Szombaton életemben először jártam Velencében. Gyönyörűséges! Az alkalom viszont különleges volt. Pap- és diakónusszentelésre mentem. Két olasz jezsuita lett pap és egy török lett diakónus. Inkább mondjuk azt, hogy a török, hiszen az egyetlen török jezsuita a világon. Velencéről és törökről beszélve valahogy nem ez jutna eszünkbe. De hogy is lehet egy török egyáltalán jezsuita?
Fiatal egyetemistaként barátom bement egy templomba, ahol épp mise volt. Később rácsodálkozott arra, hogy olyan Istennel találkozott, aki odaadja magát a kenyértörésben, egész közel jön, kiszolgáltatja magát. Muzulmánként nagyon megérintette az, és miután saját vallásában nem talált választ kérdéseire, tovább indult, így került kapcsolatba a keresztényekkel, és hosszú felkészülés után megkeresztelkedett. Aztán vágyai arra mutattak, hogy szerzetes legyen. Szülővárosában kapucinusok dolgoztak, ezért ő is közéjük állt, így került Olaszországba. Természetesen édesapja kitagadta, mert keresztény lett, aztán átélt egy-két fenyegetést, hiszen a török titkosszolgálat emberei Olaszországban is fenyegették. Több év kapucinusság után lépett a jezsuita rendbe, mert ide vágyott. És most jezsuita szerzetesként lépett a papság útjára, aminek első fokozata a diakonátus.
Barátjaként is megható élmény volt, ahogy láttam őt elköteleződni, de magyarként is igen szívesen voltam jelen az ünnepen. Sokszor mondja, hogy népe a magyarokat keresztény törököknek tekinti. Persze tudatában vagyunk történelmünknek, mégis nagyon érdekes, ahogy természetes módon igen hamar jó kapcsolatba kerültünk. Elvégre Attilán keresztül rokonok vagyunkJ.
Az eseményből két irányba indulnék: ez egyik, hogy mit is jelent meggyőződéses kereszténynek lenni, hogy éli életét az, akit meg is hurcoltak hitéért. Nem azt mondom, hogy az a jobb, akit meghurcoltak, hanem csak az a kérdés merül fel bennem, hogy én tudnám-e vállalni azt, amit neki vállalnia kellett… A másik irány a diakónus- és papszentelés, de erről már esett szó a blogon… De itt ismét tere lehet kérdéseknek, véleményeknek, hozzászólásoknak…
Természetesen bármilyen kapcsolódó gondolatnak helye van…
Utolsó kommentek