Nicolaus Cusanus szerint Isten a mindent egységbe foglaló, mindennek célt adó Egy. Rajta kívül minden létezőnek van kezdete és vége, minden osztható és megsokszorozható. Semmi sincs nélküle és minden csak általa létesül:

„Csakis [Isten] a végtelen, örök authypostaton létezik önmaga által, mivel csakis ahhoz nem lehet semmit hozzáfűzni, sem elvenni belőle. […] ha nem látjuk meg ezt az Egyet a sokszerűségben, úgy nem is tárulhat más a szemünk elé, mint vég nélküli formátlanság és meghatározhatatlan zűrzavar.”

Néhány szerény megjegyzés Isten megismerésével kapcsolatban:

Jóllehet a világ utal Istenre, de ezek az utalások nem teszik lehetővé, hogy Istenről olyan ismeretet alakítsunk ki mint a világról, a világban lévő tárgyakról, személyekről. Így Isten mindig rejtély, felfoghatatlan marad. Ez a felfoghatatlanság például akkor is megmutatkozik, amikor megpróbáljuk elképzelni azt, hogy Isten időtől független. Az időtől függetlenséget azzal szoktuk kifejezni, hogy „Isten örök”. (Több imádságunk így kezdődik: „Mindenható, örök Isten”.) Valójában azonban az „örök” szóban is megtaláljuk az időre utalást, mert ezt olyan időtartamnak fogjuk fel, amelynek nincs kezdete és vége. Az ellentétpárt magába foglaló „örök jelen” kifejezés már jobbnak tűnik, itt a kiterjedésnélküli jelent kapcsoljuk össze az „örök” jelzővel. Azonban ez a kifejezés is messze van attól, hogy ez alapján Istennek az időtől való függetlenségét megértsük vagy akár csak elképzeljük.

Hasonló nehézséget okoz az „Isten nem változik” állítás, hiszen a körülöttünk lévő világ állandóan változik és mi a változatlanságot élettelenségnek, netán érzéketlenségnek véljük. Az élet alapvető tulajdonságának tekintjük a változást. Mit kezdjünk azzal, hogy van egy olyan élet, amely sokkal igazibb élet mint a miénk, de ezt nem kíséri változás?

A fentiekhez hasonló nehézségekkel kapcsolatban talán segít az a régi teológiai hagyomány, amely szerint Isten értelemmel való megközelítése három egymást föltételező, egymásra épülő úton történhet (triplex via). Az első út a tagadás útja (via negativa): Istenről semmit sem állíthatunk, olyan módon, amint azt a teremtett dolgokról állítjuk. Inkább tudjuk Istenről, hogy mi nem az Isten, mint azt, hogy mi az Isten (Aquinói Szent Tamás). Az Istenről szóló állítások egy része negatív állítás: tagadunk Istenről valamit, ami teremtett dolgokról állítható (pl. Isten nem változik). De azt is mondhatjuk, hogy Isten nem szép úgy, ahogy a világban a szépség megtalálható. A második út szerint a világban lévő pozitívumokat (tökéletességeket) analóg módon állíthatjuk Istenről (via affirmativa). Ha a tökéletesség nem tartalmaz hiányosságot, akkor a tökéletesség állítmányként alkalmazható (pl. Isten szép), egyébként csak olyan értelemben lehet rá hivatkozni, hogy ennek a tökéletességnek is (amennyiben tökéletesség) Isten az oka. („Analóg módon”: az állítás más értelemben vonatkozik Istenre, de azért ennek ellenére nem puszta hasonlatról vagy metafóráról van szó, az állításnak tartalma van.) A harmadik út a fokozás útja (via eminentiae): Istenről az adott tökéletesség végtelen mértékben fokozva állítható (pl. Isten végtelenül szebb mint bármi a teremtett világban).

A kinyilatkoztatásban nem a világtól kell Istenhez eljutni, hanem Isten - az emberi komunikáció eszközeit használva - maga beszél magáról. Ez a kinyilatkoztatás csúcspontját Jézus Krisztusban, a megtesteült Igében éri el. Ezért a kinyilatkoztatás meghaladja a természetes úton szerzett istenismeretet. Ennek ellenére hasznos a természetes istenismeret, mert előkészít a kinyilatkoztatásra (mint az Ószövetség az Újszövetségre) és segit a kinyilatkoztatás értelmezésében is. Istenről való személyes tudásunkban különben is csak nehezen lehetne szétválogatni a természetes és kinyilatkoztatott elemeket és ennek nem is lenne túl sok értelme.

Milyen az Isten? (Egy dadogó vallomás)

Végtelen, tiszta óceán. Mindent betölt, átmos, ősforrás.

A kozmosz(ok) királya.

Az emberi dimenziókhoz nem mérhető – általunk felfoghatatlan.

Az emberi lélek „leküldője” és visszafogadója.

Színpadi főrendező: az útjára indított léleknek kellékeket ad (test, érzelmek, intelligencia, temperamentum, stb.) és „környezetbe” helyezi – teret ad a kibontakozás számára.

Zeneszerző, és maga vezényli is az általa teremtett szimfóniát – harmóniáival, diszharmoniáival, ritmusaival, édes és drámai dallamaival együtt.

Főkertész, aki megtervezi, gondozza végtelenül gazdag „botanikus kertjét”.

Minden szereplőnek ad lehetőséget.

Akinek „füle” van, annak súg, utasít, tanácsol.

Szeretve figyel minden rezdülést.

Állandóan ügyeletben lévő jóbarát.

És – úgy gondolom – nagyon személyre szabottan mutat meg valamit magából. Nekem ilyenfajta képem van róla.

@YganA:
Kisgyerek rajzol egy papírra. Egy felnőtt megkérdezi:
- Mondd, mit rajzolsz?
- Az Istent rajzolom le.
- De hát semelyikünk sem tudja, hogy milyen az Isten.
Mire a gyerek:
- Fogod tudni pár perc múlva, ha befejeztem!

(Vicc, de akár komolyan is vehetjük.)

@Kajla: A kis gyerek tudja, hogy milyen az Isten, és főleg akkor, ha nem kérdezgetik folyton erről. mert akkor idővel elfelejti.
Egyébként remélem nem vészjósló, ha azt irodalmiaskodom itten: Nézz már a tükörbe, ott van...!!

A poszthoz betett illusztráció zseniális. A képet nézve furcsa érzésünk támad, mintha valami nem stimmelne. Ennek oka a perceptuális illúzió. Automatikusan elvárással, mintegy értelmet keresve szemléljük a dolgokat, és ettől akkor is nehezen szabadulunk, amikor tudhatjuk, hogy mi a valóság: Az illusztráció kockái nem kockák. Egy kétdimenziós ábrát látunk, nem is kell stimmelniük a "térbeli" perspektíváknak. Mégis szinte képtelenség nem a kockákat és a logikátlan elrendezésüket látnunk. Valószínűleg az egész világot így szemléljük, és elvárásaink, vágyaink befolyásolják hogy milyennek látjuk.

Mintha pont erről beszélne Lao Ce az Út és Erény könyvében:

"...
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja."

Vajon milyen az Isten valójában? Ránézve az ábrára sikerül-e olyannak látni, amilyen: kétdimenziósnak?
Ha sikerül, észrevehetjük az ábra közepén a Dávid csillag körvonalait. Vajon az is szándékosan van ott? :)

@peppe80: És ha szándékos akkor az mit jelent? Hogy Isten a zsidóságot választotta ki ? Kiválasztott nép?

@zzzsuzsa: Nem gondolom, hogy a kép Istent akarná ábrázolni, akkor már az is bajos lenne, hogy az ábrázolt kockák egy sarkára állított háromszög mentén helyezkednek el :)

"A lefelé mutató hegyű egyenlőszárú háromszög a Sátán-elv ábrája, a fekete mágia jele, az elsötétülés jelképe."
Gál Péter: A New Age - keresztény szemmel

Szerintem arra mutat rá a rajz, hogy az emberi érzékelést milyen erősen befolyásolják a valósággal szemben támasztott elvárásai, hogy úgy mondjam vágyai. A rajz lebuktatja ezt a mechanizmust, valószínűleg azonban egy csomó dolog esetében nem is tűnik fel, hogy nem látjuk a maga valóságában. Istennel kapcsolatban pedig pláne nincsenek objektív mankók annak segítésére, hogy megláthassuk, milyen valójában, és mik azok a dolgok, tulajdonságok, amiket csak mi várunk (el) tőle.

@peppe80: Amit a képről elmondasz az nagyon értő és izgalmas, bár az egyenlő oldalú háromszög még a két dimenzióban sem igaz szerintem, de az nagyon tetszik nekem, azt írod: "A képet nézve furcsa érzésünk támad, mintha valami nem stimmelne. Ennek oka, a perceptuális illúzió. Automatikusan elvárással, mintegy értelmet keresve szemléljük a dolgokat, és ettől akkor is nehezen szabadulunk, amikor tudhatjuk, hogy mi a valóság: az illusztráció kockái nem kockák, egy kétdimenziós ábrát látunk, nem is kell stimmelniük a térbeli perspektíváknak. Mégis szinte képtelenség, nem a kockákat és logikátlan elrendezésüket látnunk."
Ez nekem azért tetszik, mert tökéletesen megfogalmaztad, amit a képen láttál, és ez valahogy egybevág sokunk isten képével: Látom, előttem van, de nem hiszek a szememnek, illúziónak gondolom. valami megfoghatatlan bonyolultságnak és hagyom, hogy hasson rám, aztán megyek tovább, mert ez úgysem nekem való, nem érhető el számomra. (ilyen IS) sokszor az Isten képünk/em :))

@zzzsuzsa:
..".ez valahogy egybevág sokunk isten képével"
Akkor most Isten 2 dimenziós, vagy csak illúzió?
Nem komolyan kérdeztem ! ;-)

@peppe80:
"Istennel kapcsolatban pedig pláne nincsenek objektív mankók annak segítésére, hogy megláthassuk, milyen valójában..."
Tetszetős, de valóban így van? Nem hinném.

Különös, engem a képből először a csillag "fogott meg".

Régen, még kisgyerekként megkérdeztem a nagymamámat, hogy milyen az Isten.
Egy tanmesével felelt, valahogy így:
Egyszer, régen a tengerparti homokban játszadozott egy kisfiú. Kis kezével mélyedést készített a homokba,
majd elindult a tenger felé és két kezét összetéve vizet mert, s a vizet a kis mélyedésbe vitte.
Aztán megint ment, majd megint és megint.
A parton egy nagyon nagy tudós pap sétált, aki hosszú éveket töltött azzal, hogy tanulmányok útján megismerje Istent.
A kisfiúhoz érve megállt, és figyelte, ahogyan az szorgalmasan hordta a vizet a tengerből az általa készített mélyedésbe.
- Mit csinálsz itt fiam? - kérdezte a tudós pap a fiút.
- Készítettem egy új medret a tengernek atyám, és most áthordom ide a vizét. - felelte a fiú.
- Igen? Gondolod, hogy a tenger vize elfér ebben a kis gödörben? - mondta nevetve a tudós pap.
- Tudod, atyám, ha te úgy gondolod, hogy a fejeddel meg tudod érteni Istent, akkor talán ez a tenger is elfér ebben a gödörben. - felelte a fiú.

Nekem ez akkor nagyon megfelelt magyarázatnak. Sose törekedtem arra, hogy megtudjam milyen az Isten. Megelégedtem mindíg azzal, ami elfért belőle a fejemben és akkor sem csodálkoztam, ha szembesültem azzal, hogy más fejében meg másik része kapott helyet.

(A tanmesés történetet azóta olvastam egy könyvben is, - biztos olvastátok Ti is.)

@Anne Lee:

A tudós pap pedig - az anekdota szerint - Szent Ágoston.

@zzzsuzsa:
Szent Tamás mondja, hogy
"Isten az egyetlen abszolút szabad lény; de habár mindenható, mégsem hozhat létre oly egyenes oldalú háromszöget,
amelyben a szögek összege eltér két derékszögtől."

Valóban: erre a szörnyűségre csakis magyar ember képes.

Azért zavarodik meg az ember, amikor a képet nézi, mert bízik a kép közreadójában, tehát hisz abban, hogy a kép egy jóhiszemű leírása egy valóságos dolognak. Ha egyesek behunyt szemmel, saját értelmükre támaszkodva próbálják elképzelni az alakzatot, rájönnek hogy nem létezik. Mások inkább meggyőzik magukat, hogy az alakzat valóságos, csupán túl ,,nagy'' ahhoz, hogy elméjükbe beférjen. Ismerős.

„Nicolaus Cusanus, Isten a coincidentia oppositorum: az ellentétek egybeesése.” De, ha ellentét, akkor sokszínűség is. Mert az ellentét nem mond ellent a sokszínűségnek! De míg az ellentét viszonyokat hordoz magában, addig a sokszínűség gazdagságot, a végtelen gazdagságot, amit szeretni lehet. Vagy, ha az ember szereti, mert felismeri a kapott ajándékban annak méltatlan gazdagságát, mi mégis az övé lesz így, akkor már kénytelen szeretni Istenét, akiben van megajándékozottsága! Ez kelthet bennünk Isten iránt csodálatot.

Mivel érdemben hozzászólni nem tudok, ezért kérdezek.

Látom és hallom a teológusok magasröptű magyarázatait. Jól van ez így, legyen ilyen, kell is.
De.
Az egyszerű embernek, mint én is vagyok, keveset találok. Szerintem a legtöbb magyar embernek a Szentháromság felfogása is nehézséget okoz.
Nem kellene-e egy olyan vallási ismeretterjesztés (ha van ajánljatok!!) ami a laikusoknak szól?
Úgy gondolom, az embereket újra meg kell nyerni Istennek, vezetni kell őket hozzá.
Nevezhetjük ezt a folyamatot "rekatolizációnak?"
Köszönöm, hogy szólhattam.
i.

@iovianus:

A Szentháromság titkát még a legzseniálisabb teológusok sem képesek felfogni, még akkor sem, ha némelyikük, esetleg, ezt a látszatot próbálja kelteni. A teremtmények számára ez lehetetlen, és ez alól még az üdvözültek sem kivételek.

Emellett, tényleg nem ártana az "egyszerű laikusoknak" szóló hittan, hitismereti irodalom, vagy akár a hitvédelem fellendülése, hasonlóan a régebbi időkhöz.

@Virágoskert:
"hitvédelem " Ez alatt mit értesz?
"régebbi idők" - pontosan mikori időkre gondolsz?

Más. Pusztán logikai szempontból: Ha kijelentjük, és elfogadjuk, hogy valami olyan, hogy senki sem érthet meg, annak megértésével (felfogás?) tökéletesen értelmetlen és felesleges foglalkozni.
Igaz ez a Szentháromság titkára? Meglehet.

Nem a Szentháromság titkát kell megfejteni minden embernek. Csak furcsa azt hallani -dehogy furcsa- "hogy most akkor egy Isten van vagy három?"

@Pandit:

Szorosan véve, hitvédelem (vagy apologetika) alatt a teológia tudományának egyik ágát érem, amelynek célja a katolikus/keresztény hit legkülönfélébb hitigazságainak igazolása, "védelme". Ennek gyakorlata egészen az ősegyház korába visszanyúlik. A hitvédelem tárgya főként a pogány, görög filozófiai iskolák tanításainak cáfolata volt. A hitvédelem gyakran a hit igazságaival kapcsolatban felmerülő ellenvetésekre kíván cáfolatot adni. Amilyen mértékben elszaporodnak a tévtanok, olyan mértékben van szükség a hitvédelemre. Manapság a szellemi-világnézeti-vallási pluralizmus jelent kihívást. Egy buddhista, vagy egy harcos agnosztikus számára nem lesz elég pusztán a hitigazságok felsorolása, hanem szükség van arra, hogy az apologéták - ha kell, akadémikus módszerekkel - tételesen rámutassanak arra, hogy az említett világnézetek hol és miért tévednek.

"Régebbi idők" alatt pedig a klasszikus népegyház korát értem, mondjuk XX. század közepéig bezárólag. Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy akkor még minden tökéletes volt, de úgy veszem észre, hogy régebben, összességében nagyobb gondot fordítottak az "egyszerűbb" rétegek hitoktatására. Nem kritikai szándékkal mondom ezt, csak egyetértettem az előttem szólóval, észrevétel szintjén.

@Virágoskert:
"A hitvédelem gyakran a hit igazságaival kapcsolatban felmerülő ellenvetésekre kíván cáfolatot adni."

Ezek a cáfolatok engem is érdekelnének. Bár először inkább az igazolások.

@peppe80:

Akkor olvass hitvédelmi iratokat, ill. tanulmányozd a régi, neves egyházdoktorok, teológusok, ókeresztény írók, skolasztikusok, stb. munkáit! Tertulliánuszt, Szent Jusztinuszt, Alexandriai Szent Kelement, Órigenészt, Szent Iréneuszt, Szent Ágostont, Aquinói Szent Tamást, vagy éppen a XX. századi Bangha Béla, Prohászka Ottokár, Schütz Antal hasonló írásait. Olvashatsz hívő természettudósoktól is, mint pl. Pascal. Sajnos, én nem tudok neked magas színvonalú igazolásokat, vagy éppen cáfolatokat adni, merthogy nem vagyok sem apologéta, sem képzett teológus, csak, amolyan laikus érdeklődő.

Az interneten megvan Bangha Béla ismert műve, bár ez különösebben nem tudományos igényű, inkább az egyszerűbb emberek, egyszerűbb kérdéseire és ellenvetéseire válaszol:

mek.niif.hu/05300/05394/05394.htm

Aztán, van itt egy magyar apologetikai oldal, de ez sajnos protestáns. Azonban, a keresztény hit alapvető igazságait ők is vallják, ezért - bizonyos keretek között - a katolikus hitvédlemhez is jól használható az oldal.

www.apologia.hu/xtianity/main.html

Hozzá kell tenni, az igazán művelt és felvilágosult szellemeket ezek sem elégítik ki. Ha a hit igazságait nem sikerül kínos pontossággal, szigorúan a matematikában megszokott módszerekkel bizonyítani (úgy, mint mondjuk valamelyik nevezetes tételt), akkor az automatikusan egy nevetséges "középkori babonává" válik a szemükben, melyekkel a papok legfeljebb az írástudatlan, műveletlen és hiszékeny népeket tudták megvezetni.

@iovianus:

'Szerintem a legtöbb magyar embernek a Szentháromság felfogása is nehézséget okoz. Nem kellene-e egy olyan vallási ismeretterjesztés (ha van ajánljatok!!) ami a laikusoknak szól? Úgy gondolom, az embereket újra meg kell nyerni Istennek, vezetni kell őket hozzá. Nevezhetjük ezt a folyamatot "rekatolizációnak?"'

Azt hiszem fején találtad a szöget. „Milyen az Isten?” a bejegyzés címe. Nemrég jelent meg egy könyv ezzel a címmel (Wie ist Gott?). A szerző heiligenkreuz-i cisztercita, Karl Josef Wallner. (Jó lenne, ha könyv magyarul is megjelenne.) A könyv szerint a kereszténység válasza arra kérdésre, hogy milyen az Isten elsősorban az, hogy az Isten Szeretet („Deus Charitas est” XVI. Benedek enciklikájának a címe). Ennek a szeretetnek az alapja pedig Isten belső életében, a Szentháromságban van. Ezért sajnálatos, hogy napjainkban a Szentháromság „elhanyagolt” téma, jóllehet a Szentháromságról szóló tanítás az, ami igazán jelleget ad a kereszténységnek, megkülönbözteti a többi vallástól.

Igehirdetéssel nem foglalkozóként úgy gondolom, hogy a mai igehirdetés néha kerüli a „dogmatikus” témákat, inkább az emberre, a helyesen megélt emberségre stb. helyezi hangsúlyt, pedig a dogmatikus témák (Szentháromság, megtestesülés, megváltás, áteredő bűn...) mondják a legtöbbet az emberről. Természetesen ezen témák esetében gondot jelent a nyelv. Ez minden korban így volt, hiszen az emberi nyelv végső soron képtelen arra, hogy a misztériumot teljes valóságában kimerítse. Ennek ellenére mégis a nyelvhez, a teremtett világból vett fogalmakhoz kell folyamodnunk, mert a hit titkairól beszélni kell. A Szentháromságról ezt mondja a „kis” katekizmus: „Az Egyház a maga szentháromságos hitét úgy fejezi ki, hogy az egy Istent három személyben vallja: az Atyában, Fiúban és Szentlélekben. A három isteni személy egy Isten, mert mindegyikük azonos az egyetlen és oszthatatlan isteni természet teljességével. Valóságosan különböznek egymástól a relációk révén, melyekkel kapcsolatban vannak egymással: az Atya nemzi a Fiút, a Fiú születik az Atyától, a Szentlélek pedig az Atyától és a Fiutól származik” (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma 48. pont). A fenti szöveg három fogalmat használ: a személy, a természet és a reláció fogalmát. Vegyünk egy embert, legyen a neve Péter. Megkérdezhetem, hogy mi Péter. A válasz az, hogy Péter ember (tehát nem teve, nem autó stb.). Azt is kérdezhetem, hogy ki Péter. A válasz az, hogy Péter az Péter, aki különbözik mindenki mástól, Péter személy. Azt is megkérdezhetem, hogy ki Péter apja. A válasz lehet az, hogy Péter apja Simon, Azt mondhatjuk, hogy Péter és Simon relációban (vonatkozásban) vannak egymással: Péter Simon fia, Simon pedig Péter apja. Egy másik reláció a szeretet, amely ugyancsak két ember között valósul meg. A teremtett világban sok ember van és minden egyes ember személy és ez a személy önállóan birtokolja saját emberségét, saját gondolatvilágát, saját akaratát. Ha például két ember szereti egymást, akkor úgyan mondhatjuk, hogy úgy szeretik egymást, hogy szinte közös a gondolatuk és egy az akaratuk, de ez még sem így van, hiszen a legnagyobb szeretet mellett sem lehetséges különálló emberségük (így gondolatuk, akaratuk stb.) feladása. Az isteni személyek esetében azonban ez teljes valóságában mondható: az iteni személyek mindent közösen birtokolnak, nincs külön értelmi világuk, akarati életük. Ez olyannyira így van, hogy a kinyilatkoztatás nélkül nem is szerezhetünk tudomást a személyekről, mert a személyek csak az egymással való relációikban „láthatók”, a személyek csak azért léteznek, mert a többi isteni személlyel relációban vannak. A teremtett világban az emberek közti relációk mindig egymástól különböző, konkrét emberek között léteznek: a relációban álló személyek emberségüket egymástól függetlenül birtokolják (hiszen Simon ember volt azelőtt is, hogy Péter apja lett). Istenben azonban a személyek közti relációk olyan személyek között vannak, akik semmivel sem rendelkeznek, amivel a többi isteni személy ne rendelkezne: az istenség mindegyikőjüké. Csak abban különböznek egymástól, hogy az Atya szüli a Fiút, a Fiú születik az Atyától, az Atya és a Fiú „leheli” a Szentlelket és a Szentlélek származik az Atyától és Fiútól. A fenti mondatok természetesen csak nagyon töredékesen utalnak a Szentháromság kimeríthetetlen gazdagságára.

@matthaios:
Isten éltesse(n) (a nickedet)!
Egy kis kiegászítés a legutóbbi gondolathoz.
"Isten egyszülött fia, anyától atya nélkül született, atyától anya nékül nemzetett"

@matthaios:
ja, bocs, magam is beleléptem ama "gereblyébe" - azaz névcserébe ;-)
Azért az idézetet "fenntartom".

ens absolutum (lat.): mindentől független, bármiféle korlátozástól, határtól, megvalósításra váró →lehetőségtől mentes →létező. A lét teljességét birtokolja (→actus purus), ezért mind a →lét, mind a →megismerés, mind az →erkölcsi rend végső →alapja és összehangolója. Vele szemben minden más létező függő valóság, ens relativum. - A teremtett lét rendje az ~tól mint →első októl függ, részesedő, esetleges és mástól való lét. A megismerés rendje mint első igazságtól, az erkölcsi rend mint törvényhozójától és végső céljától függ az ~tól. ~ egyedül →Isten. K.F.
lexikon.katolikus.hu/E/ens%20absolutum.html

Szerintem érthetőbb megközelítés, mint Cusanus megközelítése. Hogy van további okra vissza nem vezethető (vezetett), független, szabad, tökéletes ok (kezdet, ami a paradicsom...), ami mint ilyen minden teremtményben (okozat) jelen van, és ha van ilyen kezdet akkor az életnek van célja és értelme, az erkölcsnek alapja, ez a megközelítés szóval nekem nagyon megtetszett:)
Ha pedig a lexikont végig olvassuk az sokat segít a megértésben , márha nem a magunk módján akarunk hinni úgymond.