Amint arról nemrégiben értesült a világ, 2019. február 4-én az Egyesült Arab Emirátus fővárosában, Abu Dhabiban Róma püspöke Dokumentum az emberiség testvériségéről a világbéke és a közös együttélés érdekében (Documento sulla fratelanza umana per la pace mondaale e la convivenza comune) címmel közös dokumentumot írt alá az Al-Azhar mecset nagyimámjával, Ahmad Muhammad Al-Tayyib-bal. A cím pontosan kifejezi a felek szándékát: a világ békéje (azaz túlélése) biztosítása érdekében mindketten olyan pontokat igyekeztek találni és nyíltan fogalmazni saját hagyományukban, amelyben az általuk képvisel két legnagyobb világvallás tanai (ahogyan ma értelmezzük) egyetértenek. E hatalmas politikai, diplomáciai és teológiai jelentőségű esemény reményt és ígéretet tartogat mindannyiunk számára, hiszen ma a vallások együttes fellépésének jelentőségét nem lehet eltúlozni.

A világ jövője a tét

Alig több mint harminc évvel ezelőtt az amerikai politológus Samule P. Huntingon a Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása címmel tett közzé könyvet (Európa Kiadó). Tézise nagy port vert fel akkoriban, akadémiai körökön kívül és belül egyaránt. Huntington állítása szerint a XXI. század legnagyobb globális kihívása a nagy világvallások körül kialakuló civilizációk egymással való konfliktusa lesz. Jó oka volt erre a prófétaian hangzó előrejelzésre. A XIX. századot a nemzetállamok összecsapása jellemezte, a XX. század az ideológiák összecsapásának jegyében telt. A ma zajló konfliktusokat Ferenc pápa sokatmondóan, több alkalommal is „darabokban zajló világháborúként” (guerra mondiale a pezzi) írta körül, egyúttal arra is felhívva a figyelmet, hogy ezekben az összetűzésekben a vallásoknak igen gyakran jelentős szerepük (s így felelősségük is) van. Nem véletlenül tartják az Abu Dhabiban megszületett dokumentumot mérföldkőnek nemcsak a kereszténység és az iszlám kapcsolatában, de a világtörténelemben is. (Nota bene: először történt, hogy nyilvánosan mutattak be pápai szentmisét az Arab-félszigeten!).

Zsinati inspiráció

Hosszú út vezetett idáig. Nyolcszáz évvel ezelőtt, a keresztes háborúk lázában égő nyugaton csak a legnagyobb szenteknek – így például Assisi Szent Ferencnek – juthatott eszébe az a merész, csaknem a lehetetlenséggel határos gondolat, hogy az egyiptomi Damiettában, a keresztény táborból átszökjön a muzulmánok táborába, és beszélgetést kezdeményezzen Malik al-Khamil szultánnal. A csak keresztény források által tanúsított esemény szerint e két, hitében mélyen gyökerező ember néhány napon keresztül békés párbeszédet folytatott, amely ha nem vezetett is közvetlen eredményre, bizonyos értelemben minden későbbi béketörekvés jelképes előfutárává vált. Ennek szellemében találkozott II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa is, számos más alkalommal, a különböző nem keresztény vallások képviselőivel. Az első találkozó „kockázatát” II. János Pál vállalta, nem kis ellenállásba ütközve bizonyos egyházi körök részéről. Pedig a pápák ezekkel a gesztusokkal a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate kezdetű nyilatkozatának betűje és szelleme szerint járnak el, amely már 1965-ben pozitív hangnemben nyilatkozott a nem keresztény vallásokról – igaz, hivatalos egyházi iratként a történelemben először. A most aláírt dokumentumban számos közös pontot találunk, melyek közül – a püspök teológus Bruno Forte nyomán – most legyen szabad csak hármat kiemelni.

Egyetemes szolidaritás

Az első közös pont a valamennyi emberi lény közötti egyetemes szolidaritás, amelyre mindenki meghívást kapott, aki csak kiteszi magát annak, hogy az egyetlen Isten misztériuma elé álljon. A szöveg egyszerű, ám nagy hatású mondattal utal erre: „A hit a hívőt arra vezeti, hogy a másikban testvért lásson, akit támogatni és szeretni tartozik” (La fede porta il credente a vedere nell’altro un fratllo da sostenere e da amare). Egy kereszténynek nem nehéz felismernie ezekben a szavakban Jézus „új parancsát” (Jn 13,34), tanításának legbennsőbb lényegét; s az iszlám hívei sem tudják hallatlanra venni annak az Istennek a felhívását, akit a Korán első lapjain „kegyes és irgalmas”-nak neveznek. Ebből az alapelvből az iszlám hívei számára nagyon fontos erkölcsi következmények fakadnak: „Aki megöl egy embert, mintha az egész emberiséget ölte volna meg, aki pedig megment egy embert, mintha az egész emberiséget mentette volna meg”. Nem is lehetne ennél világosabban kifejezni mindennemű erőszak elítélését – azaz Isten „Ne ölj!” parancsának visszhangját –, amely közös mindkét hitben (vö. Kiv 20,13 és Mt 5,21–22 és a Korán 5. Szúrájának 32. verse).

A dialógus követelménye

Másodikként az Abu Dhabiban aláírt szövegből a párbeszéd princípiumát emelhetjük ki, amely a zsinati tanításban az egyház és a világ közötti kapcsolat alapját képezi. A szöveg értelmében muszlimok és katolikusok együttesen „kijelenik, hogy elfogadják a dialógus kultúráját mint utat” (dichiarano di adottare la cultura del dialogo come via). Ez természetesen nem azt jelenti, mintha valamiféle naiv irenizmust tennének magukévá, amely eltekint a történelem során egymás ellen Isten nevében elkövetett erőszakos cselekedetektől, azaz azon számtalan alkalomtól, amikor figyelmen kívül hagyták az isteni parancsot. Annál is inkább jelentős a következő állítás: „Mi, akik hiszünk Istenben, a Vele való végső találkozásban és az Ő Ítéletében, vallási és erkölcsi felelősségünk alapján ezen Dokumentum által azt kérjük önmagunktól, a világ vezetőitől, valamint a nemzetközi politika és a világgazdaság irányítóitól, hogy komolyan köteleződjenek el a tolerancia, az együttélés és a béke kultúrájának terjesztése mellett.” (Noi – credenti in Dio, nell’incontro finale con Lui e nel Suo Giudizio –, partendo dalla nostra responsabilita’ religiosa e morale, attraverso questo Documento chiediamo a noi stessi e ai Leader del mondo, agli artefici della politica internazionale e dell’economia mondiale, di impegnarsi seriamente per diffondere la cultura della tolleranza, della convivenza e della pace.)

Lelkiség

A dokumentumot kézjegyükkel ellátók szerint – harmadszor – rá kell mutatni az etika és az élet spirituális dimenziójára: „Az etika megromlása, amely befolyásolja a nemzetközi cselekvést, valamint a spirituális értékek és a felelősségérzet elgyengülése... hozzájárul az általános frusztráció, az egyedüllét és az elkeseredés érzésének elterjedéséhez, amely oda vezet, hogy sokan beleesnek... a vallási integrizmus, az extrémizmus és a vak fundamentalizmus csapdájába.” (Il deterioramento dell’etica, che condiziona l’agire internazionale, e l’indebolimento dei valori spirituali e del senso di responsabilitá... contribuiscono a diffondere una sensazione generale di frustrazione, di solitudine e di disperazione, conducendo molti a cadere... nell’integralismo religioso, nell’estremismo e nel fondamentalismo cieco.) Rendkívül jelentős megállapításról van szó, amely óvatosságra int azzal a minden emberre leselkedő veszéllyel szemben, hogy elveszítsük szemünk elől a végső horizontot, és megelégedjünk a birtoklásvágy, a hataloméhség és a rövid távú gondolkodás szűkös távlatával.

A közös ellenség

Az ellenszer mind a katolikusok, mind a muzulmánok számára a „vallási érzés [felszítása] és annak újra élesztése az új nemzedék szívében” (risveglio ’del senso religioso e la necessita’ di rianimarlo nei cuori delle nuove generazioni). Ezzel alkothatunk közös frontot az egoizmus és az erőszakos konfliktusokra való hajlammal szemben, amelyek a radikalizmus és a szélsőségesség alapját képezik. A szöveg e tekintetben egészen egyértelmű: „Elítélünk minden olyan gyakorlatokat, amely az életet fenyegeti, így a népirtást, a terrorista akciókat, az erőszakos kitelepítéseket, az emberiszerv-kereskedelmet, az abortuszt és az eutanáziát, valamint minden olyan politikát, amely támogatják ezeket.” (Condanniamo tutte le pratiche che minacciano la vita come i genocidi, gli atti terroristici, gli spostamenti forzati, il traffico di organi umani, l’aborto e l’eutanasia e le politiche che sostengono tutto questo.) Nem hagy kétséget az aláírók szándékáról az a megállapítás sem, amely határozottan megkülönbözteti Isten nevét és a benne való hitet az erőszak minden formájától: „Azt kérjük mindenkitől, hogy fejezze be a vallások eszközként való használatát, hogy általa gyűlöletet, erőszakot, szélsőségességet, vak fanatizmust terjesszen, s hagyjon fel Isten nevének használatával, hogy ezáltal igazolja az emberölést, a száműzetést, a terrorizmust és az elnyomást. Istenbe vetett közös hitünkért kérjük mindezt.” (Noi chiediamo a tutti di cessere di strumentalizzare le religioni per incitare all’odio, alla violenza, all’estremismo e al fanatismo cieco e di smettere di usare il nome di Dio per giustificare atti di omicidio, di esilio, di terrorismo e di oppressione. Lo chiediamo per la nostra fede comune in Dio.)

A szöveg pozitív jelentése

A vallás nevében állandósított és igazolni próbált erőszakra kimondott határozott nem után a szöveg ugyanilyen határozottan igent mond a vallásszabadságra és a lelkiismereti szabadságra, amely „minden ember joga”. Olyan megállapítások ezek – mondja a szöveg –, amelyeknek hangot adnak „a katolikusok és a muszlimok mind keleten, mind pedig nyugaton” (ai cattolici e ai musulmani d’Oriente e d’Occidente). A szöveg aláírói nemcsak a hívekhez fordulnak, hanem mindenkinek, aki valóban emberi módon kíván gondolkodni és cselekedni.

A fenti felhívásoknak talán 800 évvel ezelőtt nem lett volna ekkora tétjük. Ma azonban – „világfaluvá” zsugorodott, globalizált világunkban – ennek a hozzáállásnak egyszerűen nincs alternatívája. Most már csak a vallási vezetőknek kell igyekezniük a megállapodás életre váltásán – és azon, hogy elfogadtassák azt vallásuk követőivel is. A kérdés az, vajon mi is képesek leszünk-e megfelelni az általuk támasztott kihívásoknak...

(Vö. Bruno Frte, Il Documento di Abu Dhabi. Cristianesimo e Islam. La sfida del consenso, Corriere della Sera, Giovedì, 14 Febbraio 2019. 28. o.)