Egy mostanában elvégzett felmérés szerint az olaszok 59 százaléka azt állítja, hogy nagy segítséget jelent számára, ha foglalkozik saját spirituális kérdéseivel. Sokan merítenek pozitív energiát ebből – és mi tagadás, nem csak Itáliában! Terjedni látszik egyfajta „ferencpápa-kultusz” (papafrancescanesimo), ami annak a jele, hogy az új pápa alakja sokakban felkeltette az érdeklődést nem csak a hit, de általában olyan spirituális értékek iránt, amelyekre sokan és régóta vágyakozunk. 

Világszerte mindig is jelen volt – Amerikában mozgalom formájában is – egy olyanfajta életszemlélet, amely szembehelyezkedik a fogyasztás mámorával, igyekszik ellenállni a növekedésorientáltság álságos kísértésének, nem hisz a fékevesztett kapitalizmus megváltásígéretében és a „szabadon választott egyszerűség” (voluntary simplicity) mellett teszi le a voksot

Ugyanez a tendencia olvasható ki az „Olaszok értékei 2013-ban” címet kapott kutatás eredményeinek összegzéséből is. A jelenség nagyon is érzékelhető és igencsak elterjedt: Bergoglio pápa, anélkül, hogy bármit is erőltetne, egyszerűen csak azzal az ősi-új, nagyon is emberi módszerrel él (ami egyébként kitüntetett értelemben „vallásosnak” is mondható), hogy egyszerűen felajánlja azt, amit maga is élni igyekszik. Ez a titka annak, hogy üzenete ennyi pozitív visszhangra és széles körű elfogadásra talál: közvetlenség, egyszerűség, egy csipetnyi egészséges (ön-) irónia, valamint egyfajta minden körülményességtől és formalizmustól mentes viselkedés – ami az ő esetében minden olyan jellegű luxus határozott elvetésével is párosult, ami azt szolgálná, hogy kiemelje főpapi méltóságát –, csupa olyan dolog ez, ami azonnali szimpátiát vált ki e globális szintű vezető iránt. Mindezek mögött persze egy nagyon is megalapozott (keresztény) spiritualitás áll, valamint egy tudatosan is érthetőségre törekvő teológia: a hit olyan egyszerű felfogása, amely ráadásul inkább az örömre, semmint a bűnösségre teszi a hangsúlyt a vallásosság megélése során. 

Ami azonban a tömegek számára leginkább vonzónak bizonyult, legyenek bár katolikusok vagy sem, a Ferenc pápa által választott életforma a maga egészében. Például az az öreg fehér Renault autó, amelyet egy plébános ajándékozott a pápának, és amelyet Ferenc a Vatikánvároson belül használ. Egy ilyen jel bizony többet mond minden jámbor, a „betlehemi jászol egyszerűségéről” és „Jézus Krisztus szegényes názáreti életformájáról” szóló prédikációnál… És azután az, hogy a liturgikus alkalmak, a vallási ceremóniák során a nincs többé felesleges sallang: immár minden csak a leglényegesebb dolgokra koncentrál, józanságot és összeszedettséget sugározva. Ehhez jön még a vasárnapi Úrangyala imádságkor immár szokásossá vált „Jó étvágyat az ebédhez!” informális kiszólás; valamint azok az időközben elszaporodott közvetlen telefonhívások, amelyről immár legendák keringenek Róma szerte. (Nemrég például a jezsuiták által vezetett Vatikáni Rádióban a pápa nem találta a szobájában a keresett személyt, s mialatt a titkárnő ijedten szaladgált a folyosón, hogy előkerítse, a pápa nyugodtan várakozott a vonal másik végén… :-) Meg aztán, hogy lemondott a nyári szabadságról. Ezért persze nem lehet senkit sem szentté avatni, ez világos! De olyan jelek ezek, amelyek minden bizonnyal sokkal inkább az emberek szívéhez szólnak a mai világban, ahol alig látunk ki a gazdasági krízisből, s ahol jóformán minden hétköznapi ember arra kényszerül, hogy újragondolja a családja bevásárlási és nyaralási kiadásait.

Ferenc pápa tehát mintha lehallgatná a kor szavát, s minden számítás nélkül (hiszen mindig is így élt) adekvát választ ad a jelen történelmi pillanat kihívásaira, amelyben a mélyülő recesszió sokakban elkeseredést vált ki és a jövőbe vetett hit elvesztésével fenyeget. Ferenc pápa bebizonyította a kétkedőknek, hogy manapság úgy is lehet pápának lenni, hogy valaki nem elzárt magánlakosztályban, hanem a Szent Márta vendégház asztalánál étkezik, együtt a többiekkel. Egy kicsit úgy, mint egy felelős családapa, akinek esetleg arra is vigyáznia kell, hogy a hó végéig a családja kijöjjön a fizetésből.

Persze mindez szimbolikus jelentőségű. Nem arról van szó, hogy egy pápának (ahogy egy püspöknek vagy papnak sem) azon kellene aggódnia, hogy meglesz-e a holnapi betevő falatja… (Erre még hosszú ideig nem fog sor kerülni! :-) És mégis… Sokak számára példa ez (vallási hovatartozástól és anyagi lehetőségektől függetlenül). Követésre szólít – mert a jövőbe mutat. Ferenc pápa egy új paradigma útját egyengeti, amely egy érettebb lelkiség, mélyebb, szolidárisabb spiritualitás kibontakozását szolgálja. Sokunk számára ihlet forrása lehet (akár nélkülözők vagyunk, akár nem), hogy minél inkább képesek legyünk megbecsülni azt, amink van, és eközben ne feledkezzünk meg azokról sem (a világ 85 százaléka ilyen!), akiknek sokkal kevesebbel kell beérnie.