősorban a fiatalabb korosztályban szedi áldozatait. Érdekes módon a katolicizmus két szélső pontján jelentkezik: egyes karizmatikus közösségekben illetve az ultrakonzervatív beállítottságú hívek köreiben.

Ez most megint egy olyan téma, amiről soha senki nem beszél.

@m-athos:
még mindig Buddha és Simone Weil...
"Egy buddhista hagyomány szerint Buddha ígéretet tett rá, hogy égbe segíti azt a lelket, aki a szabadulás vágyával ejti ki az ő nevét. Ezen a hagyományon sarkallik „az Úr nevének ismételgetése” néven ismert gyakorlat. Meghatározott alkalmakkor néhány szanszkrit, kínai vagy japán szótagot ismételgetnek, melyek azt akarják kifejezni, hogy „Dicsőség a Fény Urának”.
Egy fiatal buddhista szerzetest nyugtalanított apja üdvözülése, mert az öreg nagyon fösvény volt és csak a pénzre gondolt. A kolostor priora megszánta, magához kérette az öreget, és minden alkalomra fölajánlott neki egy-egy fillért, ha gyakorolni fogja az Úr nevéhez való könyörgést, és megígérte, hogy az esedékes összeget esténként kifizeti, ha az öreg eljön és megjelenti azt. Az öregnek felderült a képe, és ezután a rendelkezésre álló idejét ennek az imának szentelte. Esténként mindig pontosan megjelent fizetségéért a kolostorban. Egyszer azonban hirtelen vége szakadt látogatásainak. Egy hét múlva a prior elküldte a fiatal szerzetest, hogy híreket hozzon apjáról. Megtudták, az öreget annyira elfoglalja az Úr nevének ismételgetése, hogy már képtelen megszámolni, hányszor mondja el, s ez akadályozta meg abban, hogy pénzéért jelentkezzen. A prior azt tanácsolta a fiatal szerzetesnek, egyelőre várjanak, és ne tegyenek semmit. Kisvártatva az öreg megjelent a kolostorban és ragyogó szemekkel közölte, hogy látomásban volt része."
(Simone Weil: RÉSZLETEK A BEGYÖKEREZETTSÉGBŐL)

@korizoli: Tényleges(!) "törekvés" ez?
Ezt csak akkor hihetném, ha az előadások mint hanganyag hallhatóvá vagy mint írások olvashatóvá válnának...

(Nekem szerencsére van a DVD-táramban Örsytől egy előadássorozat ebben a témában :D
Az én "aktualitásom": és másoknak?)

@m-athos:

Azt hiszem, hogy a zsinat értelmezéséről folyó (talán legérdekesebb) vita zárt ajtók mögött zajlott. A Szent X. Piusz Papi Testvériség (SSPX) és a Vatikán közt folyó teológiai megbeszélésekre gondolok. Nem tudom, hogy a dokumentumok mostanában nyilvánosságra kerülnek-e, de biztos vagyok benne, hogy lényeges szempontok hangzottak el. Egyelőre az SSPX halogatja döntését, határozottan nem nyilatkozik arról, hogy a nekik átadott vatikáni állásfoglalásra hogyan reagálnak. Elutasításról szóló hírek megjelentek, majd cáfolták ezeket.

@matthaios:
Belegondoltam, hogy milyen érdekes is ez. Feslőbb szinteken, nyilván a legnagyobb körültekintéssel és teljes diszkrécióval értelmezési viták folynak.

Lent a végeken a pap meg nem vitázik csak értelmez, mindenhol másképp.

Az egyik templomban az egyik srác ministrált. Miután élettársi kapcsolatot létesített, már nem ministrálhat, nem áldozhat, hanem gitáros szolgálatot ad a misén. A másik templomban egy középkorú úr ministrál, szintén élettársi kapcsolatban él, áldozik és áldoztat is a misén.

Az egyik helyen megkeresztelik a vallásukat elhanyagoló szülők gyerekeit, a másik templomban nem. És így tovább, hasonlóan az esketéseknél is, ahány hely, annyi szokás...

@m-athos:

Elnézést, hogy megszólítatlanul közbevágok, de nagyon megörültem ennek a frappáns, józan és lényeglátó összefoglalásnak, mondhatni, a "szívemből" szólt.

Különösen örülök, amikor egy keleti rítusú katolikus részéről hallható ilyesfajta vélemény. A keleti katolikusok egyházak liturgikus, egyházfegyelmi, stb. rendjét ugyanis nem igen érintették a zsinathoz köthető újítások, emellett a zsinat utáni nyugati egyházban általában úgymond a hagyományosság mintájaként tekintenek rátok, illetve a nyugati tradicionalisták is nagyon gyakran emlegetnek benneteket pozitív, követendő példaként: összefoglalva, titeket tehát nem igazán lehet mindenféle hagyománytörő, modernista elhajlással vádolni.

Én is úgy látom, bár első hallásra persze valószínűtlennek tűnik, hogy manapság egyre divatosabbá válik a zsinat és az ún. liturgikus reformok, valamint a jelenlegi egyházi vezetés, a különféle egyházi méltóságok, a jelenlegi tanítóhivatal rendkívül éles, gyakran minősíthetetlen hangú bírálata, ezek legitimitásának megkérdőjelezése, gyakran a legképtelenebb, és legpimaszabb vádakkal is vegyítve, elmenve gyakran akár a szabadkőművesség, vagy egyenesen a sátánizmus rágalmáig is. Úgy vélem, csalóka, felületes látszat, hogy az Egyházban az eretnek, felforgató, liberális modernista erők vannak elsöprő túlsúlyban, akik miatt az hatalmas veszélybe, válságba került, és akiktől egy maroknyi, a gonosz úton járók által elnyomott, de annál igazabb hitű, hagyományhű katolikusnak kellene megvédenie azt. Mindez inkább csak a tradicionalisták hangzatos propagandája, amivel a hagyományokat kereső, az archaizmus, a régi formák iránt vonzódó, ugyanakkor értékválságba került, a világi élet modern, szekuláris modelljében csalódott embereket nagyon-nagyon könnyen meg tudnak nyerni maguknak, legnagyobbrészt valóban fiatalokat. A szofizmákra épülő retorika így hangzik: "nézd, mi az eredeti, patinás,kétezer év katolicizmusa által tökéletessé érlelt receptet adjuk neked, miért érnéd be különféle ócska, mindenféle kétes eredetű szellemi áramlatok által mesterségesen létrehozott, modern hamisítványokkal, melyet ezek a hithagyó zsinatosok nyújtanak?". (Arra a jelenségre bővebben már ki sem térnék, hogy a keményvonalasabb tradicionalisták gyakran miféle, néha már szintén eretnekségnek számító tanításokat kívánnának a hagyomány címszava alatt az Egyházba csempészni: egyházképüket, kegyelemtanukat, rigorista erkölcstanukat, fundamentalizmusukat stb. szemlélve nézeteik sokszor pl. a janzenistákhoz hasonlítanak kísértetiesen.)

Tulajdonképpen a XX. század első felében egyébként már elítélt integrizmus újraéledéséről van szó. Az Egyháznak mindkét szélső, túlzó irányzattal szemben meg kell védenie magát, nem csak az ún. modernista-progresszivista, minden eddigi, szilárd értéket felbomlasztó újítóktól. Ellentétben a XX. század és a korábbi idők szokásaival, a jelenlegi tanítóhivatal általánosságban nem az elítélő, kiközösítő, dorgáló gyakorlatot és formulákat alkalmazza (melyet egyébként én személy szerint valamelyest üdvözlök), mely gyakorlatot a tradicionalisták szemszögéből inkább megbecsülni kellene, mint kárhoztatni. Az integrizmust annak idején elítélő XV. Benedek pápa nem kezelné őket ilyen elnézéssel, mint a mai utódok.

@m-athos:

Sok mindenben igazad van. Ezek részben az egyházi "csináld magad" mozgalom eredményei. Szerintem ez a mozgalom a görögöknél nem annyira elterjedt.

@türkiz:
a cedakah héber kifejezés tulajdoképpen helyteleneül fordítják adakozásnak, eredeti jelentése szerint inkább a jótékonykodás lenne a megfelelő.
A zsidó hagyományok szerint nettó bevételeink 10%-át kell félretennünk adakozás céljára. Hitünk szerint ugyanis Isten bankárai vagyunk. Ő ad nekünk pénzt, aminek egy részét saját felhasználásra kaptuk, a többit pedig szét kell osztanunk adományként.
Isten adakozókból és adományozottakból álló világot teremtett. S bár minden teremtményéről gondoskodik, ezt a gondoskodást úgy szervezte, hogy az adományozottakról az adományozók pénztárcáján keresztül visel gondot.
Az “adományozás” luxusnak számít gazdasági válság idején, és ez az első olyan kiadás, amiből visszaveszünk nehéz időkben. A cedakah viszont (a szóban forgó 10%) soha nem is volt a miénk, s eljuttatni azokhoz, akinek szánták, igazán nem jelenthet luxust. Ez alól csak azok kivételek, akiknek épp annyi pénzük van, hogy legalapvetőbb szükségleteiket ki tudják belőle elégíteni, semmivel sem több.

@türkiz:
Maimonidész meglátása szerint 8 szintje van az adakozásnak, mindegyik egy fokkal jobb, mint az őt megelőző szint.
A legfelső szint az, amikor támogatunk egy másik zsidót. Ajándékot vagy hitelt adunk neki, közös vállalkozást indítunk, munkát találunk neki, hogy annyira megerősödhessen, hogy többet ne kelljen mástól függenie.
Eggyel alacsonyabb szinten helyezkedik el az, amikor úgy adakozunk, hogy nem tudjuk, hogy pontosan ki kapta adományunkat és az, aki adományt kapott, nem tudja, hogy kitől. Azért, mert ez kizárólag mennyei célokat szolgál. Ez olyan, mint a titkos kamra, ami a Szentélyben volt. Itt a tehetősek titokban adhattak és a rászorulók titokban profitálhattak ebből. Manapság a jótékonysági szervezeteknek adott adományok hasonlítanak a legjobban ehhez a típusú adományozáshoz. Viszont csak akkor adjunk jótékonysági szervezetnek, ha tudjuk, hogy az, aki az adományokat kezeli, megbízható, tisztességes ember, aki jól meg tudja ítélni, hogy ki a valóban rászoruló.
Ez alatti szinten helyezkedik el az adakozásnak az a szintje, amikor tudjuk, kinek adunk, de az, akinek adtunk, nem tudja, hogy kitől kapta az adományt. Bölcseink gyakran járták körbe a környéküket titokban és hagytak pénzt a szegényeknél. Ez a megoldás akkor jó, ha a jótékonysági szervezet adminisztrátora nem megbízható.
Eggyel lejjebbi szinten az adakozásnak az a formája van, amikor az adakozó nem tudja, hogy kinek ad, de aki kapja az adományt, az tudja, hogy kitől kapta. Régi időkben a tehetősebbek aprópénzt szoktak varrni a kabátjaikba, majd azt a vállukra vetni, hogy a szegényebbek anélkül vehessék ki onnan az aprópénzt, hogy szégyenkezniük kelljen emiatt.
Ez alatt az a szint áll, amikor egy koldusnak a kezébe adjuk adományunkat, de még azelőtt, hogy ő megkérne minket erre.
Ez alatti szinten az áll, amikor azután adunk egy koldusnak pénzt, hogy ő megkért rá minket.
Eggyel alábbi szint az, amikor nem ad valaki eleget, de azt örömmel, mosolyogva adja.
A legalsó szint pedig az, amikor nem önként adakozik valaki.
hagyomanyaink.blogspot.com/2010/10/az-adakozas-8-szintje.html

@Izrael misztériuma: Tudod, én a jótékony szeretetben hiszek :) Volna olyan szint saját belátásod szerint, amikor valaki önmagát úgy adja a másiknak, hogy ott "már nem önmaga él önmagában"? (Vissza Pálhoz és S. Weilhoz!)
A fizikai értelemben vett szegénység (kiscsirke) nem több a lelki szegénységnél, ahogy a lelki szegénység sem az előbbinél! Bármelyik irányú hangsúlyozása pl. a szegénységnek, csak arra jó, hogy elterelje a figyelmünket arról az egyről, hogy Ő van jelen a felebarátomban és a világ szépségében (SW) és nem én. Ha a megélt lelki szegénységemet magasztalom, az csak rólam szól, ha a megélt szegénységemet, nélkülözésemet hansúlyozom, ez is ugyanaz az önsajnálat, ami rólam szól.
Hogyan élhetem meg jól a szegénységemet? Ha a kettőt igyekszem eggyé formálni önmagamban! (Az a nélkülöző, aki nem meri lelkileg is megélni az állapotát, ellenszenves a számunkra (követelező, passzív...), az a szerzetes, aki csak lelki szinten éli meg a szegénységét, nem hiteles a számunkra (egocentrikus, egoista...). A szegénységet illetően mindössze erre szerettem volna felhívni a figyelmet.

Meg aztán nem gondolom, hogy teológiai terminusok, fejtegetések, viták, a II. vatikáni zsinat nem magától értetődő kijelentései, annak szükséges magyarázatai hoznak majd valós(!) megoldást, megújulást az egyház életében.
Nem azt mondom, hogy nem szükséges mindez, csak azt, hogy nem helyettesíti mindazt, ami elől újra és újra kitér az egyház. Mint ahogy kitér @stlouisdefrance: szavai mögött meghúzódó valós probléma elől, ahelyett, hogy -elengedve a kandelábereket- továbbgondolná, mi van mindennek mélyén (off).

nem gondolom, hogy lenne valódi felelőse azoknak az eseti vagy strukturális a problémáknak, amelyek itt felszínre kerültek. Azt sem gondolom, hogy ezek lelkiismeretlenségre, mulasztásra vagy hibákra lennének visszavezethetőek. Azt gondolom, hogy a hívek, a papság és a főpapság teljesen szükségszerűen ilyenek, nem is lehetnének másmilyenek.

2000 év alatt már mindent végiggondoltunk és megtárgyaltunk, mindent, az összes lehetséges szinten és fórumon. és soha nem változott semmi. csak arculatváltások történtek, kozmetikázás.

Ennek okát saját tanainkban látom, tehát éppen abban, amiből egy jotányit sem szabad engedni. Van nekünk egy Szentírásunk, amit egy Szent Hagyomány által értelmezünk, és intézményi szinten egész egyszerűen az jön ki belőle, amit mind ismerünk. hivatkozom a 2000 évre, a megszámlálhatatlan történelmi jelentőségű mozgalomra és egyéni példamutatásra, amikor azt merem mondani, hogy szükségszerűen. A legjobb szándék ellenére is.

csak egy példa: ha feltesszük, hogy a meglévő szélsőséges centralizmus Istennek tetsző (és miért is ne lenne az, hiszen ott a Kősziklás mondás, Szt. Gergely és még annyi minden) akkor kellemetlen dolgokat kell belátnunk . mert akkor technikai okokból Isten cinikus egoistákat akar felső szinten (bizonyos adottságok elengedhetetlenek bizonyos feladatok végzéséhez), személyes hibákban gazdag paprikajancsikat középszinten (hogy arra menjen a hajó amerre a központ kormányozza) és megaláztatásokat jól tűrő szívós és szerény embereket mikroszinten: tehetséges de naív lúzereket, hogy legyen, aki dolgozik és fenntartja a látszatot.

ez a másik oldala annak, amit egyébként a legjelentősebb katolicizmus mellett szóló pro érvnek tartunk. az orthodoxiára törekvés egyszerűen konzerválja a defekteket.

2000 év után már nem lehet mást tenni, mint hinni és remélni, hogy ez valami földi értelem számára beláthatatlan okból így van rendjén. sajnos ez az egész helyzet engem olyan mértékben emlékeztet arra a folyamatra, amin a kommunista mozgalom végigment, hogy őszintén szólva néha ez eléggé nehezen megy nekem.

@türkiz: az ehhez a topichoz való hozzájárulásod számomra a blog történetének egyik fénypontja.

@stlouisdefrance:

'2000 év után már nem lehet mást tenni, mint hinni és remélni, hogy ez valami földi értelem számára beláthatatlan okból így van rendjén. sajnos ez az egész helyzet engem olyan mértékben emlékeztet arra a folyamatra, amin a kommunista mozgalom végigment, hogy őszintén szólva néha ez eléggé nehezen megy nekem.'

Ha az lenne az Egyház, amilyennek leírod, rögtön kilépnék belőle. Nincs akkora hitem, hogy ilyen mértékű irracionalitást elfogadjak. Akkora hitem azonban még van, hogy másnak lássam az Egyházat, mint amit itt leírsz.

Hogyan is volt ez Jézus korában a zsidóság körében?
Ha egy szűkölködő adományt ad a napi perselybe, ahová a szegények részére általában adakoznak, vagy a hetiperselybe, ahová a város szegényei részére adnak, adományát elfogadják, - de ha nem ad, nem kötelezik arra, hogy adjon...
Akinek kenyérre van szüksége, annak kenyeret adnak, akinek tésztára van szüksége, annak tésztát adnak, akinek pénzre van szüksége, annak pénzt adnak...
Ha valaki kijelenti: Nem akarom, hogy mások tartsanak el - kímélettel kell lenni iránta. Úgy kell adni neki, mintha kölcsönt kapna és a kölcsönt később ajándéknak kell nyilvánítani. Először ajándékként ajánlják fel az összeget, de ha ajándékot nem akar elfogadni, úgy kölcsönként adják. Esetleg zálogot is kérhetnek tőle, hogy önérzetében ne legyen megbántva.
Az őskeresztények szeme előtt ez a minta lebegett, amikor kialakították saját jótékonysági rendszerüket, amely példásan gondoskodott az elesettekről, özvegyekről és árvákról egyaránt. A kereszténység mintegy alternatív társadalomként működött az élősdi és velejéig korrupt római adminisztáció ellenében. Sajnos, a konstantini fordulat ezt az alulról jövő, és egymás iránti szolidarításon alapuló önszerveződő képességétől fosztotta meg a kereszténységet, ami már csak szép emlék csupán...

írtam én mindezt vagy három éve ugyanezen a blogon...
"A kereszténység mintegy alternatív társadalomként működött az élősdi és velejéig korrupt római adminisztáció ellenében."
a kereszténységnek, ha csak nem akarja megtagadni alapítóját Jézus Krisztust, akkor ma is alternatív társadalomként kellene működnie a velejéig rohadt, korrupt (és a végletekig cinikus) mai világunkban is, más kiút nincs...
hogy ez a látomás megvalósulhasson helyre kell állítanunk az alulról jövő, és egymás iránti szolidarításon alapuló önszerveződő közösségek becsületét...
a római katolikus egyház rendszerelméleti szempontból túlságosan nagyra nőtt, ezért működése átláthatatlan és nem egyszerűen strukturális reformokra szorul, hanem vissza kell térnie a kezdetekhez és vegre nekikezdenie megvalósítani alapítójának látomását!

@matthaios: nem értelek. ennél sokkal nyugtalanítóbb paradoxonokkal van tele a katekizmus, miért éppen ez haladná meg a hitedet. különben meg, annyi próbatétel elé állít minket az Úr, miért éppen ez hiányozna? nem kérnénk Tőle, hogy "ne vígy minket kísértésbe" ha amúgy nem lenne szokása próbálgatni minket.

@Izrael misztériuma: Te nálam sokkal jobban tudod, hogy az Alapító nem "látomást" hagyott hátra és hogy nem arról van szó, hogy még neki se lett volna kezdve.

@stlouisdefrance:
valahol utat tévesztettünk, mindent előlről kell kezdenünk...

@Izrael misztériuma: és utána a végtelenségig megragadnánk ott, hogy miután lerakjuk a falakat rögtön le is romboljuk őket. végül soha nem kerülne tető a fejünk felé.

általában én szoktam a legsarkosabban fogalmazni az Egyház viszonyait illetően. it goes without saying however, hogy így is milliók számára felmérhetetlen tárháza az égi kincseknek.

biztos nem merném megkockáztatni, hogy az olyan drágán szerzett örökségéből valami érték szenvedjen kárt türelmetlenségem miatt.

@stlouisdefrance:
nem a rombolásra gondoltam, hanem elsősorban a szerzetesrendek szokásos és szinte menetrendszerűen mindig újból és újból bekövetkező megújulásaira, ami sokszor ismétlődött a történelem folyamán, hogy a rend elpuhult, vissza kell térnünk az alapító atyák szigorú regulájához...
abban bizonyára egyetérthetünk, hogy a szerzetesrendek szűntelen megújulási képessége példa lehetne számunkra is, mintegy kristályosodási gócot képezve és maga köré vonva a többieket is...

@Izrael misztériuma:

Cartusia numquam reformata, quia numquam deformata.

@matthaios:
"Cartusia numquam reformata, quia numquam deformata."
A karthauzi rendet sosem reformálták meg, mivel sosem deformálódott.
(Ince pápa)

2005-ben Philip Gröning készített egy dokumentumfilmet a „A nagy csend” címmel (eredeti cim: Die Große Stille, angol cim: Into Great Silence). Ez a film a Grenoble melletti Nagy Karthauzi Kolostorban készült és az ott élő szerzetesek mindennapjait mutatja be.
A nagy csend 1.
hu.gloria.tv/?media=237331
A nagy csend 2.
hu.gloria.tv/?media=237418

bocsánat, hogy ismét ezt ajánlom, de annyira hiteles portré...

@Izrael misztériuma:

Kösz. Ismerem. Én is ajánlom.

@türkiz:
"Volna olyan szint saját belátásod szerint, amikor valaki önmagát úgy adja a másiknak, hogy ott "már nem önmaga él önmagában"?

nem csak Szent Pállal és Simone Weillel esett meg, hanem mindnyájunkkal megtörténhet, főleg, ha az ember imádságos életet él és hallgat a szíve sugallatára (Szentlélek?) és ilyenkor mintegy önkéntelenül is, szinte személytelenül segít a másikon, mert a rászorulóban is Krisztus arcát látja...
velem is megesett már ilyen, és utólag erősen csodálkoztam, hogy ez vajjon én voltam-e vagy valami rajtam kívülálló ismeretlen erő segített-e, de az eredmény szempontjából ez tökéletesen mindegy...

@Izrael misztériuma: "...velem is megesett már ilyen..." - Naná! Én Istenem, fel sem merült, hogy nem!
(Valójában ez nem kérdés volt, csak nyomaték. Nyomaték arra, amit feltételeztem mindketten hiszünk, azaz hogy -magától értetődően- VAN!... Annyira sajnálom, hogy nem voltam világos. Mentségem: nagyon pörgős nap van mögöttem. Bocsánatot kérek, ha megjárattalak volna, teljesen üres köröket kényszerítve rád! )

@türkiz:
bocsánat, hogy megint önmagamat idézem, de ez talán jobban megvilágítja a fenti mondandómat és talán kicsit életszagúbb is...

Két évtizede éppen munkanélküli voltam, így hát sok szabadidőm volt, és jó sorsom egy Kolostorba vetett, ahol befogadtak, és hónapokat tölthettem böjtben és imádságban. A Közösség a Gondviselésre hagyatkozott, amikor már nagy volt az ínség, akkor az imádság mindig meghozta az eredményt. Az Úr mindig küldött valami adományt, hogy szűkösen megélhessünk. Felhalmozásra nem jutott, Isten kegyelméből éltünk, egyik napról a másikra. Ha rászoruló kopogtatott, mindig adtunk neki a sajátunkból: ingyen kapjátok, ingyen is adjátok… Ha pénzhez jutottunk, a tizedet félretettük, és elküldtük a nálunk is szegényebbeknek.
Úgy hozta a Sors, hogy mindenből kifogytunk, és más megoldás nem lévén felkerekedtem Budapestre. Egy retúr buszjegy ára volt az összes vagyonunk. Kora reggel a szomszéd faluba gyalogoltam, ahonnan indultak a fővárosi buszok. Útközben a Rózsafűzért imádkoztam, és éreztem jó napom lesz. A megállóban egy fekete ruhás, kétségbeejtő kinézetű öregasszony várakozott, fogatlan volt, a nyála csurgott, a végtagjai kicsinykét remegtek is: Fiatalember, nem tudna-e egy kis pénzt adni nékem, kenyérre kéne – mondta. Még soha nem adtam senkinek alamizsnát, és már vettem egy levegőt, hogy lerázzam magamról, amikor tekintetünk találkozott. Végtelen reménytelenség és szomorúság áradt belőle, úgy kért, hogy közben eleve meg volt győződve a sikertelenségéről. Megesett rajta a szívem, belenyúltam a zsebembe, és a visszafelé szóló jegy árát automatikus mozdulattal odaadtam neki. Azonnal hálálkodni kezdett: A Jóisten fizesse meg! Áldja meg az Isten – válaszoltam kapásból. Csak nem az új plébános úrnak tetszik lenni? – kérdezte. Közben a háttérből, mint a görög drámák kórusa odahallatszott az irigy szemlélődők pusmogása: Na még ilyet, mért adott neki, úgyis megy a kocsmába, és italra költi. Az egész történés számomra teljesen spontán zajlott, mintegy kívülállóként figyeltem az eseményeket: az elesettben Jézus arcát láttam, és a bennem élő Jézus volt, aki segített. A bizonyosság érzésével szálltam fel a buszra, kérésem máris meghallgatásra talált odafönn. Aki kér, annak adatik, a ti Mennyei Atyátok gondoskodik rólatok, mert mennyivel különbek vagytok az Ég madarainál…

@Izrael misztériuma: "A Közösség a Gondviselésre hagyatkozott...Felhalmozásra nem jutott, Isten kegyelméből éltünk, egyik napról a másikra..."
Felkeltetted az érdeklődésemet! (Ha megosztható, privát megküldenéd, melyik közösségről van szó?)
Magam fél évig éltem egy olyan monasztikus rendben, mely a hívek adományaiból tartotta fenn magát, de mindarról, hogy egyszer is nélkülöztek volna, nem volt tudomásom.
Köszönöm mindazt, amit megosztottál!

off: Most kaptam egy kérést az arlói ferences nővérektől. Elromlott a kályhájuk abban a nagyobbacska helységben, ahol a cigány gyerekekkel foglalkoznak (játék, hittan, tanulás, tehetséggondozás és felnőttképzés helyszíne). Szükségük lenne egy fatüzeléses kályhára. (vaskályha, kandalló stb. ,). Ha esetleg tudna valaki segíteni irjon nekem egy email, vagy direkt a nővéreknek: szfkisnoverei.communio.hu/index.php

@türkiz:
"Tudod, én a jótékony szeretetben hiszek :)"

az irgalmas szamaritánus pontosan diagnosztizálja a szerencsétlenséget és amint fölmérte a szerencsétlenséget nem tud nem segíteni...
de ez fordítva is igaz: aki valóban bajban van, nem tűr meg jótékonykodást...
a jótékonyság nem jótékonykodás...
Pilinszky interjú 6/8 - Simone Weil
www.youtube.com/watch?v=b8Px0HbBjk4&feature=share

@Izrael misztériuma: Hu! Nehezen szólalok meg... Ekkora megajándékozottságban, megérintettségben évek óta nem volt részem!!!!! (Minden túlzás nélkül.)
Nem egyszer tapasztalhattam már meg, hogyan találod meg egyikünket, másikunkat egyik percről a másikra ezen a fórumon... most azonban ez több, mint amit szavak nélkül elviselek.
Kicsit mezítelenül érzem magam. Még ha van is úgy, hogy a meztelenség öltöztet, a hiány túlcsordul (...) amiként a csend. Ennél közelebb nemigen lehetne ember emberhez, én az énhez, Isten Istenhez.
Kicsit megrendülve ülök itt... sok mindent pörgettél elém... (...)
Ünnep lett a mai napom! Ha Tőle is kaptam, de általad! KÖSZÖNÖM!

Szívből ajánlom a linket!

@korizoli: Rettenetes, hogy a valóságot sosem ismerjük meg a tényektől. (Rilke)
"Áldjon meg titeket az Úr, aki az eget és a földet alkotta!" (Zsolt.)

„Élénken emlékszem arra a napra, amikor az egyik tanítványom visszalátogatott az iskolába, és a következő őszinte szavakkal lépett be a szobámba:
- Most nincsenek problémáim, kérdésem sincs Önhöz. Nincs szükségem sem segítségre, sem tanácsra, egyszerűen csak szeretnék néhány ünnepélyes percet eltölteni Önnel.
Leültünk a földre egymással szemben, s egy kicsit beszélgettünk arról, mi is történt velünk az elmúlt egy év során, a munkáról, a közös barátokról és lelkünk nyugtalanságáról. Azután, ahogy múltak a percek, lassan elcsendesedtünk. Nem kínos csend volt ez, hanem olyan csend, amely közelebb hozott bennünket, mint a múlt év sok kis és nagy eseménye. Hallottuk, amint elmegy egy autó, és valaki kiüríti a szemetet. Ám ez sem volt zavaró. A közöttünk növekvő csend szívélyes, szelíd és vibráló volt. Időnként egymásra pillantottunk, egyre jobban érzékeltünk egy jelenlétet, amely mindkettőnket átölelt. Ő szólalt meg elsőként:
- Jó itt lenni.
- Igen, jó újra együtt lenni –feleltem, s ezután megint sokáig csendben voltunk. Ahogy mély béke árasztotta el a közöttünk lévő üres teret, ő tétován így szólt:
- Amikor magára nézek, olyan, mintha Krisztus jelenlétében volnék.
Nem lepődtem meg és nem döbbentem meg, azt sem éreztem, hogy tiltakoznom kellene, hanem csak annyit tudtam mondani:
- A magában lévő Krisztus az, aki felismeri a bennem lévő Krisztust.
- Igen – válaszolta -, valóban közöttünk van.
Majd a szavak, amelyeket ezután mondott, hosszú évek óta a legnagyobb gyógyírként érték a lelkem:
- Mostantól fogva bárhova megy és bárhova megyek, a közöttünk lévő tér szent tér lesz.
Amikor távozott, tudtam, hogy megmutatta nekem, mit is jelent valójában a közösség.”
(NOUWEN)

@Izrael misztériuma:
Ez de jó! Valami ilyesminek a morzsáját már én is megéltem, és még az is milyen erős!

@bölcsésztanár:
"Megtanulni könnyezni, megtanulni virrasztani, megtanulni várni a hajnalt. Talán ezektől vagyunk emberek."
(NOUWEN)

Vianney Szent János gyakran éjjel vette a lámpáját és ment a templomba az Oltáriszentség elé, tőle tanulta egy egyszerű parasztember a falujában, aki feltünően hosszan imádkozott a templomban és megkérdezték tőle, hogy mit csinál:
„hát én nézem Őt, és Ő néz engem”
www.youtube.com/watch?v=Pnlcw1jlsck&feature=share

"Nan-in, a Meidzsi kor (1868-1912) egyik japán mestere egy egyetemi tanárt fogadott, aki a zenről akart érdeklődni. Nan-in teát szolgált fel. Teleöntötte vendége csészéjét, majd továbbra is öntötte a teát. A professzor nézte, amint a folyadék túlcsordul, és nem tudta tovább türtőztetni magát.
- Már tele van. Nem fér bele több! - kiáltott fel.
- Ehhez a csészéhez hasonlatosan - felelte Nan-in -, Ön is tele van a saját véleményével és feltevésével. Hogyan mutathatnám meg a zent, ha először nem üríti ki a csészéjét?"
(NOUWEN)

@Izrael misztériuma: Ez megint különösen tetszik!

BEFOGADÓ EGYEDÜLLÉT
A lélek egyedülléte
Az egyedüllét szó félrevezető lehet. Azt sugallja, hogy egymagunk vagyunk egy elszigetelt helyen. Amikor a remetékre gondolunk, olyan szerzetesek és remeték képe jelenik meg előttünk, akik távol eső helyeken élnek, elzárkózva a nyüzsgő világ zajától. Az idők során számos férfi és nő, akik spirituális életet akartak élni, távol eső helyekre – sivatagokba, hegyekre, erdők mélyére – vonultak vissza.
Valószínűleg nehéz, ha nem lehetetlen, a magánosságtól az egyedüllét felé mozdulni anélkül, hogy a figyelmünket elterelő világtól valamilyen módon ne húzódnánk vissza, így tehát érthető, hogy azok, akik komolyan igyekeznek előrejutni a spirituális életükben, vonzódnak azokhoz a helyekhez és helyzetekhez, ahol egyedül lehetnek, néha csak egy adott időszakra, máskor több-kevésbé folyamatosan. Ám az az egyedüllét, amely valóban számít, a lélekben való egyedüllét – s ez egy belső minőség vagy hozzáállás, amely nem függ a fizikai elkülönültségtől. A lélekben való egyedüllét kifejlődéséhez esetenként szükséges lehet az elkülönülés, szomorú lenne azonban a spirituális lét ezen alapvető jellegét a szerzetesek és remeték kiváltságának tartani. Azt az embert, aki kialakította a léleknekezt az egyedüllétét, már nem zilálják szét a környező világ legkülönbözőbb ingerei, hanem képes egy nyugodt, belső középpontból szemlélni és értelmezni a világot.
Világunk azonban nincs magányosokra és egyedül lévőkre felosztva. Szakadatlanul ingadozunk e két pólus között, és óráról órára, napról napra, hétről hétre és évről évre változunk. Be kell látnunk, hogy igen csekély befolyásunk van erre a hullámzásra. Túlságosan sok tényező játszik szerepet belső életünk egyensúlyában. Ám amikor fel tudjuk ismerni azokat a pólusokat, amelyek közt mozgunk, és kialakul fogékonyságunk erre a belső feszültségmezőre, már nem kell elveszettnek érezni magunkat, és megtalálhatjuk azt az irányt, amelybe mozdulni szeretnénk.
(NOUWEN)

@Ferdinandus: @matthaios:

Sziasztok! Pár hetes kényszerszünet után most tudok csak reagálni az általatok írottakra.

Szóval nálunk görögkatolikusoknál sem minden "fenékig tejfel". Tény, hogy összességében pozitív változások indultak meg több területen is, de ez egyben azt is jelenti, hogy van min javítani.

Egyik ilyen eklatáns példa erre a karácsonyi éjféli misék, az ún. pásztormisék problémája. Hosszú lenne taglalni, hogy hogysmint, de sok helyen római kat. hatásra kialakult, hogy Karácsony éjfélkor nem a hivatalos bizánci liturgiát végzik a bizánci ünnepi himnuszokkal, hanem karácsonyi népénekekkel. A dolog több szempontból is problémás, kezdve azzal, hogy a liturgia (mise) nem éjfélkor van, hanem 24-én vecsernye után és 25-én délelőtt. Éjfélkor virrasztási istentisztelet kéne hogy legyen, stb.

Fülöp püspök atya a bizánci hagyományokhoz ragaszkodva ezeket a pásztormiséket megtiltotta. Ugyanakkor nagy rá az igény, hiszen gyakorlatilag nemzedékek nőttek fel ezeken. De az is jellemző, hogy elsősorban azok igénylik ezeket a pásztormiséket, akik évente csak egyszer, az éjféli misére mennek el a templomba. De sokan, akik maguk nem igénylik ezeket a miséket, pont ezekre az emberekre való tekintettel pártolják a pásztormiséket, mondván, hogy ha csak egyszer is járnak évente templomba, még mindig jobb, mintha egyszer sem járnának, mert nem érzik jól magukat a bizánci rítusban.

Igazából nem tudom, hogy a püspöki tiltás óta mit változott a helyzet, nálunk mindig rendes bizánci liturgia van. Szóval ez egy jellemző példája annak, hogy milyen kihívásokra kell valamiféle választ adni egyházunknak.

A csináld magad-mozgalmak valóban talán mintha kevésbé lennének jelen nálunk. De sajnos azt viszont elég gyakran tapasztalom, hogy vallás és nemzeti hovatartozás ügyében van némi aránytévesztés, és sokan a (görög)katolikus vallást a nemzeti eszme szolgálatába állítják. Ennek aztán a legkülönfélébb megnyilvánulásai vannak, hosszasan lehetne őket sorolni.

@m-athos:

Bevallom, nem tudtam, hogy nálatok is jelen vannak bizonyos problematikus liturgiai "reformok", s így kívülállóként, ez a pásztormisés gyakorlat sem hangzik túl jól. Az alapján is, ahogyan ezt a jelenséget leírtad, tényleg csak azt lehet mondani: nem helyes, ha az évezredes hagyományokat megszakítják, mesterségesen megmódosítják és a hívek vélt, vagy valós igényeihez igazítják a liturgia formáját. Ez az elv természetesen a római rítusban is érvényes, ezt magam is teljesen elismerem, én inkább csak azzal az állásponttal nem értek egyet, mely szerint "nyugaton" ezek az átalakulások összeesküvés-szerűen, bizonyos modernista-protestáns-zsidó-kommunista-liberális-szabadkőműves-illuminátus-sátánista körök által levezényelve mentek végbe, illetve, hogy az új rítus kártékony hatású a hívek üdvösségére nézve, valamint, hogy teológiailag nézve pedig (protestáns) eretnekségeket tartalmaz. Nekem a szubjektív "problematikám" inkább az, hogy a régi liturgikus hagyományok védői _majdnem_ kivétel nélkül ezt az álláspontot vallják, azaz, mintha nem lehetne kötődni a régi hagyományokhoz anélkül, hogy ne vizionálnánk ilyesmiket.

@Ferdinandus:

A liturgikus reform igen rövid idő alatt gyökeres és óriási változásokat hozott. Ezelőtt hasonló változások egy évezred alatt történtek, tehát itt nem lehet szerves fejlődésről beszélni. Egyre többen mondják, hogy szükség van a reform reformjára. A trienti zsinat után meghagyták azokat a liturgikus változatokat (pl. domonkos, karthauzi, ambrozián, mozarab), amelyeket több mint 200 éve használtak. A liturgikus reform óta ezek sincsenek, megszünt a pluralitás. Ennek helyébe lépett az a "pluralitás", amelyet az egyes liturgiát végzők "kreativitása" hoz létre. XVI. Benedek (már biboros korában) hangsúlyozta a reform reformjának szükségességét (ld. könyvét a liturgia szelleméről). Intézkedései részben visszahozzák a régi liturgikus pluralizmust. Ez különben is jelen van azóta, hogy a katolikus Egyházon belül van bizánci (és más keleti) rítus. A latin rítus rendkívüli formájaként (forma extraordinaria) megjelent a zsinat előtti liturgia végzésének lehetősége. Az anglikanizmusból visszatérők is megtartanak sokat anglikán rítusukból. A régi rítushoz kötödők (a Summorum Pontificum motu proprio ellenére) néha gyanakvással és előitéletekkel találkoznak, sokszor összekeverik őket a zsinat után az Egyháztól (legalábbis egyházfegyelmileg) eltávolódott közösségekkel.

@Ferdinandus:
Mivel a mi közösségünkben sose volt szokás a pásztormise, ezért engem is nagyon meglepett, amikor először szembesültem vele, hogy ez mekkora probléma tud lenni másfelé.

De a kérdés nem is olyan egyszerű. Az 17. századi (re)unió után jelentős latinizációs folyamat zajlott le a gör.kat. egyházban. Ez részben spontán folyamat volt, de időnként róm. kat. szerzetesek, papok szorgalmazták is. Ilyenkor kerülnek padok a templomba, elterjed a rózsafüzér (ami mondjuk nem baj) és minden bizonnyal ez segítette elő a pásztormisék kialakulását, terjedését is. Ez a folyamat gyakorlatilag egészen a 20. századig tartott. Persze területenként eltérő intenzitással.

De lehet, hogy a dolog nem is a róm. kat. rítussal és a latinizációval van összefüggésben, hanem a népi vallásosság egyik gyöngyszemével. Néprajzi kutatások szerint századokkal ezelőtt szokás volt, hogy az amúgy templomba nem igazán járó pásztorok az éjféli misére azért elmentek, méghozzá dudával, és dudaszó kisérte a misét. Több helyen még évtizedekkel az utolsó dudás halála után is az éjféli misén duda-imitációt játszott a kántor a harmóniumon. A vallásos népénekek jelentős hányada is a duda-nóta csoportba sorolható.

Én maximálisan a bizánci liturgiát támogatom, ugyanakkor a népi vallásosságnak is számtalan értéke van, amit kár lenne veszni hagyni.

Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan tényleg ezt érzik sajátjuknak, a bizánci liturgia nagyon idegen számukra. Több generáció lesz, amíg "visszaszoknak" a saját eredeti liturgiájukhoz.

Tulajdonképpen ez is az inkulturáció speciális esete - vagy kéne, hogy az legyen. Valamelyik évben Pécsett a Székesegyházban láttam az adventi programsorozat keretében egy ilyen dudás pásztormisét. Persze pap nélkül, csak népzenészekkel.

Az írásoddal mindazonáltal alapvetően egyetértek, a "hagyományőrzőket" és a "szabadkőműveseket" illetően.
:-)

@matthaios:

Köszönöm válaszodat, egyetértek veled. Én is belátom, hogy a szóban forgó változások nem igazán tekinthetők szervesnek, másfelől viszont ez egy sereg további kérdést vet fel. Hogyan lehetséges, hogy a főpapság (köztük több pápával) félrevezesse a rájuk bízott, gyanútlan híveket egy hamis, méltatlan liturgiával? Hogyan lehetséges, hogy az egyházi vezetők, a püspöki karok, stb. által engedélyezett gyakorlat Isten előtt mégis "megengedetlen" maradjon, hol marad tehát az "oldás-kötés" hatalmának elve? Hiszen nincsen úgymond közvetlen kapcsolatunk Istennel, hanem Isten az Ő szolgálatára felszentelt, közvetítő szereppel rendelkező személyeken keresztül üzen/parancsol/engedélyez nekünk. Isten éppen azokat engedné a sátán által teljesen félrevezettetni, megvakíttatni, akiken keresztül a hívek tudomást szerezhetnek rendeléseiről? Vajon engedné, hogy a kegyelmét közvetítő csapokat a sátán kedvére elzárhassa-nyitogathassa, és, hogy a tanítás hirdetésére szolgáló szócsöveket is éppen ő fújja? Hol marad az Egyházat a hierarchia felső szintjeinél foga vezető, az azt éltető Szentlélek? Ahogyan Kovács Ervin Gellért atya is megállapítja a középkor védelmében (igen.hu/agytakaritas/1685-a-liturgia-nem-csinald-magad-mozgalom.html), nem lehetséges, hogy a Szentlélek időnként magára hagyja az Egyházat, más időkben pedig újra előbukkanjon. Ez alól csak a II. Vatikáni Zsinat utáni kor volna egyedüli kivétel?

Nehéz meghatározni a két, egymással szembemutató ellenvetés közötti szintézist. (A kérdéseim természetesen nem "költőiek", és nem is provokációnak szánom őket.)

egy kis multikulti a katolikus világból, elég nehéz lesz követni őket:
szír orthodox (jakobita) vallású emberek egy csoportja az indiai kerala államban katolizált majd az üldözések elől és a jobb élet reményében az USA-ban telepedtek le, miközben régi hagyományaik és szertartásuk nagy részét továbbra is megőrízték...

MALANKARA CATHOLIC NEW EXARCHATE INUSA PART A
www.youtube.com/watch?v=UD3Z6cRlWX0&feature=related

@Ferdinandus: Még egy gondolat a korábbiakhoz: a dudazenés pásztormisék természetesen sosem voltak hivatalos liturgikus formák, sem Trient előtt, sem utána, sem nyugaton, sem keleten. Ennek ellenére nem hinném, hogy Istennek kevésbé tetszőek lettek volna, mint a hivatalos formák. Mint ahogy a népi archaikus imádságokat is ugyanúgy meghallgatja a Teremtő, mint a szentek azóta már "kanonizált", eredetileg magánjellegű imáit.

Persze a dolog megítélése nagyfokú óvatosságot igényel, és ez kapcsolódik @matthaios: felvetéséhez, illetve a belinkelt cikkhez is: hol a határ?

Mi az, ami még belefér a pluralizmusba, és mi az a a változtatás, ami már nem? Nyilván ez már nem:
hetivalasz.hu/itthon/a-palosok-nem-taltosok-20907/?cikk_ertekel=1&ertekeles=1

A trienti liturgiával kapcsolatban pedig az a baj, hogy sok körülötte a félreértés. Erről természetesen nem a liturgia tehet. :-)

Sokan úgy tekintenek rá, mint "Az" eredeti katolikus liturgiára. Pedig nem az, sokkal inkább egy tipikusan barokk szellemi (úgy is mint spirituális) "termék". Én személy szerint nem érzem azt a rokonságot a bizánci liturgiával sem, amire Gellért atya a cikkben utal. Pontosabban nem érzek nagyobb rokonságot, mint a reform utáni liturgiával kapcsolatban. Sőt! Nyelvi szempontból pont az ellenkezője igaz.

Azt is kevesen tudják, hogy a nyugati rítusban a szembemisézés az ősibb forma, mondhatjuk úgy is, hogy ez "Az" eredetei katolikus. A háttal misézés csak nem sokkal az első ezredforduló előtt jelenik meg, de még sokáig párhuzamosan gyakorolják a kettőt. Talán emiatt is volt szükség a trienti liturgikus reformra, hogy egységesítsék a gyakorlatot.

@Ferdinandus:

'Hogyan lehetséges, hogy a főpapság (köztük több pápával) félrevezesse a rájuk bízott, gyanútlan híveket egy hamis, méltatlan liturgiával? '

A liturgia nem vált hamissá és méltatlanná. Ez már csak azért sem lehetséges, mert pédául a szentmise dogmatikai tartalma a liturgia változásával nem változott. Az történt mindössze, hogy ezen a dogmatikai tartalmakat néha a régi szertartások plasztikusabban fejezték ki mint a reformáltak. A megoldás sem az, hogy visszaállítsák az egész Egyházra kötelezően az 1962-es liturgikus könyveket. A reformált liturgiában is meglevő lehetőségeket tudatosabban kellenne használni. (Ilyen lenne a római kánon sűrűbb használata, a gregorián sűrűbb használata stb.) A reformált liturgiára is olyan előírások vonatkoznak, amelyek nem szeghetőek meg a miséző pap kénye-kedve szerint. Az is például egy tévhit, hogy a szembemiséző oltár használata kötelező része a reformált liturgiának. A sort még lehetne folytatni. Az 1962-es liturgia újbóli használata sok szempontból megtermékenyítőleg hathat a reformált liturgia használatára is.

"Mi az, ami még belefér a pluralizmusba, és mi az a a változtatás, ami már nem? Nyilván ez már nem:
hetivalasz.hu/itthon/a-palosok-nem-taltosok-20907/?cikk_ertekel=1&ertekeles=1

Íme az igazság Árva Vince atyával kapcsolatosan!

www.dobogommt.hu/dobogo/irasok.php?id=20050101092846&nev=Egy%E9b

@m-athos:

'A trienti liturgiával kapcsolatban pedig az a baj, hogy sok körülötte a félreértés. Erről természetesen nem a liturgia tehet. :-) Sokan úgy tekintenek rá, mint "Az" eredeti katolikus liturgiára. Pedig nem az, sokkal inkább egy tipikusan barokk szellemi (úgy is mint spirituális) "termék". '

Kezdjük azzal, hogy nincs is olyan, hogy „trienti” liturgia. Ez akkor létezne, ha a trienti zsinattal kapcsolattban lejátszódott volna egy „liturgikus reform”. Ehelyett az történt, hogy V. (Szent) Piusz rendeletére elkészült 1570-ben a Missale Romanum (és a Breviarium is). Ez rögzítette a nyugati liturgikus hagyományt. Az 1570-es misekönyvben a barokk kornak nem sok nyoma van. Ez nyilvánvalóvá válik, ha csak egy pillantást is vetünk a szövegekre. A latin liturgikus stílust jobban jellemzi a tömörség, visszafogottság, egyszerűség. Ennek „mesterművei” például a vasárnapi könyörgések, amelyek a barokktól sok-sok fényévnyi távolságra vannak. Nem vagyok liturgiatörténész, de úgy tudom, hogy nem sok új szövegek került ebbe a misszáléba. (Ellentétben például a liturgikus reformmal, ahol szinte „futószalagon” készültek új szövegek, új perikópa-beosztás, naptár stb.)

'a nyugati rítusban a szembemisézés az ősibb forma'

Az újabb liturgiatörténeti kutatások nem feltételenül erősítik meg ezt az állítást. Ajánlanám a témával kapcsolatban Luois Bouyer Épitészet és liturgia című kis könyvecskéjét (Agapé 2000).

@matthaios:
"Kezdjük azzal, hogy nincs is olyan, hogy „trienti” liturgia" - Ehhez képest egyre több híve van :-)

Ez jól példázza, hogy mi is itt az egyik legnagyobb baj: a tájékozatlanság.

A hitoktatás kimerül a három Isteni Személy, a Hét Szentség és a Tízparancsolat ismertetésében. Na jó, most persze túloztam, de például liturgikáról és szimbolikáról alig, keresztény kultúrtörténetről pedig egyáltalán nem esik szó.

Ez a torz szemlélet nem csak az oktatást, hanem a médiát is jellemzi. A katolikus média visszatérően foglalkozik az abortusszal, a pedofil-vádakkal, a házasság előtti nemi élet tilalmával és a papi cölibátus szükségességével - csupa szexuális témával, mintha bulvársajtó lenne.

De például (hogy a vesszőparipámat említsem) a munkások bérének tömeges visszatartásáról aktuálisan nincsen mondanivalója az egyházunknak és a katolikus médiának.

Ugyanígy, ezek a liturgiai kérdések bármennyire sokakat foglalkoztatnak, és mindenkit érintenek, nem válnak közbeszéd tárgyává. És itt már nemcsak a média felelősségét firtatom, hanem az egyértelmű hivatalos iránymutatást is hiányolom püspökeink részéről. (Bár pont a mieink, Fülöp és Atanáz, ez alól kivételek.)

Miközben ezek szerint ugye elvileg nincs is trienti liturgia, ennek ellenére a trienti liturgia a "kódolt anti-vatikanizmus" szinonímájává vált a katakombák rejtett világának jelbeszédében.

Az újabb konkrét infókat pedig ismételten köszönöm. :-) A barokkot viszont nem szövegileg gondolom, hanem inkább a "teatralitást" tekintve, de erről hosszú lenne így hirtelen, főleg ha még a bizánci lelkiséggel is össze akarnám vetni, amely szintén "teátrális", de teljesen másképp.

@m-athos:

Köszönöm az érdekes adalékokat a bizánci liturgia sajátosságairól! Liturgiatörténeti ismereteim korlátozottsága okán most nem kívánnék (sem "pro-", sem "kontra-") állást foglalni az ún. "trienti" miserítus (tehát a Szent V. Piusz-féle Misekönyv) és a barokk kor hatásainak kérdésében, annak ellenére, hogy nagy érdeklődéssel, kíváncsisággal vagyok a téma iránt.

@matthaios:

Ez egy valóban józan és kiegyensúlyozott álláspont, illetve megoldási javaslat. Talán (és én is ezt tartom valószínűnek) az Egyház is ezen irányban fog elmozdulni. Úgy vélem, XVI. Benedek pápa is hasonló álláspontot képvisel, mely egyben kevésbé drámai, kevésbé fordulatos, kevésbé radikális, mint ahogyan azt sokan elvárnák. Az ilyesfajta mértékletesség nem törvényszerűen a langyos megalkuvás jele.

@m-athos: "Ez jól példázza, hogy mi is itt az egyik legnagyobb baj: a tájékozatlanság.

A hitoktatás kimerül a három Isteni Személy, a Hét Szentség és a Tízparancsolat ismertetésében. Na jó, most persze túloztam, de például liturgikáról és szimbolikáról alig, keresztény kultúrtörténetről pedig egyáltalán nem esik szó."

Igen a tájékozatlanság óriási. Attól hogy Te nem tudsz valamit, vagy valamiről az nem jelenti azt hogy nem létezik. A hazai hitoktatás nem ilyen primitív mint amilyennek láttatni szeretnéd.

@m-athos: "De például (hogy a vesszőparipámat említsem) a munkások bérének tömeges visszatartásáról aktuálisan nincsen mondanivalója az egyházunknak és a katolikus médiának."

Ez nem így van.
Katolikus Egyházunk határozottan kiáll a munkások jogai mellett. Bizonyítja az Egyház társadalmi tanítása.
Kormányunk pedig soha nem engedné, hogy a munkások bérét tömegesen visszatartsák, hiszen alkotmányunk világosan kifejti, hogy az emberi becsületet alapja a munka.

@uszo:
"A hazai hitoktatás nem ilyen primitív mint amilyennek láttatni szeretnéd."

Pont az, hogy nem ilyennek szeretném látni, mint amilyen jelenleg.

A római katolikusok jelentős része azt sem tudja, hogy a görögkatolikus és a görögkeleti nem ugyanaz. Számtalanszor tapasztaltam.

És akkor még azt szóba sem hozom, hogy mi a különbség a malabár és a malankár között. Mutass egy olyan hittan-könyvet, amiben ez benne van.
De komolyan várok tőled ide egy linket!

"Katolikus Egyházunk határozottan kiáll a munkások jogai mellett."
Ide is kérnék egy linket. A gugli azóta nem talál, amióta van internet.

"Kormányunk pedig soha nem engedné..."
Eddig még mindegyik engedte. A mostani is. Lásd tűzoltók veszélyességi pótléka, nővérek műszakpótléka, orvosok ügyeleti díja, és ez még csak a közszféra. Mezőgazdasági alkalmi munkások és építőipari feketemunkások helyzete még rosszabb. Ez utóbbi kettő kb. egymillió főt tesz ki.

Nem tudom, hol élsz te, de abban a témában, hogy Magyarországon milyen közállapotok vannak, szívesen állok a rendelkezésedre.

@uszo: "Katolikus Egyházunk határozottan kiáll a munkások jogai mellett...
Kormányunk pedig soha nem engedné, hogy a munkások bérét tömegesen visszatartsák, hiszen alkotmányunk világosan kifejti, hogy az emberi becsület alapja a munka."
- Te Jóég, erre sürgősen aludnom kell!

@türkiz: "- Te Jóég, erre sürgősen aludnom kell!"

Köszönöm. Ez jól esett :)) Üdítőek a józan következetes kritikai érzékkel megáldott emberek.

@m-athos: "A római katolikusok jelentős része azt sem tudja, hogy a görögkatolikus és a görögkeleti nem ugyanaz. Számtalanszor tapasztaltam.

És akkor még azt szóba sem hozom, hogy mi a különbség a malabár és a malankár között. Mutass egy olyan hittan-könyvet, amiben ez benne van.
De komolyan várok tőled ide egy linket!"

Az ekkléziológia tanítása a gyerekek életkorához alkalmazkodik. Általános iskolában tényleg nem kell tudni mi a különbség a különféle pl. malabár meg az akármilyen rítus között. Majd később. Vannak ennél fontosabb dolgok. Linket nem küldök mert a tárgyat nem a wikiből tanítják.

"Katolikus Egyházunk határozottan kiáll a munkások jogai mellett."

Ide is kérnék egy linket. A gugli azóta nem talál, amióta van internet."

Aki jár középiskolás hittanra az találkozik a szociális enciklikákkal tanulmányaiban, hall az Egyház társadalmi tanításáról, mert azok se a gugliból tanulnak.
Neked se onnan kéne, mert akkor legalább kb. tudnád mit keress és találnál is.
Egy a sok közül: Keress rá Centesimus annus és olvasd el.
Vagy, www.hrportal.hu/c/beran-ferenc-ujra-kell-gondolni-a-munka-fogalmat-20080514.html
Beran az erkölcsteológia egyik igazi tekintélye, szerzetesek, teológusok, papok sokasága kerül kapcsolatba szellemiségével tanulmányai során.

@m-athos: "Kormányunk pedig soha nem engedné..."
Eddig még mindegyik engedte. A mostani is. Lásd tűzoltók veszélyességi pótléka, nővérek műszakpótléka, orvosok ügyeleti díja, és ez még csak a közszféra. Mezőgazdasági alkalmi munkások és építőipari feketemunkások helyzete még rosszabb. Ez utóbbi kettő kb. egymillió főt tesz ki."

Örülök a megvilágosodásodnak nézd vissza a tárgykörben előzőleg tett hozzászólásaidat.
Vagy akkor csak a vita kedvéért vitatkoztál nem is meggyőződésből?

@uszo: "Örülök a megvilágosodásodnak nézd vissza a tárgykörben előzőleg tett hozzászólásaidat."

Összekeversz valakivel. Most kapásból csak az egyik legutóbbi hozzászólásomat ajánlom figyelmedbe a
jezsuita.blog.hu/2012/02/17/hogyan_lehet_jol_donteni_isten_fele_fordulva#c16003135
topicon a 2012.03.03. 13:05:12 -t.
A többi kb. tucatnyit engedelmeddel nem keresném vissza, mert kb. két-három-négy hete írhattam őket.

"Az ekkléziológia tanítása a gyerekek életkorához alkalmazkodik. Általános iskolában tényleg nem kell tudni mi a különbség a különféle pl. malabár meg az akármilyen rítus között. Majd később."

Meg lehetne tanítani, mint ahogy az ókori egyiptomi és görög történelem közti különbséget is megtanulják. Éppen ez az amiről beszéltem, hogy mintahogy ez szerinted nem fontos, az egész hitoktatási rendszer szerint sem az. És ebből kifolyólag sokszor még az életkori szintnek megfelelő tudásanyag sem adódik át.

De sokkal nagyobb baj, hogy állításoddal ellentétben középiskolában sem tanulják meg, felnőtt katekumenek meg végképp nem. Még a görögkatolikus és görögkeleti közti különbséget sem!

"Aki jár középiskolás hittanra az találkozik a szociális enciklikákkal tanulmányaiban, hall az Egyház társadalmi tanításáról, mert azok se a gugliból tanulnak."

Igen, lehet, hogy hall a szociális enciklikákról, bár tudok nem egy olyan esetről is, hogy mégsem!

De ha mégis, akkor is csak érintőlegesen hall róla, és semmi gyakorlati útmutatást nem kap hozzá, hogy majdan munkavállalóként vagy munkaadóként hogyan kerülje el a helyzetet, illetve ha mégis belesodródik, milyen keresztényi válaszai lehetnek a helyzetre. (Ellentétben pl. a párválasztással, ahol nagyon helyesen nem csak az elméleti tanításról, de ezek gyakorlati aspektusáról is szó esik.)

A katolikus média pedig igenis kussol az ügyben, ezt nem tudod letagadni. Az a néhány vonatkozó link, amit mégiscsak kidob a gugli, az valamilyen módon a mi néhány fős "spontán akciócsoportunk" tízéves küszködésének szánalmas eredménye, de inkább eredménytelensége.

Ne haragudj, de erre is te magad vagy az egyik élő példa, hogy nem csak hogy magadtól nem veszed észre a problémát, de még akkor sem, ha külön felhívom rá a figyelmet.

Sajnos számtalan ilyen reakcióval találkoztam már. Volt, hogy pap szájából az hangzott el, hogy annyira reménytelen a dolog, hogy inkább ne is foglalkozzunk vele.
:-(((((

@m-athos:

"Összekeversz valakivel."

Nem hinném. A munkások iránti mély aggodalomtól áthatva
ilyeneket írogattál néhány hete. Olvasd

"Akik most 47 ezret fognak kapni azok eddig 28 ezret kaptak.

Örülök, hogy a zorbán van hatalmon, mert így legalább a szocialista pártnak is kezd megjönni a szociális érzékenysége. Kár, hogy nyolc évig nem volt nekik ilyen.

Hulljatok csak, csípák a szemből, hulljatok!

És igen, örül a 47 ezernek, mert az 19 ezerrel több, mint a 28 ezer.

De úgy is, mint nemrég még érintett, és úgy is, mint mások sorsát is figyelemmel kísérő keresztény, szeretnék ragaszkodni ahhoz az egyszerű matematikai tényhez, hogy

47 ezer az 19 ezerrel több, mint a 28 ezer.

A mostani helyzet az pontosan ennyivel több és jobb és szebb. Ha úgy tetszik szolidárisabb, és éppen ezért keresztényibb."

Úgy tűnik nem csak a Kertész Ákos tud össze vissza beszélni.

Bár a tiéd inkább olyan Zsiga Marcelles.

@uszo: Ennek fényében kezelhetnéd nagyobb toleranciával szegény öreget.

@m-athos: "A katolikus média pedig igenis kussol az ügyben,"

Nem kussol.
ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.06.11/0301.html

Inkább a hitelességet firtasd. Mondjuk a püspöki kar politizálásának fényében.

@uszo:
Neked súlyos szövegértelmezési problémáid vannak.

A belinkelt cikk egy jó kis történelmi áttekintés, de a munkások bérének visszatartása távolról sem szerepel benne. Semmi köze ahhoz, amiről én beszéltem.

@m-athos:
"Akik most 47 ezret fognak kapni azok eddig 28 ezret kaptak
47 ezer az 19 ezerrel több, mint a 28 ezer.

A mostani helyzet az pontosan ennyivel több és jobb és szebb. Ha úgy tetszik szolidárisabb, és éppen ezért keresztényibb."

Azon túl, hogy ezen állításaid még csak nem is igazak mint ahogy azt Peppe80 bizonyította, szellemisége bennfoglaltan mindenképpen tartalmazza mit is gondolsz a munkások bérének visszatartásáról.

@uszo:
Magamat idézem: "Neked súlyos szövegértelmezési problémáid vannak."

Az én és Peppe80 szövegeimmel kapcsolatban is. Különben feltűnt volna, hogy nem véletlenül tarom fontosnak ezt a témát, hanem azért mert én és számtalan barátom és ismerősöm is nem egyszer belecsúsztunk.

Azt is írtam, hogy én is éltem havi 27-28 ezres segélyből, amit te most itt tagadsz..

No de mindegy, lemondtam arról, hogy valaha is megértsd, amit írok.

Csak abban reménykedem, hogy ilyen mértékű funkcionális analfabétizmussal nem hitoktató vagy.

@m-athos:
Ez bájos :)
Analfabétizmusról beszél az aki szerint az Egyház nem foglalkozik a munkáskérdéssel mivel a gugli nem írja.
Hát ez a probléma a guglis műveltséggel....
Ha nem ilyen lenne neked, talán nagyobb türelemmel lennél Kertész felé is.

@uszo: Mondom hogy súlyos szövegértelmezési problémáid vannak.

SEHOL nem írtam azt, hogy az egyház nem foglalkozik "munkáskérdéssel" így általában. Mindenhol KONKRÉTAN a munkások bérének visszatartásáról beszéltem.

Persze ha eddig nem tanultál meg olvasni, akkor miért pont most sikerült volna az utóbbi pár percben...

@m-athos:" De például (hogy a vesszőparipámat említsem) a munkások bérének tömeges visszatartásáról aktuálisan nincsen mondanivalója az egyházunknak és a katolikus médiának."

Annak ellenére, hogy a gugli nem tud róla ezáltal te sem, természetesen van mondanivalója az Egyháznak e témában.

XIII.Leó azt mondja "A munkások igazságos bérének elvonása igen nagy bűn, mely bosszúért az égbe kiált"
Ez az elv az aktuális társadalmi tanítás lényegi részét képezi.

Iratkozz be felnőtt hittanra mert a guglival támogatott olvasó tudományoddal,-téged idézve- funkcionális analfabéta maradsz.

@uszo:
"Annak ellenére, hogy a gugli nem tud róla ezáltal te sem, természetesen van mondanivalója az Egyháznak e témában."

Nem, nem mondanivalója van, hanem TANÍTÁSA. És pont az a bajom, hogy annak ellenére, hogy bár tanítása részét képzi, mégsincs róla MONDANIVALÓJA, sem az egyháznak (mint szervezetnek), sem a katolikus médiának. De ezt hittem ezt már pár körrel ezelőtt már sikerült tisztázni.

"XIII.Leó azt mondja "A munkások igazságos bérének elvonása igen nagy bűn, mely bosszúért az égbe kiált"
Ez az elv az aktuális társadalmi tanítás lényegi részét képezi."

Jé, micsoda véletlen, nem ezt pofázom már évek óta minden fórumon én is?

És nem pont azt kérem számon az egyházi vezetőkön és a katolikus médián, hogy bár elviekben
az egyház bűnnek tekinti a munkások bérének visszatartását, mégsincs mondanivalója akkor, amikor ezt a bűnt tömegesen elkövetik?
Hogy nem szólal fel ellene, sem a szószéken, sem a médiában, de még felnőtt hittanon sem?

Mondanám, hogy olvasd el még egyszer miket írtam, de hiába, ha úgysem érted mit olvasol.

Azért abban is reménykedem, hogy felnőtt hittan-tanár sem vagy.

@m-athos:
Katolikus Egyházunk határozottan kiáll a munkások jogai mellett.

"Ide is kérnék egy linket. A gugli azóta nem talál, amióta van internet." Mondod te.

Az hogy te nem érted a társadalmi TANÍTÁS MONDANIVALÓJÁT az nem az egyház hibája hanem a tiéd.
Bár ha igazságos akarok lenni hozzád akkor be kell látni, hogy ez el sem várható tőled, hiszen tegnap még fogalmad sem volt ennek a tanításnak a létezéséről.

"De például (hogy a vesszőparipámat említsem) a munkások bérének tömeges visszatartásáról aktuálisan nincsen mondanivalója az egyházunknak és a katolikus médiának." Mondod te.

A következő mondatok az Egyház társadalmi tanításának a kompendiumából származnak.
"Az igazságos bér a munka jogos gyümölcse és nagy igazságtalanságot követ el aki azt megtagadja, vagy nem kellő időben és az elvégzett munkával arányosan adja meg."

"Hulljatok csak, csípák a szemből, hulljatok!" Mondod te. Igazad is van dörzsöld csak a szemed, de rendesen.

"Hogy nem szólal fel ellene, sem a szószéken, sem a médiában, de még felnőtt hittanon sem?"

Az alábbi mondat a katolikus püspöki kar egyik szociális körleveléből származik. Amit az elektronikus médiában megtalálsz.
"Az egész társadalmi-etikai rend legelső elve a javak közös használatának elve. A munkásember ebben elsősorban az igazságos munkabére által részesedik, amelyet munkája ellenszolgáltatásaként kap."

Ezek a gondolatok természetesen elhangzanak a szószéken is.
Ha pedig felnőtt hittanon ahova jársz nem hallasz róla az a hitoktatód hibája. Gyáva alak lehet. Vagy csak nem érted mit beszél...

"Jé, micsoda véletlen, nem ezt pofázom már évek óta minden fórumon én is?"

Pofázásnak az minősül mikor valaki a tárgyi tudás nélkül okoskodik.

Ha Jézus ma eljön közénk...
Ha Jézus ma eljön közénk…
odasiet egy csődülethez.
Páran elcsíptek egy fiút
meg egy lányt. Egy hölgy:
„Itt a bűnjel! A pisztoly!”
Többen: „Ki akarták rabolni a bankot!”
Jézus megkérdezi az elfogottaktól:
„Mit tehetek értetek?”
A lány zokog, a fiú nyöszörög:
„Pénzre lett volna szükségünk.”
Az egyik erkélyről egy öreg:
„Narkósok ezek, szenvedélybetegek.
Munkatáborba velük!”
Jézus tiszta hangja mindenkit elér:
„Akinek semmi szenvedélye sincs,
az vesse rájuk az első követ!”
Zavartan állnak mind,
a dohányzók, az alkoholisták,
a bosszúvágyók, a pénzsóvárak.
Végre megjön a rendőrség.
Kattan a bilincs.
„És te?” Jézus hallgat.
Az erkélyről: „Ő a főnök,
a büdös zsidó!”
Kattan a bilincs.

Így szólt hozzájuk:
Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ…
azok egymás után.
János 8,7 és 9-ből

@Izrael misztériuma:

'Mire Jézus így szólt: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!" (Jn 8,11). Az asszonyt a mózesi törvény alapján akarták elitélni. Jézus, akinek joga van a bűnök elengedésére, ezt megtette, de a bűnt nem hagyta jóvá.

Egy idézet az efezusi levélből pogányságból megtérteknek (bizonyos részei azonban a zsidókra is vonatkoznak): 'Abban az idõben Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási közösségén kívül álltatok, nem volt részetek a megigért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik messze voltatok, Krisztus Jézusban közel jutottatok, Krisztus vére által. Õ a mi békességünk, aki a kettõt egyesítette, és a közbeesõ válaszfalat ledöntötte. Megszüntette az ellenségeskedést azzal, hogy a törvényt parancsaival és rendeleteivel saját testében érvénytelenítette. Mint békeszerzõ a két népet magában eggyé: új emberré teremtette, és a kereszt által mindkettõt egy testben engesztelte ki Istennel úgy, hogy saját személyében megdöntötte az ellenségeskedést. ' (Ef 2, 12-16)

@matthaios:
"az vesse rá az első követ…"
(Jn 8,7)

Jézus szavaiban a figyelmeztetés talán a törvényre való utalást hordozhatott. MTörv 17,7 elismeri, hogy akik egy vádlott ellen tanúskodnak, azoknak sajátos felelősségük van az illető halálában.

"én sem ítéllek el..."
Miután a vádlók elmennek, Jézus világossá teszi, hogy nem tartozik közéjük. Az asszony szabad arra, hogy elmenjen, de arra nem, hogy újra bűnt kövessen el.

nagyon szép magyarázat a Jeromos Bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata c. munkából...

nagyon szép történet a megtérésről...
"Rólad még eszembe jut a japán pszichológus és regényíró, Kaga Otohiko is, aki régóta olvasgatta a Bibliát, de csak mint a világirodalom egyik remekművét. Egyszer megismerkedett egy halálra ítélt férfival, aki, miközben a börtönben várta sorsát, megkeresztelkedett. Kaga most ezzel az emberrel kezdte olvasni a Szentírást, és lassan úgy érezte, hogy nem neki kell kritikával illetnie azt, hanem a Biblia kérdez tőle. Amikor barátját kivégezték, végrendeletében Kagára hagyta a Bibliát, amelyet együtt olvastak. Kaga ezután ezt a kötetet tanulmányozgatta, míg érezte, hogy Jézus kopogtat szíve ajtaján, mégsem tudott megkeresztelkedni. Sok dolgot nem értett, amit három oldalban le is írt. Végül megkérte Kadovaki János jezsuitát, hogy töltsenek együtt három napot, és beszéljék át ezeket a nehézségeket. Úgy gondolta, ha megkapja a magyarázatot, kérni fogja a keresztséget. Kadovaki atya a mai szentírástudomány és teológia alapján sok mindent elmagyarázott, így két nap alatt a háromoldalas kérdéslista egyre apadt. De Kaga megérezte, hogy felesleges dolgokkal töltené az idejét, ha tovább kérdezgetne. Megkeresztelkedett, Jézus tanítványa lett."
konzervatorium.blog.hu/2012/03/07/hazassag_elotti_szex_valasz_tota_w_arpadnak

off. Február 19-én feltettem ide is egy segítségkérést az Arlói ferences nővérektől, hogy elromlott a kályhályukabban a teremben, ahol a cigány gyerekekkel foglalkoznak. A Facebookra is kitettem. Ott olvasta egy spanyol barátom és küldött pénzt a nővéreknek. Tegnap megvették az új kályhát.
Ime a Gondviselés működése, Facebook, google fordító és jószándékú embereken keresztül. Deo Gratias!
No és hála Szent Antalnak is, őt mindig megszólítom ilyen esetekben.

Korábban szóba jött, hogy könnyebb-e sokmindenről lemondva szerzetesként élni, mint világinak lenni. ehhez egy adalék:

"Egyszer, 2001-ben, negyedik áthoszi utam során egy ismerős, meglehetősen gazdag vállalkozó kérdezgetni kezdte az egyik görög monostor szerzetesét, hogy nehéz-e a szerzetesi élet. A szerzetes (egy régi családból származó, az Orthodoxiába áttért francia) azt mondta neki, hogy a szerzetesek élete nagyon egyszerű; a legnehezebb eljutni a szerzetességhez, a szerzetesség mellett dönteni. Elmondta, hogy attól fogva, hogy szerzetes lett, élete minden napja ünnepnap: az élet gondjai lekerültek a válláról, élete az imádságban zajlik. A világban való élet sokkal nehezebb, mondta: gondoskodni a mindennapi kenyérről, a család eltartásáról – mindez megnehezíti az elmélyült életet. Azt mondta, hogy mélyen meghajol azon keresztények harcai előtt, akik a világban élnek és nagyon tiszteli őket, mert ő e tekintetben összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van."

(Dvorkin Alekszander Leonyidovics: Áthoszi karcolatok)

– „Mester, mit tegyen az, aki mielőbb üdvözülni akar?
– Semmit.
– Hogyan lehet semmit sem tenni az üdvözülésért?
– Lehetőleg könnyedén.”
(popperpéter noteszéből)

Visszatérve az eredeti témához, van itt egy kis régebbi reklám ( az alapötlet tetszik, bár én kicsit lazábbra csináltam volna meg).

(A jutyúb kommentek elolvasása pedig igen tanulságos.)

www.youtube.com/watch?v=5FBBn9QNmmw&feature=channel

Bátorkodom idelinkelni; most találtam:
mutatkozoarcok.blogspot.com/2012_02_01_archive.html

@türkiz: Köszönöm!

@türkiz:
nagyon jó ez az interjú, emberközelből mutatja be szerzetes barátunkat, köszönöm, hogy felhívtad rá figyelmünket!

@türkiz:

Én is köszönöm az ajánlást, nagyon jó az interjú!

De ha már arra jártam, olvasgattam mást is, például ez az interjú több korábbi témához is kapcsolódik:
mutatkozoarcok.blogspot.com/2011/12/latod-hogy-isten-folemel-hogyha-kered.html

@m-athos: @Izrael misztériuma: @YganA:
:)

A mutatkozóarcos interjú klassz. Több ilyen kellene.

Küldök én is pár friss mutatkozó arcot,
itt az egyik legfrissebb "reklámfilm", a Krisztus-követés egyéni útjaira hívja föl a figyelmet.

www.dailymotion.com/video/xq5thy_brother-sister-act-2_webcam

Ha még nem olvastátok volna; több oldalról is érdekes ez a "hitvallás" v. arcél:
mutatkozoarcok.blogspot.hu/2012_09_01_archive.html