Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Hogyan ismerik meg Istent az emberek? (Könyvajánló)

2013.05.01. 22:27 pacsy

jalics_lelkivezetes.jpg.png Hadd meséljek nektek egy Öreg Lelki Mesterről, akinek elmondhatatlanul sokat köszönhetek. Jálics Ferencnek hívják, jezsuita, és most jelent meg a legújabb (utolsó) könyve: Lelkivezetés az evangéliumban. Ezt szeretnék ezúton is a figyelmetekbe is ajánlani. Jálics nemrég lett 85 éves, de nem kell még aggódnunk érte: talán van még 15-20 aktív év is előtte – az édesanyja 102 évesen halt meg. A kontemplatív ima nagyon segít az aktív élethez és a hatékonysághoz. Remek példa erre az Öreg Mester élete. A „Szemlélődő lelkigyakorlat” című könyvét 50.000 példányban nyomtatták ki, 13 nyelven. Emellett több mint 20.000 embernek adott személyesen vezetett lelkigyakorlatot; ebben nem hiszem, hogy világszerte sokan utánoznák!

Írt még másik 5 könyvet is, mindegyiket több nyelvre fordították le és sok kiadást megértek; 14 évig volt teológiatanár és 10 évig spirituális jezsuita skolasztikusok számára. Ezek után nehéz volna azt mondani róla, hogy nem az aktív életre tanítja az embereket… Azok kritizálják ilyen alapon, akik sem őt, sem a munkáját, sem a lelkigyakorlatait (és – hadd legyek kicsit éles nyelvű – sem a kontemplatív életet) nem ismerik. Azt hiszem, Jálics többet tett a hitért, mint bárki a magyar és német jezsuita a rendtartományból. Én személyesen nagyon nagy valószínűséggel nem imádkoznék (és egészen biztosan más ember lennék), ha nem találkoztam volna vele.

De további dicsérgetés helyett hadd adjak közre egy pár oldalt a most frissen kiadott könyvéből. Ítéljétek meg magatok, mennyit ér! Ezeken a lapokon tíz pontban arra a kérdésre válaszol, hogy hogyan ismerik meg az emberek Istent.

1. Két istenképünk van

Az egyik az istenfogalmunk, a másik pedig valami olyasmi, ami érzelmi életünkbe és tevékenységünkbe íródott. Tegyük fel, hogy megkérdezem valakitől, fog-e esni az eső, és ő azt feleli: holtbiztos, hogy ma nem fog esni. Rögtön utána látom ám, hogy esernyővel megy el hazulról. Magamban nevetnem kell rajta. Szilárd meggyőződése volt, hogy nem fog esni, de a szívében, az érzéseiben és azután a cselekvésében arra készül, hogy esni fog. Így lehet nekünk is két istenképünk. Minket az a konkrét és egzisztenciális kép érdekel, amelyet az érzésekből és a cselekedetekből lehet kiolvasni. Ezzel a lelkivezetés során minden súlyát elveszíti az elméleti vita Isten létezéséről. Inkább magára az életre figyelünk, a valódi hitre, amely abban mutatkozik meg, hogyan érzünk, cselekszünk és élünk, nem pedig abban, mit gondolunk Istenről. Bármit is mond a beszélgetőtárs, a lelkivezetőnek azt kell néznie, vajon „esernyővel megy-e el hazulról”?

2. A szülőkép

A kisgyermekeknél – amennyire ők hisznek Istenben – a konkrét istenkép azonos a szülőképpel. Isten tulajdonságait a szülők tulajdonságaiban élik át. A szülők adtak nekik életet, és ez megfelel a teremtésnek: Isten teremtette a világot. Ők a szülők által jöttek erre a világra. Isten biztonságot ad a világnak, a gyermekek pedig a szülőkben találják meg ezt. A gyermek a jövőjét is a szülőkben éli át. Ha az a benyomása, hogy anyja elmegy, akkor egészen nagy, egzisztenciális félelem lesz úrrá rajta, mert az egész jövőjét fenyegetve érzi, mintha Isten hagyná el. A szülők hatalmat gyakorolnak a gyermek fölött és biztonságot jelentenek neki. Isten hatalmat gyakorol a teremtés fölött, és szavatolja biztonságát. Ha a gyermek sok szeretetet tapasztal meg a szülők részéről, akkor majd hinni fog a szerető Istenben. Ha a gyermek apa-képe rossz, akkor nem az Atyaistenhez fog imádkozni, hanem inkább Jézushoz vagy a Szűzanyához.

Egyszer beszéltem ezekről a dolgokról valakinek, aki az egész családjával együtt gyakorló katolikus volt. Beszélgetésünk után odahívta ötéves kislányát, leült mellé, és megkérdezte: „Meséld el nekem, milyen Isten?” A kislány először nem értette a kérdést, de többszöri nógatás után („De mégis milyen?”) szégyenkezve a padlóra szögezte szemét és úgy mondta: „Olyan, mint te”. Ezután feltette ugyanezt a kérdést a hét-nyolc éves fiának is, aki tehát két-három évvel idősebb volt a kislánynál. Fia egyszerűen, világosan és magabiztosan felelte: „Olyan, mint te, csak egy kicsit nagyobb.” A kislánynál még teljes azonosság volt az apa és Isten között. A kisfiúnál az istenkép már kezdett elszakadni az apa-képtől és nagyobb dimenziókat ölteni. Mindezekből érthető, hogy amikor apa nélkül nő fel valaki, vagy édesanyjával konfliktusai vannak, világnézete később Isten nélküli lehet, vagy úgy érezheti, Isten elutasította őt. Megsejthető ebből az is, mennyire fontos, hogy a szülők iránti negatív érzéseinket feldolgozzuk, és így Isten és a teremtett világ iránt konstruktív viszonyt alakíthassunk ki.

3. Az élet

Istenképünk attól a képtől függ, amelyet az életről alkotunk. Ez ugyanúgy működik, mint a szülőképnél. Ahogy az élettel vagyunk, úgy vagyunk az Istennel is. Ha elégedettek vagyunk az élettel, akkor Istenünk jóságos. Aki elégedetlen, elutasítja az életet, és csalódott Istenben. Ennek nagy jelentősége van a pszichoterápiában. Még ha a terapeuta ateista is: ha meggyógyítja a pácienst, annak javul az istenképe. „Élet” helyett mondhatnánk itt „világ”-ot is. Először mindannyiunkban immanens istenkép alakul ki. Úgy kell ezt elképzelni, mint a szülőkép esetében. Az istenkép egy legfőbb lényre korlátozódik, aki uralkodik a világon, a kezdeti szakaszban azonban még hozzátartozik a világhoz. Csak később fedezzük fel, hogy Isten transzcendens.

4. A természet

Sokan vannak, akik a természet nagyságán és szépségén keresztül közelítik meg Istent. Gyakran találkoztam emberekkel, még tudósokkal is, akik racionális alapon, meggyőződésesen elutasították Isten létezését. A természet nagyságával szembesülve viszont megérezték, hogy ennek kell, legyen valami jelentése. Ez számukra persze nem Isten volt, és nyilván nem egy személyes Isten, de mégis valami nagy, hatalmas és jóságos, amely a természetről szerzett érzékelésünk hátterében áll. Hívőkkel is előfordul, hogy istenképük a természeti élmények révén tágul. Egészen sajátos módon figyeltem meg ezt olyan embereknél, akiknek az istenképe a szülőkkel való rossz kapcsolat miatt eltorzult, a természettel való találkozás által viszont átélték Isten jóságos jelenlétét.

5. A családi vallásgyakorlás és a Jézus Krisztushoz fűződő viszony

A gyermek lassanként átveszi a család istenképét, és azt is, ahogy a családban bánnak Istennel. A családi nevelésnek nagy a jelentősége. Dél-Amerikában sok embert ismertem, akik gyerekként jó vallási nevelést kaptak, de az egyetemen ateisták lettek. Negyvenéves koruk tájékán csak az alkalomra vártak, hogy ismét rátaláljanak és hozzáférjenek a hithez. Egy jó indokra vártak, amellyel az ateista világképet, amit a nyilvánosság miatt magukra vettek, valamiképpen ismét letehetik. A családi alapok dolgozni kezdtek bennük. Ezek az emberek így aztán könnyen újból hívők lettek. Ugyanígy, Magyarországon ismertem a kommunizmus időszaka után fiatal nőket, akik 20-22 évesen igazi hittől indíttatva kérték a keresztséget. Amikor azt kérdeztem, hogy a szüleik hívők voltak-e, azt válaszolták, nem. Ekkor már tudtam, mit kell kérdeznem. A hitük mögött mindig ott álltak a hívő nagymamák, akik a kereszténység magvait elvetették és öntözgették bennük. Évek múltán, a szabadság eljöttével a magok szárba szökkentek.

6. A környezet istenképe

Sokan a környezetük istenképét veszik át. Ez is nagyon meghatározó. Egy családapa egyszer megkérdezte tőlem, mit csináljon a fiaival. Régebben szívesen jártak templomba, de serdülőkoruktól fogva nem akarnak a családdal együtt templomba menni. Azt mondtam neki, ha fiai találnak egy csoportot, amely gyakorló keresztényekből áll, akkor majd visszatalálnak a hitükhöz. Ez persze nem könnyű, mert a barátaikat már maguk választják meg. A hit közösségben él. Volt egy másik érdekes tapasztalatom is. Buenos Airesben, ahol éltem, sok volt a bevándorló olyan szicíliai falvakból, ahol szigorúan katolikus módon éltek. A gyakorlatban viszont ez nem volt egyéb, mint népegyházi jelenség, amit a környezet tartott fenn. Amikor megérkeztek Argentínába, a nagyvárosban már nem volt meg ez a környezet, és sokan abbahagyták a vallás gyakorlását. Az egyik szicíliai egyszer panaszkodott nekem, hogy Buenos Airesben az emberek már nem hisznek vagy már nem katolikusok. Buenos Airesben azonban sok olyan plébánia van, amely élő közösség is. Megkérdeztem emberünktől, milyen messze van az első templom onnan, ahol lakik. Azt mondta, kb. száz méterre van. Kérdeztem, miért nem megy el akkor oda. Válasza ez volt: mert senki nem jár templomba. Hitét eddig a szicíliai falu vallásos közössége tartotta meg. Az új környezetben még nem talált közösséget, és így hite eltűnt. Csak a hit utáni vágyakozás maradt meg benne.

7. Ki mit hoz magával születésétől fogva

Minden egyes ember lelke mélyén van egy vágyakozás Isten után. E vágyakozás erőssége viszont nagyban függ attól is, hogy születésétől fogva mennyi benne a vágy. Lisieux-i Szent Teréz például már ötéves korban átélte az egészen magával ragadó vágyat Isten után. Magával hozta életébe. Szülei ezt a hitet erősítették benne.

Másoknál ez a vágyakozás sokkal gyengébb, de mindenkiben van valamennyi. Nem is lehet mindig felismerni, mire irányul a vágyakozás. Egy fiú talán megérez valamit belőle, és rávetíti egy motorkerékpárra. Ha övé volna a motorkerékpár, boldog lenne – gondolja. Ez egy kívánság, de ebbe a kívánságba belefolyik vágyakozása is. Egy idő után rájön, hogy létezik ennél több is, és ezután egy autó lesz a célja, lehetőleg sportkocsi. Később felfedezi, hogy egy szociális munka még boldogabbá tenné, így jelentkezik egy évre Dél-Amerikába vagy Afrikába. Az is előfordulhat, hogy ezután feltárul számára, hogy igazán boldog akar lenni, és ehhez, a szociális jelleg megőrzésével, az élet értelmét egy még mélyebb szinten kell megtalálnia. De van ellenkező példa is: némelyek olyan kevés vágyakozást hoztak magukkal életükbe, hogy csak a halálos ágyukon kezdenek el egy pap segítségével kutatni utána.

8. A Szentírás és a szentek példája

Egészen nagy előrelépés, ha valaki a Szentírásban felfedezi Krisztust. Istenképe személyessé válik. Immár arra az Istenre vonatkozik, aki eljött közénk, aki közel van hozzánk. A lelkivezető fő feladata a Jézus Krisztus iránti szeretet felkeltése. Még ha az első időben ez még egy immanens Krisztus is, valahol mégiscsak el kell kezdeni.

9. Teofániák és szent helyek

Sok embernek van személyes istenélménye, amely nagy hatással van egész életére. Olyan ez, mint egy meghívás, amit azután egész életében követ valaki. Gondoljunk csak Izrael nagy alakjainak sokféle élményére: Ábrahámra, akit Isten kivezet népe köréből és ígéreteket tesz neki, vagy Mózesre, akinek a Sinai hegyen megjelenik, és sok más személyre. Vannak szent helyek is, ahol a Szűzanya megjelent. Az emberek elzarándokolnak ezekre a helyekre és valamiképpen részesei lesznek a jelenésnek: Lourdes, Fatima, Santiago de Compostela, Medjugorje. Ezek a helyek mind közvetítenek valamit a Szenttel való kapcsolatból. Ezáltal intenzívebb és teherbíróbb lesz istenkapcsolatunk.

10. A keresztények közösségben élnek

A jó plébániai közösségszentmisékkel, szentségekkel, felnőttkatekézissel, hitoktatással és más alkalmakkal mindig is olyan hely volt az Egyházban, ahol virágzott a hit és a Krisztussal való kapcsolat. Ha valahol nem így volna, kell keresni egy másik plébániát vagy közösséget. Aki keres, talál.”

(Jálics Ferenc, Lelkivezetés az evangéliumban, Korda, Budapest, 2013, ford. Várnai Jakab)

22 komment

Címkék: lelkiség jálics lelkivezetés lelkimester

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr405260573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

türkiz 2013.05.01. 22:48:43

"...az a konkrét és egzisztenciális kép érdekel, amelyet az érzésekből és a cselekedetekből lehet kiolvasni..."

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.05.06. 12:43:51

(Csak szólok, hogy nem azért nincsenek kommentek, mert nem jó a poszt.)

Kis Zoárd 2013.05.06. 15:47:22

@Felicitasz:
Így van, így van. Bár én pl. el sem olvastam, hanem rohantam a könyvesboltba.

P.E. 2013.05.07. 07:17:54

@Kis Zoárd: Sajnos Erdélyben még nem kapható. Én egy kicsit tempósabban szedtem a lábaimat a könyvesbolt fele, számítva erre. :(

pacsy 2013.05.09. 07:49:39

@Felicitasz: köszi, bíztam azért benne :) de a megerősítés mindig jól jön, és jól is esik...

türkiz 2014.07.20. 16:53:51

Amelyik szerzetesrend élő szentet tudhat magáénak, oda érdemes tartozni... Tartsa meg az Isten! és minden jezsuitát ezen az Úton... Köszönöm, hogy vagytok!

türkiz 2016.10.13. 07:34:04

Kár, hogy nem lehettem ott, mégsem vagyok szomorú. Az egyetlen hely/ember, ahonnan/akitől nem érzem magam távol, sőt! Különös ez a néhány kép... mert beszél: az ő hangján, az ő humorával... :-)

www.magyarkurir.hu/hirek/hova-vezet-meditacio-jalics-ferenc-jezsuita-jart-parbeszed-hazaban

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2016.10.14. 03:51:44

@türkiz: Van ám felvétel, áldassék a neve annak aki készítette és feltöltötte a youtube-ra:
www.youtube.com/watch?v=L4pOGzvdlE8

türkiz 2016.10.14. 09:46:48

@Felicitasz: Ezért érdemes volt felébredni! Szívem mélyéből köszönöm!

@pacsy: Két mondat, ami most valamiképp felhangosodott bennem az elmúlt napok kommentjei után.
1. "Ha nem mélyülünk el, akkor a kereszténység(ünk) mindig felületesebb lesz!"
2. "Az embernek megnyílik a szeme és a szíve!"

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2016.10.14. 16:31:13

@türkiz: Máris nem éltem hiába ;)
Most hallgatom. És megint óriási élmény, hogy az első pár perc kötelező döcögés után hogyan indul el az egész; komplett műfaji esszét lehetne rittyenteni (nem fogok) arról, hogy mégis hogy kéne beszélni arról amiről nem lehet, miért nem lehet előadást tartani lelkigyakorlatos beszélgetésből, hogyan nem lehet elmagyarázni ami magától értetődő, és mégis miért nem akar a közönség másfél óra után hazamenni. És évtizedes távlatban is nagyon szórakoztató, továbbra is, a felek humora.

türkiz 2016.10.16. 00:32:02

@Felicitasz:
Meg kell mondanom tépelődtem leírjam-e, ami most bennem van. Mert, tudod, ami az első rész után eltöltött s amiből sebtében kifelé(!) bármit is mondhattam volna, az kísértetiesen egy volt a Te visszacsatolásoddal.

Most azonban egészen más érzések és kérdések kavarognak bennem. Mert, hogy a döcögés, a sutaság ezzel a "műfajjal" együttjár, pillanatig sem kérdés. Az első találkozásnál még mondhatták maguknak a szervezők, hogy lám, nem tudjuk, mi kerekedik ebből, hagyjunk hát mindent a saját medrében folyni. El is tudom ám fogadni, ott még el, bár én már akkor sem nagyon értettem, hogyha odaemelek magam mellé a színpadra egy értékes embert, miért nem tisztelem meg azzal, hogy felkészült vagyok (min. vannak kérdéseim), még akkor is, ha természetesen bármikor kész vagyok borítani az elképzeléseimen.
Mint házigazda igyekszem az első perctől kézben tartani az eseményeket, hisz őszinte NYITOTTSÁGOM VAN a meghívott felé. Mert nekem még akkor is van nyitottságom, ha úgy érzem, jól ismerem azt a másikat, ha úgy gondolom, nekem már semmi újat nem tud mondani. Ugyanis a FELADATOM ebben a szerepben elsősorban a meghívott és a meghívottak felé kötelez...
(Ezt akkor is így gondolom, ha kitapintható volt a szeretet, a tisztelet a mikrofon mögött is!)

(itt most kitöröltem egy bekezdést)

Az volt a kérdésem mindvégig: vajon a meghívottakon kívül gondolt még valaki arra, hogy itt egy olyan ember BÚCSÚZIK, aki több egy 90 éves embernél? Tényleg csak annyit láttak feladatul, hogy hozzuk össze az ő rajongótáborával, és kész?
Az ottlét miért nem az ő személyes életútjára épült? Jó lett volna hallani, az ő hangján, mégis hogyan folyhat bele egy egész élet ebbe az áramlatba.
Ha előzetesen valaki átbeszéli vele, mit lehet érinteni, mit nem az életéből, és megnyugtatja arról, hogy akárhány éves is, de folyamatosan ott van vele, támogatóan és óvón, akkor egész biztos belesimul egy mélyebb beszélgetésbe... ami -ha jól irányított- óriási gazdagság... Méltó, utolsó lenyomat!

Persze alapérzés még mindig a hála bennem: úgy a találkozóért, mint a felvételért, csak kicsit bosszankodom azon, néha mennyire csak fél szemmel vagyunk jelen ott, ami pedig a miénk...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2016.10.16. 03:54:13

@türkiz: Érdekes hogy Neked ez így jött át (hogy búcsúzás, például); nyilván Jálics SJ nem lesz már fiatalabb, de én erősen kétlem, hogy nem lesz több hasonló nyilvános szereplése. A felvételből kiderül, hogy azonnal és kereken visszautasította az "előadás" ötletét, és a "beszélgetés" meg - hát láttad az első felvételt, én többször felröhögtem az igazat megvallva, mert van személyes élményem is a tárgyban, és a saját tapasztalatomat láttam megismétlődni. Ez egy olyan ember, aki tényleg hallgat, és nem fog másfél mondatnál hosszabb választ adni a "hogy telik egy napod" kérdésre. Az is kiderült a beszélgetésből, hogy felkészültségben nem volt hiány (már csak a több évtizedes ismeretség okán sem). Ez egy ilyen műfaj.
Valamilyen szinten ... hát, találjunk most szót, önigazolástól megerősítésig, de valahol ezen a skálán lesz az enyém is :) ... valami ilyen volt az én számomra. A blogom olvasói már két éve tudják (a facebookról), hogy el szoktam menni lelkigyakorlatra, és igenis létezik olyan, hogy az ember tíz napig csendben van és ezt igenis ki lehet bírni ;) Két éve kapom az emaileket az olvasóktól, hogy írjak erről; tök nagy téma, divatos is. És már próbáltam, és nem ment. És titokban (?) nagyon jól szórakozom azon, hogy Jálics SJ-nek is csak párbeszéd jelleggel megy: a lelkigyakorlatos könyve módszertani része is beszélgetésekből épül fel, meg most az előadói est is ez lett, és pont úgy döcög, mint az én mondatonként törölt piszkozataim :P Teológiáról lehet előadni, erről nem.
(És engem így is meglepett a kérdések mélysége. Második est, lényegi felvezetés nélkül adódik át 11 percnél a szó Jálics SJ-nek és a közönségnek. És már az első két téma olyan tanúságtételt kér, ami elől nem lehet kitérni, és olyan meggyőződéssel állítódnak az én számomra egészen elképesztő dolgok, hogy nem is merültem még el a dolgokba mélyebben, csak azonnal reflektáltam arra, hogy én vajon mikor leszek képes az igen-igen / nem-nem -nek erre a magától értetődő szintjére eljutni.
A saját lelkivezetőm is meglepett egyszer egy hasonlóval, még a történetem elején valamikor; kérdeztem tőle valamit, és azzal az egyértelműséggel válaszolt, amiből kiderült, hogy az ő számára ez ugyanaz a megkérdőjelezhetetlen valóság mint ahogyan minden reggel felkel a nap. Én meg rájöttem - most újra - hogy mennyivel könnyebb azoknak akiknek ez az egész ilyen sziklaszilárdan úgy van és kész, és nem a doktrína miatt - bár azzal sincsenek ellentmondásban - hanem személyes tapasztalatból. Az ő számukra ez egyszerűen a megismert igazság, és nincs róla mit "előadni".)

türkiz 2016.10.16. 04:54:53

@Felicitasz:
Megvigasztal, ha egyedül maradok az érzéseimmel, a kérdéseimmel... nagy megkönnyebbülés!

Azt a kicsiny, de meghatározó kiegészítést azonban hozzá kell tennem: én nem hiányoltam "előadást" sem tőle, sem mástól! Valójában nem is értem, erre miből következtettél.
"Ez egy olyan ember, aki tényleg hallgat, és nem fog másfél mondatnál hosszabb választ adni a "hogy telik egy napod" kérdésre." - erre a kérdésre, talán én sem tudnék másfél mondatnál többet mondani. :-) Feri atyát egyáltalán nem egy hallgatag embernek ismertem meg!

Nézd, ha el tudok menni bármelyik estre is, egészen biztosan állíthatom Neked, véletlenül sem azért, hogy módszertani, előadói kurzust kapjak. Akik csak egy lelkigyakorlatán is, de voltak, azok között aligha lenne egy is, aki fejében hasonló megfordult volna!
Az "ismerősök" láthatóan nem kérdésekkel érkeztek, csak úgy lett a kezükbe toloncolva egy-egy mikrofon.
Nem kérdésekkel, hanem nyitott szívvel.
Nyitott szívvel és szemmel egy olyan emberre, aki valamiért fontos része marad az életüknek, és akiről legtöbben alig tudnak valamit...

Nehéz elhinnem, hogy Feri atya nem lett volna megszólítható, hogy nem lett volna érdekes akár a gyerekkoráról, akár a hivatásáról való beszélgetés vele.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2016.10.16. 15:09:01

@türkiz: Lehet, hogy félreértelek. Például, rögtön az "alig tudnak valamit" lehet hogy mást jelent nekem - én úgy érzem például, hogy meglehetősen "sokat" tudok JF gyerekkoráról, hivatásáról, mert nagyon részletesen írt az életéről a könyveiben, illetve beszélt ezekről a lelkigyakorlatokon. "Megtudni" azt akartam, hogy _most_ mi van vele; ha kérdezhettem volna, azt kérdeztem volna, hogy tud-e még fejenállni, illetve hogy miután chi-kungra cserélte a jógát a lelkigyakorlatokban kb. 10 évvel ezelőtt, talált-e azóta valamit ami a chi-kungnál is még jobb, vagy pedig ebben maradhatunk. (A dolog lényege - ezt most nem Neked, hanem a keleti ezoterika miatt aggódó külsős olvasóknak ;) - az, hogy ha az ember napi 10 órát ül vagy térdel imádságban, akkor kell valami ami a testnek kompenzációt jelent. Ez egyfelől a napi házimunkára fordított óra, másfelől meg kell valami testtudatosság-izé, BÁRMI, ami fizikai tevékenység és kapcsolatba hozza az embert a saját izmaival. A séta is tök jó, de csak akkor, ha a sétára van közben figyelve - a mozgásra, a levegőre stb. - és nem gondolkodik az ember mindenfélén miközben sétál. A jóga igényel némi figyelmet, meg a légzésre is figyelni kell közben, vagyis, ez jobb, de utóbb azért lett belőle chi-kung, mert a 70 helyett időközben 80 éves JF felfedezte, hogy ez kisebb fizikai megterhelés, de eléri ugyanazt a célt. Akinek meg "nem jön be", az csináljon mást.)
És ha belegondolsz, ez máris "módszertani" kérdés, ugyanolyan kérdés, mint a többieké volt. Nekem (!) ezek most többet adtak, mint egy életrajzi beszélgetés adott volna; szerintem akik "ismerősként" odamentek, titokban mind szívesen (lelki)beszélgettek volna JF -vel, és erre lehetőség volt a mikrofon. Én az első felvétel felénél fogalmaztam meg magamnak, hogy "bakker, kérdezni lehet?" és örültem, hogy Sajgó Szabolcsnak is eszébe jutott ez. A vágy tökegyértelmű jeleként értelmeztem hogy a kérdezők különösebb kertelés nélkül tettek fel mély kérdéseket a halálról meg az üdvösségről meg olyan teológiai alaptételekről amikről tanúságtételt akartak hallani olyasvalakitől aki az ő számukra hiteles. Nekem érdekesebb volt ez a "végeredmény" az életrajznál; a sokszor megismételt válaszokból (a "vesszőparipákból") összeálló konklúzió, hogy a csend mindennek a teteje és az alja, és hogy egyedül sokkal nehezebb. Remélem, a lelkivezetőm nem olvassa ezt ;) de én most felfedeztem hogy őt használom "kiscsoportnak" (azaz, nem lehet úgy, hogy az ember soha senkinek nem tud beszámolni arról hogy mi történik vele az imában, és én csak azt hiszem hogy "egyedül vagyok": nem vagyok egyedül).

De itt most (egyelőre) csak csapongtam a saját gondolataimról, és fogalmam sincs, hogy volt-e a válszomnak köze ahhoz amit Te felvetettél.

türkiz 2016.10.16. 16:10:28

@Felicitasz: Olvaslak, és örülök, hogy ugyanazt mennyire másként éljük meg... az sem zavar, hogy elbeszélünk egymás mellett... szabad így lennie ;-) Azt gondolom, jól van most ez így! Nem akarlak meggyőzni semmiről.
Melegséggel tölt el az a tűz, amiben lobogsz...

Úgy gondolom, az önvallomásaink nem lexikális információk hordozói csupán, benne a jelenünk -ha akarjuk, ha nem- még a régi, sokat simogatott, ezáltal jól ismert szövet rajzolatát is képes megeleveníteni, kiegészíteni...
A "valami okán" (pl. egy életrajzi beszélgetés) felvállaltan lehet (kinek-kinek) felület, de ez a felület nélkülözhetetlen a az igazi kapcsolódásainkban... hiszen a valóság sohasem a kimondott szavakban, mindig azok mögött tárja fel valódi önmagát... (ehhez azonban a kimondott szóra szükség van)

türkiz 2016.10.16. 18:28:29

@Felicitasz:
"Remélem, a lelkivezetőm nem olvassa ezt ;) de én most felfedeztem hogy őt használom "kiscsoportnak" (azaz, nem lehet úgy, hogy az ember soha senkinek nem tud beszámolni arról hogy mi történik vele az imában, és én csak azt hiszem hogy "egyedül vagyok": nem vagyok egyedül).
- Ez óriási ajándék! Én azt fedeztem fel, hogy minden értelemben tökéletesen egyedül vagyok... :-)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2016.10.16. 21:50:39

@jabbok: @türkiz: :) Na jó, akkor maradjunk meg az egymás-mellett-elbeszélésben; ha más nem, hát a magány oldása egy másik ember szövegelése.

Ma valaki (akit szintén ismerek) ezzel a mottóval tette ki a JF előadásról szóló sajtóbeszámolót a facebookra, és @türkiz Te jutottál eszembe:

Ez az idézet jól megfogalmazza a meditáció, a szemlélődő ima lényegét: „Ha a szíved kószál és szenved, óvatosan vidd vissza a helyére és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe. És ha soha semmi mást nem tettél egész életedben, csak a szívedet hoztad vissza és helyezted Isten jelenlétébe, habár újra és újra elfutott miután visszahoztad, akkor nem éltél hiába.”
Szalézi Szent Ferenc

Most meg egy kicsit "csendebben" leszek; mindenkiből más hozza ki az elefántot, van akiből a jó és van akiből a nem olyan jó passz, belőlem inkább az előbbi, és jó ha odafigyelek.