
„Government for the people. Kormány a népért. Dühös lettem: hogy lehet ilyen valótlanságot írni? Soha nem találkoztam olyan vezetéssel, amelyikre rá lehetet volna mondani, hogy a népet szolgálja. Tizenhárom éves voltam, amikor kitört a háború: négy évig német megszállás, négy évig orosz megszállás, Japánban pedig három évig amerikai megszállás alatt éltem. Rettenetesen utáltam minden hivatalos vezetést, kormányt, államot. Egyik nap azonban rádöbbentem, hogy elítélem azokat, akik hatalommal rendelkeznek, és nem veszem észre, hogy amit bennük elítélek, annak gyökerei bennem is megvannak.
Noha utáltam az erőszakot, a hatalommal való visszaélést, azt kellett felismernem, hogy én is gyakran erőszakos vagyok, kényszeríteni akarok másokat az általam vélt jóra. Kemény tanár voltam, a gyerekeken bevasaltam mindent. Buldózer volt a becenevem, de hála Istennek rájöttem, hogy a jóra sem szabad az embereket kényszeríteni. …
És felismertem, hogy szeretek ellenőrzést gyakorolni a történések felett, hogy minden úgy menjen, ahogy én jónak látom. Ez rádöbbentett, hogy pont azt, amit utálok a hatalmon lévőkben, kisebb mértékben magam is megteszem, és a hatalom kérdése személyes problémámmá vált. A hatalom a legnagyobb átka a struktúráknak. De csak akkor jövünk rá erre a visszásságra, ha mások szemszögéből is tudjuk nézni a világot.” (HARMAT/Szabadon, örömmel és szeretettel – Nemes Ödönnel beszélget Naszádi Kriszta)
Buldózer testvéreim! Mindent a népért!
Utolsó kommentek