„Hová mégy – kérdezem
feleled – nem tudom.
Siettetném lépteim
De te jobban sietsz.
Előtted én
te én előttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
Te nekem adsz csókot
Aztán elindulsz szótlanul
És magaddal viszed életem.”
(Kassák Lajos: Veled vagyok)
Késő ősszel együtt indultunk, hogy a telken lezárjuk a vízcsapot és víztelenítsük a rendszert. Útközben szeretted volna megnézni a kisváros új piacterét.
Te is szereted a piacot.
Jó csámborogni a kofák között. Alkudozni és néha megkóstolni egy ízletes gyümölcsöt.
De sürgettelek, hogy este hatig vissza kell érnem a városba.
Csak elrobogtunk az új csarnok épülete előtt.
Ma jött a hír, hogy átmentél a kapun, … és magaddal vitted életem.
Legalább is egy jelentős darabját.
Nincs tovább.
Már nem járunk piacra,
nem kirándulunk,
nem vitatkozunk,
nem ugratjuk egymást.
Már megköszönni sem tudom …
Most döbbenek rá, - micsoda érték voltál.
Otthon fölteszek egy Dés dalt: Ez a hely
Kulka János énekel:
„Megyek el,
nem tudom, miért?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el,
Nem tudom, miért? …”
Ma ismét lemondok egy találkozást, mert jövő héten végig vidéken leszek és még sok mindent elő kell készítenem az út előtt.
„Megyek el,
nem tudom miért?”
Vagy talán mégis? Fontosnak érzem amit csinálok?! Szükség van rám?!
„Most mért megyek el?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el, nem tudom, miért …”
Utolsó kommentek