Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Öreg ember nem vén ember

2009.01.04. 15:02 korizoli

A szilvesztert idén Dobogókőn töltöttem, „óévbúcsúztató” lelkigyakorlatot adtunk. Ez egy olyan lelkigyakorlat volt, ahol a résztvevők korosztályi spektruma meglehetősen széles volt. A legfiatalabb résztvevő még kilenc éves sem volt és a legidősebb a nyolcvanas éveinek közepén járt. Eddig mindig fiataloknak adtam lelkigyakorlatot és őszintén megvallva kicsit tartottam ettől a mostanitól. Hogyan fognak az idősek belekapcsolódni a dolgokba? Mit fognak szólni a filmhez (mert hát egy film is része volt a programnak)? A csoportbeszélgetésekben hogyan lesznek majd jelen?

Szkepticizmusomra alaposan rácáfoltak az idősek. A beszélgetésekben megosztott gondolataik, élettapasztalataik olyan gazdagítóak voltak, amire nem is számítottam. Olyan emberekkel találkozhattunk, akik átmentek már az élet sűrűjén, hitüket olyan időkben tartották meg, amikor vallásosnak lenni megvetettséget és mindenféle hátrányt jelentett a társadalomban. A másik oldalon viszont a fiatalok, és a gyermekek jelenléte, gondolatai okoztak nagy örömet az időseknek. Az egyikük valahogy így fogalmazott: „látva ezeket a fiatalokat, már nem aggódom a jövő miatt, van remény!”

 

Idősek és fiatalok közösségét van lehetőségem megtapasztalni lévén, hogy igen sok idős rendtársunk van. Gyerekkoromban is sokat voltam a nagyszüleimnél, úgyhogy az idősek tiszteletére szocializálódtam. Ugyanakkor, amit itt a rendben megtapasztalok az valamelyest különböző is, mint a családomban. Ezek a jezsuita öregek általában valahogy sokkal fiatalosabbak és nyitottabbak, mint a nagyszüleim voltak. Sosem felejtem el, hogy Vácz Jenő atya 80 éves volt, amikor lelkigyakorlatozás közben kaszálni is megtanított, halála előtti hetekben, pedig még szánkóztam vele a püspökszentlászlói dombokon (88 éves volt akkor). Gyakran elcsodálkozom, hogy az öregjeink, hogyan tudnak most is olyan lelkesen és olyan erővel dolgozni. Fáradhatatlanul járják az országot, lelkigyakorlatot tartanak, tanítanak, előadásokat adnak, miséznek, fáradhatatlanul gyóntatnak stb.

Bizony magasra tették a lécet számunkra. Jó lenne legalább akkorát ugorni, mint ők tették (és még teszik).

 

Ti hogyan élitek meg az idősekkel való kapcsolatot? Vannak olyanok, akikre fel tudtok nézni?

 

5 komment

Címkék: korizoli

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr35859387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

máramaros 2009.01.06. 07:47:33

Nem vagyok már fiatal, mégis érdekel ez a téma - nagyon szeretem és tisztele az időseket. Nem misztifikálnék persze, ugyanúgy mindenféle (rokonszenves és kevésbé rokonszenves) idős van, mint más korosztályokban. De több 80 feletti idős embert ismerek, akik belső békével és derűvel, kiegyensúlyozottan tevékenykednek és ezekre nagyon felnézek - szeretnék én is ilyen lenni.
Szilveszterkor egy szállodában voltam - tetszett, hogy volt 30-40 idős ember, többnyire házaspárok, akik szépen (nem új) öltönyben, a nők ünnepi ruhában volta - és táncolktak!!!! Hajnali kettőig.. nem énekeltek, multattak, nem rugtakbe - táncoltak! Jó érzés volt és érezhetően közösséget teremtett köztünk..

szpal 2009.01.06. 10:55:06

Ugye sok gyülekezetben vannak "ifik", és ezáltal sajnos tényleg elszakadnak a korosztályok egymástól, ami nem helyes, ha azt az eszmét szeretnénk megvalósítani, hogy legyünk egyek, meg egy test, ahogy Jézus és Pál mondta. Valóban tanulhatunk az idősektől, és talán nem erőltetett, ha ideírom, hogy tanulhatunk a régiektől is: Pázmány Péter válogatott prédikációgyűjteményét (egy kis szürke, valamilyen diákkönyvtáras kiadvány) olvastam tavasszal, és meglepett, hogy mennyire élő a mondanivalója még ma is.

mama60 2009.01.06. 22:15:09

Az emberi léleknek nincs kora.
A jó lélek fiatalon is és öregen is jó lélek.
Csak mi gondoljuk,hogy "nem sok vizet zavarnak",mert a "külsö csomagolás egy kicsit el van használva".
Szerencsés vagyok,mert sok idös embert ismerek,akitől sokat tanulok.Egy nagynénémhez szerettem "csak úgy " bemenni,mert (80 fölött volt) örömmel beszélt a virágairól,tyúkjairól,és közben mindig mondott valami bölcs gondolatot,ami a gondjaim meglátásában segitett.
Pilinszky irta valahol,hogy az idöseket mindenki leirja,pedig kiaknázatlan kincseink.Teljesen igaza van.
Igaz,hogy aki nehéz eset volt fiatalkorában,az még nehezebb eset lesz idöskorában is.
A nagymamámmal éltünk együtt,akit édesanyám gondozott,néhány hónapot feküdt betegen,Gyerekként átéltem a testvérem születését,és a nagymamám leépülését,az emberben csak később fogalmazódik meg,hogy mind a kettő az élethez tartozik,amit el kell fogadni,és az emberi méltóságot mindig meg kell őrizni.És hogy az egészséget nem érdemeltük ki ,hanem ajándék,amire vigyázni kell.

bölcsésztanár 2009.01.07. 17:32:01

Bizony-bizony. Mármint Hála Istennek, tényleg vannak ilyen energikus, örökifjú példaképek.
Megboldogult drága plébánosunk mindig fogta a fejét, ha konfrontálódnia kellett közösségünk testileg-lelkileg-szellemileg idős tagjaival, akik folyton ellátták jótanáccsal, követeltek tőle ezt-azt, javasolták neki, mit csináljon a fiatalokkal.
Ő maga azt hiszem, 64 volt, mikor itthagyott minket, de cukorbetegen,vérnyomásgyógyszereken élve is ugyanazzal a vehemenciával dolgozott, mint amivel a kilencvenes években a templomot építette.
Közte és az ugyanilyen korú, de megöregedett hívek között generációs szakadék tátongott.
Kamaszfiúk és kamaszlányok sokaságát vonzotta az oltárhoz ministrálni, mert mindig megtalálta velük a hangot.
Sose öregedett meg, csak bölcsebb lett.

Szabó Andrea 2009.02.01. 13:51:10

Persze nagyon könnyű a helyzet, ha az az "idősebb" lelkigyakorlatozó Mihály testvér, a virágok, fák és egyéb zöldek örökvidám godozója. :-)
süti beállítások módosítása