Hallani véleményeket, melyek szerint a gyónás leáldozóban van, el is fog tűnni, hisz egyre rövidebbek a sorok a gyóntatószékek előtt, és vannak katolikus vidékek, ahol már alig gyónnak.
Ha a bűnbánat szentségének a történetét nézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a szentség nagyon sokat változott a formáját tekintve. Az ókor nyilvános, közösségi gyónásai után a koraközépkorban az ír szerzetesek által terjedt el a fülbegyónás szokása. E gyakorlat kezdete az volt, hogy az emberek felkerestek egy-egy bölcs szerzetest, átbeszélték vele a lelki dolgaikat, tanácsot, feladatokat kaptak tőlük. Spirituális találkozás volt, tehát a később szentségi rangra emelt gyakorlat közege. Azt hiszem, hogy nagy szükség lenne ennek a spirituális atmoszférának az újrafelfedezése, hogy a gyónást ne szentségi automatának tekintsük, ahol a mechanikusan eldarált bűnökre jön az automatikus feloldozás, hanem lelki beszélgetésben kaphassunk valós szempontokat életünk megjavításához.

A gyónás ugyanakkor több, mint két ember lelki beszélgetése. Jézus szerint „az igazság szabaddá tesz” (Jn 8,32). Valóban csak az igazság tesz szabaddá. A felszabadulás első lépése, hogy elismerem, hogy nem vagyok szabad, vannak dolgok, amelyek megkötnek. Ott van az életemben a sötétség is, és ezt nevén kell neveznem, ahhoz, hogy megszabadulhassak tőle. A gyónásban nem teszünk mást, mint az igazságot mondjuk ki: ezt és ezt gondoltam, mondtam, tettem. Már nem mentegetőzök többet, hanem kimondom azt, ami volt, azt, amit nagyon szégyellek, amit már bánok, amitől nem tudok szabadulni magam erejéből. A gyónásban két igazság találkozik. Az önmagamról kimondott igazság kell ahhoz, hogy be tudjam fogadni Isten igazságát. Ez az igazság pedig felszabadító: Isten jó, Isten irgalmas. Isten nem a bűneink szerint bánik velünk, hanem megbocsátóan néz ránk. Újra és újra azt mondom a fiataloknak, hogy a gyónás Jézus Krisztussal való találkozás. Nekem is ez ad erőt, hogy gyónni menjek, legyőzzem a szégyenérzést, a félelmet. Jézus az, akihez megyek. Jézus vár a papban és nem érdekes, hogy mit fog a pap gondolni rólam. Jézus az, aki itt van, és ő mondja ki: „bocsánatot nyertek bűneid”. Gyóntatóként a legszebb szolgálat számomra ennek az irgalmas és gyógyító Jézusnak az eszköze lenni. Szeretek ilyenkor az Atya irgalmáról beszélni, hogy Isten új életet, új kezdetet ad. Nincs szükség már arra, hogy a bűn által sebzett önképedet kompenzációval gyógyítgasd. Az isteni Igazság szava által megújult ént kapunk. Az Atya szeretett gyermeke vagy! Jézus barátja lettél megint. Ez a te igazi éned. A legmélyebben ezekben a pillanatokban érzem át a papság szívét, és azt hogy az ilyen szabadulásokért érdemes volt annak idején követni a hívást, és évekig tanulni. Gyóntatónak lenni a felszabadítás és vigasztalás szolgálata, Jézus munkatársa és eszköze lenni, aki örömhírt és szabadulást hozott a foglyoknak.

Bizony lehet, hogy a futószalagszerű, dobozos tömeg-gyónások kora lejárt, de meg vagyok győződve róla, hogy a gyónás szentsége nem fog eltűnni, sőt megújul, mert emberek vagyunk, akik az önzés által megsebzett lényekként újra és újra Isten irgalmát szomjazzuk. A gyónás pedig, nem egy múlt korokból ránk maradt kellemetlen kötelesség, hanem egy lehetőség, hogy a jóságos Istentől újra és újra erőt kapjunk az élethez és igazi identitásunkat újra és újra visszakapjuk: az Atya szeretett gyermekei vagyunk.

Mit gondoltok?