Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) isten (19) Isten (8) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

A két pápa című fimről: mítoszok és valóság

2020.01.20. 11:00 korizoli

1_2.jpg

Amikor először láttam A két pápa című filmet, jó ideig erős ellenállást tapasztaltam magamban, ami aztán fokozatosan enyhült, végül rokonszenvvé alakult. Már az első vetítés után úgy álltam föl, hogy összességében szép alkotást láttunk, ami mégsem lett valami botrányfilm, hanem egész jó népszerűsítője a katolikus egyháznak. A komoly dolgok mellett szórakoztató, van benne játék és humor. A két egyházfő kezdeti konfliktusos szembeállítása fokozatosan enyhül, a szenvedélyes vita testvéri találkozássá alakul, ellenfelekből társak lesznek, így a film a vezetésről való lemondás és átadás példabeszédévé válik. Ahogy a 444 újságírója, Urfi Péter fogalmaz: a mű azzá válik, „aminek az ötletgazda-forgatókönyvíró szánta: »a tolerancia, az egymásra figyelés, a megértés iránti egyetemes vágy« történetévé”.

A nézőben mégis felmerül a kérdés, hogy a látottakból mi valósághű, mi fikció, és mi az, ami egyáltalán nem így történt vagy egyenesen torzítva mutatták be. A következőkben ezt szeretném körbejárni, inspirálódva a már megszületett elemzésekből (America MagazineMagyar KurírMandinerSZEMlélekRobert BarronThinking Faith), és néhány pontot tovább elmélyítve.

A következtetés, röviden: amit hitelesnek látok, az többnyire Jorge Mario Bergolio alakja. Ami fikció: a film központi cselekménye, vagyis a két egyházfő találkozója. Ami viszont meglehetősen torz: Benedek pápa ábrázolása.

De Bergoglio sem az a liberális reformer, mint amilyennek a filmben megjelenik. Mindazonáltal mélyebb szinten találok a műben olyan üzenetet is, ami mélységesen igaz.

Szólj hozzá!

Adalékok a cölibátusvitához, avagy a papság identitásválságáról

2020.01.17. 10:25 SzabóFerencSJ

photo-1562445735-c5ce9f379d7f.jpg

Tíz év telt el azóta, hogy XVI. Benedek pápa meghirdette a Papság Évét, amelynek során világszerte eszmélődtek, konferenciákat tartottak, tanulmányokat közöltek a papság válságáról, annak mély gyökereiről, így a hit és a hűség válságáról. Akkor a Távlatok 85. számát (2009. Magyarok Nagyasszonya) e témakörnek szenteltük Most, hogy heves vita folyik a cölibátusról és vele kapcsolatban a szolgálati papság mivoltáról, megismétlek néhány tényt és megfontolást akkori szerkesztőségi bevezetőmből, valamint vezető tanulmányomból. (Ajánlom e számból még Nemeshegyi Péter SJ és Török Csaba teológusok tanulmányait.)

A következő teológiai megfontolások az ökumenikus párbeszéd (szolgálati papság – Eucharisztia) szempontjából is alapvetőek. (A most kezdődő ökumenikus imahét során megfontolandók.)

1 komment

Albert Camus: a magyar forradalom barátja, a kommunizmus ellenfele

2020.01.07. 10:57 SzabóFerencSJ

camus.jpg

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. január 4-én hunyt el váratlan balesetben a Nobel-díjas francia író, Albert Camus (1913-1960). Barátja, Michel Gallimard sportkocsiján Párizsba utaztak vissza karácsonyi szabadságukról, amikor Petit-Villeblevin-nél halálos kimenetelű balesetet szenvedtek: autójuk egy út menti fának csapódott.* Az „abszurd ember” abszurd halála, mondták egyesek. Pedig az algériai származású francia író akkor már túl volt fiatalkori abszurd korszakán: humanizmusáért, az emberi jogok védelméért folytatott küzdelméért 1957-ben már átvette az irodalmi Nobel-díjat. Mi, magyarok azért is megszerettük, mert határozottan kiállt az 1956-os forradalom mellett – eltérően számos francia baloldali értelmiségitől. Ismeretes, hogy Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir, a híres baloldali írópár, éppen Camus kommunizmuskritikája miatt szakított korábban egzisztencialista barátjukkal.

Szólj hozzá!

Akik életre váltották Jézus tanítását: két auschwitzi fogoly leckéje a megbocsátásról

2020.01.06. 17:55 andras.csaba.sj

kez.jpg

Etty Hillesum és Mózes Kor Éva. Mindketten zsidók, és átélik Auschwitz borzalmait. Etty 1943 novemberében veszíti ott életét, Éva tavaly, 85 évesen hal meg Auschwitztól nem messze, éves látogatása során. Egyikük sem akar áldozat maradni, hanem a megélt szenvedésüket úgy építik be életükbe, hogy valamiképp a megbocsátás követeivé válnak. Két nő, akik arra tanítanak, hogy a megbocsátás az egyedül járható út. A gyűlölet rombol, bosszút szül, fogollyá tesz, és arra kényszerít, hogy életemet mások áldozataként éljem. A megbocsátás felszabadít arra, hogy felismerjem: ura vagyok döntéseimnek, és szabaddá válva, erőimet mások szolgálatára, a világ jobbá tételére állíthatom, nem saját sebeim nyalogatván. Fontos üzenet napjainkban, amikor a politikai, közösségi és családi élet döntéseit olykor a harag, a bosszú vagy a gyűlölet motiválja.

2 komment

Ferenc és Benedek karaktere A két pápa című film nyomán

2020.01.05. 19:56 SzabóFerencSJ

ketpapa.jpg

Decemberben sokan megnézték A két pápa című filmet Sir Anthony Hopkins és Jonathan Pryce kiváló főszereplésével. Az angol–olasz–argentin–amerikai drámát a Netflix készítette és forgalmazza. A film rendezője a brazil Fernando Meirelles, akinek neve az Isten városa, Az elszánt diplomata vagy a José Saramago regényéből készült Vakság révén lett ismertté.

Ismertetését a Magyar Kurír egy sarkító hivatkozással kezdte: „»A Katolikus Egyházban nem létezik nagyobb ellentét, mint a XVI. Benedek és utódja közötti« – írja Andreas Englisch német újságíró A Vatikán harcosa című könyvében. Véleményével valószínűleg nincs egyedül – fűzte hozzá a katolikus hírügynökség. – Nálunk, Magyarországon is sokan úgy látják, hogy az egykori és a jelenlegi egyházfő megnyilatkozásaiban tapasztalható különbség nem csupán stílusbeli.”[1]

Valóban, a különbség nem csupán „stílusbeli”, amit a film jól illusztrál valós és fiktív epizódokkal, de a német újságíró sarkított véleményét és egyes hazai blogok felületes és torzító véleményét árnyalnunk kell.[2]

Egy másik kritikus hasonlóan jelezni akarja a „paradigmaváltást”, bár kicsit torzítón a „hatalomátvételre” helyezi a hangsúlyt: „Nehéz kérdés a hatalomátvétel a Vatikánban, hiszen nemcsak egy nagy tiszteletnek örvendő hivatalról van szó, de világnézeti paradigmaváltásról is – és ezt az Anthony Hopkins–Jonathan Pryce páros teszi számunkra is érthetővé.[3]

Hogy a filmben mi a valóság és mi a fikció, arról az amerikai jezsuiták America című folyóiratában olvashatunk.[4]

A szerencse úgy hozta, hogy mindjárt azután néztem meg az alkotást, miután elolvastam Ferenc pápának a Római Kúriához intézett 2019. december 21-i beszédét.[5]

3 komment

Az örök élet már a Földön elkezdődött – újévi gondolatok a lét értelméről

2019.12.31. 08:00 pacsy

ora.jpg

Valamit az időről és Jézus Krisztusról szeretnék mondani; az újév jó alkalom erre. Arról, hogy ebben az emberi történelemben Jézus Krisztus a reménységünk.

A naptári év fordulója a számadás ideje: sokan visszanéznek ilyenkor az elmúlt esztendőre, és szokás előre is tekinteni. Sokan terveket készítenek azzal kapcsolatban, ami vár rájuk. Vannak, akik fogadalmakat is tesznek. Mindez épületes elfoglaltság ebben az időszakban – talán szükséges is. Ami elmúlt – az fontos! Azért van jelentősége, mert beépült az életünkbe.

Ismerek valakit, aki szilveszterkor mindig beül egy kápolnába, és végiglapozza a naptárát. Lassan forgatja a lapokat, s közben hagyja magára hatni az elmúlt évben vele történt eseményeket. Próbálja felidézni azokat a belső képeket, amiket hátrahagytak, érzékelni azt is, hogy milyen „utóízt” érez a szájában, ha rájuk gondol. Bizonyos értelemben újra átélni igyekszik az eseményeket: mint mondja, azt szeretné, hogy Isten jelenlétében valamiképpen a helyükre kerüljenek a dolgok. Próbálja elfogadni őket, akármiről – akár jóról, akár rosszról – legyen szó. Ismerősöm hisz abban, hogy Isten a történelem Ura, aki ha megengedte, hogy egy adott esemény megtörténjen az életében, valamiképpen értelmet is tud adni neki a személyes üdvösségtörténetében. Ez ad erőt, hogy semmit se tagadjon le vagy szépítsen meg a múltjából – azt sem, amit bűnbánattal idéz fel.

Ugyanez áll a jövőre is. Az újév elején sokan tervezgetni szeretnek: általános emberi dolog, hogy szeretnénk jobbra fordítani a magunk és a számunkra fontos emberek életét. Igyekszünk mintegy „beavatkozni” a világ folyásába, vagy csak vágyunk arra, hogy életünk valamiképpen rendeződjék: például hogy le tudjuk küzdeni egynémely rossz szokásunkat, vagy új prioritásokat, fontossági sorrendet igyekszünk felállítani. Vannak, akik elhatározzák, hogy mostantól rendszeresebben fognak nyelvet tanulni, többet igyekeznek sportolni, megvalósítják ezt vagy azt a célkitűzésüket...

8 komment

Hogyan láthatjuk meg a lényegest az ingerekkel túltelített világban?

2019.12.27. 18:17 andras.csaba.sj

fa.jpg

Életem során többször megtapasztaltam, hogy a kevesebb több. Olykor, amikor különleges, rendkívüli dolgokat akartam, éreztem belül, hogy valami elvész és tönkremegy. Túlságosan az eredményre koncentráltam, közben pedig megfeledkeztem a körülöttem élőkről és önmagamról. Mintha csak egy nagy gépezet része lettem volna, bedarálva az elvárások, követelmények mókuskerekébe.

Az élményektől, eseményektől, ingerektől zsúfolt világunkban gyakran azzal védekezünk, hogy automatikus üzemmódra váltunk, és életünket felszínesen éljük. Nem találunk már örömet és ízt életünkben. Valami hiányzik. A következő írásban arra keresem a választ, hogy mi segíthet visszatalálni az élet szépségéhez, teljességéhez és egyszerűségéhez.

Szólj hozzá!

Az irgalmas migráns – A kereszténység védelmében III/I.

2019.12.21. 08:51 KissFeriSJ

szamaritanus_ikon.jpg

A közelmúltban látogatóban jártam egy katolikus általános iskola egyik hittanóráján. A téma Jézus példabeszédei voltak. Az irgalmas szamaritánus történetéhez ért az óra, és a tanárnő mesélte, magyarázta a történetet. A gyerekek mindennapjaiból vett hasonlatokkal próbálta közel hozni a lényeget. Kereste a kifejezéseket, melyek hasonló érzéseket, asszociációkat váltanak ki a mai kisdiákokból, mint a szamaritánus szó a zsidó hallgatóságból annak idején. Egyszer csak felragyogott az arca, és így oldotta meg: „...Végül egy migránsnak is arra vitt az útja. Amikor meglátta (az út mellett fekvő összevert embert), megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: »Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.«”

Az óra folytatódott, a tanárnő magyarázta, a szamaritánus miért olajat és bort öntött a sebekre, hogyan működött akkoriban egy fogadó, mi az a dénár etc. Én pedig döbbenten szemléltem magamban ezt a megrázó megfeleltetést. Azóta sokat gondolkodtam azon, miért érintett meg ez a szócsere olyan mélyen. A következőkre jöttem rá: a gyerekek így már könnyedén megértették, hogy miért mondott furát Jézus. A tanárnő nem politikai állásfoglalásként mondta, amit mondott, nem is időzött el itt, épp csak megörült, hogy sikerült jól illusztrálnia a viszonyokat, aztán haladt is tovább.

222 komment

Címkék: irgalmas szamaritánus migráns

Száz év után, avagy a Rerum novarumtól a Centesimus annusig: hogyan gondolkozzon egy katolikus a politikáról?

2019.12.16. 09:29 SzabóFerencSJ

 

rerum_1.jpg

„Ecclesia semper reformanda”

                                                                Krisztus a Fő szent, de testének tagjai bűnösök,

                                                                ezért az egyház „mindig megtisztulásra szorul,

                                                                szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja.”

                                                                                                 (Lumen gentium, 8)

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) november 13-án körlevelet adott ki Megújulás a szeretetben címmel.[1] A körlevél etikai szempontból áttekinti a következő társadalmi problémákat: népesedési válság, a nevelés-oktatás helyzete, a szegénység problémája, a népmozgások által felvetett kérdések. Veres András, a püspöki kar elnöke Evangéliumi értékrend az emberhez méltó életért című kommentárja elején ezt írja: „Nincs olyan emberi közösség, még az Egyház sem, amelyet ne lehetne és ne kellene állandóan tökéletesíteni. Ezért a pápák rendszeresen adnak ki szociális kérdésekkel foglalkozó körleveleket, amelyeket a helyi püspökkari konferenciák a saját társadalmukra vonatkoztatva értelmeznek.” Veres püspök itt szerencsésen utal az MKPK 1996-os Igazságosabb és testvéribb világot! című körlevelére.

Olvasva az új körlevelet, amely néhány aktuális kérdést tárgyal az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeként, magam is mindjárt arra az 1996-os körlevélre gondoltam, amely egy nehéz időszakban eligazítást adott az egyház és a politikai közösség kapcsolata, a hívők közéleti elkötelezettsége kérdéseiben. E körlevél több megállapítását ma is érvényesnek tartom.

Egy érdekes könyvbemutató és vele kapcsolatos előadások, tanulmányok is indítást adtak az emlékező reflexiókhoz. 2019. december 12-én mutatták be a 35 éve a Vigilia élén – Lukács László című gyűjteményes kötetet[2], amelyben a piarista tanár, író, teológus, lapszerkesztő gazdag munkásságát idézik fel pályatársai. Ez alkalommal Lukács László – 35 évig a Vigilia főszerkesztője – átadta hivatalát Görföl Tibor teológusnak, aki eddig főszerkesztő-helyettes volt.

Az említett tanulmánykötetben (44–56. oldal) felfigyeltem Csaba László közgazdász Katolicizmus, társadalom, Vigilia című írására. Az éleslátó szakember a magyarországi katolikus egyház és a politikai társadalom kapcsolatának száz évét tekinti át madártávlatból, többször találó célzásokkal és kellő kritikával, helyenként azonban egyoldalú nézettel. Anélkül, hogy végigvenném elemzéseit a magyar valóság évszázados alakulásáról, teológusként kiegészítésként megvilágítom a katolikus egyház és a politikai közösség kapcsolatára vonatkozó egyházi tanítást. Végül kitérek Prohászka Ottokár gyakran félreértett/magyarázott szerepére az ország 1919 utáni erkölcsi megújulásában, illetve megvilágítom a II. vatikáni zsinatot fél századdal megelőző egyházi reformtörekvéseit, amelyek Ferenc pápa korában is időszerűek.

Szólj hozzá!

Nagy Töhötöm: jezsuita, szabadkőműves, kommunista – egy rendtárs visszaemlékezései

2019.12.03. 09:35 SzabóFerencSJ

1_1.jpg

Dr. Petrás Éva történész új könyvét (Álarcok mögött – Nagy Töhötöm élete, ÁBTL – KRONOSZ, Budapest–Pécs, 2019) Nagy Töhötöm (1908–1979) jezsuita szerzetes életéről, egyházpolitikai szerepjátszásáról, alakváltozásairól szakszerűen bemutatta Bánkuti Gábor történész november 21-én az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL). Megismételte Petrás Éva kifejezett szándékát: a szerző részrehajlás nélkül kívánta ismertetni ezt az ellentmondásokkal teli, kalandos életutat, ezt a „félelmetes labirintust”; nyitva hagyta és az olvasóra bízta a választ arra a kérdésre: ki is volt igazában Nagy Töhötöm?

1 komment