Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

„Szia, Józsikám!” Lelki beszélgetés szívműtét után a füredi rehabilitációs részlegen

2020.03.30. 09:34 Hofiatya

heart.jpgHárom héttel ezelőtt a rehabilitációs osztály ebédlőjében megmutatják, hogy hol az asztalom. Lekezelek mindenkivel. A többiek már falják az ételt. Én egy pillanatig állva maradok. Elcsendesülök és keresztet rajzolok magamra.

Semmi fakszni, semmi hosszú ima, és folytatjuk a beszélgetést.

Mindenki Józsinak nevez, hiszen a bemutatkozáskor ebben egyeztünk meg.

Mindenki egy kicsit zavarban van, de úgy tesznek, mintha semmit sem láttak volna.

Két nap után az egyik asztaltársam megjegyzi: hallottuk, hogy szerzetespap vagy.

Honnan tudtátok meg?

Tudod, említettem a nővérnek, hogy itt van ez a Józsi, aki ebéd előtt nem kezdi falni egyből az ételt, csak keresztet rajzol magára, és utána hörpintgeti a levest velünk együtt.

A megjegyzést kérdések követik. Figyelj, Józsikám! Mi a csuda ez a szerzetesség? Tudod, mi mindannyian katolikusok vagyunk, erről nem hallottunk.

Erősködöm, hogy biztos hallották már, hogy vannak ferencesek, bencések. Szóval ők is szerzetesek, közben papként is szolgálnak.

A mai napra ennyi elég a „hittanórából”.

Kérdezgetem őket, mi van a feleségeddel, a gyerekekkel, unokákkal?

A hosszú karantén után mindenki szívesen mesél a családjáról.

Közben egyre többen és gyakrabban próbálnak elcsípni a folyosón, hogy beszélgessenek velem. Egy huncut szemű hölgy mosolyogva megjegyzi, hogy a nagybátyja ferences szerzetes volt Szegeden, az alsóvárosi rendházban.

Az asztalnál ünnepélyesen közli, hogy ő ezután „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-sal akar köszönni nekem, mert ez a Józsi neki olyan nehezen megy.

Mondom neki: Drágám! Látom, a mai ebéd megártott neked. Ha jót akarsz, továbbra is Józsi leszek.

Mindenki felszabadul az asztalnál, hogy marad a jó légkör, a csevegés.

A személyes beszélgetésekben egyre inkább előkerülnek a családi történetek, konfliktusok és örömek.

Az asztalnál sokszor nem is veszik észre, de egy közösségi megkülönböztető megbeszélés folyik.

A héten elköszönt tőlünk az egyik asztaltársunk. Este búcsút veszünk egymástól, és kéri, hogy néha imádkozzam a családjáért.

Én is megköszönöm neki, bátor kérdéseivel mennyit segített nekem, hogy újra átgondoljam küldetésemet, hivatásomat.

Látom, hitetlenkedve fogadja, amit mondok, de érzi, hogy komolyan gondolom.

Másnap az ajtóban legszívesebben magamhoz ölelném, de tilos a testi érintés.

Szemünkben ott az öröm, hogy megismerhettük egymást.

Reméljük, hogy a Gondviselés még összehoz bennünket, de nem itt, az intézetben, hanem egy pécsi sörözőben.

Búcsúzáskor összeütjük könyökünket, ahogy a politikusoknál láttuk.

Akkor: Szia, Józsikám!

Szia, Jani bátyám!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr9915572148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsimre 2020.04.02. 09:47:46

De jó hallani felőled. A derű sugárzik minden szavadból. Isten éltessen sokáig Hofi atya!