Pár napja Hodász András atya méltatta James Martin Hidakat építünk című könyvét a Szemlélek.net-en, csupa pozitív dolgot kiemelve az LMBT-mozgalomról írott műből. Az Embertárs folyóirat 2021/1. számában én is írtam a könyvről egy hosszabb elemzést, benne egyetértő és kritikai észrevételekkel. A szöveg lényegében még 2020 őszén született, azóta sok minden történt ebben a vonatkozásban Magyarországon, ami erősen a politikai szférába tolta a kérdéskört. De talán mégsem haszontalan a jezsuita blogon is publikálni ezt az írást, hogy szélesebb körben is olvasható legyen. Íme, a cikk:

Nemrégiben jelent meg a Magyar LMBT Szövetség kiadásában amerikai jezsuita rendtársunk, James Martin könyve Hidakat építünk – Hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot? címmel. Martin atya a párbeszédre, az imádságra és a szolgálatra hívja meg olvasóit. Célja, hogy hozzájáruljon az intézményes egyház és az LMBT-közösség kapcsolatának javulásához.

Jezsuita papként szeretném megosztani gondolataimat, amelyek e könyv olvastán felmerültek bennem, valamint Ferenc pápa néhány talán kevéssé ismert gesztusára és kijelentésére is felhívom a figyelmet. Számos pontban egyetértek rendtársam meglátásaival, de vannak olyanok is, amelyek komolyan kérdőjelesek számomra; illetve akad néhány szempont, amelyre Martin atya nem tér ki, mégis úgy gondolom, hozzátartozik a teljes képhez.

AMIT NAGYON ÉRTÉKELEK

Az első ilyen maga a szándék: a hidak építése. A jezsuita rend egyik aktuális célkitűzése is ez, hiszen legutóbbi általános rendgyűléseink a kiengesztelődés szolgálatát jelölték meg apostoli tevékenységünk fő irányaként. A jezsuita létből fakadó szándék is az, hogy odafigyeljünk a határokra, nyitottak legyünk az egyház perifériáin élők iránt, és törekedjünk a szolgálatukra, evangelizációjukra. Ezt erősen látjuk a jezsuita Ferenc pápa lelkipásztori működésében is.

James Martin több évtizede lelkipásztorként foglalkozik a magukat szintén az egyház perifériáján érző meleg emberekkel, a barátjukká vált. Nem elméleti a megközelítése, gazdag élettapasztalat áll mögötte. Minden során érződik a tisztelet és a gyöngédség irántuk. Együttérzése, megértése példaértékű.

Martin atya azt is látja, hogy a kérdéskör sok ember életét érinti. Ez Magyarországon szintén így van. Tapasztalom a lelkipásztori munkában, fiatalokkal foglalkozva, hogy a téma velünk él, s különböző módokon, de számos katolikust is érint. Hogyan tekintsünk a melegekre? Mit gondoljunk keresztényként a jelenségről? Fiatalok tárják fel a szexuális orientációjukkal kapcsolatos problémáikat, vagy éppen szülők keresik meg a lelkipásztort, hogy miképp viszonyuljanak gyermekükhöz, aki homoerotikus vonzalmat tapasztal magában.

A könyv első fele A katolikus egyház katekizmusa 2358. pontja alapján fejti ki, hogy miképp viselkedjünk a homoszexuális emberekkel, tudniillik „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel”. A második részben pedig a szerző az LMBT-közösség tagjai figyelmét hívja fel, hogy ugyanezt a magatartást igyekezzenek tanúsítani az intézményes egyház iránt. A gyöngédség például Ferenc pápa egyik kedvelt kifejezése lelkipásztori helyzetekre vonatkozóan, sőt egyenesen a gyengédség forradalmáról beszél (Kasper 2015).

A következőkben néhány gondolatot szeretnék kiemelni Martin atya könyvéből, némelyiket kommentálva; úgy gondolom, az alábbi szempontok lelkipásztoroknak, szülőknek, nevelőknek vagy bármely katolikus hívő számára egyaránt hasznosak lehetnek.

A megnevezés fontossága

„Tekintve, hogy a nevek fontosak, arra szeretném felhívni az egyházi vezetőket, hogy figyeljenek oda az LMBT-közösség megnevezésére” – írja James Martin (2020, 36). Valóban, a tisztelet elemi része, hogy nem használunk olyan megnevezéseket, amelyek megvetést fejeznek ki; ilyen például a „buzizás”. Ha egy csoport tagjai önmagukat „meleg”, „LMBT”, „leszbikus” stb. kifejezéssel illetik, miért ne hívhatnák őket mi is így? Nem kell egyetértenünk a célkitűzéseikkel, de az irántuk mint emberek iránti tisztelet kifejeződése lehet, hogy komolyan vesszük, hogyan szeretnék, ha neveznék őket. Ezen a ponton azt is meg kell említeni, hogy vannak olyan homoszexuális emberek is, akik nem örülnek a meleg vagy LMBT megjelölésnek. A tisztelethez hozzátartozik, hogy odafigyelünk erre is.

A meghallgatás fontossága

Az együttérzés „első és legfontosabb feltétele, hogy meghallgassuk őket. Lehetetlen úgy beleélni magunkat valakinek a helyzetébe, és együttérzőnek lenni, hogy nem hallgatjuk meg az illetőt” – olvassuk a könyvben (53). Valóban, minden emberi kapcsolatban a figyelmes hallgatás a legalapvetőbb a hídépítésben. Lelkipásztorként sokszor tapasztalom: az emberek alapvető igénye, hogy vegyék komolyan, amit átélnek, és bántatlanul elmondhassák, mi van bennük. Ehhez elfogadó, ítéletmentes magatartás szükséges, amely felszabadítja a beszélgetőpartnert, hogy merje kimondani, ami a szívét nyomja. Ez az az elfogadás és szeretet, amelyet Jézusban is megéreztek az emberek, akivel találkozva, jóllehet magas erkölcsi követelményeket állított, a jóságot, az irgalmat tapasztalták meg, nem pedig az elítélést – lásd például esetét a szamáriai asszonnyal Jákob kútjánál (vö. Jn 4).

A feltétlen szeretet hirdetése

James Martin szerint az „egyháznak az a hivatása, hogy kinyilvánítsa és egyúttal megmutassa, hogy az LMBT-személyek is Isten szeretett gyermekei” (44). Az egyháznak valóban alapküldetése az isteni szeretet hirdetése; sőt, amint Ferenc pápa hangsúlyozza, a katolikus igazságoknak hierarchiájuk van, és ebben a hit, a szeretet és az irgalom áll legelöl (vö. Evangelii gaudium, 11, 37, 39). A kereszténység alapvetően örömhír, amely öröm „abból a személyes bizonyosságból születik, hogy végtelenül, mindent meghaladó módon szeretve vagyunk” (EG 6).

James Martin több megérintő példát hoz arra, hogyan lehet közvetíteni ezt a szeretetet. Egy fiatalember például először egy pap előtt tárta fel homoszexualitását. „A legelső dolog, amit a pap mondott, a következő volt: »Jézus szeret téged, az egyházad pedig elfogad.« A fiatalember azt mondta: »Ez megmentette az életemet«” (55).

Mint mindenkinek, a homoszexuális embernek is elsődleges szükséglete az elfogadás és a szeretet, enélkül krízisbe kerül. James Martin jogosan hívja fel a figyelmet, hogy a meleg fiatalok körében majdnem ötször gyakoribb az öngyilkosság, mint heteroszexuális kortársaiknál. Az olyan homoszexuálisok között pedig, akiknek a családja elutasító velük szemben, nyolcszor gyakoribb az öngyilkosság (59–60). A szerető elfogadásról elmondható, hogy szó szerint életszükséglet.

Mit is jelent az elfogadás? Ferenc pápa 2018-ban, Írországból hazafelé vezető repülőútja során válaszolt arra az újságírói kérdésre is, hogy mit mondana egy apának, akinek a gyermeke homoszexuális hajlamot észlel magában: „Én mindenekelőtt azt mondanám, hogy imádkozzon: imádkozz! Ne ítélkezz, beszélgess vele, próbáld megérteni, adj teret a fiadnak vagy a lányodnak. Adj teret, hogy ki tudja fejezni magát. […] ha valaki nem vesz tudomást homoszexuális hajlammal rendelkező fiáról vagy lányáról, az nem gyakorolja apaságát és anyaságát. És ha ti, apa és anya, nem tudtok megbirkózni a helyzettel, kérjetek segítséget, de mindig maradjatok párbeszédben!” (Magyar Kurír 2018b).

Azt hiszem, ez nagyon fontos, nemcsak a homoszexualitás, hanem bármely olyan magatartás esetében, amelyet nem tartunk helyesnek (például ha a gyermekünk, a barátunk elválik, vagy ha házasság előtt összeköltözik valakivel), ám ekkor is a személy egészét kell nézni és szeretni. Gyakran nem könnyű ez, de a jézusi példa erre buzdít. Ilyen értelemben a szeretet biztonsága, elfogadása minden keresztény viszonyulás alapja: a másik értékes, fontos számomra mint személy – szeretetemet nem vonom vissza, bármi legyen is a szexuális orientációja vagy az erkölcsi magatartása. Persze mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kritikát megfogalmazni bizonyos nézetekkel vagy magatartásokkal szemben, de ezt csak a másikat elfogadó kontextuson belül tehetjük.

Az imádság útja

James Martin a bevezetőben írja, hogy könyve „elsősorban a párbeszédről és az imádságról szól” (5). A kötet közel egyharmada a „gondolkodást és az elmélkedést segítő igeszakaszokból” áll (114–165), valamint tartalmaz egy imát is „azokra az alkalmakra, amikor úgy érzem, hogy nem fogadnak el” (168–171). Ezt a részt rendkívül jónak tartom; valódi lelki táplálék lehet azoknak, akik rászánják magukat, hogy ennek alapján imádkozzanak. A Martin atya által ajánlott szentírási részek nagyszerű segítséget adhatnak minden érintettnek, hogy megtapasztalják Isten irgalmát és szeretetét.

KRITIKAI ÉSZREVÉTELEK

A továbbiakban néhány olyan szempontot szeretnék megfogalmazni, amelyeket kérdésesnek tartok a könyvben, illetve amelyeket a szélesebb társadalmi kontextus kedvéért hozzátennék a párbeszédhez.

1. A szexuális irányultság megváltozásának kérdése

Martin atya könyvéből úgy tűnik, mintha a szexuális irányultság egyszer és mindenkorra adott lenne, nem változik és nem is változtatható, és csak egyetlen opció lenne: elfogadni úgy, ahogy van. Pedig számos szexuálpszichológiai kutatás rámutat, hogy az egyén nemi orientációja képlékeny. Az élet folyamán jelentősen megváltozhat, akár többször is, bár leginkább a heteroszexualitás irányába (Diamond 2016). Nem zárható ki, hogy egy serdülő akár a korai gyerekkorban tapasztalt trauma vagy élmény miatt zárkózik el attól, hogy szexuális érdeklődéssel forduljon a másik nem felé. Ilyen hatásokat vizsgálnak és kezelnek az úgynevezett SAFE-T (Sexual Attraction Fluidity Exploration in Therapy) terápiák is.

Martin atya a nemi orientáció megváltoztatását célzó módszereket egyetlen általánosító és kritikus mondattal intézi el, miszerint „mára már megcáfolt módszereket alkalmaznak” (24). Ebben, úgy gondolom, részben igaza is van. Egészen a közelmúltig (1973 előtt) a homoszexuális vonzalmat még mentális betegségként tartotta a szaktudomány, és elevenen él az erőszakos átnevelési szándék emléke. Ma is léteznek olyan, a nemi orientáció megváltoztatását irányzó törekvések, amelyeknél kétséges, hogy tiszteletben tartják-e az egyén szabadságát és méltóságát.

James Martin felfogása a mai nyugati pszichológia fő sodorvonalának álláspontját képviseli, amely az 1973-as fordulat óta – amikor a homoszexualitást kivették a mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai évkönyvéből (DSM) – azt javasolja, hogy aki a saját neméhez vonzódik, az fogadja ezt el, esetleg vállalja fel nyilvánosan („coming out”), éljen ennek megfelelő nemi életet, és ne törekedjen e hajlam megváltoztatására.

Lelkipásztorként viszont többször találkoztam olyan emberekkel, akik számára elfogadhatatlan ez a megközelítés. Mély fájdalommal és tehetetlenséggel kérdik, hogy tényleg csak ez az egy lehetőség létezik? De hát ők nem akarják ezt a vonzalmat, szeretnének heteroszexuális módon élni, ehhez kérnek segítséget. Hova forduljanak?

Itt furcsa paradoxont láthatunk. Egyrészt úgy tűnik, hogy manapság mindent meg lehet változtatni. Ha a külsőm nem tetszik, jöhet a plasztikai műtét; ha énidegennek tartom a biológiai nememet, vagyis testileg férfi vagyok, de lelkileg nőnek érzem magam, vagy fordítva, akkor átoperálnak, hormonkezelést és pszichiátriai segítséget kapok – és mindebben támogatnak az LMBT-szervezetek is.[1] S mi a helyzet a nem kívánt homoszexuális orientációval? A jelek szerint ez az egyetlen, aminek a megváltoztatására való törekvés „működésképtelen” vagy „veszélyes” az egyénre (Román 2016). Pedig a legtöbb esetben az illető kezdeményezi, nem külső kényszerből, hanem belső motivációból. Ez a kisebbség kisebbségének hangja. Nekik nincs joguk, hogy segítséget kapjanak?

Buda Béla, a magyar pszichológia, pszichiátria 2013-ban elhunyt szaktekintélye szerint nem egészen így áll a helyzet: mindegyik szexuális orientáció „a pszichoszexuális fejlődés folyamatában alakul ki, e folyamatban változhat is, és a felnőttkori, nagy részben választott szexuális identitásban állandósul. De ekkor sem véglegesen. E dimenzióban lehet mozgás, különösen a vágy és viselkedés síkján, de akár az önazonosság vetületében is. E tudományos felismerések nem épültek be a melegmozgalmak önmeghatározásaiba” (Buda 2013, 444).

A szakirodalom valóban beszámol olyan tapasztalatokról, amelyek szerint bizonyos esetekben igenis létezik változás. Az egyik ilyen tapasztalat, hogy gyermekkori traumák feldolgozása mellékhatásként szexuális orientációs fordulatot eredményezhet olyan helyzetben, amelyben ennek szándéka eredetileg fel sem merült.

Magukat leszbikusnak valló nőknél tapasztalták, hogy többüknél, ahogy előrehaladtak a traumafeldolgozó terápiában, megjelent a heteroszexuális vonzalom is, sőt volt, akinél ez vált meghatározóvá.

Léteznek olyan módszerek is, amelyeknél a terápia középpontjában a kliens által nem kívánt nemi vonzódás áll. Magyarul is olvasható például a 2017-ben elhunyt Joseph J. Nicolosi Szégyen és kötődésvesztés – A helyreállító terápia gyakorlata című kötete (2013). A terápia középpontjában ugyanakkor mégsem önmagában a szexualitás kérdése, hanem a személy élettörténetét terhelő esetleges traumák, kötődési problémák feldolgozása áll. Például a Terápia és Tanácsadás Szabad Választása Nemzetközi Föderációja (IFTCC) nevű szervezet is – ahogy honlapjukon olvashatjuk – „azért jött létre, hogy mindazoknak segítséget nyújthasson, akik nemkívánatos kapcsolatbeli és szexuális viselkedést és vonzódást tapasztalnak”.[2]

Tény, hogy számos ember létezik, aki homoszexuális életet folytatott, ma pedig családja és gyermekei vannak.[3] Persze nem mindenkinél történik jelentős változás, és akadnak esetek, amikor az illető visszatér a homoszexuális életmódhoz – ahogy annyi más terápiás folyamatnál is léteznek hasonló jelenségek –, ennek ellenére ez olyan terület, amelyet nem volna szabad egyetlen elmarasztaló mondattal elintézni. 

2. A nevelés kérdése

Különös jelentősége van mindennek a fiatalok, illetve gyerekek esetében, hiszen a szexualitásnak fejlődéstörténete van, és az élet első szakaszában nyilvánvaló ennek formálódó mivolta. A homoszexuális vonzalom kialakulásának magyarázata tudományosan erősen vitatott kérdés; számos elmélet létezik, s valószínű, hogy sok tényező hatásának a következményéről van szó (Buda 2002). A hajlam kialakulásában részben szerepet játszhat a genetika is, de az utóbbi időben világossá vált: nincs „meleg gén” (Magyar Kurír 2013a); a jelenség összefügghet hormonális okokkal, meghatározó lehet a kapcsolat a szülőkkel, és traumatikus tapasztalatok, illetve a szexuális fantázia és cselekvés révén a hajlam mélyen bevésődik az idegpályákba.

Beszélnek átmeneti homoszexualitásról is, főleg a serdülőkorban, sőt van, aki szerint a normál pszichoszexuális fejlődésnek létezik egy szükségszerű, átmeneti homoszexuális szakasza (Sipe 2003, 147–149).

Tény, hogy meglehetősen magas azon serdülő fiúk aránya (körülbelül huszonöt százalék!), akik bizonyos időszakban homoerotikus vonzalmat (is) éreznek, huszonkét éves korukra viszont már több mint kilencven százalékban heteroszexuális orientációt tapasztalnak. Ebben a nagyon érzékeny időszakban egyáltalán nem mindegy, hogy egy kamasz fiú miképp definiálja önmagát, illetve mit mondanak neki.

Azt, hogy „ha így érzel, akkor meleg vagy, fogadd el, éld ki!”, és esetleg be is vezetik a homoszexuális életformába, ami még jobban megerősíti ezt az orientációt. Vagy megnyugtatják, hogy „akkor is, ha ebben az életszakaszban ilyet tapasztalsz, egyáltalán nem biztos, hogy öt év múlva is így lesz. Nem kell homoszexuálisként azonosítanod magad.” A mai fiatalok különösen is érzékenyek ebből a szempontból. A nyugati társadalmak egyik jellemzője ugyanis az apanélküliség. Férfideficites társadalomban élünk (Zimbardo–Coulombe 2016), aminek egyik, ha nem is kizárólagos következménye lehet a növekvő számú nemiidentitás-probléma is. (Persze nemcsak a serdülőkor érzékeny, hanem a nevelés egész folyamata kulcskérdés. Jó áttekintés a témában Joseph Nicolosi és Linda Ames Nicolosi A homoszexualitás megelőzése – útmutató szülőknek című könyve (2016), amely a mindkét szülővel való bensőséges kapcsolat fontosságát hangsúlyozza.)

Néhány éve Ferenc pápa is megosztotta egy tapasztalatát a genderelméleten alapuló szexuális befolyásolással kapcsolatban: „Egy francia apa mesélte nekem, hogy az asztalnál beszélgetett a gyermekeivel – ő katolikus, a felesége katolikus, a gyerekek katolikusok, felszínesen, de katolikusok –, és megkérdezte tízéves fiát: »Mi szeretnél lenni, ha majd nagy leszel?« – »Lány.« Az apa rájött, hogy a tankönyvekben a genderelméletet tanítják. Ez ellentétes a természet rendjével. Egy dolog, hogy valakiben megvan ez a hajlam, ez az irányultság, és van olyan is, aki megváltoztatja a nemét. De más kérdés az iskolákban ebben az irányban tanítani, hogy megváltoztassák az emberek gondolkodásmódját. Ezt én »ideológiai gyarmatosításnak« hívom” (Magyar Kurír 2018a). A pápa nagyon keményen szólt, s ugyanebben a megszólalásában a genderelmélet sulykolását „gonoszságnak” minősítette.

A gyerekek befolyásolásának ilyen jellegű törekvése nálunk sem ismeretlen, elég, ha arra a nemrég megjelent mesekönyvre gondolunk, amelyben több történet is az azonos neműek egymás iránti vonzalmáról, illetve a nemváltásról szól.[4] De nem mehetünk el amellett sem, hogy a pornográfia milyen rombolást végez a gyermekek, fiatalok szexuális fejlődésében.

Könyvében James Martin sajnos nem tér ki az LMBT-szervezetek fiatalokkal kapcsolatos propagandatevékenységére, amelynek során nem pusztán az önelfogadást, hanem gyakran a homoszexuális életmódot is népszerűsítik számukra, valamint a gyermekeket is ebbe az irányba igyekeznek „érzékenyíteni”.

3. Erkölcsi kérdések

James Martin könyve elején megfogalmazza, hogy az azonos nemű párok szexuális kapcsolatával és házasságuk kérdésével nem kíván foglalkozni, „mivel ezen a területen a két oldal álláspontja egész egyszerűen túl messze van egymástól” (5). Valóban, itt hatalmas a különbség. A katolikus egyház a zsidó hagyományból kiindulva kezdettől fogva bűnnek tekintette és tekinti ma is az azonos nemű emberek szexuális kapcsolatát. Ebben a tekintetben közös az álláspontja az ortodox, az újprotestáns és konzervatív protestáns keresztény közösségekkel; egyes nyugati protestáns felekezetek ugyanakkor ma már elfogadottnak tekintik a homoszexuális tevékenységet. Ami a többi világvallást illeti: a muszlimok, a hagyományos buddhista tanok hívei és a hinduk is elutasítók a homoszexuális gyakorlatot illetően.

Fontos hangsúlyozni, hogy az egyház nem önmagában a hajlamot, hanem a kifejezett cselekedetet tekinti bűnnek – ahogy minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot. A házasság vonatkozásában is egyértelmű, hogy férfi és nő szövetségeként tekint rá, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a homoszexuális kapcsolatot házasságnak nyilvánítsák (Magyar Kurír 2015).

Püspöki karok sokasága tiltakozott (Magyar Kurír 2017) az ilyen jellegű törvények, valamint az ellen, hogy meleg párok gyermeket fogadhassanak örökbe – szinte kivétel nélkül eredménytelenül.[5]

Mindezen területeken az LMBT-szervezetek egész másképp gondolkodnak, sőt lobbiznak: a legtöbb nyugati ország éppen az ő fellépésükre változtatta meg jogszabályait. A hidak építése közben nem lehet nem látni ezt a hatalmas különbséget és kultúrharcot is, amelyben bizony két ellentétes oldalon állunk.

Ennek fényében nem tudok egészen egyetérteni Martin atyával, amikor azt veti az egyházi vezetés szemére, miért nem kezeli olyan semlegesen vagy éppen elfogadóan az LMBT-katolikusokat, mint más csoportokat, például a vállalkozókat (33). Vagy amikor azt írja, hogy szerinte katolikus intézményekből szelektív módon bocsátják el őket, mert például melegházasságot kötöttek (48–50). Igaz, hogy más csoportok tagjai sem feltétlenül állnak az erkölcs magaslatán – mégsem lépnek fel azzal, hogy magatartásukat, amely esetleg ellentétes az egyház tanításával, legitimálják, valamint hogy gyakorlatuk egyházi és társadalmi elfogadását szorgalmazzák. Az LMBT-mozgalmakban elkötelezett katolikusok legtöbbször mégis ezt teszik, ilyen értelemben tehát nem megfelelő a párhuzam a nevezett csoportok között.

Ki kell mondani, hogy ami a legtöbb LMBT-szervezet és csoport számára elfogadható, sőt olykor kifejezetten támogatott kultúra (az ezzel járó promiszkuitás gyakorlatával együtt),[6] a katolikus morál szempontjából elfogadhatatlan, az erre való ösztönzés pedig a „bűnre csábítás” kategóriája. Ez az életmód nemcsak erkölcsi, de mentálhigiénés szempontból sem ajánlható, sőt kifejezetten veszélyes (szexuális úton terjedő betegségek, pszichés problémák stb.) (Nagy 2018).

Hadd osszam még meg Patsch Ferenc rendtársam tapasztalatát, aki egyszer megkérdezett egy meleg „fiút, aki nagyon aktívan belevetette magát ezekbe a dolgokba – baráti kör, kávéházak, bulik, hiszen ez egy egész, sokak számára vonzó és kifinomult szubkultúra (ami manapság ráadásul egyre inkább trendinek is számít) –, hogy »mondd csak, te mit tanácsolnál: mit mondjak azoknak, akik ilyen dolgokkal fordulnak hozzám?« Soha nem felejtem el a válaszát. Néhány másodpercig komolyan elgondolkozott, majd rám nézett, és így felelt: »Mondd azt, hogy ha még nem kezdte el, ne kezdje el [tudniillik aktívan kiélni]!«” (Patsch 2015, 100). Azt gondolom, felelős lelkipásztorként ki kell mondanunk egy ilyen mondatot.

A katolikus egyház katekizmusa szerint „a homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez” (KEK 2359). Minden ember vágyik a közösségre és támogatására, de nem mindegy, hogy a közösség milyen etikát követ. Léteznek olyan keresztény csoportok, amelyekben homoszexuális vonzalmú emberek az egyház erkölcsi tanítása alapján alkotnak egymást támogató közösséget. Ilyen például az Amerikai Egyesült Államokban a Courage[7] vagy a Brothersroad.[8] Hiányolom, hogy James Martin atya egyáltalán nem tér ki ezekre a közösségekre (a Courage egyszer futólag előfordul, de nem derül ki, mi is az), miközben a könyv egyik célközönségét a meleg katolikusok alkotják.

4. A szabad véleménynyilvánítás és a lelkiismereti szabadság kérdése

James Martin, nagyon helyesen, szót emel a melegek üldöztetésével, gyűlöletével és hátrányos megkülönböztetésével szemben. Ugyanakkor a nyugati társadalmakban egyre inkább annak is tanúi lehetünk, hogy katolikus emberek azért kerülnek kellemetlen helyzetbe, mert ellenzik az LMBT-mozgalmak bizonyos törekvéseit, illetve nem akarnak együttműködni olyan tevékenységekben – például homoszexuális párok házasságkötése –, amelyekkel kapcsolatban lelkiismereti ellenvetéseik vannak.

A következőkben néhány ilyen esetet idézek. Franciaországban alkotmánybírósági döntés kötelezte a polgármestereket azonos nemű párok összeadására (Magyar Kurír 2013e). Az új-mexikói (USA) bíróság ítélete szerint egy keresztény fotós nem utasíthatja vissza, hogy meleg párok esküvőjén fényképezzen. Egy oregoni cukrász házaspár, miután elutasította, hogy egy leszbikus pár esküvőjére készítsen tortát, olyan fenyegetések sorozatát kapta, hogy inkább bezárta üzletét (Magyar Kurír 2013d). Van, hogy papokat is perrel fenyegetnek, pusztán mert a homoszexualitásról nyilvánosan szólnak az egyházi tanítás alapján (Magyar Kurír 2012a), vagy mert nem akarják megesketni a meleg párokat (Magyar Kurír 2013c). Lehetne még sorolni a példákat, amelyekből úgy tűnik, hogy gyakran az egyházuk tanításához ragaszkodó keresztényeket éri fenyegetés. Míg ma aktív homoszexuálisok a politika és gazdaság minden szintjén pozícióba kerülhetnek, azok a közéleti szereplők, üzletemberek, akik ezen a téren nyíltan vállalják az egyház morális tanítását, egyre inkább ellehetetlenülnek – lásd Rocco Buttiglione olasz kereszténydemokrata politikus 2004-es esetét (Horkay 2004) vagy a Mozilla korábbi vezérigazgatója, Brendan Eich 2014-ben történt ügyét (Kuchler 2014).

A melegmozgalmak komoly támogatást kapnak nemzetközi óriásvállalatoktól és befolyásos szervezetektől (Magyar Kurír 2012b). Politikai szinten nemcsak a szocialista, liberális vagy zöld pártok tűzték zászlajukra az LMBT-mozgalom célkitűzéseit, hanem számos jobboldali, sőt kereszténydemokrata alakulat is Európában. Az erőviszonyokat mutatja az is, hogy a katolikus egyháznak Szent II. János Pál minden igyekezete ellenére sem sikerült elérnie, hogy az Európai Unió alkotmánya hivatkozzon a kereszténységre, jóllehet népességének közel háromnegyede keresztény. Az LMBT-lobbi viszont kijárta, hogy az EU alaptörvényében a házasságot ne kizárólag mint férfi és nő szövetségét határozzák meg, hanem mint két partnerét. Az Európai Parlament pedig arra szólítja fel tagállamait, hogy ismerjék el a melegek házasságát. Sok helyen ez meg is történt.

Sokan idézik Ferenc pápa 2013-as szavait: „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” Nyilatkozatát azonban érdemes a teljes szövegösszefüggésben szemlélni: „Szerintem amikor találkozunk egy meleg emberrel, különbséget kell tennünk aközött, hogy egy személy meleg, illetve hogy tagja egy lobbinak, mert a lobbik nem jók. Hanem rosszak. Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt? […] A probléma nem az, ha valakinek ilyen beállítódása van; nem, testvéreknek kell lennünk, ez az elsődleges. De van egy másik probléma: ha az ilyen beállítódásúak lobbit szerveznek” (Magyar Kurír 2013b).[9]

Azok a szakemberek sincsenek könnyű helyzetben, akik a kliens nem kívánt homoerotikus vonzalmának megváltozásában igyekeznek segíteni. Szakmájuk peremén kell egyensúlyozniuk, könnyen számkivetetté válnak. A meleglobbi elérte, hogy könyveiket ne forgalmazza az Amazon (Aviles 2019), és hogy egyes államokban tiltsanak be minden ilyen terápiát, legalábbis a fiatalok körében.

Magyarországon is, ahol pedig az uralkodó politikai szélirányt nem az LMBT-lobbi határozza meg, rendkívül kényes ez a téma szakmai körökben, kockázatos nyíltan vállalni, hogy valaki a Nicolosi-féle terápia híve. Nagy felháborodást váltott ki az a tévéműsor is (Index 2019a), amely azt feszegette, hogy homoszexuális orientáció esetén lehet-e változást előmozdítani. Nem véletlenül tartanak csak zárt körben ilyen konferenciákat Magyarországon is (Index 2019b).

Buda Béla joggal tette fel a kérdést: „Valóban annyira veszélyes lenne ez a módszer, hogy ilyen súlyos reakciókat érdemel?” Miként lehet, hogy Amerikában például „a New Age szellemiség jegyében a legképtelenebb, gyakran életveszélyt okozó alternatív vagy spirituális gyógymódok szabadon használhatók, amelyek ellen senki nem tiltakozik?” Látók, sámánok, táltosok stb. szabadon működhetnek. „Valószínű, hogy az ügy inkább sajátos ideológiai, illetve politikai érzékenységeket érint” – vonja le a következtetést a neves pszichiáter (Buda 2013, 443). Valóban, ez ma elsősorban már nem szakmai kérdés, hanem ideologikus és politikai erők játékszere.

5. Filozófiai-ideológiai különbségek

A katolikus emberkép biblikus alapon Isten képmását látja a férfiban és a nőben, akik egyenlők méltóságukban, kiegészítik egymást, és szerelmükből, amely végleges szeretetszövetségben, a házasságban teljesedik ki, új élet fakad. Az egyház meggyőződése, hogy a teremtett világnak van egy rendje (logosz), s Ádám és Éva szimbolikus alakja – akiknek a kapcsolatát Krisztus és az egyház (Ef 5,25) egységében látja beteljesedni – mint ideál jelenik meg arra vonatkozóan, hogy mi a Teremtő eredeti szándéka az emberrel. Ebből a szemléletből fakad, hogy a homoszexuális hajlam az egyház szemében „objektíve rendetlen” (KEK 2358). Hangsúlyozni kell, hogy nem erkölcsi minősítésről van szó, hanem egy olyan rendtől való eltérésről, amelyet az egyház egyrészt a Bibliából, másrészt a „természeti törvényből” merít (ami nem egyenlő azzal, amit a természetben találunk, hanem racionális levezetés eredménye).

Persze az élet és a szexualitás ennél összetettebb, ez az emberkép nem az összes valós esetet leíró vízió, ugyanakkor a többségre mégis igaz, hiszen a heteroszexuális család a leggyakoribb életforma a történelemben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az a személy, aki homoszexuális késztetést tapasztal, ne volna Isten szeretett gyermeke.

A másik oldalon a megközelítések alapjai ugyancsak filozófiai gyökerűek: az LMBT-szervezetek törekvései szoros kapcsolatban állnak a genderideológiával, amelynek képviselői új társadalmi modellt igyekeznek megvalósítani, s a marxi elnyomók-elnyomottak dichotómiát a család és a szexualitás valóságára alkalmazzák. Mindenféle nemi hajlam egyenjogúságát és a szexuális kisebbségek felszabadítását hirdetik, mert áldozatnak tartják őket. Szerintük az „elnyomó struktúrák” a kétneműségre és a heteroszexualitásra normaként tekintenek. A marxizmusban, a radikális feminizmusban és a marxista alapú kritikai társadalomelméletet képviselő frankfurti iskolában gyökerező ideológia szerint nem két, hanem számos nem van. A hagyományos férfi-nő család ebben a világnézetben csak egy a sok lehetséges kapcsolódási mód közül, és semmi előnyt nem élvezhet a többivel szemben.[10] Az ideológia fokozatosan formálja át a társadalmi intézményrendszert, tetten érhető az ENSZ és az Európai Unió szabályozásaiban, valamint a kultúra, a művészet és a pedagógia terén is megjelenik. Módszeres törekvésekről van tehát szó (Kirk–Madsen 1989), amelyeknek csak egy része a homoszexualitás felkarolása.

A filozófiai háttér meghatározó abban is, hogy miképp értékeljük a homoszexualitással kapcsolatos tudományos eredményeket. Például Román Boglárka a heteroszexuális hajlam helyreállítását célzó konverziós – helyesebb szóhasználattal: reintegratív –, illetve az affirmatív, vagyis a homoszexualitást megerősítő terápiák összehasonlításával foglalkozó, fentebb már említett írásában (2016) előbbit azért marasztalja el, mert nem tekinti egyenrangúnak a szexuális orientációkat, hiszen a megváltoztatási törekvés mélyén valamilyen negatív értékítélet húzódik meg. Az viszont, hogy minden nemi irányultság egyenrangú, nem empirikus tudományos eredmény, hanem filozófiai állásfoglalás, mint ahogy az a keresztény hagyomány azon tétele is, amely különbséget tesz hajlam és hajlam között. Hasonlóan ahhoz az állításhoz, hogy minden ember egyenlő méltóságú, ami egyébként a keresztény filozófiai és teológiai hagyományban gyökerezik, nem pedig a természettudományokban. Itt úgynevezett extrapolációról van szó, amikor a személy egyenlőségének elvét automatikusan kiterjesztik a szexuális orientációra, amit keresztényként nem fogadhatunk el. Úgy látom tehát, tudományos, illetve emberi jogi köntösben világnézeti viták folynak, anélkül hogy a megállapításokat valós tudományos vizsgálat előzte volna meg.

Összefoglalva: a párbeszéd, az elfogadás és az irgalom hangsúlyozása mellett nem lehetünk kritikátlanok a társadalmunkat átalakítani igyekvő ideológiákkal szemben.

Ferenc pápa 2016-ban ezt mondta a lengyel püspököknek: „Európában, Amerikában, Latin-Amerikában, Afrikában, néhány ázsiai országban valóságos ideológiai gyarmatosítás folyik. Ezek közül az egyik – világosan néven nevezem – a gender! Ma a kisgyermekeknek – a kisgyermekeknek! – az iskolában ezt tanítják: a nemét mindenki maga választhatja meg. Miért tanítják ezt? Mert a könyvek azoké az emberekéi és intézményekéi, akik pénzt adnak neked. Ezek az ideológiai gyarmatosítások, amelyeket nagyon befolyásos országok is pénzelnek.” Ugyanebben az évben Grúziában szintén világosan beszélt: „Mi a házasság egyik nagy ellensége manapság? A genderelmélet. Világméretű háború folyik a házasság tönkretételére! Ma ideológiai gyarmatosítások folynak, amelyek pusztítanak, de nem fegyverekkel, hanem eszmékkel pusztítanak. Ezért védekezni kell az ideológiai gyarmatosításokkal szemben!” (Magyar Kurír 2016).

Mindazonáltal Ferenc pápa alapmegközelítése mégsem a kultúrharcos mentalitás. Üzenetében a pozitív tartalmak dominálnak. Ennek egyik kifejeződése a férfi és nő szeretetszövetségén alapuló család éve is, amely 2021. március 19-én nyílt meg (Magyar Kurír 2020b).

Felhasznált irodalom:

Aviles, Gwen (2019): Amazon removes controversial books by 'father of conversion therapy', NBCNews.com, 2019. július 3., https://www.nbcnews.com/feature/nbc-out/amazon-removes-controversial-books-father-conversion-therapy-n1026446

Buda Béla (2002): Szexuális viselkedés, Animula, Budapest, http://www.budabela.hu/dokumentumok/onallokotetek/sexualisviselkedestext.pdf

Buda Béla (2013): Utószó a magyar kiadáshoz, in Nicolosi, Joseph J.: Szégyen és kötődésvesztés – A helyreállító terápia gyakorlata, Harmat, Budapest, 443–451.

Diamond, Lisa M. (2016): Sexual fluidity in male and females, Current Sexual Health Reports, Vol. 8, No. 4, 249–256., https://psych.utah.edu/_resources/documents/people/diamond/Sexual%20Fluidity%20in%20Males%20and%20Females.pdf

Horkay Hörcher Ferenc (2004): Nem adja fel – Beszélgetés Rocco Buttiglionéval, Heti Válasz, 2004. december 23., http://valasz.hu/vilag/nem-adja-fel-10746

Index (2019a): A köztévé műsort készített a melegek gyógyításáról, Index, 2019. január 17., https://index.hu/kultur/media/2019/01/17/kozmedia_m5_melegek/

Index (2019b): Titkos meleggyógyító konferencián járt a Hír TV, Index, 2019. november 28., https://index.hu/kultur/media/2019/11/28/hirteve_credo_melegek_konferencia_homofobia/

Kasper, Walter (2015): Ferenc pápa, a gyengédség és szeretet forradalma – Teológiai gyökerek és lelkipásztori távlatok, Vigilia, Budapest.

Katolikus.ma (2020): Francesco c. film: Manipulálták Ferenc pápa nyilatkozatát?!, Katolikus.ma, 2020. október 24., https://katolikus.ma/francesco-c-film-manipulaltak-ferenc-papa-nyilatkozatat/

Kirk, Marshall – Madsen, Hunter (1989): After the Ball – How America Will Conquer Its Fear & Hatred of Gays in the 90s, Doubleday, New York, 1989.

Kuby, Gabriele (2008): A nemek forradalma – A gender forradalma – A nevelés államosítása, Kairosz, Budapest.

Kuby, Gabriele (2013): Globális szexuális forradalom, a szabadság elpusztítása a szabadság nevében, Kairosz, Budapest.

Kuchler, Hannah (2014): Opposing gay marriage cost Brendan Eich his job at Mozilla, Financial Times, 2014. október 9., https://www.ft.com/content/461bf398-47ee-11e4-ac9f-00144feab7de

Magyar Kurír (2012a): 12 év börtönt akar: beperelte a püspököt egy homoszexuális aktivista, Magyar Kurír, 2012. június 5., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/12-ev-bortont-akar-beperelte-puspokot-egy-homoszexualis-aktivista

Magyar Kurír (2012b): Világcégek támogatják az egyneműek „házasságkötésének” ügyét, Magyar Kurír, 2012. július 6., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/kesz-mehet-barmikor-vilagcegek-tamogatjak-az-egynemuek-hazassagkotesenek-ugyet

Magyar Kurír (2013a): Az ikervizsgálatok szerint nincs genetikai oka a homoszexualitásnak, Magyar Kurír, 2013. június 4., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/az-ikervizsgalatok-szerint-nincs-genetikai-oka-homoszexualitasnak

Magyar Kurír (2013b): Mit mondott a pápa a melegekről, és milyen összefüggésben?, Magyar Kurír, 2013. július 30., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/mit-mondott-papa-melegekrol-es-milyen-osszefuggesben

Magyar Kurír (2013c): Beperelte az anglikán egyházat egy brit homoszexuális pár, Magyar Kurír, 2013. augusztus 4., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/beperelte-az-anglikan-egyhazat-egy-brit-homoszexualis-par

Magyar Kurír (2013d): Készüljetek fel, a támadás már megkezdődött!, Magyar Kurír, 2013. szeptember 6., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/keszuljetek-fel-tamadas-mar-megkezdodott

Magyar Kurír (2013e): Kötelező összeadni az azonos nemű párokat Franciaországban, Magyar Kurír, 2013. október 26., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/kotelezo-osszeadni-az-azonos-nemu-parokat-franciaorszagban

Magyar Kurír (2015): Pietro Parolin: A melegházasságot legalizáló törvény az emberiség veresége, Magyar Kurír, 2015. május 28., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/pietro-parolin-meleghazassagot-legalizalo-torveny-az-emberiseg-veresege

Magyar Kurír (2016): Ferenc pápa: Világméretű háború folyik a házasság tönkretételére!, Magyar Kurír, 2016. október 2., https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-vilagmeretu-haboru-folyik-hazassag-tonkretetelere

Magyar Kurír (2017): Németországban megszavazták a homoszexuális házasságot – a püspökök reakciója, Magyar Kurír, 2017. június 30., https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/nemetorszagban-megszavaztak-homoszexualis-hazassagot-puspokok-reakcioja

Magyar Kurír (2018a): Ferenc pápa sajtótájékoztatója a repülőn: Az embereket úgy kell kísérni, ahogyan Jézus kíséri őket, Magyar Kurír, 2018. augusztus 28., https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-repulon

Magyar Kurír (2018b): Ferenc pápa sajtótájékoztatója: Ne ítélkezz, beszélgess vele, adj teret neki!, Magyar Kurír, 2018. augusztus 28., https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-ne-itelkezz-beszelgess-vele-adj-teret-neki

Magyar Kurír (2020a): Ferenc dokumentumfilm, Magyar Kurír, 2020. november 3., https://www.magyarkurir.hu/hirek/-i-ferenc-i-dokumentumfilm-az-apostoli-szentszek-tajekoztatasa  

Magyar Kurír (2020b): Ferenc pápa meghirdette a család évét, Magyar Kurír, 2020. december 27., https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-meghirdette-csalad-evet

Martel, Frédéric (2020): A Vatikán kínos titkai – Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás, Park Könyvkiadó Kft., Budapest.

Martin, James (2020): Hidakat építünk – Hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot?, Magyar LMBT Szövetség, Budapest.

Nagy Gergely (2018): Tényleg nem árt senkinek a homoszexualitás?, Kálvinista apologetika, 2018. január 1., http://kalvinistaapologetika.hu/tenyleg-nem-art-senkinek-a-homoszexualitas/

Nicolosi, Joseph J. (2013): Szégyen és kötődésvesztés – A helyreállító terápia gyakorlata, Harmat, Budapest, 2013.

Nicolosi, Joseph – Nicolosi, Linda Ames (2016): A homoszexualitás megelőzése – Útmutató szülőknek, Szent István Társulat, Budapest.

Patsch Ferenc SJ (2015): Katolikus spiritualitás – Tabuk nélkül, Jezsuita Kiadó, Budapest.

Román Boglárka (2016): Megváltoztatni vagy elfogadni? Konverziós és affirmatív terápiák összehasonlító elemzése, Gyermeknevelés, 4. évfolyam 2016/3., 70–77., http://ojs.elte.hu/gyermekneveles/article/view/610/508

Sipe, A. W. Richard (2003): Celibacy in Crisis, Brunner-Routledge, New York.

Szilvay Gergely (2020a): A genderelmélet kritikája – Töprengések az antropológiai forradalomról a feminizmustól a transzneműségig, Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., Budapest.

Szilvay Gergely (2020b): A Momentum esete az LMBTQ-mesékkel, Mandiner, 2020. augusztus 25., https://mandiner.hu/cikk/20200825_a_momentum_es_a_pride_mesek

Tomka Ferenc (é. n.): A szexuális forradalomtól a genderforradalomig, http://tomkaferenc.hu/alapkerdesek/hazassag-szerelem-szexualitas-tudomanyos-szemmel/a-szexualis-forradalomtol-a-gender-forradalomig/

Zimbardo, Philip – Coulombe, Nikita D. (2016): Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak?, Libri, Budapest.

Lábjegyzetek:

[1] https://lmbtszovetseg.hu/szovetsegunk/szervezeti-dokumentumok/strategiai-terv

[2] https://iftcc.org/hu/rolunk/

[3] https://www.josephnicolosi.com/client-stories

[4] Vö. Szilvay 2020b; tanulságos Pécsi Rita és Dombos Tamás beszélgetése is: https://www.youtube.com/watch?v=yPaUlmNCNRs

[5] Itt érdemes megemlíteni: előfordul, hogy Ferenc pápa különböző kontextusban elhangzott szavait manipulatívan vágják össze, azt a látszatot keltve, mintha a korábbi egyházi tanítással szemben szólt volna: Katolikus.ma 2020; Magyar Kurír 2020a

[6] https://www.budapest.com/budapest_kalauz/meleg_budapest.hu.html

[7] https://couragerc.org/

[8] https://brothersroad.org/

[9] A pápa egyébként a vatikáni meleglobbira vonatkozó kérdésre adta ezt a választ. A jelenségről elgondolkodtató kötet jelent meg nemrégiben: Martel 2020.

[10] Vö. Kuby 2008, 2013; Tomka é. n. Egy frissen megjelent könyv a témával kapcsolatban: Szilvay 2020a.