Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Hol vagyok otthon? Egy jezsuita szerzetes vallomása

2020.04.03. 08:03 Hofiatya

350.jpgKedves barátommal beszélgetek telefonon. Egy adott ponton megkérdezi tőlem: „Te hol vagy otthon? Melyik az a rendház, ahol leginkább otthon érezted magad?”

No, látod, ez jó kérdés!

Hirtelen nem is tudom, mit válaszoljak.

Az este folyamán továbbra is ezen gondolkodom.

Mi jut egyáltalán eszembe, amikor otthonról beszélek?

Egyértelmű! A budakeszi házunk, ahol felnőttem, és a nővérem, unokahúgom családjával együtt a mai napig a régi szülői házban lakik. Igen, ez az én otthonom is.

És nem csak szülőhazám, e lángoktól ölelt kis ország.

Az otthonhoz hozzátartozik a kő, amire léptem, hogy aznap ne feleljek az iskolában.

Az otthonhoz hozzátartozik minden út és bokor, ahol a csókok íze számban hol méz, hol áfonya.

Az otthonhoz hozzátartozik a falunk melletti Makkosmária. A kegyhely, ahová nyaranta kifutottunk reggel a barátaimmal, hogy a templomtéren, az erdőszélén focizzunk.

A kegyhely, ahol első misémet és az ezüstmisémet is tartottam.

A szőlőnk, amely a templom közelében fekszik, és a mai napig megvan még, bár most eléggé elhanyagolt, lepusztult állapotban; de ebben a formájában is érzem még az otelló szőlő ízét, amely sajnos azóta eltűnt a telekről.

Ez az én otthonom. Erdők, rétek. A szőlő, de leginkább az emberek, akik a mai napig itt élnek a szívemben kitörülhetetlenül.

És hirtelen elönt a hála! Micsoda ajándék és csoda, hogy közel hetvenéves koromig mindez megvan, és élő valóság.

És hogy visszatérjek az eredeti kérdéshez: melyik rendház volt leginkább otthonom? Nem könnyű a válasz, hogyha ilyen gyönyörű emlékeid vannak az otthonról.

Mégis, a sok-sok rendház és szolgálati hely mellett kirajzolódik bennem a kispesti Jézus Szíve-templomban eltöltött néhány év.

Magam is meglepődöm, hogy milyen mélyen bennem él ennek a rendháznak és templomnak az emléke. A ház utolsó közösségének voltam a tagja (P. Bálint Józseffel és P. Fábián Istvánnal laktam együtt).

Az én plébánosi szolgálatom idején került a Jézus Szíve-templom és a ház az Esztergom-Budapesti Egyházmegye felügyelete alá.

Elfogytunk, és mivel egyedül maradtam, megszűnt a kommunitás. Pedig ezt a templomot P. Polgár vezetésével jezsuiták alapították.

Miért vált hirtelen olyan evidensé, hogy ez a ház volt leginkább a jezsuita otthonom? P. Fábián István volt a plébános, amikor ideköltöztem. Innen jártam két éven keresztül Tápiószecsőre, ahol a Szeretet Iskolát működtettük Szemes Zsuzsa asszonnyal. Közben István atya egyedül maradt, és átvettem a plébánia irányítását is. Pista bátyám eredeti „fickó” volt. A Balaton-közeli Somló hegyi szőlők vidékéről származott. A földművesek, gazdálkodók, szőlősgazdák egyszerű, tiszta természetét örökölte őseitől, amely a lelkipásztori munkában is tükröződött. Hihetetlen puritán, mások sorsa iránt érdeklődő, melegszívű ember volt. Sallangmentes stílus, de soha rászoruló vagy hajléktalan üres kézzel nem távozott a plébániáról.

Sokszor megszidta az ügyeskedőket, de mindig hagyta magát becsapni, hogy a koldusok ne szégyenüljenek meg, és megkapják a maguk alamizsnáját.

Kispesten a szegények, betegek, idősek otthonában élők lelkipásztora volt, ezért kapta meg egy alkalommal a város díszpolgára címet.

Különösen is a szívemhez nőtt, mert nagyon hasonlított apámra. Még az arcvonásai is hasonlók voltak: árva gyerekként ugyancsak együttérző, nem túlságosan beszédes, sallangmentes ember volt. Benne is a földművesek, gazdálkodók, iparosok tisztasága inspirált az Istenben való rendületlen hittel együtt.

Talán ezen a családi ágon örököltem a hivatásom morzsáit is.

Amikor együtt ültünk „esténként otthon” az asztalnál, és a somlói borocskát iszogattuk, sokszor bennem szólt a költemény: „Borozgatánk apámmal; Ivott a jó öreg”.

Otthonossá tette még számomra ezt a helyet egy nagyon kedves lelkipásztor emléke; most a templom kriptájában nyugszik. Csanád Béla, volt professzorom, aki egy véletlen folytán itt lett eltemetve és maradt nálunk, templomunkban örökös vendégként, a Szent István-bazilika tatarozása idején. Mint kanonok ott lett volna a végső nyughelye, de azóta sem vitték át.

Béla atya kamaszéveim meghatározó lelkésze volt. Az általa alapított közösség, mely hosszú ideig a lakásában tartotta találkozóit, még most is létezik. Legutóbb tizenheten voltunk együtt egy lelkigyakorlaton.

Béla bácsi a Kalocsa környéki Akasztón született, és ugyancsak nagy becsben tartotta az ősök bor iránti szeretetét és tiszteletét.

Sokszor megkínált az otthonról hozott akasztói borocskából, melyet a kert pincéjében, ahol lakott, demizsonban őrzött. 

Kiváló költő, műfordító volt. A népdalokat is jól ismerte, és gyakran együtt énekelt velünk.

Kispesthez köt a foci is. Néhány kispesti évem alatt megengedte a Gondviselés, hogy abban az iskolában taníthattam hittant, ahol Puskás Öcsi bácsi és Bozsik József is tanultak.

Ez azért fontos számomra, mert világ életemben Kispest-Honvéd szurkoló voltam. Sok barátom méltatlankodott is, hogy a csudában lettem én sváb gyerek létemre Honvéd-drukker, mikor a környezetemben mindenki a Fradinak szurkolt.

Sajnos továbbra is a kispesti kripta teszi emlékezetessé számomra ezt a helyet, mert az egyik legjobb munkatársam, akit Szegeden ismertem meg, Buday Nelli, szülés után egy-két héttel agyvérzést kapott és meghalt. Őt is itt temették el.

Egy időben már azt hittem, nekem is ez lesz végül otthonom, de a Gondviselés tovább vitt; ők, a régiek azonban itt élnek bennem és Jézus Szívében.

 

„’Hetven’

Jaj ’hetven éve’ – lelkem visszadöbben,

halottjaim is itt-ott, egyre többen –

jaj, ’hetven éve’ tündököl fölöttem

ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,

ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten

földig borultam s mindezt megköszöntem.”

 

Köszönöm a kérdést:

„Te hol vagy otthon?

Hol van az a rendház, ahol leginkább otthon érzed magad?”

Igen! Egyértelmű a válaszom:

Jézus Szívében

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr9415580472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jabbok 2020.04.03. 13:25:39

Kedves Hofi - mik fel nem bukkannak a régi emlékekből - és mi újak ki nem derülnek ezekből a bejegyzésekből...

Csak ami hirtelen legnagyobbat ütött: Buday Nellivel kettesben vittük egy darabig a Bárkában a legsúlyosabb sérültek műhelyrészlegét. És én is nagyon szerettem őt, nagyon jó volt vele "dolgozni", együtt evezni a Bárkában, vele együtt nevetni-aggódni-csodálkozni-szemlélődni a sérültjeinkkel. Akkor még fél lábbal bent voltam a rendben. Megdöbbentő volt értesülni alig néhány év múlva a haláláról...

És nagyon örülök, hogy a szüleim is személyesen megismertek, és nekik is az egyik kedvenc jezsuitájuk lettél... ;)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2020.04.05. 01:31:22

@jabbok: Milyen vicces / én is örülök: egyik kedvence a te szüleidnek, meg az én fiamnak :D

jabbok 2020.04.05. 14:30:22

@Felicitasz: az "is" eddig csak arra vonatkozott, hogy persze nekem is... ;)
Persze azért van másik kedvenc is... ;)