Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

„Alászállt a poklokra” (Mustó Péter elmélkedése)

2017.03.07. 10:31 pacsy

blog_1.jpgMindannyiunk életében megvannak a tapasztalatok – fájdalmak, remények, kudarcok –, ez már csak így szokott lenni az életben. Velem is így van ez. Viszont ahogy öregszem mindinkább azt veszem észre, hogy az, amit én az életben gyengeségnek, kudarcnak, hiánynak, éltem meg, vagy ami csalódást okozott, annak – messzebbről visszatekintve – megvolt az értelme. Mindennek ellenére valami jó – sőt, talán így is merem mondani: valami nagyobb jó – született belőle a személyes életemben. Hogy nálam ez miért alakult így, azt nem tudom megmondani. Mint ahogy azt sem, hogy miért alakul így talán mindenkinél a szó legmélyebb értelmében, legalábbis lehetőség szerint. Erről fogalmam sincs, mégis ezt az igazságot az egyik legfontosabb belátásomként, tapasztalatomként tartom számon. Talán azért, mert nekem sem volt olyan könnyű megszeretnem mindazt, ami van. A valóságot sem, saját magamat sem, sőt – és ez talán furcsán hangzik egy pap szájából – nekem még még a Jóistent sem volt olyan könnyű megszeretnem.

Istent megszeretni nem könnyű mindenkinek. Tehát ez első téma amiről beszélni akarok azzal kapcsolatban, hogy Jézus alászállt a poklokra. Mert engem a keresztény hitvallásnak (tehát nem csak a katolikus, hanem a keresztény hitvallásnak) ez a mondata mindig is érintett. Talán általában véve is keveset beszéltek, és még kevesebbet írtak erről, pedig a keresztények vagy 18 évszázad óta ismétlik, recitálják, megvallják, szüntelenül hangoztatják a liturgiájukban, hogy Jézus „alászállt a poklokra”. Ez ugyebár a Nagyszombat titka. Már Nagypénteken is jelen van, mert már a szenvedés is valamiképpen a pokol Jézus számára, de teljes értelemben ez a Nagyszombatra vonatkozó hit tartalma. Keresztény értelmezésünk szerint ugyanis Jézus nem azonnal támadt fel, hanem előbb lement a poklokra, hogy ott a hagyomány szerint találkozzon azokkal, akik az elődei voltak. Ez a magyarázat persze csak egy a lehetséges teológiai interpretációk közül – hiszen ezekkel a dolgokkal kapcsolatban lehetetlen teljes bizonyosságra jutni –, de ez a nézet nagyon elterjedt az egyházban. Része az apostoli hitvallásnak is: descendit ad inferos.

Az én értelmezem szerint alászállni a poklokra – talán sok minden más mellett – azt is jelentheti, hogy mi is felidézzük a saját családunk történetét. Visszagondolhatunk a családunknak, az őseinkre, azokra, akik előttünk haltak meg. Felidézhetjük, mi minden történt velük; s azt is tudatosíthatjuk, hogy mindez mennyire meghatároz bennünket. Mert az, hogy a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink hogyan éreztek, mi volt az, amit el kellett szenvedniük, milyen bűnöket követtek el, mivel bántották egymást vagy másokat, azt mi is mindmáig magunkban, a sejtjeinkben hordozzuk. Nem csak a lelkünkben, hanem a testünkben, a sejtjeinkben is. Hiszen mi magunk is őseink sejtjeiből lettünk; nem a semmiből keletkeztünk, hanem a szüleink sejtjeiből jöttünk létre. Ezek a sejtek egyszerre csak osztódni kezdtek, és mi lettünk belőlük… És ezekben a sejtekben bele van írva mindaz, amit a szüleink tettek, a jó is, de az is, ami nehéz és súlyos volt az életükben.

Nyilván egy kicsit más értelemben, de így volt ez Jézus Krisztussal is. Amikor ő alászállt a poklokra, szintén az őseivel találkozott. És Jézus ősei között ott volt Dávid maga bűnével, és Betsabe, aki megcsalta a férjét – a Máté evangéliumban utána lehet nézni! (Vö. Mt 1,6.) Tehát van ott egy házasságtörés is, és ott van Dávidnak minden bűne, sőt Jézus minden elődjének minden jó és rossz cselekedete és tulajdonsága is; mindaz, ami az életükben jelen volt, az most is ott van: a mennyei és a pokoli egyaránt. És úgy tűnik, Máté evangéliuma nem szégyelli bevallani ezeket – nem szégyelli felsorolni a neveket sem... Egyébként Máté evangéliumában általában csak a férfiak szerepelnek, de ebben a felsorolásban három nő is helyet kapott – Betseba mellett Rácháb és Rút nevét is említi! – és ők bizony nem csak jó hírű asszonyok... Hitünk tanítása szerint Jézus hozzájuk is alászállt a poklokra. Ez nem azt jelenti, hogy ők mind a pokolban vannak, de azt talán igen, hogy Jézus valamiképpen visszament hozzájuk. Talán mikor meghalunk, mi is megkapjuk a lehetőséget, hogy valamiképpen visszamenjünk a múltunkba, hogy a mi dolgaink is feldolgozódjanak. És talán nekünk is nem csak a saját bűneinkkel, hanem a szüleinknek, vagy az őseinknek fel nem dolgozott múltjával is dolgunk lesz, azzal is szembe kell majd néznünk.

Mérlegre kerülünk úgy is, mint egyedi személyek, úgy is, mint egy család tagjai, és úgy is, mint valamely adott néphez tartozó indivíduumok. Mert az is nyilvánvaló, hogy minden népnek megvan a maga sebe, a maga gyökérkonfliktusa. Ez ad magyarázatot arra, hogy miért szeretjük a szomszédainkat, vagy éppen miért nem szeretjük őket; és hogy ők miért szeretnek, vagy éppen nem szeretnek bennünket. Csakis ebből a történetből érthető, hogyha az egyik nép megalázva érzi magát a másik nép előtt, más népek pedig büszkén mások fölé helyezik magunkat – vagy esetleg csak mi érezzük úgy, hogy lenéznek minket... Mindez benne van a történelmünkben. És ide, éppen ide szállt alá Jézus. Sőt, tovább is mehetünk: hiszen mindenhol, ahol gonoszságot követnek el a földön, mindenhol, ahol háború és gyűlölködés dúl, hitünk szerint Isten is jelen van. Sok-sok évvel ezelőtt egy ijesztő felismerés született bennem: ha Isten mindennek a teremtője, akkor nem mondhatom azt, hogy Istennek nincs köze a rosszhoz. Hiszen ha nem volna köze hozzá, nem mondhatnám, hogy mindennek a teremtője! És ha van sátán, akkor azt is vallanom kell, hogy őt is Isten teremtette. És ha létezik bűn, akkor annak is benne kell lennie Isten terveiben, akár el tudjuk ezt fogadni, akár nem.

Nem kell, hogy mindenki elhigyje azt, amit mondok; arról beszélek, amit megéltem. Harmincegynehány éves voltam, amikor – igazából nem tudom, hogy honnan jött és miért jött ez az érzés bennem – de megrémültem, hogy Isten lehetne gonosz is. Megijedtem attól, hogy ugyan ki garantálja nekünk, hogy Isten nem gonosz. Ki adhat erre biztosítékot? És akkor ettől a gondolattól – bár már pap voltam akkoriban –, emlékszem, nagyon megrettentem. Később, hosszú évek alatt úgy döntöttem – persze csak később jöttem rá, hogy valójában ez egy döntés volt, amely valamiképpen belülről jött, belülről született meg bennem –, hogy azt mondjam: márpedig én a Istenben akarok hinni. Abban a Istenben, aki alászállt a poklokra. Abban az Istenben, aki a poklokból is valamiképpen feltámadt. Hogy ez hogyan történt pontosan, azt nem tudom, nem tudjuk, s talán nem is kell pontosan tudnunk. Ez titok marad, ahogy Jézus történetében is titok marad, hogy mit jelent: Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Ez a titok azonban valamiképpen azt is jelenti, hogy nem maradt a poklok mélyén. Azt jelenti, hogy rettenetes és gyalázatos halála nem maradt az utolsó szó ebben a történetben. Azt jelenti, hogy köztünk működik, él, és képes számunkra is reményt adni. De ehhez előbb alá kellett szállnia a poklokra.

(Mustó Péter elmélkedése szabad átiratban)

https://www.youtube.com/watch?v=udZDYojfVpY

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr8212319359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

türkiz 2017.04.05. 09:47:09

"Senki nem merülhet feledésbe, aki e világon kiváló volt; azonban mindenki a maga módján volt nagy, annak nagysága szerint, akit szeretett. Hiszen aki önmagát szerette, az önmagában vált naggyá, és aki másokat szeretett, az az odaadásban volt nagy, aki azonban Istent szerette, az mindenkinél nagyobb volt. Mindenkit megőrizhet az emlékezet, de mindenki aszerint vált naggyá, amit várt. Van aki arra várt, ami lehetséges, van aki arra, ami örök; aki azonban a lehetetlent várta, az mindenkinél nagyobb volt. Mindenkit megőriz az emlékezet, de mindenki ahhoz képest vált naggyá, amivel viaskodott. Hiszen aki a világgal viaskodott, a világ legyőzése által vált naggyá, és aki önmagával viaskodott, az önmaga legyőzése által; aki azonban Istennel viaskodott, az mindenkinél nagyobb lett... " Kierkegaard

Hojdák Gergely 2017.04.09. 11:23:54

Durva, de egy családtagom nemrég volt "családállításon", és ott pont ilyesmik történnek a dolog fizikai valóságában! (Számodra ismeretlen emberek ráérzéses alapon képesek megjeleníteni, eljátszani a saját családi "őstörténetedet"). Hozzá kell tennem, hogy én alapból elég szkeptikus vagyok az "ezoterikus" jelenségek iránt, de több, számomra hiteles embertől is hallottam már, hogy ez igenis működik. Nem tudom, hogy pl. genetikai vagy kvantumfizikai alapon magyarázható-e, mindenesetre eléggé összevág a Mustó Péter atya által írottakkal, és ezek szerint az evangéliumok tapasztalatával is. o:) - Ilyenkor érzem azt, hogy leborulok Isten/a valóság tágassága előtt...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2017.05.26. 21:06:55

Pacsy írásaival szinte mindig egyet szoktam érteni, de a jelen eset kicsit más, amolyan "határeset".

Jézus Krisztus pokolraszállásáról részletes infromációkat őrzött meg az apostoli hagyomány, ezek a részletek pedig konkrét teológiai mondanivalót hordoznak.

Ettől a konkrét mondanivalótól eltérni - szerény véleményem szerint - nemigen szabad, bármennyire is szimpatikus az alternatív intrepretáció. Akkor is, ha ez az alternatív értelmezés amúgy különben teológiailag is korrekt. Egyszerűen azért, mert az üdvtörténet minden eseménye pontosan arról szól amiről, és nem másról; ezek a történetek és történések nem variábilisak.

- Egy gondolat erejéig érdemes tudatosítani, hogy Krisztusnak a lelke szállt alá a poklokra, miközben a teste a sírban nyugszik.
- Ez a pokolraszállás az evilági időszámítás szerint péntekről szombatra virradó éjszaka, pontban éjfélkor történt. Az események kronológiájáról részletesen írtam korábban a blogomon:
andronikosz.blogspot.hu/2016/05/a-nagyhet-tortenesei-jezus-evilagi.html
- Krisztus a dicsőséges pokolraszállásával legyőzi a halált, és az arra méltó lelkeket kiszabadítja az alvilág fogságából.
- Ezeket a lelkeket Szent Mihály arkangyal vezeti be a Mennyek Országába.

Ezeknek a vázlatosan ismertetett tényeknek persze Pacsy értelmezése sem mond ellent alapvetően. Indokolatlannak érzem azonban a múlt időre "kihegyezni a történetet", hiszen az egész lényege pontosan az örökkévalóságról, az időtlenségről szól.

2017.05.28. 20:54:27

@andronikos:

Olvastam a blogbejegyzésedet, nagyon érdekes.

Csak egy kérdésem lenne:

Márk szerint Jézust a harmadik órában feszítették keresztre (Mk 15,25), János viszont azt írja, hogy Pilátus a hatodik órában hozta meg a halálos ítéletet (Jn 19,14).

Foglalkoztak a keleti egyházatyák az eltérés okával?

csaba_carmarthen 2017.05.29. 16:03:40

@andronikos: ui. fent lemaradt a cimzes....

-Our daughter's name is Anastasia and she has an icon of the Resurrection. My wife and I were looking at it and comparing it to other icons of the same event we've seen at church and other places. We've noticed that not only is Eve dressed in red, but her left hand is often veiled in that same cloak. What is the significance of this?

-Dear Mr Caleb.

You have taken a right note. Red colour of Eva's dress stands out against background of the icon. The colour activity of her figure is nearby to the activity of the Saviour's clothes. It connects with her special act in the original sin and history of all fallen humanity. Her posture on icon is doubtful and a little ambiguous to the point of the developing event.

In Christ
Igor V.

www.monachos.net/conversation/topic/5469-eves-hand-in-resurrection-icon/
süti beállítások módosítása