Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld

2011.06.15. 12:03 korizoli

Hazalátogatván abba a városba, ahol felnőttem, egyik kedvenc versem refrénje jutott eszembe: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Miért?

Az őszi választások óta tart a képviselőtestület és polgármester immár valóságos állóháborúba torkolt konfliktusa. Kinek van igaza és kinek nincs, ennek taglalásába nem szeretnék most belefolyni, bár egyáltalán nem mellékes kérdés. Amit mindenki láthat, az, hogy a város a teljes ellehetetlenülés szélére sodródott. Félbehagyott mamut építkezések, elhanyagolt utak, szemét és gaz a köztereken, ez jellemzi a helyzetet. A pénzhiány miatt játszóteret zárnak be, olykor pedig már a közvilágítás is kimarad. Nagyon nyomasztó látni, ahogy esik szét a város, leépülés, gazdátlanság mindenütt. Indiában tapasztaltam helyenként hasonló állapotokat. Az indiaiak viszont hozzá vannak szokva ehhez. A korrupció, a szemét és elhanyagoltság nem újdonság számukra, sőt ott azért lassan javulnak a körülmények. Itt viszont a lepusztulás folyamata zajlik.
 
Hogyan reagálnak minderre a városlakók?
 
Sokan az új polgármester mellett állnak ki - azt hiszem, ők vannak jóval többen - nem véletlenül szavaztak a változásra. Vannak viszont, nem is olyan kevesen, akik az előző polgármestert és az általa a mai napig irányított képviselőtestületet támogatják, mondván, hogy lám most milyen káosz van minek kellett ez? Ez előtt sokkal jobb volt, élt a város. A támogatók között vannak azok is akik mindenféle érdekkel vagy félelemmel ez előző vezetéshez kötődnek. A két front hívei között gyakran az az egyetlen közös, hogy heves indulatokkal reagálnak, amikor a másik fél vezéralakját csak említik is. Harag és gyűlölet, melyet a démonizált ellenfél felé lódítanak. Itt a logika, hogy minden mindennel összefügg. Csak az egyik oldalon állhatsz.
 
Csak egy kis epizód, ami a helyzet abszurditását mutatja. Az elmúlt napokban a város lakói közül néhányan elkezdték az elhanyagolt köztereket rendbe tenni. Nem bírták már elviselni az égbe növő gyomokat, a hiábavaló várakozást a városi hatóságok intézkedésére. Egy szép tavaszi napon fogták magukat és kigazolták az egyik tér elhanyagolt ágyását, majd virágokat ültettek bele. A tér végre szép lett megint. Ennek az örvendetes változásnak sajnos nem mindenki örült. Voltak, akik azonnal feljelentették az önkéntes városszépítőket a rendőrségen. Eljárás indul „ismeretlen tettesek” ellen, mert nem volt engedélyük az önkormányzattól virág ültetésre.  Világos. Csak az ellenpárt tehette. Szárnyal a paranoia….
 
A virágültetők mellett aztán ott vannak a mindenkire haragvók: „mindenki menjen a csudába”. Vagy jön a teljes belefáradtság, a „nem lehet és nem érdemes itt tenni semmit” érzése, vagy marad az elmenekülés.
 
Mi lehet a megoldás? Merre a kiút? Beszélgetve az ismerőseimmel nehéznek találtam bármit is mondani. Néhány dolog azért eszembe jutott azóta.
 
Amit itt látunk az a demokratikus intézményrendszer komoly válsága. Egyrészt hiányoznak az intézményes fékek, melyek ilyen helyzetet kivédenének. Mit lehet tenni ilyen szintű bizalmi válság és patthelyzet esetén? Ezek mindenképpen országos szintű törvényi beavatkozást igényelnek.
 
A parlamenti szint alatt viszont van egy morális szint is, a politikusok erkölcsi felelősége, ami még fontosabb. A demokrácia nem működik jól demokraták nélkül – és azt hiszem ez a mai demokráciák legnagyobb deficitje. Kevés a jellem, aki az értékek embere, akit nem a zsebe, vagy a puszta hatalmi ambíciója irányit, aki nem megvehető. A közügyek megfelelő gyakorlásához szükségesek alapvető erények, mint az igazmondás, a közösség egészének érdekét (közjó) a párt és az egyéni érdek elé helyező magatartás, az igazi miniszteri szemlélet, ami szolgálni akar és nem uralkodni. A valódi demokratikus szellem képes tisztelni a politikai ellenfelét is, képes meghallgatni más véleményeket is, és képes kompromisszumokra. Az élni és élni hagyni magatartása, mely nem törekszik a politikai ellenfél egzisztenciális ellehetetlenítésére. A demokráciához hozzá kell tartozzon a  felelősségvállalás is. Képes lenni, kimondani, hogy ezt jól tettük, ebben meg tévedtünk. A város és az ország megújulása csak demokratikus szívű helyi polgárok és politikusok által lehetséges.
 
 
Érdemes lenne komoly önvizsgálatot tartania a városi vezetés tagjainak: mi a felelősége mindnyájuknak a kialakult helyzetért? Miért félnek sokan ebben a városban? Nem másikra mutogatni, hanem önmagukba nézni. Csendet tartani és odafigyelni arra a lelkiismeret benső hangjára. Szent Ignácnak van egy jó gyakorlata ehhez: A halálom óráján is tudom vállalni, amit tettem, vagy amit tenni készülök? Mit kéne tennem a város lakói iránti felelőségemből? Talán levonni a konzekvenciákat: visszavonulni a politikától, vagy tényleg szabadon politizálni és nem érdekből, félelemből vagy gyűlöletből?  
 
Mit tehet viszont egy polgár, aki sem országgyűlési képviselő, se nem testületi tag?  
 
Azt hiszem el kéne gondolkodni, hogy kit ismer a maga környezetében, aki becsületes ember és alkalmas lenne közügyek intézésére. Bátorítani kellene őket a felelősség vállalásra. Számos ilyen fiatalt is ismerek, akik még nem is gondoltak arra, hogy belépjenek az önkormányzati politikába. Talán épp itt az ideje, hogy egy új generáció kezébe kerüljenek a dolgok. Felelős keresztény értelmiségnek nem csak a templom körül van helye, hanem felelősége van a közügyek iránt. Meg kell vallani ez elég rizikós vállalkozás is lehet ez, komoly ára lehet. Azokat is megértem, akik féltik az egzisztenciájukat, gyermekeik jövőjét. Akár a kommunizmus, akár az elmúlt évek történései megalapozottakká tehetik ezeket a félelmeket. De mégis. Kereszténynek lenni kockázatos, a mi mesterünk sem kímélte magát. Talán itt az idő előlépni, merni, küzdeni, felvállalni a nehéz örökség kezelését. Egy kicsi, de jól szervezett, motivált csapat képes lenne egy gyökeres fordulatra. A hit nagyon fontos ebben. Előbb utóbb újra választások lesznek és ehhez új csapatra van szükség. Azt tudom, hogy az erő ott van bizonyos emberekben. Képesek lennének rá, ha hinnének benne, ha összefognának.
 
Persze ezt sem teheti mindenki, amit viszont mindenki tehet: a saját kis környezetében felelőséget vállalni a közösségért. Apró dolgokkal kezdődik: felszedni a szemetet, kihúzni egy gazt, elültetni egy virágot. Egy idős paptársam mesélte, hogy amikor egy olyan faluba került, mely messze földön híres volt, hogy milyen vörös és egyházellenes légköre van, elkezdett virágokat ültetni a templom körül. Másnap kitépdesték. Újra ültette őket. Megint kitépték. De ő nem adta fel. A kitépkedők adták fel.  
 
Vadócba rózsát oltani – ha kitépik, ha feljelentenek érte akkor is. Hogy szebb legyen a föld. Hinni rendületlenül, hogy a virágos városé a jövő! 

 

74 komment · 1 trackback

Címkék: politika gazdaság esztergom korizoli

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr642985727

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyaralás Magyarországon – Esztergom 2011.08.10. 12:16:38

Mégiscsak megírom ezt a posztot. A politikai hátteret viszont nem állok neki itt (részletesebben) kifejteni, szerintem mostanra már országosan ismert az esztergomi helyzet, másrészt a neten már amúgy is igen bőséges anyag található a kérdésről.Szóval m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.06.15. 13:30:23

"Reményt és jövőt adok nektek"
(A Városmisszió jelmondata)
Kereszténynek lenni manapság ugyancsak kockázatos vállalkozás, a leginkább Jézus keresztjéhez hasonló, mindenki vegye vállára a keresztjét...

szemet 2011.06.15. 16:49:38

Hát igen akik együtt lopnak, szorosan össze kell zárniuk:

és ahogy megteszik abból számomra mondjuk az látszik, hogy ez országos ügy (valószínűleg a legfelsőbb szintekig fel lettek csatornázva pénzek, hála a pártfinanszírozási törvénynek meg a hozzá kötődő "becsületes" embereknek)

Kíváncsi vagyok ezzel szemben egy kis helyi virágültető egységfront - akire nem hat a játékelméleti fogolydilemma összefogásra késztető ereje - mit érhet el, de elég idealisztikusnak hat elképzelni, hogy sokat...

2011.06.15. 18:10:28

@szemet:

Annak idején a Fidesz is kollégiumi legényegyletként indult.

2011.06.15. 18:11:40

...talán éppen ezért tudják is, ki-mi lehet veszélyes rájuk.

saintlouisdefrance 2011.06.15. 19:34:48

hová pozicionálnád a fiatal felelős keresztényeket a politikai erőtérben? a kommunisták nem fognak rájuk szavazni, a változás pártjának vannak saját, öregebb és hajlékonyabb keresztényei. a nyilasok a hegedűslorikat és a sámánosokat kedvelik, a liberálisoknak a téma irreleváns, ill. a fiatal keresztények általában a pokolba kívánják őket.

a demokrácia működéséről késő filozofálni, mert Magyarországon már nincs hatalmmegosztáson alapuló többpárti demokrácia. ami otthon kialakult, az leginkább Franjo Tudman "demokratikus" rendszerére hasonlít.

uszo 2011.06.15. 22:16:54

Ez így működik országunkban másutt is. Az oligarchikus hatalomgyakorlás általános jelenség. Az önkormányzatok a korrupció melegágyai mini diktatúrák sokasága lepi el az országot. Csekély többség nyomja el az alig kisebb kisebbséget.
Azonban ehhez szükséges ez a pre és konvencionális erkölcsi szinten élő szervilis embertömeg, akinek etikai látásmódját a tekintélyelv adja.
Egyetemes erkölcsi elvek alapján történő személyes felelőség vállalásról nem akar tudni senki. Kárörömmel szemlélik ha az igazságért szövegelőkön átmegy a hatalom gőzhengere.

Nagyon igaz demokráciát csak demokratákkal lehet csinálni. De hogy erre a mai fiatal keresztény értelmiségiek adnák az alapot azt kétlem.
A mai keresztény értelmiség amikor az új globális etika torzulásain elmélkedik, ezen etika egyik nagy hibájának a tekintélyelvűség fogyását látja. De hasonlóan gyanús az egyenlőség elve is nekik. Márpedig tekintélyelvű demokrácia nincs. Az fából vaskarika. Majd akkor fog a keresztény értelmiségi a demokrácia zászlóvivője lenni, ha tudja mi a keresztény perszonalizmus. De nem nagyon tudja.

A virágültetőkkel a karitatív tüsténkedőkkel úgy általában nincs baja a hatalomnak. Persze, ha tudja integrálni őket. Általában tudja.
Ezek a helyi hatalmasságok a kritikát gyűlölik. A beleszólási igényekkel fellépőket. A reakció az elhallgattatásukra attól függ mennyire sértenek buksza és hatalmi érdekeket. Senkinek illúziói ne legyenek semmitől nem riadnak vissza. Egy-egy vadászaton a teríték mellett eldől a nagypofájúak sorsa.
A keresztények is régóta lelkes résztvevői ennek a játéknak. Nagy apostolunk Pál óta, aki tudni vélte hogy a hatalom Istentől van és nem a hatalom vágytól.

Személy szerint örülnék ha megszűnnének a 2000fő alatti önkormányzatok, annak legalább annyira, ha belátná a politika, hogy nem szabadna 4 évnél tovább embereket pl. polgármesteri székben tartani.
Még a normálisakat is megszédíti a hatalom. Hát még a nem normálisakat. Sajnos általában akik akarják a hatalmat nem normálisak.
Döbbenetes hatásokkal jár mikor egy kis faluban a focicsapat, vagy a vadásztársaság megszerzi a hatalmat. Na ilyen helyekre vigyenek társadalom tudományokat tanuló embereket és ott biztos megértik mi a jó a fejlett, működő demokráciákban.

2011.06.16. 08:23:14

@uszo:
Nagyon érdekes a téma. Felkavarhatja az állóvizet.
Jelenleg három utat látok a "fiatal felelős keresztények" számára.
1. Teljes kivonulás (maximum 4 évente szavazás), kívülről kritizálás, sóhajtozás.
2. Beállás a sorba és szívvel, félszívvel, vagy fogcsikorgatva csinálni a jelenlegi irány (irányok?) szájíze szerint.
3. A poszt javaslata szerint teljesen új irányban indulva, nulláról, morális, és keresztény társadalmi tanítás szerinti alapon a felelőség érzésével belevágni.
A 3. út szinte mindig az első kettőbe torkollik. Az eddigi kommentelők úgy tűnik - gondolom különböző utakat bejárva, és beleértve engem is - az 1.-nél tartanak. Már ha "fiatal" kommentelőkről van szó. :-)

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.06.16. 09:00:07

Sajnos, -tartok attól- hogy az 1. változat tűnik járható útnak -látásom szerint. Kiegészítve evvel: >>" "Imádkozzatok a város békéjéért, ahova száműznek benneteket, mert a békéje a ti békétek is"."<< (Jeremiás 29:7)

2011.06.16. 09:24:25

a posztíró ellenében én kimondom: meggyes és bandája a hibás, meg akik odafönn falaznak nekik, és kicsiben ez Magyarország jövője is, ha nem teszünk ellene...
"Szent István városában lassan működésképtelenné válik minden. Az intézmények, sőt maga a polgármesteri hivatal is. Mi idézte elő ezt a helyzetet? Olvashatunk számtalan sajtóközleményt, vádaskodásokat, de mi az igazság? Mindenki eldöntheti a rendelkezésre álló információk alapján, hogy kit tart hitelesnek. Ezért tartom rendkívül fontosnak a szólásszabadság védelmét, a teljes nyilvánosság biztosítását.
Múlt héten a Bazilikában tartott ökumenikus imaórán együtt elmélkedtünk az erkölcsi alapokról, amelyek a béke pilléreit tartják. A tízparancsolat törvényei biztos kapaszkodót jelentenek a ma társadalmának is."
Erkölcs és politika
tetenyi.blog.hu/2011/01/23/erkolcs_es_politika
u.i.: a fentiekből én a szólásszabadság védelmét és az erkölcsi alapok fontosságát emelném ki, amelyek a béke pilléreit képezik.
Van egy talmudi mondás mely szerint három pilléren nyugszik a világ: Igazságosság, jog és béke. Az Igazságosság Isten attributuma, a földi emberek közti viszonyokat a jog szabályozza és hogy ez megvalósulhasson, ahhoz szükséges a társadalmi béke...

2011.06.16. 10:05:00

@Izrael misztériuma:
a talmudi mellé egy magyar mondás:
"hazug embert hamarabb utólérik, mint a sánta kutyát"Úgy gondolom sok politikusunk hajlamos ezt a tapasztalati törvényt elfelejteni.

Szerintem a poszt szándékosan nem fogalkozik azzal ki a hibás: a lényeg egy város a mélypontra került, és ez lehet az alkalom, hogy valami új és teljesen más kezdődjön el.
Talán ami itt történik azt jelzi , hogy a választók az elmúlt 20 évtől teljesen különbözőt szeretnének, (és úgy tűnik ezt a a jelenlegi kormányzat ignorálja).
Remélem új választás lesz, és ez megmutatkozik.

2011.06.16. 10:52:17

@Pandit:
3. A poszt javaslata szerint teljesen új irányban indulva, nulláról, morális, és keresztény társadalmi tanítás szerinti alapon a felelőség érzésével belevágni.
mi ezt az utat választottuk, de nem politikai, hanem vallási megújúlásban gondolkozunk, a példa Jézus és az őskeresztény modell, amikor a hívek még testvérekként, az Evangélium szellemében éltek, mintegy alternatív társadalom a társadalomban...
meg kell mondanom, hogy az atyák nagyon támogatják az öntevékeny alulról szerveződő kiscsoportokat és ez sok gyümölcsöt terem...

2011.06.16. 12:35:11

@Izrael misztériuma:
"alternatív társadalom a társadalomban..."
Ez ugyanúgy politika.
Nem hinném, hogy létezik politikától független "társadalmi szerepvállalás"
Ez van. :-)

2011.06.16. 12:51:32

@Pandit:
igazad van, ez is tulajdonképpen politizálás, de nem pártérdekek mentén...

"Ha a keresztények csak magánügyüknek tekintették volna a vallásukat Krisztus után az elsõ három században, akkor békésen imádkozhattak volna otthon, tarthatták volna meg istentiszteleteiket, és nem kerültek volna összeütközésbe a vallási szempontból egyébként türelmes római állammal. A keresztények azonban “politizáltak”.
A római állam pogány kultuszában való részvétel és a római hadseregben való katonáskodás helyett a keresztények inkább meghaltak a hitükért, és vértanúk lettek. Felforgató tanaikkal azt hirdették, hogy az Isten képmására teremtett emberek mind egyenlõk, és Jézus Krisztus által mindenki egyformán részesül a megváltásban. Ez felforgatta a római világot, ahol mérhetetlen volt a távolság szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, görög-római és barbár, férfi és nõ között. A szétesõ birodalom korrupt, önkényes és tehetetlen bürokráciájával szemben az egyház létrehozta a diakónia, a szeretetszolgálat alternatív intézményrendszerét, amely bámulatos hatékonysággal és szervezettséggel támogatott tízezer és százezer számra szükséget szenvedõket (özvegyeket, árvákat, fogyatékosokat, betegeket, nincsteleneket) az egész birodalomban."
(Endreffy Zoltán)

2011.06.16. 13:18:27

@Izrael misztériuma:
"politizálás, de nem pártérdekek mentén..."
Akkor mi más mentén?
Tovább kell menned: sajnos de bizony "pártérdekek" mentén.
Továbbra sem hiszem, hogy létezik politikamentes társadalmi szerepvállalás. Nem látok rá módot, hogy ezt megússzuk. Persze én is jobban örülnék, ha lenne. :-)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.16. 13:31:40

Természetesen nem várható korizolitól, hogy a teljesség igényével tárja fel a tényeket és mutassa be a mögöttes összefüggéseket, de azért az bizonyos felelősséggel jár, ha valaki belevág egy témába (legalább is akkor, ha meg akarja őrizni a nick nevének a becsületét). Ennek a témának a felvetése nagyon fontos volt, alapvető kérdéseket feszeget a poszt szerzője és valamennyi kommentelő is. Csak nekem (aki nem ismerem belülről a helyzetet, nem tudom a mögöttes összefüggéseket, ezért információhiányban szenvedek, ugyanakkor a kívülálló objektivitásával tudok közelíteni a problémához) nem tűnik meggyőzőnek a poszt által sugallt, Izrael misztériuma által kimondott konklúzió: "meggyes és bandája a hibás, meg akik odafönn falaznak nekik, és kicsiben ez Magyarország jövője is, ha nem teszünk ellene..." Elolvastam a belinkelt blog bejegyzést is, de attól sem lettem okosabb. Igen, lehet, hogy Meggyes egy tisztességtelen és autoriter vezető volt. De vajon Tétényi milyen? Objektív, alkalmas, felkészült, koncepciózus? Vagy esetleg sértett, naiv, jó szándékú dilettáns? Az előbbi (jó) tulajdonságokra utaló bizonyítékokat nem látom (elismerem, attól még lehet, hogy vannak!), az utóbbi (rossz) tulajdonságok esetében viszont - ha azok lennének az igazak - felmerül a kérdés: melyik a kisebb rossz a városnak? Az is tény, hogy "meggyes és bandája" kétszer jelentős többséggel győzött, majd kialakult vele szemben egy "népfront", akik a meglehetősen sajátos választási rendszerben nem tudták megszerezni a szükséges többséget, de azért láttunk több olyan polgármestert, akik képesek voltak irányítani az önkormányzatot a velük szemben álló politikai erők többségével működő képviselő-testület ellenére is. Nem tudok arról, hogy olyan visszaélés kiderült volna a korábbi időszakra vonatkozóan, ami büntetőjogi következményekkel járhatna, ugyanakkor kommunikációs szinten nagyon kemények a korábbi városvezetéssel szemben megfogalmazott vádak. Hosszan lehetne még folytatni azokat a kérdéseket, melyekre megbízható és tényekre alapozott válaszok kellenének ahhoz, hogy objektív véleményt lehessen alkotni az Esztergomban kialakult helyzetről. Azt követően lehetne megnézni, hogy mi az, ami általánosítható az országos szintre vonatkozóan, mert anélkül könnyen válhat érzelmi színezetűvé a dolog.

2011.06.16. 13:50:43

@kaleidoscope:
elsőkézből:
Tétényi Éva Esztergom Város Polgármestere
tetenyi.blog.hu/
4147 társammal együtt én is szerepelek a lájkolók között...
farkasok közt, védtelen:
Jó politikus-e Tétényi Éva?
hvg.hu/itthon/20110603_tetenyi_eva_nagy_attila_tibor
u.i.: én abszolute feddhetetlen jellemnek ismertem meg, míg ellenfeléről semmi jót nem tudok mondani sem szakmai, sem politikai, sem emberi kvalitásait illetően...

2011.06.16. 14:22:55

@kaleidoscope:
azért ez sem piskóta!
Ál-KDNP-s ül az esztergomi testületben
Egy ideje vita forrása az esztergomi politikai életben a helyi Fidesz és KDNP tagság egymáshoz való viszonya. Az esztergomi Fidesz rendszeresen Fidesz-KDNP néven ír alá mindenféle közleményeket, miközben a KDNP rendszeresen tiltakozik, mondván a testületben nincs is KDNP-s tag, így tessenek már csak saját nevükben nyilatkozgatni.
meggyesahibas.blog.hu/
u.i.: Magyarország kicsiben...

2011.06.16. 14:27:10

@Pandit:
„Változtasd meg életed!”
(Rilke).

2011.06.16. 14:48:47

@kaleidoscope: Hát ez nagyon ellentmondásosra sikeredett. De azért ez is fontos hozzászólás volt.

Az első mondatodban van a lényeg: "nem várható korizolitól....."
Másrészről szerintem "a nicknév becsületének elvesztése" nélkül leírhatná, hogy az egyik felet gazembernek tartja a másikat meg alkalmasnak és jónak.
De a poszt szerintem nem erről szólt és nem is sugallta ezt.
A "jó szándék" miért is lenne "rossz" tulajdonság. ;-)
Mi van, ha éppen ennek hiánya jelenti a probléma igazi gyökerét?

goldberry 2011.06.16. 16:28:48

Korrekt helyzetjelentés a városról. Nem a hibást keresi, nem ítél, hanem a megoldást kutatja. A helyi fiatal erők összefogásának azonban szerintem nagy gátja a félelem. Az elmúlt években olyan kusza szövevénye alakult ki a burkolt vagy nyílt fenyegetések rendszerének, ami már szinte mindent és mindenkit behálóz. Eluralkodott (vagy itt maradt az elmúlt érából?!) a megfigyeltség-érzés.
Eszembe jut egy Babits idézet: „első szent királyunk itt született, és azóta szent város ez, szent és gyámoltalan.” Igen, ez utóbbit nagyon tapasztaljuk most.

korizoli · http://arckepcsarnok.jezsuita.hu/koronkai-zoltan/ 2011.06.16. 17:22:26

@pandit
Direkt nem akartam személyekről itéletet mondani, ki gazember és ki nem. Ez sehová nem vezet. Magatartásokról, hozzáállásról, helyes épitő vagy éppen téves, káros tettekről viszont érdemesebb diskurálni. Leginkább viszont arról, hogy az adott helyzetben mit lehetne konstruktivan tenni. Mi az ami kivezet a mélyrepülésből?

2011.06.16. 17:53:13

@korizoli:
kettősmérce: ez a felelősség elkenése, az a 20 milliárd adósság nem egyik percről a másikra lett, teljesen egyértelmű, ki a felelős, csak némelyeknek kényelmetlen, ha másért nem, a tanulságok levonása és jövő miatt a felelősség megállapítása megkerülhetetlen...

2011.06.16. 18:03:54

@korizoli:
"ne jöjjön nekem mindig a tényekkel..."
(ányosatya)
A napokban Kósa Lajos megdöbbentő kijelentéseket tett: azt állította a debreceni, a Playboy hasábjait is megjárt politikus, hogy Esztergomot 2010 novemberében az újonnan megválasztott, és minden jogkörétől megfosztott polgármester vitte csődbe. Nem kívánok vitatkozni Kósával, mert bizonyos helyzeteket az ember minden idegszálával igyekszik elkerülni, így úgy gondoltam vita helyett inkább bemutatnék neki néhány nagyon érdekes számot Esztergom 2009-es és 2010-es költségvetéséből. Vigyázat, a cikk sokkoló tényeket tartalmaz, olvasása gyenge idegrendszerű személyeknek nem ajánlott. Kósa úrnak kérem nyomtassák ki és tegyék le az asztalára. Köszönöm.
Esztergom útja a szakadékba
meggyesahibas.blog.hu/2011/05/25/esztergom_utja_a_szakadekba

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.16. 23:43:17

@Pandit: nézzük a jó oldalát! Írhattál volna ennél sokkal negatívabb minősítést is a kommentemmel kapcsolatban, minthogy "ellentmondásosra sikerült" :-)
Meg aztán, a minősítgetésed értékét kissé devalválja, hogy a három elemű jelzős szerkezetből ("jó szándékú dilettáns") kiragadod az első két szót, majd az alapján cikizel...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.16. 23:46:27

@Izrael misztériuma: köszönöm a további dokumentumokat. Azt nem állítom, hogy ezek alapján már teljesen meg vagyok győzve Tétényi Éva személyes kvalitásait, rátermettségét, stb. illetően, de majd lassan összeáll a kép...

2011.06.17. 07:59:51

@kaleidoscope:
Magyarország, mint jogállam: a demokrácia állásáról és esélyeiről avagy a komisszár(nő) levelét megírta...
Törvénysértő, mégis alkalmazandó
Ma ismét levelet kaptunk a megyei kormányhivataltól.
A levél szerint - amely végén szigorúan kikötik, hogy az abban foglaltak csak tájékoztatásnak minősülnek - az esztergomi reorganizációs terv törvényellenes, azonban amíg az AB nem vonja vissza, addig alkalmazandó. Nos, az AB nem úgy néz ki, hogy mondjuk a hétvégéjüket beáldozva gyorsan összeücsörögnek, nehogymá' törvényellenesen kelljen működnie valamely esztergomi intézménynek. Végül is miért tennék? Ráérünk erre később is. Csak az a szerencse, hogy mondjuk nem lehet halálos ítéletet kimondani ezen reorganizációs rendelet alapján, mert ugye bármennyire is törvényellenes, azért még alkalmazandó...
www.szeretgom.hu/content/68252-torvenyserto-megis-alkalmazando?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook
egy hozzászóló:
"Az a "baj", hogy mi Esztergomiak demokrata módon a demokrácia keretei közt kívánjuk megoldani ezt a helyzetet. Ők a másik oldalon már réges régen nem ezen szabály szerint játszanak..."
(Fizel Zoltán)

2011.06.17. 08:04:52

@kaleidoscope:
Igazad van. Őszinte bocs'. Remélem nincs harag.

Mellesleg én sem ismerem az ügy részleteit, szintén kívülálló vagyok.
Engem inkább a poszt "hogyan politizáljanak a felelős fiatal keresztények" része gondolkodtatott el.

2011.06.17. 08:12:40

@korizoli:
Én is úgy gondoltam, hogy direkt nem akartál, szerintem is helyesen.
Egy ötlet (tudom elég gyenge):
Lehetne mondjuk úgy szabályozni, ha egy önkormányzati vezetés így ellehetetlenül, és e miatt képtelen a napi feladatokat is ellátni, átmenetileg kívülről kapjon egy teljes (vagy részleges) hatalmú, de teljesen kívülálló "pártsemleges" vezetőt ("kormánybiztos"?, szomszéd polgármester?), aki egy darabig vinné az ügyeket, amíg a helyiek képesek lesznek megegyezni és újra dolgozni.

2011.06.17. 08:21:58

@Pandit:
fentebb pont ezt idéztem: a választás eredményét figyelmen kívül hagyva, a megválasztott polgármester nyakába ültetnek egy csinovnyikot, akinek a törvénytelen rendelkezése mindaddig érvényes, míg a (fidesznyik) Álkotmány bírák vissza nem vonják!
ügggyes...

2011.06.17. 08:45:57

@korizoli:
"Amit mindenki láthat, az, hogy a város a teljes ellehetetlenülés szélére sodródott. Félbehagyott mamut építkezések, elhanyagolt utak, szemét és gaz a köztereken, ez jellemzi a helyzetet. A pénzhiány miatt játszóteret zárnak be, olykor pedig már a közvilágítás is kimarad. Nagyon nyomasztó látni, ahogy esik szét a város, leépülés, gazdátlanság mindenütt."
de van egy jó hírem is, a Prímás pince viszont virul: nézd meg csak a képeket, mindenki rajta van, aki számít:
Esztergom - Megnyitott a prímás pince
www.kemma.hu/galerialp/40633

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.17. 08:54:25

@Izrael misztériuma: ezek a részek különösen kétségeket ébresztőek. Az általad is idézett Fizel Zoltán később még ilyeneket is ír: "A szakszervezetek csak tüntetnek, sztrájkolni kellen már régen. Összefogva az összes ágazatot, addig fenttartani a sztrájkot amíg a kormány lemond.

Sajnos a rendvédelmisek elkeseredését látva azt gondolom nemsokára Magyarországon vér fog folyni. Arany után szabadon :"Te tetted ez király"." - hát tudod, ez sok mindennek nevezhető, csak elfogulatlannak nem...

Ami pedig a Kormányhivatal főosztályvezetőjének a levelét illeti, az természetesen butaság (én nem vagyok jogász, de elég sokat kell jogi kérdésekkel foglalkoznom, alapelv, hogy a jogszabályoknak van egy hierarchiája, a törvény, a kormány és miniszteri rendelet magasabb rendű jogszabály, mint az önkormányzati rendelet, és amennyiben a különböző jogszabályok között ellentmondás van, akkor a magasabb rendű jogszabály rendelkezései az irányadóak, ezért teljesen mindegy, hogy ezzel ellentétes tartalmú levelet írt a korm. hiv. főosztályvezetője, az általánosan alkalmazandó jogelv szerint kell eljárni, vagyis egy törvénysértő önkormányzati rendeletet nem kell figyelembe venni), de ezt szerintem nem kellene kiteregetni, hanem a fentiek alapján helyén kellene kezelni. Az, hogy nyilvánosságra hozta a levelet, ezzel ráugrasztotta a csaholó kommentezőt, nem vezet sehova. Ki akarja rúgatni a főosztályvezető asszonyt? Akkor írjon a főnökének, kezdeményezzen felügyeleti hatósági eljárást a csacsiságot tartalmazó levél miatt, de minek teregeti ki? Mit vár tőle? Ezek szerintem nagyon amatőr dolgok...

2011.06.17. 08:56:35

@Pandit:
a kormányzópárt minden igyekezete arra irányul, hogy lehetne a még létező törvényeket is, visszamenőleges hatállyal a javukra változtatni...
A botrányvárosra szabták az új törvényt
Kósa Lajos és Habis László képviselők visszavonták, majd kisebb változtatásokkal és az önkormányzati törvény egyes pontjainak módosításával együtt újra benyújtották a parlamentnek az önkormányzatok adósságrendezésére vonatkozó javaslatukat. E szerint a polgármester helyett a fővárosi vagy megyei kormányhivatal is összehívhatná a képviselő-testületi ülést, a polgármester pedig ennek elmulasztása estén akár 500 ezer forint bírsággal sújtható. Ellenzéki képviselők szerint a jogszabályt Esztergomra, illetve Meggyes Tamás korábbi fideszes polgármesterre szabták.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_botranyvarosra_szabtak_az_uj_torvenyt.486747.html
Vigyázó szemetek Esztergomra vessétek!
(ez lesz a mi jövőnk...)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.17. 08:58:22

@Pandit: Semmi gond:-)

"Engem inkább a poszt "hogyan politizáljanak a felelős fiatal keresztények" része gondolkodtatott el." - írod. Na éppen ez az én kérdésem is: mi az általánosan levonható következtetés és mi az, ami a helyi sajátosságok, az ottani előzmények, az ottani szubjektív és objektív körülmények következménye csupán?

2011.06.17. 09:44:20

@kaleidoscope:
az olvasói véleményt nem véletlenül idéztem be, a kérdés így szól: mit tehetnek a magukat demokratának valló emberek, ha az ellenük folyó harc/háború már régen nem a demokrácia keretei közt történik?
Popper Péter mondta egyhelyütt, hogy a weimari demokrácia eleve bukásra volt ítélve, mert a totalitárius rendszer ellen (belülről) nem lehet a siker reményével a demokrácia eszközével fellépni...

2011.06.17. 09:59:55

de hogy ne legyenek illúzióink a demokráciával kapcsolatban, megemlíteném, anno a vízlépcső elleni tüntetésen együtt skandálta a tömeg végig a bajcsyn: Demokráciát, demokráciát!
és mit kapott cserébe: Magyar Demokrata Fórum, Fiatal Demokraták Szövetsége, Keresztény Demokrata Néppárt, Szabad Demokraták Szövetsége, sehol egy demokrata, csak lenyúlták a szlogent...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.17. 10:20:34

@Izrael misztériuma: azt gondoltam, hogy nem véletlenül idézted, csak az a gond, hogy az idézett komment nem tárgyilagos, hanem kifejezetten ellenséges, túlzó és ezért megítélésem szerint komolytalan. A weimari köztársaság bukását kicsit összetettebb dolognak tartom (minden tiszteletem a néhai professzoré, aki tényleg zseniális pszichológus volt, ízig-vérig humanista, ami a fundamentalista keresztények véleményével ellentétben szerintem önmagában érték, igaz az nem jó, ha világnézetté válik, de ez most nem ide tartozik), a mai demokráciák, és különösen az EU alapítói és a közösségi jogrendszer előkészítői tanultak a történelmi leckéből, ezért megalapozatlan a nácizmus visszatérésének veszélyével riogatni az embereket. Ez utóbbi körülmény miatt mindenki, aki ezt teszi, szándékai ellenére, indirekt módon a jelenlegi kormánypártok pozícióját erősíti...

2011.06.17. 13:21:58

@kaleidoscope:
egy nagyon tanulságos mai levél:
vajon minek kell történnie ahhoz, hogy a fidesz ne játsszon tovább 30.000 jobb sorsra érdemes állampolgárral, teszi fel a kérdést Tétényi Éva polgármester...
A FIDESZ KEZÉBEN A DÖNTÉS
Június 14-e emlékezetes dátum marad az esztergomiak életében. Ez a nap lett volna az, amikor a fideszes többség látva a város sorsát, tehetett volna arról, hogy ne folytatódjon tovább Esztergom ellehetetlenítése. A tavaly október óta tartó büntetés, melyet az előző városvezető mért a lakosságra csak azért, mert nem őt választották meg polgármesternek, mára a mindennapokban jelent súlyos gondokat. Ahogy már akkor figyelmeztettem a fideszes képviselőket, a január 20-án áterőszakolt válságköltségvetésből elfogytak az általuk tudatosan rosszul kalkulált források, így a város egyszerre fog lebénulni. Leáll a tömegközlekedés, az útkátyúk miatt az autóval való közlekedés balesetveszélyes, a közterületeken a parlagfű okoz egyre komolyabb kellemetlenségeket az allergiával küszködőknek és a gyermekeknek.
A keddi döntéssel, mely szerint a fidesz nem hajlandó elfogadni kiegyezési javaslatomat, arra mutat rá, hogy ahogy eddig is, most is ők döntenek a város sorsáról. Felelősségüket tovább súlyosbítja, hogy az adósságrendezési eljárást, melyet a törvény kötelezően előírt a polgármesternek, az előző városvezetés által felhalmozott hihetetlen mértékű adósságállomány miatt indította el a megyei bíróság. Azt kommunikálni, hogy októberben volt pénz az azonnali kifizetésekre, egyértelmű megtévesztése az esztergomiaknak, mert bár valóban 1.2 milliárd forint maradt a tavaly májusban kibocsátott kötvényből, de azt erre nem lehetett volna felhasználni. Ha engedtem volna a fidesznek, most valószínűleg azzal támadnának, hogy jogellenesen használtam fel a keretet, és újabb hiteleket kellene felvenni a működésre.
Emlékeztetek rá, hogy 4 milliárd forint az összes kifizetetlen adósság a külső szállítók felé, saját cégeinknek 900 millióval tarozunk, a bankok felé pedig 20 milliárdnyi a hosszú lejáratú fizetési kötelezettség. Ráadásul 2009-es kifizetetlen számla is akadt 2010 októberében. Ilyen esetben az 1996. évi XXV. törvény nem enged mérlegelési lehetőséget a polgármesternek, hanem kötelezővé teszi az eljárás megindítását. Éppen ezt a törvényi helyet szeretné az adósságrendezési eljárással kapcsolatos törvénytervezet törölni. Az Országgyűlés a napokban tárgyalja a Kósa Lajos által jegyzett módosító indítványt, amely visszamenőleges hatállyal lenne érvényben az esztergomi eljárásra is. Ennek alapján a polgármester, aki a hatályos törvénynek megfelelően járt el, 1 millió forint pénzbírsággal sújtható. Ráadásul ennek köszönhetően az alkotmányellenesen megalkotott reorganizációs rendelet is szentesíthető lesz.
Vajon minek kell még ahhoz történnie Esztergomban, hogy a döntéshozók megértsék, gazdasági érdekek mentén nem játszadozhatnak 30 ezer ember sorsával?
Esztergom, 2011. június 17.
Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármestere

sakti 2011.06.19. 00:47:31

Esztergomban élek.
Mi esztergomiak tudjuk jól, hogy a helyzet gócpontjában egy végtelenül ellentmondásos személyiség áll. Egy ember, egyetlen ember, egy esztergomi fiú.
Kísért egy vissza-visszatérő kép, egy vízió.
Éber álmomban elmegyek a fogadóórájára és megkérdezem: Hogy vagy? Nem a politikushoz jöttem, hanem hozzád, az esztergomi fiúhoz.
Nem csodálkozik azon, hogy eljöttem, hiszen ő idézett meg engem, az ismeretlent.
Elhívom egy esztergomi sétára. Vajon mikor sétált utoljára Esztergomban fényes nappal?
Tudom, hogy fél… csak a félelem tudja így sarokba szorítani az embert…. De azt is biztosan érzem, hogy most képes vagyok őt megvédeni, és álmomban ezt ő is elhiszi, így hát elindulunk.
Szótlanul járjuk az utcákat, az emberek döbbenten nézik a hihetetlen jelenetet, megállnak, mintha valami jelenést látnának, de nem szólítanak meg minket, érzik, hogy valami olyan dolog történik, ami a szavakon túli. Végigmegyünk a ’piacon, az ’áttörésen, a ’sétányon, a ’torzók előtt elhaladva át a ’hídon és a túlpartról nézünk vissza, ahonnan teljességében látszik a gyönyörűséges kép: törékeny szépségében a kicsi városka.
A fiú csak hallgat, szülővárosát látja, gyermekkora helyszínét, sikerének és kudarcának nem csupán díszletei a házak, az utcák, az ölelő zöld hegykoszorú. Könnyezni kezd, immár a száműzött férfi könnyei gördülnek le arcán.
Csak ekkor szólalok meg: Nézd, a te városod! Engedd el, hogy megtarthasd!

2011.06.21. 09:44:43

Balkán itt és most
Azt mondta Kósa Lajos a június 20-i Magyar Nemzetnek adott interjúban: " A konkrét helyzet ismerete nélkül, a józanészre hivatkozva azt viszont nem nagyon akarom elhinni, hogy Meggyes Tamás a patás ördög és Tétényi Éva a földre szállt angyal, mert ez nem így szokott működni."
Bizony nem. Ez úgy szokott működni, hogy az ember megfontoltan, a helyzet ismeretében, felelősen nyilatkozik egy sokakat érintő dologról. Nem úgy, mint azt Kósa Lajos tette ebben az interjúban. Maga mondta, "a konkrét helyzet ismerete nélkül". Valóban csak így tehette, hogy azt a polgármestert vádolta meg nyilvánosan önkormányzati csőd okozásával, aki ezt a csődhelyzetet az elődjétől örökölte. Csak így lehetett - szóval amint maga mondta, "a konkrét helyzet ismerete nélkül" -, hogy azt állította, Tétényi Éva megválasztásakor " milliárdos nagyságrendben volt az önkormányzat számláján pénz." Igen komoly szellemi mélyrepülést produkál a debreceni polgármester ezzel a nyilatkozatával. Vajon miért nem számol azzal, hogy bizony a hibákat nem a rájuk való reagálások okozzák? Ha a mostani kormány a gazdasági válság okozta helyzettel magyarázza a megszorító intézkedéseket, vajon ez azzal lenne egyenlő, hogy a válságot ő maga okozta? Nyilván nem és nyilván ugyan ez a helyzet Esztergom esetében is. Kósa Lajos viszont biztosan elvállalt egy nagyon szerencsétlen missziót: lejáratni a választók igazáért és Esztergom talpra állításáért dolgozni akaró polgármestertt. Igazi bolsevik trükkről van szó: aki nem a mi kutyánk kölyke, az nem állhat meg, azt le kell söpörni. A padlássöprés nem szép dolog. Nem demokratikus dolog. Nem emberi, nem polgári, nem európai. Már ha ilyen balgaságokkal érdemes még foglalkozni ma Magyarországon. (tkr)
www.szeretgom.hu/content/68299-balkan-itt-es-most?utm_source=twitterfeed&utm_medium=facebook

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.06.22. 09:27:46

@Izrael misztériuma: Amennyire tőlem tellett beleástam magam a témába, de nem találtam adatot arra, hogy mikor és milyen koncepciót tett volna közzé Tétényi Éva a város katasztrofális pénzügyi helyzetének rendezésére. Önmagában annak bemutatása, hogy mennyire nagy a baj, és annak számonkérése, hogy "Vajon minek kell még ahhoz történnie Esztergomban, hogy a döntéshozók megértsék, gazdasági érdekek mentén nem játszadozhatnak 30 ezer ember sorsával?" - szerintem nem elég. A polgármester asszonynak le kellett volna tennie egy olyan konkrét javaslatcsomagot, amivel saját álláspontja szerint szanálni lehet a város költségvetését (ebben persze be lehetett, és valószínűleg be is kellett volna tervezni külső forrásokat, mert egyértelműnek tűnik, hogy önerejéből Esztergom nem fogja tudni megoldani saját problémáit), és utána lehetett volna számon kérni a "döntéshozóktól", ha erre nem reagálnak.

thotferi 2011.06.22. 10:44:16

@kaleidoscope:
A megoldás az az út lehet, amin már Sopron városa is elindult.Ez nem a nyakra-főre felvett hitelek által történt adóssághegyeken keresztül vezet, mert ez csak ide vezet, hanem a saját magam által létrehozott pénzen keresztül önmagam hitelezése, a gazdaság felélénkítése, a pénzek városban tartása, a szivattyú leállítása.
www.google.hu/#q=perkov%C3%A1tz&hl=hu&safe=off&prmd=ivns&source=lnms&tbm=vid&ei=xakBTqXqM

2011.07.04. 00:41:59

a jövő elkezdődött!
Hétfőn kétszáz helyi járat nem indul el Esztergomban
Hétfőn leállítja a helyi közösségi közlekedést Esztergomban a Vértes Volán, mert az önkormányzat három éve 112 millió forinttal tartozik vállalatnak; ezzel kétszáz helyi járat szűnik meg - közölte a társaság.

"Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" - zúgott a Fideszkongresszuson. Eztán alig tíz másodperc telt el, amikor Gál Kinga szpíkernő "vidám vasárnapot" kívánt a szedelőzködőknek. Halleluja."
megkaptuk, itt a vidám vasárnap, de nem nekünk, mifelénk szomurú vasárnap járja...

2011.07.04. 20:23:19

@Izrael misztériuma:
a vidám vasárnap után a hétfő bajjal jár...
A fideszes Kósa Lajos és Kocsis Máté, valamint a kereszténydemokrata Habis László előterjesztését a kormánypártok támogatásával fogadta el az Országgyűlés. Az ellenzék hiába tiltakozott.
Tétényivel szúr ki Kósa törvénymódosítása?
hirszerzo.hu/belfold/20110704_onkormanyzat_adossagrendezes

2011.07.04. 22:19:22

@Izrael misztériuma:
virágelvtárs, a helyzet tovább fokozódik...
Karzatjegye ellenére nem mehetett fel a parlament emeleti páholyába Tétényi Éva, Esztergom polgármestere és kísérete hétfőn.
"Úgy tűnik, itt a Házban nagyon félnek tőlem" - mondta Tétényi Éva, aki sajtótájékoztatón kifogásolta az önkormányzatok adósságrendezését érintő jogszabály-módosítást, amely - mint mondta - Esztergomról és róla is szól. A jövőben büntetés jár annak a polgármesternek, aki megindít egy adósságrendezési eljárást anélkül, hogy a képviselőtestülete ezt jóváhagyná, mondta. Szerinte nem tűrhető, hogy egy jogállamban visszamenőleges hatállyal szülessen ilyen rendelkezés.
index.hu/belfold/2011/07/04/nem_mehetett_fel_az_ulesterem_karzatara_esztergom_polgarmestere/?rnd=705

2011.07.14. 11:58:43

@kaleidoscope:
ne szépítsük a dolgot: a Fidesz egyetlen célja: a független polgármester menesztése
A Fidesz-frakció két hete visszautasította Tétényi Éva kiegyezési javaslatát, amelynek megbeszélésére nyílt fórumon lett volna lehetőségük. Majd frakcióvezetőjük írásban jelezte, hogy zárt ajtók mögött sem kívánnak tárgyalni Esztergom jövőjéről. A fideszesek a most szerda esti kabinetülésen sem jelentek meg, ahol az általuk állandóan hangoztatott együttműködésről esett volna szó. Ebből egyértelműen az következik, hogy ahogy eddig sem, úgy ezután sem hajlandók együtt dolgozni a város 2/3-os többséggel megválasztott független polgármesterével.
www.szeretgom.hu/content/68379-a-fidesz-egyetlen-celja-a-fuggetlen-polgarmester-menesztese;jsessionid=1bdjdlq4n7x541fg7c5uhydtis

2011.07.14. 12:02:06

@kaleidoscope:
Tétényi Éva kormánybiztost kér Orbán Viktortól
Esztergom független polgármestere Kormánybiztos kijelölését kezdeményezte tegnap. A városvezető a településen kialakult helyzet megoldására a Miniszterelnök segítségét kérte.
A helyi Fidesz durva támadásaival szemben csak egy, a kormánypárt által kijelölt külső mediátor jelenthet védelmet. A település érdekében a béke helyreállítása az első, amit az elmúlt kilenc hónapban nem sikerült elérni, ezért Orbán Viktor személyes közbelépése hozhat gyors eredményt. A mára működésképtelenné vált város 30 ezer lakója pártállástól függetlenül egyre türelmetlenebbül várja a megoldást.
nol.hu/belfold/kormanybiztos_kinevezeset_keri_esztergomba_a_polgarmester

2011.07.15. 08:03:06

a populista dumák korszaka lejárt, avagy a fülkeforradalom felfalja saját gyermekeit...
Rekordméretű, 10 milliárd forintot meghaladó folyószámla hitelkerettel menekül előre Pécs városa, amely még az általában nehéz helyzetben lévő magyar önkormányzatok közül is kilóg hat milliárdos működési hiányával és látványosan tarthatatlan 2011-es költségvetésével. A jelenlegi helyzethez a szocialistáktól örökölt 40 milliárdos hitelállományon felül bőven hozzájárultak a jobboldali vezetés hibái és a kulturális főváros projekt.
Bedőlőben a "fülkeforradalom sikervárosa"?
hirszerzo.hu/belfold/20110714_pecs_csod_hitel#rss
u.i.: a fideszes önkormányzatok adósságállománya 1500 milliárd Ft-ra rúg, amely már finanszírozhatatlan...

egyérintő 2011.07.16. 19:07:51

Tétényi Éva elnadrágolná a frakcióvezetőt:

"Katolikus, református és evangélikus imakörök is támogatják Tétényi Éva esztergomi polgármestert, akit a Fidesz alkalmatlansággal és agresszióval vádol. A polgármester nyílt ülésen védené meg igazát.

– Független kormánybiztos kinevezését kérte Esztergom gatyába rázásához, mire a kormánypárt rögtön alkalmatlanságot olvasott a fejére. Azért ebben van logika, nem?

– Nem hinném, ugyanis én nem azt szeretném, hogy más döntsön az önkormányzat vagy a polgármester helyett. Azt látnám jónak, ha a kormánybiztos független szakértőként megállapítaná, ki az alkalmatlan a városban. Jelzem, a kétharmados többségű képviselőtestület nem akar együttműködni velem, a kormánybiztos pedig első kézből, a helyszínen tájékozódhatna.

– Nemrég nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen verést kíván a városi fideszeseknek. Ezt ugye komolyan gondolta? Mert viccnek kicsit durva.

– Ehhez tudni kell, hogy mindezt egy magánbeszélgetésen mondtam. Ez talán nem akkora mentség, de jó ha tudja, hogy a Fidesz frakcióvezetője egyidős a gyerekemmel, s hátulgombolós kora óta ismerem. Úgy tudom, Kósa Lajos egyszer azt mondta vitapartnerének, menjen ki vele a „kultúr” mögé, s ott intézzék el egymással az ügyeiket. Mondhatnám tehát, hogy ez nem idegen a Fidesz kultúrájától, de a viccet félretéve, a verésnél nem kell feltétlenül ütlegelésre gondolni, hiszen mindez a választások kontextusában hangzott el. Nem akarok magyarázkodni, a frakcióvezető úrral ápolt már-már családi nexus miatt szerintem az elnadrágolás emlegetése bőven belefér."

www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/tetenyi-eva-nem-vagyok-szokvanyos-politikus/2011-07-16/5159

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.07.17. 17:33:57

Nem hiszem, hogy vakon elfogult lennék a kormánypártok iránt, de engem továbbra sem tudott meggyőzni Tétényi Éva arról, hogy neki nem csupán az a célja, hogy amennyire tőle telik, rombolja a Fidesz nimbuszát, és ugyanakkor a kormánybiztos kérés is azt látszik igazolni, hogy szakmailag megalapozoptt programja nincs a város pénzügyi helyzetének konszolidálására, olyan, amit végre tudna hajtani, ha - amint állítja - a Fideszesek nem gátolnák ebben.

2011.11.25. 09:22:59

@kaleidoscope:
most már hagyjuk Esztergomot, itt a legfrissebb hír:
"Néhány órával a leminősítés után még nem bontakozott ki kontrollálhatatlan forintszakadás."
A jővő elkezdődött...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.25. 12:09:25

@Izrael misztériuma: Borítékolom, hogy miket fogsz írni, ha a magyar nemzetbiztonsági szakszolgálatok esetleg kiderítik név szerint - és ha közre is adják - a forint lerontásából még jobban meggazdagodni kívánó mammoniták nevét és családi/céges/baráti/szexuális kapcsolati rendszerüket. ( A legenyhébb az Abwehr-analógia lesz...)

thotferi 2011.11.25. 14:28:34

@Izrael misztériuma:
Nem baj, ti megkapjátok majd a pénzeteket akkor is!

http://www.youtube.com/watch?v=AYlXM_CFJAI&feature=player_embedded#!

2011.11.25. 16:02:32

„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” egyszerűen azért, mert „keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény-magyar” vagy „úriember”, tartatni a markát, s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a ”jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aládárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett „előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet”.
(Márai Sándor)

2011.11.25. 16:11:01

Bóvli. Erről is a zsidók tehetnek...
Az, hogy a nemzetközi pénzvilág összeesküdött a magyarok ellen, már régóta tudjuk. A titkosszolgálatok már vizsgálódnak is az ügyben.
Egyébként – ha már itt tartunk – volna egy éceszünk. Igencsak kóser volna, ha – elkerülendő a további hiriget – hagynánk már a fenébe ezt a rengeteg smoncát, és stikában elindulnánk a másik irányba. Különben nekünk kampec...
:-)

thotferi 2011.11.25. 18:15:38

@Izrael misztériuma:
Ezen már régen túllépett a történelem!
Amit Márai írt a mindenkori hatalmi elitre vonatkozik.
A komcsik a Kádár korszakban még úgyabbul viselkedtek, mert belőlük még a valamelyest emberi tartást kölcsönző keresztény úri tudat is hiányzott és hiányzik. Ennyivel mélyebbre süllyedt általuk, jóvoltukból a magyar társadalom.

thotferi 2011.11.25. 18:34:53

@Izrael misztériuma:
"Orbán Viktor kijelentette, hogy háború zajlik, amiben az államadósság a fő ellenfél. Ezt annyiban kell pontosítanunk, hogy nem az államadósság, és általában az adósság az ellenfél, hanem ezek az ellenünk fordított fegyverek. Jó, de akkor ki az ellenfél?
Ez az éppen most zajló történet, például hazánk új IMF-tárgyalása is ékesen bizonyítja, hogy saját állításával szemben, nagyon is létezik a globaista birodalmi, hatalmi komplexum. Most három meghatározó rendszerét láthatjuk működés közben. Az első rendszert a lokalitásban megtelepedő multinacionális-globális vállalatok, köztük is elsősorban a bankok jelentik. Ők alkotják azt a kényszerítő hatalmi rendszert, melynek az a dolga, hogy a különféle államokat, helyi, nemzeti közösségeket és társadalmakat függő, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák. Ezt Magyarországon az elmúlt 22 évben sikeresen meg is tették. A függésünket megalapozó profit- és kamatszivattyúik az évi 27 ezer milliárdos nemzeti jövedelemből hétezer milliárdot szívnak ki, a deficit és az eladósodás döntően ennek köszönhető. A második rendszert a figyelmeztető-fegyelmező hatalmi erőszakszervezetek jelentik. Ezek a hitelminősítő intézetek és maga a Nemzetközi Valutaalap. Az a dolguk, hogy először figyelmeztessenek (leminősítés), majd, ha ez nem használ, büntessenek, amennyiben a szivattyúik működését akadályozni próbáljuk. "
duft.extra.hu/?p=10684

csaba carmarthen 2011.11.25. 23:33:40

"Drága gyermekek! Ma reményt és örömet szeretnék adni nektek. Mindaz, ami körülöttetek van, gyermekeim, a földi dolgok felé vezet benneteket, én pedig a kegyelem ideje felé szeretnélek vezetni titeket, hogy ebben az időben minél közelebb legyetek Fiamhoz, és Ő vezethessen benneteket szeretete és az örök élet felé, amelyre minden szív vágyik. Ti, gyermekeim, imádkozzatok, és legyen ez a kegyelem ideje lelketeknek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
www.medjugorjeportal.hu/Home/2011november25

2011.11.29. 09:13:14

nem süllyedünk, nem süllyedünk, nyugodjatok meg, nincs semmi baj, atlantiszunk már ezer éve áll fenn jólétben és békében, nem süllyedünk, nem süllyedünk???
Erik a Viking - Atlantisz elsüllyed
www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w&feature=share

csaba carmarthen 2011.11.29. 11:10:54

"...Veletek vagyok, még ha nem is vagytok ennek tudatában. Meg akarlak óvni benneteket mindattól, amit a sátán kínál, hogy megsemmisítsen titeket. Amint Jézust hordoztam méhemben, ugyanúgy szeretnélek hordozni titeket, drága gyermekek, a szentség felé. Isten meg akar menteni benneteket, s ezért az emberek, a természet és sok más eszköz által üzeneteket küld nektek, amelyek segíthetnek megérteni, hogy meg kell változtatnotok életetek irányát. Értsétek meg, tehát, gyermekeim, milyen nagyszerű ajándékot ad nektek Isten azáltal, hogy palástommal oltalmazhatlak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!” 1990. március 25.
www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/1990

2011.12.01. 08:29:04

teszkó, ha mondom, segít a gondon...
A Tesco veszi át az esztergomi tömegközlekedést
Az áruházlánc december 2-től kibővíti ingyenes buszjáratát a helyi közösségi közlekedés nélkül maradt, nyakig eladósodott városban. Első körben év végéig, de az sem kizárt, hogy tartós marad a különös modell.

2011.12.01. 09:29:04

@Izrael misztériuma:
A gonosz multi, bizonyára hátsó szándéka van!
(Lehet, hogy azt akarja, hogy nála vásároljanak az emberek?? Továbbmegyek, (de csak halkan), profitot akar!!! (Sőt, ó borzalom!, nagyobb(!!) prfitot akar!))
Szerencsére átlátunk rajta!
:-))

2011.12.01. 09:38:21

@Pandit:
már a zókori rómaiak is tudták, hogy mindenút ateszkóba vezet...
:-)

2012.04.12. 21:33:57

„Ezzel az állam dönti romba Esztergomot”
(Tétényi Éva)
Felfüggesztették Esztergom állami normatív támogatását
mandiner.hu/cikk/20120412_felfuggesztettek_esztergom_allami_normativ_tamogatasat

a fidesz/kdnp egy szar, pitiáner, bosszúálló fajta...

2012.10.03. 11:54:19

Armageddon most...

20 milliárdos adósságállomány mellett a helyi fidesznyikek továbbra is szabotálnak, és állambácsi leemelt 400 millát a folyószámláról, az se baj, ha a képviselők sem kapják meg a tiszteletdíjukat...

mandiner.hu/cikk/20121003_tetenyi_eva_armageddon_esztergomban

2012.11.13. 08:14:18

Esztergom október eleje óta fizetésképtelen. A város mostanra gyakorlatilag megbénult. Mintha háború vagy természeti katasztrófa sújtotta volna.

A megbénult Tesztergom - hadijelentés Szent István városából
nol.hu/belfold/20121113-a_megbenult_tesztergom

szentistvánsegiccs!!!

2012.11.13. 15:46:38

@csaba carmarthen:
pióatyasegiccs!!!
de honnan gondolod, hogy ezta pióatya mondotta?

2012.11.15. 22:59:02

@csaba carmarthen:
"de honnan gondolod, hogy ezta pióatya mondotta?"

A szerkesztő kiegészítése Pió atya Magyarországról szóló próféciájához (alul)

Blanár Mihály (ő az irója a Szent Pió Atya a titokzatos karizmatikus című könyvnek, amelyet a Testvéri Szolgálat Alapítvány adott ki 2002-ben), azt mondta, hogy ő nem tud erről a próféciáról semmit, és nincs semmiféle hiteles olasz forrás ami ezt a próféciát megerősítené.

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

www.karizmatikus.hu/noha/olvasnivalo/181-utolso-idk

lehet, hogy még nem jöttek el az utolsó idők, egy kicsit még várnunk kell rá...

csaba carmarthen 2012.11.16. 00:52:04

@Izrael misztériuma:

1991. január 25.
„Drága gyermekek! Ma úgy hívlak benneteket imádkozni, ahogy eddig még sohasem. Imádkozzatok a békéért. A sátán hatalmas, és nemcsak az emberi életet akarja romba dönteni, hanem a természetet és a bolygót is, ahol éltek. Ezért drága gyermekeim, imádkozzatok, hogy az imádság által a béke isteni áldása megóvjon benneteket. Isten azért küldött hozzátok, hogy segítsek nektek. Ha akarjátok, ragadjátok meg a rózsafüzért. Egy egyszerű rózsafüzér csodákat tehet a világban és életetekben. Megáldalak benneteket, és veletek maradok, ameddig csak Isten akarja. Köszönöm, hogy nem lesztek hűtlenek jelenlétemhez. Köszönöm, mert válaszotok a jót és a békét szolgálja. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/1991

2013.10.21. 11:50:34

meggyes a bűnös?

Meggyes Tamás körül nyomoz az ügyészség
mandiner.hu/cikk/20131021_meggyes_tamas_korul_nyomoz_az_ugyeszseg

de hova lett a húsz milliárd?

2014.11.29. 09:23:55

a bűnös város visszatért a fidesz kebelére, a jutalom nem marad el:
"Amit Isten adott, csak Isten veheti el – de úgy tűnik, ez fordítva is igaz: vagyis amit elvett, akár vissza is adhatja."

Jól szavaztak: véget ér a Fidesz bosszúja
nol.hu/belfold/jol-szavaztak-veget-er-a-fideszes-bosszu-1501331

csaba carmarthen 2014.11.29. 10:08:32

A sátán terjeszteni fogja a gyűlöletet, mindaddig, amíg a lelkek, akiket eltöltött az ő gyűlölete, önkéntes képviselőivé nem válnak, mígnem már nem lesznek urai saját cselekedetüknek. Eltelvén a sátán dühével, lehetetlen lesz számukra szeretetet érezni a szívükben azok iránt, akiket ellenségeiknek gondolnak. Aztán elkezdik gyűlölni magukat, és minél inkább vétkeznek Isten ellen, annál inkább elhatalmasodik bennük a szörnyű kín. Végül, amikor ez a fajta gyűlölet lesz úrrá a lelkeken, képtelenek lesznek megszabadulni a sátántól. Sok imára van szüksége az ilyen lelkeknek.

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/04/udvosseg-anyja-szeretet-es-csakis-szeretet-szarmazhat-istentol-gyulolet-kizarolag-a-satantol-ered-nincs-atmenet/

2014.11.30. 17:58:04

@csaba carmarthen:
elég a nagyfigyelmeztetésből, térjünk a tárgyra!
dehovaletta a húszmilliárd?
dehovaletta a meggyes?
dehovaletta a tétényi?

bónusz kérdés:
mirejóa prímáspince?

csaba carmarthen 2014.11.30. 19:34:24

A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.

Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok.

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

Ez egy valódi háború, teljesen más, mint az eddigi háborúk voltak, amelyeket már a Földön megéltetek.

Ez nem más, mint egy ellenetek irányított háború, minden egyes gyermekem ellen.

www.masodikeljovetel.hu/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara/

„…Már több mint egy éve folynak a tárgyalások az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi megállapodásról, mely gyakorlatilag egy egységes szabadpiaci egységgé tenné a világ két legnagyobb gazdaságát.

Az egyezmény viszont számos veszélyt is magában rejt, könnyen lehet, hogy az egyezményt követően kötelező lesz a GMO-kat és az évek óta betiltott rákkeltő vegyszereket beengednünk Magyarországra.

Nem véletlen, hogy a civil szervezetek kongatják már a vészharangot. Egyrészt, mert a tárgyalások a lakosok, civilek számára titkosak, viszont a multinacionális cégek azt jelentősen befolyásolják… Ami talán még ezeknél is nagyobb kockázat, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás nem csak az egymás közötti vámokat, importkvótákat szüntetné meg, hanem ebben a szabadkereskedelmi övezetben a termékekre, gyártásukra vonatkozó törvényi előírásokat is harmonizálná a gyakorlatban. Ráadásul, ahogy a Guardian november 4-i cikkében is hangsúlyozzák, ezáltal a cégek bármikor beperelhetnék azon országokat, melyek – mint pl. Magyarország a GMO-k esetén, a skandináv országok egészségkárosító vegyi anyagoknál – védik a saját állampolgáraik egészségét a bizonytalan kereskedelmi szabályozásokkal szemben. A szabadkereskedelmi megállapodás esetén könnyen lehet, hogy a világcégek rafinált ügyvédei ránk kényszeríthetik génmanipulált termékeiket és mérgező vegyszereiket… - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/11054/A_dolgok_allasa_1#sthash.5MPrfbpG.dpuf

www.youtube.com/watch?v=eUd9rRSLY4A

www.youtube.com/watch?v=c7ecIrGCsU8
süti beállítások módosítása