A közösségi médiában a párizsi terrortámadások után egy-kettőre népszerűvé váltak a #PrayforParis, #PrièrePourParis és egyéb hasonló hashtag-ek. Lehet elemezgetni, mennyire a trend áll e jelenség mögött, mennyire valódi ima. Mindenesetre megindította szinte az egész világot ez az esemény. Aki nem tudott az imával mit kezdeni, annak ott volt a #bougiepourparis, #candleforparis. Sok helyen persze együtt állt a kettő: az ima mellé gyertyák is társultak. Néhány üzenet azonban kifejezetten arra szólított föl, hogy ne imádkozzunk Párizsért: az előző párizsi terrortámadások céljaként szereplő Charlie Hebdo című lap egyik karikatúristája, Joann Sfar egy többrészes sorozat egyik képkockájában így instatálta angolul véleményét:

„Barátaim, világszerte! Köszönjük a #prayforParis üzeneteket, de nincs szükségünk több vallásra! Mi a zenében hiszünk! A csókokban! Az életben! A pezsgőben és az boldogságban! #ParisIsAboutLife (Párizs az életről szól)”

Ki is alakult egy elég hosszú vallási vita, érkeztek is az ilyen és az ennél vágatlanabb hozzászólások: „Az imák Párizsért senkinek nem okoznak fájdalmat. Ne beszélj egész Franciaország nevében.” Tegnap a szerző szabadkozásként közzétett újabb 12 képkockát:

1. Elszomorít, hogy annyi angolul értő barátom nem értette rajzomat. Nem a ti hitetek vagy spiritualitásotok ellen akartam írni.

2. Álláspontom ez volt: A terroristák azért támadták meg Franciaországot, mert gyűlölik francia életmódunkat. Azért gyűlölnek minket, mert azt gondolják rólunk, hogy nem vagyunk vallásos emberek.

3. Ez az, amit az első hozzászólás is kiemelt: „Igyunk, szexeljünk, ünnepeljük azt, amit gyűlölnek: az életet!”

4. Természetesen mindnyájatoknak meglehet a saját módja az imára. Üdvözlöm az imádságot egy személyes szinten. Ám nem gondolom, hogy az „ima” egy felkarolandó hashtag, amikor azért öltek meg embereket, mert nem imádkoznak eleget.

5. Bocsássatok meg, ha rajzaim félreértésre adtak okot. Természetesen köszöntünk mindent, amiben szeretettel Párizsra gondoltok, legyen az vallásos vagy sem. Csupán úgy éreztem, hogy az „ima” hashtag teljesen helytelen.

6. A legtöbb francia olvasóm azonban rögtön megértette, mire gondolok: mert ismerik köteteimet, melyekben békés beszélgetések találhatóak vallásos és világi emberekkel. Hogyan is hihetnétek, hogy a „A rabbi macskája” szerzője a spiritualitás ellen van?

7. Csupán arra a tényre szerettem volna emlékeztetni, hogy a nem vallásos emberek élete is megtelhet spiritualitással.

8. Komolyan? Barátaim! Azt írtam, hogy ünnepeljük Párizst és a francia életformát! Ti pedig kapjátok magatokat és a hozzászólásokban vitatkoztok azon, hogy létezik-e Isten vagy sem. Köszöntöm az imákat, de nem egy hashtagként, a véleményem szerint. A spiritualitás egy benső megmozdulás.

9. Annyi vér borítja most Párizs utcáit a vallás nevében, és oly sok erőszakos szó érkezett twitter-fiókomba az ima nevében. Üdvözlöm a vallást és az imádságot, ha szeretet és béke jár nyomukban. van arra esély, hogy meglépjük ezt a fejlettségi szintet?

10. Még egyszer, ha Isten létezik, panasszal élne néhány hívő viselkedésére. A vallásnak a békét kell elhoznia!!!!!

11. A vallás nem a gyilkolásról szól.

12. A vallás nem arról szól, hogy különböző jelzőkkel illetünk egyeseket a twitteren.

Eközben a dalai láma a német Deutsche Wellének adott interjújában ezt nyilatkozta a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban:

„Az emberek békében szeretnének élni. A terroristák rövidlátóak, ez az egyik oka az egyre szaporodó öngyilkos merényleteknek. Ezt a problémát egyedül imádsággal nem tudjuk megoldani. Buddhista vagyok és hiszek az imádságban, de ezt a problémát az emberek alkották és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez logikátlan. Isten azt mondaná: oldjátok meg magatok, hiszen elsősorban ti teremtettétek azt.

Az emberek békés életet akarnak élni. A terroristák rövidlátóak, ez az egyik oka a burjánzó öngyilkos merényleteknek. Ezt a problémát nem tudjuk megoldani pusztán imádkozással. Buddhista vagyok és hiszek az imádságban, de ezt a problémát az emberek alkották és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez logikátlan. Isten azt mondaná: oldjátok meg magatok, hiszen elsősorban ti hoztátok létre.

Rendszerszintű hozzáállással kell erősíteni a humanista értékeket. Ha most elkezdjük ezt, van remény, hogy ez az évszázad különbözni fog a korábbitól. Ez mindannyiunk érdeke. Dolgozzunk a békéért a családunkon és társadalmunkon belül. Ne Istentől, Buddhától vagy a kormányoktól várjuk a segítséget.”

Mindkét megfogalmazás távol áll az általunk ismert keresztény imaélettől. Az első vélemény azt kifogásolja, hogy nincs helye az imádságnak a nyilvánosság előtt. Ha csak Párizsra gondolok, a város szívében jelként ott van egy hatalmas gótikus bazilika, az imádság helyszíne. Nem lehet teljesen kirekeszteni az imádságot a nyilvánosságból, a közéletből.

A dalai láma részben talán azt is akarja mondani, hogy így ne imádkozzunk. Míg valaki csupán trendből odaírja, hogy „imádkozz Párizsért”, mert mindenki erről ír, ha nem mozgat meg bennünk semmit, addig nem jutottunk előbbre. Az imádság nem divat, hanem kapcsolat, nem egy ruha, amit fölvehetek a hidegebb napokon, hanem kölcsönös figyelem. Nem csak én vagyok ott, nem csak az én szándékaim, vágyaim, hanem az Ő akarata, az Ő szándéka is. Sokszor csak addig jutunk el az imában, hogy valamit mi kérni szeretnénk Tőle - elfogadni, keresni, meghallani Őt sokszor már nem tudjuk, annyira magunk körül forog minden.

Másrészt a dalai lámával, a buddhizmussal és a távol-keleti meditációs formákkal szemben a keresztények imádságában mindig is fontos volt a személyes kapcsolat, hogy ott van Valaki, akihez imádkozunk. Akkor kezdünk el imádkozni, ha megérezzük, hogy nem vagyunk egyedül, ha megérezzük az Ő jelenlétét, amikor valami miatt kizökkenünk megszokott köreinkből.

Imádkozzunk tehát Párizsért és a többi városért: Bejrút, Mumbai, Aleppó, Bagdad, Kabul, Mogadishu, Abuja, Szanaa, Jeruzsálem, Iszlámábád, Nairobi, Kairó…