Öt évvel ezelőtt, 2015 Pünkösdjén kelt Ferenc pápa Laudato si’, Áldott légy kezdetű, a teremtett világ védelmét célzó enciklikáját[1], amelynek üzenete az elmúlt években szerencsés visszhangot keltett, most pedig, a világot pusztító vírusjárvány idején életbevágóan időszerű. Az évforduló alkalmából maga Ferenc pápa arra szólított fel bennünket: kapcsolódjatok be a Laudato si’ hétbe, amelyet május 16. és 24. között tartunk. Ez egy globális kampány a közös otthonunk védelmével foglalkozó Laudato si’ kezdetű enciklika megjelenésének ötödik évfordulója alkalmából. Megújítom sürgető felhívásomat, hogy válaszoljunk az ökológiai válságra, a Föld és a szegények kiáltására.”[2]
A körlevél célja
„Áldott légy, Uram” – énekelte Assisi Szent Ferenc Naphimnuszában (Cantico delle creature), magasztalva a Teremtőt közös otthonunkért, „földanya-nővérünkért”. Assisi szellemiségétől ihletve Ferenc pápa mindjárt körlevele elején emlékeztet rá, hogy a Föld, közös otthonunk, „egyben nővérünk is, akivel osztozunk a létben, olyan, mint egy szép anya, aki karjai közé zár minket” (1).
„Ez a nővérünk tiltakozik a rosszért, amit mi okozunk az Isten által neki adott javak felelőtlen használata és a visszaélések miatt. Azt gondoltuk, hogy tulajdonosai és urai vagyunk, felhatalmazva arra, hogy kifoszthassuk. Az erőszak, amely a bűntől sebzett ember szívében fészkel, megnyilatkozik a betegség ama szimptómáiban is, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényekben látunk. Ezért a leginkább elhagyatott és rosszul bánt szegényekért elnyomott és lerombolt földünk „sóhajtozik és a szülés fájdalmait szenvedi el” (Róm 8,22). Elfelejtjük, hogy mi magunk is „földből vagyunk” (vö. Ter 2,7). Maga a testünk is a bolygó elemeiből épül fel, levegője adja lélegzetünket, vize éltet és felüdít” (2).
Ferenc pápa rávilágít arra, hogy az Egyház a bibliai kinyilatkoztatás fényében milyen segítséget nyújthat a környezetvédelem súlyos problémáinak megoldását kerteső szakembereknek, kormányfelelősöknek. Ez a körlevele igazában az Evangelii gaudium kezdetű buzdítása alapszemléletét alkalmazza egy konkrét problémára: a mai ökológiai válságra, a számos összetevőből álló környezetvédelemre irányítja a figyelmet, és sürgető felhívást tesz közzé: ”kezdjünk új párbeszédet arról, miként építsük bolygónk jövőjét” (14). A teremtett világ megőrzésének súlyos erkölcsi felelősségéről tárgyalva, a második fejezetben az Evangélium és az evilági valóságok új teológiai távlatát nyitja meg válságban vajúdó világunk világ előtt. Jegyzetemben főleg ezt szeretném megvilágítani.
Vázlatos tartalma
A hat fejezetből álló körlevél elején hosszan leírja bolygónk félelmetes helyzetét, lehatol a bajok gyökeréig: a bibliai tanítással és a keresztény perszonalista emberképpel (2. fejezet) egybevetve a valóságot, a technokráciában és az ember féktelen önzésében jelöli meg a bajok okát (3. fejezet). Ezután a II. Vatikáni zsinat (Gaudium et spes kezdetű konstitúció), valamint pápa elődei szociális enciklikái nyomán egy „átfogó ökológia” felvázolásával jelöli meg a bajok lehetséges orvoslását (4. fejezet). A következő két fejezet (5. és 6.) a világméretű párbeszédről, illetve a nevelés sürgető szükségéről szól.
„A teremtés evangéliuma”
A második fejezet kifejti a bibliai teremtéstörténet helyes értelmét, majd ismerteti a jó világot teremtő jó Isten szeretet-tervét.[3]
„Miért illesztek ebbe a minden jóakaratú embernek szánt dokumentumba olyan fejezetet, amely hitbeli meggyőződésekre vonatkozik? Tudatában vagyok annak, hogy a politika és a gondolkodás területén vannak olyanok, akik határozottan elvetik egy Teremtő gondolatát, vagy olyannyira irrelevánsnak tekintik, hogy az irracionalitás területére száműzik azt a gazdagságot, amelyet a vallások nyújthatnak egy átfogó ökológia és az emberiség teljes fejlődése számára. Az is előfordul, hogy egyfajta szubkultúrának tekintik a vallásokat, amelyet egyszerűen csak el kell tűrni. A tudomány és a vallás azonban, melyek a valóság két különböző megközelítését nyújtják, intenzív és mindkettőjük számára gyümölcsöző párbeszédet kezdhetnek egymással.” (62)
A pápa tudatában lévén az ökológiai válság bonyolultságának, megjegyzi, hogy több oldalról lehet megközelíteni és keresni – a széleskörű párbeszéd révén – a megoldásokat. A katolikus egyház az evangéliumi hit fényében keresi a „szabadulás útjait”. (64)
A bibliai teremtés-elbeszélést értelmezve megállapítja: „A Teremtővel, az emberekkel és az egész teremtéssel való összhangot leromboltuk azáltal, hogy megpróbáltuk elfoglalni Isten helyét, és megtagadtuk, hogy korlátozott lényeknek ismerjük el magunkat. Ez eltorzította az embernek azt a megbízatását is, hogy „uralkodjon” a földön (vö. Ter 1,28), hogy „művelje és őrizze” azt (vö. Ter 2,15). Ennek eredményeként az ember és a természet közötti eredetileg harmonikus viszony ellenségessé vált (vö. Ter 3,17–19). Ezért fontos felfigyelnünk arra, hogy az összhangot, amelyet Assisi Szent Ferenc megélt minden teremtménnyel, úgy értelmezték (hivatkozások az előző pápákra), mint ennek a szakadásnak a gyógyítását.” (66)
A felelősség a Földdel szemben, mely Istené, megkívánja hogy az értelemmel felruházott emberi lény tiszteletben tartsa természet törvényeit és a kényes egyensúlyt az élőlények között, melyek e világon élnek, mert ’Ő /Isten/ parancsolt, és azok létrejöttek, felállította őket mindörökre, és el nem múló törvényt szabott nekik’ (Zsolt 148, 5b-6).” (68)
„Nem képviselhetünk olyan lelkiséget, amely megfeledkezik a mindenható és teremtő Istenről. Ha így cselekszünk, a végén a világ más hatalmait fogjuk imádni, vagy magunkat tesszük az Úr helyére, és azt gondoljuk, hogy korlátokat nem ismerve lábbal taposhatjuk az általa teremtett valóságot. A legjobb módja annak, hogy az emberi lény helyét tisztázzuk, és véget vessünk azon követelésének, hogy a föld abszolút uralkodója legyen, ha ismét felmutatjuk a teremtő Atyának, a világ egyetlen birtokosának alakját. Különben az ember mindig hajlamos lesz arra, hogy saját törvényeit és érdekeit erőltesse a valóságra.” (75)
„A világegyetem titka”
A körlevél második fejezetének ez a III. része (76-83) a teremtés és a megváltás hitének legmélyebb összefoglalása. Ezért most ezt elemezzük részletesebben.
„A zsidó-keresztény hagyomány számára „teremtést” mondani többet jelent, mint természetet mondani, mert a teremtés Isten szeretettervére utal, amelyben minden teremtménynek értéke és értelme van. A természetet általában olyan rendszernek tartjuk, amelyet az ember vizsgál, megért és alakít, a teremtés ellenben csak olyan ajándékként érthető, amely mindenek Atyjának nyitott kezéből származik; olyan valóság, amelyet a minket egyetemes közösségbe hívó szeretet világít meg.” (76)
A teremtés a szeretet rendjébe tartozik. Ferenc pápa idézi a Bölcsesség könyvét (11, 24): „Szeretsz mindent, ami van…”, majd így folytatja: „Tehát minden teremtmény az Atya gyengéd szeretetének tárgya, ő ad neki helyet a világon. A legjelentéktelenebb létező mulandó kis élete is az ő szeretetének tárgya, és létezésének e néhány másodpercében ő veszi körül szeretettel. Nagy Szent Baszileiosz azt mondta, hogy a Teremtő „számítás nélküli jóság” is, Dante Alighieri szerint pedig „szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot”. (77) [4]
Fontos hangsúlyoznunk azt is, hogy a zsidó-keresztény gondolkodás demitizálta a természetet. „Nem hagyott fel azzal, hogy csodálja gyönyörűségéért és végtelenségéért, de már nem tulajdonított neki isteni jelleget. Ekképpen még nagyobb nyomatékot kap a kötelezettségünk vele szemben. A természethez való visszatérés nem történhet az ember szabadságának és felelősségének kárára, aki része a világnak, és kötelessége kifejleszteni képességeit, hogy megőrizze a világot, és éljen a benne rejlő lehetőségekkel.” (78)
A keresztény hit jelzi az embertársak és a teremtett világ helyes viszonyát.
„Ebben a világmindenségben, amelyet egymással érintkezésbe lépő nyílt rendszerek alkotnak, a kapcsolat és a részvétel számtalan formáját fedezhetjük fel. Ez arra késztet minket, hogy úgy gondoljunk a mindenségre, mint ami nyitott Isten transzcendenciájára, amelyen belül működik. A hit lehetővé teszi, hogy értelmezzük annak jelentését és titokzatos szépségét, ami történik” (79)
Ezután, a 80. pontban következik a legalapvetőbb teológiai megfontolás a Teremtő és a szabad teremtmények együttműködéséről, a teremtmények autonómiájáról és a teremtő Isten szabad önkorlátozásáról, ami némi fényt vett a világban levő rossz és szenvedés misztériumára is.
„Isten azonban, aki velünk együtt akar cselekedni és számít az együttműködésünkre, arra is képes, hogy valami jót hozzon ki az általunk okozott bajokból, mert ’a Szentléleknek végtelen nagy, az isteni értelemre jellemző képzelőereje van, amely a legösszekuszáltabb és legátláthatatlanabb emberi történések csomóit is képes kibogozni’.[5] Isten valamiképpen korlátozni akarta önmagát, amikor fejlesztésre szoruló világot teremtett, ahol sok minden, amit mi bajnak, veszélynek vagy szenvedés forrásának tartunk, valójában annak a szülési fájdalomnak képezi részét, amely arra késztet minket, hogy együttműködjünk a Teremtővel. A katekizmus kifejti, hogy Isten olyan világot akart teremteni, amely úton van végső tökéletessége felé, és ez magában foglalja a tökéletlenség és a fizikai rossz jelenlétét. (KEK 310) Ő jelen van minden dolog legmélyén, anélkül hogy korlátozná teremtménye autonómiáját, és ez is nyilvánvalóvá teszi a földi való (GS 36) Ez az isteni jelenlét, amely biztosítja minden létező létben maradását és kibontakozását, ’a teremtő tevékenység folytatása’[6]. Isten Lelke elhalmozta a világegyetemet olyan belső képességekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy magukból a dolgokból mindig valami új fakadjon.” (80)
„Az emberi lény, bár evolúciós folyamatokat is feltételez, olyan újdonságot is magával hoz, amely nem magyarázható teljes mértékben más nyílt rendszerek evolúciója alapján. Mindnyájan személyes identitással rendelkezünk, amely képes párbeszédet folytatni másokkal és magával Istennel.” (81) „Ugyanakkor az is tévedés lenne, ha azt gondolnánk, hogy a többi élőlényt puszta tárgynak kell tartanunk, melyek az emberi lény önkényuralmának vannak alávetve.” (82)
Hitünk megmutatja azt az eszményt, amelyet Jézus üzenete javasol az igazságtalanságoktól, egyenlőtlenségektől és erőszaktól szétszaggatott világnak: harmónia, igazságosság, testvériség és béke. Jézus a világ urainak azt tanítja élete példájával, hogy nem uralkodni, hanem szolgálni kell embertestvéreinket. Jézus azonosította magát a legkisebbekkel; az utolsó ítéletről szólva kijelentette: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.” (vö. Mt 20,25–26).
Teilhard de Chardin víziója az Ómega-Krisztusról
A 83. pontban Ferenc pápa a feltámadt Krisztus egyedülálló szerepéről eszmélődve hivatkozik Pierre Teilhard de Chardin (1881–1955) jezsuita tudós és gondolkodó[7] „megközelítésére”, aki szerint a fejlődő univerzum Ómega-pontja a feltámadt Krisztus.
Idézem az enciklikát (saját fordításomban) „A világegyetem útjának célpontja Isten teljessége, amelyet már elért a feltámadt Krisztus, az egyetemes érlelődés gyújtópontja.[8] Ily módon hozzáadunk (reflexiónkhoz) egy újabb érvet, hogy visszautasítsuk az emberi lény minden despotikus és felelőtlen uralmát más teremtmények felett. A többi teremtmény végső célja nem mi vagyunk. Mert valamennyien velünk együtt és általunk a közös célpont, Isten transzcendens teljessége felé tartanak, ahol a feltámadt Krisztus átkarol és megvilágít mindent. Az értelemmel és szeretettel rendelkező emberi lényt ugyanis Krisztus teljessége vonzza, és arra hivatott, hogy minden teremtményt visszavezessen Teremtőjéhez.” (A kiemelés tőlem. Sz.F.)
Fejlődés és teremtés
Visszautalva a körlevél 80-81. pontjaira, ahol már érezhető a Gaudium et spes és a teilhard-i szemlélet, még a következőket pontosítjuk.
A teremtés eszméjét a kinyilatkoztatás közvetíti nekünk. De a teremtés=létet adó (transzcendens) okság elvét filozófiai úton is megközelíthetjük Isten (a Teremtő) és a fejlődő világegyetem kapcsolatát.[9] Az isteni (transzcendens) okságot nem úgy kell felfognunk, mintha Isten lenne az okságok láncolatának első szeme, vagy mozdonyként húzná a szerelvényt. Ha képletesen beszélünk, akkor vertikális dimenziót mondhatunk: Isten és a teremtmények között az oksági viszony vertikális, vagyis a fejlődő világ, benne az emberrel, egész létében függ minden pillanatban a Teremtőtől. A létben való függés minden létezőre és minden több-létre kiterjed az egész létezés tartama alatt.
A teremtő okság ,,érintetlenül hagyja’’ a világban ható horizontális oksági viszonyokat (tomista kifejezéssel: a másodlagos okokat); pontosabban: valamennyit átfogja, felfokozza, valamennyinek létet és tevékenységet ad a teremtés aktusával. Isten olyan világot teremt, amely felfejlődik, önmagát felülmúlja. Vagyis Isten teremtő tette nem korlátozódik a világ kezdetére, mintha a Teremtő az első ,,lökés’’ után visszavonult volna. Isten minden pillanatban megvalósítja (teremti) a világot, amely felfejlődik.
Teilhard jól értette az Első Ok és a másodlagos okok kapcsolatának tamási elgondolását (természetesen evolúciós távlatba helyezve a középkori doktor világképét): Isten a fő ok, ő hozza létre a természetet, ez a természet pedig másodlagos ok: de a két okság összefonódva hat, mint egyetlen princípium. Teilhard ismert kifejezésével: ,,Dieu fait se faire les choses’’, Isten nem a teremtmények helyett vagy mellett cselekszik, hanem cselekvőkké, öntevékennyé (önállóvá) teszi a dolgokat, az embereket. Mindent Isten tesz, és mindent a teremtmény: más-más szinten. Ez az elv a kegyelem és a szabadság viszonyára is vonatkozik.
A teremtő egyesülés Ómega-pontja
A világfejlődés=a teremtő egyesülés végpontja az „Ómega”, a Feltámadt Krisztus. Teilhard víziójában Krisztus alapvető szerepet játszik a kezdeteknél a teremtésben, és Ő lesz a Végpont az úrjövetkor, a parúziában: Ő az Alfa és az Ómega. (Jel 21,6) Teilhard gyakran hivatkozik Szent Jánosra (Jn1,1kk), és főleg a páli levelekre: Ef 1,3–14; Kol 1,13–20. A Fiú megtestesülését az Atya örök üdvösségtervében kell szemlélnünk: Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy Fiában, Krisztusban fogadott gyermekei legyünk. Tehát Isten öröktől fogva akarta Krisztust, hogy általa az isteni életben részesítsen bennünket. (vö. Ef 3-10)
[1] Laudatosi’, mi’ Signore, Áldott légy, Uram! – Az enciklika dátuma 2015. május 24., közzététele június 15-én történt. - https://regi.katolikus.hu/konyvtar/ferenc_papa_laudato_si_enciklika.pdf
Az enciklika pontjainak számait zárójelben hozom a szövegben. – A könnyebb megértés végett többször én emelem ki a fontosabb kijelentéseket, szakaszokat.
[2] https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-laudato-si-het-megunneplesere-hivja-az-egyhazat
[3] A Szentíráson és az egyházatyákon (Szent Ágoston), meg Aquinói Szent Tamáson kívül gyakran hivatkozik pápaelődei szociális tanítására és a Katolikus Egyház Katekizmusára(=KEK).
[4]Ferenc pápa az Isteni Színjátéka záró sorait idézi : „Csüggedtem volna, lankadt képzelettel, /de folyton-gyors kerékként forgatott / vágyat és célt bennem a Szeretet, mely /mozgat napot és minden csillagot.” Divina Commedia, Paradiso, Canto XXXIII, 142–145. (Babits Mihály fordítása)
[5] II. János Pál pápa, Katekézis (1991. április 24.), 6: Insegnamenti 14/1 (1991) 856.
[6] Szent Tamás, Summa Theol. I, 104, 1, ad 4.
[7] Lásd bevetéseimet Teilhard de Chardin két főművéhez: Az emberi jelenség, Magyar Könyvklub, Bp., 2003; Benne élünk (Az Isteni Miliő), SZIT, Bp., 2005.
[8] Itt a jegyzetben a pápa hivatkozik elődeire: VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek szintén utaltak Teilhard de Chardin víziójára.
[9] Erről bővebben lásd tanulmányomat a Távlatok 29–30. számában (1996)
Utolsó kommentek