Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Adventi gondolatok “csak” katolikusoknak

2008.12.08. 20:00 Ky-Lí

Ezekben a napokban sokat foglalkoztatott az advent értelme. Nemcsak azért, mert mostanában tartottam lelkinapot róla, hanem mert látom, ahogyan évről-évre pátyolgatjuk magunkban a reményteli, boldog várakozást, ami majd a jövőben ugyan, de hamarosan bekövetkezik. Mi kell ehhez: kis koszorú, kis gyertya, kis jászolka, kis nosztalgia, kis etyele-petyele. Minél több a giccs, annál több az adventi lelkiélmény. Szóval úgy teszünk mintha várnánk valamit/valakit, de végeredményben nem is várunk senkit és semmit...
Lehet egyáltalán hitelesen Istent-várni? Milyen érdekes: a zsidók azt gondolják, hogy számukra még nem jött el a Messiás. Érthető tehát, hogy várják. Nekünk eljött, de továbbra is várjuk. Mert olyan jól esik, hogy nem is tudjuk abbahagyni?
   

Az, hogy mi keresztények szeretünk várni és a távoli horizontra szegezett tekintettel a jövőt kémlelni, hozzátartozik az identitásunkhoz. Lúzereknek is tartanak bennünket mindazok, akik itt és most akarják megvalósítani az álmaikat, a jövőt, pl. fent említett hitbéli elődeink. Számunkra azonban elégnek látszik, ha a kárpótlási ígéretek a másvilágon teljesednek be, sőt olyan jófejnek képzeljük az Istent, hogy még azt is elhitetjük magunkkal, hogy ott még a jutalom vagy a büntetés se lesz az erkölcsi életvitelünk szükségszerű következménye. Szóval jó lesz ott nekünk mindeképp, de jó nekünk már itt is úgy ahogy van: van Gyurcsány, van Orbán, van Ibolya és még mindig megvannak a "béke-papok és -püspökök"; van gulyás, na meg van: Barátok közt és Győzike és Kelemen Anna - mi szem-szájnak ingere. “Csak tessék...csak tessék...más színben is, ha úgy óhajtja.” Minek idegesítenénk hát magunkat.

Aki nagyon akar változtatni, az megteszi, nem?! Elszántság nélkül viszont még az advent is válhat jámbor, fennakadt szemű ájtatoskodássá. Pedig talán lehetne jobban…
Ehelyett nemcsak a társadalmat megváltó/megváltoztató politikai eszmék hirdetik a boldog jövőt, MI is folyton azt tesszük. És olyan jól esik, hogy nemcsak egydedül, hanem  tömegesen esünk ennek a szuggesztív várakozásnak a csapdájába. Mert ez mindig is így volt. Mert olyan jó összetartozni... 
Csak arra nem szoktunk gondolni, hogy a jövőről szóló mindenféle híradás a virtuális realitás körébe tartozik. Kellemes érzés a boldog jövő reménye, biztos tudata, és még kellemesebb, hogy ez irányú szuggesztibilitásunk átlagon felüli. S aki a jövőt látja, az minden aktuálisan létezőre nézve megvakul, és ennek érdekében bármit képes megtenni, mert úgy-e a cselekvések mindig a jelenben zajlanak. Nem ilyen apokaliptikus “adventi” jövő-igézet áldozatai lettek a guayanai Johnstownban a Népek Temploma vallási szekta tömeges öngyilkosai 1978-ban (több, mint 900-an)? De hasonló példa erre a múlt század nemzetszocializmusa vagy a kommunista eszme tömeges terjedése térségünkben, ahol milliókat éheztettek halálra és deportáltak egy boldog jövő reményében. Ezért tud mind a mai napig bárki nyerni a politikában  - a leggátlástalanabb hazugságok árán is - mert képes egy szebb jövőt ígérni és elhitetni. (Mi ebben verhetetlenek vagyunk.) Kit érdekel, hogy az aztán megvalósítható-e egyáltalán.
Hát ennyit a különféle ideológiák és eszmék (beleértve a vallások) által ajánlott folytonos várakozásról és jövő-igézetéről, és ezáltal az aktuális helyzetünk folyamatos figyelemelterelésről...

Sekélyes apokaliptika helyett nem hiteles eszkatológia kellene? Kíváncsiskodás helyett a jelen értelmezése a jövendő szempontjából…

Mert mit is mondanak a lelki élet mesterei? “Isten csak a jelenlétben közelíthető meg. A múltba és a jövőbe kívánságaink útján tudunk belehelyezkedni. A múltról múlt időben beszélünk. Abból már csak annak hatásai és az emlékek maradtak. A jövő még nem érkezett el. A realitásban élni annyit jelent, mint a jelenben élni...Mivel mi mindannyian túlságosan is a múltban és a jövőben élünk, meg kell tanulnunk a jelenben maradni.” (Jálics) Nem így kéne várakoznunk is? Talán ez valódibb, hitelesebb istentapasztalathoz vezet/het/ne.
Nekem néha úgy tűnik, hogy a “vallás” és “Isten” kapcsolata nem egyértelmű...

17 komment

Címkék: vallás egyház társadalom advent idő

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr88814111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.11. 15:58:25

Már épp kezdtem megbotránkozni, mire eljutottam az utolsó bekezdéshez. Az eleje viszont továbbra is bosszant. Méghogy giccs. De persze már megint lehet szó különböző nézőpontokról, ez esetben nem először venném észre, hogy ismét másképp látom a saját hitemet, mint Te a tiédet. Vagyis, most akkor elmondom, hogy én hogyan gondolom: nekem nagyon nehéz várni, meg egyáltalán, ilyen mélységig menően reménykedni bármiben is. Ezer örömmel "pátyolgatnék" magamban várakozást, de nincs mit pátyolgatni. Vegyük ki most a képből a hiteltelenséget - és ha Te arról beszéltél, akkor máris elbeszélünk egymás mellett - és maradjunk annál, hogy milyen az, ami (szerintem) "tényleg" az ami. Az egyik esetben a gyertya, a jászolba gyűjtött szalmaszálak és effélék konkrét kifejezései valaminek, ami az én számomra egyszerre naiv és irigylendő. Ismerek embereket, akik nagyon komolyan veszik ilyenkor a készülődést, már-már Ignác vonalhúzogatós módszerével végeznek lelkiismeret-vizsgálatot, külön gyűjtik a böjti lemondásokkal megtakarított pénzt és a szegényeknek vesznek belőle élelmiszert és ajándékokat (csak angol szavaim vannak: Good Sheperd, Giving Tree és még mennyi minden), és esténként a imádságaik része az a gyertya meg szalmaszál meg ádventi naptár. Ők azok, akik nem csak ádventben meg böjtben adakoznak. Ők azok, akik nekem is adtak, amikor én rászorultam. Ők azok, akik tényleg nyomós ok nélkül nem szokták a napi imaidőket elbliccelni. Nagyon irigylem őket, és csak azzal vigasztalódom, hogy a legtöbben nagymama- és nagypapakorúak, vagyis van még néhány évtizedem (remélhetőleg), hogy eljussak a szintjükre.
Meg van az az eset, amikor a tárgyak nem kifejeznek, hanem figyelmeztetnek. Például engem. A fényükkel kontrasztjai a bennem levő sötétségnek, jelei a hetek múlásának akkor is, amikor én úgy érzem, hogy ennek sose lesz vége, a régi és valakik valós hitébe ágyazott voltukkal jelei annak, hogy történik itt valami, amiben érdemes reménykedni, akkor is, amikor én épp nem remélek semmit. Nekem azt fejezik ki, hogy egymás terhét hordozzuk, most épp lesztek szívesek ti az enyémeket, vagyis reménykedtek és vártok itt szépen a jelenlétben akkor is, amikor nekem elviselhetetlen a jelenlét. Máskor meg megteszem Nektek én, szerencsére nem mind egyszerre szoktunk rossz passzban lenni és talán erre is gondolt az Úr, amikor összeterelt minket egy nyájba, hogy neki is könnyebb, ha mindig van a kergék közt néhány normális, akit követhet a többi amikor Őutána kell elindulni.
Szóval: nem tudom, mit kezdenék a figyelmeztető giccsek nélkül; lehet, hogy feladnám ezt a reményt- a-reménytelenségben. (Remélem, hogy) ez nem ugyanaz, mint "úgy tenni, mintha várnék"; én jelnek tettem ki ezt a koszorút a lakásomba, hogy "még ha én nem is várom és nem tudok már bízni benne, eljön, mert egyszer valamikor valakiknek ezt ígérte és meg szokta tartani a szavát". Aztán legfeljebb nem veszem észre az érkezését, vagy csalódom amiért nem úgy jött ahogyan elképzeltem - ilyenkor biztosan Ő is csalódik, hogy én szomorkodom a jótettei fölött. Néha elküldöm. Még jó, hogy Ő engem eddig még egyszer sem, és ha másra nem, arra jók a giccseim, hogy erre emlékeztessenek.
Na, elég lesz. Megyek kisbabát reggeliztetni. Bocs, hogy hosszú voltam.

P.E. 2008.12.11. 16:15:57

Szerintem is, éljünk a jelenben jókedvűen, ha nehézségünk van bízzunk az Istenben jókedvűen, élvezzük a belső szabadságunkat jókedvűen, betegségeinket fogadjuk jókedvűen, és akkor hozzánk csapódnak jókedvű embertársaink, megéljük a jókedvű közösségi életet, és Isten már nem sajnálni fog bennünket, hanem velünk együtt mulat, örül, végre jókedvűen, mert elkaptuk a kegyelem fonalát, és küldi a humort, a szeretetet, és mindent, mi szem-szájnak ingere jókedvűen. Ámen.

kiscsirke 2008.12.11. 16:52:13

P.E. te most gúnyolódsz vagy komolyan írtad ezt?! Próbálom értelmezni...

lélek és psziché 2008.12.12. 01:01:00

Ky-Li,

Kiváló "esszé", nagyon jó összefoglaló!

Az utolsó mondat egy külön szemináriumot érdemel - volt már szó erről itt is.
---------------------
Aztán:

"Elszántság nélkül viszont még az advent is válhat jámbor, fennakadt szemű ájtatoskodássá. Pedig talán lehetne jobban…"

Igen, alap probléma.
Én nem tudom, hogy van-e recept arra, hogy a szezonális gyertyagyújtás, rorátézés, gyónás, stb. meddig szükséges, honnan túlzó, és mikor beteges.
De ha nincs recept, akkor minden évben, minden élethelyzetben egyénileg kell értelmeznem, hogy mi a dolgom. És ez a dolgom! A gyertya meg a többi csak taneszköz. (Nem ez fog életben tartani).

"Mert mit is mondanak a lelki élet mesterei?"

A Jálics idézet és szemlélet helyénvaló. De van még egy mozzanat, amivel kiegészítem a dolgot a magam részéről:
Várom a jövőt, mert ez mégis csak a születés ünnepe, és vissza is nézek legalább az elmúlt egy évre, mert az a fő kérdés, hogy változott-e valami. Élek-e még, vagy csak visz a gépezet?

Összességében azt kell mondjam, szerintem iszonyú nehéz ma jó kereszténynek lenni!
Az öngyilkos szektákra való utalás talán sokaknak meredek, de sajnos releváns: mi katolikusok a "kis" tömegegyházunkban készen kapjuk a megoldásokat. Ha esetleg gondolkodunk, rögtön
a szétrobbantáson jár az eszünk...

Finomabbra kéne hangolni magunkat - de nem csak erre a 4 hétre!

coala 2008.12.12. 07:20:58

Tény és való, hogy folymatosan a jövő bűvöletében él az ember. Mintha minden megoldást, reményt, szebbet és jobbat onnan kellene remélni, pedig cselekedni a mostban "kell": legyen az lelki vagy társadalmi egyaránt.

relax 2008.12.12. 07:49:35

A mostban való cselekvéssel teljesen egyetértek. A múltban való csavargás, vagy a jövőbe való aggódó előretekintés kioltja az életet.

A gyertyákról meg azt gondolom, hogy van akinek ez fontos. Az igazi érettség egy lelkiségben képessé teszi az embert arra, hogy a másikat is elfogadja. Ez nem jelenti azt, hogy azonosulni kell vele, de létezhet. Természetesen a túlzás minden irányban szélsőséghez vezet, tehát a gyertyákkal való advent is lehet túlzás, de a gyertya nélküli is.
Sokkal élesebb példa a lelkiségek kérdése a katolikus egyházban. Magam sem esek hanyat sok karizmatikus megnyilvánulástól, de azért belenéztem, voltam velük, s bár másképp élem meg a hitemet, fontosnak tartom, hogy jelen vannak az egyház palettáján...

Szerintem mindenki dönthet szabadon, hogy az adott lehetőségek közül melyik felel meg neki leginkább, és melyik vezeti az Isten felé - vagyis tartja meg a realitásban...

coala 2008.12.12. 10:00:44

relax, számomra azért kérdés marad, hogy kit mi vezet az Isten felé. Azért is mert minden vallási perspektíva alapaxómája az, hogy: "aki tudni akar, annak először hinnie kell".

Miért ne lehetne ez fordítva?

Shine 2008.12.12. 11:46:34

Coala:
Nekem az ugrik be, hogy fordítva azért nem olyan üdvözítő (pedig sokszor mennyivel könnyebb lenne ;-), mert amit a szívemben érzek (hiszek), az sokkal erősebb hajtóerő -jó esetben- az Isten felé vezető úton, mint a tudás önmagában.

Eszembe jut egy film, amelyből engem az ragadott meg leginkább, hogy önmegváltás nem létezik.
Nem okoskodhatom ki magamnak az üdvösséget, jóllehet tudom, mi kell hozzá, hanem töredelmes szívvel, teljes hittel kell befogadnom Isten végtelen irgalmas szeretetét.
www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=1038&mm_id=16&media=4733&list=1

coala 2008.12.12. 12:39:08

Kedves Shine, nagyon köszönöm a linket. Sohase nézek tévét, de maga az akotó Siklósi Bea hívta fel erre a tévéműsorra a figyelmemet és megnéztem pár hete. Döbbenetes story, noha mint jelenség elég ismert. Lásd Moody összes könyvét hasonló élményekről...

relax 2008.12.12. 12:58:50

Természetesen Coala: mindig kérdés marad az, hogy kit mi vezet Isten felé. Pontosan ezt akartam kifejezni.
Ugyanakkor ennek megvan az a veszélye is, hogy a vallásból, de sok esetben magából Istenből is csak azt látom, ami számomra fontos, vagy netalán tán "hasznos". Ilyen szempontból értem Ky-Lít. Mert ez a gyertyás ájtatoskodás eltakarhatja a realitás egy részét. Ugyanígy a karizmatikusoknál is, az Isten megtesz mindent, sok esetben úgy ferdül el, hogy nekem semmit nem kell tennem. De ugyanakkor a teljesen "gyertya-mentes" megnyilvánulás is lehet egyfajta kisarkítása a vallásosságnak vagy az Istennel való életnek. Ugyancsak beleeshetek abba a csapdába, hogy kényelmemre szabom a dolgokat, mert mondjuk pl. az intimitás igazi formájától menekülök (ez persze csak példa).
Tehát szerintem minden esetben nyitott kérdésről van szó, de az éberség fontos...

coala 2008.12.12. 17:30:37

Szerintem Ky-Lí arra akar utalni a bejegyzésében, hogy az emberek korántsem olyan automómak, s jóhiszeműen követnek örökölt normákat és tradiciókat - és ezt a cselekvések számtalan területén teszik öntudtalanul. Az intézményesített szertartás a vallásos tapasztalatban igen nagy szerepet játszik, akárcsak a kultúra. Nem lehetünk meg nélküle. Kérdés, és itt csatlakoznék Ky-Líhez, hogyan lehet különválasztani a vallás társadalmi szféráját a hivő ember belső tapasztalatától, személyes meggyőződésétl?

Ky-Lí 2008.12.12. 18:21:07

Kedves Kommentelők, Látogatók! A mai naptól kezdve a blog.hu központilag kiiktatta azt a lehetőséget, hogy kommentelőink regisztráció nélkül irhassanak nekünk. Mi sajnálattal vettük ezt tudomásul (semmi közünk hozzá, sőt nagyon bosszant a dolog), mert tudjuk és érezzük, hogy sokakban gátlások és fenntartások vannak a regisztrációval kapcsolatban. Kérjük, hogy akár egy, a nyilvánosság számára "nem használt" e-mail címmel jelentkezzenek be vagy hozzanak létre egyet csak ebből a célból. Megértésüket köszönjük, akkor is ha mások önkényessége miatt történik mindez. Ha a későbbiekben szükségét érezzük, átmegyünk egy másuk blog-felületre...

vitalis (törölt) 2009.01.24. 12:30:22

Kedves Ky-Lí
"Lehet egyáltalán hitelesen Istent-várni? Milyen érdekes: a zsidók azt gondolják, hogy számukra még nem jött el a Messiás. Érthető tehát, hogy várják. Nekünk eljött, de továbbra is várjuk."
Neked ajánlom az alábbi videót, ahol keresztény szerzetesek a zsidók messiásváró dalával várják az Úr eljövetelét. Szerintem ez az igazi adventi várakozás, zsidók és keresztények együtt várják a Messiás eljövetelét:
www.youtube.com/watch?v=qsgQiWvBj0M

P.E. 2015.11.30. 15:21:02

@kiscsirke:
Szemlélem a hét évvel ezelőtti önmagamat. Ledöbbent. Mintha nem is én lennék. Én akkor őszintének gondoltam, amit leírok... De azóta volt kiűzetés a paradicsomból, és a realitás övön alul elragadott.
Persze meggyújottam az első gyertyát, kívánom Istent, hogy meglátogassa lelkemet, és remény van bennem.

Aisha Alaenun 2015.11.30. 15:45:45

@Ky-Lí: Azóta leellenőrzik a nick nevet is.
Sőt! IQ osztályozzák.
Keresztényi elvek alapján, remélem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.30. 16:33:27

@P.E.: És legalább jól néz ki az a realitás?;)
Bocsánat, de szinte megjelent a szemem előtt az övön aluli elragadás pillanata!)

P.E. 2015.11.30. 16:52:45

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Az a realitás néha olyan, mint az operaház fantomja, vagy inkább a békakirályfi. :)