Minden európai újságíró téved? - kérdezi színpadias pátosszal Daniel Cohn-Bendit, (DCB) az európai zöldek elnöke parlamenti vitapartnerét. A média tévedhetetlen lenne? Úgy tűnik, hogy a szangvinikus örök forradalmár el se tudja képzelni, hogy a média tévedhet. Főleg nem az egész média. Ebben Dani téved. Ajánlom figyelmébe két, amúgy baloldali újságíró, a két bátor Dávid, Edwards és Cromwell könyvét, a “Guardians of Power”-t, a “Hatalom őrzőit”. Ők leleplezik a média rendszeres manipulációit és szoros szövetségét a nagytőkével és a hadiiparral. Intézetük, a “Media Lens” 2011 óta kutatja ezeket az összefüggéseket, és 2007-ben a Gandhi International Peace Award-dal, azaz a Gandhiról elnevezett Nemzetközi Békedíjjal tüntették ki őket. A két Dávid szívós partizánharcot vív a média-Góliáttal szemben, miközben a Vörös Dani annak pártját fogja. ’68 májusában mozgalma meghirdette: “L’imagination au puvoir”. Ami nagyjából annyit jelent: Minden hatalmat a képzeletnek. S valóban, Dani és hívei azóta is egy képzeletvilágban élnek, mely ma virtuálisnak mondja magát. Mint minden mesében, itt is vannak jók és rosszak, és a rosszak a többiek. Megbocsáthatatlan, például, kormánypártinak lenni. A legutóbbi vitában Dani ki is fakadt: “A magyarok persze mind kormánypártiak”… Nocsak, és akkor ki tiltakozik a demokrácia megnyirbálása ellen? Csak nem a kormánypárt?A békedíj mottója: Love Ever Suffers/Never Revenges Itself - “a Szeretet mindig szenved és soha nem áll bosszút.” Nem éppen a média irányelve, Nem a hedonista Dániel filozófiája.  Jacques Le Goff történész szerint a DCB által alapított 68-as Március 22-e mozgalom nem a politikai, hanem a kulturális baloldaliság szervezete volt, mely rövid távon nem volt jelentős, de „a vágyfelszabadítás áramlatába” illeszkedve, a hasonló törekvésekkel együtt hosszabb távon nagyobb hatást gyakorolt, mint a balos politikai csoportocskák. DCB politikai hatását épp az egykori “forradalommal” kapcsolatban ajakbiggyesztéssel  illik nyugtázni, mondván, hogy május 21-án elhagyta a forrongások színterét, Berlinbe utazott, ahonnan nem is engedték vissza. Mégis, összefüggéseket vélek felfedezni akkori és mai közéleti tevékenysége között. Első sorban a fiatal lázadót, aki jelentéktelen csoportocskákban “politizált”, a média tette sztárrá. Hálás nekik. Másfelől ő soha nem tiltakozott, hogy szerepét eltúlozták volna, büszke volt arra, hogy megbuktatta az V. Köztársaságot, nevezetesen De Gaulle-t. Ha ez sikerült nekem, gondolhatja, miért ne tudnám megbuktatni Orbánt is? Különben bár én nem merem összehasonlítani formátumukat, erről majd a nagybetűs “Történelem” nyilatkozik,  egyértelmű, hogy mind a ketten frontálisan szembekerültek a globális nagytőkével. De Gaulle-t egykor megdöbbentette, hogy a francia politikai elit, élükön Georges Pompidou volt Rotschild bankárral, képtelen volt megbirkózni DCB Párizsban randalírozó bandáival. Ez valóban különös, bár  a forradalmak – már ha ’68 az volt! – dinamikája különös lehet. Cui prodest? – meg sem merem kérdezni. Mert lám-lám, a bankár lett a következő elnök. S mi volt első intézkedése? Érvénytelenítette a közigazgatási tilalmat, hogy Párizsban nem szabad felhőkarcolókat építeni. S kinek a tulajdona az első (és utolsó, mert leállították a további terjeszkedést) torony? A Tour Montparnasse, ahonnan a legszebb a kilátás Párizsban, amint azt a torony honlapjáról megtudhatjuk, a Rotschildék érdekeltsége. A helyi Bábel így jelzi a hatalmi viszonyokat -jelképesen. Mindez kissé összeesküvés-illatú. Pedig még nincs vége a történetnek.