Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk” – fogalmazott. Hát ez meg mi? – tűnődtem el. Hogy kell ezt érteni? Hiszen a napnál is világosabb, hogy Orbán nem euro-szkeptikus: hogyan is lehetne az Unió ellensége az, aki éppenséggel annak soros elnöki tisztét tölti be? Hiszen ő saját személyében Brüsszelt reprezentálja! Akkor meg kinek, minek is szól ez a virtuskodó retorika, ez a nyakas magyar handabandázás?
Némi tűnődés után arra jutottam, hogy alighanem kommunikációs fogásról van szó. A választások ugyan még messze vannak, és a közvélemény kutatások is – nagy meglepetésre – lényegében változatlanul a kormány abszolút (50% feletti) többségét mutatják, azért nem árt az elővigyázatosság… Etetni kell. És mire „harap” a magyar átlag választópolgár? Mit „eszik” kritikátlanul? Mit „nyel be” húzódozás nélkül? Például a megroggyant önazonosságot erősítő összes lehetséges ideológiákat. Ide tartozik mondjuk a beteges kiválasztottság-tudatunkat támogató ősmagyar metanarratíva. Hogy mindez persze nem biztos, hogy ideális módja a történelmi megaláztatások gyógyításának; inkább talán lélektani kényszerpályának tekinthető? Meglehet. De van itt más is! Divat a felvilágosodás gyalázása, a demokrácia, a tudomány lesajnálása (Bogár László). Meg persze mi, magyarok nagyon szeretünk ellenzékben lenni is! Aki tekintélyt képvisel, itthon sohasem népszerű. Megissza ennek a levét minden autoritás-figura, a magyar apáktól kezdve a tanárokon át egészen a politikusokig (a szerzetesi elöljárókról nem is beszélve…). Ráadásul szociálpszichológiailag bizonyított, hogy valaki ellen szerveződni, tömörülni, szorosan összezárni a leghatékonyabb közösségalkotó tényezők egyike. Szóval, érthető, hogy a nemzeti ünnepen ilyen retorika szólt a múzeum lépcsőjéről…
Majd mi megmutatjuk! Mit nekünk Európa!? Itt Brüsszel ugyan ne diktáljon! Ugocsa non coronat! Nehogy már – annyi év ottomán, Habsburg és szovjet-uralom után – most meg majd már ezek mondják meg… Ide nekem az oroszlánt! Akarom mondani: ide veled, régi kardunk!
Nem tudom persze, hogy jóra visz-e az EU-ellenes hangulat gerjesztése Magyarországon (avagy a Magyar Köztársaságban – nem kívánt törlendő!). Még akkor sem, ha reálpolitikailag biztosan kifizetődő. Legalábbis rövid távon… Időről-időre felhorgad ugyanis bennem a kérdés, hogy a mindenkori vezetőknek nem kellene-e bizonyos pedagógiai felelősséget is magukra vállalniuk. Legalább olykor-olykor, akár jól felfogott politikai érdekeik ellenében is… Így ugyanis talán remélhetnénk, hogy idővel kifejlődik egy felelős, önrendelkezési jogait gyakorolni képes, politikailag is érett állampolgári réteg, amely nagyobb (globális, de legalább európai) összefüggésben gondolkodik, és fokozatosan értő kezeibe veheti hazája sorsát, hogy felvirágoztassa azt. Legalább 300 éven belül…
Utolsó kommentek