„Meditációs ima”, „keresztény meditáció”, „belső ima” – olyan szókapcsolatok ezek, amelyeknek már említése is sokakból azonnali félelmet, dühöt és ellenállást vált ki. Félelmet az eretnekségtől, dühöt a kereszténység elárulóival szemben, ellenállást a kísértésnek. Hiszen Jézus Krisztus az egyetlen megváltó, nincs szükségünk a keleti vallások szinkretista beszivárgására! Sőt, keresztény kötelességünk, hogy az igaz hitet védelmezzük démoni befolyásuk ellen!
Azok számára, akik mégis félre tudják tenni a negatív előítéleteiket és kiteszik magukat az olvasás kockázatának, Mustó Péter könyve új távlatokat nyílhat. Ha bizalmat szavazunk a jezsuita szerzőnek és olvasni kezdjük töredékes, olykor esetlen mondatait, ezt az összefüggő és világos – bár a szokásos teológiai racionalizmuson és a spirituális szentimentalizmuson messze túlvezető – gondolatmenetet, a tapasztalat hatására felismerhetjük: a meditáció ezen formája nem az ördögtől való. Sokkal inkább a keresztény ima- és lelkiélet elmélyülésének, egész egzisztenciánk Istennel való egyesülésünknek útja. Olyan ösvény, amely keskeny és meredek, viszont az Életre vezet.
„A keleti egyház szerzeteseinek imája”, „a szív imája”, „Jézusima” – ugye, így már jobban hangzik? Pedig ugyanarról van szó. Ez a könyv – mely egy kétkötetes sorozat első része – elvi és gyakorlati útmutatásaival a keresztény kontemplatív imádság, a hészükhaszta imamód titkába vezeti be az olvasót. Gyakorlatias – mert az ima: élet. Okkal reméljük, hogy számos félreértést fog eloszlatni és sokak számára nyújt majd táplálékot. Aki részesedik belőle, növekedni fog az embertárs, valamint az egy, igaz és élő Isten iránti szeretetben, tiszteletben.
A szerző „útitárs”; egyúttal azonban avatott vezető is a sokféle spiritualitás mai útvesztőjében. Rámutat a különbségre az önközpontú meditáció és a valódi ima között. Van mit tanulnunk tőle. Könyve olvasása üdítő, életadó, megtisztító élmény. Meghívás az önmagunktól való szabadságra, a radikális Isten felé fordulásra. És persze az imádság további gyakorlására is – mert anélkül nem megy… Kedvet csinál a lelki élethez. Örömre és ünneplésre ad okot, hogy Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya olyan embert tudhat soraiban, mint Mustó Péter, SJ.
Utolsó kommentek