Nem tudom bizonyossággal mit fog hozni ez az újesztendő. Azt látom csupán, hogy az óév kisebb-nagyobb sztrájkokkal zárult. Miközben a miniszterelnök társadalmi összefogásról és közös áldozatvállalásról beszélt a ránk törő válság kapcsán, azt látom, hogy egyes foglalkozási csoportok beszüntetik a munkát, vagy tüntetnek a megszorítások ellen. Rendjén van ez?

Miközben tartott még a vasutasok gördülő sztrájkja az egyik televízió munkatársai riportot készítettek a hiába várakozó utasokkal, akik az ünnepek előtt szerettek volna egy s mást még elintézni – bevásárolni, családtagokat meglátogatni, stb. Érthetően nagyon frusztráltak voltak a megszólaltatottak. Némelyikük, nem is egy közülük, nyíltan kifejezte, hogy a Gaskó-féléknek a temetőben a helyük. Volt olyan is, aki javasolta valamilyen terrorista akció kivitelezését és az illető(k) láb alóli el tételét. Nagy volt az egyetértés.

Én pedig már azt hittem, hogy mi magyarok nem vagyunk képesek összefogni. Ezt bizonyította számomra eddig, hogy nagy kérdésekben (a népszavazást leszámítva) nem tudtunk összefogni. A sztrájkolókhoz ritkán csatalakoztak újak, inkább elpártolásról lehetett hallani. A vállalatvezetők (és a politikai vezetők) eleddig sikeresen alkalmazták az „oszd meg és uralkodj” elvét. Két éhes száj közül mindig elég volt betömni az egyiket. Csak addig létezett összefogás, amíg ugyanott szorított a cipő.

Van azonban ellenpélda is, nem is kevés. Sokan vannak, többen, mint gondolnánk, (a legutóbbi Karácsonyi gyűjtések ezt bizonyítják) akik bár maguk nem szenvednek hiányt, gondolnak azokra, akik nélkülöznek. Na, ezt nevezem én összefogásnak. Ez az, amit szolidaritásnak hívunk. Összefogni akkor is, amikor nekem már nem fáj. Összeköttetésben maradni, akkor is, amikor az én problémám már megoldódott. Magamévá tenni a másik gondját, nem pedig messzire menekülni tőle. Felismerni, hogy a másik szenvedése, az én szenvedésem is. El akarják hitetni velünk, hogy mindenki egy sziget, és nincs közünk egymáshoz. Nincs jobb- és baloldal. Egy és ugyanazon test tagjai vagyunk. Ami fáj az egyiknek, az értelemszerűen fáj a másiknak is.