A korábbi generális, P. Kolvenbach egyszer a maga szokott humorával a római Írók Házát úgy mutatta be egy illusztris vendégnek: „Ez az Írók Háza. Az írók a második emeleten laknak. Az olvasók a harmadikon.” A kultúrkritikusok viszont arról panaszkodnak, hogy a „harmadik emelet” lakatlan. Igaz, egy ideje, hála a kis szemüveges Potternek – a szemüveg magában is ígéretes program – zsibongás hallatszik a korábban néma folyosón. De a felnőttek, főleg az egyetemisták nem olvasnak könyvet, legfeljebb az Internetet böngészik. Kérdés persze, vagyis inkább nagy rejtély, hogy minek jelenik meg annyi, de annyi könyv, miért oly népszerű a Könyvhét, és egyáltalán… ha tényleg nem olvasunk?
Pierre Bayard (OK+) erre keresett választ a „Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?” (2007, Szeged: Lazi) Tézise: A KÖNYVEKET NEM OLVASNI KELL, HANEM BESZÉLNI RÓLUK. Vagy írni, ami akár jövedelmező is lehet. E markáns kijelentést idézetekkel támasztja alá – ki tudja, hol olvasta őket, ha nem olvas – főleg az amúgyis szarkazmusáról elhíresült Oscar Wilde-tól. „Soha nem olvasok olyan könyvet, amelyikről kritikát kell írnom: az annyira befolyásolna.” Bayard hihetetlen bravúrral az általa állítólag nem olvasott klasszikusoktól mindig olyan mondatokat idéz, amelyek tökéletesen alátámasztják érvelését: ne olvasd, hanem ismerd a könyveket, főleg tudd azokat egy kulturális keretbe elhelyezni. Az a gyanúm, Bayard professzor csal, és mégis beleolvas a könyvekbe. Amit ő úgy ismer be, hogy négyfajta könyvet fogad el hiteles osztálynak: IK, azaz ismeretlen könyv, ÁK, azaz átlapozott könyv, HK, azaz hallomásból ismert könyv, EK, azaz elfelejtett könyv. Nos, én kihívóan azt állítom, hogy Bayard könyvecskéje – szerencsére nekem vékonyka, igaz így is 188 oldal, OK, azaz olvasott könyv. A + nála annyit jelent, hogy „elismerő véleménnyel” vagyok róla. Két + lenne a „nagyon elismerő vélemény”. No azt, azért mégse kockáztatom meg! Szellemessége dacára – vagy éppen azért – elsiklik néhány jelentős probléma felett, mint amilyen a gyermekkori olvasás és a gyermekirodalom: a gyerek nem felejti el a mese egyetlen sorát sem, és a nagy kérdés: felnőttként miért felejtünk. Bayard könyvének veszélyes utóélete a magyar kiadás utószavában tetten érhető: „Az olvasás túlértékelése ugyanis világosan összefügg azzal, ahogyan a nyugati civilizáció a Bibliát az isteni kinyilatkoztatás egyetlen hiteles formájának tekinti, holott jól tudjuk (tényleg? szerk.) hogy történeti szövegekről van szó, amelyek sok változatban maradtak fent, és amelyeket kritikusan is meg lehet közelíteni.” (183). No erről beszélgessünk a Biblia évében! De addig is, döntsétek el: a Biblia számotokra IK, ÁK, HK, EK, vagy netalántán OK +++. Ami új kategória.
Utolsó kommentek