Nézem a mai lapokat. Semmi nyoma annak, hogy ma, szerdán temetik az egykori brit miniszterelnököt. Ilyen feledékeny a világ? A Magyar Hírlap online változatában azért megtudjuk, hogy a temetésen a magyar miniszterelnök éppúgy jelen van, mint a brit királynő és férje. Az is kiderül, hogy az ellenzék bálokat tart. Vagy hátat fordít a koporsónak… Ezt a hvg árulta el. Amúgy az ellenzék 200 ember volt. Hány lakosa is van Nagy-Britanniának? 43 millió, ebből 8 millió londoni. Fura itt ellenzékről beszélni.
No persze elmélkedhetünk a Világ hálátlanságáról, vagy arról, hogy a Vaslady megosztotta a közvéleményt – és mint látjuk ma is megosztja. Egy demokráciába az is belefér, hogy egy politikust, akit a Nemzet halottjának tekint, néhányan keményen bírálnak. Még holtában is. Elvégre most mér végleg történelem, semmilyen tette nem fogja módosítani megítélését. Ennek dacára sokan az Interneten ízléstelenségnek tartják a kisebbség látványos hangoskodását. Tegyük hozzá, a bírálatot, mely akár jogos is lehet, nem erősíti, hanem leértékeli az ilyen zajos tüntetés.
Tegyük hozzá, hogy ennek hagyománya van. Kennedy halálát is bizonyos körök pezsgőzve ünnepelték. Magam nem igen tudok azonosulni az effajta kegyeletsértéssel. Mindazonáltal a megemlékezés mellett az értékelés is jogosult. A Vasladyt otthon szociális politikája miatt illette sok bírálat, de a falklandi kaland, bár a többség ünnepelte, hasznossága is eléggé vitatható. A németek pedig nehezen fogják elfelejteni nekik, hogy ironikusan úgy vélte, ő/mi nagyon szereti/szeretjük a németeket, olyannyira, hogy jobb kettő belőle, mint egy. Eközben az argentin partok előtti szigetekre az önrendelkezés nevében tart igény a brit oroszlán, sőt ez a logikája az északír megszállásnak is. Ha valaki úgy véli, ő találta fel a demokráciát, könnyen ilyen téves következtetésekre juthat. A sors iróniája az is, hogy az „ellenzék” azt is bírálta, drága az állami temetés. Azért beszélek iróniáról, mert a szatócsból főnemessé avanzsált egykori miniszterelnök mindenkinél jobban lándzsát tört a neoliberális, pusztán piaci alapú politizálás mellett. Mindent ki lehet váltani pénzzel, volt az ideológia. Ezzel temette el talán örökre azt az önfeláldozó brit mentalitást, melynek köszönhetően a britek hősiesen végigszenvedték a II. világháborút. A piac mindent felülír.
S végül van egy magyar tanulsága is a szomorú történetnek: nem magyar specialitás a megosztottság, a nemzeti egység hiánya. Nem éppen vigasz ez nekünk, de azért az örökös önsajnálkozással ideje lenne felhagynunk!
Utolsó kommentek