2011. október 31-én hétfőn, az esti órákban világra született Földünk hétmilliárdadik lakója. Kicsit aggódom érte. Nem lesz könnyű sorsa. Olyan világba született bele, amelynek globális klímaváltozással, élelmiszer és energiahiánnyal, növekvő gazdasági válsággal, és krónikus betegségekkel kell megküzdenie. Hogy pontosan hol is született meg, éppen ő, a hétmilliárdodik, a jóságos Istenen kívül (aki a hajunk szálát is számon tartja) senki sem tudja. A statisztika azonban ravasz dolog. Segítségével még arra vonatkozólag is elég pontos becsléseink lehetnek, hogy milyen sors vár majd rá.
A mostanában született kis jövevény sorsa nagy mértében attól függ, hogy éppen hová született. A mi kelet-európai valóságunkban azt szoktuk meg, hogy nyugat felé nézzünk: általában a gazdagabb országokhoz mérjük magunkat, s ez gyakran és szükségképpen elégedetlenséget, türelmetlenséget szokott eredményezni. Ám ha gondolatban elhagyjuk a megszokott kliséket, és kitágítva a horizontot – beleérző képességünk segítségével – igyekszünk felvenni mások nézőpontját is, bizony meglehet, az összkép megváltozik. Aki elhagyja Európát (s nem Észak Amerika felé veszi az útját), egyszeriben rádöbben, hogy a föld népességének kivételezett, legszűkebb rétegéhez tartozunk. Akinek fehér a bőre, az a világ többi részének szemében (azaz a híres „rest of the world”, a maradék majd’ 90 százalék számára) az istenek kegyeltjének számít. Hogyan is lehetne másként, hiszen „neki mindene megvan!” Számunkra ugyan magától értetődő, hogy otthonainkban villanyárammal világítunk és tisztított, vezetékes vízzel főzünk; hogy hozzáférésünk van az alapvető egészségügyi ellátáshoz (ha a kórházak állapota miatt gyakran háborgunk is), vagy hogy fizetést kapunk a hó végén (még ha botrányosan kevésnek találjuk is). Csakhogy ezek a dolgok a föld népességének túlnyomó többsége számára egyáltalán nem természetesek! Arról nem is beszélve, hogy – legalábbis a legtöbb magyar városban – nyugodtan kimehetünk sötétedés után is sétálni, és nem kell attól tartani, hogy az első kapualjban agyonütnek vagy megerőszakolnak minket; vagy beülhetünk egy vendéglőbe, attól való rettegés nélkül is, hogy fel fognak robbantani. Ez a biztonságérzet azonban – megint csak – kevesek kiváltsága világszerte!
Szóval, sok függ attól, hogy az a nő, aki hétfőn este megszülte őt, a hétmilliárdodikat, mondjuk Svájcban, egy csili-vili kórházban vajúdott-e (horribile dictu: esetleg otthon szült?!), vagy a világ más pontján. Ha a nagy esemény történetesen Dániában történt (csak azért a példa, mert a skandináv országok szintén a jólét és a szociális biztonság szimbólumainak számítanak szerte a világon), valószínűleg első gyermekként látta meg a napvilágot – és jó eséllyel „egyke” is marad. Ha azonban – ami sokkal valószínűbb – az illető nő valahol a harmadik világban, mondjuk egy nyomorgó indiai vagy kenyai faluban adott életet, akkor minden bizonnyal nagy családba, mondjuk 10-12 testvér közé született a kis lurkó. A pontos adatok tekintetében tehát nem vagyunk tájékoztatva. A statisztika segítségével mégis tudhatjuk: jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy ő, az emberiség 7.000.000.000. egyede, egy valóságos emberi személy, e kicsiny mikrokozmosz, megismételhetetlen csoda, éppen egy nyomornegyedben megszületett – mondjuk a 300.000-es lélekszámú Kiberrában, Nairobi szívében, vagy a 800.000-es (egyébként 200.000 főre tervezett!) Dabaad-ban, a Szomáliai határon. Számára minden esetre nem lesz mindegy… A sorsát hihetetlen mértékben befolyásolja majd, hogy vajon egy békés gyermekkor jut-e neki osztályrészül, mondjuk egy polgári család biztonságában, avagy életfogytig tartó nyomorúság és nélkülözés. Már ha egyáltalán megéli az első életévét… – Kenyában ugyanis (ami pedig a kelet-afrikai térség bezzeg-országa!), minden 19 gyermekből egy meghal az első születésnapja előtt. Persze, aki Japánba születik, és történetesen leánygyermek, 87 életévre számíthat, ami a legmagasabb a világon (ha ugyanott, és fiú, 84-re). Aki Ugandában látta meg a napvilágot, annak meg kell elégednie 55-el (fiúknál 54-el). Kenyában 59-el (57-el); Tanzániában 60-al (58-al); Ruandában 57-el (54-el); Zimbabwében 54-el (53-al); Zambiában 50-el (illetve 49-el).
A 2009-ben tartott legutóbbi kenyai népszámlálás alkalmával 39 millió embert regisztráltak; ma a National Coordinating Agency for Population and Development (NCAPD) kommunikációs igazgatójának becslése szerint 41.6 milliós a népesség. A mi nyugati fülünknek talán soknak hangzik ez az évi körülbelül egymilliós népességgyarapodás – s hozzá az a tény, hogy az ország 30 százaléka általános iskolás –, pedig nincs ebben semmi eget rengető: Etiópia évente három millió fővel gyarapszik…
A népesség legutóbbi megduplázódásához – mint tudjuk – legutóbb mindössze 50 évre volt szükség. De vajon emiatt meg kell húznunk a vészharangot; amit oly sokan, s oly sokféle motivációból kongatnak manapság? Nem gondolnám! A tudósok szerint a Föld 10 milliárd emberig teherbíró. A népesedési görbe pedig – ami a fejlődés korai szakaszában exponenciális függvényt mintáz – lassan úgyis kisimul majd. Ennek jelei máris világosak. A gazdasági (egészségügyi) felemelkedést szükségképpen követi a társadalmi, végül pedig a kulturális felemelkedés is. Ám az emberi életkörülmények megteremtése (a többség számára is) nem lesz egyszerű feladat…
Az Egyesült Nemzetek Népesedési Hivatala most hozta nyilvánosságra a „State of World Population Report 2011” című jelentését. A felmérés megjegyzi, hogy a hétmilliárdos lélekszámot elért emberiség történelmében ezt a mérföldkövet „eredmények, kudarcok és paradoxonok jellemzik.”
A kudarcokon, amikre a jelentés utal, az elmondottak alapján nem kell sokat gondolkoznunk. Ha a most született gyermek a harmadik világba érkezett, a legnagyobb valószínűséggel nem lesz hozzáférése képzett orvosi ellátáshoz, nem lesz biztosítva számára a védettséget jelentő lakóhely, az személyi méltóságát megillető biztonság, a szükséges élelem, valamint a jövőjét biztosító nevelés és oktatás. Ha tehát nem pusztul el a túlélésért vívott utcai harcban, vagy nem örököl az édesanyjától HIV/AIDS betegséget (mint a dél-afrikai gyermekek majdnem fele), akkor is nagy valószínűséggel szenved majd alul- (vagy túltápláltságban), korai cukorbetegségben vagy szívbajban, jó eséllyel éri agyvérzés, vagy válik hajlamossá a harmadik világ rettenetes járványára, az alkoholizmusra. Földünk hétmilliárdodik lakója tehát – bárhová hozta is a gólya – olyan világnak lett a polgára, amely számos sebből vérzik.
És mi van, ha éppen Magyarországra született?! Mit tehetünk érte – persze a kesergésen túl, ami nem sokat használ neki –, építő jelleggel, teljes felelősségünk tudatában?
Az utolsó 100 komment: