Egyes előre jelzések szerint alacsony részvételre számíthatunk az Európa Parlamenti választásokon. Úgy sem változik semmi. Akkor meg minek - halljuk gyakran. Az egyik párt nem különb a másiknál. Semmi értelme az egésznek. Egy szavazat nem számít és, ha számítana is, akár ki kerül hatalomra, ugyanazt fogja tenni és mi emberek isszuk meg úgyis mindennek a levét.  Hát minden hiába?

 Milyen hatása lehet egyetlen ember cselekedetének? Hogyan érinti az ő pozitív változása az egész emberiséget? Mit tehet egyetlen ember? A kérdés jogos, de sajnos félrevezető, ugyanis nincs olyan, hogy egyedül álló ember. Nem beszélhetünk mindenkitől független tudatról, csak olyanról, amelyiknek minden ember része. Elválaszthatod magadat a többiektől, körülveheted magadat egy fallal és az így keletkezett teret elnevezheted „én”-nek, de ez az „én” attól még része marad az egésznek. Ha tehát ez a kis rész, amit „én”-nek nevezünk, átalakul, az hatással lesz az egészre. Azt hiszem nagyon fontos tudatában lennünk annak, hogy nem egyéni megtérésről, vagy egyéni megváltásról beszélünk. Ha ezt megértjük, akkor világossá válik, hogy cselekedeteink igenis hatással vannak nem csak saját életünkre, de az egész emberiségére. Ha megfontoljuk, hogy mi emberek nemzetiségekre, valamint egyéb pl. vallásos, vagy politikai csoportokra vagyunk osztva, akkor ez nagyon elszomorító. Hiszen mi nem németek, angolok, magyarok, kínaiak, cigányok, vagy hinduk, muszlimok, keresztények, zsidók vagyunk, nem is jobb és baloldaliak, hanem elsősorban emberek.

Az igazi vallásos élet nem annyira rituálékban, hitvallásokban, vagy „vallásos” gondolatokban áll, hanem önmagunk megismeréséből fakad. Önmagunk igaz ismerete nélkül, vagyis anélkül, hogy látnánk a magunk és embertársaink között meglévő elválaszthatatlan kapcsot, a sorsközösséget, nem lehetséges igazi vallásosság. Ha az egyik ember szenved, szenvedek én is, ha örül, vele örülök én is. A közömbösség az egyetlen bűn. Mindnyájan ugyanannak a testnek vagyunk tagjai. A keresztre feszített Jézusban megmutatkozott, mit eredményez a megosztottság, az ellenségeskedés, és a közöny.

„Nem volt sem szép, sem ékes, a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” (Iz 53,1-4)

Ma Magyarországon éppen ez a legnagyobb probléma. Senki sem gondol a másikra. Nincs szolidaritás. Pedig számos vallásos közösség és egyház, megannyi civil- és politikai szervezet tűzi zászlajára az ember felemelését. De megérti-e végre valaki azt az embert, akit megváltani szándékozik, vagy jobban szeretjük a hangzatos ideálokat (szabadság, testvériség, egyenlőség)? A megértés a figyelem következménye, a figyelem pedig a szereteté. Aki szeret, az úgy figyel, hogy nem ítél, és ha nem ítél, akkor megért. Ha megért, akkor pedig már nem közömbös, hanem testvér. Hát véletlen-e, hogy Jézus a Miatyánk kezdetű imádságra tanított bennünket? Egy az Atyánk, mert mindnyájan testvérek vagyunk. Ha ezt megértjük, akkor leszünk igazán vallásosak.