Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A Safarov-affér

2012.09.08. 02:01 scapinelli

nagorno-karabah.jpgHol vannak azok az idők, amikor Kohl kancellár könnyekig hatódott, mert Németh Miklós – amúgy szocialista – miniszterelnök kijelentette, hogy nem vagyunk emberkereskedők, és ingyen kiengedtük a keletnémeteket. Ennek az ingyenességnek azonban mégis váratlanul nagy volt a hozama: a német, majd az európai egyesülés. Nos, mindenki elengedheti a fantáziáját, hogy a Safarov kontra kötvényvásárlás esetleges hozamát hogyan ítéli meg, de én változatlanul hiszem, hogy erkölcsös és csakis erkölcsös politikának lehet csak jó – az evangélium szavaival százszoros – hozama.


Merre is van az a Hegyi Karabah? – kérdezi mostanában sok újságolvasó. Egy örmény enkláve Azerbajdzsán közepén, amolyan kaukázusi Nyugat-Berlin, amely tüske volt a néhai NDK testében. A még idősebbek persze inkább Gdańskra, az egykori Danzigra gondolnak, és emlékeznek a francia politika tömör doktrínájára, mely „Mourir pour Dantzig” – meghalni Dantzigért? – néven híresült el. Ez Marcel Déat, egy francia szocialista költői kérdése volt, aki a francia-brit elkötelezettséget, hogy a lengyelek oldalán avatkozzon be a német-lengyel konfliktusba, e felkiáltással igyekezett megkérdőjelezni. Déat kategorikus nemmel válaszolt saját kérdésére! A háború mégis kitört, és végül senki sem érezte úgy, hogy Danzigért esett volna el. Ma az egykori szabad város és enkláve Lengyelország hatodik legnagyobb városa, és az egykori Hansa-város volt a Solidarność bölcsője. Marcel Déat pedig a jobboldali Vichy-kormány tagja lett, és a háború után Olaszországban bujkált. Katolizált, mielőtt meghalt volna. Ilyen szövevényes lehet a történelem.

Mi köze mindennek Safarov kiadatásához és a nemzetközi botrányhoz, melyet kavart? Minimum annyi, amennyit az érintettek beleolvasnak, de lehet, hogy jóval több. Bámulatos érzékkel sikerült ismét egy darázsfészekbe nyúlnunk, miközben a magyar kormányszóvivő az eljárás jogszerűségét bizonygatja. Elődje vezette a tárgyalásokat, amelynek az egész affért köszönhetjük. Azt már csak találgatni lehet, hogy vajon tudta-e, milyen jelképes időpontban adta át kormányunk a gyilkost, akiből otthon szabadságharcos lett, mihelyst leszállt repülője. Ezen a napon kiáltották ugyanis ki Hegyi-Karabahot függetlennek. Az érintettek erről a függetlenségről így nyilatkoznak:

„Soha nem fogunk engedményeket tenni országunk területi egységét illetően. Azerbajdzsán területi egysége sérthetetlen. Hegyi-Karabah soha nem kap függetlenséget” – mondta Ilham Alijev azeri elnök 2008 januárjában. „Hegyi-Karabah függetlensége visszafordíthatatlan, a terület sohasem lesz újra Azerbajdzsáné” – jelentette ki Szerzs Szargszjan örmény elnök 2008 tavaszán.

Soha! Nem, nem soha! Nem sok jel mutat arra, hogy a nézőpontok közelednének. Azaz a mostani fogolykiváltó hitelt nyöghetjük még akkor is, amikor azt már rég törlesztettük. A történelemben is van jelzálogkölcsön.  És még az sem biztos, hogy tárgyalási pozíciónk az IFM-vel javult volna. Sőt mi több, az azeri tárgyalófél magatartása nem hálára, hanem megvetésre enged következtetni. És akkor még az emberjogi szempontokat, mely hirtelen oly sokakat foglalkoztat, meg sem említettem. Úgy tűnik, ez volt az utolsó szempont.

Marad egy utolsó kérdés: tanultunk mindebből valamit?

75 komment

Címkék: politika külpolitika örmények Azerbajdzsán

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr464762328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mercator 2012.09.08. 08:50:00

Kissé megmosolyogtat, hogy éppen két olyan ország beszél "területi egységről", melyek esetén ezen egység a kétségben nyilvánul meg.

Könyörgöm, "területi egység" az, ha az ország egy része itt, a másik amott, mint két sziget?

Kész kabaré, és emberek halnak meg egy kabaréért...

YganA 2012.09.08. 10:06:38

"Annyi bajunk volt vele itt a dutyiban, mindenki félt tőle. Különben is kevés a hely, saját honfitársaink is szűkösködnek. Jobb így, hogy hazaküldtük a jó édesanyukájához!

Ki lát a jövőbe? Utánunk az özönvíz."

(a buta, gonosz törpilla)

ps. azért legközelebb megnézzük a térképet is!

dkiraly (törölt) 2012.09.10. 10:05:24

OFF
Egy konkrét eset kapcsán regisztráltam ezen az oldalon. A blog szerzőjéhez lenne egy kérdésem, mivel állítólag szakértő médiaetikából, így talán a szentbeszédek etikájához is vannak gondolatai.

A közelmúltban hallottam egy prédikációt, ahol az evangéliumhoz kapcsolódva egy atya a testi sérült tanítványainak az életéről mesélt (olyan vacsora melletti adomázós stílusban). Elég konkrét dolgokat, személyes, mély döntéshelyzeteket például. Az egyik illető teljesen beazonosítható volt, mert még a keresztneve is elhangzott.
Biztos, hogy rendben van ez így?! A "kiprédikált" személyek örültek neki, hogy így ki lettek tárgyalva? (Még akkor is, ha + példaként lettek említve?) Hol a határ a prédikációt színesítő konkrét példák és a magánélet védelme között? (Én magam örülök, hogy nem ismerem az illető atyát, mert ezentúl félnék tőle, mikor beszél rólam valamelyik "húzósabb" evangéliumi rész kapcsán:-)))

uszo 2012.09.11. 08:29:43

"Soha! Nem, nem soha!"

Kedves Scapinelli!

Kormányunk és pártszövetsége annak a kornak a bűvöletében él melynek politikai alapköve volt az idézet mondat által jelzett ideológia.
Kérdezem én tudtunk tanulni a következményekből?

Biztos, hogy Safarov csak hazájában hős? Szerintem az igazi probléma, hogy a safarovok többé kevésbé hősök minden etnikai nacionalista konfliktusok által sújtott helyen és emberek közt. (Gondoljunk a Szerb Horvát konfliktusra.) Még akkor is ha az csak ideológiailag terheli őket. Talán nem véletlen, hogy IX.Pius is elítélt tévedésként beszélt a nemzet vagy haza érdekében cselekedett bűnök igazolhatóságáról.

spé 2012.09.25. 21:26:31

Mit szólna a magyar hazafi, ha egy pl. Írországban tanuló magyar diákot a román nemzetiségű kollégiumi társa megölné, és a jogerős ítélet után börtönbe zárt román diákot Írország kiadná Romániának, és ott azonnal szabadlábra helyeznék?

Karakó 2012.09.26. 02:44:13

@spé:

Fején találtad a szöget, Írországgal különösen!

Talán hallottál már Tobin bankárról: két gyermeket ölt meg Leányfaluban, 500 eFt(!) óvadék ellenében szabadlábon "védekezhetett", majd úgy döntött, hogy inkább hazamegy... ja, naná, hogy abszolút "legálisan", mint ahogy Szafarovot is "hazaengedték".

Szóval, Írország nem adja ki a gyilkost, de arra sem hajlandó, hogy a büntetését otthon töltesse le vele (összesen 3 évről, évecskéről van szó!). Ha óhajtasz még párhuzamokat (inkább összevetéseket): a gyerekek - lévén talán 1-2 és 5 évesek, szerintem ÁRTATLANOK voltak, nemcsak a gyilkosság viszonylatában, hanem amúgy "abszolúte"... ugyanez egy huszon... - 30... éves katonáról aligha mondható el. Továbbá, nem volt és nem is lesz sem tüntetés, sem zászlóégetés; a jogi környezetet tekintve pedig úniós tagtársunkról van szó.

Kár volt Írországot előhoznod.

A másik aspektust illetően, magyarok és románok között egymás gyilkolása (békeidőben!) nem annyira jellemző - ez szintén nem analóg az örmény-azeri viszonnyal (persze részemről sem lenne szerencsés előhozakodni az örmény/nemzetközi terrorizmussal - ennek "azeri változata" nem ismert -, mert arra következne nyilván az örmény soá - amihez ugyan Azerbajdzsánnak "kevés köze" volt, az egyik talán 10 éve, a másik 100!, mindegy, parttalan vita....).

Egyszóval, "a harag rossz tanácsadó" - a gyűlölet pedig még rosszabb.
(és nagyon sajnálom, hogy Ulrich atya felült ennek a nagyra fújt lufinak)

@Pandit:

igaza volt OV-nak: nagyjából már elült (magától)

2012.09.26. 07:23:16

@Karakó:
szívből kívánom Neked, hogy kerüljenek el az ilyen "igazságok"!

Karakó 2012.09.26. 12:05:40

@Pandit:

Ezt viszont nem értem.
Bízom benne, hogy ez valami "jókívánságnak" indult (nem feltételezhetek mást), de szövegszerűen nem ez az értelme.

2012.09.26. 13:02:04

"jókívánságnak"
Abszolút! Jó feltevés.
:-)

Karakó 2012.09.26. 15:10:52

Köszönöm a megerősítést:)
(a kifejtést még sokkal hálásabban köszönném...:)

Karakó 2012.10.02. 03:34:58

@Pandit:

Nem gond, hogy csak ilyen "szurka-piszka" szinten vagy hajlandó kommunikálni (ennyit sem érdemlek).

Magához a poszthoz még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy - bár világos, hogy az Atya kiemelt szakterülete a politológia, ill. egyéb "társadalomtudományok" - azért kínosan hiányzik az adott eset erkölcsi / etikai (majd kijavítja valaki a szóhasználatot - remélem) vetületének taglalása.

(úgy értem, politikai elemzésekkel már tele a padlás - ezen a blogon "legalábbis" elvontabb értékelést is /el/várhatnánk)

2012.10.02. 08:40:01

@Karakó:
Jól van na. Nem tudom mit érdemelsz és nem akartalak megbántani.
A magyarázat csak annyi, hogy engem eléggé felháborított a kormány (vagy párt vagy ahogy akarod) vielkedése, hozzáállása és cinizmusa és gerinctelensége az ügyben. Beleértve Orbán Viktort is.
Sajnos ha ez nem elég én nem tudom jobban magyarázni. Egyszerűen eltér a véleményünk.
Természetesen mindenki hibázhat, és én is tévedhetek és gyakran tévedek is.
Természetesen részemről is "elült" a dolog, de azért a bizalmat elveszíteni könnyű, visszaszerezni annál nehezebb.

Karakó 2012.10.05. 00:50:48

@Pandit:

Valakiket, valakit - akárkit / bárkit, mindegy - cinikusnak és gerinctelennek nevezel. Szó se róla, ez kemény, markáns, egyenes vélemény, megítélés. Azzal "magyarázod", hogy felháborítottak... aztán mégegyszer: "nem tudom jobban magyarázni".

Nem a véleményeltérést nézem (látom), hanem az érvtelenséget. Nézd, én nem vagyok sem bíró, sem vallató - utólag kicsit már restellem, hogy kérdésekkel zaklatlak (megleszek eztán is az érveid nélkül).

Az én motivációm, hogy egyáltalán írtam erre a témára, nekem az eset után a Mária Rádióban egy jogász(!) megvilágította az ügy etikai vetületét (is, persze a jogi megítélés mellett). Összesen csak hiányoltam, hogy éppen "egy" JB-n ez nem jön elő.
Örülök, hogy benned is elült már a dolog (eleve fölösleges volt ezen őrjöngeni, de hát a média ugye felkap minden "szenzációt", a kormányfóbiások meg minden ilyesmire lecsapnak, mint a tyúk... - ld. Turul szoboravatás).

2012.10.05. 09:08:07

@Karakó:
Őszintén nem értem milyen érveket vársz tőlem.
Azt tartom dilettánsnak illetve egyes részeiben erkölcstelennek, és politikailag vállalhatatlannak amit a kormányzat (értsd itt azt (azokat) a dönéshozó(ka)t, aki az üggyel kapcsolatos kormányzati lépéseket( kiadatás, kommunikáció stb.) megtették) tett, vagy nem tett.
(Ez természetesen nem jelenti azt, hogy másnak (legyen az ír, azeri, török, örmény, magyar, román, jobboldali, baloldali, stb.) ezzel az üggyel, vagy más hasonló, kapcsolódó, máskor történt ügyekkel kapcsolatban ne lennének hibás vagy erkölcstelen tettei. Azonban ezeket én itt most a kormányzat hibáira vonatkozóan nem tekintem mentségnek.)

Ez a véleményem, az általam ismert tények alapján. Kérlek nézd el nekem, hogy ezeket a tényeket nem sorolom fel, ezeket mind ismerheted a médiából semmi különleges nincs köztük.
Nincsenek további érveim szimplán ezt modatja velem az erkölcsi érzékem. Ezért is próbáltam kerülni veled a vitát, lezárva azzal, hogy egyszerűen nem értünk egyet oszt kész. (És kívántam Neked, hogy soha senki nem mondja majd neked cinikusan, ha valamin őszintén felháborodsz, valami szíven üt, hogy "majd megnyugszol".)
Ha pedig neked van valamilyen speciális érved, háttértudásod (a tyúk-takony hasonlaton kívül :-)) pl a Mária rádióból a dolgokról, állj elő vele. Biztosan megvitatjuk.

Szép napot!
P.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2012.10.08. 21:21:01

@spé:
A magyar hazafi biztosan nem Írország kormányát szidná ennek okán, hanem a románokét.
Ugyanis, ha az a szabály, nemzetközi előírás, hogy mindenki a saját országában töltheti le a büntetését, akkor ezt kell tudomásul venni.
Milyen jogon követelnénk, követelhetnénk, hogy nekünk adják ki a bűnözőt, csak azért, mert magyar állampolgárt gyilkolt meg valaki egy harmadik országban?
Emberek, gondolkodjatok már el egy kicsit a saját józan eszetekkel !

Bíró Attila 2012.10.10. 20:46:13

Eléggé nagy az elkeseredés, csalódottság bennem az elmúlt napok eseményeit látva a jelenlegi "jobboldali" kormány iránt. Az üzleti ügyek előremenetléért nem szabadott volna olyan "hálával" előállni ami egy másik nép, család sebeit tépi fel ... Az IMF -el szembe pisilünk és az örmények felé es? A keleti régió felé "minden áron nyitunk" , hogy összefogjunk az IMF ellen?
Ezt az azeri üzleti találkozót nem szabadott volna megrendezni a történések után, bármekkora üzleti-haszonnal jár is ... Ez a legegyszerűbb embert is bántja. És egyáltalán "nem múlt el magától" amint reméli a jobboldali kormány ... Mélyen a szívemig hatol és fáj, és emlékeztet, hogy itt is "a pénz beszél és a kutya UGAT" van. Ráadásul mindez az azeri-magyar üzleti találkozó akkor jött le a híradóba amikor a Magyar Diaszpóra Tanács II. üléséről is beszámoltak ... Rettentően becsapottnak éreztem magamat és a jobboldali, határon-túliakat nagyon fájdalmas volt egy híradóba látni ezzel az azeri-üzleti üggyel. Azt hiszem ez innentől sok keresztény-jobboldali -t távolt tart a politikától, a szavazástól ... Nem, nem ez ez az út a jobb világ felé ...

Karakó 2012.10.11. 03:04:07

@Pandit:

Eleve két dolog van:
1) maga a kiadatás - ezt vehetjük egyszerűen egy "jogügyletnek" (xy európai egyezmény, stb), de el nem vitatott, viszont annál mélyebben elhallgatott erkölcsi vetületekkel (mégegyszer: önmagában, az elítélt kiadatásáról van szó)
2) két ország "viszonya" (diplomáciai, gazdasági, stb.) - ez, ugye, politizálás (kül-, gazd-, egyebek).

Ezt a kettőt az ügy (a tágabb értelemben vett eset) bírálói első perctől, meglátásom szerint szisztematikusan (kocepciózusan vagy ostobán, most ez mindegy) összemossák, a kiadatást eleve - és csakis - politikai síkon értékelik.
(nem szeretnék "ítélkezni", de úgy tűnik, hogy te is ezen katyvasz alapján mondasz cinikust és gerinctelent, aztán dilettánst és erkölcstelent, mindezt érvek nélkül, mindössze a "tényekre" hivatkozva)

Nem, nincsenek speciális érveim (még kevésbé háttértudásom - az infókat nagyjából ugyanonnan veszem, ahonnan Te).
Az az ipse (MR-ban) nem restellte kifejteni, hogy az elkövető, a gyilkos - jogilag - kapott xy büntetést (asszem életfogytiglani, leghamarabb 30 év utáni felülvizsgálattal, vagy ilyesmi). MÁS büntetési tétel nem volt, így az sem, hogy a fogvatartást a családjától és hazájától 3ezer kilométerre kell letöltenie...

Nem, nem szeretném relativizálni a bűnt. A gyilkosság a BTK (egyik) első helyén virít... (azt hallotttam még, hogy a vád "különös kegyetlenséggel" kitétele végül nem állt meg - amin aligha lehet csodálkozni, hiszen nem agyonverte, hanem agyonütötte az áldozatot - "mecsoda különbség"; szóval csak ehhez képest elég keménynek tűnik az életfogytiglan (vö. Cosma), de mindegy, nem ez a lényeg)

Az én motivumom a KELL. Azaz nem illik senkit olyannal büntetni (jogilag), amire nem ítéltetett (jogilag). A két "jogi" határozó bennem "erkölcsi" vonatkozássá áll össze: ha az elítéltet KIKÉRI a hazája, és neki nincs ellenvetése, akkor ki KELL adni (persze nem jogi értelemben, hiszen az egyezmény csak /jogi/ lehetőséget biztosít erre).

A másik fellelhető kritérium a jóhiszeműség (jog)elve. A kiadó félnek NEM azt kell vizsgálnia, hogy a kiadatással az elítéltnek talán nem lesz-e "könnyebb" a sorsa (ez alapértelmezett, hiszen a család/barátok általi látogathatóság eleve ezt jelenti), hanem csak azt, hogy nem lesz-e rosszabb (esetleg az itt kapott büntetésnél súlyosabb, stb. - ld. a pol. menekültek esete).
Az én sajátos világlátásomban (és vonatkozó tapasztalataim alapján) a jóhiszemű joggyakorlásnak is jócskán vannak erkölcsi vetületei. Ez az első rész.

A másodikhoz viszont még ennyire sem értek:)
Hogy a kormány ügyesen vagy ügyetlenül (rosszul!) politizál, végképp nem tudom eldönteni (szerintem, majd az idő:). A bírálók fő gondolata, hogy "eladták a gyilkost"... merthogy időközben gazdasági tárgyalások is folytak. Aztán kiderült, hogy nem (mármint, A. nem vásárol m. államkötvényt), ekkor jött az, hogy "tetejébe" még jól át is vertek bennünket ("lealáztak", stb).
(van itt némi kognitív disszonancia - lehet, hogy csak nekem tűnik így, a bírálóknak semmiképpen... azaz hogy "sapkával", vagy anélkül)

3)
Végül külön megfontolás tárgya lehet az örmény hozzáállás (őrjöngés, hisztéria). Azt persze elfogadom, hogy számunkra, keresztényekként az örmények "alapból" szimpatikusabbak (kellene legyenek), mint...
No és, esetleg fordítva? Ha ne lenne szinte pontos mása az esetnek (reptéri merénylő, szervezeti(!) háttérrel, alig néhány embert ölt csak meg, aztán kiadták a hazájának - helyesen -, ahol rehabilitálták), talán hiteles lehetne az "érzelmi politizálás". Na de így?
Biztosan nehéz nekünk megemésztenünk, hogy íme egy keresztény ("ősien" az) nép, akik semmivel sem jobbak (talán: sőt!), mint pogány ellenlábasaik (szomszédjuk). Pl. "viselkedésben" - hát, mit ne mondjak...

(bocs, ez túl hosszú lett. remélem, sikerült gondolatokat ébresztenem, bár ennyi...)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2012.10.11. 22:19:24

@Bíró Attila:
Mi ez az álságos finnyáskodás a magyar-azeri kapcsolatok ellen ?
Magyarországnak még olyan országokkal is szoros kapcsolatai vannak, mint Izrael meg Kuba !
Engem inkább az izraeli atombombák izgatnak és ezektől félek, mert ezek teljesen kívül esnek a nemzetközi felügyelő szervek látókörén !!
Szerintem inkább ez az aggasztó és nem a mondvacsinált azeri- örmény ügyecske .

Bíró Attila 2012.10.12. 07:30:07

@bélaybéla: Micsoda szöveg "álságos finnyáskodás" ... Több jó ismerősöm keresztény-értékrendi álláspontját képviseltem a fenti bejegyzésemmel akik többszörösen diplomázott emberek, és ami egy érzékenységet tükröz még sokak részéről.
Ugyanakkor nem a külső fegyverektől bombáktól kell félni hanem attól ami belülről kezdd hiányozni, az erkölcsi tartás, következetesség, bölcsesség és belátni (mindenkori alázat), hogy Isten akaratába gyökereződve lehet kellene tenni MINDENT (még ezeket a blog bejegyzéseket es .... )
Akkor van nagy vész amikor az emberi szubjektivitás akar megoldani valamit és elfelejti az objektívhez igazítani... Hogy mit jelent ez? Egyetlen lépést se Jézus nélkül! Ez a mérce ...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2012.10.12. 14:40:05

@Bíró Attila:
Vedd észre, hogy ez csak "egy vihar a biliben" kategória azokhoz az erkölcsi kérdésekhez képest, amelyekről viszont az egyházak, a "többszörösen diplomázott" emberek mélyen hallgatnak:
Az izraeli illegális és engedélyezetlen atombombák egy sokkalta nagyobb és feketébb erkölcsi tartás hiányáról tesznek bizonyságot. Először ezeket kezdjétek el kapargatni és kifogásolni, akkor sokkal hitelesebbek lesztek a kisebb fajsúlyú ügyekben is!
Vagy inkább arról van szó, hogy ezek az azeri ügyek hivatottak elfedni és palástolni a sokkalta nyugtalanítóbb és veszedelmesebb fenyegetéseket ?
Szerintem, ez utóbbi áll fenn! Nagyon sajnállak benneteket ezért ! Őszintén !

Bíró Attila 2012.10.13. 04:52:06

@bélaybéla: Kedves Béla!

Én az emberi szív megtérésében bízom és onnan is jön a "veszedelem" a nem együttműködés Istennel, amikor az ember, izraeli, magyar vagy saját maga dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz, az az szubjektív saját véleményét kinyilatkoztatja mint igazságot. Na ebből a betegségből mindenütt van sőt ez a tendencia ... Ha érted ezt a könyvet akkor tudod, hogy miről beszélek: maranatha.uw.hu/beke/index.html
És a világban hól szhületik, forrásozik a szívekbe béke, Istenrerfigyelés pl. itt: Teréz anya nővérei, Medjugorje, Taizé , Cenakolo házak drigmentés: imádsággal és munkával - nagyon nagy sikerrel..., Bőjte csapatának munkája a gyerekekért ... sorolhatnám.
És, hogy még ráadásul mit tesznek minden rossz megfékezésére az Égiek: katakomba.uw.hu/betelt/0.html

Itt konkrétan végig követheted, hogy miért nem tudott eddig atomháború lenni: eleyson.hu/video/maria_xx.wmv

Szeretettel a Szeretetért!

Attila

Bíró Attila 2012.10.13. 05:00:34

@Bíró Attila: Csak még annyit, hogy a film akadozhat gyengébb intenetnetnél: eleyson.hu/video/maria_xx.wmv
Ezért megoldás ha a jobb egér gombbal klikkelve a linkre 'Link mentése másként' v 'Mentés másként ...' választva mentjük a gépünkre és onnan megnyitva már nem lehet akadozás. Attila

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2012.10.13. 17:56:33

Kedves Atilla!
És, hogy még ráadásul mit tesznek minden rossz megfékezésére a földiek:

mno.hu/hirtvkulfold/gunter-grass-ismet-izraelt-biralta-1108707

Én csak ezt hiányoltam eddig, most végre, idős korában megszólalt egy prominens képviselője az írótársadalomnak, mert nem hagyta békén őt sem a lelkiismerete. Jó lenne, ha ti is követnétek őt ebben és végre Izraellel kapcsolatban is mernétek bírálatot megfogalmazni!
Szeretettel :Béla

2012.10.15. 08:28:32

güntergrass a waffenSS önkéntese volt, bár az ellenség első lövésére az egész csapat szétszaladt, ezt a tényt 50 évig ügyesen titkolta, most öregedvén visszatért ismét a gyermekkora, így remélem már érthető lesz a sitzinleben...

egyérintő 2012.10.15. 12:09:51

A balliberós oldal úgy nyalta, falta A bádog dob íróját évtizedeken keresztül, hogy felfordult az ember gyomra tőle. Még Nobel díjat is kapott 99-ben. Most, hogy öregkorára kiderült, hogy árnyaltabb ember, mint amilyennek idáig látszott, egyszeriben ő lett a gyáva waffen SS önkéntes....

2012.10.16. 13:27:41

"A történelem... egy eldugult klozet. Folyton lehúzzuk, mégis visszajön a szar."
(Günter Grass: Ráklépésben)

a könyvet olvasván én már akkor tudtam, hogy ez az ember - aki korosztályának tipikus képviselője - egy született náci...

egyérintő 2012.10.16. 16:02:11

@Izrael misztériuma:
Mifelénk ezt az alja népekről szokták mondani, csak nem ilyen bátor (szagos) liberális szabadsággal, ami a mai balliberálisoknak is a jellemzője.

Felkeveredett seprű - mondta a nagybátyám a kommunizmus kellős közepén - idő kell neki, amíg leülepszik!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2012.10.16. 19:59:28

@Izrael misztériuma:
Aki bármikor életében bírálni merészeli Izraelt, akár az illegális atomprogramja miatt, az már egy született náci. Érthető.
Akkor te mi vagy, aki folyton Magyarországot, a magyar államférfiakat bírálgatod?
Ilyen gondolkodással akkor én meg azt mondhatnám, hogy született hazaáruló,ellenségeink beépített ügynöke, a magyar nemzet pusztítója.
Az a különbség , hogy ezt én rád soha nem mondtam és nem mondom, mert az igazság számít és nem az ilyen otromba gyalázkodás, amit itt folyamatosan művelsz!

2012.10.16. 21:34:37

aki azeribaltásgyilkosokat menteget, aki sunyi módon, éjszaka, álmában gyilkoló szörnyeteggel azonosul, az maga is bűnpártoló válik, legyenaz orbánviktor, vagya kára magyarkormányisaz!!!
ezeka zemberek lukas kétfillérér nemcsak a becsületüket, hanem a hazájukat is eladják az első arrahaladónak, némi júdáspénz ellenében...
szégyen, szégyen, szégyen...

egyérintő 2012.10.16. 23:40:11

@Izrael misztériuma:
Ugyan, látjuk, hogy a kötelező kormányellenes ballib mantrát mondod fel, sajnos közel sem vagy az igazsághoz. Ha ez a baltás gyilkos örmény lett volna és azerit ütött volna agyon, és életfogytigra ítéltük volna, akkor mit mondanának az örmények? Hogy ne adjuk ki nekik a gyilkost azért, hogy otthon tölthesse a büntetését?! Ugyan! És ha kiadjuk, akkor nem tüntették volna ugyanúgy ki, mint az azeriek a maguk emberét?

Nevetséges egy ilyen helyzetben a magyar kormánytól nem a nemzetközi jogot számon kérni, hanem azt követelni, hogy egyénileg vizsgáljon meg minden esetet.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2012.10.17. 00:33:22

@Izrael misztériuma:
Szerintem,inkább az izraeli visszásságokkal foglalkozz és azokról tájékoztass minket, mint például az atombombák, mert ezek sokkalta fenyegetőbb veszélyt jelentenek az emberiségre, mint a baltás gyilkos ! Én ezekről szeretnék felvilágosítást kapni tőled, mint "nagy tudású "zsidó szakértőtől !

2012.10.18. 07:43:08

a szafarov ügyről...

"Aki ezt a döntést Pesten meghozta, nincs eszénél.
Az a tény, hogy a magyar állam élén a nagyvilág ügyeiben eligazodni képtelen, agresszív és felelőtlen, vénülő kamaszok állnak – emlékezzünk a saját megyéjében is rosszul tájékozódó debreceni és hódmezővásárhelyi polgármester világpolitikai matinéföllépéseire – , egyszerűen rémületes...
S végül meggondolandó: milyen rendszer az, amely így válogatja ki a vezetőit? Milyen társadalom az, amely hagyja magát így vezetni?
Mi lesz itt, ha jön az árvíz vagy a földrengés?
Mert azt, hogy mi történik, ha menetelnek a terrorista hajlamú náci rohamosztagok, már tudjuk.
(TGM)

2012.10.18. 07:52:48

NEMZETI KONZULTÁCIÓ

Vannak, akik azt mondják, nem kellett volna kiadni Azerbajdzsánnak Safarovot, a baltás gyilkost. Másoknak az a véleménye, hogy Safarovot nem kellett volna kiadni. Olyanok is vannak, akik szerint Safarov kiadása bűn volt. Ön mit gondol?

1. Safarov kiadása is része a szabadságharcprojektemnek.
2. Litvánia szabad, Safarov szabad, nekem bármit szabad.
3. Azért adtam ki, mert szükség volt a Közgépnek egy azeri üzletkötőre.

Karakó 2012.10.18. 13:41:56

"aki azeribaltásgyilkosokat menteget (...) az maga is bűnpártoló válik"

Leszámítva a rendkívül hanyag, csapnivaló helyesírást, ez minden bizonnnyal így van. Szeptember óta nézegetem az üggyel kapcsolatos híreket, tudósításokat, de ilyen vélkeménnyel (aki ti. mentegette volna Szafarov tettét, személyét) még nem találkoztam - horribile dictu, még "azeri szájból" sem:

www.origo.hu/nagyvilag/20120906-az-ormenyek-csak-ne-ugraljanak.html

Így hát nagyon érdekelne, ki-hol-mikor vette védelmébe ezt a gyilkosságot, bár tartok tőle, hogy ismét csak lázálomról, kényszerképzetről van szó, Izrael propagandatevékenysége, manipulációja, hazugságai.

Olyant viszont láttam és látok, hogy közönséges gyilkosságot igenis védenek: nemcsak a hivatalos (állami, diplomáciai) kommunikáció szintjén, hanem a "nagyon független" és "nagyon demokratikus" igazságszolgáltatás által:

www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article1085

Hja, ez egészen más eset ("ég és föld!"), hiszen itt zsidó gyilkolt...

Karakó 2012.10.18. 14:10:41

Mellesleg, a beíró empátiája egészen érthető.
Ami a különféle jeleket, megnyilvánulásokat illeti, okkal következtethetünk, hogy örmények és zsidók gondolkodásmódja nagyon közel áll egymáshoz, amint Örményország és Izrael is idegen területeket tart katonai megszállás alatt (ugyan különböző ürüggyel), és szervezett lobbiköreik által manipulálják a nemzetközi közvéleményt annak érdekében, hogy ezen latorállamokhoz ugymond a gyanú árnyéka se féközhessen.

Szép dolog az együttérzés - az ugyan kevésbé elegáns, ha hazugságra sarkall, de hát ez van

Karakó 2012.10.18. 14:28:31

@egyérintő:

Fölösleges ilyen "feltételezésekbe" bocsátkoznod, az eset megesett (consummatum est):

gepnarancs.hu/2012/09/drama-ormenyorszag-is-egy-terrorista-tomeggyilkost-unnepel/

Persze, TGM hisztije is hitelesebben hatna, ha már 2001-ben (is) szót emelt volna az elítéltek hazájuknak való kiadásának jogintézménye ellen, Garabedian ügyének apropójából... így viszont csak egy rozsdás szélkakas nyekergése.

Még hogy
"Mi lesz itt, ha jön az árvíz vagy a földrengés?"
??
Vajon mi? Ami az utóbbi földrengésekkor (szerencsére nem jelentősek), az utóbbi árvizekkor (2000, 2001 - ezek viszont sajnos eléggé megrázóak voltak), de volt vörösiszap-kiáradás is, példaértékű helyzetmegoldásokkal (kivéve ugye a felelősök lesittelését...)

egyérintő 2012.10.18. 23:11:38

@Karakó:

Ez egy ilyen helyzet, amikor a kormányok nem járhatnak el másként, mint a nemzetközi jog szerint.

Bár úgy tűnik, hogy vannak olyan országok, jelesül Írország ahol még odáig sem jutnak el a bíróságok, hogy a nálunk gyermekeket gázoló felelősséget nem vállaló ír lakost a kimondott, érvényes bírói ítélet alapján leültessék. Az ír Legfelsőbb Bíróság körmönfont, erkölcstelen és igaztalan magyarázattal szabadon engedte a gázolót. Zoltai Bencze, a szegény apa őrült logikájúnak tartotta az ír LB magyarázatát:

"Őrült logikájúnak nevezte például az átadást elutasító és a baleset okozójának szabadlábra helyezését is elrendelő ír legfelsőbb bírósági végzés indoklásának azon elemét, hogy hasonló esetben magyar állampolgárokat sem lehetne átadni az ír hatóságoknak, mivel Magyarország lehetővé teszi állampolgárainak külföldi bírósági ítéletek hazai letöltését, ugyanakkor arra nincs meg az ír törvényi lehetőség, hogy Tobin magyarországi ítéletét Írországban töltse le." :

index.hu/belfold/2012/06/28/strasbourgig_is_elmegy_az_ir_gazolo_aldozatainak_apja/

Karakó 2012.10.22. 02:07:05

@egyérintő:

Bocs, ellent kell (sztem, fontos) mondanom: ez NEM "egy ilyen helyzet"; az a bizonyos eu-egyezmény (hadd ne linkeljem, én is csak hallomásból ismerem) nem kötelező érvénnyel, hanem fakultatíve ("opcióval") rendezi a kiadatás menetét. Eszerint Szafarovot nem KELLETT, hanem LEHETETT kiadni hazájának.
És éppen ez a lényeges (szerintem), hogy a jogi LEHET-ből éppen az erkölcs (jogi etika?) eredményezett KELL-t, miután senkit nem illendő olyan "körülménnyel" büntetni, amely "körülményre" jogerősen nem ítéltetett (tárgyi esetben ez a "távoltartás" - hazájától).

OK, legyen ez az "én erkölcsöm" (vállalom); nyilván mindenki másként ítéli (éli) meg.
Még egyszer: azok "ellen" szólaltam fel, akik ezt az oldalt (szempontot, megfontolást) teljesen figyelmen kívül hagyják, akik az esetet ÖSSZESEN annak (kül)politikai vetületei szerint bírálják (ld. posztoló, valamint az összes "balos" fröcsögő...).
(lehet zavaros, érthetetlen vagyok; mindenesetre nekem a Mária Rádióban ezt elég jól elmagyarázták)

Bármennyire is kapcsolódó, Tobin ügye (nyilván) egészen más: a "nemzetközi jog" CSŐDJE (akár őrült, akár nem az ír LB logikája)! Ezzel kapcsolatban csak azon málázom csendesen, hogy vajon kapcsolható-e erkölcsi / etikai IGÉNY a bűn EVILÁGI büntetéséhez?
Az, hogy a gyilkos (gondatlanságból, közlekedési baleset során, stb.) az ír / magyar / eu jog háromszögében NEM BÜNTETHETŐ - ezt hajlamos vagyok tudomásul venni. Erre vonatkozóan az ír / magyar / eu jogot gyalázatosnak tartom - ez eddig rendben van. Csak azt nem tudom (még), hogy a bűnös EVILÁGI bűnhődése vajon erkölcsi követelmény-e.
(ehhez nyilván még sokat kell tanulnom)

2012.10.22. 09:53:42

@Karakó:
"(ehhez nyilván még sokat kell tanulnom)"

bizony mondom Néked, sokat kellene még tanulnod...

Karakó 2012.10.22. 11:49:07

Te talán Krisztusnak, vagy vmi prófétának (is) képzeled magad, hogy a testamentumi fordulatokat sajátodként (""nélkül) használod?
(Érdekes színfolt lehet ez "identitásaid" széles palettáján.)

Mondtam már, hogy tanulok, és nem tegnap kezdtem, de nem is fogok a végére érni:) Sőt, Tőled is, pontosabban a Te példádon is sokat tanultam már: mennyire elgondolhatatlan torzalakká képes nyomorítani még a legcsiszoltabb elméket is a fajelmélet - témakörben.

2012.10.22. 12:41:49

@Karakó:
látom irígykedsz, hogy nem zsidónak születtél...

2012.10.22. 12:45:03

@Karakó:
úgy látom A típusú személyiség vagy, ideje lazítani, mert az állandó stressz növeli az infarktus rizikóját...
Béke Veled!
Shalom!
(ahogy Jézus is köszönt, mivelhogy ő is zsidó vala)

Karakó 2012.10.23. 00:00:26

@Izrael misztériuma:

Mondtam már, hogy nem hiszek a vérségi származás "erejében" (tudom, hogy a zsidók többsége ezt nyomatja ezerrel - engem még nem győztek meg).
Jézus GALILEAI vala (visszatérő "bélyeg" ez az evangélumokban), és leginkább arámi nyelven szólt (nem tudom, hogy hangzik a "shalom" ezen a nyelven - lehet hasonló, vagy azonos, vagy egészen más:).

Tisztelem azokat a "zsidókat" (bármit is jelentsen ez a szó), akik - akár megtartva őseik hitét és hagyományait, akár elvetvén ezeket, felvették befogadó hazájuk többségi vallását és belesimultak annak kulturális közegébe - dolgos polgárokkánt és/vagy méltó hazafiakként képesek élni, viselkedni, gyarapítani a hont, választott (maguk, vagy őseik által-) hazájukat.
Még őket sem "irígylem" - csak felnézek rájuk (igaz, nem sok ilyet ismerek - hiszen ezek közül viszonylag kevés / ritka, aki ismertséget szerez).

2012.10.23. 21:44:00

@zzsuzsici:
ez lesz majd a trikómon:
We shall overcome

énekel: Joan Baez
www.youtube.com/watch?v=RkNsEH1GD7Q&feature=share

Karakó 2012.10.24. 00:27:15

@zzsuzsici:

Mint januárban is... Ennyit az acsargók hitelességéről, szavahihetőségéről(!).

Karakó 2012.10.24. 00:41:37

@Izrael misztériuma:

"úgy látom A típusú személyiség vagy"

Nem tudom, mifene lehet ez az "A típusú személyiség": ha az ábécé első betűjére utal, akkor köszönettel elhárítom: aligha illethet(ne) engem, szerény személyemet.

Köszönetképpen, én nem sorollak a "ZS típusú személyiségek" köréhez (mint az ábécé utolsó betűje, ámbár vitathatatlnul bizonyos áthallásal!), bár sokszor felmerült bennem ez az opció (is).

Karakó 2012.10.24. 00:50:39

@Izrael misztériuma:

"ez lesz majd a trikómon"

Ne kamuzz már: soha, egyetlen nyítszíni rendezvényen (utca, közterület) nem voltál - erre az apanázsból / elkötelezettségből "nem telik"!

2012.10.24. 07:31:51

@zzsuzsici:
a poló elején pedig:
Democracy

énekel: Leonard Cohen
www.youtube.com/watch?v=vHI9BTpGkp8

nálunk azért voltak csak ötvenezren (AFP), mert pocsék volt a zene, jövőre elhívjuk a buddhista zsidót a kóristalányokkal és akkor legalább ötszázezren leszünk...
Democracy is coming soon...

zzsuzsici 2012.10.24. 10:14:35

@Izrael misztériuma: Köszi, jó, hogy zenével dobtál vissza:-) meghoztad egy icipicit a kedvemet. Köszi!!!!

Egyébként jó, hogy vagytok ti, akik ilyeneket irkáltok a pólótokra. Szükség van rátok nagyon! Szép napot Neked!

2012.10.24. 13:19:56

@zzsuzsici:
akkor ez itt a ráadás:
Blowing In the Wind  
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=bkdPUUjrnHI

ebből a kameraállásból nemigen látszik, de a hátuk mögött a molinón a Mogen Dovid és a Kereszt, ez alatt énekli a félindiánlány és a zsidófiú a fekete rabszolgák dalát, amely végülis elsöpörte a régi Amerikát...

2012.10.25. 11:26:48

@zzsuzsici:
:-)

„- A Jóistenbe vetett hit miatt nem fél?
- Igen. Múlt héten járt nálam egy atya is.
- Meggyónt?
- Csak beszélgettünk. Lesz persze gyónás is meg minden, ami azzal jár, hogy katolikusnak kereszteltek, noha az Úrral valójában sosem az egyházán keresztül tartottam a kapcsolatot. Sőt, az egyház miatt távolodtam el tőle. Aztán 28 évesen egyszer csak befordultam egy templomba, a csöndben pedig rátaláltam egy ösvényre, amelyre lépve úgy éreztem, beszélhetek Vele. Amikor odakúsztam ott a lába elé, megajándékozott egy iránytűvel. Ha nem is sikerült mindig, azóta igyekeztem jó fia lenni.
- Nem haragszik rá, amiért mégis beteg lett?
- Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá, ő meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, rossz ember vagyok, a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek.”

Cseh Tamás 52. születésnapja a Merlinben (1995) - Mosókonyhából, szükséglakásból
www.youtube.com/watch?v=6d-1G1Hn17c

azóta csehtamás az Örök Vadászmezőkre költözött, de ma is üzen az ittmaradottaknak, én egyre jobban szeretem, akkor még nem láttam, milyen nagy ő, egész nemzedékének lelkiismerete volt...

zzsuzsici 2012.10.25. 21:13:41

@Izrael misztériuma: Ő itt többedszer van már megidézve, biztos nem véletlenül...ha valaki halálos betegen Így tud nyilatkozni... A belinkelt dalt is többedszer hallom. Nem is tudom mit lehet még ehhez hozzátenni..Hogy tíz év múlva mi lesz, abba pedig most még nem szeretnék belegondolni! Csak reménykedem. Látod, azóta is eltelt 10 év és még mindig ez a dal van...De jó is hogy van. Szeretem.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.10.25. 22:10:07

@zzsuzsici: @Izrael misztériuma:

Esküszöm, jobb zenékbe futok bele ezen a blogon, mint egy speckó zeneoldalon :-)

És ha már Cseh Tamás, jöjjön egy kevéssé ismert dala is:
www.youtube.com/watch?v=24m4GzMhgtM
(A dal története ott olvasható a szokásos helyen alul.)

De ha már az Ando Drom is előkerült, legyen egyik tagjuk, Gojma is - sajnos ő sincs már közöttünk. Jó énekes, jó táncos volt. Ezen a felvételen is jól táncol, de sokan tudnak ilyen jól táncolni. Viszont a végén az a néhány másodperc (a felvételen 1 perc 23-29 mp között) - na az az, ami utánozhatatlan!

zzsuzsici 2012.10.26. 00:18:17

@m-athos: @Izrael misztériuma: utolsó link és elnézést az offért: Szerintem idepasszol, Gojma és Cseh Tamás után "kis" stílus ugrással de ugyanaz az ösztönös ötletesség: Kedvenc Martha-m:

www.youtube.com/watch?v=wjghYFgt8Zk&feature=related

csaba carmarthen 2012.10.26. 01:58:19

@zzsuzsici: @m-athos: @Izrael misztériuma:
Ha mar igy az egyre magasabbra szarnyalo virtuozitasok fele haladunk...
;)
akkor egy IDE -illo darab:

FENY ES ARANY

;)
youtu.be/D7o7BrlbaDs

youtu.be/zyLX2cke-Lw

szeretettel;)

Karakó 2012.10.26. 02:00:43

@Izrael misztériuma:

"félindiánlány és a zsidófiú"

Na látod, ez az, amit bennetek mindenki, mindenütt annyira szeret.
Hogy roppantul kúl dolog Zimmermant zsidózni, de aki Manó et-at, a báró Bankárt, vagy akár Bíboros urat említi ilyen összefüggésben, az már rohadt náci, amtiszemita, stb. (csak így tovább!)

Karakó 2012.10.26. 02:17:13

@Izrael misztériuma:

Ez a felvétel még sokkal jobban fog tetszeni Neked:

www.youtube.com/watch?v=WLwHnNybADo

ui. vizuális élményedet fokozza majd, hogy a "félindiánlány és a zsidófiú" előadását a tömeg kedvenc "fallikus" szimbólumod alatt ünnepli (1:12 - 3.20)

csaba carmarthen 2012.10.26. 02:30:17

@Karakó:
de mindenekelott fel kell kutatnunk a benso beket...:
youtu.be/A8jHr4oM5JY

...maskepp nehez lesz masokat a beke fele vezetni..,

(Zoltán Kodály...

L'Accorche-Choeur, Ensemble vocal Fribourg, Suisse
youtu.be/xRi1GDoaQu4
)

testverem,

;)

zzsuzsici 2012.10.26. 21:34:32

@csaba carmarthen: Köszi, a legutóbbi Kodály mű kórusos "régmúltam" egyik nagy kedvence!! csodás darab!
üdv!

csaba carmarthen 2012.10.26. 23:56:31

@zzsuzsici:
köszi! üdv Néked is!

(S... akkor esetleg a közeljövődé is ;))...

ma estere meg mar csak ennyit:
youtu.be/F2mIUKCaJwI
adjon Isten jó éjszakát!
;)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.10.27. 00:10:13

@zzsuzsici: @Izrael misztériuma: @Karakó: @csaba carmarthen:

És egy dal azokból az időkből, amikor az ember nem csak hogy még 'helpless' volt, de a 'heaven's door' is még 'dragon's door' volt. Azóta se lett könnyebb, csak nehezebb. :-)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.10.27. 00:30:06

@csaba carmarthen:
Ejnye-ejnye (mondom magamnak) már tegnap éjszaka is lemaradt a linkem!

Jó a tied is, de nem erre gondoltam hanem erre:
www.youtube.com/watch?v=BmnEaUW8JYE

Látjátok, ebből is lehet tanulni: écccaka aludjon az ember, mert különben csak link nélkül linkeskedik.
:-)

csaba carmarthen 2012.10.27. 00:35:41

@m-athos: pontosan !
es pohar sor mellett akarja megbeszelni azt amire felmondattal elobb azt mondta, hogy nem tudja a valaszt;)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.10.27. 00:57:22

@csaba carmarthen:
Igazad van, ma már nem poharazok. Legyen inkább korsóval!
www.youtube.com/watch?v=Zj3mKYASycg
(Jé, sikerült linkelnem!)

csaba carmarthen 2012.10.27. 01:10:37

@m-athos:

Ezek a rockerek időnként valóban nagyon tehetségesek...
Csak az a kár hogy nem ugyanazt írták rá minden művük margójára, amit Johann Sebastian Bach írt (és még néhány társa)-:

Soli Deo Gloria
en.wikipedia.org/wiki/File:Soli_deo_gloria.jpg

Karakó 2012.10.27. 02:35:02

@csaba carmarthen:

"es pohar sor mellett akarja megbeszelni azt amire felmondattal elobb azt mondta, hogy nem tudja a valaszt;) "

Pontosan így van! (vicc, kacsintás nélkül) Ha nem tudom a választ, a kérdés megbeszélésenk "sör-vonzatát" kész vagyok fizetni. Ellenkező esetben (ha netán "tudom" a választ), a cehhet a kérdező ("alul-informált") fizeti. Üzlet = üzlet.

Nem mellesleg: nagy pofára-esésem ez Veled kapcsoletban (bocsi!).

csaba carmarthen 2012.10.27. 08:03:12

@Karakó: ;))

szivesen benne vagyok egy ..alkalmasint talakozasban;)

csaba carmarthen 2012.10.27. 09:22:22

@Karakó:

pontosabban talalkozasban...
;-)

ha van valasztasi lehetoseg, akkor viszont lehet, hogy a vorosborra...es a sajtra szavazok

ti. ez itt a muvesz-szekcio nemde?

www.salonduvinfloreffe.be/

vagy

www.vadkert-fesztival.hu/index.php/rendezvenyek/bort-es-sajt-fesztival

vagy esetleg...

www.piaristabor.hu/Kezdo.aspx

egyebkent semmi bajom a sorrel (komolyan,-(vicc, kacsintás nélkül)).

Kitetelemben arra akartam kielezni a kerdest, hogy van kulombseg
Spirit es spirit kozott
pl.
(Holy) Spirit es "s(z)pirit(usz)"
kozott ha (ketto+) ember -kozosen- valaszt var valamire .....
....valahonnan;)

2014.11.29. 10:20:16

A nyugati demokráciákat a bukás útjának tartja, a világ leghírhedtebb elnöki diktatúráit viszont partnernek Orbán Viktor, az Európai Unió egyetlen elnök diktátora, aki Magyarországon fogadja ma Azerbajdzsán elnök diktátorát, Ilham Alijevet.

Orbánhoz jött az azeri baltás gyilkos elnöke
www.hirarena.com/orbanhoz-jott-az-azeri-baltas-gyilkos-elnoke_651

csaba carmarthen 2014.11.29. 10:38:52

A boltosok többsége nem tudta, mi a Red Bull, amíg meg nem érkeztek a zsoldosok. Az meg persze gyalázat lett volna, ha korábban Snickerst vagy Bountyt lehetett volna venni. Márpedig az európai harcosoknak ezek a kedvencei, ezért Deir Ezzorban már mindenhol lehet őket kapni.

„Átvették az irányítást az életünk felett, mindezt a vallás nevében. Élik a gazdagok életét, míg mi éhezünk. Sokszor mondják a vásárlóim, hogy bárcsak megmérgezné őket a sok csoki és energiaital. De mi semmit sem tudunk tenni" – monda a megkérdezett boltos.

magyarhirlap.hu/cikk/11048/Csipsz_Red_Bull_es_Snickers

U.S. Trained ISIS Forces At Secret Jordan Base - Truth And Action
www.truthandaction.org/us-trained-isis-forces-jordan-base/
süti beállítások módosítása