Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Döntsd a szobrot, ne siránkozz ...

2013.10.01. 13:15 scapinelli

Будапешт_56._Голова_статуи_Сталина.jpgÚjabb hungaricummal dicsekedhetünk. Ledöntöttünk egy szobrot, ami nem is létezett, azaz a ledöntés céljával hozták létre. Ha mondjuk a tettesek egy főiskola vagy egyetem diákjai, és a szobor a rektor vagy dékán képmása, netán egy szigorúan osztályozó tanáré, akinek vizsgáitól mindenki fél, azt mondanám, diákcsíny… A szobor azonban a törvényesen megválasztott felelős magyar kormányfőt ábrázolja. Nem holmi buliról van tehát szó, hanem politikai tüntetésről. A jelkép, a szoborledöntés, amúgy nem új találmány, nagy hagyománya van…

Leonardo da Vinci mesterművét, mely, ha elkészül, a világ legnagyobb lovas szobra lett volna, megszálló katonák rombolták le. Az itáliai reneszánsz géniusza 1482-ben nyerte el Milánóban Lodovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta édesapja, Francesco Sforza hatalmas lovas szobrának megformálásával is, da Vinci 17 évig végzett kutatásokat, ám csupán az alkotás hatalmas agyagmodellje készült el. A bronzból, amelyet a szobor elkészítésére szántak, végül ágyukat öntöttek a franciákkal vívott háborúhoz. Az agyagmodellt a Milánót megszálló francia katonák pusztították el 1499-ben.

Kinek a feje, kinek az ülepe…

Nos, a most ledöntött Orbán-emlékmű nem művészi alkotás, mint ahogy az 56-os Sztálin szobor sem volt az, vagy Szaddam Husszein emlékműve. Ez utóbbit is idegen katonák döntötték le… Az iraki diktátor szobra 2003-ig állt az iraki fővárosban, amikor az amerikai felszabadítók ledöntötték. Egy darabját később elárverezték.  Ez a darab a brit légierő egyik katonája, Nigel Ely birtokában volt, aki kalapács és feszítővas segítségével jutott hozzá Bagdadban 2003 áprilisában. Elmondása szerint a szóban forgó rész Szaddám Huszein ülepéből való. Minden bizonnyal hinni kell neki.

pastedGraphic_2.pdf


Az aukciós ház képviselője azt nyilatkozta: „Ely azért akarja eladni a fémet, mert úgy érzi, hogy «a történelem egy jelképes darabjáról» van szó. Az, hogy épp Szaddám feneke az, csak még érdekesebbé teszi az egészet” – tette hozzá a becsüs. Nos, lehet, hogy a magyar ellenzék ennek az árverésnek tízedik évfordulóját akarta megünnepelni?  Ezt sejteti, hogy többen vittek belőle emlékbe egy-egy darabot. Nem tudni, hogy ez politikai, jelképes kannibalizmus, vagy utánzási ösztön, mondván, „eleink ’56-ban is így csinálták.” Ez utóbbi valószínűsíthető, mert a szervezők halmozottan kisajátítottak forradalmi jelképeket, így az ún. Kossuth-címert, a lengyel Szolidaritás zászlaját, sőt a nagy francia forradalom jelszavát is, mely „Szabadság, Testvériség, Egyenlőség” helyett náluk úgy hangzik: „Szabadság – Egyenlőség  – Szolidaritás”. A hangsúlyeltolódásról lehet filozofálni. De talán, ennyi ízléstelenség és kegyelethiány láttán, melyet még a Népszabadság is szóvá tett, elég, ha azt javasoljuk Dopemann-nak és társainak, vezessék be egymás között az egykor népszerű köszöntést: „Szabadság” . Mire amúgy az egyszeri paraszt rábólintott: „A’ bizony, meg egy kis eső is kéne…” Ma így mondanám: „A’bizony, meg egy kis józanság is kéne…” 

170 komment

Címkék: politika orbán bajnai szobordöntés

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr265544933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.10.01. 13:59:48

Anélkül, hogy pontosan ismerném ezeket a történéseket az üzenet (természetesen politikai üzenet, de ez önmagában még nem jelent értékítéletet) számomra teljesen világos:
Igen ez olyan akart lenni, mint akkor 56-ban.

Hát nem egy nagy durranás, de én nem látom a kegyelethiányt sem. Minek a kegyelete?

A forradalmi (mondjuk a "Szolidaritás" nem tipikusan ilyen) jelképek használata is teljesen érthető: szerintük forradalomra van szükség.
Én egyetértek, hogy inkább esőre,meg józanságra lenne.
Node ez utóbbit Dopemantól várni...

csaba carmarthen 2013.10.01. 14:00:09

....decapitatio ?

mno.hu/belfold/levagott-orban-fej-primitiv-modon-uszitottak-bajnaiek-1187160

Pityinger ezt követően bele is rúgott a ledöntött szobor fejébe. A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is aki késsel vágott ki abból egy darabot, és akadt aki ráfeküdt arra.

Hmmmm...

egy prófécia beteljesedésének feltételei:

-ne higgy benne!
-utasítsd el Isten szavát!

-Ne tarts bűnbánatot,
-Ne imádkozz, ne böjtölj és ne kövesd Isten hívásait
-Ne törekedj mélyebb és mélyebb megtérésre...............!!!!

Bibliai referenciák (1):

Jón 3.10
Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg. mek.oszk.hu/00100/00176/html/

...egy prófécia:

nagyfigyelmeztetes.hu/2010/11/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara/

(...)
>>Ez a szegény lélek korábban megmenekült a haláltól, de újabb népszerűsége veszélybe fogja sodorni őt. A szabadkőműves erők ellensége ő, akik nem fogják sokáig tűrni vezetői szerepét. Követőim, amikor látjátok beteljesedni egy választott léleknek adott próféciákat, akkor tudni fogjátok, hogy ők az Igazságot szólják, és hogy azt a Mennyből kapták, mert ők képtelenek lennének ilyet kitalálni. Én bizonyítani kívánom azoknak, akik megvetik Üzeneteimet, hogy Én, a ti szeretett Jézus Krisztusotok vagyok az, Aki szól a világhoz, ezen próféta által.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/03/hamarosan-meggyilkoljak-az-egyiket-annak-a-masik-ket-politikai-vezetonek-akikrol-en-emlitest-tettem-korabban/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

Urfang 2013.10.01. 14:27:45

Szerintem annyira nem kell ezt túllihegni, max 1-2 hétig lehet még belőle hírt faragni, utána lejár a szavatossága. Amúgy tényleg nem olyasmi amire büszkének lehetne lenni, de azért annyit se ér, hogy nagyon meg lehessen rajta illetődni, ez egy ilyen performansz volt, az Orbán-rendszer szimbolikus ledöntésére tett kísérlet.

Viszont kegyeletsértésről aligha lehet beszélni, hisz Orbán még életben van, a kegyeletsértés pedig a halottak gyalázása. És jelképes kannibalizmusról sem érdemes beszélni, hisz nem ették meg a hungarocellt, még csak azt se mondták rá, hogy igazi hús és vér.

2013.10.01. 14:32:17

úgy látom, scapinelli barátunknak már kiadták a direktívákat odafentről és kampány üzemmódra állt rá, csabatesó szintén rákapcsolt, a mno és a fiktívjézus már a barikádra hí mindenkit, mingyárt itta kisoktóberi forradalom ünnepe, cirkusz kell a népnek...
hajrámagyarok!
hajrámagyarország!
akimagyarvelünktart!

2013.10.01. 14:41:00

eltüzelik a fideszes képviselőjelölteket Orbánék
Az Origo értesülései szerint már folyik a kormánypárti képviselőjelöltek meghallgatása. A beszélgetések ezúttal Orbán Viktor parlamenti dolgozó szobájában zajlanak, amelyeken jelen van Lázár János is, célja pedig elsősorban a jelöltek feltüzelése.
(mandi)

tűz van, babám!

csaba carmarthen 2013.10.01. 15:01:39

Izrael tesó!

Scapinelli Testvérünk kb. úgy kapta meg a direktivát fönntről, mint én...

Ez a direktiva ui. Istentől jön,
és útja
a szabad akarat.

Érdemes tehát nyitvatartani a szemünket és szívünket,

különösen,
ha arra gondolunk,

hogy jó 3 éve tőlünk kicsit északabbra -bizonyos testvérek- már decapital-tak egy orszagot...

(néhány kiemelt gondolat ezzel kapcsolatban alább):....

www.gazetapolska.pl/uploads/zalacznik/2012/15988/lengyel_ujsag.pdf

AZ OROSZOK ELTÜNTETIK A ROBBANÁS NYOMAIT?

A repülőgép a levegőben hullott szét–

BÜNTETÉS JÁR SZMOLENSZKÉRT

Az oroszok megsemmisítik a roncsokat..

Egyéb infok

(angolul):
youtu.be/hk3Dsr-lmUY

youtu.be/OvjlQ0lPATo

lövések a roncsok között:

youtu.be/KGeHD0SQrYE

(Andrej Mendierej-t, aki egy kamerával utánajárt a dolgoknak, kórházi ápolása során meg(ismételten, és halálra)késelték )

Pamuk 2013.10.01. 15:36:17

Kicsit kuszának érzem ezt az írást, mert lehet hogy a szerzőben rossz érzéseket kelt, és talál történelmi párhuzamokat, de valamilyen szinten kell, hogy az embereket fölrázza bármelyik változást akaró erő. Ilyen ez a világ. Performance kell, hogy a híradókba kerülj.

Lehet róla vitatkozni, hogy egy parlamenti beszéd a szegény emberek védelmében, vagy egy facebook bejegyzés nem lenne-e civilizáltabb dolog, de az az igazság, ezekre nem vevő a kifinomult magyar választó. Az meg - már ne haragudj - a ki nem szarja le kategóriába tartozik, hogy a megválasztott magyar kormányfő-e a szobor tárgya, vagy egy hétpróbás bűnöző, ha épp gazember, és itt erről van szó.

Az írás vége pedig teljes fogalmi zavar, mert nem gondolom, hogy kisajátítás lenne bármelyik jelkép használata. Főleg ha hagyományos forradalmi, vagy épp baloldali értékek azok...
Elvégre a jobboldal sosem csinál forradalmat.

csaba carmarthen 2013.10.01. 15:47:16

Volt egyszer egy elnök, aki kimondta az igazságot...

www.youtube.com/watch?v=VB16Yf2Qn1M

"For we are opposed around the world by a monolithic and ruthless conspiracy that relies on covert means for expanding its sphere of influence--on infiltration instead of invasion, on subversion instead of elections, on intimidation instead of free choice, on guerrillas by night instead of armies by day. It is a system which has conscripted vast human and material resources into the building of a tightly knit, highly efficient machine that combines military, diplomatic, intelligence, economic, scientific and political operations.

Its preparations are concealed, not published. Its mistakes are buried not headlined. Its dissenters are silenced, not praised. No expenditure is questioned, no rumor is printed, no secret is revealed."

www.thepowerhour.com/news3/jfk_speech_transcript.htm

(...I am asking your help in the tremendous task of informing and alerting the American people.

For I have complete confidence in the response and dedication of our citizens whenever they are fully informed....)

cserenkov 2013.10.01. 18:42:35

@Izrael misztériuma:
Szerinted nem volt ízléstelen ez az egész?
Amikor ők vannak barikádon az rendben?
Mit szólsz Dopeman öncenzúrájához?

csaba carmarthen 2013.10.01. 20:16:52

...s ezt a voltegyszer és igen tehetséges elnököt, aki kimondta az igazságot....

www.youtube.com/watch?v=pLQoojK5Hno

...szintén dekapitálták...

és a máig hivatalos álláspont szerint a decapitaló golyó "hátulról" érkezett és -valószínűleg megfordulva ezután az elnök fejében- a tarkón maga mögött hagyva a kimeneti nyilást: távozott... (bizonyára Oswaldot véve célba ezután, az állitólagos elkövetőt, aki az elnök háta mögötti irányban tartózkodott)

Mindenesetre az esemény egyetlen hiteles megörökitője, Zapruder, sem tudta, hogy nem kellett volna lefilmeznie a halálos lövést
00:53''- , mert filmje nem fogja támogatni a hivatalos álláspontot...
www.youtube.com/watch?v=kq1PbgeBoQ4

De mit számit mindez????

A hivatalos álláspont szerint:

a decapitaló golyó "hátulról" érkezett...
-a kapcsolatos akták pedig 2048-ig titkosítva..

oka?

scapinelli 2013.10.02. 16:53:25

Mivel csak most kapcsolódom bele az áramlatba, el fogom olvasni a hozzászólásokat egyenként. Mivel azonban nem vitát akartam gerjeszteni, hanem csupán egy gondolatsort beindítani, nem fogok senkivel se polemizálni, sem most, sem a jövőben. Egy kérésem azonban volna: szigorúan a cikkhez szóljatok hozzá, ne kezdjetek magánvitákba. :) Köszönöm!

2013.10.03. 02:09:51

@scapinelli:
nem tudom, tanítasz-e még médiaetikát, mint hajdanán, de szeretném megkérdezni az alábbi MH cikkről a véleményed kizárólag (keresztény) etikai szempontból:

„Ekkor kezdetét vette ama pompás ponyvaregény, ami annyi csodálatot és iszonyatot váltott ki Európában. Három főhőse: legelőször is Jean-Paul Marat, e megveszett pincepatkány, akinek a közcsatornarendszer eldugulása lehetőséget ad, hogy előugorjon latrinájából és őrjöngve mindent felzabáljon. Mocskos, megszállott, korcs, vérbajos, és csillapíthatatlan gyűlölet tölti el mindenki ellen, aki mosakszik, épelméjű, és vérbaj nélkül való – jellegzetes képviselője egyszóval a forradalmi söpredéknek, a föld alatti egzisztenciáknak, akik lumpenkocsmákból, omladozó műhelyek sötétjéből, erdei rejtekhelyekről és föld alatti lyukakból bukkannak elő hirtelen.”

(5. sz. párttagkönyv tulajdonosa a szobordöntésről)

jánosbácsi (törölt) 2013.10.03. 06:28:09

Jól gondoljátok végig amit ezen a videón Szörényi-Vezér László mond!

Orbánnak a legnagyobb hibája - vannak hibák,ez kétségtelen - hogy próbálja megfogni a bankokat! Ezért lett ő a sátán a liberálisok szemében! Semmi másért, ezért!!! A többi csak "köret-ürügy" !

Tehát a videó:

www.youtube.com/watch?v=qVMfUZHqoNY

És ne feledjétek: aki a világtörténelemben a bankokkal újjat húzott, az ma kivétel nélkül halott, és kivétel nélkül mindet meggyilkolták!
Tehát nyugodtan kimondhatjuk - miközben tudjuk hogy valós hibák is vannak(trafik, földügy, stadion stb) - hogy Orbán Viktor az életével játszik a Magyarságért!!

2013.10.03. 08:42:01

@scapinelli:
Hát ennek a hozzászólásnak nem sok teteje van.
Azért rendes tőled, hogy közlöd, hogy elolvasol minden kommentet, de ha nem reagálsz. (gondolom az már polémia lenne), akkor igazából édes mindegy.
Értem én, hogy egy "vitathatatlan"(?) gondolatsort szerettél volna "beindítani", de ez a kommentelés dolog sajnos - akár tetszik akár nem - a vitáról és a magyarázatokról szól(na).
Szóval, ha magára akarod hagyni a "gondolatsorodat" (ez bizony a jezsuita blog szerzőinél már megszokott dolog), az a Te dolgod, de ne feledd, hogy a kommentelők jóindulatán fog múlni a kérésed megfogadása is.

scapinelli 2013.10.03. 17:50:59

@Izrael misztériuma:
Nem tudom, milyen apropóból nyilatkozott itt, és ki a szerző. Nem éppen az én stílusom. Akik kitalálták a gyűlöletbeszéd fogalmát, talán elfogadják árumintának, modellnek. Mondjuk így, a szerző nem finomít az érvelésben, és nekem az sem világos, mi a célja. Különben érdekelne, mint kései csatlakozó ehhez a fórumhoz, mi névválasztásod oka. Reggie Kelly azonos nevű (bár angol nyelvű) honlapja erősen biblikus ihletű, prófétálás igényével lép fel, de ugye jól látom, ez nem a te utad? Kérem, helyesbíts, ha rosszul látom, de én a névválasztás és a stílus, és többnyire a témaválasztás között feloldhatatlan ellentétet látok.
Brethren, we need teachers that are also prophetic, not just in what they teach, but in what they "see." It is one thing to answer [more] - ez idézet druszádtól... Ugye nem kell magyaráznom, hogy a te általad nekem küldött (sajtó)idézet nem ez a szellem? Tulajdonképpen nem értem, milyen szándékkal küldted nekem?

scapinelli 2013.10.03. 17:53:41

@Izrael misztériuma: Nem értem, kinek az 5. számú párttagkönyvéről van szó, sem azt, hogy melyik pártról! Lehet, hogy naivnak tartasz emiatt.

scapinelli 2013.10.03. 18:08:23

@Pamuk: Mondd, szerinted az LMP jobboldali? Vagy Hegedű Zsuzsa? Vagy Pető Péter, a "Hungarocella" c. írás szerzője a Népszabadságban? Aki árnyaltabb üzeneteket követel a baloldaltól? Szerinte az ellenzék hungarocellába zárta önmagét. Eredeti fogalmazás.

Vajon nekik mindnyájuknak kiadták a felső utasítást, ahogy Izrael misztériuma kollégánk sugallja?

Amúgy a kegyeletsértést nem Orbán miniszterelnökre értettem, ami a szövegösszefüggésből kiderül, hanem az '56-os forradalomra. Ezekért a jelképekért egyebek között fiatalkorúakat ítélte halálra, és nagykorúságuk napján végezte ki. És 7 éve még lövettek azokra, akik ezekről a vértanúkról meg mertek emlékezni, az amúgy hivatalos nemzeti ünnepen...

De gondolom, te '56-ban még nem éltél. Én 11 évesen a környék összes fájára kiszögeztem rajzszöggel az általam rajzolt "Kossuth"-címereket. Velem egykorúak pedig harcoltak is... No persze ez régen volt, amikor a politika még nem performance, mutatványszám volt. Talán igaz se volt :)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.03. 19:06:59

Volt már hasonló a magyar politikában , de az sokkal színvonalasabban volt megalkotva, mert egy drámaírónk koreografálta az eseményeket :
"Népszokást elevenítünk fel, nevetünk rajtuk, mert mi itthon vagyunk.
Kimondhatjuk: ami most történik hazánkban, az nem politika, hanem gazemberség.
Egy bábkormány packázik velünk és mi tűrjük?
2OO4. február 24, kedd délután öt óra:
-Rövid bevezető, a megmozdulás céljainak meghatározása, a szolidaritás kinyilvánítása a kisemmizett magyar gazdák iránt.
- Nyitott rabomobilon megérkeznek a bábkormány tagjai.
- A főbáb díszszemlét tart.
- Elősoroltatnak az egyes bábok bűnei, ítélethozatal, a kegyelmi kérvények benyújtása és elutasítása
- Ítélet végrehajtás
- Medgyessy - báb megismerkedik a söjtöri tojásterméssel.
- A politikai teendők, a nemzeti összefogás, az ellenállás lépéseinek összefoglalása.
A bábmaradványok - bábhamvak és még rángatózó bábok megismertetése a Duna jelenlegi hőmérsékleti viszonyaival - vonulás a Margit-hídhoz és a Margit- hídra. "
forum.index.hu/Article/showArticle?go=34950508&t=9106658

Kajla 2013.10.03. 20:06:07

Volt egy úr, lakhelye Alaszka,
Nejét egy barlangba falazta.
Kérdezték: „miért tette?”
Azt mondta: „Mérgembe.
Untam a heringet fagyasztva.”

YganA 2013.10.03. 21:02:03

@Kajla:
Örülök, hogy Ön e sorokat iderótta,
Tüstént izenem örömömbe:
Most már szerfölött meg vagyok nyugodva!

:-)

2013.10.03. 22:48:03

@scapinelli:
a cikk szerzője Bayer Zsolt újságíró - a FIDESZ egyik alapítójaként az 5. sz. párttagkönyv birtokosa és minden adandó ünnepi alkalommal együtt mutatkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel - eképpen reagált a szobordöntésre, miközben a CÖF egyik alapítójaként már szervezi az újabb békamenetet a baloldal gyűlöletkampánya ellen...
:-)

az idézetet pontosan azért küldtem, mert a posztod kiindulása elfogultságról tanúskodik és a jobboldali kritikusok betegesen túlreagálták a történteket...

az értelem fényénél megvizsgálva a történteket valahogy így összegezném az eseményeket:

Bajnai: Orbánnal nincs kiegyezés, a 2014-es választási vereség után távoznia kell a közéletből
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/330033_bajnai_orbannal_nincs_kiegyezes_a_2014_es_vereseg

Az Orbán-szobor ledöntésének hivatalos utóéletéből
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/330569_az_orban_szobor_ledontesenek_hivatalos_utoeletebol

hozzám ez a reflexió áll legközelebb:
Hiba hiba hátán?
firkalgatasaim.blog.hu/2013/10/02/hiba_hiba_hatan

magánvéleményem:
az utcai harcosok ideje lejárt, a nagy vonulásokat én meghagynám a jobboldal terepének, ugyanis reményeim szerint a dolgok a választófülkében dőlnek majd el(?) és ha a baloldal ilyen kevés tüntetőt képes csak mozgósítani, akkor az egész próbálkozás súlytalanná és a szobordöntögetés pedig nevetségessé válik, a jobboldal indokolatlanul heves reagálása pedig már a békamenet és a kisoktóberiforradalmi vonulásra volt a bemelegítő...

a MOL botrány így már nem is érdekelt senkit, csak a tőzsdén okozott némi riadalmat a dolog...

a média jelenleg közel 100%-ban a jobboldal tulajdonában van, illetve irányítása és szigorú kontrollja alatt áll, az ellenzéki ill. alternatív üzenetek csak 100-200 ezer emberhez jutnak el, a demokrácia senkit sem érdekel, a baloldal agonizál, a liberálisokra nincs igény, a populizmusból a fidesz jobban teljesít, miközben a gazdaság romokban, a világháború nem okozott ekkora pusztítást, mint az utolsó 3 év, de én ráérek, ez a rendszer gazdaságilag fog összeomlani és egyik pillanatról a másikra, olyan hangtalanul, mint egy cirkuszi ponyvasátor, mindenkit maga alá temetve...

a hatalmat nem elég megszerezni, hanem végre már ideje lenne elkezdeni kormányozni, de odafönn már a hatalom megtartásának technikáján agyalnak, nem tudják, hogy a fidesz önmaga sírásója...

jánosbácsi (törölt) 2013.10.04. 04:24:56

@Izrael misztériuma: A 100%-os jobbos médiáról csak annyit: szépen jelzi ezt a hazugságot az, hogy mindkét vezető internetes hírportál ( Origo, Index ) elég durván baloldali!

Érdekes hogy ezt a jobboldali "pusztítást" azóta elkezdték másolni a külföldi demokráciák is! Kicsit egyoldalú ez a pánikolás!

Akkor nem érezted hogy gond van, amikor pl a sukorói telek ügylet volt druszáddal Joávval?
Vagy amikor szembe köptétek a határon túli Magyarságot?

Csak hogy értsd: ma Magyarországot az a pénzügyi szisztéma fojtogatja, amit a tesóid találtak ki! A Rotchildok, Rockefellerek által kitalált, és a világot polipként behálózó maffia ellen küzd az egész világ értelmesebb része!
Tehát amikor itt Orbánozol meg diktátorozol, akkor egy kicsit tekints bele lelked sötét bugyraiba és szégyelld el magad!
Minden nemzeti érzelmű ember látja a hibákat, és a visszaéléseket is, hidd el. Mindez azonban minden rendszer része, a baloldalé épp így! Ettől még senki sem fog meginogni és újra liberális-kommunista vezetést feldobni a trónra!
Szerinted Bajnai, Mesterházi és Gyurcsány mi a szarért küzd?! Komolyan van képük 3 év jobbkormány után hőzöngeni és úgy tenni mint aki tiszta lappal indul?!

Egyébként nem válaszoltál Scapinelli kérdésére a névválasztásoddal kapcsolatban!
Tiszteld meg azzal, hogy elmeséled neki, miért provokálsz?

Kajla 2013.10.04. 06:08:45

Néhány éve Korzenszky Richárd a nagyszombati prédikációját Babits híres versével zárta. Fejből idézte, nagyon igaz volt akkor, talán még inkább igaz ma.

hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!

jánosbácsi (törölt) 2013.10.04. 06:44:50

@Kajla: Sajnos a béke nem jön el magától :-(
Amíg valaki egy Jezsuita blogon Izrael minisztériuma néven köpködhet mindent ami magyar - addig felforr az ember vére! Ezt kell befejezni!
Mindig azt csitítgatjuk aki csak visszaüt?!
Nézd végig a hozzászólásait. Gyakorlatilag csak mocskolódásból áll! Ezt viszont napjában többször megteszi - sokszor teljesen témába nem illően!
És ha azt hiszed hogy a zsidóságával van gondom: tévedsz! Vannak zsidó barátaim! Tudod mivel van gondom? Azzal hogy választási kampányt folytat egy vallási oldalon! Azzal, hogy pofátlan! Azzal, hogy egy olyan nickkel írogat ami provokáló és ellenvélemény esetén antiszemitizmust emleget! Azzal, hogy fikázik mindent, miközben magát betette a tabu kategóriába és ezzel kettős mércét használ, ráadásul kirekesztő! Ezzel van gondom.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.10.04. 17:25:36

@Kajla:

"Nincs békességük az istenteleneknek" (Izajás 57,21).

jánosbácsi (törölt) 2013.10.04. 18:29:01

"Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. "

" végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss"

( Jelenések könyve )

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.04. 18:52:05

@jánosbácsi: "Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és • nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek • koronáját."(Jelenések2,9-10)
Magyarország gazdag, ám mégis mi mégis szegények vagyunk.
www.penzcentrum.hu/hitel/a_33_leggazdagabb_orszag_magyarorszag.1037768.html
A 33. szám Jézusra utaló!
Az életnek koronája pedig nem más, mint a magyar Szent Korona, amely egyedüliként Szentnek tartott Korona a világon, és ez a Korona immár a mi birtokunkban van a szenvedéseink megérdemelt ajándékaként Istentől.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.04. 19:32:21

@bélaybéla: Pontosan :-)

Gilgames Korona, Ordosz, Jósua

csaba carmarthen 2013.10.04. 22:46:53

www.youtube.com/watch?v=xIX1jOt6_pI
A két tanú nem más, mint a Keresztények, valamint Izrael Háza. A kereszténység az elsődleges célpont, mivel az Tőlem ered.

Izrael a második célpont,
www.youtube.com/watch?v=Y2wjXtseXVQ
mivel Én Zsidónak születtem, és ez Isten választott népének földje – Jeruzsálem hazája.
nagyfigyelmeztetes.hu/2013/07/jelenleg-keszitik-fel-az-antikrisztust-az-o-latvanyos-szinrelepesere/

Habár a Keresztények lesznek a gyűlölet elsődleges célpontjai, Izrael Házát is üldözni fogják, és a Zsidók lesznek eme lelkekért vívott háború bűnbakjai.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/01/az-isten-templomat-a-felismerhetetlensegig-megszentsegtelenitik-majd/

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2013.10.04. 23:58:43

aahmigen.
1ebkent mikor híjjuk lawfulnak?

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2013.10.04. 23:59:31

és hoggyün ez a linkekhön?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.05. 00:28:30

@csaba carmarthen:
Még mindig a zsidó kiválasztottságtudat emlőin csüngsz ?!
"Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek Isten országa és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét" (Máté 21)
Ez a nép a magyar , amelynek a Szűzanya a királynője, mert a mi országunk az Ő országa. A mi népünk Krisztus népe, amely nép történelme megfeleltethető Jézus szenvedéstörténetének stációival.www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4521&kat=

csaba carmarthen 2013.10.05. 00:30:28

van amikor meg csak "baleseteknek" hijjuk őket...

www.youtube.com/watch?v=aZHb7ykHNeY

www.youtube.com/watch?v=kccDuTqlOK8

Diána hercegnő esetében a bíróság "törvénytelen ölés"-nek hítta
www.youtube.com/watch?v=uKmaNKDB5GI

Cadhaffi esetében már(!) lawfulnak -törvényesnek szugerálják...
www.youtube.com/watch?v=ToNCg6YmO9w

(az összefüggések megértéséhez lásd:1.& 2. link...)

Kajla 2013.10.05. 05:56:51

Plininszky gondolatai:

Néhány szó a szavakról

Ha van is tudománya, maga a nyelv nem tudomány. Elsőrendűen: közlés és összeköttetés. Kimeríthetetlen eszköz arra, hogy hírt adjak magamról másoknak, s azonos szinten híreket szerezzek másokról a magam számára. A beszéd tehát: adás és befogadás. Nyitottság. Szeretet.

Ahol visszaélnek a szeretettel, vagy ahol megszűnik a szeretet, ott nyilvánvalóan elhal a beszéd eredendő értelme is, és visszájára fordul művészete. Ahol a beszéd a tagadást, az elkülönülést, az elidegenedést szolgálja – előbb vagy utóbb maga is elhal, elnémul, s ha tovább él is, ez az élet aligha lesz több rákos burjánzásnál.

A szeretet elhalása minden nyelvromlás igazi gyökere, s az így támadt betegséget nem gyógyíthatja semmiféle tudós kezelés, nyelvészkedő gond, szerkezeti elemzés.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.05. 06:30:38

A szeretet nem nyáltenger!
A szeretet akkor könnyebb megérteni ha máshogy írjuk le: "jóindulat és erély" ! Ez a szeretet!
Amiről beszélsz az nem a szeretet - még ha szavak szintjén az is . Jó szavak ferde sugallom.
Azt sugallod, hogy aki kiáll valamiért az békétlenkedő!
Pedig nem. Jézus sem egyezett ki a Gonosszal. Nekünk emberként ki kéne?!

Dr. szpahi 2013.10.05. 07:56:20

@jánosbácsi:

"Gilgames Korona, Ordosz, Jósua"

Te most @bélaybélának vagy a testvére, vagy @marikanéninek a férje? Esetleg csak a @thoferi sógora?

Dr. szpahi 2013.10.05. 08:31:15

@Kajla:

Sajnos most nagyon találnak ide Pilinszky gondolatai. Mindketten 2008-óta követjük a blogot, de ilyen verbális ámokfutást, amit itt egyesek művelnek még eddig nem tapasztalhattunk.

Az a gyanúm, hogy a politikai sárdobálás, a sok álprófécia, álősmagyar fantazmagória itt egyetlen célt szolgál: valakik nagyon szeretnék, hogy a jezsuita testvéreink szüntessék meg a blog üzemeltetését. Más értelmét nem nagyon látom ennek a felturbózott trollkodásnak :-((

Én azért reménykedem, hogy a jezsuiták ellent tudnak majd állni ennek a kisértésnek is, és a sok negatív tapasztalat miatt nem vesztik kedvüket, nem csüggednek el a blogírásban, sőt esetleg aktívabban is résztvesznek a párbeszédben, ha nem másért, hát Isten nagyobb dicsőségére :-)

Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana című versének soraival kívánok házigazdáinknak, és a jó szándékú kommentelőknek több erőt, türelmet és alázatot a folytatáshoz:

Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

ilyen szentek vagyunk mi!

Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?

Krisztus urunk, segíts meg!

Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.05. 11:09:56

@Dr. szpahi: Tudod te mit írsz? Politikai sárdobálás?!
Nézd már meg kérlek hogy Izrael testvéred mit művel itt egy ELVILEG keresztény blogon!
Addig amíg csak egyirányba repül a sár addig oké? Ha valaki felveszi és visszadobja, akkor ámokfutás?!
A mai napig nem értem, hogy hogy lehet baloldali egy keresztény! Amikor a 20.sz legnagyobb magyar szentjét Mindszentyt megölték a kommunisták?!
Azt a Mindszenty-t akinek romolhatatlan a teste?! Azt a Mindszenty-t akinek megjelent a börtönben Padre Pio és misézett neki?!
Ezek után itt egy keresztény (?) blog ahol egy "Izrael minisztériuma" fröcsöghet arra a jobb kormányra ami a kommunisták bűneit igyekszik lemosni a népről komoly kockázatokat vállalva!
Tudjátok ti mihez asszisztáltok?!

csaba carmarthen 2013.10.05. 11:15:25

egy e-mail:

Kedves Testvérek! Kaptam, továbbítom.

Indítványozom, hogy imádkozzunk minden nap Orbán Viktorért, mert annak a vudu szertartásnak - amit politikai összejövetelnek álcáztak, és amelyhez Bajnai Gordon is nevét adta - nagyon komoly szellemi hatása van! A gonosz lélek is dolgozik! Orbán Viktor máris orrsérülést szenvedett, és ez csak az előszele annak, hogy megöljék. Ezek a szellemi sötétségek képesek az embert eltenni láb alól, ha megszurkálják, lefejezik az egyes emberekről készült bábukat. Ez fekete mágia! Ez ellen csak imaharccal tudunk védekezni! Rajta hát! Ne engedjünk a gonosznak! Minden nap mondjunk el egy szabadító rózsafüzért, mely csak 10 perc. Az ima hatására ráadásul jobb törvényeket hozhat Hazánk miniszterelnöke. Aki nem ismeri ezt a rózsafüzért, írja be a google keresőbe, és kiadja. Nagyon egyszerű kis ima.

Szeretettel: A.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.10.05. 11:42:23

A kereszténység nem baloldali, de nem is jobboldali. A kereszténység nem ideológia. Tulajdonképpen még csak nem is vallás. Még csak nem is istenhit, Isten létezésére még saját eszét használva is rájöhet az ember. A kereszténység alapja a Jézus Krisztusban való hit. Megpróbálnak ebből bal- és jobboldali ideológiákat gyártani, de ez csak a kereszténység torzítása árán tehető meg. Azt viszont benne van a kereszténységben, hogy egy adott (akár politikai) döntésért is felelősséggel tartozunk.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.05. 11:44:24

@csaba carmarthen: Volt egy nagyon-nagyon katolikus barátom, amikor építkeztünk régen. Kevertük a betont a 35 fokban a tűző napon. Ő odajött és azt mondta : "imádkozom azért hogy jól sikerüljön a házatok". Erre egy másik barátom azt mondta neki: " inkább fogj egy lapátot és segíts!"
Akinek van füle a hallásra ........

csaba carmarthen 2013.10.05. 12:20:25

Figyelmeztetésemet és gyermekeim figyelmeztetését elutasítják, mint összeesküvés-elméletet.

Sajnos, ezek nem azok. Leányom, ez a helyzet nem hirtelen alakult ki. Ez a csoport, – és most csak egy csoportra utalok -, már évszázadok óta összeesküvést sző és mesterkedik, és a társadalom legrangosabbjai közül toborozza tagjait.

Ők gyilkolták meg azokat, akik a múltban leleplezték őket.
www.youtube.com/watch?v=3KeR3yMZi0g
Az évszázadok során állam- és kormányfőket gyilkoltak meg, közöttük híres és tehetséges személyeket.

www.masodikeljovetel.hu/satanista-csoportok-felemelkedese-es-a-vilag-ellenorzese/

www.youtube.com/watch?v=Oehry1JC9Rk

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.05. 14:21:51

@csaba carmarthen: Ezek az álpróféták érdekes módon olyan dolgokról "prófétálnak" és figyelmeztetnek, amelyekről már egyébként is, mindenféle prófécia nélkül, lehet tudni. Tehát valójában arról van szó, hogy az ébredező emberiséget ezekkel a "próféciákkal " megvezessék és tévútra vigyék. Ez a tévút pedig a cionizmus (amelyről ők soha nem prófétálnak), hogy az emberek a megoldást a zsidóságtól, a zsidó nép kiválasztottságába vetett makacs hittől reméljék újfent, holott épp ez idézte elő a jelenlegi sátáni világhelyzetet. Vagyis ez a megoldást, az ébredést megakadályozza egy vakvágányra, tévútra viszi és kiheréli.

Dr. szpahi 2013.10.05. 14:52:27

@jánosbácsi:

Látom, magadra vetted Béla. Pedig nem csak neked szólt :-((

jánosbácsi (törölt) 2013.10.05. 16:24:05

@Dr. szpahi: Nem tudtok szabadulni a rögeszmétől! A több nick-név a ti játékotok! El kell keserítselek. Bélaybéla és én az KÉT személy! Ez most biztosan szíven üt, de hidd el, van legalább KETTŐ ember aki nem ért egyet a ti felfogásotokkal !Tudom, hogy nálatok divat több néven írogatni, de hidd el, lehet ezt tisztességesen is játszani!
Biztos vagyok benne -tudom - hogy egyre több ember lesz/van, aki hajlandó gondolkodni is, nem csak szajkózni amit a szájába adtak! Sorry....

csaba carmarthen 2013.10.05. 19:09:19

@bélaybéla: Isten mindenkit meg akar menteni, Feri, a nehezsegek okozoit is.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.05. 19:20:30

@csaba carmarthen:
Akkor néven kell nevezni őket is, mert nem fogják tudni, hogy mit kellene tenniük !

csaba carmarthen 2013.10.05. 19:39:59

A másik pedig, hogy mindannyian bűnösök vagyunk az áteredő bűn illetve a keresztségi fogadalom nem megfelelő élése stb. miatt.
Minden önző tett , a legkisebb is, a világban lévő rosszat-,
minden önzetlen tett pedig a jót növeli.
Már emiatt sem ítélkezhetünk.

Isten ugyanakkor fenntarthatja magának a jogot az igazság, -a teljes igazság- feltárására.

Mindez a Szentirásban többször is meg van jövendölve....:

"Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig. (... )Az utolsó napokban értitek meg e dolgot."

"De amikor eljön õ az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog szólni, hanem azt mondja majd, amit hall, és a jövendõt fogja hirdetni nektek.

14.Õ majd megdicsõít engem, mert az enyémbõl kapja, amit kijelent nektek.

15.Minden, ami Atyámé, enyém. Azért mondtam, hogy az enyémbõl kapja, amit kijelent nektek."

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.05. 19:47:15

Hiába vagyunk mindannyian bűnösök, ha bűneink nem egyforma nagyságrendűek.
Jogunk és kötelességünk egymás bűneire felhívni a figyelmet és ez alól nem mentesít az sem, ha mi magunk is vétkeztünk.

Dr. szpahi 2013.10.05. 19:56:41

@jánosbácsi:

Rendben. Idővel mindenre fény derül. "Mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne." Lukács 8/17.

csaba carmarthen 2013.10.05. 20:40:04

@bélaybéla:

Valóban kötelességünk nem megalkudni a bűnnel
beleértve a sajátunkat is...
és harcolnunk a bűn minden formája ellen beleértve a bűnre ösztönzést,

bűnös tett prekondicionálását (pl. "szobor döntés"),

a bűnnel való megalkuvásra ösztönzést...

Krisztus azonban nem akarja, hogy ítélkezzünk, mert egy bűn nagyságát csak ő tudja megítélni, másrészt pedig ő sem ítélkezik az utolsó ítéletig, hanem prófétál, hogy esélyt adjon mindenkinek a visszatérésre.
Vannak akik már megértették hogy Szavai nekik is szólnak:

"...sokan azok közül, akik erős hittel és Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretettel vannak megáldva, végre kezdik felismerni Hangomat, amint a világhoz Szólok, ezen Üzeneteken keresztül.

Azok, akik életüket azzal töltik, hogy szolgamódon a kígyót szolgálják, ők szintén tudják, hogy Én vagyok az, Aki beszélek. És így kezdetét veszi a csata, részint abból fakadóan, hogy teljesüljön Szent Akaratom, részint pedig Isten ellenségeinek azon vágyából fakadóan, hogy legyőzzenek Engem..."

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/08/meg-kell-orizniuk-a-szent-misekonyveket-a-miseruhakat-a-szent-bibliat-es-a-szent-kereszteket-ezeket-mind-le-fogjak-cserelni/

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.10.05. 21:04:35

Az csak sima "nácifasizmus" vagy egyenesen antiszemitizmus is, ha elképzeljük ezt az esetet fordítva, hogy ha bárhol egy szélsőjobboldali párt gyűlésén ugyanilyen akciót hajtanak végre, jelképes wudu rituálé keretében feldarabolnak egy inter- vagy multináci pártvezért/bankvezért?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.05. 21:11:27

@csaba carmarthen: A magyar ősvallás elemei nem "hitvány pogány szertartások", hanem ezek szervesen illeszkednek, kapcsolódnak a kereszténységhez, mert sok tekintetben előzményei a keresztény szertartásoknak.

Az ítélkezés azt jelenti, hogy kimondom a bűnösre a bűneiért szerintem járó büntetést. A cionista összeesküvők leleplezése tehát nem jelent ítélkezést, hanem leleplezést jelent. A leleplezés nem azonos az ítélkezéssel. Nóé két fia volt hasonlatos hozzád, aki lepellel ment be a sátorba apjukhoz, hátrafelé tekintve, hogy elleplezze a valót. Én a zsidók által megátkozott fiú utóda vagyok, mert Nimród ősapám vére csörgedez ereimben. A tiédben úgy látszik, másféle vér csörgedezik. A zsidók bűneit is néven kell nevezni, attól függetlenül, hogy zsidók, mert a Szentírásban is néven vannak nevezve, amikor ki kell mondani a valót.

csaba carmarthen 2013.10.05. 22:05:39

@bélaybéla:

igen:

22.Ti azt imádjátok, amit nem ismertek, mi azt imádjuk,amit ismerünk,

mert az üdvösség a zsidóktól van.

mazsola.iit.uni-miskolc.hu/biblia/bd/Jn/chap004.html

uszo 2013.10.06. 02:34:06

@jánosbácsi: "A mai napig nem értem, hogy hogy lehet baloldali egy keresztény!"

Mert egyszerű vagy mint egy darab tégla.

Beszólásaidból, meg béla barátoddal folytatott eszmecseréidből- hacsak nem magadban beszélgetsz-teljesen nyilván való, a kereszténységről fogalmad nincs.

"Nézd már meg kérlek hogy Izrael testvéred mit művel itt egy ELVILEG keresztény blogon!"

Izrael testvérünk mindenkivel szót ért itt egy szükséges minimumon, aki tudja mi a kereszténység.
Mégpedig azért, mert van számukra ebből a hitből fakadó konszenzusos vita alap. (A nem keresztényekkel pedig a humanitásban találja meg.)

Ilyen közös szemléleti alap pl. üdvösségünk,
mely személyes jellegű,
és Krisztus követéséből fakad.

Ebből következően az alábbi szinkretista kollektivista bálvány imádó szöveggel melyet te írtál vagy helyeseltél csak hozzád hasonló világlátású emberekkel fogsz egyetértésre találni. Keresztényekkel, zsidókkal, humanistákkal aligha.

"Az életnek koronája pedig nem más, mint a magyar Szent Korona,"

Nekünk (veletek ellentétben) az "élet koronája" az üdvösség. Nem a szentkorona.
A keresztények számára az általatok leírt formában csupán bálvány.

"Izrael minisztériuma" fröcsöghet arra a jobb kormányra ami a kommunisták bűneit igyekszik lemosni a népről"

A keresztények szerint a bűnbocsánat személyes nem kollektív, mint ahogy a bűn is személyes és nem kollektív. A "lemosást" pedig nem kormányok végzik.

A kormány földet trafikot stb, osztogat haveroknak.

Kajla 2013.10.06. 04:27:09

@Dr. szpahi: Kedves Szpahi, engem is nagyon szomorúvá tesz a blogon látható sárdobálás. (Egyébként ezt nem érzem csak egyoldalról jövőnek.) Abban nem hiszek, hogy szervezett károkozás lenne a cél, általában nem hiszek az összeesküvésekben. Magunktól is tudunk ilyenek lenni. Csak az a baj, hogy jelenleg lehetetlenítődik a kommunikációt: beszélgetni akkor lehet, ha a másikról feltételezzük a jó szándékot, és bizonyos stílusbeli minimumhoz tartjuk magunkat. Pacsi kifejtette ezt korábban. Ha ez nincs, marad a hallgatás. De a hallgatás nem jelent egyetértést.

Már idéztem egyszer Székely Magda egy másik versét: A másik gyorsabb övé a vita / érveit könnyű váltogatnia / de állandó diadala felett / vár irgalommal az egyetlenegy.

Nem emlékszem, lehet, az utolsó szó nagybetűs.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 05:12:21

@uszo: Látod,látod?! Semmi érdemi válaszod nincs csak személyeskedés! Ez a jellemző rátok! A másik, hogy ha nem tűnt fel - mert nem olvasol - nem folytattam eszmecserét bélaybélával, hanem egyszerűen csak egyetértek vele! Tökéletesen látja hogy mi folyik az Országban, és hogy mi folyik itt a blogon is! Ennyi. Eddig még nem társalogtam vele - hozzá teszem: sajnos - mert azon kevesek egyike aki nem személyeskedik és kirekeszt, hanem érveket hoz fel. Csak azok nektek nem tetszenek. Na bumm. Van ilyen. A ti problémátok az, hogy nagyon intoleránsak és kirekesztőek vagytok az ellenvéleményre ! Milyen alapon nevezitek magatokat kereszténynek és humanistának, ha tetteitekben ebből semmi sem látszik? Álljatok oda gerincesen és mondjátok meg azt, hogy mi nem stimmelt a mondandómban! Bármelyikben! Vitatkozni lehet, de darab téglázni nem! Ilyet az mond akinek nulla érve van ! Gyalázat ami itt van! Nem Orbán miatt rohad ez az ország hanem a magukat szellemi elitnek gondoló intoleráns gyáva emberek miatt! Mi a baj a trafikkal? Hogy nem multik árulják most már tovább a mérget, hanem magyar embereknek hoz pénzt? Rengeteg baloldali is kapott trafikot! Nevetséges ez az egész!
A földügy elismerem hiba! Sosem rejtettem véka alá, hogy Ángyán prof pártján állok! Ez k..va nagy hiba. De még mindig azt mondom hogy inkább bármilyen magyar embernek adjanak földet -még bűnözőknek is - mintsem Joáv Blumoknak!
Fel akarnak vásárolni minket mert kell nekik a vizkészlet, és a termőföld. A vak is látja! Értem én: szar ott a sivatagban nekik! Sorry, az Istenük oda vezette őket! Természetesen lehet ezzel vitatkozni ( csak nem érdemes), de ti személyeskedni fogtok és azt mondjátok: antiszemita! Mert érv nincs!
Szóval lehet itt hallgatni, meg antiszemitázni, meg féltéglázni, csak ez nem korrekt! A korrekt az, ha megírod miben tévedek és nem személyeskedsz! képes vagy erre?

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 05:23:35

Tessék Uraim, hogy témát is adjak!

www.origo.hu/gazdasag/20131004-svajci-bankoknal-felmerult-a-devizaarfolyamok-manipulalasanak-a-gyanuja.html?sec-2

A másik oldal:

www.origo.hu/gazdasag/20131005-rogan-antal-a-fidesz-nem-engedi-hogy-a-bankok-degeszre-keressek-magukat.html?sec-2

Hát ez a fő problémájuk a Fidesszel a liberálisoknak!
Ezért rugdossák egy miniszterelnök szobrának a fejét a földön!

Indulhat a VITA!

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 07:34:09

@uszo: "A keresztények szerint a bűnbocsánat személyes nem kollektív, mint ahogy a bűn is személyes és nem kollektív. A "lemosást" pedig nem kormányok végzik. "

Amikor Jézus elvette a világ bűneit akkor nem kollektív vette el?
Egyetértek hogy van személyes bűn és személyes bűnbocsánat, de van kollektív is! Nem véletlen hogy a jogban is szerepel a "szervezett bűnözés" fogalma, ami arra utal, hogy csoportos az elkövetés!

Az egész vallásban mindenhol jelen van mindkettő: van A Kiválasztott és van a "kiválasztott nép". Egyéni és kollektív kiválasztottság van!
És épp így van egyéni bűnbocsánat és kollektív is ( amikor Jézus elvette a világ bűneit ). Személyes véleményem az, hogy halvány lila gőzöd sincs sem arról hogy mi van a kereszténységben és arról sem hogy mit jelent kövezni Krisztust!

Igen a politikánál rosszul fogalmaztam, nem mossák le a baloldal bűnét mert az lemoshatatlan. Azzal majd elszámolnak ők Isten előtt! Helyre hozzák a hibákat: így pontos!

Dr. szpahi 2013.10.06. 08:50:31

@Kitalátor = másként_gondolkodó:

Szerintem mindkét esetben "nácifasizmus." Semmiképpen sem tartozhat bele ilyesmi a demokratikus politikai kultúrába :-((

Dr. szpahi 2013.10.06. 08:57:05

@Kajla:

Igazad van. Volt itt sárdobálás mindkét oldalról. Jó annak, aki meg tudja állni, hogy ne kapcsolódjon bele az ilyen vitákba. Sajnos, én sem mindig tudom megtartóztatni magam ettől. "Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni." Jakab 3/2

A Ferivel folytatott "párbeszéd"-kísérletemet például kifejezetten a saját kudarcomnak tekintem.

Zsbura 2013.10.06. 10:14:16

@Kajla: Kajla, nagyon köszönöm a versidézetet!
Ezzel az útravalóval könnyebb szívvel megyek be holnap a munkahelyemre.
OFF Te írtad egyszer, hogy valamikor a városmajori toronyszobában töltekeztél az életre?

uszo 2013.10.06. 11:22:07

@vertikális: "A másik, hogy ha nem tűnt fel - mert nem olvasol - nem folytattam eszmecserét bélaybélával, hanem egyszerűen csak egyetértek vele!"
Igen egyet értesz, észre vettem.

Béla írta a következőt.
"Még mindig a zsidó kiválasztottságtudat emlőin csüngsz ?!
"Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek Isten országa és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét" (Máté 21)
Ez a nép a magyar , amelynek a Szűzanya a királynője, mert a mi országunk az Ő országa. A mi népünk Krisztus népe, amely nép történelme megfeleltethető Jézus szenvedéstörténetének stációival"

Akkor jössz te a "tévesztéseddel", a szentkoronás okosságra való helyeslésedről nem is beszélve.
"Izrael minisztériuma" fröcsöghet arra a jobb kormányra ami a kommunisták bűneit igyekszik lemosni a népről"

Erre mondom hogy ne akard a keresztény blog kereteiben megkérdőjelezni IM megnyilvánulásait miközben ezzel a heretikus, kollektivista, szinkretista szöveggel jöttök.

Nem akarlak tanítani mert halvány lila gőzöm nincs, de azért néhány katolikus szempont..mert olyan blogon vagyunk.

"Amikor Jézus elvette a világ bűneit akkor nem kollektív vette el?"

Jézus az EGYSÉGES emberiségnek kínálta fel a kegyelmet nem egy kollektívának(népnek), mivel mindenkit személyében üdvözíteni akar. (egyetemes üdvözítő akarata)

Szabad akarattal ezt a felkínált kegyelmet elfogadhatjuk SZEMÉLYESEN. Nem a kollektívaként tesszük(nép) hiszen úgy az ember megszűnne az erkölcs alanya lenni ezáltal elveszítené Isten előtti felelősségét.

" Nem véletlen hogy a jogban is szerepel a "szervezett bűnözés" fogalma, ami arra utal, hogy csoportos az elkövetés!"

A szervezetben is vizsgálja a bíró az egyén felelősségének a súlyát. A bűn elkövetésének szervezettsége egy minősítő fok.

Az egyház bűnös struktúrának nevezi azt amikor az egyéni bűnök társadalmi bűnné állnak össze. Pl. a szegények intézményes kizsákmányolása vagy kirekesztése. Itt ki lehet mondani, hogy egy állam bűnös struktúrákat működtet, de a felelősség akkor is személyes és nem lehet elbújni felelősségre vonáskor a kollektíva mögé.

"Az egész vallásban mindenhol jelen van mindkettő: van A Kiválasztott és van a "kiválasztott nép". Egyéni és kollektív kiválasztottság van!"

szerinted mire? Mert szintén katolikus meggyőződés..
Soha nem fogja Isten az emberekre kimondott kegyelmes igenjét visszavonni, jósága és kegyelme örökké tart.

uszo 2013.10.06. 11:25:42

@jánosbácsi: "Igen a politikánál rosszul fogalmaztam, nem mossák le a baloldal bűnét mert az lemoshatatlan. Azzal majd elszámolnak ők Isten előtt!"

Az egyensúly kedvéért emlegesd fel a jobboldal bűneit is. A két világháború, fajelmélet, holokauszt...

uszo 2013.10.06. 11:43:08

@jánosbácsi:" Eddig még nem társalogtam vele - hozzá teszem: sajnos - mert azon kevesek egyike aki nem személyeskedik és kirekeszt, hanem érveket hoz fel."

Igen és érveinek alapja az a meggyőződés, hogy a magyar a kiválasztott nép a jó alapja a szittya magyar kollektív tudattalanból forrásozó erkölcs, a zsidók meg a gonoszok.
Tehát a kollektivizmus, a fajelmélet. Amely elmélet részben jellemzi a kommunizmust erőteljesen a fasizmust totálisan a nemzeti szocializmust.
Ezek a kereszténységgel összeegyeztethetetlen elméletek. Persze kreál hozzá egy überszittya manicheista gnosztikus dogmatikát, de ebbe a zsidó Jézusnak nincs helye.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 12:36:32

@uszo: Miért ne lenne kollektív Jézus kegyelme?
Egy nép az kollektív, az emberiség nem?!

Most a zsidó témába ne menjünk bele.
A szkíta dolgokkal mi a bajod? Kétségtelen, hogy a kommunizmusba ez egy nem tanított dolog volt de azért azóta és akkor is pl László Gyula révén lehet olvasni róla!
Azon kívül képzeld el, hogy azért mert mi bennünk nincs igény a valós történelem ismeretre, vannak még népek a földön akik feljegyeztek ezt-azt rólunk: kínaiak, mongolok, üzbégek, kazahok, örmények, japánok, stb,stb. Utána kell nézni. Meg annak is hogy mi köze jézusnak a Szent koronához és Manicheizmushoz!
Írok egy elgondolkodtató példát: Szent Margit. Tudjuk hogy a liliom volt a szimbóluma ( más néven lótusz), és keresztény közegben élve a "hitéért halt meg" !! Hogy?! A hitéért? Érdekes ugye?
Hát azért kellett meghalnia a hitéért, mert Manicheus keresztény volt!
Van a történelemnek egy hatalmas elferdített és elhallgatott része. De azért lassan - lassan kezd kibontakozni a kép!
Nazír Egyházáról esetleg hallottál már? Na ez volt az az Egyház amit Jézus alapított 29-ben és ennek egyenes folyománya lett a Manicheizmus, mivel ennek a Nazír Egyháznak volt Máni a 12. Püspöke, vagy Nagymestere. Ezek ma is elhallgatott dolgok, mert a Judeo-kereszténység számára kínos, mint ahogy az is hogy Jézus soha sem volt zsidó! Ezek történelmi tények, csak a baj az hogy 2 történelem fut ma párhuzamosan: a hamisított -amit az iskolában tanulsz, meg az igazi, amit kutatni kell!
gondolj bele abba, hogy a jelenkor történelméből mit tudsz! SEMMIT! Tudod miért? Mert titkos szerződések százezrei szabályozzák amiket 50-100 évre titkosítanak. Azon kívül a mai történelem alakítást titkosszolgálatok és titkos társaságok végzik pl Bilderberg -csoport, amiknek sem a működésébe sem a terveibe nincs betekintésed! Itt zajlik minden az orrunk előtt pl Szíriai polgárháború, Arab-tavasz stb és esélyed sincs megérteni hogy mi történik VALÓJÁBAN! Akkor hogy lehetsz biztos abban, hogy 2000 éve mi történt? Honnan tudhatod oly biztosan, hogy nem az általad lenézett szkíta elméletet hirdetőknek van igaza? SEHONNAN! Honnan tudhatod hogy a történelem iratait nem manipulálták? Sehonnan! De lenézed a saját hazád nagyságát hirdető eszméket, amikbe még ez a kis ronggyá tépett nép még kapaszkodhat?!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.06. 13:47:45

@csaba carmarthen: Most abba a hibába estél, hogy nem ellenőrizted le a fordítást!:

"Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered." (Szent István Társulat)
"Ti azt imádjátok, a mit nem • ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt."(Károli)

Más dolog zsidónak születni és megint más zsidók közé(!) születni. Mecsoda különbség ! Gondolj a palesztinokra!
Jézus nem a zsidókra gondolt, amikor azt mondta, hogy "mi", hanem a saját körére, ugyanis a zsidóknak meg ezt mondotta:
"Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek."(Jn8,19)
"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."(Jn8,44)

Azután pedig ezt mondotta, amit már nem idéztél :"eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát." (János 4,23)
Ha Jézus zsidó lett volna, szóba sem állhatott volna a "pogány" nővel. A samáriai nő és az egész település elfogadta Jézust és megtért !

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.06. 14:35:55

"Nekünk (veletek ellentétben) az "élet koronája" az üdvösség. Nem a szentkorona.
A keresztények számára az általatok leírt formában csupán bálvány."
A korona megjelenik a Jelenések könyvében is imigyen:"És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön."(Jel6,2)
A fehér ló , valamint az íj, mely néphez kötődő szimbólumok ?
„És íme egy fehér ló, és Aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz"(Jel)
"És mennyei seregek követték Jézust, a feltámadt szentek, akik szintén fehér lovon ültek."(Jel)
"Ahogy a megváltás a betlehemi istállóban kezdődött, úgy az én nagy művem, a bűn eltörlése, a lelkek megszentelődése, a Sátán leverése és győzelmem Magyarországról indul el. És ennek kezdete a Világ Királynője ünnepének, szeplőtelen Édesanyám tiszteletének bevezetése és megtartása”(Natália nővér)
“Más országok is felajánlották magukat nekem, de örökségem csak ez az egy ország. Történelmében megjárta a keresztutat, de soha el nem pusztul” "Szeretném minden magyar ház kapujára arany betűkkel írni ezen szavakat: Magyarország tisztul, de nem pusztul el” (Natália nővér, 103 o.)
www.magtudin.org/Szent%20korona%203.htm
"1970-ben tárták fel a régészek Egyiptomban a 707-ben épült farasi templom maradványait, s az egyik falifreskó döbbenetindukáló valóságot tárt a szemlélődő kutatók elé, mivel Szűz Máriát a magyar Szent Koronával (!) a fején jelenítette meg. Ráadás gyanánt ereklyénk apostolábrázolásai is egy az egyben a farasi építmény hasonló figuráira emlékeztetnek, ami már egyáltalán nem lehet véletlen."www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4565&kat=
"Kevesen vannak tisztában azzal, hogy Szüz Máriát, azaz a Boldogasszonyt, csak a mi Szent Koronánkkal
szabad ábrázolni meglevo, valós koronák közül." www.corvinuslibrary.com/magunkr/korona.pdf

A Szent Korona az üdvösség tárgyiasult megjelenése közöttünk, amelyet visel Szűz Mária és Jézus is.

2013.10.06. 15:33:08

@uszo:
a trollok pszichoanalitikus megközelítése...

Az internet olyan konvenció és szabályok nélküli felület, amely alkalmas az éppen aktuális érzelmek és indulatok kivetítésére. A trollok olyan személyiségek, akik úgy érzik, hogy az online térben sok mindenhez van joguk, ezt szeretnék érvényesíteni, és egyáltalán nem érdekli őket a többi fórumozó, hozzászóló véleménye, lelki világa. A trollok leggyakrabban azokon a honlapokon jelennek meg, amelyek a hétköznapi embereket is érdeklő témákkal foglalkoznak, általánosságban megállapítható, hogy tíz kommentelőből átlagosan kettő indulati és egy valódi troll. A cél: tönkretenni a témát. A valódi troll mindent megtesz, hogy provokatív módon magára irányítsa a figyelmét, és tönkretegye a témát. Az agresszív viselkedési minta hátterében többek között a düh, az irigység, a féltékenység, a kisebbségi érzés és az önértékelési problémák állnak.
A troll a saját feszültségeit az internet segítségével vezeti le, ezért nem fontos számára, hogy a „többiek mekkora veszteséget szenvednek el”.
A szex is fő téma: a kommentelők 4%-a írt már szexuális jellegű hozzászólást.
Provokátorok: a kommentelők 10%-a szeret provokálni.
Moderálás: a gyakori kommentelők 25%-át már moderálták.
A valódi troll a saját eszközeivel mindent megtesz, hogy szétverje a témát, és magára irányítsa a figyelmet. Ha a többi kommentelő ennek hatására elkezdi védeni a témát, a valódi troll eltereli a kérdést, ezért az online fórumozó csoport teljesen szétesik.
Fontos, hogy trolltámadás esetén a csoporttagok összezárjanak, és csak egymásra reflektáljanak, mert ilyenkor a heccelődő még néhány petárdát elpufogtat, majd rövid időn belül elhagyja a fórumot.

Büntethetők a heccelődő internetes kommentelők
www.metropol.hu/cikk/985121-buntethetok-a-heccelodo-internetes-kommentelok

2013.10.06. 15:46:35

az avatarom szövege az ároni áldás héberül, melynek szefárd kiejtés szerinti fonetikus átírása a következő:

JÖVARECHÖCHÁ ADONÁJ VÖJISMÖRECHÁ, JAÉR ADONÁJ PANÁV ÉLECHÁ VÍCHUNEKÁ, JISZÁ ADONÁJ PANÁV ÉLECHÁ, VÖJASZÉM LÖCHÁ SALOM.

elmondva:
Aaronic Benediction
www.youtube.com/watch?v=A-wP-lNndYg&feature=share&list=PL924B0C4B8256CE07

2013.10.06. 15:56:37

@scapinelli:
hogy honnan lett az IM?

IZRAEL MISZTÉRIUMA
Gondolkodjunk el Jézus szavairól, amelyeket a szamariai asszonyhoz intézett:
"Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van." (Jn 4,22)
Nem hallgathatunk arról, amit az egyházi útmutatás hangsúlyoz:
az egyház, "...miközben »saját titkáról elmélkedik«, Izrael misztériumával találkozik."
II. János Pál pápa így beszél Izraelről:
"...az Isten által soha föl nem bontott régi szövetség népe..."
És az egyházi Útmutatás szerint:
"Ki kell emelni, mily hatalmas szellemi alkotóerővel párosult Izrael fennmaradása ─ a rabbinikus időkben, a középkorban és újkorban ─, s ennek magja az az örökség, melyben sokáig mindketten osztoztunk, méghozzá olyannyira, hogy »a zsidó nép hite és vallásos élete, ahogy azt még ma is ismerik és gyakorolják, hozzásegíthet az egyház élete bizonyos vonásainak jobb megértéséhez«
És Szent Pált idézve:
"Isten nem vetette el népét, amelyet öröktől fogva kiválasztott" (Róm 11,2).
A Római levél 11,25-ben Pál Izrael "misztériumáról" beszél, és úgy említi Izrael misztériumát, mint ami egy-természetű az Egyház misztériumával.
"Következésképpen a misztérium Izrael és a pogány világ közötti kapcsolatban rejlik. Végeredményben a zsidó nép születése és egész történelme misztérium..."
"Izrael titkának fel nem ismerése egyenlő az isteni Irgalom fel nem ismerésével, amely szüntelenül kinyilatkoztatja magát. Ezért Izrael története és misztériuma az egész emberiségnek, elsősorban pedig az Egyháznak szóló tanítás."
A francia püspöki kar 1973-ban kiadott nyilatkozatának egyik mondata az eddig felvetett gondolatoknak ékes foglalatát adja: "...a zsidó nép élete áldást jelent a világ összes nemzete számára."

Kajla 2013.10.06. 17:17:23

@Zsbura: Nem emlékszem, hogy írtam, de mindenképpen írhattam. Itt nőttem fel és jártam Zoltán, majd Gallai Jóska (Isten nyugosztalja) hittanjára, bár az útóbbi már inkább a kistemplomban volt. Ő nagyon nagy mértékben hatott a gondolkodásomra. Miért?

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 17:17:39

@Izrael misztériuma: hogy határozod meg kik a csoport tagok?! Akik régebben jöttek? Mikortól?
Vagy akik ugyanazt gondolják? Tolerancia?!
Vagy az azonos vallásúak? Vagy az azonos nemzethez tartozók?

Ha egy fórumozó ellenvéleményt nyilvánít, azt mikortól teheti? Hány "szimpatikus" vélemény után? Ki határozza ezt meg?

Heccelődésről itt szó nincsen! Kár bagatellizálni.
Ellenvéleményem van sok-sok kérdésben.

Érdemes lenne végig olvasnod bélaybéla hozzászólásait fentebb!

Ezt írod:

"A valódi troll a saját eszközeivel mindent megtesz, hogy szétverje a témát, és magára irányítsa a figyelmet. Ha a többi kommentelő ennek hatására elkezdi védeni a témát, a valódi troll eltereli a kérdést, ezért az online fórumozó csoport teljesen szétesik.
Fontos, hogy trolltámadás esetén a csoporttagok összezárjanak, és csak egymásra reflektáljanak, mert ilyenkor a heccelődő még néhány petárdát elpufogtat, majd rövid időn belül elhagyja a fórumot."

Csakhát a helyzet egészen más!
Nincsen troll! Senki sem a témát veri szét, hanem épp ellenkezőleg, a témához szól hozzá!

A vége pedig szimplán kirekesztő!
Tehát rólad ennyit.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 17:40:52

"Don Gobbi, egy olasz pap, állítólag szintén kapott látomást 1981 augusztus 16-án, Szent István napján, amiben Mária a magyarokról szólva tett bizonyos, Natália nővéréhez hasonló ígéreteket (l. Molnárfi, 46 o, Őfelsége... 308 o.). Gobbi Atya jelenése szerint a Szentatya is tud arról, hogy “Isten tervében különlegesen fontos helyet foglal el egy nép...” és itt Magyarországra hivatkozott. Így nem meglepő, hogy mikor II. János Pál pápa először Magyarországra látogatott, kérte a magyarokat, hogy ne feledjék el, ne adják fel különleges küldetésüket!"

"
A fontos szerep az 1992-ben elhunyt Natália Nővérnek adott ígéret szerint valószínű a végső napokra vonatkozik, vagy legalább is lehet a Második Eljövetelre gondolni. Natália nővér ezt az üzenetet kapta: “Ahogy a megváltás a betlehemi istállóban kezdődött, úgy az én nagy művem, a bűn eltörlése, a lelkek megszentelődése, a Sátán leverése és győzelmem Magyarországról indul el. És ennek kezdete a Világ Királynője ünnepének, szeplőtelen Édesanyám tiszteletének bevezetése és megtartása” (l. Csomor, Őfelsége, 291; Natália nővér, 79 o.). Az 1987-es Gobbi látomás szerint pedig “az Úr Jézus előre megmondta, hogy a változások Magyarországról fognak elindulni: Nekem ezzel az országgal terveim vannak. Papok és hívek engeszteljenek, ennek illata áradjon el az egész világon...” (l. magyar nyelvű gépelt kéziratot amelyet Don Gobbi elismert mint a látomás hűséges leírása.)"
www.magtudin.org/Szent%20korona%203.htm

"Pió atya Magyarországról szóló próféciája: “Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
www.egipatrona.hu/kapolna/index.php/pio-atya-joevendoelese#.UlGCd1C-2So

""Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. "
( Dalai Láma)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.06. 18:02:43

"Isten nem vetette el népét, amelyet öröktől fogva kiválasztott" (Rom)
Nem Isten vetette el a népét, hanem a nép vetette el Istenét azzal, hogy megölte Öt a keresztfán.
Jézus és Szűz Mária ezért kiválasztott magának egy másik népet (is) , amely nép nem veti el őt, hanem követi történelmében a Keresztes Győző szenvedéstörténetét.

"Igen és érveinek alapja az a meggyőződés, hogy a magyar a kiválasztott nép a jó alapja a szittya magyar kollektív tudattalanból forrásozó erkölcs, a zsidók meg a gonoszok.
Tehát a kollektivizmus, a fajelmélet. Amely elmélet részben jellemzi a kommunizmust erőteljesen a fasizmust totálisan a nemzeti szocializmust."
Igen, én fajelméletet fogalmazok meg , mert azt látom, hogy valóban vannak fajok (népek), tehát akkor kell lenniük hozzá tartozó elméleteknek is.
A fajelmélet megfogalmazásához a nagy részben a mundán asztrológia ismereteit és hagyományait használom fel.
Azonban a fajelméletet én nem azzal a célzattal fogalmazom meg, mint a fasiszták vagy kommunisták, hogy eltöröljem, kiirtsam a másféle fajokat, hanem, hogy felemeljem őket egy jobb, nemesebb nívóra. Ők a Káin-Ábel, Romolus-Remus
viselkedésmintát követik. Minket azonban az eredetmondánk is másra kötelez. Nevezetesen a Hunor-Magyar-féle egymást segítő, egymást felemelő iker típusú testvéri szeretetminta az, amelyet követnünk kell:www.youtube.com/watch?v=J3FjGjM-vxw

2013.10.06. 18:53:16

@uszo:
az azért mégiscsak vicces, hogy miközben a törpe kisebbséget reprezentáló ballib oldal ismételten rárontott nemzetére a jobboldal békemenetét az a férfiú szervezi, akinek szösszenetét a posztíró barátunk imigyen jellemezte:

"Akik kitalálták a gyűlöletbeszéd fogalmát, talán elfogadják árumintának, modellnek."

2013.10.06. 19:21:48

„Rossz lehet az alkotónak, de még rosszabb nekünk. Halálosan unom már a szimbolikus politizálást, halálosan unom a szocikat, a nem szocikat, az egész ellenzéket, ahogy ragaszkodnak a szimbólumokhoz, amelyekkel a saját sírjukat ássák. Annyi eszük se volt, hogy felfogják, akik ellen ez a szobordöntés és fejrugdosás szólt volna, azok nem értik a szimbólumokat, mindent szó szerint vesznek.
Nem véletlen, hogy nem szeretik a verset, nem értik a filmet, a színházat, csak a szájbarágósat, farmernadrág nem lehet a szent királyon, hisz még nem találták fel akkor a farmert. Nem értik a festményt, a szobrot, csak ha oda van írva, hogy mit kell rajta érteni, gyűlölik a filozófust, a társadalomtudóst, a kutatót, mert hisz mi kutatnivaló van a csillagos égen meg a matematikában, kettő meg kettő az négy.
Jellemző, hogy a vezénylő tábornok például hébe-hóba Operába jár a felesége oldalán, ám erről soha nem tesz közzé hírt a sajtóosztály, Magyarország esze és lelkiismerete a híradásokban soha nem megy színházba, moziba, tárlatra, a magyar jövő letéteményese csak futballmeccsre jár, és szotyolát köpdös a földre, de bizony nincs is veszélyben a népszerűsége.
Hülye ellenzék. Nem szimbólum kell ide, hungarocellszobor meg utána gyerekes magyarázkodás meg visszatáncolás, hanem tessék megnyerni a választásokat előbb Baján meg ahol épp esedékes, aztán mindenütt, s ha ez a sok hétköznapi, meglehet unalmas és látványtól mentes konkrétum megvan, akkor lehet egy nagy szimbólummal kezdeni. A felcsúti stadiont közkórházzá alakítani, bányát, földet, trafikot visszaszedni, a legmagasabb elöljáróságokat, akik ezt az országos világbotrányt csinálták, Ócsára költöztetni, a vezénylő tábornok szerint a lakópark amúgy is valóságos remekmű.
Plusz a lakosság. A lakossággal nem az a baj, hogy nem érti a szimbólumot, dehogynem érti, Sztálin csizmáját is értette, és ezt a mostanit is, csak épp a lakosság alakoskodó. Úgy istenhívő, hogy naponta gyalázza istent, veszi a szájára, naponta szarja le a krisztusi tanítást, de blaszfémiát üvölt, ha valaki ezt leírja, filmen megmutatja. Mosdatlan szájjal beszél otthon, munkahelyen, utcán, közértben, liftben, az autópályán, de fel van háborodva, ha valaki bazmegel a tévében. Titokban pornót néz, evés közben böfög, a saját úszómedencéjébe hugyál, vak komondoron löki át a feleségét, miközben felháborodik az öregecskedő kifejezésen, betiltja munkahelyén a strandpapucsot és a sortot, közben két éve nem tisztíttatta ki a zakóját; Magyarország úgy hazudik magának, mint a vízfolyás.

Megyesi Gusztáv: Kényes ízlés
SZABADRÚGÁS
nol.hu/velemeny/20131005-kenyes_izles?ref=sso

jánosbácsi (törölt) 2013.10.06. 19:43:16

Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom bunkója

Bár a jelenség névadója már távozott a politika első vonalából, a közbeszéd elkunczésodása megállíthatatlannak látszik. A vérbő szellemesség és a szimpla tahóság tartományai között szűk mezsgye húzódik, az úgynevezett SZDSZ első embere utolsó aktív éveiben mélyen átcsúszott az utóbbiba. Poénjait mindinkább a méltányosság és az emberi méltóság tiszteletének teljes hiánya jellemezte; a mélypont a rendőrök által ájultra vert Révész Máriusz fideszes képviselő nevével való ízléstelen tréfálkozás volt. A Magyar Nemzet írása.

Létrehozva: 2007. szeptember 24., 06:11 | Utoljára frissítve: 2007. szeptember 24., 06:15
nyomtat küld

A kunczésodás jele volt például a minden lében kanál alkotmányjogász, Kolláth György sutkája a rendőrterror kilőtt szemű áldozatainak rovására. A véleménydeformáló médiaértelmiség kultúrfölénye megingathatatlan tudatában ítél meg élőket és holtakat, gyakran a másik oldal iránti empátia hiányából fakadó embertelenséggel (Para-Kovács Imre, Tóta W. Árpád, Veress Jenő, Bolgár György, Avar János, Váncsa István, Havas Henrik, Vágvölgyi B. András és társaik alkotják a balliberális Kuruc.info virtuális szerkesztőségét).

Következésképpen azon az oldalon nincs igény a moderált véleménynyilvánításra, a nyugati kultúra, a liberális demokrácia sáncain kívülre helyezett ellenfelekről bármi leírható, még az is, hogy üdvös lenne a likvidálásuk, közéjük kellene lövetni, vagy éppen: körbevizelik a Kossuth teret.

Ehhez képest apróságnak tetszik, amit most szóvá tenni kollegiális kötelességem. Az Élet és Irodalom legutóbbi számában a publicistaként szebb napokat megélt Megyesi Gusztáv élcelődik lapunkon Helyesbítés címmel, nem is alap nélkül.

P. T. monogrammal írt múlt heti cikkünk ugyanis megnevezte azt a céget, amelyik megnyerte az idei október 23-i ünnepségek lebonyolítására kiírt állami tendert. Csakhogy eredményt még nem hirdettek, a cikkben a három évvel korábbi nyertes neve szerepelt. Amint a csúnya és kínos tévedést észleltük, azonnal helyesbítettünk.

Magas labda ez a konkurenciának, amit Megyesi Gusztáv le is ütött - fordított esetben mi sem teszünk másként. Az ÉS szerzője korrektül leírja a történteket, még azt is megjegyzi, hogy mással is megesik hasonló tévedés.

Normális világban ezzel a dolog el is van intézve, állapítja meg, mégis folytatja, amivel kívül helyezi magát ezen a normális világon: "... ámbár megjegyzem, hogy ez a P. T. monogram bizonyos Pilhál Tamás újságíró nevét takarja, és abban a Magyar Nemzet-es kollegák is egyetértenek, hogy ilyen vezetéknévvel újságírói, sőt bármiféle szellemi munkával járó tevékenységet folytatni igen kockázatos."

Szeretném csak úgy barátilag megkérdezni: ugyan mi szükség volt erre a megjegyzésre? Ha Megyesi Gusztávnak problémái vannak Pilhál Györggyel, a Magyar Nemzet Tollhegyen rovatának szerzőjével, az ellenérzéseit nem képes másként formába önteni?

Ezért elveri a port azon, akiről csupán annyit sejt - helyesen -, hogy közeli rokona az utált szerzőnek. Apák és fiúk liberális módra? Ez volna a nagy ballib kultúrfölény? Kapott ezért vállveregetést a kollégáktól, prémiumot a főszerkesztőtől? Csettint-e Nádas, Esterházy, amikor ilyesmit olvas?
Idézett cikke végén Megyesi Gusztáv a Hajógyári-szigeten beszédet mondó Orbán Viktorral szembeni ellenérzéseinek is hangot ad, érvkészlete lehengerlő: "egy alacsony ember állt a szónoki emelvényen".

Nincs több kérdésem. Csak egy kérésem: az ÉS következő számában helyesbítsék azt a valótlan tényállítást, hogy szerzőjük "gondolatával" lapunk munkatársai is egyetértenek.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet

uszo 2013.10.06. 20:39:38

@bélaybéla: "Igen, én fajelméletet fogalmazok meg , mert azt látom, hogy valóban vannak fajok (népek), tehát akkor kell lenniük hozzá tartozó elméleteknek is.
Azonban a fajelméletet én nem azzal a célzattal fogalmazom meg, mint a fasiszták vagy kommunisták, hogy eltöröljem, kiirtsam a másféle fajokat, hanem, hogy felemeljem őket egy jobb, nemesebb nívóra."

Ami persze a magyar nívó...
Én értem mit mondasz. Csak nem hiszem, hogy ez az én értékrendemben plauzibilis és jó. Ez az elitizmus nem a szeretet hordozza, hanem a békétlenséget és a viszályt.
Az én hitem szerint az üdvösséget Jézus nyilatkoztatta ki és nem egy faj nép kínálja fel.
A kereszténység szerint a társadalom célja az emberi személy java kell legyen. MINDEN EMBERÉ. Nem pedig a fajé. A kereszténységnek ez értelmezhetetlen kategória.

Mert fajban gondolkodva nem létezik személyes üdvösség.
Az ember megszűnik erkölcsi lénynek lenni.
Gondold el azt az erkölcsi törvényt amely így szólna...Minden cselekedet erkölcsös amely a faj a nemzet érdekében történik.
A kollektívát (faj, nemzet) istenné teszi ez a felfogás aminek a személy ugyan része, de már nem a teremtés lényege és célja. Másodlagossá válik a faj mögött.

Egyébként a fajelmélet nem a kommunistákra, hanem a fasisztákra és a nemzeti szocialistákra jellemző.
Ők internacionalisták.

uszo 2013.10.06. 20:58:38

@jánosbácsi: "SEHONNAN! Honnan tudhatod hogy a történelem iratait nem manipulálták? Sehonnan! De lenézed a saját hazád nagyságát hirdető eszméket, amikbe még ez a kis ronggyá tépett nép még kapaszkodhat?!"

Tényleg sehonnan. Mint ahogy te is ugyan ennyit tudhatsz ezen az alapon.

Egyet azért tudok. Mégpedig azt hogy számomra az élet értelmét és célját a létezés eredetét a reményt hogy ez a sok kínlódás és szenvedés ami az életet jelenti talán nem hiába való, hogy mi az Isten, ha van, mi az ember ez mellett az Isten mellett és mi nélküle mik az egyetemes értékek miért tudom kiválóan megérteni magam egy ateista humanistával, nekem a zsidó keresztény kultúra sokkal inkább megjeleníti és magyarázza mint a nemzeti hitvallás.

uszo 2013.10.06. 21:11:54

@bélaybéla: "Nem Isten vetette el a népét, hanem a nép vetette el Istenét azzal, hogy megölte Öt a keresztfán."

Alapvető tévedés. Bizonyos emberek tették.
Míg bizonyos emberek vele maradtak. Akik egyébként szintén zsidók voltak.

uszo 2013.10.06. 21:20:35

@bélaybéla: "Jézus és Szűz Mária ezért kiválasztott magának egy másik népet (is) , amely nép nem veti el őt, hanem követi történelmében a Keresztes Győző szenvedéstörténetét."

Ugyan Jézus nem jár a "kiválasztott nép"(magyar) között, de mondott valami olyasmit hogy amit a legkisebbekkel tesztek azt velem teszitek.
Akkor bizony ez a kiválasztott nép sokszor elvetette és megölette őt a múltban (holokauszt).
Vagy kollektív bűn a magyarokra nem vonatkozik csak a kollektív kiválasztás üdvösség közvetítésre és megigazításra?

uszo 2013.10.06. 21:40:18

@Izrael misztériuma:
Ez egy fáradt fásult próbálkozás részemről többször eredménytelenül végigjátszottuk már.
Fölösleges okoskodásnak érzem az egészet.
Egy ismerős fiatal lány kiment cserediáknak Németországba elvitték Nürnbergbe őket.
Megmutatták nekik a holokauszt dokumentációt.
Nem bírta végig nézni.
És 70 év elteltével ismét fajelméletről kell vitázni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.06. 21:42:11

@uszo: "Azonban Isten nemcsak egyéneket teremtett, hanem nemzeteket is. XII Pius első enciklikájában, Summi Pontificatus, elismeri a nemzetek jelentőségét a világtörténelemben. A zsidóság mint az Ószövetség kiválasztott nemzete különösen fontos szerepet játszott az üdvösségtörténetben. Miért ne választhatott volna Jézus egy másik nemzetet amely engeszteléssel előkészíti a második eljövetelt?"
"Dr. Zakar András, Schütz Antal Dogmatikájára hivatkozva megjegyzi, hogy “jól megokolt és eléggé egyetemes nézet, hogy egyes népek és egyházak élén egy vagy több angyal áll."
"Azonkívül, ha már volt egy kiválasztott nép egy bizonyos megbízatással, miért ne választhatna Isten egy másik népet egy másik feladatra? Sőt, a megváltás egyetemességét figyelembevéve, elvárható, hogy ha Isten valóban választ ki egy népet Jézus utolsó eljövetelének előkészítésére, az új kiválasztott nép ne a régi, ószövetségi nép legyen, amelynek küldetése a megváltással befejeződött."www.magtudin.org/Szent%20korona%203.htm

A jobb, nemesebb nívót mi magyarok kínáljuk, mert szenvedéseinkkel ezt munkálta ki bennünk az Isten.
Ha tudunk kínálni valamit másoknak, akkor miért ne adjunk?
Ha mondjuk a környező népek által ránk mért igazságtalanságokra és szenvedésünkre azt válaszoljuk, hogy mi magyarok nem ütünk vissza, hanem, mint a romániai forradalom idején is, segítségre leszünk a nélkülözőknek, ha románok akkor is. Ezzel megvalósítjuk az eredetmondánkban már megjelenő iker típusú viselkedésmintát, amely viselkedésminta más népek eredetmondájában (küldetésében) nem szerepel. Ezzel adunk valamit nekik, ami lényegünk. Ebben semmi elitista nincsen, mert aki a legnagyobb: legyen szolgája a legkisebbeknek.
Mi nem üdvösséget adunk, hanem az üdvösséget szétsugározzuk, mint a pap , aki szétosztja a tésztát-testet a misén.
Fajban gondolkodva csak megerősödik a kereszténység, mert a közös nyelv és kultúra összetartozás-tudatot és küldetéstudatot generál.
A személyes üdvösséget tehát segít megőrizni(!) a közösség, a faj.Önmagában az egyén elesett ,elveszett és gyenge. Ezt szerette volna elérni a kommunizmus, hogy az internacionalista, valójában gyökerét vesztett emberiséget még inkább rabszolgaságba tudja ezáltal kényszeríteni.
A közösség ,a faj és az egyén a magyar mellérendelő (Hunor-Magyar) szemléletben nem rendelődnek egymás fölé vagy alá.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.06. 21:51:28

@uszo: "Alapvető tévedés. Bizonyos emberek tették.
Míg bizonyos emberek vele maradtak. Akik egyébként szintén zsidók voltak."
Nem annyira "alapvető", ha egyszer a zsidóság 99%-a nem fogadta és ma sem fogadja el Jézust.

"és megölette őt a múltban (holokauszt)."
A magyar nép sosem ölette, ölte meg a zsidókat!
Horthy Miklós kormányzó emelt fővel távozott a nürnbergi bíróságról, ahol fel sem merült a felelőssége a holokauszt ügyében.A magyar nép kollektív bűnösségének elvét azok a népek találták ki a rovásunkra , akik valóban bűnösök voltak a zsidóirtásban.

Zsbura 2013.10.06. 22:16:30

@Kajla: Mert én is odajártam. De ez már nagyon off. Viszont örülök neki. És szívből örülök az írásaidnak.

2013.10.06. 22:38:33

@uszo:
tagadás, hárítás, elfojtás, projekció, csakhogy ne kelljen szembenézniük a gaztettel...

uszo 2013.10.06. 23:43:00

@bélaybéla: "Azonkívül, ha már volt egy kiválasztott nép egy bizonyos megbízatással, miért ne választhatna Isten egy másik népet egy másik feladatra? Sőt, a megváltás egyetemességét figyelembevéve, elvárható, hogy ha Isten valóban választ ki egy népet Jézus utolsó eljövetelének előkészítésére,"

Süket primitív náci duma. elvárható...Istentől...válasszon másik népet..

Ki az a korlátolt hülye aki ezt várja el Istentől?
Értelmes ember ha már valamit elvár tőle akkor az talán az lenne, hogy magyarázza meg miért szenvednek az ártatlanok és miért nem a gazok.

uszo 2013.10.07. 00:19:15

@bélaybéla: "Azonban Isten nemcsak egyéneket teremtett, hanem nemzeteket is. XII Pius első enciklikájában, Summi Pontificatus, elismeri a nemzetek jelentőségét a világtörténelemben."

El hát.

"Minden népnek az isteni terv nyomán ugyan az volt a nyelve és ugyan azok voltak a szavai ám az emberek megosztottak lettek mikor hátat fordítottak Istennek"
(Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 429. )

"Isten Ábrahámmal kötött szövetsége, akit a népek sokaságának atyjává választott, szabaddá tette az utat az emberiség családjának Istenhez való visszatalálása előtt." (Uo.430.)

Az Egyház a Szentlélek által ismeri meg az isteni tervet amely átfogja az emberi nem egészét és az a végcélja, hogy a Krisztus uralma alatt megvalosuló üdvösség titkában az egész töredezett és széthullott teremtett valóság ismét egyesüljön. (Uo. 431.)

"Bár a valódi nemzetközi közösség iránti óhaj egyre szélesedik, az emberiség családjának egysége még nem valósult meg, mert materialista és nacionalista ideológiák azt megakadályozzák" (uo.433)

Na. Ez a hiteles társadalmi tanítás.
Ez a szöveged itt alant, katolikus szempontból meg vállalhatatlan.

"Fajban gondolkodva csak megerősödik a kereszténység, mert a közös nyelv és kultúra összetartozás-tudatot és küldetéstudatot generál.
A személyes üdvösséget tehát segít megőrizni(!) a közösség, a faj."

uszo 2013.10.07. 00:26:40

@bélaybéla: "Horthy Miklós kormányzó emelt fővel távozott a nürnbergi bíróságról, ahol fel sem merült a felelőssége a holokauszt ügyében"

Futni hagyták a lovastengerészt mert leállította a budapesti zsidók elszállítását. Meg nagysztalin éppen kegyelmes hangulatban volt. De itthon is maradhatott volna emelt fővel.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 05:21:00

@uszo: Rossz szó ez a "faj". Nem erről van szó! Népek-nemzetek! Így már csak vállalható még egy kereszténynek is - főleg ha már állandóan a kiválasztott népről beszéltek.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 05:37:37

Egy újabb valótlanság:
"Bár a valódi nemzetközi közösség iránti óhaj egyre szélesedik, az emberiség családjának egysége még nem valósult meg, mert materialista és nacionalista ideológiák azt megakadályozzák" (uo.433) "

Hogy ez mennyire nem így van!

Mi is az a nemzetközi közösség ami iránt szerinted akkora óhaj van?
Van egy központ ( mondjuk Brüsszel) és a nemzetek hogy óhajukat kellőképp kifejezhessék, kiadják a saját kezükből a pénzügyi-politikai és ezen keresztül az összes önrendelkezésüket! Erre ma már egyre kevesebben vágynak és sokan vissza is csinálnák! Az Unió a szétesés határán mozog!

De ha igazad is lenne, és lenne ilyen óhaj:
ennek akkor sem az ateizmus ( ami nem létezik - csak és kizárólag a modern kor álhumanista vívmánya - hiszen egyetlen nép sem volt sohasem ateista a Földön, még ha nem is mindenki keresztény, de minden népnek van vallása és vannak Istenei, Istene), és a nacionalizmus az okai!
Az oka az, hogy látszik hogy ez - főleg Európában és Ázsiában - járhatatlan út, abban a formában ahogy az USA ezt létrehozta!
Azért járhatatlan, mert Európában és Ázsiában a nemzettudat még érték. Nagyon nagy érték!

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 05:55:09

@uszo: "Az Egyház a Szentlélek által ismeri meg az isteni tervet amely átfogja az emberi nem egészét és az a végcélja, hogy a Krisztus uralma alatt megvalosuló üdvösség titkában az egész töredezett és széthullott teremtett valóság ismét egyesüljön. (Uo. 431.)"

Na ez az igazi fasizmus!
Soha sem tisztelte a kereszténység a többi vallást és a népek sokszínűségét!
Ha a misszionárius eljutott idegen földre, ott mindig először a nép papjait, vagy a törzs sámánját kellett kiiktatnia és a helyébe ülnie! Így is tett!
S mivel így tett, és azóta is törekszik így tenni, ezáltal kimondhatjuk hogy lenézi a népek hagyományait és vallásait - tehát fasiszta! Aki térít az fasiszta! Azért fasiszta, mert alá-fölé rendeltségben gondolkodik és magát és vallását többnek hirdeti mint a többi népét! Márpedig nem több! Ha elfogadná hogy minden nép hagyománya szent és vallása szent, nem térítene!

Nem Krisztussal, Jézussal és a keresztény tanokkal van bajom - remélem ez világos! A fasisztákkal van bajom, akik e tan mögé bújva igázták és igázzák le a világ népeit!

uszo 2013.10.07. 07:24:50

@jánosbácsi:
Na végre megmutattad az arcod.
Jól van ez a tiszta dolog.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 08:14:25

@uszo: Vitatkozz velem, ne személyeskedj!

2013.10.07. 09:02:59

@uszo:
ne etesd a trollt!
25 éve még keresztény volt, egy hete még buddhista és lám máris előbújt igazi arca, poszt szétverve, ő irányítja a témát, mi pedig defenzívában vagyunk mindig, ezért az a legjobb, ha levegőnek tekintjük, el sem olvassuk és nem is reagálunk, nem a mi dolgunk, hogy a helyére tegyük a luciferkó reinkarnációjával egyetemben!

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 09:21:19

@Izrael misztériuma: Te vagy troll! Én az idézetre válaszoltam! Amit uszo írt. Pont te vagy troll mert nem a beszélgetéssel, és a témával törődsz, hanem azzal hogy kirekeszd azt akinek a véleménye nem tetszik! Lehet hogy valaha liberális voltál ( toleráns és nyitott ), de mára ebből semmi sem maradt!

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 09:24:46

@bélaybéla: Sosem fogják megérteni hogy milyen az egyenrangú beszélgetés, és hogy milyen példa a Hunor-Magor példa, mert csak és kizárólat alá-fölé rendeltségben képesek gondolkodni!

Egyébként üdv :-)

2013.10.07. 09:31:13

@uszo:
bálványdöntés...

„… az orbánisták mennyi mindent megtanultak a kommunistáktól. Miközben bőszen kommunistáztak tegnap is, elég sok volt a hasonlóság. Hasonlóság volt, ahogy érkeztek a párttitkárok, csak most már nem fekete Volgával, hanem fekete lézerblokkolós Audival járnak. És mára a kommunisták egykori legharcosabb ellenzékéből talán a legszorgalmasabb tanítványuk lett. Úgy államosítanak, mint a kommunisták. Nyugdíjpénzt, iskolát, trafikot vagy éppen veszteségbe hajtott közszolgáltatót, hogy a veszteséget majd a ti adótokból fizettessék meg a választások után. Úgy nyirbálják meg a nép szabadságát, úgy tiporják a jogot, ahogy régen a kommunisták, úgy írják át kényük-kedvük szerint a törvényt – a saját alaptörvényüket –, mint annak idején a kommunisták, csak ők most többször teszik és gyakrabban. Úgy hazudnak, ahogy a kommunisták: reggel, délben és este az állami híradókban, a Simicska-plakátokon, az aláírásgyűjtő íveken. És úgy épít magának emlékművet Orbán Viktor, ahogy a kommunisták, csak ő nagyobbat. Előre szólok: a szoborparkba a felcsúti stadion nem fog beférni... És ugyanúgy választják meg századszor is főtitkár elvtársnak, ahogy a kommunista vezéreket szokták.”
(bajnaigordon)

Világos ennek az üzenete: Orbán rendszere megdönthető

A műszobor-döntés
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/331584_a_muszobor_dontes_es_akiknek_nem_tetszett?

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 09:33:39

@Izrael misztériuma: Egyszer biztos, de azt nem Bajnai-Gyucsány-Mesterházi fogja :-)

2013.10.07. 09:48:19

@Izrael misztériuma:
A puhatestű ellenzék
A demokraták (beleértve magát Bajnait is) utólagos reakciói gyalázatosak. Ismét a Fidesz kottájából játszanak, és méltán röhögnek a kamerába Bayerék.

„Csak nem akarnak csitulni az Orbán-szobor ledöntésével kapcsolatos indulatok. Nem véletlenül. A Fidesz(esek) reakciói elképesztően álságosak. 2002-től ők szítják a gyűlöletet ebben az országban. Cinikusak, farizeusok, nem ismernek ellenfelet, csak megsemmisítendő ellenséget. Csapataik állandó harcban állnak, hol itthon karakter gyilkolnak, hol legfőbb nyugati szövetségeseinket gyalázzák. Ezt tudjuk.
(FB)
Kerék-Bárczy Szabolcs
Csak nem akarnak csitulni az Orbán-szobor ledöntésével kapcsolatos indulatok.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 09:57:48

@Izrael misztériuma: A gyűlölet kampányt a szocialisták és az szdsz kezdte, mesterük volt ebben az Izraelből "kikért" Ron Werber, aki az egész gyűlölet kampány szellemi atyja! Ezt mindenki tudja, erről írt a média is bőségesen, csak azóta elfelejtette a baloldal, hogy az általuk eldobott bumeráng jön most visszafelé.....

2013.10.07. 10:58:06

@Izrael misztériuma:
Az erőszak-vallás követői, mint Orbán Viktor és Vona Gábor, azt hiszik, hogy a félelem hűséges szolgává teszi az embereket, pedig éppen ellenkezőleg, a megfélemlített emberek, amint mód adódik rá, megbosszulják a rajtuk esett sérelmeket. Végül pedig ott van a „majd csak elmúlik valahogy” türelme, amit közönyös indulatnak nevezhetünk, mert benne rejtőzik a várakozás, amely ha nem teljesül be, akkor agresszívvé válhat.

Indulat
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/331585_indulat

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 11:11:59

Az erőszak-vallás követői, mint Bajnai és Mesterházy, azt hiszik, hogy a félelem hűséges szolgává teszi az embereket, pedig éppen ellenkezőleg, a megfélemlített emberek, amint mód adódik rá, megbosszulják a rajtuk esett sérelmeket. Végül pedig ott van a „majd csak elmúlik valahogy” türelme, amit közönyös indulatnak nevezhetünk, mert benne rejtőzik a várakozás, amely ha nem teljesül be, akkor agresszívvé válhat.

(alamuszicsoport)

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 11:57:13

Mielőtt megint megvádolsz valamivel:

Két dolog miatt fordítottam visszájára:

1, hogy lásd hogy bármelyik nevet tesszük is be egy ilyen írásba, mindegyikkel hihető!
2, mert az a véleményem hogy amit írtál, és az alaptéma is arra utal hogy pont a baloldal hisz az erőszak-vallásban!
Azt hiszik, hogyha megrémítik az embereket a nemzeti oldaltól, akkor a megfélemlített emberek majd őket szolgálják! Ezért igyekeznek nap mint nap negatív hírekkel bombázni őket! Riasztó ez a politika!

2013.10.07. 12:13:27

antiszemita uraságoknak küldöm...
(sajnos egyáltalán nincsen humorérzékük)

A fajvédő uraknak egyetlen és legfőbb vágyuk, hogy az utolsó zsidó is kimenjen az országból. Megkérdeztük a bölcs Rabitól, hogy mit szól ehhez. A bölcs Rabi így válaszolt:
A Keleti pályaudvar előtt egy úr odamegy a hordárhoz és megkérdi:
- Mondja csak barátom, mikor megy az utolsó vonat Bécsbe?
A hordár kiveszi szájából a pipát, ránéz a kérdezőre és így válaszol:
- Tisztelt uraság, aztat maga nem fogja megérni.
(1923)

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 12:44:20

@Izrael misztériuma:

Ákos remek száma a bosszú népéről.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

A lélek üressége,
A mérce kettőssége,
Egy bosszúálló isten
Torzult tükörképe
E szorgos nép, ha perbe fog,
Téged elevenen tűzre dob,
A harag réme, a béke vége,
Tombol a bosszú népe.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

Ne szabadkozz: Te szabad vagy,
A hatalmad magadnak akartad,
Hát szabad-e hagynod, hogy fúrja-tépje
Hazádat folyton a bosszú népe?
Félnek tőled, rettegnek,
És inkább elevenen esznek meg,
Csak nehogy el tudd mondani végre,
Hogyan gyűlöl a bosszú népe.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

A gyűlölet rabja
Majd kiforgatja
Minden szavamat és átkoz
Mert aki brancsoknak tagja,
Az ukázba kapja,
Hogy üssön, ha nem tartozol a párthoz.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

Dúdold ezt a dalt,
És aki gyűlöl majd érte,
Az lesz a bosszú népe!

Ákos

www.youtube.com/watch?v=Awp4Ziw-Y60

jánosbácsi (törölt) 2013.10.07. 13:00:22

Kedves Fórumozók!

Elértem a célomat.

További jó fórumozást kívánok mindenkinek!

Üdvözlettel: Jánosbácsi

2013.10.07. 13:07:15

@Izrael misztériuma:
szobordöntés

A 2013. szeptember végén készített közvéleménykutatás tanúsága szerint a megkérdezettek többségének romlott a véleménye a Századvég módszereiről és statisztikáiról. Míg a Századvég közvéleménykutatási módszereinek ismertsége kifejezetten magas, a lakosság 85 százaléka értesült arról, hogy felméréseket végeznek, ugyanakkor a megkérdezettek több mint háromnegyede (77 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a felmérések hiteltelenek és manipuláltak. Csupán a megkérdezettek 13 százaléka gondolta azt, hogy a Századvég akciói a jó ízlés határain belül maradnak.

frankenstein
A megkérdezettek 12 százaléka arról is olvasott, hogy a manipulált politikai felmérések „atyja”, az idősödő amerikai Arthur J. Finkelstein, sajtóhírek szerint, a Századvég csoporttal áll szerződéses viszonyban.
A vár esze - Arthur J. Finkelstein, a Fidesz politikai tanácsadójának pályaképe
magyarnarancs.hu/belpol/finkelstein-fidesz-tanacsado-a-var-esze-83588

minden eladó
A megkérdezettek 26 százaléka meglepetését fejezte ki afelett, hogy a Századvég ilyen, már régen elavult politikai trükkökkel operál, és csak 18 százalékuk nem hitte el, hogy a felmérések készítéséért a Századvég csoport ténylegesen pénzt is kap.*

agymenés
Az Orbán-kormány agya, a hatvanfős Századvég
index.hu/belfold/2012/04/02/a_bizalmas_think_tank/

de hova lett a pénz?
talicska
nokiás doboz
Több tízmilliót érő papírokon ül a kormány
www.origo.hu/itthon/20121130-kaotikus-a-szazadvegszerzodes-elszamolasa.html

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.07. 13:40:27

@uszo: "Bár a valódi nemzetközi közösség iránti óhaj egyre szélesedik, az emberiség családjának egysége még nem valósult meg, mert materialista és nacionalista ideológiák azt megakadályozzák" (uo.433)
Na. Ez a hiteles társadalmi tanítás.
Ez a szöveged itt alant, katolikus szempontból meg vállalhatatlan."
Egyáltalán nem vállalhatatlan, mert te képtelen vagy a mellérendelő gondolkodásmódra, mert vélhetően nem is vagy magyar származású ember.
A Hunor-Magyar kettősségben éppen az jut érvényre, hogy két nép, (két néppé szétváló hajdanvolt egy nép) nem esik egymás nyakának, mint más testvérnépek ( pl.:délszlávok) , hanem egymás segítői maradnak, még akkor is,ha időközben már eltávolodnának egymástól térben és nyelvben.
Arra várhatsz , hogy az lesz a megoldás a konfliktusokra, ha már eltűnnek a nemzeti különbségek a népek között. Naiv és ostoba álomkép. Az egyedüli megoldás a többi gyűlölködő nép számára, ha felismerik a Hunor-Magyar -féle együttélési modellt és követnek bennünket ebben.
Ha nem, akkor egymást fogják elpusztítani a zsidók és a palesztinok , a muzulmánok és a keresztények, a sárgák és fehérek stb.

"Ki az a korlátolt hülye aki ezt várja el Istentől?
Értelmes ember ha már valamit elvár tőle akkor az talán az lenne, hogy magyarázza meg miért szenvednek az ártatlanok és miért nem a gazok."
Mi korlátoltság van abban, ha Isten szereti a népeket, nemzeteket és kiválaszt magának különböző feladatra különböző népeket a tervei alapján ?
Ha te keresztény létedre még azt sem tudod, hogy miért szenvednek az ártatlanok, akkor nagyon magas szellemi, értelmi nívón állhatsz .
Az ártatlanok, az igazak azért szenvednek, hogy a gazok ne ártsanak és megtérjenek. Ugyanis csak az önként vállalt áldozat tudja a megkeményedett emberi szívet meglágyítani és jobb belátásra bírni, hogy a szív betöltse funkcióját a szépet és a jót szolgálván.
@jánosbácsi: Egyre inkább az az érzésem, hogy itt, ezen a blogon nem is magyar emberekkel beszélgetünk, hanem ellenségeinkkel, másfajta népből származókkal.
"Futni hagyták a lovastengerészt mert leállította a budapesti zsidók elszállítását. Meg nagysztalin éppen kegyelmes hangulatban volt."
Ez csak a te fantazmagóriád ! Azóta sem állapította meg semmiféle bíróság a felelősségét.
A zsidók elszállítása nem egyenlő a holokauszttal.
A mi szomszédainkat is elszállították, de senki sem tudta, még ők sem, hogy mi vár rájuk. Abban a hiszemben voltak, mert bíztak a németekben, ugyanis egy nyelven beszéltek velük (németül), hogy
Amerikába mennek és nagy házat, meg földeket kapnak. Voltam Auschwitzban és én magam is láttam, hogy a bőröndjeiket külön raktárakban helyezhették el, és a raktárakra egy célország neve volt felírva, ilyeneké : Kanada, Argentína, Ausztrália stb.
Akkor kinek, milyen felelőssége volt ? Nekünk magyaroknak semmilyen !

2013.10.07. 17:55:45

„Milyen alacsony lett hirtelen az ingerküszöb. Embernek ennyien még nem kívántak halált, börtönt, betegséget, családtagok elvesztését egy hungarocell-szobor jelképes megdöntéséért. Valóban nagyobb bűntett ez, mint az ország nagyobbik felét szegénységbe taszítani, az embereket ellehetetleníteni? Az álszent és képmutató propaganda mögé bújva ellopni mindent? Kartellezni és egy szűk körben szétosztani? 2006-ban ki támogatta erkölcsileg és tüzelte a – hangsúlyozom – jogos indokból de a politikusok helyett a honfitársaik javát romboló embereket?

Ki játszott nyilvános akasztósdit? Ki ajánlott kötelet a másképp gondolkodásért cserébe? Ki foglalta Alaptörvénybe, hogy nyugdíj helyett tartson el a gyereked? És milyen munkából? Ki akarja, hogy az elhunyt rokonodat kapard egy magad által kiásott gödörbe? Kik voltak azok, akik az átkos nyolc évben a parlamenti munka helyett azonnal távoztak, amint megszólalt a kormányfő? Ha fideszes vagy, ezért szavaztál rájuk?

Ki szórja a közpénzt, mintha az övé lenne? Ki csal a választásokon? Ki miatt féltenek az emberek hatvanezer forintos állásokat? Ki hagyja az út mellett a betegeket és a fogyatékkal élőket? Ki büntetné börtönnel a nincstelenséget, amiben szegénynek, gazdagnak bármikor része lehet, így kozmetikázva spéteri múmiává a szomorú valóságot? Dopeman és az ellenzéki szobordöntés, vagy azok, akiket ez a hungarocell figura ábrázol?

Tényleg beérnétek a választás előtt odadobott konccal, és hamis ígéretekkel? Nem tűnt fel, hogy a Bazmegből ezúttal a baloldal mellett kimaradt a Jobbik, de még az LMP is? Tényleg ez a vasárnap lett volna a magyar szeptember 11.? Ha így van, és ezért kiáltotok Barabást, akkor a sorsotok megérdemelten a tiétek, és máglyára velem. Én nem féltem, amim nincsen. Béke.”

A szobordöntő válasza – Pityinger „Dopeman” László verse
mandiner.hu/cikk/20131007_a_szobordonto_verse_pityinger_dopeman_laszlo_verse

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.07. 18:48:23

@uszo: "Minden népnek az isteni terv nyomán ugyan az volt a nyelve és ugyan azok voltak a szavai ám az emberek megosztottak lettek mikor hátat fordítottak Istennek"
Ez a marhaságot honnan veted ?
Nem az emberek "oszlottak" meg, hanem az Isten zavarta össze a nyelveket! Amit tehát Isten tesz, az nem lehet rossz! Az volt a rossz, hogy mindannyian egy nyelvet beszéltek és ennek következtében egyet akartak:
"Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. 7Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! 8Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését" (1Móz11)
Tehát a gondoskodó , és szerető Isten akarata volt, hogy az emberiség több nyelven beszéljen és több nép legyen, mert az emberi gonoszság határtalanságát csak ez tudja megakadályozni.
Ezt láthattuk a kommunizmus idején, hogy mi történik akkor, ha egy a jelszónk, egy a zászlónk és a nyelvünk. Ekkor tudnak a legnagyobb gonoszságok megvalósulni. A gonoszság elfajulását tehát a leghatékonyabban akadályozta meg Istenünk azzal, hogy népeket, nemzeteket és nacionalizmust alkotott.

uszo 2013.10.08. 01:34:20

@Izrael misztériuma: "Gyurcsány minden kötöttség nélkül azt teheti, amiben ellenzéki oldalon messze a legjobb. Mozgósít, s miközben nyilvános fogadóórát tart a budapesti Szabadság téren, és felszántja az országot, kommunikációs csapdát állít egyetlen SMS-sel Mesterházynak és Bajnainak: ünnepeljenek együtt október 23-án. Ha pedig a DK erősödése folytatódik, s esetleg tartósan az ötszázalékos parlamenti küszöb fölött mérik majd, míg az Együtt még egy kicsit gyengül, teljesen új helyzetbe kerülhet az ellenzék.

Kénytelenek lesznek ismét megnyitni a tárgyalásokat a DK-val, mégpedig a saját szempontjukból rosszabb esélyekkel, mert nagyobb ereje tudatában immár Gyurcsány keményebb feltételeket szabhat. Ám nem csupán a választási együttműködés formájáról van szó. A pártelnök ugyanis magát Őszöd politikusának, a DK-t Őszöd pártjának tudja be. Ha pedig a szocialisták ismét tárgyalóasztalhoz kényszerülnének, akkor megint szembe kell nézniük azzal, mit mondjanak erről az örökségéről (meg 2006-ról és a határon túliak szavazati jogáról)."
nol.hu/velemeny/20131007-gyurcsany-akadaly

Most képzeld el, ha úgy hozná az élet, hogy ez a fazon megint leülhetne egy televíziós vitára a nemzetes úrral. :)

uszo 2013.10.08. 07:51:09

@Izrael misztériuma:
„nem volt sem demokrata, sem reakcionárius, nem volt sem kuruc, sem labanc, sem liberális, sem konzervatív; ő egyedül és kizárólag magyar volt. Bethlen nem kötelezte el magát egyetlen újkori világnézet mellett sem, mert a trianoni békét követően megértette, hogy Magyarország számára csak egyetlen politika létezik, éspedig az, amit ősei Erdélyben követtek.”
„Dicsőség Bethlen Istvánnak, dicsőség Magyarország miniszterelnökének!”
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/331826_orban_ismet_onmagarol_beszelt_a_bethlen_szobor

Azért ezek jó beszédek. Segítik a tisztán látást.

uszo 2013.10.08. 07:58:53

Amikor az elvesztett világháború, a Károlyi Mihály-féle forradalmi felfordulás, majd az azt követő bolsevik puccs és a trianoni katasztrófa után Bethlen István vette kezébe az ország ügyeinek intézését, Magyarország élére a gyengék, az álmodozók, a kalandorok és a kollaboránsok után végre újra egy megfontolt reálpolitikus lépett.”(uo.)

Hát igen aki demokráciát akar meg köztársaságot csinál, az eltávolítandó a panteonból, mert úgy tűnik ezek a dolgok nem férnek a "magyar" világképbe.

uszo 2013.10.08. 08:08:51

"Teszi ezt az a kétharmad, amelynek vezére „nem bírja kiverni a fejéből a kereszténységet”, és neofita durvasággal emlékezteti keresztény gyökereire a szekularizált Európát. Orbán, aki előszeretettel fényképezteti magát a debreceni Nagytemplom úrasztalánál és a Bazilika előtti körmenet első soraiban, valójában semmit sem ért a keresztény tanításból. Ennek a lényege ugyanis a felebarátunk iránti aktív szeretet – szekularizált szóval: szolidaritás.

Az európai közösség világosan látja az álságos keresztény propagandának és a brutálisan kegyetlen politikai cselekvéseknek tartuffe-i ellentétét, és egyre inkább elege van a „jobboldali, nacionalista, populista” Orbán-kormányból, s az emberi méltóságot sárba tipró lépéseiből."
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/331823_a_problema_eltuntetese

Na úgy látszik rajtam kívül mások is vannak akik nem értik a kereszténységet.
Vagy lehet, hogy azt nem értjük az orbáninak mi köze a valódihoz? :)

2013.10.08. 08:41:30

@scapinelli:
"Mondd, szerinted az LMP jobboldali? Vagy Hegedűs Zsuzsa?"

bár @Pamuk: nem vagyok, de egyáltalán nem értem a felvezetést, az LMP egy karakter nélküli párt, aki a fideszhez dörgölődzik, miközben úgy csinál, mintha ellenzék lenne, az épeszű emberek már mind kiléptek a frakcióból, mert nem akartak tovább ehhez statisztálni...

a hegedűszsuzsa esetében pedig egészen másképpen kell feltenni a kérdést: havi egy milla+költségtérítésért+sofőr luxusautóval egy legyenmindenkijóllakott alapítvány élén az állam emlőin csüngve évi 180 millát költ el a beszállítók megsegítésére, nekem különösen a legyen mindenkinek egy kecskéje, mert akkor már havi 27 ezerből meg lehet élni programja tetszett, amit valószínűleg a közgép vezérétől lopott, megirigyelvén kecskefarmját, azt hívén, hogy ebből vannak a milliárdok, mit várhatunk egyáltalán egy ilyen embertől???
(egy hónap alatt keres annyit, mint amennyi az éves nyugdíjam, ennyi különbség azért talán nincsen közöttünk társadalmi hasznosság tekintetében?!)

az ormánykormány mindeközben óvatos becslések szerint is legalább 300 milliárdot vont el pont a legszegényebbektől, eközben 600 millát kap a felcsúti kisvasút, ami nem jön sehonnan és nem megy sehova, de a vezérnek gyerekkorában nem vettek kisvasutat, a másik hobbija kicsikét költségesebb: a bányabéka hátsója alatt vegetáló magyar foci 163 milliárd(!) Ft értékben stadionokkal lesz megtámogatva, gondolom, mindet a simicska építi és megy majd vissza a pártkasszába is, és akkor arról még nem beszéltem, hogy az egész ország kíváncsian várja, hogy a körözött mol-vezér együtt szotyolázik-e majd a vezérrel a vidi-meccsen a VIP-páholyban, akkor azt kell mondanom, hogy az egész hungarocell-szobor ügy csak egy porhintés és elterelés, bár már brüsszelben egy fideszes felszólalt ezügyben...

ez a mi kormányunk!?

manlakos 2013.10.08. 08:53:02

@uszo: "Az európai közösség világosan látja az álságos keresztény propagandának és a brutálisan kegyetlen politikai cselekvéseknek tartuffe-i ellentétét, és egyre inkább elege van a „jobboldali, nacionalista, populista” Orbán-kormányból, s az emberi méltóságot sárba tipró lépéseiből."

Talán itt nem lesz OFF,a két „kis színes”amit ma találtam…:
„A hannoveri városvezetés viszont úgy döntött, hogy az önkormányzati fenntartású menzákon a cigánypecsenye helyett a magyaros- vagy pusztai pecsenye elnevezést használják - számolt be hétfőn online kiadásában a Hannoversche Allgemeine Zeitung című lap.”
www.hir24.hu/kulfold/2013/10/07/nevvaltoztatas-nem-cigany-hanem-magyaros/
………..

„Az intézkedések célja a legfőbb velencei közlekedési útvonalnak számító Canal Grande forgalmának csökkentése. A felmérések szerint a csatorna legszűkebb pontján tíz óra alatt 1600 vízi jármű halad át, köztük 700 taxi és 200 gondola.”
mno.hu/szinesvilag/kotelezo-lesz-a-rendszam-es-a-gps-a-gondolakon-1188750
Kíváncsian várom, mikor teszik kötelezővé a Junijo –ban közlekedő összes autóban…Természetesen a Demokrácíjja és egyéni szabadság, még nagyobb dicsőségére és persze a dugókra hivatkozva…!

manlakos 2013.10.08. 09:14:57

@uszo: "Futni hagyták a lovastengerészt mert leállította a budapesti zsidók elszállítását. Meg nagysztalin éppen kegyelmes hangulatban volt."
Komolyan azt mondod,hogy akkoriban így folyt az ítélkezés???
"De itthon is maradhatott volna emelt fővel. "
De ugye hallottál az itthoni "perekről" is...?

2013.10.08. 09:23:31

Horthy-mítosz: hogyan kerülte el a kormányzó a felelősségre vonást?
hvg.hu/velemeny/20110526_sebok_horthy_deportalas

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.08. 11:58:17

@Izrael misztériuma:@uszo: "A Nürnbergi Törvényszék hivatalosan azzal utasította el a jugoszlávok kiadatási kérelmét, hogy „korlátozottak a bizonyítékok."hvg.hu/velemeny/20110526_sebok_horthy_deportalas
Tehát, szó se volt a holokauszt miatti felelősségre vonásról !

"A csendőrség szerepéről előadó Szakály Sándor egy sokak számára talán újszerű megállapítással kezdte előadását, miszerint a razzia során elkövetett önkényes kivégzések egyáltalán nem a Magyar Királyi Csendőrséghez kötődtek."

"Az újvidéki strandon történt tömeges kivégzés minden valószínűség szerint két folyamőr tiszt, Zergényi Pál és Korompay Gusztáv önkényes parancsa alapján történt, amit egyébként a hadtestparancsnok azonnal leállíttatott, amikor a híre eljutott hozzá."
"Én egyet tudok biztosan: egyetlen leírt parancsot, hirdetményt, tanúvallomást nem láttam eddig, ami bizonyítaná, hogy felsőbb parancsra történt volna gyilkosság."
"Horthy Miklós kormányzóval egyetértésben röviddel később hadbíróság elé állíttatta az érintett katonatiszteket – az más kérdés, hogy többen közülük Németországba tudtak szökni, ami viszont már egy másik történet."mno.hu/riport/a-kivegzesek-nem-a-csendorseghez-kotodtek-1045117
Jó lenne, ha befejeznétek végre a tökéletes tudatlanságotokból eredő, magyarságot mocskoló és népünket, vezetőinket befeketítő magyarellenes ámokfutásaitokat! A magyar türelmes nép, de ha egyszer fellángol, akkor kő kövön nem marad semmi az ellenségeinkből !

2013.10.08. 13:19:38

@Izrael misztériuma:
lajosnak jól tejeltek a kecskék!
1.6 milliárd agrártámogatás

Simicska Lajos, a földesúr
nol.hu/gazdasag/simicska_lajos__a_foldesur

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.08. 20:47:31

@jánosbácsi: "Lehet hogy valaha liberális voltál ( toleráns és nyitott ), de mára ebből semmi sem maradt!"
"A zsidók láthatóan a Föld legintoleránsabb néptörzse volt és az ma is, ha mégoly vastagon be is vonják magukat az ellenkezőjére utaló külső mázzal. Nemcsak vallásukban azok, hanem minden vonatkozásban. Ha türelemről beszélnek, úgy alapjában véve csak magukat a szemtelenségükkel akarják türelemben tudni. (...) Annak számára, aki közelebbről ismeri a zsidó fajt és annak történetét, alig van tátongóbb ellentmondás, mint egy zsidó, aki az általános toleranciát emlegeti. Az általa követelt tolerancia végeredményben nem más, mint a zsidó törzs intoleranciára való szabadsága. " (Dühring Eugen)

jánosbácsi (törölt) 2013.10.09. 05:42:42

@bélaybéla: Egészen megdöbbentő volt látni azt, hogy ezen a blogon nem hazaszerető magyar emberek írnak, hanem fölsorakoznak Izrael mögött, és tiporják ami magyar!
Ráadásul tökéletesen vakok.

hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_kommunist%C3%A1k

uszo 2013.10.09. 08:40:14

@manlakos: Kíváncsian várom, mikor teszik kötelezővé a Junijo –ban közlekedő összes autóban…Természetesen a Demokrácíjja és egyéni szabadság, még nagyobb dicsőségére és persze a dugókra hivatkozva…!

Nekem az olasz közlekedés a szabadság egyik jelképe. :)
Ott autózva az emberi kooperáció és individualitás rendkívüli színességével ismerkedhetünk meg.
Nápoly környékén ugyan már több a meghúzott autó mint az épp, de ez láthatóan nem zavarja őket. Viszont az agyatlan pesti 80-nal való száguldást bent a városokban nem lehet tapasztalni.

jánosbácsi (törölt) 2013.10.09. 12:01:02

Ez ma a baloldal Magyarországon: '56 nekik csak show ! Nehéz szembenézni a kádári örökséggel!

www.origo.hu/itthon/20131008-hogyan-szervezi-az-mszp-es-az-egyutt-pm-az-oktober-23-ai-tuntetest.html?sec-2

Dr. szpahi 2013.10.10. 08:02:18

@bélaybéla: @jánosbácsi:

Látom, egy ideje már csak önmagaddal beszélsz Ferikém. Remélem, azért ez neked legalább örömöt okoz :-((

uszo 2013.10.10. 09:16:04

:))))

"Mária Strausz szerint:
június 9, 2013 - 7:24 de.
Hát mostan jól bele gabajodtam ebbe a hosszú írásba, és a hozzá szólásokba.Várni kell mindennel, az idő nekünk dolgozik.Ha az írásokat nézem, azt látom hogy el gyermektelenedik a népünk, ami annyit jelent, hogy el iszlámosodunk a sok bevándorlás miatt. Nem gondolják uraim, előbb gyermekeket kellene nemzeni, mert 50-100 év és végleg el tűnik a magyar!!!!Akkor meg nem lesz miről vitázni. tisztelettel egy magyar asszony.
Válasz
Csordás József szerint:
július 3, 2013 - 9:30 de.
TÖKÉLETESEN IGAZA VAN MÁRIA. ERKÖLCSI ÉS HONPOLGÁRI KÖTELESSÉGE KELL,HOGY LEGYEN MINDEN IGAZ MAGYAR EMBERNEK AZ UTÓDNEMZÉS! CSAK ÍGY MARADHAT FENN NÉPÜNK, GENETIKÁNK !!!
Válasz
Magdics Sándor szerint:
július 22, 2013 - 8:18 du.
A 25 éves fiam már 5 éve arról beszél, hogy a csajszik nem akarnak gyereket!!!!!Nem tudom milyen neveltetésben volt részük! Pár éve futottam köröket ez ügyben és ledöbbenésemre minden irányból ez jött le!!"

uszo 2013.10.10. 10:07:06

@jánosbácsi: "ERKÖLCSI ÉS HONPOLGÁRI KÖTELESSÉGE KELL,HOGY LEGYEN MINDEN IGAZ MAGYAR EMBERNEK AZ UTÓDNEMZÉS! CSAK ÍGY MARADHAT FENN NÉPÜNK, GENETIKÁNK !!!"

Éééés????
Ezt a nívód ez az erkölcsöd? Ezt a marhák is tudják a legelőn. Úgy ösztönből. Hogy fennmaradjon a gulya és a genetika.

uszo 2013.10.10. 10:09:06

"Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a Neander-völgyi ember által benépesült Európa. A magyar a legrégebbi európai génjelző."

És?

uszo 2013.10.10. 10:13:48

Ja hogy ebből ez következik....

"A szobrok és ékszerek mindegyikét a finom, gondos, nemes kidolgozás, az élettel teli mozgékonyság jellemzi, ellentétben más népek korabeli leleteivel, melyek képtelenek az életerőt tárgyaikban ábrázolni."
magyarlegyenhited.wordpress.com/2013/03/28/a-magyarsag-eredettudata-a-vizozon-korszakaig-vezet-vissza/

uszo 2013.10.10. 10:15:09

meg ez..

"Első hallásra teljesen értelmetlennek tűnt a sivatag homokjának bombázása. Nem véletlenül irányították a rakétákat mélyen a föld alá. A Bagdadi Múzeumból teljesen tudatosan, listával a kezükben vitték el és vitették el a lakossággal származásunk és ősi múltunk dicsőségét igazoló emlékeit. Az iraki háború egyik valós célja ez volt."

uszo 2013.10.10. 10:19:43

aztán ez...

"Ez egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy miért kellett a zsidóknak teljes negyven éven át vándorolniuk a pusztában, amikor a távolság Kairótól Jeruzsálemig légvonalban mindössze 430 kilométer. Bujkáltak a szittyák elől."

úgy mellérendelő módban mert ti csak azt ismeritek... ti genetikailag a fény népe.

Idióták.

uszo 2013.10.10. 10:22:13

@jánosbácsi: "Sosem fogják megérteni hogy milyen az egyenrangú beszélgetés, és hogy milyen példa a Hunor-Magor példa, mert csak és kizárólat alá-fölé rendeltségben képesek gondolkodni!"

ugye janibácsi?

jánosbácsi (törölt) 2013.10.10. 10:22:49

@uszo: Ez egy komment a cikk alatt! Én a cikkel foglalkozom!

jánosbácsi (törölt) 2013.10.10. 11:08:27

Ehhez az ámokfutáshoz és nemzetgyalázáshoz többé nem asszisztálok. Elmondtam mit gondolok erről.

Sajnálom a Jezsuitákat, hogy ezt itt megengedik!

Uszo, Dr szpahi és Izrael Minisztériuma : további jó fröcsögést kívánok!

uszo 2013.10.10. 14:33:25

"Az emberi természethez tartozik nyitottsága a transzcendensre: az ember nyitott a végtelenre és minden teremtményére. Mindenekelőtt a végtelenre, Istenre nyitott, mivel értelme és akarata az egész teremtett valóság és önmaga fölé emeli. Függetleníti magát a teremtményektől és szabad minden teremtett dologgal szemben, az abszolút igazság és az abszolút jó felé tör"

"Az emberi személy a maga megismételhetetlen megszüntethetetlen egyszeriségében érthető meg.
Az ember ugyanis mindenekelőtt mint szubjektivitás, mint tudat és szabadság központja létezik, akinek egyszeri egyetlen más személyhez sem hasonlítható fejlődése eleve kizár minden próbálkozást, hogy gondolati sémák vagy többé-kevésbé ideológiai hatalmi rendszerek korlátozzák."

"Igazságos társadalom csak az emberi személy transzcendens méltóságának tiszteletben tartása mellett valósítható meg.
A társadalom végcélját az ember jelenti akiért létrejött: a társadalmi rendnek és fejlődésnek tehát mindig a személy javára kell irányulnia, ugyanis a dolgok rendjét kell a személyek rendjéhez szabni, nem pedig fordítva."
(Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.10.10. 17:54:54

nagyon off:
Kedves Testvérek! Kedves Jezsuita Bloggerek!

Megdöbbentő, elképesztő időket élünk az egyházban. Napról, napra, újabb és újabb lélegzetelállító hírek jönnek a Vatikánból, egy jezsuita pápától, aki új erőt, új lendületet, teljes megújulást akar hozni a Katolikus Egyház életébe. Itt erről alig esik szó. Pedig szűk egy év múlva történelmi jelentőségű rendkívüli püpöki zsinat lesz. Nem kellene gőzerővel elkezdeni a felkészülést erre minden fórumon, így itt is?!
Bocsánat, hogy offolok, de úgy érzem most muszáj. Nem akarom rátok erőltetni a témát, de akit érdekel, az tekintse meg a Kaleidoscope blogon, ahol összefoglaltam néhány gondolatot:
kaleidoscope.blog.hu/2013/10/10/mit_mondanal_a_hazassagrol_es_a_csaladrol_a_kovetkezo_zsinaton

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.10. 18:16:07

"Megdöbbentő, elképesztő időket élünk az egyházban. Napról, napra, újabb és újabb lélegzetelállító hírek jönnek a Vatikánból, egy jezsuita pápától"(kaleidoscope)

"Malakiás próféciájában az utolsó pápa neve PETRUS ROMANUS, vagyis RÓMAI PÉTER, Ferenc pápa pedig egy Péter után vette fel nevét.
Assisi Szent Ferencet, aki után Jorge Mario Bergoglio, vagyis Ferenc pápa a nevét felvette, nem csak mint NAGY SZIKLA névvel jelölték, hanem Giotto di Bondone festményén is két nagy és meredek szikla fogja közre imádkozás közben, ahol 7 fa jelenik meg. Alatta pedig a sziklából folyó vízzel egy szomját oltó ember, vagyis Szent Ferenc példájával és imájával csillapítja a Krisztust keresők és követők szomját, összekapcsolva a sziklával magát Szent Ferencet, aki Péter is, vagyis Kőszikla."
Nostradamus szerint amikor fekete pápát választanak meg, akkor jön el a vég.
Nos a jelenlegi Ferenc pápa Buenos Aires jezsuita érseke volt mielőtt pápává választották."
Read more: napcsillag.hupont.hu/206/romai-peter-vagyis-ferenc-papa#ixzz2hKsKnhzG

Dr. szpahi 2013.10.10. 19:20:20

@bélaybéla:

Érthető: Péter, aki úgy Péter, hogy közen Ferenc, azaz Mario.

Ez olyan, mint thoferi, aki tulajdonképpen bélaybéla és marikanéni ?!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.10. 21:08:09

@Dr. szpahi: Jól látod, van aki úgy Péter, hogy közben Ferenc is!
"Eredeti neve Giovanni di Pietro di Bernardone volt, de leginkább Francesco néven ismerték, ugyanis édesanyja francia volt, s Franciácska néven szólította a fiát, melynek olasz megfelelője Francesco. Édesapja Pietro di Bernardone volt, Assisi-beli gazdag ruhakereskedő, a tehetős vállalkozói kör egyik befolyásos tagja."hu.wikipedia.org/wiki/Assisi_Szent_Ferenc
"marikaneni" igenis létező valós személy, a "bélaybéla nevet kényszerűségből használom a thotferi helyett.

Dr. szpahi 2013.10.11. 07:45:27

@bélaybéla:

Tudom. Csakhogy itt a GIOVANNI, azaz JÁNOS a keresztnév, di Pietro és di Bernardone pedig családnév. Péternek Szent Ferenc apját hívták, innen a di Pietro, azaz: a Péteré, Péterfia, Péterfi stb. Tehát Szent Ferenc tulajdonképpen János, de persze, ez cseppet sem kell zavarja az összeesküvés-elmélet kitalálóit.

Dr. szpahi 2013.10.11. 08:20:36

Szegény Jorge Mario Bergoglio sehogyan sem illik a képbe, mégis rá próbálják eröltetni. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha történetesen Erdő Pétert választják pápává. Akkor ömlenének csak a hamis próféciák, akkor tombolnának igazán az összeesküvés-elméletek hívei.

De szerencsére Isten nem a paranoiások elképzelései szerint alakítja a világtörténelmet :-))

jánosbácsi (törölt) 2013.10.11. 10:05:47

Nem, persze, hanem a szabadkőművesek elképzelései szerint......

www.youtube.com/watch?v=iYYUPFIB4LQ

Dr. szpahi 2013.10.11. 10:48:52

@jánosbácsi: @bélaybéla:

Ferikém, ha Béla nevében nem tudsz válaszolni, rögtön jössz a jánosbácsis szöveggel?!

Nem értem, ha egy vendégségben kidobtak az ajtón, mert visszaélve a házigazda jóindulatával a sarokba rondítottál, miért mászol vissza újra és újra az ablakon? mega LOL!!!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.10.11. 12:43:41

@Dr. szpahi:
Tudok válaszolni, nyugodj meg, ne aggódj e miatt !
Én is tudom, hogy az apját Péternek hívták. Ez azonban lényegtelen, hiszen Őt is Péternek hívták, mert akkoriban az volt a szokás, hogy mindenki viselte az apja nevét is ! Tehát három neve is volt. Nekem is két keresztnevem van, az egyik az, ami az apámé is volt. Csak én nem teszem, hozzá, hogy "fia" : (XY fia Z).
Nyíltan nem mertek egy ennyire nyilvánvaló Pétert megválasztani, (Erdő) mert az már túl nagy pofátlanság lett volna a szabadkőműves kabbalisták részéről, de így burkoltan már igen.
Ez a jellemző egyébként rájuk, hogy mindent igyekeznek leplezni, hogy ne legyen túl nyilvánvaló a sátáni manipulációjuk. Csak te ezt nem akarod látni, mert te Nóé azon fiainak leszármazottja lehetsz, akik "akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét."(1Móz9,23)
Te nem látod, mert nem akarod látni, hogy meztelen a király. Én azonban látom és tudom és el is mondom!

Dr. szpahi 2013.10.11. 13:47:34

@bélaybéla: @jánosbácsi:

Annyit hazudoztál már itt összevissza különböző nickneveken, egyszer ősmagyar, másokor buddhista vagy, esetleg éppen hazajöttél Medjugorjéből (mármint @marikanéni), hogy már nincs kedvem válaszolni neked. Láss, amit akarsz, tégy amit akarsz, képzelegj, ahogy akarsz....

jánosbácsi (törölt) 2013.10.11. 13:49:59

@Dr. szpahi: Figyelj te iq hiányos f...z! Én és bélaybéla 2 személy! Fogjad már fel! És nekem ne írogassál többet!

2013.10.12. 13:48:38

Nyílt levél Bajnai Gordonhoz és a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőihez

A Civil Összefogás Fórum bocsánatkérésre felszólító levelét száz közéleti személyiség írta már alá.
A nyílt levél teljes szövege:
„A magyar társadalom józan többségét – politikai beállítottságtól függetlenül – sokkolta az, ami 2013. szeptember 29-én a Bajnai Gordon vezette Együtt - PM és a Magyar Szolidaritás Mozgalom közös politikai rendezvényén történt.
A szabad, sőt akár szenvedélyes vitára mindenkit bátorítunk. De itt valami egészen másról van szó. Ami a Bajnai Gordon nevéhez köthető eseményen lezajlott, az civilizált országban elfogadhatatlan. Nem fér össze a jó ízléssel és a gyermekeink jövőjéért érzett felelősséggel. Mindenki gondolja végig, mit érezhettek gyermekeink a hétvégi képsorok láttán.
Ehhez hasonló politikai barbárságnak nincs helye a magyar közéletben.
Azok, akik az ilyen szélsőséges megnyilvánulást megtapsolják vagy bátorítják, szégyent hoznak ránk, magyarokra.
Felszólítjuk Bajnai Gordont és a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőit, hogy kérjenek elnézést, mert ilyen mentalitásnak nincs helye a magyar közéletben.”

www.demokrata.hu/cikk/nyilt_level_bajnai_gordonhoz_es_a_magyar_szolidaritas_mozgalom_vezetoihez/
süti beállítások módosítása