Az elmúlt másfél év során sokat foglalkoztam a hivatásommal, és újra feltettem magamnak azokat a kérdéseket, amelyekre már évekkel ezelőtt elkészítettem a konyhakész válaszaimat. Miért lettem én jezsuita? Egészen egyszerűen és röviden: Isten hívott, találkoztam emberekkel, akik segítettek, igent mondtam... Életem apró történései szépen körvonalazták nekem azt az utat, amiről eddig úgy gondoltam, hogy értem, miért vezetett el a hivatásomhoz. Viszont az idő múlásával észrevettem, hogy a lelkem egyre jobban elbizonytalanodott, és kedvesen, mégis azért ijesztően megkérdőjeleződött bennem: valóban ezek az igazi válaszok? Egyáltalán találhatok-e választ a kérdéseimre?

Úgy gondolom, hogy bárhol, bármilyen hivatásban, korban és élethelyzetben vagyunk, ismerősen csenghet számunkra a kérdés: miért? Miért éppen én? Miért így? Miért ekkor? Nehéz ezekkel a kérdésekkel szembenéznünk, mert olyan mélységeket pedzenek, ahol szeretünk visszahúzódni a válaszaink biztonságába. Amikor egy kérdésemre választ találtam, megnyugodtam, hogy akkor ez így rendben van. Van válaszom, nincs mitől félnem. Örültem a válaszból születő nyugalomnak, és már siettem is tovább, elfelejtve mindazt a keresést és tisztulást, melyek még a kérdésem választalanságából születtek, mígnem kisebb pszichológiai és pszichoanalitikai tanulmányaim során egyre több kérdőjel merült fel bennem: biztos, hogy értem, miért? Miért lettem jezsuita? Később értettem meg: ezek azok a kérdései az életemnek, melyekre nem tudom a biztos választ… meg kell szeretnem a kérdésben rejlő bizonytalanságot. Engednem kell magamnak, hogy az életem belenőjön a válaszokba.

Rilke írja egy fiatal költőnek: „Amennyire csak tudom, arra kérem Önt, legyen türelemmel szívének minden megoldatlanságával szemben, és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák vagy idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most feleletek után, amik nem adatnak meg Önnek, mivel most nem tudná őket érteni. És erről van szó: élni mindent. Élje most e kérdéseket. Talán lassankint, észrevétlenül, egy távoli napon élete belenő majd a feleletekbe.”

Egyszerűen élni a kérdéseinket, melyekre nem találunk válaszokat. A mai világban nem szeretjük az elbizonytalanító kérdéseket. Szeretünk biztonságban élni, ahol minden konyhakész, ahol nem kell félnünk a változás szelétől. Nincs időnk megélni a kérdéseinket. És pont erről van szó: élni a kérdéseinket. Megélni a választalanság bizonytalanságát, mely segít figyelni és keresni a lényeget az életben. Az életünk önmaga lesz a válasz a miért-kérdéseinkre.

Miért lettem jezsuita? Van erre egy történetem, sokszor el szoktam mesélni, amikor megkérdeznek. Általában ott kezdem, hogy megszülettem egy szerető családban, iskolába jártam, felnőttem, felvettem a kapcsolatot a jezsuitákkal, majd beléptem. Egy külső eseménysorozat, melyet sok minden formált: találkozások, személyek, helyek. De mi történt belül? Miért lettem jezsuita? Nem tudom pontosan! Egyszerűen idehozott a lelkem, és nagyon szeretem! Talán ennél többre nincs is szükségem. Akkor is, ha egyre kevésbé értem a miérteket és a hogyant. Próbálom engedni magamnak, hogy az életem belenőjön a válaszokba…