Talán a velem egykorúak és a nálam idősebbek még emlékeznek arra, hogy kötelező olvasmányainkról olvasónaplót kellett vezetni. Gimnáziumban spirálfüzeteket is megtölthettünk ezekkel a beszámolókkal. Ha más értelme nem volt is, de javította a fogalmazást és a helyesírásunkat. Persze akik egy kicsit lustábbak voltunk úgy az olvasás, mint az írás terén, idősebb diákok naplóiból átmásoltunk oldalakat.
Néhány évvel ezelőtt könyvüzletekben találkoztam irodalomtanárok által szerkesztett olvasónaplókkal, melyekben a klasszikus regényekről már szakemberek készítettek összefoglalókat, és leírták, egy-egy regény miről szól. Nyilván könnyebb volt ezt végigolvasni, mint a Háború és békét teljes egészében, de kétségtelen tény, hogy ezek a kész naplók hozzájárultak ahhoz, hogy a mai generáció tagjai közül sokan már nem szívesen olvasnak regényeket, főleg a klasszikusokat, melyek egy része talán felnőttkorban többet mond az embernek.
Ennek a posztomnak azért adtam a „Kötelező olvasmány” címet, mert a héten találkoztam egy nagyszerű tanulmánnyal. Székely János szombathelyi megyés püspök arról elmélkedik benne, mi lesz velünk majd a most a kialakult koronavírus járvány után. Miként folytatódik majd az élet?
Régen a kötelező olvasmányként megjelölt könyvek listája segített abban, hogy lássuk, melyek műveket illene elolvasnunk legalább egyszer az életben, de a cikkek, tanulmányok, hírek tengerében jó, ha az ember kap eligazítást, hogy egy témában mit érdemes elolvasni, illetve baráti körben megbeszélni, végiggondolni, még akkor is, hogyha az eddigi véleményemmel nem egyező gondolatokat találok is az írásban.
Így született meg bennem az elhatározás, hogy próbálom felhívni a szerintem szokatlan és nagyon fontos szempontokra, melyet az írás tartalmaz, és hozzáteszek még pár saját gondolatot is.
Székely püspök arról elmélkedik, hogy a jelen korban, amikor minden a gazdasági növekedésről, a GDP-ről, a vagyonszerzésről, a matéria elsőbbségéről, vágyaink azonnali kiéléséről szól, talán érdemes néhány spirituális, szellemi szempontot is bevinni a gondolkodásunkba, a beszélgetéseinkbe. Azért is gondolom ezt, mert egyre többet hallom, hogy mindaz, amit magunk körül tapasztalunk, és „velünk történt, igazságtalanság”. Óriási hibának tartanám, hogyha ezt valóban így is gondolnánk, így is hinnénk. Mert szerintem be kellene látnunk, hogy ami velünk történt, az valahol törvényszerű. Ahogy a régiek mondták: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát!”
Észre kell végre vennünk azt a felelőtlenséget, amit a globalista anyagelvű, anyagi hasznot hajszoló jóléti társadalmak elkövettek saját magukkal és a világgal szemben.
Most, amikor be kellene látni tévedésünket, a velünk történt dolgokat igazságtalannak tartjuk? Talán szeretnénk másokra hárítani? Miközben mi is ennek a rendszernek, filozófiának haszonélvezői voltunk/vagyunk, évtizedek óta?!
Amiről itt szó van, sokkal inkább a belátás, az igazság kategóriájához tartozik, semmint az igazságtalansághoz.
Aki belátásra jut, sokkal inkább magába tekint és tisztázza tévedéseit, esetleg bűneit, amit eddig elkövetett az igazsággal szemben.
Aki igazságtalanságról beszél, az másra mutogat, és semmit nem akar változni, változtatni eddigi életén, dolgain. Úgy jó, ahogy én/ahogy mi tesszük/teszem. „Minden menjen úgy, mint régen, amikor csak a saját érdekeinket néztük, szemléltük.”
Nem megtérésről beszélünk, hanem rendezvények elhalasztásáról, új időpontok kiírásáról, külső dolgokról, melyek a lélekújulást nem érintik, csak halogatják.
Állandóan pálcát törünk a hedonista hatalmak fölött; de úgy, mintha eddig ennek a világnak nem lettünk volna szereplői (szeplői), és szeplőtelen bárányok szeretnénk lenni.
Anyagi jólétünk érdekében az emberi élet értékét semmibe vettük. Ezért is csak a jelenlegi globális hatalmak hibáztathatók?
Amikor határainkon kívüli magyar testvéreinket egy szavazáson megtagadtuk, annak mi volt a hátterében, ha nem az önzés, az anyagi javak iránti mohóság?
Megtévesztettek minket?
Valóban megtévesztettek minket! De ki tiltotta meg, hogy ne gondolkodjunk, és ne riogassuk egymást azzal, hogy itt mindenki munkanélkülivé válik?
A két világháború között a magyarságban meghonosodott egykézés (lásd: Kodolányi János Földindulás című drámáját), majd az elmúlt évtizedek során az újszülöttek életéhez való viszonyunk, gyermekvállalási hajlandóságunk miről szól? Talán arról, hogy nem vagyunk anyagiasak? Anyagelvűek? Nem az áldozatokon akarom számon kérni a bűnt, hanem azokon a gazdasági, pénztőkét mozgató csoportokon, amelyek a családok életét sokszor lehetetlenné tették, és a szerencsétlen szülőket téves irányba, embertelen létbe sodorták, terelték. Ugyanakkor azért ott a személyes felelősség is. Miért hagytuk?
Most, amikor folyamatosan a gazdasági válság okozta károk helyreállításáról, pótlásáról beszélünk, de gyakorlatilag megtérésről, gondolkodásmódunk átállításáról szinte alig esik szó – ezért kit hibáztassunk? Csak az Európai Unió hedonista, materialista, globalista hivatalnokait?
Mindaz, ami velünk történt, igazságtalan?
Beültem/beültünk a fürdőkádba nyakig a vízbe, és ott, zuhanyozás közben akarom megszárítani a hajam.
Agyonütött az áram!
Igazságtalanság!?
Hát ott volt a műszaki leírás! Nem olvastam el?
Ott volt a leírás: Ne lopj, ne hazudj, másoknak se házát, mezejét, feleségét ne kívánd, … mert az életnek ez a törvénye, és így működik jól!
Igazságtalanság!
Székely püspök úr írásának különösen a 4. pontját ajánlom átgondolásra: „Utópia, avagy világ az anyagkor után!”
Vagyis milyennek kell az embernek lennie, ha életben szeretnénk maradni? „Az anyagkor utáni ember hinni fog a minőség, a szellemi valóságok létében, a művészi szépben, a szeretetben, a világ végső okában és céljában.”
„Nem a korlátlan tolerancia lesz az erkölcsi dogma, hanem sok olyan érték, amit lassanként újra felfedez, mint a család, a hit, a tisztelet, a múlt ismeretének és a belőle való okulásnak a fontossága, a nemzet, az anyanyelv, az őseink iránti hála, a nagylelkűség, a szeretet.”
„Az anyagkor utáni ember gátat fog vetni a vagyon kevesek kezében való koncentrálódásának.”
„Az anyagkor utáni ember számára nem a GDP növelése lesz a cél, hanem a földön – jelenleg és a jövőben – élő összes ember boldogságának, emberhez méltó és szép életének a lehetővé tétele.”
„Az anyagkor utáni időkben mindenkinek lesz munkája. A munka nem elsősorban a haszon termelését fogja célozni, hanem e mellett az ember kibontakozását, a világ szépítését.”
„Az anyagkor utáni időkben az emberi élet újra szent lesz a fogantatástól a természetes halálig.”
„Az anyagkor utáni ember a fenntarthatóságra, a javak igazságos megosztására és lehetőleg kevés fogyasztásra fog törekedni.”
„Újra érték lesz a család, a közösség, a kultúra, a minőség. Érték lesz a takarékosság és a szerénység, a dolgok megjavítása és újra felhasználása. Talán a járvány ezekre a dolgokra is taníthatna minket.”
Köszönjük meg Székely János püspök úr gondolatait!
Utolsó kommentek