Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (54) európa (10) ferencpápa (9) filozófia (8) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (24) ima (14) Isten (8) isten (19) jezsuita (14) jézus (11) katolikus (12) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Erdélyi Zsuzsanna emlékezete (1921–2015–2021)

2021.01.11. 18:37 SzabóFerencSJ

ezs.png

Az örök-fiatal „imaasszonnyal” Szőnyi Zsuzsáéknál, az ún.„Triznya-kocsmá”-ban találkoztam először a hetvenes évek végén. Zsuzsanna akkoriban Itáliában gyűjtött. Interjúkat is készítettem vele a Vatikáni Rádióban. Személyes találkozásunk előtt már olvastam az 1976-ban megjelent Hegyet hágék, lőtőt lépék című archaikusimádság-gyűjteményét, amely gyermekkoromat idézte fel, hiszen édesanyánk megtanította az „Én lefekszem én ágyomba…” kezdetű imát, amelyet Sanyi öcsémmel imádkoztunk. Amikor Rómában az 1976-os első kiadás eljutott hozzám, megindultan felkiáltottam: „Hiszen gyerekkoromban ezeket imádkoztam én is este az Úrangyala, a Miatyánk és az Üdvözlégy után!” Mindjárt megszületett Esti ima című versem, amelyet Erdélyi Zsuzsannának ajánlottam. Tetszett neki is, egyik legjobb költeményemnek tartotta.

Zsuzsannával később sokszor találkoztam. (Többször írtam munkásságáról.)1 Mint a Szolgálat társszerkesztője, kértem Alszeghy Zoltán teológus rendtársunkat, hogy írjon az archaikus népi imádságokról – teológiai szempontból. Meg is tette: kiváló esszéje megjelent a Szolgálat népi vallásosságról szóló 1983-as évfolyama 58. számában A magyar népi vallásosság címmel. Utána következett Erdélyi Zsuzsanna „beszámolója” hagyománymentő szolgálatáról. Az újabb alaposan bővített kiadást2 Gyovai Bodák Eszter illusztrációi díszítik: a naiv művésznek a paraszti lelkiséget nyersen megjelenítő grafikái különös hangulatot árasztanak. Huszonöt év múltán a néprajztudós visszapillant a megtett útra: negyedszázad kutatását összefoglalja, újabb 70 szöveget hozzáad a korábbiakhoz (így a vaskoskötet 321 imádságot tartalmaz), közli a hivatkozott irodalmat (a recenziókat, saját cikkeinek jegyzékét), így valóban teljes képet kapunk munkásságáról. Természetesen számolt más néprajztudósok gyűjtéseivel (Pais Dezső, Bálint Sándor és mások), a vonatkozó irodalommal, tehát nem csupán saját hazai és külföldi gyűjtését rendezte el, „gondozta”.

A hetvenes évek elején és derekán, a kommunista kultúrpolitika idején segítette az „áttörést” Ortutay Gyula szellemi támogatása, akinek mindig hálás marad Zsuzsanna asszony. Most is leközli az első – rövid, de lényeglátó – Előszót. Miután utalt Pais Dezső véleményére (akinek Erdélyi Zsuzsanna könyvét  ajánlotta), Ortutay „lelkesült” bevezető tanulmányát említi. Erdélyi Zsuzsanna az elmúlt negyedszázad során folytatta a kutatásokat, kereste az európai gyökereket, és igyekezett pontosabban meghatározni a ma már másvilágra költözött öregasszonyok ajkáról oly nagy szeretettel „megmentett” imádságok műfaját. „Sokesztendős hazai és külországi gyűjtő- és kutatómunkám eredményeként elmondhatom, hogy ez a tízezres bőségben felszínre hozott imádsághagyomány annak a szakrális költészetnek – a szóbeliségben a központi téma, a szenvedéstörténet folytán imádságfunkciókban fönnmaradt – nemzeti nyelvű emléke, amelyet a középkor köznépi vallási mozgalmai éltettek. (…) A középkor évente ismétlődő katartikus tömegélménye a nagyhét ünnepsorai: Krisztus halála – Mária gyásza – föltámadás.”

A szenvedő Krisztussal azonosulni akaró vallásosságnak megfelelő, kialakult és fokozatosan önálló műfajjá terebélyesedett lírai alkotásokat, akárcsak a passió-epika emlékeit, megőrizte a néphagyomány.(…) A néphagyomány megtartó erejét bizonyítja (…) az a tény is, hogy hazai nemzetiségeink emlékanyagában szintén nagy számban találtam népi imádságokat, amelyeket annak idején nyilván anyaországukból hozták magukkal.” (774–775.) „Magyarországon a szóbeliség őrizte meg a késő középkor nemzeti nyelvű vallási költészetéből azt, amit szerencsésebb országokban az írásbeliség is. Tehát az orális kultúra állománya nálunk esetenként forrásértékű lehet. Még akkor is az, ha dokumentumokkal nem, vagy alig hitelesíthető.” (776.) Ezután az archaikus imádságokban oly gyakori szenvedésmisztikáról írtam röviden a tanulmány utolsó szakaszában, majd egy következő tanulmányomban még teológiailag elmélyítettem ezt a témát. Erdélyi Zsuzsannával (és lányaival, Zsófival és Borival) sokszor találkoztam itthon is, kongresszusokon, könyvbemutatókon, Szokoly Gyuri barátunk sümegi kerti partyjain meg Váci utcai lakásukon is, amikor baráti körben (esetleg babgulyással!) együtt ünnepeltük születésnapunkat. Van 2011-ből egy fényképem, amelyen Zsuzsa nyakában a 80-as, az enyémben a 70-es szám látható.

2014-ben pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt Zsuzsanna köszöntése. Olyan hírességek méltatták művét, mint költő barátunk, Juhász Feri. Az ünneplésre megjelent vagy másfélszáz barát, ismerős, tisztelő. (Szerintem fele járt a Triznya- kocsmában.) Egyik szervező Keresztesné, Várhelyi Ilona (Heléna) közös barátunk volt, akinél Debrecenben többször „elő-szilvesztert” tartottunk Zsuzsannával és Dékány Bandival (Isten nyugosztalja!); vonaton mentünk le a kellemes baráti összejövetelre. Szóval Heléna a Petőfi Múzeumban engem is „felléptetett”. Miután elhangzottak a méltatások, már a nagyteremben a pezsgős poharakat tartottuk kezünkben, amikor Heléna engem szólított. Elbeszéltem hajdani találkozásainkat a Triznya-kocsmában, s elmondtam az Esti ima című, Zsuzsannának ajánlott versemet. Utána   következett még egy további történet: „Zsuzsa, az előbb az égig magasztaltak. Most lehúzlak a földre. Emlékszel, hogy egy szilveszterkor Rómában, a kocsmában Matyi nosztalgiázott: tangót akart táncolni Veled. De nem volt ilyen hanglemezük. Mire én, a nékoszos, vezető nótás, aki a szobrász Horváth Jánossal és a magyar vendégekkel, vacsora és asztalszedés után borozgatva előbb népdalokat, majd slágereket, végül mozgalmi dalokat szoktam intonálni, mivel János nem volt ott a hangszereivel, egyedül szolgáltattam a tánczenét: „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám…” Elkezdtem énekelni, mire az ünneplő társaság – pezsgőspohárral a kézben – tangómozdulatok kíséretében velem énekelte…

ESTI IMA

Erdélyi Zsuzsannának

 

„Én lefekszem én ágyomba

mint a testem koporsómba…

Őrangyalok puha szárnya

legyezgetett, én az ágyra

gondoltam hol várt a dunyha

hosszú imám mormolgatva

„forogjatok szent keresztek…”

láttam amint Jézus reszket

forgó küllők és keresztek

piros vére földre cseppent

felvitték az angyalkezek

felvitték a magas mennybe

a nagy Isten eleibe

Isten ült az aranyszékén

mint apám az ágya szélén

ha mondta a Miatyánkot

miközben a puha ágyat

melengette kályhánk lángja

de jó is volt a tűz előtt

melegedni ima előtt!

Hol is járok az imában

az előbb már mennybe szálltam

„én lefekszem én ágyomba

mint a testem koporsómba…”

mennék én már koporsómba

ott vár az a puha dunyha

nem láttam még én halottat

temetőket koporsókat

ha ilyen lesz nem kell félnem

koporsómba fekszik testem

Istenhez száll fel a lelkem

két jó anyám fenn vár reám

Jézus anyja meg az anyám

„Fehér rózsa Mária…”

meg Pásztori Juliska.

Ez az írásom megjelent Találkozások. Barátok, mesterek című könyvemben (Szent István Társulat, Bp., 2015. 56–59.).

1Távlatok 2000/4, 642-646; Új távlatok, Válogatott tanulmányok. Éghajlat Kiadó, Bp., 2011, 450–463: az archaikus népi imádságok és szenvedésmisztika témáról két tanulmányom.

2 Erdélyi Zsuzsanna, Hegyet hágék, lőtőt lépék (Harmadik kiadás, Kalligram, Pozsony, 1999, 1100 oldal.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr9016384788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása