
Szentelésre készülök.
Diakónus leszek.
Kétezer-tizenhat. Április három.
Ez egy egyszeri esemény az életben.
Milyen érzés ez (testileg-lelkileg)?
Nem könnyű erre válaszolni, pedig csak rá kellene tekintenem, mi van bennem most az esemény előtt. Megosztani még nehezebb. Ráadásul úgy írni erről, hogy nem találkozok az olvasóval. Legalábbis nem szemtől-szemben. Valami tükröt mégis tartok.
A testemben érzek egyfajta várakozást, feszültséget, amiben lehet adrenalin is, mert hirtelen tud rám jönni a fáradtság. Ugyanilyen hirtelen az érzékeim időnként kiélezettebbek. Nem lett jobb a látásom. Sem a hallásom. Sem a szaglásom. Inkább valahogy jobban érzékelek olyan hangot, ami addig háttérzaj volt vagy látok meg olyan tárgyat, ami mellett el szoktam menni.
A lelkiállapotom valamennyire tükrözi ezt. Egyszerre élek meg izgalmat és elengedettséget. Van bennem olyan öröm, mint amikor vízbe szeretnék ugrani, de nem tudom milyen is a víz. Elég mély-e? Elég tiszta-e? Milyen a hőmérséklete? Láttam sokakat ugrani. Sokan vannak benne. Tudom, hogyan kell ugrani. Ezt most én élem meg. Én állok az ugrás előtt. Mindenki nézi, hogyan sikerül. Nem azért figyelnek, elrontom-e, hanem, hogy együtt örülhessenek velem, amikor történik. Várom, hogy ugorhassak.
Még annak van egy hátborzongató hatása, ahogy belegondolok, hogy erről írni csak most, csak előtte egy nappal tudok. Holnap már nem menne.
2016. február 28-án zajlott le a 88. Oscar-gála. Ennek kapcsán egy filmes sorozat formálódott lassan bennünk. Olyan filmeket vennénk sorra az Oscar-gála kapcsán vagy az elmúlt pár évből, melyekben papokkal is találkozhatunk.
Istent nem bírom máshogy elképzelni, mint nyitottan. Éppen Jézuson és az ő szavain keresztül ismerem meg Istennek ezt a létét, hogy esőt és napsütést ad jónak, rossznak, hívőnek és hitetlennek egyaránt (vö.
A közösségi médiában a párizsi terrortámadások után egy-kettőre népszerűvé váltak a
December 31-ig van lehetőségünk Csontváry Kosztka Tivadar életművét a budai várban, az egykori Honvéd Főparancsnokság felújított épületében megtekinteni. Érdemes legalább kétszer elmenni. Az első alkalommal a kitűnő kísérőszövegek által kalauzolva a mű és a művész esztétikai megértésére törekedve, pusztán gyönyörködjünk a szépben. Már ez is imádság. Ha úgy véljük, megértettük a művészt és maximalista törekvéseit, akkor megérett az idő arra is, hogy meditálni menjünk a puritán, a lényegre lecsupaszított tárlatra. Akkor minden egyes kép ikon lesz.
A jelenlegi migránskrízis sok furcsasága mellett a legkülönösebb mégis az, hogy úgymond meglepett mindenkit. Meglepte a politikusokat, meglepte a médiát és meglepte az akadémiai világot. Engem azonban nem. Épp a napokban mesélte egy barátom, hogy egy hónapja véletlenül belenézett egy korábbi előadásom videofelvételébe. Ott és akkor elmondtam, hogy Európának küldetése van, de ha ezt a küldetést nem teljesíti, ha magába fordul, és kirekeszti a világ többi részét, azaz a többséget, akkor megindul a népvándorlás. Akkor majd hozzánk jönnek azok, akiknek nem tudtuk és nem is igazán akartuk elvinni vívmányainkat, melyekre amúgy végtelenül büszkék vagyunk.
Ha megkérdezzük valakitől, aki történetesen katolikus, hogy hány szentség van, alighanem gondolkodás nélkül rávágja: hét. No és hány parancsolat van? A válasz ugyanilyen egyszerű: tíz. Ha rászánjuk az időt és egy kicsit utánanézünk néhány egyháztörténeti adatnak (például akár az interneten is), alighanem minden különösebb nehézség nékül azt is megtaláljuk, hogy eddig 21 egyetemes zsinatot tartottak, és hogy Ferenc a 266. pápa. Ha vannak alapvető teológiai ismereteink, könnyű lesz kideríteni azt is, hogy az Egyházi Törvénykönyvben 1752 kánon van felsorolva. De vajon miért van az, hogy ha azt kérdezzük, hogy hány dogma tartozik a katolikus tanításhoz, a hívő emberek közül a legtöbben csak vakarják a fejüket?
2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án, szombaton. Fájdalmas ünnep. Nagypéntek, vagy Karácsony ki tudja hányadik napja, amikor a Szent Család, a keresztény hagyomány szerint menekülni kényszerült és egészen megdöbbentő módon ott talált menedéket, ahonnét az ősatyák kijöttek a fogságból. Egyiptom, a szolgaság háza, mely egykor befogadta Jákob ősatyát 12 fiával és egész háza-népével együtt.
Nyitott társadalmat csakis nyitott személyek alkothatnak. Nyitott személyek csakis nyitott társdalomban létezhetnek.Ha bezárul a társadalom, bezárulnak a személyek is, ha bezárulnak a személyek, bezárul a társdalom is.
A minap egy nemzetközi társaságban ebédeltem. Mindenféléről beszélgettünk már egy ideje, amikor valahogy a „hazához” való tartozásra, a „nemzeti identitás” témájára terelődött a szó. Egy nagyon kedves ismerősöm, 50 körüli tanárnő, megjegyezte: „Számomra nincs olyan, hogy nemzeti identitás. Európai vagyok!” Egy lengyel kollégám ennek hallatán láthatóan kiakadt. Rá is támadt, egy kicsit a kötelező udvariasságról is megfeledkezve: „Hogy mondhatsz ilyen sületlenséget?! Mindannyian tartozunk valahova; olyan nincs, hogy ne’…!” A hangjából egy pillanatra kiéreztem azt az ellentmondást nem tűrő hangnemet, ami egy kissé általában is jellemző a régiónkra. A beszélgetés innentől személyes fordulatot vett – és nagyon érdekessé vált számomra.
Utolsó kommentek