Még egy vulkánkitörés sem tudta megakadályozni, hogy a hivatásgondozás európai jezsuita felelősei a hétvégén Lengyelországban találkozzanak. Igaz a visszaút vonattal kicsit macerás volt, de túléltük. Egy ilyen találkozó jó alakalom volt, hogy elgondolkodjak egy olyan kérdésről, amit korábban vetettetek fel: a szerzetesség jövőjéről.
A nyugati világban évtizedek óta csökken a szerzetesek száma. Egykor zsúfolt kolostorépületek néptelenedtek el. Nagymultú szerzetesi iskolákban egyre kevesebb szerzetestanár oktat, helyüket világiak veszik át. Hasonlóképpen kórházakban is, ahol egykor szerzetesnők láttak el minden szolgálatot, ma már csak elvétve találunk néhány apácát. Vannak szerzetes közösségek, ahol már csak mutatóban van néhány idősebb szerzetes, vagy még úgy sem.
Jogosnak tűnik a kérdés, hogy van más jövője a szerzetességnek a modern világban, mint a dinoszauroszoknak: a lassú, de biztos kihalás?
Ha csak statisztikai szemmel nézzük a dolgokat, akkor a lehangoló nyugati adatok mellett léteznek másféle trendek is. Vannak területek (pl. India, és általában Ázsia, Afrika), ahol nem fogy, hanem növekszik a szerzetesek létszáma. Vietnámban valóságos hivatásrobbanás zajlik. A nyugati országokban sem csak csökkenő tendenciákat látunk. Az elmúlt évtizedekben új szerzetesi jellegű közösségek is születtek. Jó példa erre a Taize-i és a Nyolc Boldogság közösségek, valamint egyes lelkiségi a mozgalmak (pl. Chemin Neuf és a Focolare) keretein belül is jöttek létre ilyen közösségek. Vannak aztán régi alapítású szerzetesrendek is, ahol újból van utánpótlás. Mindez véleményem szerint azt mutatja, hogy a szerzetesség átalakulóban van. Vannak formái, amelyek eltűnnek, de van ami újjászületik, sőt egészen új utak is nyílnak. A szerzetesség egy mélyen gyökerező, élő fa, amelynek egyes ágai elszáradhatnak, de mindig vannak és lesznek új hajtások. Istenben gyökerezik, aki nem a holtak Istene, hanem az élőké.
Ti mit gondoltok? Miben látjátok a szerzetesség jövőjét? Mikor van egy közösségnek jövője?
Utolsó kommentek