Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Szerzetesség a jövőben?

2010.04.20. 15:47 korizoli

Még egy vulkánkitörés sem tudta megakadályozni, hogy a hivatásgondozás európai jezsuita felelősei a hétvégén Lengyelországban találkozzanak. Igaz a visszaút vonattal kicsit macerás volt, de túléltük. Egy ilyen találkozó jó alakalom volt, hogy elgondolkodjak egy olyan kérdésről, amit korábban vetettetek fel: a szerzetesség jövőjéről.

 A nyugati világban évtizedek óta csökken a szerzetesek száma. Egykor zsúfolt kolostorépületek néptelenedtek el. Nagymultú szerzetesi iskolákban egyre kevesebb szerzetestanár oktat, helyüket világiak veszik át. Hasonlóképpen kórházakban is, ahol egykor szerzetesnők láttak el minden szolgálatot, ma már csak elvétve találunk néhány apácát. Vannak szerzetes közösségek, ahol már csak mutatóban van néhány idősebb szerzetes, vagy még úgy sem.
 
Jogosnak tűnik a kérdés, hogy van más jövője a szerzetességnek a modern világban, mint a dinoszauroszoknak: a lassú, de biztos kihalás?  
 
Ha csak statisztikai szemmel nézzük a dolgokat, akkor a lehangoló nyugati adatok mellett léteznek másféle trendek is. Vannak területek (pl. India, és általában Ázsia, Afrika), ahol nem fogy, hanem növekszik a szerzetesek létszáma. Vietnámban valóságos hivatásrobbanás zajlik. A nyugati országokban sem csak csökkenő tendenciákat látunk. Az elmúlt évtizedekben új szerzetesi jellegű közösségek is születtek. Jó példa erre a Taize-i és a Nyolc Boldogság közösségek, valamint egyes lelkiségi a mozgalmak (pl. Chemin Neuf és a Focolare) keretein belül is jöttek létre ilyen közösségek. Vannak aztán régi alapítású szerzetesrendek is, ahol újból van utánpótlás. Mindez véleményem szerint azt mutatja, hogy a szerzetesség átalakulóban van. Vannak formái, amelyek eltűnnek, de van ami újjászületik, sőt egészen új utak is nyílnak. A szerzetesség egy mélyen gyökerező, élő fa, amelynek egyes ágai elszáradhatnak, de mindig vannak és lesznek új hajtások. Istenben gyökerezik, aki nem a holtak Istene, hanem az élőké.
 
Ti mit gondoltok? Miben látjátok a szerzetesség jövőjét? Mikor van egy közösségnek jövője?

92 komment

Címkék: korizoli

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr551936821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kis_csirke 2010.04.21. 08:48:14

Korizoli,
épp a legizgalmasabb pontnál fejezted be a postot.
Légyszi írj bőven ezekről az új szerzetesi formákról. Mik tűnnek el a régiből, mik alakulnak át, mik maradnak meg, milyen új elemek jönnek?

álomfejtő 2010.04.21. 08:50:06

Több könyvet is olvastam a klasszikus irodalomból és pusztán csak ismeretterjesztő sorozatból is szerzetesek életéről , szerzetes szentekről. Ők élik az evangéliumot, percről percre megvalósítják. Ez a legkézzelfoghatóbb példa, ami vonzza a hívő világi embert. Sokan lehetnek, velem együtt, akik életük "projektjét" nagyvonalakban már teljesítették, s már az e világi életen, "halálon túlmutató célokat" keresnek egyre inkább. Ezért jó lenne, ha a szerzetesek a harmadrendi szerzetességet minél inkább felkarolnák, hogy családban élve, maradva, a szerzetesi életformához mind közelebb kerülve, irányítva éljék az evangéliumot, legyenek annak apostolai közvetlen és tágabb környezetük számára.

homo secuiens secuiens 2010.04.21. 09:22:38

A tegnap vacsoránál felmerült a téma, és arra jutottunk, hogy most már nem tudunk semmi jobbat vagy többet nyújtani egy szakterületen, mint egy világi, mint ahogy például nemrég csak papok és szerzetesek tanítottak teológiát. Most ha visszagondolok, a jó tanáraim fele laikus volt a teológiai tanulmányaim során is. És ez így van jól. Szóval arra jutottunk, hogy a szerzetesnek jelnek kell lennie, mindegy milyen területen, de tükröznie kell a Krisztussal megélt kapcsolatot. Ha nincs ez a "jelség", akkor kérdéses a jövő.

replay 2010.04.21. 15:13:11

@homo secuiens secuiens: ha még tovább megyek, mondhatom hogy az Istenkapcsolat sem csak egy sajátos réteg feladata, hanem a laikusoké is. Inkább pozitívan fogalmaznám meg a problémát: nincs szükség két rétegre! Hisz az egyik jobban követi Krisztust a másik meg nem?

jan 2010.04.21. 16:49:00

@homo secuiens secuiens: előhoztad belőlem a bennem élő tradit: a liturgia végzése olyan terület, ahol a felszentelt papoknak továbbra is monopóliuma van (bizonyos értelemben).

Vagyis ez egy olyan terület, ahol bizony nem áll meg, hogy "nem tudunk semmi jobbat vagy többet nyújtani egy szakterületen, mint egy világi", itt bizony rátok papokra van utalva az egész egyház.

kis_csirke 2010.04.21. 16:57:37

@jan: Ok, de ez esetben mi újság van a nem-pap szerzetesekkel és a szerzetesnőkkel?

(Van pár ötletem, de nem rukkolok elő vele, kivárom a téma kibomlását :-)))))

homo secuiens secuiens 2010.04.21. 17:18:13

@replay: Jó, rendben, ehhez kellünk. De maga a szerzetes nem muszáj, hogy pap legyen, vannak testvérek is, tehát önmagában a szerzetesnek jelnek kell lennie, minden azután jön.
De természetesen pap nélkül nincs mise!

rocamadour 2010.04.21. 22:22:29

Számomra hihetetlenül fontos a szerzetesség - talán az "egy-ügyű"-séggel jellemezném: hiszen alapvetően egyedül Isten a szerzetes ügye. Az új formáknak nagyon örülök - érződik a küzdelem az újért és a változás levegője is. A Harmadik Világ Szegényeinek Szolgáit is említsük meg - a mozgalomban az aktív mellett egy szemlélődő közösség is létezik.
Úgy gondolom, nem a papi mivolt, nem a szaktudás a lényeg, hanem ahogy írtátok, a JEL.
Talán még a közösségi lét, a kapcsolatok mikéntje lehet fontos.

rocamadour 2010.04.21. 22:23:42

Még egy:
"Jogosnak tűnik a kérdés, hogy van más jövője a szerzetességnek a modern világban, mint a dinoszauroszoknak: a lassú, de biztos kihalás?"
Ahogy Isten akarja.

álomfejtő 2010.04.22. 06:53:15

@rocamadour: Ez éppen rajtuk múlik, hogy mennyire tudnak jelek maradni - ha sikerül JEL lenni , meg is maradnak.

lálo 2010.04.22. 09:11:46

@homo secuiens secuiens: @álomfejtő:
Én ha szerzetes lennék, azért lennék szerzetes, mert azt gondolnám, az lenne a meggyőződésem, hogy ebben lehetek a lehető legboldogabb. Hogy Istennel (Jézussal), önmagammal és másokkal szemben is ez a legőszintébb, és az, ami leginkább én vagyok. Nem azért mennék el szerzetesnek, hogy jel legyek, hogy bármit is jobban csináljak, mint mások, hanem a magam igazi boldogságáért. Persze ez a lehető legjobb, amit másokért is tehetek. Szerintem vannak emberek, akiknek olyan a ’lelki alkatuk’, hogy a szerzetesség a leginkább nekik való. És vannak olyanok is, akiknek a házasság való leginkább, és én hiszem, hogy vannak olyanok, akiknek pedig az, hogy egyedül éljék le az életük (és ez mind tök jó!)…
Szerintem addig marad meg a szerzetesség (akár bizonyos szempontból új formában is), míg vannak (szerzetesek, házasok és egyedül élők), akiken keresztül lehet Jézussal találkozni. Mert én azt gondolom, hogy ez a Jézus bevonzza az embereket, és akiknek olyan a lelki alkatuk, azokat szerzetesnek.

2010.04.22. 14:14:47

@kis_csirke:
Hát nem nagyon akar kibomlani.
Szép-szép mindaz amit írtatok (Jézus bevonzza, Istenkapcsolat, boldog legyek, evangélium élése stb), de valaki írhatna valami konkrétat és "praktikusat" is.
Pl:
Ugyanaz-e ma a szerzetesség mint volt a középkorban? Miben ugyanaz, miben más?
Mi a társadalmi szerepe? Konkrétan mi ma a krisztuskövetésben a szerepe? Ugyanaz mint a középkorban?
Mik az új utak? Miért nem járhatóak a régi utak? Miért van nagyobb aktivitás a 3. világban? (létezik még ez a fogalom?) Az a szerzetesség ugyanolyan-e mint itt? ha más miben más?
Lehet e szerzetességről beszélni, ha csak egy két szerzetes él közösségben? Lényeges ez? Mi a minimális létszám? Mi a szrepe az egyes rendek különleges küldetésénekl? (Tanítás, koldulás(?), szemlélődés, térítés, stb) Van ennek ma itt értelme?
Mi okozhatja a fogyást? Esetleg a hármas fogadalomtól való írtózás?, a vallásosságtól való idegenkedés? van erre vizsgálat? Mik a tapasztalatok a novíciusok körül? Mekkora a lemorzsolódás? Milyen okokkal szakítanak akik szakítanak?
Szükséges-e, jó lenne-e nagyobb radikalitás a rendekben pl a fogadalmak körül? ( beszélhetünk-e ma náluk szegénységről, engedelmességről ?)

Bocsánat de a "blalblákon" kívül ezekre és még sok hasonlóra is kellene válaszolni, biztosan felmerültek
is a lengyelországi meeting-en. Egy kettő itt is felmerülhetne.
Hogy én is írjak valamit úgy látom, hogy jelenleg a régi "formák és formációk kicsit "elaprózzák" a hivatástudattal rendelkezőket.
Talán valahogyan a sok és sokféle szerzetesrendet "méretben" hozzá kellene igazítani a jelenlegi hívő létszámhoz. Én is gondolom, hogy elvi szinten a küldetés ma is ugyanaz, de ahogyan anno szervesen alakultak ki a rendek az adott "társadalmi szükségleteknek" megfelelően, most is a régi méreteket, felépítéseket kicsit feledve/feladva a mához és a jelenlegi realitásokhoz kéne igazítani a dolgot. Talán ez lehetne az "új út". Lehet, hogy sokat akarunk megőrizni a kialakult hagyományokból, nevekből stb.? Ez persze csak egy felvetődött gondolat, könnyen lehet, hogy tévedek. :-)

korizoli · http://arckepcsarnok.jezsuita.hu/koronkai-zoltan/ 2010.04.22. 17:10:55

@kiscsirke
Chemi Neufról egyre használhatóbb a magyar honlap: www.chemin-neuf.hu
vagy a nemzetközi: a www.chemin-neuf.org
sapientia.hu/hu/tudomany/kiadvanyok/sapientia-fuzetek-16-megszenteltseg-az-egyhazi-mozgalmakban-es-a-megszentelt-ele

@pandit
Nagyon sok jó kérdést teszel fel. Remélem néhányra majd vissza tudok térni, de most várnak rám.

izrael miszteriuma (törölt) 2010.04.22. 17:29:29

VERSEGI BEÁTA-MÁRIA: A megszentelt élet egy mai formája a gyakorlatban
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség
A szerző a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség tagja, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Gyakorlati Teológia Tanszékének oktatója. Írása előadásként elhangzott a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán 2009. április 25-én „Megszenteltség az egyházi mozgalmakban és a megszentelt élet új formáiban” címmel rendezett konferencián, melynek anyaga a közeljövőben könyv alakban is megjelenik a Főiskola kiadásában.
www.vigilia.hu/2009/9/versegi.htm

Iovianus 2010.04.22. 17:47:47

Kedves Zoltán!

Megint egy igen jó, elgondolkodtató írás. Köszönöm.

rocamadour 2010.04.22. 19:02:54

@Pandit: Enzo Bianchi: Nem vagyunk különbek. A szerzetesek mint jelentéktelen laikusok című kíváló könyvében kifejti ezeket és sok mást is.

korizoli · http://arckepcsarnok.jezsuita.hu/koronkai-zoltan/ 2010.04.22. 21:51:15

@rocamodur, @pandit
Enzo Bianchi könyvét én is nagyon tudom ajánlani. Igaz a szerzetesség monasztikus tradiciójából indúl ki de attól még remek.

Jozef Maureder Arra tartunk amerre tekintünk könyvét is remeknek találom. Ez főleg hivatáskeresőknek és a rendjük utánpótlásával foglalkozó szerzeteseknek íródott. 94-100 oldal pont azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mikor van egy szerzetes közösségnek jövője. Gondolataival maximálisan egyetértek.

Ha saját válaszomat keresem a kérdésre, hogy mégis miben lehet a jövő akkor ezt mondanám:

Előszöris a megtérésben. Ma is sok fiatal van akiben él a vágy valami többre, mélyebbre, vajon bennünket szerzeteseket látva (ha látnak egyáltalán) találkoznak azzal a mélységgel, amire vágynak? A szerzetesi élet középpontja pedig az Isten utáni szomjúság, az Isten keresése. Azok az emberek, akiknek az életét Krisztus radikális követésének vágya irányítja átsugárzik valami, ami nem ebből a világból van. Annak a szerzetesi közösségnek van jövője, melynek életét áthatja ez az Istenkeresés és ez külső életformájukon is kifejeződik. A megélt szerzetesi szegénység, tisztaság és engedelmesség ma is vonzó a fiatalok számára. Ennek hiánya, pedig taszító és belülről roncsolja azokat is akik ezt az életformát választották. Aki ma szerzetesnek megy az vagy fogalma sincs mire vállalkozik és valami illúziót kerget vagy nagyon komolyan gondolja és radikális Krisztus követésre vágyik. Langyos középszerűségért nem érdemes otthagyni világi karriert.

Egy másik tényező a szerzetesi karizma kérdése. Annak a közösségnek van jövője, amely az alapításkor kapott küldetését éli és ez a küldetés ma is aktuális. Vannak közösségek amelyek ideje lejárt. Kihalnak, mert már nincs az a körülmény ami létrejöttükkor meghatározó volt (pl. nevelés és egészségügy állami szerepvállalása alapvetően megváltoztatta a nyugati világban az állapotokat). Ugyanakkor vannak olyan alapítások melyek valahol mindig aktuálisak lesznek. Nem félek a bencések, ferencesek, de a jezsuiták vagy a keleti szerzetesség kihalásától. Ezeknél a közösségeknél az a fő kérdés, hogy hogyan találják meg a mai világban azt az életformát, amit alapítójuk élne, ha ma alapítaná a rendet.

A szerzetesi hivatások számának alakulásában nyilvánvalóan sok kulturális és társadalmi tényezőnek is szerepe van. Azokban az országokban (Afrika, Ázsia) ahol sok a hivatás ott azért az is jellemző, hogy a társadalom mint olyan alapvetően pozitív módon tekint a szerzetességre. A vallásosság (legyen hinduizmus, vagy afrikai törzsi vallás) alapvetően áthatja a társadalmat és a tömegek életét, nem kuriózum ha valaki vallásos motivációból szerzetessé lesz. Indiában ennek nagy hagyománya van. Aztán meg kell említeni azt is, hogy különösen a szegény országokban a papi-szerzetesi hivatás egyben a felemelkedés útja is. A szerzetesi szegénység ott még mindig egy konszolidált, emberi életformát jelent a nyomorhoz képest amiben a tömegek élnek. A tanulási lehetőség is vonzó. Ezekben az országokban az a nehéz feladat, hogy a jelentkezőknél a nem evangéliumi motivációkat kiszűrjék. Azt hiszem valami hasonló volt a múltban is Európában. A nagyszámú szerzetes közül azért nem mindenkinek a Krisztus követés volt a fő motivációja. Ha az ember mondjuk Szent Bernátot olvas (pl. a megtérésről szóló művét) akkor megdöbben, hogy milyen állapotok voltak egyes kolostorokban. De lehet Avilai Terézt is olvasgatni aki arról panaszkodott, hogy mennyi férjhez nem menni tudó urilány volt akkoriban a Kármelben, akik aztán a világias életüket folytatták a kolostorban. Ezért is szorult rá a reformra a Kármel.
Az európai szekularizált világ tehát nem egyértelműen negatív a szerzetesség számára. Inkább egy kihívás és lehetőség, hogy megtisztuljon, a lényegre figyeljen a szerzetes. Azt hiszem, hogy egy olyan világban, ahol a barátaid is, munkatársaid, olykor a családod tényleg bolondnak tartanak, ha szerzetesnek mész, ez egy nagy lehetőség, hogy valóban Krisztust kövessed, akit hasonlóképpen őrültnek tartottak egykor.

A szerzetesség történetének egyik jellemzője, hogy a megújulások mindig a kezdetekhez való visszatérés vágyából fakadtak. Az eredeti lelkesedést, radikalitást és hűséget próbálták az újra és újra megjelenő reformirányzatok helyreállítani. A lazítás, a fegyelem eltompulása, a jólét növekedése egy szerzetes közösség számára gyakran a dekadenciát eredményezi. Ezzel ellenkezőleg a szegénység, a karizma komolyan vétele, olykor egy kis üldözés jót szokott tenni a szerzetesi életnek. Nem véletlen, hogy Szent Ignác is akkor volt nyugodt, amikor a jezsuiták arról számoltak be, hogy milyen nehézségeik vannak, ellenállást tapasztalnak: Látszik, hogy az evangélium munkásai vagytok.

kis_csirke 2010.04.23. 08:54:51

@Pandit: klassz kérdéseid vannak, amiket @korizoli: meg is válaszoltál, nagyon klasszul. Ehhez nincs mit hozzátenni.

2010.04.23. 09:29:36

@korizoli:
Klassz. Köszi.

Én azért most kezdeném továbbgondolni:

Ismét az a gondolatom támadt, hogy ha ez az egyéni szint ebből egy kicsit az következik, hogy az ilyen indíttatású személyek a jelenlegi keretek között nem tudják elhelyezni magukat.
Nem tudnak azonosulni (eltérő okok miatt sem a nyugati sem a keleti) jelenlegi állapotokkal, azaz kicsit itt az ideje reformálni vagy új szerzetet alapítani. Nem?
Kicsit úgy látom - és tisztelet a kivételnek -, hogy a "kihívást jelentő az európai szekularizált világban" a régi formációk a "megtisztulás lehetősége" helyett maguk is "szekularizálódtak".
Valahogyan össze kell gyűlniük azoknak a "radikálisoknak" akik megújjíthatjáka dolgot megint. (Új rendek?)
persze lehet, hogy most még csak a folyamat elején tartunk.
És akkor itt a kérdés megint: Konkrétan mi lehet ez az új(régi) út és forma? Milyen gondolatok elképzelések vannak? Biztosan vannak.
Az ajánlott olvasmányokat köszönöm.

2010.04.23. 10:07:23

@korizoli:
"Langyos középszerűségért nem érdemes otthagyni világi karriert. "
Ó! Sajnos dehogynem! Mind lelki, mind anyagi értelemben nagyon-nagyon vonzó, de mindenképpen ellustító állapot tud az lenni.

A "világi karriert" pedig nem adják ingyen!
Ezt a tévedést jó lenne elkerülni!

kis_csirke 2010.04.23. 10:37:16

@Pandit: Langyos középszerűségért nem érdemes otthagyni világi karriert. "

--szerintem nagyon kevesen vannak olyanok, akik világi karriert hagynak ott szerzetesi életért. (Ha az a karrier tudatosan épített). Olyan lehet, hogy eléri az illető, amit el lehetett, és új célok után néz,vagy megroppant a karrierje és azért néz új célok után.

Ha nem tudatos a karrier, hanem csak úgy alakul (multiknál gyakran van úgy, hogy az illető időről-időre kénytelen följebb lépegetni, mert ott visszafelé nincs irány), azt ott lehet hagyni könnyebben.

(Kérdés: olyanok is akadhatnak, akiknek messze nincs karrierjük, sőt állásuk sem nagyon, esetleg ők is gondolkozhatnak (biztonságos) szerzetesi életformán? //az nem lehet, hogy később belőlük lesz a langyos víz?!//Bocs)

korizoli · http://arckepcsarnok.jezsuita.hu/koronkai-zoltan/ 2010.04.23. 10:56:07

@pandit
Na igen, hát aki a kényelmes életet kedveli és a munkától menekül –na hát pont az nem való a szerzetes közösségbe. Azok a szerzetes közösségek melyek alig állítanak evangéliumi kihívást az érdeklődők elé, akkor pont olyan emberek gyűlytőhelyeivé válnak, akik a kényelmesebb út reményében mennek oda. Azokat viszont, akik tényleg többre vágynak elijeszti a középszerűség. Valahol az a paradox, hogy egy ellazult szerzetesi közösség pont azoknak kedvez, akik nem Istent keresik és azok nem találják a helyüket benne akik komolyan gondolják a szerzetességet.

Ami a kérdésfelvetésedet illeti, hogy reform vagy új alapítás. Azért az új alapítások sem egyszerűek, kezdeti lelkesedés után jönnek a problémák, ugyanis mindenütt emberek vannak és nem született szentek. Az új közösségek gyakran a mélyen gyökerező hagyományok hiányával küzdenek, most kell kialakítaniuk olyan formákat, amik tartósan is működnek. A régi alapítású szerzetesrendeknek azért nagyon sok erőforrásuk van, csak kicsit le kell porolni őket. Aki komolyan keresi az Istent az általában meg tudja találni a jelen közösségekben is a helyét.
A régi alapítású rendek közül Európában és az USA-ban általában azok a vonzóak amelyek sok mindent megtartottak a hagyományaikból (szerzetesi ruha stb). Érdekes látni, hogy egy renden belül két különböző rendtartomány egész más helyzetben van. Egyikben szépen van utánpótlás, a másik meg kihal. Általában azok a közösségek ezek, akik nagyon próbáltak alkalmazkodni a modern világhoz és kiüresedtek. A zsinat utáni megújulás nagyon sok változást hozott a szerzetesi életben, ezek egy jó része nagyon jó volt, de gyakran megtörtént, hogy a fürdővízzel kidobták a gyereket is, szinte minden régi szokást kidobtak aztán nem maradt szinte semmi.

A szerzetesség jövője ugyanakkor nem elsősorban külső szokások kérdése, mint a szerzetesi ruha stb. A kérdés, hogy van e mélyről fakadó lelkisége egy közösségnek. Mi jezsuiták például nem vagyunk túl tradicionálisak, mégis azért Európai szinten elég jók az utánpótlási számaink, legalábbis a többi rendhez képest. Vannak újjaszülető rendtartományaink. A portugál jezsuita rendtartomány is ilyen. Pedig a nyolcvanas években sokáig nem volt semmi utánpótlásuk, aztán történt egy fordulat és ma az egyik legdinamikusabb, fiatalos rendtartományunk az övék. A fordulatban döntő szerepet játszott, hogy voltak olyan bátrak, hogy bizonyos munkákat feladtak, de nem estek rezignációba, hanem a csökkenő létszámuk ellenére felvállaltak új apostoli feladatokat. Kb. 3O éve történt, hogy fiatal jezsuiták kérték a provinciálisukat, hogy hozzanak létre egyetemi lelkipásztori központokat a nagyobb városokba. Az elöljáró hallgatott a fiatal rendtársai kezdeményezésére és ezek a központokban ma virágzó lelkipásztori élet zajlik, aminek egyik mellékterméke, hogy évente 4-5 fiatal csatlakozik a Társasághoz. Kreatív, lelkes, energikus jezsuiták, csapatban dolgozva ma is vonzóak a fiatalok számára.

2010.04.23. 12:47:26

@korizoli: Aha.
Most olvasva Téged úgy tűnik nincs olyan nagy is probléma, és ha van is "ellezulás" vagy kiüresedés az létezett régen is stb.
Jól van akkor.

izrael miszteriuma (törölt) 2010.04.23. 16:13:10

@kis_csirke:
(Kérdés: olyanok is akadhatnak, akiknek messze nincs karrierjük, sőt állásuk sem nagyon, esetleg ők is gondolkozhatnak (biztonságos) szerzetesi életformán? //az nem lehet, hogy később belőlük lesz a langyos víz?!//Bocs)

válasz:
Ettől még az egyházban még nagy karriert futhatnak be, mivel ott túlságosan nagy a káderhiány...

rocamadour 2010.04.23. 18:26:54

Érdemes lenne pár szót szólni arról, mi is ez a karrier, mi ez a biztonságos szerzetesi életforma..
(Bár nem tudom, miért alakult így, hogy ez a fontos.)
Mit ad? nagyon kevés pénzt!!! Hírnevet? Nagyon kevés ember ismer papot, szerzetest..
Együtt élve takarítani kell, ebédet hozni vagy főzni, mosni..
Igaz, lehet utazni. Nyelvet tanulni.
Elutazni vadidegenbe és ott megszokni - nehéz..
Nem ennek a világnak szól ez az életforma.
De jobban le tudja írni ezt, aki éli.

Újjászületés 2010.04.23. 18:56:05

Kedves Korizoli!

Úgy érzem számomra, világi hívők számára a szerzetesség az az életforma amely Isten országának jelenlétét hirdeti az emberek között. Bízom benne, hogy Krisztus második eljöveteléig fennmarad ez az életforma, sőt abban is, hogy egyre többen választják majd ezt a "hivatást" maguknak. A mai világban nagy szükségünk van az általatok képviselt feltétel nélküli szeretetre, elhivatottságra, szerénységre, alázatra, segítőkészségre és bölcsességre!

prikul 2010.04.24. 00:46:09

Szerintem lálo meglátásában benne van a lényeg (bár az egyedül élők kategóriáját kritikával szemlélem, talán ebben nem értünk egyet…)
@lálo: „a magam igazi boldogságáért. Persze ez a lehető legjobb, amit másokért is tehetek”.
Annyira jó, hogy ezt írtad. Mert azt gondolom, csak így van értelme. Az menjen el szerzetesnek, papnak vagy alapítson családot, aki ezt azért teszi, mert azt gondolja, ez az, amiben igazán boldog tud lenni – és a legjobb kifejezés sztem erre, amit lálo írt: ez a lehető legjobb, amit másokért is tehetek. Életemmel igazolom, amit képviselek (képviselni akarok) és nem fordítva, nem a szavaimmal igazolom életem…
és így válhat valódi olyan közösséggé egy közösség, amely vonzó tud lenni, miközben megtartó is.
(És persze tenném hozzá: egészséges embereknek kell lennünk, bármelyik életformát is választjuk…Egyéni tapasztalat: középiskolás éveim alatt volt alkalmam közelebbről megismernem egy szerzetesrendet – és persze ahogy néhányunkkal ebben a korban „megesik”, szerzetes szerettem volna lenni. Istenkapcsolatomnak nagyon jót tett ez az életforma, mitagadás. De föltűnt, hogy a fiatalok jönnek – majd mennek a rendből. Én, mint kollégista éltem a nővérekkel, ő mellettük, és életre szóló barátságot kötöttem egy a hivatása és rendje mellett máig is kitartó illetővel. A lényeg: van egy rendtag (aki állítólag beteg is, amit nekem igazoltak tettei), aki szét tudta zúzni az egész közösségi életet (nem maradt meg végül egy fiatal sem mellette, vagy kiléptek, vagy teljesen lebetegedtek)… már ami maradt a kiöregedő rendből… számomra meghatározó volt ez az egész szerzetesekről alkotott képem alakulásában...)

prikul 2010.04.24. 00:52:50

@korizoli: "Langyos középszerűségért nem érdemes otthagyni világi karriert".
Tényleg erről (is) meg lehet állapítani ki langyos, ki radikális..? és ez meghatározó?
A mai világban nehéz karriert építeni, ha mondjuk olyan életet akarsz élni, ami boldoggá tesz, és az nem feltétlenül a szerzetesség és nem is épp a látványos karrierépítés. Másrészt eléggé biztos közegbe kerülnek azok, akik csatlakoznak egy-egy egyházi „szervezethez” – úgymond semmire sincs gondjuk...
@rocamadour: "Mit ad? nagyon kevés pénzt!!! Hírnevet? Nagyon kevés ember ismer papot, szerzetest..Együtt élve takarítani kell, ebédet hozni vagy főzni, mosni..Igaz, lehet utazni. Nyelvet tanulni.Elutazni vadidegenbe és ott megszokni - nehéz..Nem ennek a világnak szól ez az életforma".
Nagyon kevés ember teheti azt meg, hogy rengeteg pénzt keressen, és független tudjon maradni mindenkitől, mindentől - az együttéléssel kapcsolatos érvek furcsán hangzanak nekem: egy családban hogy élnek az emberek? És ha már ennyire részletezni akarjuk: kinek kell aggódnia, hogy az utcára kerül-e, lesz-e munkája, stb... szerintem ezek mind nem meghatározóak a szerzetesi élet fennmaradásában, alakulásában...

Iovianus 2010.04.24. 09:32:42

@lálo: Jó amit írsz, elgondolkodtat.
Vajon szerzetesként lehet ma a legtöbbet tenni másokért vagy papként? Esetleg ha a tudásodat a papi ranglétrán való emelkedésre 'használod', úgy nem tehetsz-e többet másokért, mint elmélyült szerzetesként?
Egy püspök nagyobb befolyással lehet hívei lelki életére (mindkét irányban) mit egy szerzetes, nem? Mondjuk ilyen alapon maga a pápa tehet a legtöbbet értünk, nem?

rocamadour 2010.04.24. 14:34:25

@szpahi: Igen!!
@prikul:Igen, alapvetően egyetértek. Mintha két sík lenne: az egyes ember síkja és a szerzetesség hosszú távú fennmaradása. Korizoli az előzőre kérdezett (de persze ez a ma látott egyes szerzeteseken át valósul meg, nyilván attól keveredik a két dolog.) Azt akartam mondani, hogy nem értem, miért került előtérbe az életforma biztonságos, s akár kényelmes volta - azért próbáltam az együttélés nehézségeit vázolni. A családban azért én választom meg a társamat, gyermekeim a gyermekeim - a szerzetesközösségben azok élnek együtt, akik nem egymást választották, hanem valamennyien ugyanazt, egyfelé néznek (ideálisan). Az együttélés nehézségére utaltál Te is az előző bejegyzésben.
A régebbi időszakban a fegyelem, az engedelmesség, az aszkézis sokkal inkább előtérben volt. Kétségtelenül vitatható, hogy a külső kényszer mennyire volt jó és mennyire okozott lelki nehézségeket - ma a túlzott szabadság nehezíti meg az elköteleződést és okoz nehézségeket a választásban (akár a szakmát, akár az életformát nézzük). Az életformában való kitartás, a nehézségek vállalása talán nem népszerű gondolat, de az az élettapasztalatom (sokéves...) hogy alapvetőek ahhoz, hogy valamiféle belső békét el tudjunk érni.

kis_csirke 2010.04.26. 20:58:10

Találtam egy szép szövehet (Thomas Merton), szerintem a szerzetesek ilyesmik lehetnek:

"Minél inkább egyedül vagyunk, annál inkább együtt vagyunk: és minél többet vagyunk társaságban – a szeretet igazi társaságában, nem a városokban, lármás tömegek között –, annál többet vagyunk egyedül Vele. Mert a magam lelkében és a te lelkedben ugyanazt a Krisztust találom, a mi Életünket, ő pedig Önmagát találja meg a mi szeretetünkben, s így mindannyian együtt eljutunk a Mennybe: részt kapunk Krisztus szeretetéből Atyja iránt Szentlelkük személyén át.
Igazi személyiségem leginkább így teljesedhet be a Misztikus Krisztusban: Krisztus és az ő Lelke általam úgy szeret téged, minden embert és az Atyaistent, ahogyan az senki másban nem volna lehetséges.
A szeretet Istentől ered, és Istenhez vonz bennünket, hogy általunk visszaáradjon Istenbe, és mindnyájunkat visszavigyen Hozzá végtelen irgalmasságának áramában. Így mindnyájan ajtók és ablakok leszünk: rajtunk keresztül Isten ragyog vissza saját házába.
Ha Isten szeretete él bennem, akkor Isten általam szeretni tud téged, és te általam szeretni tudod Istent. Ha a lelkem zárva marad erre a szeretetre, akkor Isten szeretete irántad, a te szereteted Isten iránt, végül Istennek bennünk élő szeretete önmaga iránt nem tudna úgy megnyilvánulni, ahogyan ez most bennem végbemegy, úgy, ahogyan senki másban."

Tompits Györgyi 2010.04.26. 21:11:01

@kis_csirke: A szöveg szuper! Szerintem, ha egy szerzetes ilyen, akkor vonzó a szerzetesség. Ha egy keresztény ilyen, akkor már szerzetes sem kell, mert minden keresztény szerzetes. Mindannyian komolyan elköteleződünk az Úr felé. Akkor igazi kovászok leszünk. Adja az Úr meg mindannyiunknak!

álomfejtő 2010.04.26. 21:31:30

@kis_csirke: Ez nagyon szép.Mindig is szerettem volna kifejezni, vagy inkább megélni mások fele, persze inkább azok felé akikkel egy hullámhosszon vagyok, ezt az Istenben Isten által való szeretést. Már sokszor megtapasztaltam ezt, ha nagyon szeretek valakit, párthuzamosan érzem Isten iránti szertetemet, feltör belőlem mint egy forrás. Egy gátja van, hogy nem biztos, hogy a másik ezt ugyan így érzi. hogy ez a fent leírt aspektusban történik. Vagy ez mindegy, hogy tudatos vagy nem ? Lényeg a szeretet minél magasabb hőfokon megélése? s mit jelent a valódi megélése? Érzelmet, szavakkal kifejezve? Ölelést? Vagy még tovább? Elég csak egy mosoly? vagy a másik lelki rezonanciájának érzékelése?

kis_csirke 2010.04.27. 09:06:14

@Tompits Györgyi: egyetértek! Lehet azt mondani, hogy nem feltétlenül csak a fogadalmak húznak határt a szerzetes-laikus között? Egy mélyen megélt Istenkapcsolat (fogadalom nélkül) lehet olyan, mint a szerzetesi lelkület? A kapcsolat személyességén, mélységén múlik a dolog? Vagy fontos a közösség, a fogadalom? Miben segít?

@álomfejtő: azt hiszem, hogy ha a szeretet valóban ebben az aspektusban történik, akkor nincs mitől félned. (Talán túl tudatos vagy.)

gyufaárus.hu 2010.04.29. 18:43:09

Négy szerzetes ül egy szobában, egy bencés, egy domonkos, egy ferences és
egy jezsuita, mindegyik kezében a breviáriuma, mondják az esti zsolozsmát.
Egyszer csak kialszik a lámpa. Mi történik?
A bencés folytatja tovább, o fejből is tudja az imát.
A domonkos prédikálni kezd a sötétségről és a világosságról.
A ferences köszönti sötétség testvérünket, majd fohászkodni kezd Istenhez,
hogy legyen ismét világos. Egyszerre világosság lesz.
A jezsuita közben ugyanis kicserélte a biztosítékot.

Borda4444 2010.04.29. 21:23:08

@kis_csirke: Mennyire válhat gáttá a tudatosság az Istennel való kapcsolatunkban? Világiként nem tudom, hogy kérdezhetek-e tőletek ilyesmit? Ti bizonyára ismeritek egymást, belűlről biztosan igen, hiszen olyan szépen tudjátok folytatni egymás gondolatait. De hát az asztal alatt lehetnek kiskutyák is, ha értitek, mire gondolok?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.04.30. 01:16:16

@Borda4444: Mi, a többi kiskutya, pontosan értjük, mire gondolsz. De a válasszal megint megvárnám kis csirkét :-)

jabbok 2010.04.30. 01:23:15

@jan: "a liturgia végzése olyan terület, ahol a felszentelt papoknak továbbra is monopóliuma van (bizonyos értelemben).

Vagyis ez egy olyan terület, ahol bizony nem áll meg, hogy "nem tudunk semmi jobbat vagy többet nyújtani egy szakterületen, mint egy világi", itt bizony rátok papokra van utalva az egész egyház. "

1. A szerzetességnek nem szerves tartozéka a papság, sok nem-pap szerzetes és szerzetesnő volt és van.És fontos lenne szerintem a még több ... (Szt. Ferenc sem volt pap). Persze a liturgia egy részét (zsolozsma) ők is végzik.

2. A liturgia NEM a papság privilégiuma vagy monopóliuma. Nem csak pap nélkül nem lehet misét bemutatni, hanem - éppen az új szabályok szerint - hívek nélkül sem... A liturgia KÖZÖSSÉGI aktus. Persze abban igazad van, hogy a pap szerepét nem veheti át a nem-pap hívő.

3. A liturgia hol kezdődik? A kenyeret, amit megtörünk, előbb meg kell termelni... A közösséget, amiben a misét bemutatjuk, előbb össze kéne kovácsolni... Jézus három évet szánt az első mise közösségének a megteremtésére - és csak egyetlen misét mutatott be...

jabbok 2010.04.30. 01:32:04

@jabbok: "Persze abban igazad van, hogy a pap szerepét nem veheti át a nem-pap hívő."

Pontosítok:

Én ezt sem érzem "rang" vagy "méltóság" kérdésének. Lehet, hogy kicsit sarkítok, de számomra ez elsősorban és pusztán feladatkör, szerepkör - persze úgy, ahogyan a klasszikus páli értelemben "a testben" ez értelmet nyer. Úgy gondolom, hogy senki sem veheti át a másik szerepét, mindegyikünknek egy élete van és egy, pótolhatatlan és egyedi helye / szerepe a Testben.

jabbok 2010.04.30. 03:01:59

@rocamadour: "Mit ad? nagyon kevés pénzt!!! Hírnevet? Nagyon kevés ember ismer papot, szerzetest..
Együtt élve takarítani kell, ebédet hozni vagy főzni, mosni..
Igaz, lehet utazni. Nyelvet tanulni. ... ..."

Ó, jaj.
_______________

Szegénység?

Persze, hogy a szerzetes elöljárók feje is sokat fő azon, hogy miből meg hogyan telik majd erre vagy arra. De az átlag szerzetesnek azért ez nem napi probléma. Persze nem is kell, sőt, talán nem is gyakran szabad, hogy az legyen. De azért a "nekem nincs autóm, csak a rendnek" az azt is jelenti, hogy ha összetörik vagy ellopják, akkor ott van helyette a másik...

Nekem saját autóm van - de ha baja van, nem is csináltatja meg senki más, hiába múlik akár a munkám is rajta, hogy működik-e...

Hány családapa van ma munka és biztos jövedelem nélkül? Hány ember nem tudja, hogy előbb-utóbb nem teszik-e utcára, ha a jövedelmével együtt a hitelből vett otthonát is elveszti?

Ehhez képest egy papnak, sőt, manapság bizony a szerzeteseknek is, enni azért mindig van mit. És fedél is jut a fejük fölé. És ruhából sem csak egy váltásnyira jut.

És a gyerekük meg a feleségük megélhetéséért végképp nem kell aggódniuk (jó esetben, ugyebár... ;o)

A jó szerzetes persze el tudja képzelni, milyen lehet egy apának, aki nem tud biztos egzisztenciát biztosítani a családjának. De elképzelni valamit más, mint BENNE ÉLNI.
_________________________

Engedelmesség?

Hányszor és milyen embereknek? Egy világi hívő, világi munkahelyen, nem engedelmeskedik? Nem kénytelen sokszor a legszemetebb, legaljasabb vagy legszeszélyesebb főnöknek vagy megrendelőnek is ENGEDELMESKEDNI? Nem ám atyai hangnemben elhangzott elöljárói utasításoknak, hanem akár rongy emberek kényének-kedvének... Nem ám lelki beszélgetések után, hanem "pofa be" alapon, porig alázva... Egy apa azt dolgozza, amit akar? Ott, ahol akar? Megválaszthatja, hogy ő inkább tanítani vagy beteget ápolni vagy "vállalkozni" szeretne? Mit nem adnék érte, ha újra 24 órában közvetlenül és egyszerűen csak élhetnék és dolgozhatnék fogyatékosok vagy haldoklók között... De akkor ki tartaná el őket meg a családomat?

Vagy az nem ENGEDELMESSÉG, hogy az ember akkor alszik (ÉVEKIG!), amikor éppen egyik gyerek sem ordít; akkor és azt eszik, amikor és amit meghagynak neki; akkor és oda megy szabadságra, amikor éppen minden gyerek egészséges és ahová nekik érdekes menni? Egy világi hívő biztos azért nem megy lelkigyakorlatra, mert neki kevésbé igénye?

____________

Tisztaság?

Hány olyan időszak, akár hosszú időszak is van a legjobb házasságokban is, amikor a tisztaság egy házasnak semmivel nem könnyebb? Tud valaki olyan házasságokról, amelyekben a felhőtlen szexuális harmónia uralkodott a nászéjszakától a sírig? Ez egy szép és ájtatos ILLÚZIÓ.

Mi a nehezebb? En'bloc lemondani a szexről? Vagy élni valaki mellett, akibe szerelmes az ember, akinek a teste ott fekszik mellette az ágyban - de a lelke éppen egészen mással van elfoglalva (nem kell semmi rosszra gondolni: tökéletesen betölti ezt a szerepet egy beteg gyerek vagy egy határidős munka is...)...

Hogy melyik "nehezebb", arról leginkább az árulkodna, ha lenne megbízható és elég mély statisztika róla, hogy hol több a bukás. A szerzetesek - vagy a házasok között?

__________________________
__________________________

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szerzetesnek lenni könnyebb. Csak azt, hogy SOK SZEMPONTBÓL igenis könnyebb. Ahogy MÁS SZEMPONTOKBÓL meg házasembernek könnyebb lenni.

Persze ez egyáltalán nem baj és nem szégyen. Igenis KIVÁLTSÁG, vagy legalábbis kiváltság IS papnak vagy szerzetesnek lenni. Megint durván sarkítani fogok, de azért etetjük őket testileg, hogy ők etethessenek minket lelkileg. Imádkozzanak ne csak értünk, de sokszor helyettünk is. Nekik ez a dolguk. Nekünk a DOLGUNK (sajnos?) sokszor egész más.

jabbok 2010.04.30. 03:09:49

A szerzetesség mai krízisének szerintem pontosan ugyanaz a fő oka, mint a házasság mai krízisének. És a jövő is közös.

2010.04.30. 07:37:39

@jabbok:
"Egy világi hívő biztos azért nem megy lelkigyakorlatra, mert neki kevésbé igénye?"
Nagyon köszönöm ezt a mondatot!

Nem akarom ebbe az irányba vinni a témát, de sajnos a Jabbok által felvetett dolgokra a jobb esetben a papok/szerzetesek részéről egy jóindulatú "vállvonás" a válasz. (Tisztelet a kivételnek, és persze tudom, hogy nagyjából nincs mit tenni).

2010.04.30. 07:44:01

@jabbok:
Igen lehet, de mi az az ok?

kis_csirke 2010.04.30. 08:01:13

@Borda4444:
Mennyire válhat gáttá a tudatosság az Istennel való kapcsolatunkban?

(A válaszom egy világi válasza, bár a magam részéről nem látok nagyon éles választóvonalat a szerzetesség és a világi élet között. Az Istennek való átadottság a kulcs szerintem, s néha egy-egy hajléktalan komolyabban át van adva Istennek, mint egy "langyos" szerzetes, aki a rendház biztoságában éldegél.)

A tudatosság egyrészt nagyon fontos, ugyanis Istennel csakis a jelen pillanatunkban tudunk találkozni. Itt és most. (Nem jó, ha örökké a szebb jövőt tervezgetjük vagy a múlton nosztalgiázunk, mert elhúz mellettünk a Valóság.) No, ehhez kell egy nagyfokú tudatosság. De emellé szerintem kell nyitottság és spontaneitás, hogy engedjük meg a Valóságnak, hogy elvigyen bennünket, s ne akarjuk görcsösen a markunban tartani az életünk irányítását, hanem próbáljuk megengedni, hogy Isten működjön. (Ehhez jobb az intuíció.)

Szóval egy érdekes egyensúly-játék a lelki élet és az a szép benne, hogy nincs game over, hanem mindig lehet folytatani, sőt az itteni életünk után teljesedik ki.

kis_csirke 2010.04.30. 08:06:01

@Felicitasz:-))))
Szerintem a Te válaszod is érdekelne bennünket !!!!!!!!!!!!

2010.04.30. 08:36:08

@kis_csirke:

"(A válaszom egy világi válasza, bár a magam részéről nem látok nagyon éles választóvonalat a szerzetesség és a világi élet között. Az Istennek való átadottság a kulcs szerintem, s néha egy-egy hajléktalan komolyabban át van adva Istennek, mint egy "langyos" szerzetes, aki a rendház biztoságában éldegél.)"

A mellett, hogy érteni vélem mire gondolsz és bizonyos szempontból igazad van, ezzel most nem értek egyet.
Nagyon is nagy (és akár éles) különbség van.
A nagyfokú "szétválasztás" sem, de túlzott mértékű összemosás sem jó. Itt most a szerzetességről próbálunk beszélni, (néha persze picit "kilengve")
Van különbség, kell legyen. Kell a hasonlóságok párhuzamok, sőt a közös okok(!!) feltárása, de a megoldás(ok) megtalálásához szerintem ki kell(!) élezni.
Mi emberek szerintem ilyen kategorizálók, lehatárolók vagyunk így tudunk beszélgetni, feladatokat problémát megoldani, értelmet keresni.

jabbok 2010.04.30. 08:42:54

@kis_csirke: Ne haragudj, nem kötözködni, hanem tényleg csak a saját speciális élet- és látószögemből kiegészíteni. NEKÜNK kell az Istennel való itt és most találkozáshoz tudatosság. Nekünk, akik egyáltalán értelmi képességet és egyéb lehetőségek tömkelegét (és az érme másik oldalaként az ezekkel járó felelősséget) kaptuk a "tudatosság"-hoz.

Mert nem csak a szerzetesi lét kiváltság. Hanem az is, hogy nekünk van pl. időnk, netünk, egyéb lehetőségeink itt beszélgetni.

Meg az is, ha valaki értelmi vagy testi fogyatékos.

jabbok 2010.04.30. 08:47:33

@Pandit: Ha közhelyszerűen tömör próbálok lenni, akkor én a fő okot ma az elkötelezettségre, az igazi szent Ignác-féle értelemben vett VÁLASZTÁSRA VALÓ KÉPTELENSÉGBEN, vagy legalábbis az ezzel kapcsolatban megnövekedett kísértésekben látom.

Hihetetlenül megnőtt a "hatalmunk", a lehetőségeink köre - pontosabban ezek ILLÚZIÓJA.

kis_csirke 2010.04.30. 09:24:25

@Pandit: Jó, hát persze, hogy van különbség, de nem szeretem, amikor szerzetesek "fényezik" az életformájukat, hogy mennyire különbözik a világtól és ilyen meg olyan radikális...egy keresztény házasság (pláne a gyerekek kicsi korában) lehet ugyanilyen radikális. Sőt. (Az meg, hogy ki milyen ruhát, fátylat hord, engem nem "hat meg".)

Már jabbok részletesen kifejtette a fogadalmakat is, azok számomra azért izgalmasak, mert arra a 3 pontra mutatnak rá, ami az elkötelezett keresztény élethez kiemelten "ápoladnó" pontok.

Ahol nagyon markáns különbséget látok a szerzetesi élet és a világi között, az a kapcsolatok, kapcsolódások. A világiaknak fontos a tartós, mély személyes ragaszkodás a családjukhoz, barátaikhoz, a szerzeteseknek jobb az indifferencia. Fontosak és lehetnek kapcsolatok-barátságok, de a legmélyebb kötelék mégiscsak Jézushoz fűzi őket.(Nem tudom, ez mennyire világos, jobban nem tudom leírni.)

kis_csirke 2010.04.30. 09:28:56

@jabbok: nem egészen értem, amit írsz. Hát persze, hogy ránk vonatkozik, amit írtam.

(Nem tartom kiváltságnak a szerzetesi életet. Más, speciális életforma, de ugyanolyan értékes, mint egy keresztény család. Szerintem Isten szemében nem ér többet és kevesebbet sem.)

jabbok 2010.04.30. 09:44:18

@kis_csirke: ez a kiváltság dolog a saját, kicsit feljebb írt, hosszabb kommentemre utalt vissza. Bocs.

Én kiváltságnak érzem a szerzetesi lét sok elemét. Szükséges, éppen a mi számunkra (a közösség többi része számára) is szükséges kiváltságnak.

És kiváltságnak érzem magát a létbiztonság bármilyen formáját is, amiben ma éppen a keresztény világ nagyobbik (vagyis csak hangsúlyosabbik) része részesül.

2010.04.30. 10:06:10

@jabbok:
Igazad lehet, csakhogy erre nem látok megoldást.

Ráadásul most mi is "valami mást" (jobbat, többet, igényesebbet, igazodóbbat, kevésbé válságosat stb) keresünk itt.
Éppen kicsit hajlok arra, hogy a szerzetesség "válságának" megoldása pont egyfajta elfogadás (ti. a helyzet elfogadása és az abban rejlő értékek felfedezése) is lehet.
(Mint ahogy a házasságban is) (Fentebb már írtam, hogy lehet, hogy nem is akkora a baj?)

(ez csak egy gondolat, val így nem túl pontos.)

2010.04.30. 10:13:03

@jabbok @kiscsirke:
Mintha nem ugyanolyan fajta kiváltságról beszélnétek.
Szerintem viszont kiváltság szerzetesnek lenni (@kis_csirke féle kiváltságra gondolok) (Nincs ebben semmi fényezés, vagy a nem szerzetesek másondrendűsége) én is hiszem, hogy Isten előtt valóban egyenlőek vagyunk. Emberi értelemben kiváltság, kérdés, hogy adott szerzetes él-e vele.

jabbok 2010.04.30. 11:04:53

@Pandit: Én félek (?) tőle, hogy a megoldás baromi egyszerű és radikális. Mint az evolúció egyéb területein.

2010.04.30. 12:58:36

@jabbok:
Ezt most nem tudom követni. Kifejtenéd?
"Szent Ignáci értelembe vett választási képtelenség? "Lehetőségeink körének illúziója"
Hogy jön ide az evolúció?

jabbok 2010.04.30. 13:21:04

@Pandit: A 30 napos lelkigyakorlat központja tulajdonképpen - szerintem - az ignáci értelemben vett választás (ma visszavonhatatlan és végleges, TELJES ((sőt: MAGIS)) szívet-lelket-tudatot felölelő elköteleződésnek lehetne fordítani?) lehetővé tétele, megalapozása és - ha létrejött - az elmélyítése, megerősítése, állandó ellenőrzése.

Ignác még tisztában volt vele, hogy az embernek egyetlen élete van, nem kezdhet újabb és újabb életeket, legalábbis nem az egyszer-s-mindenkorra szóló elköteleződések (közvetlenül Istennek, vagy más konkrét személyekből álló más konkrét közösségnek szóló elköteleződések) tekintetében.

Akkoriban - és a szerzetesség és a család "fénykorában" mindig is - még mindenki tudta és átélte, hogy vannak elköteleződések, amiket az életünk (vagy a halálunk) árán sem lehet visszavonni. Nem csak pro jure - hanem de facto sem.

Ahogy szt. Pál egy apró kis gyakorlati vád kapcsán rögtön magára vette Krisztus példáját: nekik még egyértelmű volt, hogy ha Krisztus "nem volt egyszer igen, máskor meg nem", a kereszt árnyékában sem - hát akkor mi sem lehetünk...

Nem akarom én idealizálni azt a világot: akkor is legalább annyi hűtlenség és más bűn volt mindkét hűség ellen, mint ma. De volt egy nem csak lényeges, hanem lényegi különbség: akkor a bűnösök maguk is, meg a többiek is TUDTÁK, hogy a bűn az bűn.

jabbok 2010.04.30. 13:29:11

@Pandit: A lehetőségeink körének illúziója pedig arra utal, hogy szerintem ma is csak ILLÚZIÓ, hogy egy ember személyiséghasadás/csonkítás nélkül hagyhatna el családot/szerzetesközösséget/Istent/barátot egy új és "boldogabb" SAJÁT élet reményében.

Én nem tilosnak - hanem LEHETETLENNEK tartom az ilyen váltásokat.

Pilinszky gyönyörű szavával teljesen egyetértek: a remény legnagyobb ellensége nem is a kétségbeesés - hanem az ilyen illúziók.

Eleget voltam pl. elmebetegek között, hogy arra a meggyőződésre jussak, hogy a többségük azért lett elmebeteg, mert NORMÁLIS. Mert az elméje nem volt képes eltagadni a múltat. A valóságot. Az ellenük vagy általuk elkövetett árulásokat...

jabbok 2010.04.30. 14:22:45

@Pandit: Ja, bocs, az evoluciót is kérdezted. Hogy hogy jön ide, a szerzetesség/házasság válságának megoldásaihoz.

Hát ahogy mindenhová máshová.

Ahogy az öreg Gamáliel értette.

Ahogy Ámosz látomásában a büntetéstől van menekülés/irgalom - de a ferde fal nem marad állva...

Nem féltem sem a házasságot, sem a szerzetességet. Csak az életképtelen, az önző, a hamis pusztul ki, az élet fennmarad - amíg el nem jön az idő.

(Hű, milyen szép patetikusra sikeredtem ;o)))

2010.04.30. 14:44:27

@jabbok:
csak azt kérdesztem, de a többi válaszod nagyon érdekes.

"mindenki tudta és átélte, hogy vannak elköteleződések, amiket az életünk (vagy a halálunk) árán sem lehet visszavonni."
"akkor a bűnösök maguk is, meg a többiek is TUDTÁK, hogy a bűn az bűn."

Ezt még át kell gondolnom.
Azzal én sem értek egyet, hogy akkor idálisabb volt, de hajlok arra, hogy ebben sem.
Szeretném azt gondolni, hogy inkább fejlődtünk valahová.
Az evolúció bekeverése ide meg sokszor tetszetős, de nem szerencsés.
(Egyébként is ez inkább a természetes kiválasztódásra hasonlít.)

jabbok 2010.04.30. 14:52:52

@Pandit: hú, lehet, hogy túl régen tanultam az evolúcióról? A természetes kiválasztódás nem az evolúció egyik alapfolyamata? De gáz...

izrael miszteriuma (törölt) 2010.04.30. 15:24:48

„Ha orvos lennék és tanácsot kérnének tőlem, azt mondanám: Teremtsetek csendet. Isten szavát nem lehet meghallani a világ zajában.”
(Kierkegaard)

A világtól való radikális elvonulást Gröning filmje tisztelettel és tapintattal, mégis lemeztelenítve mutatja be. A világ zajához szokott néző eleinte nehezen tud alkalmazkodni a film szemlélődő tempójához. Türelmetlen kérdések merülnek fel benne: Kik ezek az emberek? Mit akarnak? Hol van a sztori? Aztán lassan hozzászokunk a ritmushoz, megigézve veszünk részt egy ismeretlen világ mindennapjaiban. A film végén nem könnyű összegezni mit tanultunk Gröningtől és a karthauziaktól, de mindenképpen úgy tűnik, az életről alkotott képünk kissé más lett mint néhány órával korábban volt.
A NAGY CSEND
www.youtube.com/watch?v=RjXyVo96v1Y&feature=related

Borda4444 2010.04.30. 18:12:46

@kis_csirke: Nagyon köszönöm. És ráéreztél, mert épp ez a bizonytalanságom oka: az időbeliségből, a mérték és számosság világából a jelenlét "belsejébe" vezető út. Egyrészt tudom, hogy ott, pontosabban ott, ahol minden ott "itt"-té válik, érvényüket vesztik a részek szerint való tudás kategóriái. Érzem még, hogy ez az út nem vezet "át", hanem a kegyelem az, ami átemel. És sejtem, talán, hogy ezen az úton a kegyelem híjjával is haszonal lehet haladni. Haszonnal annyiban, hogy néha nagy gyönyörűség az embernek a bizonyosság szelébe belefúrni az arcát. DE, - és ezt nem tudom, de nagyon nem - vajon ez az öröm, amely nagyonis emberi és időbeli, nem válik-e éppen az időtelen kegyelemnek az akadályává?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.04.30. 21:24:20

Én most csak olvasok. Vágyom Jabbok (kicsi és) megtisztult egyházára, akkor is, ha pl. én nem is leszek benne, mert ahhoz a mércéhez már könnyűnek találtatok. De legalább volna valami, amire reményért lehetne nézni.

Valaki, aki már szakított egyszer Istennel, elmesélhetné nekem, hogy hogyan megy ez.

jabbok 2010.04.30. 21:46:14

@Felicitasz: "ahhoz a mércéhez már könnyűnek találtatok"

Nem hiszem, hogy a "súlyosak" maradnak majd benne. Ha igen, akkor az nem az az egyház lesz, amiben bízom, és amiben bent szeretnék maradni...

Kajla 2010.04.30. 21:50:29

@Felicitasz:
Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

kis_csirke 2010.05.01. 08:03:09

@Borda4444: "vajon ez az öröm, amely nagyonis emberi és időbeli, nem válik-e éppen az időtelen kegyelemnek az akadályává? "
- szerintem kicsit nézz magadra Isten szeretetével. Szerinted megharagszik rád, ha örülsz? Megvonja a szeretetét, ha boldog vagy?!

jabbok 2010.05.01. 14:46:46

@Borda4444: "néha nagy gyönyörűség az embernek a bizonyosság szelébe belefúrni az arcát. DE, - és ezt nem tudom, de nagyon nem - vajon ez az öröm, amely nagyonis emberi és időbeli, nem válik-e éppen az időtelen kegyelemnek az akadályává? "

Néha nagy gyönyörűség. Néha meg borzalmas dolog...

A gyönyörűség sem CÉL, meg a kínlódás sem. Ha céllá válik, vagy ha elveszünk benne (akár az örömben, akár a kínlódásban), akkor mindkettő lezárja az utat előre.

Az imával, mint technikával, ez a fő problémám. Bármelyik imamódszerrel. Sokszor észre sem vesszük, hogy ami valaha ima volt, az lassan lelki maszturbálássá válik.

De ugyanígy a "lelki sötétség"-ből is lehet ÉLMÉNYT csinálni.

Az élmény (akár pozitív, akár negatív élmény) lényege, hogy eltereli a figyelmet az élmény TÁRGYÁRÓL arra, hogy a SZEMLÉLŐBEN milyen érzést vagy hatást vált ki vagy a szemlélődés tárgya, vagy a folyamat sikeres/sikertelen volta.

Minket pedig a szemlélődés TÁRGYA érdekel.
__________

Alig hiszem, hogy véletlen lenne, hogy Jézus volt talán az egyetlen vallásalapító, aki NEM TANÍTOTT IMAMÓDOT, technikát az imádságra.

Borda4444 2010.05.01. 22:21:01

@jabbok: Szerintem Jézus talán mégis imamódot tanított akkor, amikor kiűzte a Templomból a kufárokat. A megváltás ugyanis VAN, mert ha úgy érzem, hogy Krisztus akkor, ott váltott meg és nem a számomra végülis hozzáfélhetetlen, teljes jelenben, akarva-akaratlanul is kereskedni, alkudozni akarok akár a legőszintébb imával, vagy önfeláldozással. A gondom ezzel a Van-nal akadt és - bár nagyon személyes sík az ahol ezek a szavak és a mögöttük nyilván felsejlő segítségkérés megfogalmazódik - a megoszthatóság korlátait próbálom megérteni és ez a nehéz. Jézus személyes megváltást ad, de a benne-lét mégis közösségi: "Ahol ketten-hárman összejönnek a nevemben..." - mondja. A megosztás pedig egy közösségben, úgy érzem, kategóriákkal történik, a közös nyelven illetve nyelvezeten. Kis_csirke szívemből szólt, amikor azt írta, hogy "ne akarjuk görcsösen a markunban tartani az életünk irányítását". Csak hát a tudatosság - és mi a keresztény erkölcsiség, ha nem a tudatosság legmagasabb formája - amikor a jelenlét ellenében hat, "borzalmas dolog". És nem csak "néha". Azaz, hogy rövidre zárjam ezt a nagyon elbonyolított fejtegetést: a Mária - Márta kettősségnek e g y e t l e n é l e t e n b e l ü l van-e létjogosultsága, vagy egy korábbi, hibás kiindulópontnak a következménye és leginkább, hogy mi a j e l e n t é s e annak, ha ez a kettősség ellentétként jelenik meg, pedig Jézus fokozati különbségként értelmezte?

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.01. 22:55:01

@Borda4444:
A Templom megtisztítása a kufároktól szakrális cselekedet volt, és ezt azonnal felismerte a főpap és a velejéig korrupt és idegen érdekeket kiszolgáló szadduceus vezetőréteg: Jézus halált érdemel!
Azt azonban kevesen tudják, hogy a Templom Jézus halálát követően végleg megszabadult a zsibvásártól, a kereskedők és pénzváltók kiűzettek a Templom előteréből...

Borda4444 2010.05.02. 08:40:18

@izrael miszteriuma: Igen. És hogy a világi adás-vételt mennyire odavonzza a szakrális cselekvés helye és ideje bizonyítja a magyar nyelv 'vasár(vásár)nap' szava. Reális tehát - akár a szakralitás szemszögéből is nézve - az Isten-Mammon alternatíva fenyegető volta.
Egyszer fel is vetődött egy beszélgetés során, hogy a pénznek lehet-e metafizikai jelentést tulajdonítani?
A Templom későbbi - intézményes - megtisztításáról nem tudtam. Köszönöm az információt. És amit Te biztosan tudsz: volt-e kimondva más oka-magyarázata a "zsibvásár" eltávolításának abban az időben?

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.02. 09:55:59

@Borda4444:
Jézus idejében a jeruzsálemi Templomban szabályszerű kereskedelem virágzott. Nem Jézus volt az egyetlen, akiben felháborodást keltettek a pénzváltók asztalai és a galambárusok fészkei, de csak Jézus halála után tettek gyakorlati intézkedéseket, hogy a Templom területéről eltávolítsák az oltári áldozat számára szükséges kereskedelmet.
Jézus bement a Templomba és elkezdte kiűzni azokat, akik ott árusítottak, ezt mondván nekik: „És az én házam az imádság háza lesz, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (Lk 19,45-46) János szerint még ezt is mondta: „És lerombolom a kézzel alkotott Templomot, és három nap múlva mást építek, olyat, amit nem emberkéz alkotott.” (Mk 14,58; Mt 26,61) Jézus itt a zsidó apokaliptika szellemében, Isten nevében beszélt: a jelenlegi Templomot lerombolják, és aztán Isten keze másikat fog építeni. Ennek a hirdetésére érkezett a szent városba, és ez prófétai küldetésének csúcspontja volt, és ez okozta közvetlenül halálát is. A mindenki által gyűlölt szadduceusi papi uralom legfőbb bástyája a Templom volt, és Jézus ott az ünneplő tömeg előtt nemcsak pusztulásukat jósolta meg, hanem templomuk lerombolását is, sőt a szent helyen folyó kereskedés miatti elkeseredésében cselekvőleg is közbelépett.
Egyes egyháztörténészek úgy jellemzik azt a kort, mely a Templom pusztulásával járt, hogy paradigmaváltás történt: az Istent nem lehet többé falak közé zárni, az Úr Sekhinája kiszabadult a Szentek Szentjéből, és ezentúl mindenütt jelen van, ahol ketten-hárman összegyűlnek nevében…

janomano 2010.05.03. 15:29:49

@izrael miszteriuma: Köszönöm ezt a filmet! Nagyon jó.

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.03. 16:27:39

@janomano:
Van egy másik film is amit ajánlani tudnék, ami arról szól az én értelmezésem szerint, hogy a teremtett ember alapvetően vallásos lény:
BARAKA (Áldás)
www.youtube.com/watch?v=AvhJ3i4S9GE

kis_csirke 2010.05.04. 09:12:38

@izrael miszteriuma: nocsak, nem is tudtam, hogy a "baraka" szónak ez a jelentése. (Megint tanultam valami érdekeset.)

kis_csirke 2010.05.05. 11:36:05

@Felicitasz: off: Index címoldalas a blogod!

janomano 2010.05.06. 16:50:50

@izrael miszteriuma: Igen, köszi, az régi nagy kedvenc. Meg is van. (már a Nagy csend is...)

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.06. 22:20:48

@janomano:
Akkor bizonyára ezt a filmet is ismered, amelyet Godfrey Reggio, az egykori szerzetes készített a teremtett világ szépségéről és az istentelen, hitetlen világ ridegségéről:
Kizökkent világ „Koyaanisqatsi”
video.google.com/videoplay?docid=5539613947839465921#

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.05.07. 03:46:48

@kis_csirke: Igen, nagyon meg is voltam magammal elégedve :-)
(Itt továbbra is főleg olvasok, a mostani témákhoz most húszoldalas szvegeket tudnék hozzáfűzni, de mivel annyi időm nincs, a rövidített verziók meg suták és félreérthetők, inkább nem mondok semmit.)

2010.05.07. 10:11:04

@Felicitasz:
Hú de nagyon jó lenne pedig. Megértem, de sajnálom, hogy nem olvashatjuk.
OFF: az emancipációs bejegyzésed nagyon ari volt :-)

Tamás7 2010.05.07. 10:38:52

sziasztok
olyan különbség nem lehet a szerzetesség, meg a családi hivatás között, hogy egy szerzetes sokkal hatékonyabban tud Istennek tetsző életre törekedni. itt Szent Pál egyik leveléből indultam ki.

magamról elképzelve, ha kialakulna egy párkapcsolatom, akkor az eddigi Istenkeresésem visszaesne. persze nem kellene így lennie. de nehéz egyszerre úgy megpróbálni szeretni a másikat, hogy nagyon, meg Istenre is gondolni állandóan

azt nem értem, hogy fent gyakran az ideál családos embert és a lusta szerzetes volt összehasonlítva, vagy fordítva, az ideális szerzetes és a lusta családos.. szép napot!

janomano 2010.05.07. 17:50:13

@izrael miszteriuma: Nem utolsósorban az általam nagyon kedvelt Dead can dance zenéje miatt is szeretem a Barakát:

www.youtube.com/watch?v=pLzgqqTZsWo

janomano 2010.05.07. 17:56:14

@izrael miszteriuma: A quatsi filmekből megvan mind a három, de még nem néztem meg. (P. Glass nem a kedvenc zeneszerzőm) Az informácós társadalom egyik "veszélye", vagy hátulütője, hogy több adattal, információval rendelkezünk, mint amennyit el tudunk "fogyasztani". :-)

Endrosz 2010.06.12. 21:56:19

Kedves testvérek!

Ma délelőtt részt vettem a Villányi úti ciszterci plébániatemplomban a szerzetesközösségek szétszóratásának 60. évfordulóján tartott megemlékezésen:

uj.katolikus.hu/esnap.php?esem=2081

Nagyon jó program volt. Párba állítva szólaltak meg szerzetesek és szerzetesnők: először egy idősebb, a szétszóratást személyesen átélő szerzetes/nő szólalt meg, és mondta el dióhéjban az élményeit, egy-egy tipikus epizódot kiemelve, amiben leginkább megtapasztalták az isteni gondviselést. Ezek a vallomások egyébként itt-ott halk morajt generáltak, amikor pl. egy idős szerzetesnő elmondta, hogy a "népi demokratikus államrend elleni szervezkedés és uszítás" vádjával került börtönbe (semmit se csinált hitoktatáson kívül, mondanom se kell), s ő maga is derűs összekacsintással adta ezt elő -- a maga 80+ évével. Hejj, de jó, hogy ma már a padsorokban üldögélő számos, sokat látott testvérből, nővérből is mosolyt csaltak elő ezek a mondatok (néztem az arcokat)! Legalább annyit értek ezek a közös, egyetértő morajok, mint a hálaadások! Nagyon jól esett azt is hallani, amikor az utolsó, közös imára szólító testvér elmondta, hogy "imádkozzunk az egykori üldözöttekért és üldözőkért!". Igen, ETTŐL vagyunk keresztények, hogy van megbocsátás és kiengesztelődés, és az Isten bármilyen különös és szívszorító útjaiért történő hálaadás.

Az idősek vallomását pedig párban egy-egy fiatal testvér rövidebb köszönőbeszéde követte, amiben azt adták elő, hogy mit kaptak a sokat próbált idősebb rendtársaik példáiból. Az összes megszólaló 12 rendet fedett le, ha jól számoltam, a jezsuitákat egy '56-ban külföldre menekült, jó évtizeddel ezelőtt hazatért testvér képviselte (őt kifejezetten azért kérték fel, hogy legyen, aki az emigrációba szorultak sorsáról beszél). A jó szervezést mutatja (jezsuita szervezés volt? :P), hogy a beszédek a megadott időre befejeződtek, és a déli szentmise, Erdő Péter bíboros vezényletével és tucatnyi miseruhába öltözött, a szétszóratást túlélt szerzetes-pappal, időben elkezdődött.

Az esemény közben-után a templom előtt könyvvásár volt, ahol láttam, hogy a mostani évfordulóra több ilyen témájú könyv jelent meg. Vettem is egyet, "Őrizték a tüzet", ami az Új Emberben megjelent ilyen témájú cikksorozat összeszerkesztett változata -- nekem újdonság volt a tartalma. Egy részét már elolvastam ma estére, nem tudok ezekkel a ragyogó fénnyel utat mutató, alázatos életpéldákkal betelni... Egy-egy példa:

Magyary Jolán Assumpta ciszterci nővér, ki 2009-ben betöltötte a 100. életévét:
"Istennek hála, megértem a templom és a monostor építését [Érden]. Most már a főfoglalkozásom az imádság. Mikor kisorsoltuk az egyházmegyéket, hogy ki melyikért imádkozik, nem volt annyi, hogy mindnyájunknak jusson, így bevettük a mindenkori magyar kormányt -- és ez éppen nekem jutott. Ez az én nagy gondom. Azt szeretném kikönyörögni a Jóistentől, hogy édes hazánknak emberszerető kormánya legyen."

Nagy Ferenc szalézi atya, vasmisés:
"Huszonnegyedik születésnapján, 1944. október 13-án a menekülő németek "Heil Hitler" köszöntésére a dunapataji káplán "Abzug Hitler" (le Hitlerrel) szólammal válaszolt. 'A Gondviselés akarta, hogy még éljek, mert a német katonák azt mondták nekem, majd fogok kapni egy kis hegyes vasat, és két ujjukkal puskagolyónyi távolságot mutattak.' Egy Szudéta-vidéki német tiszt elé hurcolták, aki felvidéki magyar diáktársaitól valamelyest elsajátította a nyelvet a szaléziak ottani iskolájában. Miután kiderült, hogy a halálraítélt és az ítélő egyaránt Don Bosco szerzeteseinek gimnáziumába járt, elbeszélgettek azokról az időkről, s Ferenc atya megmenekült."

---

...van jövője? Persze, hogy van! Lehet, hogy lesz (van, volt) egyfajta ritkulás, mind a rendek számában, mind létszámukban, nagyjából igazodva a vallásgyakorló hívek számának csökkenéséhez, de hogy teljesen megszűnni? Ugyan.

(Ui. Az apáca már kiment a divatból, és helyette szerzetesnő a helyes? A könyvből nekem ez jött le... Nekem aztán mindegy, csak csodálkozom, hogy mi baj van az apácával.)

korizoli · http://arckepcsarnok.jezsuita.hu/koronkai-zoltan/ 2010.06.12. 22:20:29

@Endrosz
A jezsuita tanúságtevő Nagy Ferenc atya volt.
Egyébként nem jezsuita szervezés volt az ünnepség.
Számomra is felemelő volt ott lenni.
süti beállítások módosítása