Nemrég említettem, hogy kölcsön kérem Dr. Csernus Imre A nő című könyvét. Megtörtént... Most olvasom, még teljes véleményt nem formálhatok, de eddig reális az, amiről beszél... De ha teljesen olvastam volna már, akkor is azt az utat választottam volna, amit így is... Megkértem pár nőbarátomat, -ismerősömet, írja le röviden, hogy érintette a könyv... Persze, ha valaki olvasta a könyvet, könnyebb hozzászólni, de ha nem, itt azért előjön pár téma, amit érdemes lenne a köny ismerése nélkül is megvitatni... Ezúton is köszönöm nőbarátaim nyitottságát, akik megosztották gondolataikat... És hajrá TÖBBIEK:)

 

„Igen, tetszett a könyv. Hasznos gondolatébresztő. Nagyon pozitív, hogy nem egyfajta álláspontot képvisel, amit szeretne az olvasóra erőltetni, hanem szembesíti az embert a hibáival. A saját véleményalkotás lehetősége is a felelősség felvállalását segíti. Úgy gondolom nyers, szókimondó stílusa pedig az érzelmeken való felülemelkedést támogatja. Ráadásul közérthető stílusával hozzájárul ahhoz, hogy iskolai végzettségre való tekintet nélkül minden érdeklődő fejleszthesse az önismeretét.”

28 éves, hajadon

 “A könyv első oldalának felénél belém hasított a kérdés: honnan ismer engem ez a Csernus..? Hiszen minden szó az életemből vett igazság..Majd oldalról oldalra haladva megnyugodtam: ezek szerint nem vagyok egyedül a problémáimmal, kérdéseimmel? Lehetséges volna, hogy sok-sok nőtársam ugyanezt éli meg, miközben remek álarcot viselünk, és bűbájos mosollyal elhitetjük magunkkal, de legfőképpen a világgal, hogy velünk minden rendben van, a mi életünk hibátlan? Ami engem keserű felismerésre ébresztett, az a Család fejezet. Ugyanis eddig meggyőződésem volt, hogy akkor teszek a legjobbat kamasz lányommal, ha példás családanya és feleség szerepében tetszelegve egyfajta mintát mutatok neki: „összeszorított foggal is első a látszat”. A könyv azonban fájdalmasan rádöbbentett, mennyire ártalmas, amit teszek. Egészségtelen modellt nyújtok neki, hogy majd ő is hasonlóan megjátssza azt, ami nincs. pedig most még igazi kis nő, tele ambícióval, szereti, ha csodálják, élvezi, ha van, aki figyelmes vele stb. De én is ilyen voltam. A kérdés, hogy hol veszett el mindez? És főleg: miért hagytam? Hisz amióta az eszem tudom egyetlen dolog éltetett: hogy szerethessek, és viszont szeressenek. Ehhez képest az életemben minden csak látszólagos..A férjem mindent elkövetett, hogy elhitesse velem: ki vagyok neki szolgáltatva, nélküle fabatkát se érek, hiszen én csak egy nő vagyok, aki képtelen olyan mennyiségben pénzt előteremteni, mint ő. És bejött neki: az önértékelésem megszűnt. Már- már a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában. Csak egyet tudok: nem vagyok boldog. Hálás vagyok Csernusnak, hogy kendőzetlenül, sokszor vulgárisan, de ráébresztett arra, valamit nagyon elrontottam. De a változtatás esélye még megvan. Még akkor is, ha ez már valószínűleg nem az én esélyem, hanem a lányomé.”

40 körüli, családos

 “A könyv elolvasása után 2 héttel találkoztam VALAKIVEL :)
De komolyra fordítva a szót. A könyvet olvasva többször előfordult (még az elején), hogy elegem lett a trágár kifejezésekből. Nem értettem, miért kell ilyen szavakat használni. Intelligens emberi lénynek tartom magam, aki ért a SZÓ-ból. Azonban rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van a Dokinak. Ha nem ilyen stílusban ír, valószínűleg semmilyen hatást nem gyakorolt volna rám. Az egyik legfontosabb dolog, amit tanultam: MERJEK VÁLTOZTATNI!!! Mind magamon, mind a szokásaimon.
A másik a NYITOTTSÁG. Had idézzem Paulo Coelho szavait: "Kockáztatnunk kell. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen" /Piedra folyó .../ Én mertem kockáztatni/nyitni, változtatni és a várva várt váratlan megtörtént. Én csak megköszönni tudom a Dokinak a könyvet és minden egyes szavát, még ha durvának tűnik is.

/Tervezem újraolvasni :) /”

29 éves, hajadon