Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Mire valók a dogmák?

2010.04.09. 23:36 Origenész

A mostani teológiai szóhasználat szerint dogmának nevezik azokat a kijelentéseket, amelyeket az Isten kinyilatkoztatása alapján az Egyház, teljes tanítóhivatali tekintélyének bevetésével, végérvényesen igaznak jelent ki. Már az ókor egyik legnagyobb teológusa, Órigenész, Peri archón című művében megmagyarázza, hogy mire jók a dogmák. Elmondja, hogy az igazságot kereső emberek az ő korában a filozófusok műveihez fordultak, hogy ott megtalálják az igazságot, de rájöttek, hogy a filozófusok a legfontosabb kérdésekről is különbözőket mondanak, és egymással vitatkoznak.

Ezt látva, a keresztények a Szentíráshoz fordultak, hogy ott keressék az igazságot, de itt is megtapasztalták, hogy a magyarázók a Szentírást különböző módon értelmezik, és egymással vitatkoznak. Ezért, mondja Órigenész, az igazság felismerésére a biztos támpont az apostolica et ecclesiastica praedicatio, vagyis az a „hirdetés”, amelyet az egyház az egész földkerekségen egyöntetűen hirdet. Ezek után Órigenész felsorolja, hogy mik azok az igaz állítások, amelyeket az ő korában az egyház a földkerekségen egyöntetűen hirdet. Ezek nagyjából megfelelnek a most is mondott Apostoli Hitvallásnak. Órigenész hozzáteszi, hogy ezeknek az állításoknak összefüggését és részletesebb magyarázatát a közös Hitvallás nem mondja, és ezért lát neki e könyvében ezen állítások értelmének felkutatásához és összefüggésüknek értelmes megmutatásához.

Órigenész kora óta ezernyolcszáz esztendő eltelt, de ma is érvényes ez a magyarázat. A dogmák szükségesek. Szükségességüket mutatja, hogy a dogmákat nem tanító keresztény közösségek ezer meg ezer felekezetre szakadoznak. Pedig Jézus azt kívánta, hogy tanítványai „egy” legyenek.

Órigenész magyarázata azonban a dogmák szükségessége mellett megmutatja a dogmák korlátjait is. A dogmák meghúzzák a lényeges határvonalakat, de állandó továbbkutatásra sarkallnak. Lássunk egy példát. Az ókor egyik legnevezetesebb dogmatikai kijelentéseit a khalkédoni zsinat (451) fogalmazta meg, ahol kihirdették, hogy Jézus Krisztus egy személy (hüposztaszisz), aki két természettel (uszia) rendelkezik. E zsinat 1500-ik évfordulójára kiadott tanulmánykötetben Karl Rahner írt egy nevezetes tanulmányt, melynek címe: Chalkedon – Ende oder Anfang? (Khalkédon – vég, vagy kezdet?). A tanulmány megmutatja, hogy a zsinat dogmája lezárta ugyan a Krisztus létére vonatkozó akkori vitát, és kizárta az akkori téves nézeteket, de ugyanakkor termékeny kiindulópontja lett a Krisztusra vonatkozó további kutatásoknak és gondolatoknak. Hiszen, a zsinati határozat a következő lényeges kérdésekre nem ad választ: Mi a személy? Mi az uszia (természet, lényeg? Az emberi lényeget, természetet sem nagyon ismerjük, még kevésbé ismerjük az Isten lényegét. Ugyanolyan értelemben beszélhetünk-e isteni természetről, mint emberi természetről? Hogyan hat egymásra Jézus két természete? Következik-e Jézus isteni természetéből, hogy ő emberként is mindentudó? Fontos-e, hogy nem az isteni természet, hanem a szentháromság második személye lett emberré? Amikor Jézus emberként szenved, szenved-e az isteni természet is? Amikor Jézus valamit kérdezett, tudta-e már előre a választ? Ha volt Jézusnak emberi természetéhez tartozó szabad akarata, miért nem követhetett el bűnt? És a többi, és a többi. Nincs vége a kérdéseknek.

Tehát láthatjuk, hogy a legvilágosabban megfogalmazott dogmák is „a jövő magyarázatok és értelmezések felé nyitottak.” Nemcsak megengedik, hanem megkívánják azokat.

Newman bíboros fogalmazta meg találóan a dogmák lényegét: „Divine truth in human words.” (Isteni igazság emberi szavakban). Minthogy Isten által garantált igazságról van szó, szilárd és örökérvényű. Mivel azonban emberi szavakkal van kifejezve, megfogalmazása a történelmi helyzetektől függ. Aquinói Tamás pedig ezt mondta: „A hittétel az isteni igazságot az e felé az igazság felé tendáló módon fejezi ki.”(tamquam tendens ad ipsam). Az isteni igazságot ugyanis, a maga végtelen valóságában, az emberi értelem nem tudja magába zárni, hanem csupán a megfogalmazás helyes irányát képes megjelölni.

A kérdést még bonyolultabbá teszi, hogy a dogmák felfogását kísérik a korabeli világképből, gondolkodásmódból, szellemtörténeti helyzetből származó elemek, amelyeket a dogmák megfogalmazásánál nem lehetett megkülönböztetni az illető dogmától, de mégsem tartoznak a dogmákhoz.

Mondjunk egy példát. Jézus mennybemenetele a Hiszekegyben megfogalmazott dogma. Nagyon másképpen értették azonban ezt a dogmát a Szentírás írói, akik a mennyet az égbolt kupolája fölötti területnek képzelték, az ókori görögök, akik a ptolemaioszi világkép szerint az mennyet a csillagos ég kristálygömbje fölötti helynek gondolták, és az újkori keresztények, akik a modern csillagászok világképét fogadják el, és már nem a kozmosz valamelyik részében keresnek helyet a mennyország számára. Krisztus mennybemenetele ünnepén mondott szentbeszédekben ma nincs már szó arról, hogy Krisztus teste a csillagszférákon keresztül repült fölfelé, hanem inkább azt mondjuk, hogy a „mennyország” nem helyezhető el az általunk ismert idő és tér koordinátái közé. Valljuk tehát mi is, hogy „Jézus fölment a mennyekbe”, de mást értünk alatta, mint őseink.

A többi dogmánál is hasonló a helyzet. Különösképpen arra kell vigyázni, hogy ne keressünk a dogmáknál választ olyan modern kérdésekre, amelyek az illető dogma megfogalmazásánál fel sem merültek. Így például a világ teremtésének időbeli kezdetéről szóló dogma kizárja a panteizmust, és a mi világmindenségünk időbeli kezdetéről beszél, de, véleményem szerint, arról nem mond semmit, hogy e világmindenség teremtése előtt teremtett-e Isten más világmindenségeket. A dogmák nem kíváncsiságunkat akarják kielégíteni, hanem olyan szilárd alapot nyújtanak, amelyre életünket fel tudjuk építeni. Ha ugyanis tudjuk, hogy miért élünk, azt is tudni fogjuk, hogy hogyan kell élni. És, végeredményben, ez az, ami számít.

Mit gondoltok ti ezekről?

 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr141908277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

replay 2010.04.10. 01:06:57

"termékeny kiindulópontja lett a Krisztusra vonatkozó további kutatásoknak és gondolatoknak"

Mégis milyen jellegű kutatásokra kell itt gondolni?

jan 2010.04.10. 21:39:45

Köszi ezt az írást!:)

fasírt 2010.04.10. 21:44:51

Lehet, hogy marhaság, de nekem úgy tűnik, nem csak a dogmák "fejlődnek", velünk együtt, hanem az is meghatározó, ahogy a viszonyunk a személyes Istenhez változik. Egy mai kereszténynek már nagyon fontos az is, hogy a személyes intuíciói- Isten kapcsolata- merre vezetik, nem csak a vallás adta kollektív intuíció. Tehát, mintha a dogmák másképp lennének fontosak a ma embere számára. Én pl. nem a racionális gondolkodásomat akarom kielégíteni, azt úgy sem lehet hittitkok esetén, hanem annál mélyebben, kontemplatív módon szeretném "megragadni" ezt a fajta tudást. (ez esetben vszínű a tudás ragad meg engem (: )

csaba_a_purszk 2010.04.12. 08:16:24

Jó kis cikk, köszönjük. :)

tanítvány 2010.04.12. 11:52:28

anno a hüposztazis dogmájából írtam a szakdolimat... jó téma. Kitöltene egy doktorit.

átnézhetnél kicsit a másik dogmásra sikeredett posztra is (Szakaszu), mi is a helyzet a keresztség üdvösségre való szükségességével. Megint nem áll módomban Denzinger-Schönmetzert elővenni.

Köszi

tanítvány 2010.04.12. 11:53:12

Origenész a fenti címzettje

uszo 2010.04.13. 23:29:44

@-JzK-: Ez lesz az új fundamentálteológia? :))

izrael miszteriuma (törölt) 2010.04.14. 19:21:12

@fasírt:
„nem csak a dogmák "fejlődnek", velünk együtt, hanem az is meghatározó, ahogy a viszonyunk a személyes Istenhez változik.”

A dogmatika fejlődésének története azt mutatja, hogy Isten igazsága az, amelynek megértésére az ember törekszik; a hívő emberek általa tanulják meg, hogy önmagukat és a világot alapvetően Isten igazságának fényénél értelmezzék, hogy ezáltal eljuthassanak saját létük igazságához, és felszabaduljanak a szabadságra (Gal 5,1).
Ugyanakkor a befogadó oldaláról tekintve nagyon fontos a személyes istenkapcsolat minősége és a hívő ember „érzelmi intelligenciája”. A megtért ember karakterstruktúráját alakítja át a megtérés élménye, és ezáltal válik lehetővé számára a mindhalálig tartó fejlődés a hitszimbólumok megértése terén.
Tanulmányaim során találkoztam egy nagyon jó táblázattal, amely az Erikson féle életmodell alapján vázolja fel a lelki struktúra és a hit fejlődésének hasonlóságát:
HITSZIMBÓLUMOK A HITETLENSÉG DIABÓLUMÁVAL SZEMBEN
1. Anyai vonásokkal bíró ABBA Isten az istenkomplexussal szemben
2. Isten gyermekeinek szabadsága a törvény szigorával szemben
3. Szerető Atyaisten a számonkérő büntetőbíró Istennel szemben
4. Karizma/kegyelem az érdemmel szemben
5. Krisztusban való lét a hit-ideológiákkal szemben
6. Isten szeretettörténete az emberek istenítésével szemben
7. Teremtő Isten/isteni gyermek az áteredendő bűnnel szemben
8. A halálból való feltámadás hite a haláltól és élettől való félelemmel szemben

uszo 2010.04.14. 21:30:14

@izrael miszteriuma: Öregem, élmény vagy. De jó!

izrael miszteriuma (törölt) 2010.04.15. 13:39:03

@fasírt:
„Én pl. nem a racionális gondolkodásomat akarom kielégíteni, azt úgy sem lehet hittitkok esetén, hanem annál mélyebben, kontemplatív módon szeretném "megragadni" ezt a fajta tudást.”

Miközben a nyugati egyházban még mindig azon vitatkoznak, hogy Jézus a szentségben, általa avagy amögött jön-e hozzánk, a keleti egyházban egyszerűen csak annyit mondanak: Ne törődj vele, egyszerűen csak ott van, és kész! Ugyanis minél jobban meg akarjuk magyarázni a misztériumot, annál jobban összeromboljuk annak szentségi erejét.
A hívő ember életének középpontjában a hitélmények és nem a dogmatikus tudás áll. Az egyetemi oktatásban jelenlévő hivatalos intellektuális teológia mellett mindig létezett, sőt előbb létezett egy kolostori vagy szerzetesi teológia is. A tudáson itt elsősorban nem a racionális megértést, hanem a tapasztalatra alapozott bizonyosságot értették. Ennek legegyszerűbb módja az odaadó szemlélődés Istenben: a csönd, a hallgatás, a magányos meditálás.
„Az Úr kezében elcsendesülni talántán mindenek közül a legegyszerűbb – és a legnehezebb. Jó csendes órákat teremteni, amikor az elcsendesedés egyik lépcsőfokáról a másikra lépünk;
1) mikor minden külső dologtól, a környező világtól a csöndbe térünk, hogy nyugalmat leljünk,
2) mikor minden belső dologtól, minden vágytól, még e mennyei elcsendesülés vágyától is elfordulván csendre térünk és
3) hallgatag szelíden követjük a mennyei fuvallatot, teljesen beburkolózunk a sabbath nyugalmába, mint világló sötétségbe - ez a szombati pihenés minden égi dolog forrása. Ha meghitt viszonyba kerülünk az elcsöndesüléssel, elkísér az a világba, és velünk marad, bárhol járjunk is. O beate solitudo, ó szentséges magányosság!”
(A cipész és misztikus Hjalmar Ekström: A titkos műhelyben c. művéből)

fasírt 2010.04.15. 15:39:30

@izrael miszteriuma:

Köszönöm válaszaidat! Én csak konyha-filozófus vagyok, de nagyon szívesen olvasok ebben a témában (lsd. könyvajánlód). Az irányt azt hiszem érzem, amit-e fejlődés kijelöl, már csak ki kellene tartani az úton.
Mégegyszer, köszönöm!

Borda4444 2010.04.22. 22:08:03

Jó itt lenni ezek közt a szavak közt és köztetek, ahogy erről beszélgettek...
süti beállítások módosítása