December közepén egy előadást kellett tartanom. A témát én választhattam meg. Azt a címet adtam neki: "Amikor hallgatnak az istenek..." Kedvenc időtöltésem a vallás helyének és szerepének az elemezése egy társadalom vagy közösség életében. Az első részben arról beszéltem, hogy mi volt a vallás helye az archaikus társadalmakban (pl. 200-300 ezer évvel ezelőtt a beszélni kezdő ősszüleinknél, vagy Peruban amikor Pizzaro meggyilkolta Atahualpat vagy éppenségel ahogy az ma Galgamácsán is történ/he/t). Aztán mi történt az iparosodás, felvilágosodás után amikor a tudomány felváltotta a vallást, mint legitimizáló tényezőt és a harmadik pontban olyan prototípikus gesztusokat és traszcendensre utaló jeleket soroltam fel, amelyek alapján szerintem ma is el lehetne kezdeni a szakrálisról beszélni (itt és most). Természetesen ez a gondolatsor megelőz minden felekezeti vallási megközelítést. Úgy hívtam, hogy induktív (alulróljövő) teológizálás, ami az emberből indulna ki.

A mondandóm második részének SŰRÍTETT változata az alábbi lenne: 

Példának az amerikai egyházakat kellene állítanunk, amelyektől nekünk európaiaknak (vagy tágabb értelemben vett balkániaknak) is tanulni kellene.

Az amerikai egyházakra kezdettől fogva a pluralizmus jellemző, ahol mindenkinek egyformán megvan a jogi státusa, de ezen belül mint versenytársak állnak egymással szemben a tagokért. Az új helyzet új kihívást jelent a hagyományos vallásoknak is. Ezért le kell vonniuk a következtetést, hogy ügyfeleik (híveik) szövetségességét nem lehet magától értetődőnek tekinteni, mivel az elsősorban önkéntes alapon működik. A vallási hagyományt, amit eddig tekintélyelv alapján rá lehetett erőltetni egyénekre és közösségekre, most piacosított formában lehet csak az emberek elé tárni. Olyanoknak kell „eladni“, akik nincsenek rákényszerítve arra, hogy „vegyenek“.

A pluralista helyzet mindig piaci helyzet.

Ebben a helyzetben a vallási intézmények értékesítési ágensek lesznek, a vallási hagyományok pedig fogyasztói árucikkek. A vallási cselekvés nagymértékben követi a piacgazdaság logikáját. Versenyhelyzetben ugyanis fontos elemmé válik az eredmény. A jó eredményre való törekvés automatikusan magával hozza a minél pontosabb racionalizálását. Ez a fajta racionalizálás, főként a bürokrácia jelenségében mutatkozik meg. A vallási intézmények bürokratikus struktúráinak gyors megjelenése és terjedése azt hozza magával, hogy szociológiai értelemben egyre jobban hasonlítanak egymásra. Ezekkel a bürokratikus formákkal és szerepekkel már régóta megbarátkoztak a protestáns egyházak, a nyugati világban egyedül a katolikus egyháznak "sikerült" mindeddig megmaradnia minden modernizáló változtatással szemben.

A vallások jelenlegi helyzetét az intézményeik gyorsan haladó elbürokratizálódása jellemzi. Ez külső és belső társadalmi viszonyaikra is jellemző. Belső struktúráikban azt jelenti, hogy nagy adminisztrációt kell kifejteni, kifelé pedig azt, hogy más intézményekkel szemben is csak bürokratikus úton léphetnek kapcsolatba. Olyan jellegzetességek ezek mint: a PR kiépítése az ügyfelekkel, lobbizás a kormánnyal, forrásfejlesztés a kormány és más privát intézmények felé stb. Ebben a helyzetben a missziózás eredményességre törekvést jelent, ami minden bürokratikusan működő intézmény sajátossága.

Bürokráciák bizonyos típusú személyzetet kívánnak: pl. szakszerű vezetőket. A hagyományos vallási vezetőtípusok alulmaradnak: próféta, pap, tudós, szent stb. Nem ezek lesznek a fontosak, hanem az, hogy a bürokratikus szerepeknek megfeleljenek. Nem az kell, hogy teológiailag jól képzettek legyenek, hanem egyre fontosabb, hogy jó nagy- (bürokratikus adminisztráció) és kiskereskedők (helybeli piacosítók) legyenek. A papi szerepek egyre hasonlóbbak lesznek más világi intézmények bürokratáiéhoz: jó aktivisták, pragmatikusak, jók a személyközi kapcsolatokban, dinamikusak és konzervatívak. Ez a fajta hasonlóság természetesen magával hoz egyfajta „ökumenizmust“, ez azt jelenti, hogy vallási felekezetek képviselői nem tekintik már egymást ellenségnek, hanem ugyanazokkal a problémákkal küszködő társak.

A pluralista helyzet azonban érdekes kihívások elé állítja az egyházakat: a fogyasztói preferenciák nagyobb erővel kényszerítenek a vallási tartalmak megváltoztatására is, mint bármely korban bármely uralkodó vagy uralkodó osztály nyomása. Vagyis a vallási tartalmakat már nem lehet rákényszeríteni az emberekre, hanem piacosítani kell a fogyasztók igénye szerint. Természetesen a vallási intézmények még mindig számíthatnak régi kötelékekre, olyan csoportokra, akik a kor fejleményeit inkább negatívumként élik meg, és akik nagy lojalitást mutatva hajlandóak lesznek régi kliensekként hűséget mutatni régi termékek iránt. A változás és a fogyasztói preferenciák kényszeríteni fogják az egyházakat arra, hogy megváltoztassák hagyományos értékeiket. A szekularizáció nyomása a tartalmakon is érződni fog. Elképzelhető, hogy ez teológiailag lényegi változást nem okoz, de megjelenítésben mindenképp. Másrészt a pluralista helyzet hozta létre azt a jelenséget, amit laicizálódásnak hívnak, vagyis, hogy az egyházi intézményekben egyre nagyobb szerepet kapnak a világiak. A Struktúra elhalványulásával – az elbizonytalanodás is jön. Olyan kifejezésekben jelenik ez meg, mint a magánvélemények és érzések fontossága, és az addig megkérdőjelezhetetlen objektív igazság szerepét az emberek a szubjektív élményben keresik.

A jelen helyzetben két lehetősége van az egyházi intézményeknek:
- alkalmazkodni a valósághoz, és játszani a pluralista szabályok szerint, azaz engedni a fogyasztói igényeknek, és így nyerni plauzibilitási struktúrát, vagy
- megtagadni a kor szelleméhez való minden alkalmazkodást, továbbra is képviselni a régi hagyományokat, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Természetesen vannak köztes megoldások, amelyek még inkább a teológia és az egyházak kríziséhez vezettek az elmúlt évtizedekben.