Jezsuita bloggerek

Kerkai Jenő művéről és lelkiségéről írtam legutóbb. De hogyan volt részese a KALOT-alapító jezsuita az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusnak?

1938. május 28-án a pesti Vigadóban beszédet mondott „Az Eucharisztia és a Falu” kongresszusi szakosztály gyűlésén, ahol az akkori Magyarország legnagyobb néprétege, a falusi magyarság és az Eucharisztia kapcsolatát vitatták meg.

Kerkai néhány gyakorlati lelkipásztori szempont megfogalmazása mellett Jézus Krisztus személyét állította a középpontba, akit magát is mint földműveléshez értő embert szemléltetett, aki szerette az egyszerű embereket. Beszédét ezekkel a mondatokkal zárta:

„Minden probléma megoldása Krisztus! A szociális kérdésé is! Igazságosság és szeretet Krisztus nélkül nincs; csak álmodozók hajszolják és a hazugság és gyűlölet örvényébe hullanak. Amint ördögökkel sohasem lehet mennyországot csinálni, úgy krisztusi érzület híján a szociális kérdést sem oldhatjuk meg soha.”

A követő évtizedek világosan megmutatták szavainak igazságát: a zöld, majd vörös színekben álmodozók erőszakkal igyekeztek igazságosságot teremteni, valójában azonban a gyűlölet örvényeit hozták Magyarországra, rengeteg újabb igazságtalanságot, megnyomorított, vagy elpusztított emberi életet eredményeztek.

Kerkai Jenő e beszéde nyomtatásban a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyvében^[1] jelent meg. Máshol nem találtam az újraközlését, ezért talán nem felesleges újra elérhetővé tenni; a bejegyzés végén leközöljük. Érdekes, hogy az Emlékkönyvben következetesen tévesen, ipszilonnal írják Kerkai nevét.

Agrárifjúsági seregszemle a Kongresszuson

Kerkai Jenő másik kongresszusi szereplése az agrárifjúsági nagygyűlés volt, amelyet 1938 május 29-én reggel hattól tartottak az Iparcsarnokban – amit Ünnepi Csarnoknak neveztek a kongresszus idején. A KALOT 15 ezer falusi fiatal (11 ezer legény és 4 ezer leány) részvételét szervezte meg, akik különvonatokkal és kerékpárokkal utaztak fel a fővárosba.^[2] „Meglepetés volt megjelenésük, hömpölygésük zászlóerdejével és a menet élén a búzakalászos kereszttel” – olvashatjuk az Emlékkönyv lelkes beszámolóját.^[3]

A nagyszabású seregszemlén részt vettek egyházi és politikai vezetők (például Glattfelder Gyula csanádi püspök, Fiedler István szatmári püspök, Huszár Károly volt miniszterelnök, Marshall Ferenc volt földművelésügyi miniszter, Antal István államtitkár), Kerkai rendtársai (Bangha Béla, Révay Tibor) és „rengeteg falusi lelkész, jegyző és tanító, akik mind tevékenyen részt vesznek a három év óta folyó szervezési munkában”.^[4]

Az ünnepi nagygyűlést Gábor Miklós kiszombori fiatal gazda nyitotta meg. Az EMSZO (Egyházközségi Munkásszakosztályok) nevében Csurgay István ipari munkás köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva a falu és város testvéri összefogásának szükségességét. Ennek kézzelfogható tapasztalata volt maga a nagygyűlés is, hiszen a helyi rendezői feladatokat az EMSZO tagjai vállalták. Ezt követően két zombori földműves énekelt magyar dalokat.

Marschall Ferenc volt földművelésügyi miniszter felszólalásában történelmi jelentőségűnek nevezte a gyűlést, amelyen a falu tanúságot tett arról, hogy nem tágított a kétezer esztendős krisztusi és a magyar igazság mellől. „Történelmi biztosítékot látok a falu hűségnyilatkozatában, hogy ennek a nemzetnek lesz jövője, mert ez a magyar ifjúság a magyar jövendő, Krisztusból merít erőt és hitet. (…) Mi hiszünk a kehely és az ostya igazságában, mert az ezeréves magyar mult (sic!) megtanított minket arra, hogy minden út amely a kereszten vezet keresztül, az erőhöz visz és minden út amely elkanyarodik a kereszttől, a pusztulásba vezet.”^[5]

Ezt követően Farkas György, a KALOT titkára foglalta össze az új mozgalom hároméves múltját. Ugrin József, a KALOT ügyvivője pedig 15 ezer árvalányhajas falusi munkásfiúról beszélt, ecsetelve azt a hatást, amit jelenlétük a fővárosban keltett. „Mi vagyunk – mondta – azok, akik az életet adjuk és mi vagyunk: a magyar jövő. Eljöttünk erre az eucharisztikus kongresszusra, hogy erőt merítsünk Szent István új birodalmának építésére. Új birodalmat akarunk, de a régi békével és boldogsággal. Egy árva nemzet büszkesége, sok magyar reménysége vagyunk. De éppen ezért nagy felelősség is hárul reánk.”^[6] Beszédét az országépítésről szóló szavalókórus követte.

Utoljára szólalt fel Kerkai Jenő. Az Emlékkönyv^[7] a következőképpen foglalta össze ezt a beszédet:

A nagygyűlés lezárását pedig így foglalta össze az Emlékkönyv:

„A mozgalom hatalmas tömege szavalókórus formájában tett hitvallást e célkitűzések mellett. Huszár Károly miniszterelnök mondott végül meghatott köszönetet azért az ünnepélyes hitvallásért és bezárta az ülést. A kongresszusi himnusz most a falusi fiatalok tízezreinek ajkán szólalt meg roppant viharával; a Szent Esztendő meghozta azt is, hogy a magyar falu lelki és kulturális kérdései számára is az Eucharisztia sugárzása alatt hajnalodik.”

Sérelemből haszon kovácsolódott

Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus fontos mérföldkő volt a Kerkai Jenő által 1935 őszén elindított mozgalom életében, hiszen ekkor tett szert országos ismertségre a rendkívüli dinamizmussal fejlődő közösség. A KALOT kongresszusi jelenléte azonban nem volt problémamentes. Ahogy Balogh Margit a mozgalomról szóló könyvében fogalmaz: „a Múzeum körútnál feltartoztatták a menetet, és azon a címen, hogy elkéstek, nem engedték ráfordulni őket a hivatalos felvonulási útra. A sérelemből haszon kovácsolódott: Imrédy fogadta Kerkait, aki igy szerét ejthette, hogy személyesen bemutassa mozgalmat.”^[8]

Kerkai Jenő munkatársa, P. Nagy Töhötöm a következőképp örökítette meg naplójában az eseményeket: „Bennünket, agrárifjakat, kis mellőzés ért. Valójában nem volt oly tragikus, de mi kissé talán fel is fújtuk, s így most sokan igyekeznek bennünket engesztelni, aminek nagyszerű haszna van. Pl. maga Imrédy, a miniszterelnök, telefonált a főkapitánynak, hogy jelentést kér a felelősség kivizsgálásáról, amikor P. Kerkai elpanaszolt neki mindent.”^[9]

Arról, hogy személyesen mit jelentett Kerkai Jenőnek az Eucharisztikus Világkongresszus, egyelőre nem találtam forrást, de talán nem lehetett nagyon más, mint ahogy azt legjobb barátja és munkatársa, P. Nagy Töhötöm megélte, aki a naplóján 1938. május 31-én a következőket jegyezte fel:

„Lezajlott az Eucharisztikus Világkongresszus. Mi is felvonultunk, kb. 1500 faluból 15 000 parasztlegény. Óriási volt a siker! Magáról a Kongresszusról nem merek írni, mert az gyatra kis hebegés volna ahhoz a lélegzetelállító fenséghez, szépséghez és bensőséghez, ami a valóságban volt. Gyóntatni a Hősök terén a nagymisék alatt!! S feloldozni 50 éve hitetleneket és nem-gyónókat!! Látni, hogy idős úriemberek mint sírnak gyónás alatt és után, minden szégyenkezés nélkül! Az embereket a lelkük legmélyéig rendítette meg a Kongresszus kegyelmi áradata. Nyilvánvalóvá lett, hogy a hitnek ereje van!!! Csak a hit és kegyelem tud így és ennyire megmozgatni. Életem legnagyobb élménye lesz ez a Kongresszus. Büszke vagyok vallásunkra.”^[10]

^***

Kerkai Jenő beszéde 1938. május 28-án, Az Eucharisztia és a Falu kongresszusi szakosztály gyűlésén:^[11]

Árvalányhaj az oltár előtt

Magyar földön sokszor visszatérő szállóige: „Nyelvében él a nemzet.” De a mai történelmi áramlatok hatása alatt így kell módosítani ezt a mondást: Népében él a nemzet. Tehát a magyar nemzet elsősorban a faluban él.

A folklorizmus hívei tanulmányozták is szorgalmasan a néplélek megnyilatkozásait az építészet, népviselet, költészet, ének és zene motívumaiban. De valljuk be, hogy a legélesebb szemű kutatók is vakok maradtak a falu legdrágább kincsének meglátásában; nem vették észre magát a falusi embert és a faluban lakó eleven, igazi Krisztust!

Agrárnépünk és az eucharisztikus Krisztus nagyon közel áll egymáshoz.

1. Igaz, hogy az Isten hajlékát, a templomot a kőmíves keze rakja; művész festi a képeket; az Istenember oltártrónusát famunkások faragják, de a kenyeret és bort, agrárnépünk varázsolja elő a magyar földből. Mikor az Oltáriszentségben részesül, saját keze munkájának gyümölcsét is élvezi.
2. Krisztus Urunk személyesen is foglalkozott földmíveléssel is. A keleti országok kisiparosai mai napig bérelnek földecskét, s azt maguk művelik. Régi egyiptomi iratok szerint egyik ács földbérlettel is foglalkozott. Bizonyára így cselekedett Jézus is. Így érthetők a mezei életből vett gyakori és találó hasonlatai.
3. Jézus isteni Szíve minden dobbanásával szerette a népet, míg a farizeusok a gőgösség fölényével fordultak el tőle.
4. A földművesek, az egyszerű emberek, a szegények Tanítómestere van jelen az Eucharisztiában. Csoda-e tehát, ha az Úrfelmutatás után kétszeres erővel a szívek mélységéből törnek fel népünk ajkán a szentségi énekek.

Agrárifjúsági mozgalmunk elé sem lehetne magasztosabb vélt tűzni, mint hogy a magyar faluk legértékesebb kincsét, az agrárifjúságot bensőleg összekapcsoljuk a köztük lakó isteni Kinccsel, Krisztussal.

Az összekapcsolásnak vannak gátlásai, de vannak megoldásai is.

Nem szabad Krisztus és az ifjú együttesének problémáját csak a legvégső kegyelmi szempontok szerint tekinteni.

1. Talán nem is gondolnók annak az egyszerű körülménynek perdöntő fontosságát, hogy a falusi legény nem akar ájtatos öregasszonyok között ácsorogni a gyóntatószék és az áldoztatórács körül. De tessék csak megkérdezni azokat, akik mint győzedelmes menetszázadot vonultatták be a szentmisére az ifjú sereget, mily könnyűszerrel térdeltették Krisztus Király elé a katonasorban lévő legényeket.
2. Legényeink Krisztushoz való kapcsolásának végzetes gátlása az is, ha lelkipásztora rögtön heti vagy napi áldozót szeretne alakítani a nemrég még kocsmás és bicskás fiatalokból. Nem szabad a fagyott kezet rögtön forró vízbe mártani!
3. A magyar agrárifjúság a nőies érzelgést nem szereti. Katonás férfiakat, kemény módszereket tisztel. Tehát a Krisztushoz való viszonyt sem szabad érzelmek homokjára építeni.
4. Az eucharisztikus élet ne legyen elvont, hanem építsük be a nemzeti és szociális élet forrongó egészébe!

Minden probléma megoldása Krisztus! A szociális kérdésé is! Igazságosság és szeretet Krisztus nélkül nincs; csak álmodozók hajszolják és a hazugság és gyűlölet örvényébe hullanak. Amint ördögökkel sohasem lehet mennyországot csinálni, úgy krisztusi érzület híján a szociális kérdést sem oldhatjuk meg soha.

*** 

Források: 

^[1] XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve, SZIT, Budapest, 1938., online elérhető: http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/pdf/189-215.pdf
^[2] vö. Balogh Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika 1935–1946. MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1998. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 23.), 75.
^[3] i.m. 208.
^[4] u.o.
^[5] i.m. 209.
^[6] u.o.
^[7] u.o.
^[8] i.m. 75.
^[9] Részletek Nagy Töhötöm fiatalkori naplóiból (1937–1940), Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Nagy Töhötöm hagyaték alapján sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta: Keresztes András, Budapest, 2019, 98-99. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/19400/19482/19482.pdf
^[10] u.o.
^[11] XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve, SZIT, Budapest, 1938, 195.