Kimusubi vagyok, 11 éve jezsuita. Jelenleg teológiát tanulok, és egy gyerekekből, fiatalokból álló kis közösséget szolgálok vezetőként. Az elmúlt időben egy komoly kérdés foglalkoztat: mi az, amit meghallok abból, amit a másik nekem mond?
Múlt héten több konkrét helyzet is adódott, ami felerősítette bennem ezt a kérdést, az egyiket elmesélem. Készülünk a gyerekekkel a nyári táborunkra, és megbeszéltük, hogy mi-hogyan legyen: ki milyen feladatot vállalna szívesen az előkészületekből, stb. Nagy büszkeségemre simán és gyorsan ment minden. Örültem, hogy a fiatalok ilyen vállalkozó szelleműek, lelkesek a nehezebb feladatokban is. A következő megbeszélésünkkor azonban, mikor rákérdeztem, hogy hogyan is állnak az előkészületekkel, akkor döbbentem rá, hogy többen nem is emlékeznek, hogy miről beszéltünk, ill. mit vállaltak egy héttel az előtt. Értetlenül álltam a dolog előtt.
Mi ez a jelenség? - kérdeztem magamban. Mi vezetők nem fogalmaztunk elég érthetően? A gyerekek lennének szétszórtak? Rábólintanak dolgokra úgy, hogy valójában fel sem fogják, hogy mire is bólintottak rá?
Aztán megkérdezem magamtól: vajon nem így vagyok én is az Istennel? Rutin szerűen mennek a dolgok, csak bólogatok, és igazából fel sem fogom, hogy mi történik?
...
Utolsó kommentek