Csak két fa az út mentén. Sőt nem is annyira mentén, van az vagy háromszáz méter is. Egy karcsú égbetörő és egy köpcös terebélyeskedő.
Pátyról Zsámbékra menet az újmarjori bekötő út után kell balra nézni. Jártam már ott kocsival, busszal, kerékpárral, de nekem még nem tűntek fel. Most hallottam csak a két fáról. Azokról ott kettesben.
Úgy állnak ott a szántóföld közepén, mint egy házaspár. Ott áll a férfi: a sudár, a büszke, az égre mutató. Jobbján pedig a nő: a terebélyes, akinek ágai árnyékolnak, fészket rejtenek, aki betakar. Dacolnak viharokkal, szárazsággal, minden csábítással és gonosszal. Soha nem hagyják el egymást, mindig együtt maradnak.
Már tizenegy éve, hogy Nemeshegyi Péter bácsi mesélt a fákról a zsámbéki diákoknak. Közülük van, aki megházasodott azóta. És a fák - így tizenegy év után kissé megtépázva, már-már kiszáradva - még sütkéreznek egyet az ősz utolsó fényeiben.
Éltek, tűrtek, szerettek.
Most már jöhet a tél.
Utolsó kommentek