Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Ingyenesen és feltétel nélkül

2009.11.03. 10:11 Szakaszu

- Apó, tudom rólad, hogy hosszú évekig Japánban tanár voltál. Kik is mik voltak a diákjaid számodra?
- Akiket Isten szeretetből azért teremtett, hogy most is és örökre is boldogok legyenek. Ebben akartam nekik segíteni. Azért tudtam ezt megtenni, mert meg voltam győződve arról, hogy Isten öröktől fogva és örökre szeret engem, s meg akarja osztani velem az Ő szeretetét és azt akarja, hogy ezt továbbadjam mások számára is.
- Sikerült-e átadni tanítványaidnak ezt a hitedet?
- Igen, azoknak, akik szabadon kérték, hogy tanuljanak valamit Krisztusról órák után, mikor a többiek játszottak vagy sportoltak. Soha nem adtam hitbeli oktatást nem-keresztény diákok számára osztálytermekben,mert a hitnél szabad akaratra van szükség. Ezért sokkal fontosabb olt számomra, hogy meghitt kapcsolatokon keresztül
mutassam meg nekik Krisztust. Tehát egy kirándulás, táborozás, hegymászás során
kialakult egy meghitt kapcsolat, és őket érdekelni kezdte, hogy én miért vagyok olyan ember, amilyen vagyok. Krisztus arcát rajtam keresztül kezdték felismerni.
- Hogyan lehet Krisztus arcát felismerni, amikor Ő már régen meghalt?
- Tudod, Ő valóban meghalt, de fel is támadt, és most is velünk él, akkor is ha nem látjuk.
- Jó, jó, de hogy lehet az Ő arcát látni másokon?
- Krisztus a szeretetet jött el meghirdetni és megtapasztaltatni mindenhol, ahol igazi szeretet van. Ahol szeretet van, ott lehet találkozni Krisztussal, mert az Ő erejével lehet valaki úgy szeretni, ahogy Ő szeretett, ingyenesen és feltétel nélkül.

8 komment

Címkék: szabadság krisztus szeretet

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr641463473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.11.03. 13:55:24

Azt hiszem, majdnem mind így térünk meg. Valahol, valamikor szembejön valaki, akinek a szeretete vonz bennünket. És a megmaradás módja is ez, valakinek a szeretete, amikor gond van.

Tamás7 2009.11.03. 14:39:33

szerintem is jellemző.

emlékszem, amikor Isten meghívott, hogy legyen tagja az egyháznak (mármint ne csak templomba járjak, hanem a mindennap úgy éljek, hogy én is az egyházhoz tartozom), akkor nem tudtam, hogy mitől volt olyan kedves az az arc, ami hívott

más: érdekes volt olvasni, hogy úgy lehet legjobban megtéríteni mást, hogy olyan életet élünk. egy kicsit nehéz, de amikor egy-egy dolog összejön akkor olyan jó, elsőnek furán néznek, majd érdeklődnek

ha viszont mindig csak erőltetve beszélnék Jézusról, akkor már csak azért is alapon ellenállás lenne. ma amikor az üresség jellemző, és külön iparok vannak a boldogságcsinálásra, az emberek figyelmét felkelti egy szerény Krisztusi élet..
ma is szent Márton ( ha jól emlékszem) ünnepén ezen gondolkodtam, hogy tudnék e én is olyan lenni,

Tamás7 2009.11.03. 14:42:02

mellesleg jó hideg van kinn, lefagytak az újjaim!
de gépelni még tudtam :-))

szép napot

Kajla 2009.11.03. 14:53:47

@Felicitasz:

"Rég tovatűnt mosolyba fogódzom,
és mosolygok, hogy más is fogódzon,
az enyémbe, mely épp olyan tűnő,
mint az volt, mi engem vezetett."

(Bálint Lea)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.11.08. 15:59:56

Szeressük egymást és mutassunk jó példát! Akkor kezdenek el mások is érdeklődni azután amit hiszünk.

izrael miszteriuma (törölt) 2009.11.08. 17:10:37

„Azokban a napokban egyetlen zsidó ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”
(Zakariás 8,23)

Nagyon felemelő élmény volt számomra, amikor szentföldi házunkba egy autóbusznyi japán katolikus érkezett a húsvéti ünnepekben az egyik társuk keresztelője alkalmából. A keresztelés egy II. századi baptisteriumban zajlott, igazi alámerítkezéssel, az előmelegített keresztvíz pedig a közlekedőedényeken jött, úgy mint hajdanában. A vendégek nagyon meg voltak hatva a meleg fogadtatástól, és tanúságot tettek nékünk arról, hogy ők azért vannak most itt, mert a "zsidó" Jézust imádják, és nagyon fontos nekik, hogy lábukkal érinthessék azt a földet, ahol Ő járt...

álomfejtő 2011.06.03. 15:58:39

Kortalan és örök szeret - nem szóvirág, valóság. Most egy hete volt alkalmam megtapasztalni.
Idős édesanyámat kísértem egy jubileumi ünnepségre, ahol tanári munkájának szép emlékeivel találkozott. Többször is említett egy akkoriban még 20-as éveiben járó ifjú kollégáját, hogy milyen nagy szeretet volt köztük. 40 év korkülönbség. S tényleg, a fiatalember, aki most férfiúi fénykora csúcsán van, a legtöbb időt s a legbensőségesebb beszélgetést édesanyámmal folytatta. A megkapó az volt számomra, ahogy hosszan egymás szemébe néztek, s lehetett érezni, hogy jelen van a hétköznapi szóhasználatunkon túl lévő Szeretet. Ezt édesanyám szavakban ki is fejezte, s csak bólintottunk.
Ez az, amiben Hiszek.

misihanna 2013.08.16. 20:59:49

Ettől most totál elolvadtam:

Kósa Emese
Zsuzsi baba könnyei

Kisgyermek voltál, arcodról letöröltem az elmaszatolt könnyeket, mert cimboráid kiszúrták kedvenc babádnak, Zsuzsinak a jobb szemét, hogy ne lásson tisztán téged, amikor az óvodából hazajössz, és boldogan rohansz feléje, és mondod lelkesen, kaptam egy csokit Andráskától, meg se kezdtem, kéred a felét? Most is törölöm a könnyeket a babáról, akiből annak idején csúfot űztek a rossz fiúk. Süket lett az egyik fülére, de mindig meghallja, ha csöng a telefon. Azt hiszem, téged vár, mert kitartó és konok. Valamelyik nap rendezgettem a babaházban. Képzeld el, mit találtam meg? Az Andráskától kapott csokit, ugyanabban a papírban, ugyanúgy becsomagolva
süti beállítások módosítása